A nemzetközi emberi jogi dokumentumok - így az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata,[1] a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,[2] valamint az európai régió tekintetében az Emberi Jogok Európai Egyezménye[3] - által deklarált bírósághoz fordulás joga az egyes államokat az állampolgáraikkal szemben arra kötelezi, hogy gondoskodjanak megfelelő bírósági szervezet létesítéséről és működtetéséről. A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog ezért magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy az állam biztosítson az egyéneknek megfelelő bírósági fórumrendszert a jogvitáik eldöntésére.[4] Arról azonban az egyes államok maguk döntenek, hogy az általuk elfogadott nemzetközi jogi normák keretei között miként alakítják bírósági szervezetrendszerüket. Bizonyos hasonlóságok, sőt egyezőségek tapasztalhatók a hasonló jogrendszerű államokban, de lényeges különbségekre is akad példa. Az egyes bírósági szervezetrendszerek összehasonlítása mindenesetre lehetőséget ad hasznos tanulságok levonására.
Az európai típusú bírósági szervezetek közös jellegzetessége, hogy az egységes bírósági szervezetrendszeren belül általános hatáskörű bíróságok kerülnek felállításra, mely bíróságok az ügyek széles körére rendelkeznek hatáskörrel, és ennélfogva eljárhatnak minden olyan bírósági útra tartozó ügyben, amelyet valamely törvény nem utal külön bíróság hatáskörébe. Az egységes bírói szervezet részeként azonban létrehozhatók olyan különbíróságok is, amelyek hatásköre anyagi jogi szempontok szerint elhatárolt módon csak valamely ügycsoportra terjed ki. Magyarországon az elmúlt évtizedek tendenciája a különbíróságok fokozatos felszámolására, az általános hatáskörű bíróságok szervezetébe való beintegrálásra irányult.[5] Fűrész Klára alkotmányjogásznak mindenesetre ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy a különbíróságok szervezésének lehetőségét nálunk "... nemegyszer elvileg-elméletileg a rendes bírósággal szembeállítva, elfogadhatatlannak érté-kelték."[6] Tény, hogy a magyar bírósági szervezetben 1992. január 1-je óta már csak egyetlen különbíróság, a munkaügyi bíróság működik, melynek hatáskörébe a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perek tartoznak.
E tanulmány kereteit meghaladná egy széles körű, sok országra kiterjedő összehasonlítás elvégzése. Törökországot viszont azért választottam az elemzés tárgyául, mert társadalmi és gazdasági tekintetben egyaránt szoros a kapcsolata az európai régióval, emellett jelentős számú migráns török állampolgár él Európában, valamint az ország uniós csatlakozása évtizedek óta napirenden van, ennek ellenére a modern török állam jogrendszere kevéssé ismert,[7] alig kutatott.
Ha a családjog területét érintő XX. századi nemzetközi dokumentumokat vesszük szemügyre, akkor azt tapasztaljuk, hogy Törökország, Magyarországhoz hasonlóan, számos, a gyermekek és a családok jogainak védelmét szolgáló univerzális, valamint európai regionális egyezményhez csatlakozott. Így egyebek mellett Törökország 1995 januárjában ratifikálta a korábbi partikuláris egyezmények helyébe lépő, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án elfogadott Egyezményt.[8] Ezt megelőzően azonban az Európa Tanács tagjaként 1954-ben csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez,[9] majd pedig 2001-ben a gyermekek jogainak gyakorlásáról szóló Európai Egyezményt[10] is elfogadta, és még 1999-ben csatlakozott a gyermekek feletti felügyeleti joggal kapcsolatos határozatok elismeréséről és a felügyelet visszaállításáról szóló Európai Egyezményhez.[11] A nemzetközi polgári eljárási kérdéseket szabályozó egyezmények közül Törökország is csatlakozott a polgári eljárásra vonatkozó, Hágában, 1954. március 1. napján aláírt nemzetközi egyezményhez,[12] a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, Hágában, 1965. november 15. napján kelt egyezmény-hez,[13] valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt egyezményhez.[14] A korántsem teljes körű felsoroláshoz kívánkozik, hogy Törökország és Magyarország között Ankarában, 1988. június 6-án a polgári és kereskedelmi ügyeket érintő kétoldalú jogsegélyegyezmény került aláírásra, melyet Törökország az 1991. május 9-én hatályba lépett 3607. számú törvénnyel, Magyarország az 1992. évi LVII. törvénnyel hirdetett ki.[15]
Az Európai Gazdasági Közösség Törökországgal 1963. szeptember 12-én társulási szerződést kötött előkészítendő Törökország csatlakozását a Közösséghez. Az Unióhoz való csatlakozás, valamint az Európa Tanács keretében alkotott Európai Emberi Jogi Egyezménynek,[16] és az Európa Tanács által megfogalmazott ajánlásoknak való megfelelés érdekében Törökország néhány évvel ezelőtt igazságügyi
- 92/93 -
reform végrehajtásáról döntött.[17] Az említett igazságügyi reform részeként alkotta meg azután 2003-ban a Török Nemzetgyűlés a családjogi ügyekben eljáró bíróság létesítéséről szóló 4787. számú törvényt, amellyel a családjogi ügyekben eljáró külön bíróságok felállítására került sor.[18]
A törvényhez fűzött miniszteri indokolás a törvény megalkotását azzal indokolta, hogy a török állam a családnak, mint a társadalom legalapvetőbb, pótolhatatlan egységének "ahogyan a múltban, úgy napjainkban is" nagy jelentőséget tulajdonít, ami miatt a családjog által szabályozott jogviszonyok védelmét az állam kiemelt feladatnak tekinti. A miniszteri indokolás kiemeli azt is, hogy az alkotmánynak a családok védelméről szóló 41. cikke deklarálja, hogy a család a török társadalom alapja, az államnak pedig a családok boldogulása és jóléte, különösen az anyák és a gyermekek védelme érdekében minden szükséges intézkedést meg kell tennie, ideértve a szervezetalapítást is. Ezzel kapcsolatban Erdal Tercan polgári eljárásjoggal foglalkozó jogtudós a családjogi ügyekben eljáró bíróságok létesítéséről szóló tanulmányában leszögezi, hogy "A család védelme tehát az alkotmányból levezethetően állami feladat."[20] Vannak olyan országok, ahol már létezik családjogi ügyekben eljáró külön bíróság, így például Kanadában és Németországban is, eddig azonban Törökországban a családjogi tárgyú peres és nemperes eljárások az általános (rendes) bíróságok hatáskörébe tartoztak. Mivel azonban az általános hatáskörű bíróságok nemcsak családjogi ügyekben járnak el, ezért Tercan véleménye szerint eddig elsikkadtak azok a speciális szempontok, amelyeknek a családjogi ügyekben különös jelentősége van, így például az általános hatáskörű bíróságok előtt indult eljárásokban nem volt mód pszichológus, pedagógus, és szociálpedagógus végzettségű szakemberek állandó alkalmazására.[21]
A 4787. számú törvény miniszteri indokolása szerint azonban a családjogi ügyekben eljáró bíróság létesítését nemcsak a török alkotmány 41. cikkének való megfelelés tette szükségessé, hanem a családok védelme érdekében 1998. január 14-én elfogadott 4320. számú Családvédelmi törvény, valamint a 2001. november 22-én elfogadott 4721. számú Török Polgári Törvénykönyv családjoggal kapcsolatos speciális rendelkezései is ezt kívánták. Törökország csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében kidolgozott gyermekek jogairól szóló, valamint a hasonló tárgyban megalkotott nemzetközi egyezményekhez - folytatja a miniszteri indokolás -, ezért a nemzetközi dokumentumokból eredő kötelezettségek teljesítése szintén igényelte a családjogi ügyekben eljáró külön bíróság létesítéséről szóló törvény megalkotását. Emellett a családjogi ügyeknek rendszerint olyan szociológiai és pszichológiai vonatkozásai vannak, amelyek a megfelelő döntéshozatal érdekében igénylik az ilyen szakértelem birtokában lévő szakemberek bevonását - olvashatjuk a törvény indokolásában.[22]
Törökországban már eddig is léteztek külön bíróságok. Külön bíróságok járnak el például a munkaügyi, az ingatlan-nyilvántartási, a gazdasági, a fogyasztási szerződésekből eredő, a szerzői és szabadalmi ügyekben.[23] A 4787. számú törvény megalkotásával pedig - a törvény indokolása szerint - a jogalkotó célja az volt, hogy a jövőben a családjogi tárgyú peres és nemperes eljárásokra is kellő szakértelemmel rendelkező külön bíróságok jöjjenek létre.
A törvény 2. cikke akként rendelkezik, hogy - ha azt a Bírák és Ügyészek Legfelsőbb Testülete javasolja - családjogi ügyekben eljáró külön bíróságot kell felállítani minden megyeszékhelyen, valamint az olyan járásokban, ahol a lakosság száma meghaladja a százezer főt. A törvény idézett rendelkezéséből tehát az következik, hogy a megyeszékhelyeken akkor is létesül ilyen külön bíróság, ha a lakosság létszáma nem haladja meg a százezer főt, de a járásokban már a népesség arányához kötődik a létesítés kérdése. A megyeszékhelyeken viszont csak egy ilyen külön bíróság létesül, függetlenül attól, hogy a kerületek lakosságának létszáma hogyan alakul.[24] E külön bíróságok illetékességi területét egyébként az Igazságügyi Minisztérium csak a Bírák és Ügyészek Legfelsőbb Testülete javaslatára változtathatja meg.
Mindazonáltal Erdal Tercan felveti, hogy a Törökországot sújtó gazdasági válság miatt elképzelhető, hogy mégsem sikerül maradéktalanul megvalósítani azt a jogalkotói célt, hogy az ország minden tájékán létesüljön ilyen speciális hatáskörrel rendelkező külön bíróság.[25] Tercan borúlátóan azt is hozzáfűzi, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróságok létesítésével kapcsolatban is bekövetkezhet olyan helyzet, mint amilyenre az 1979. november 7-én elfogadott, a fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróságok létesítéséről, hatásköréről, és eljárásáról szóló 2253. számú törvény esetében volt már példa. A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróságokról szóló törvény ugyanis előírta, hogy minden megyeszékhelyen és
- 93/94 -
minden olyan járásban, ahol a lakosság száma meghaladja a százezer főt, ilyen bíróságot kell létesíteni, azonban e rendelkezés ellenére az Ankarához, Isztambulhoz, Izmirhez hasonló nagyvárosokon kívül a szóban forgó bíróságok eddig még nem kerültek felállításra. Tercan tanulmányából egyébként azt is megtudjuk, hogy a fogyasztói szerződésekből eredő jogvitás ügyekben eljáró külön bíróságok létesítéséről szóló 4077. számú törvény végrehajtása körül is felmerültek ugyanilyen problémák.[26]
Mindenesetre a 4787. számú törvény 2. cikkének második bekezdése arról is rendelkezik, hogy mely bíróság hatáskörébe tartozzanak a családjoggal kapcsolatos ügyek azokban a járásokban, ahol a lakosság aránya nem éri el a 2. cikk első bekezdése szerinti létszámot: e járásokban a családjogi ügyekben a Bírák és Ügyészek Legfelsőbb Tanácsa által kijelölt általános hatáskörű bíróságnak kell eljárnia.[27]
Nem kétséges, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróságok első fokon hoznak határozatokat a hatáskörükbe tartozó peres és nemperes ügyekben. Ahol tehát e külön bíróságok felállítása megtörténik, ott a továbbiakban a 4787. számú törvényben nevesített peres és nemperes eljárásokban más bíróság nem járhat el. Ezt a szabályt a török jogalkotó olyannyira szorosan veszi, hogy a 4787. számú törvény hatályba léptető rendelkezésében a más bíróságok előtt folyamatban lévő családjogi tárgyú ügyekre vonatkozóan előírja, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróság működésének megkezdését követően az illetékességi területén indult és még folyamatban lévő ügyeket ehhez a különbírósághoz át kell tenni. Ha pedig e külön bíróság hatáskörébe tartozó ügy e külön bíróság felállítását követően egy másik bíróság előtt kerülne megindításra, úgy e másik bíróságnak a hatásköre hiányát kell megállapítania.[28] Különösebb értelmezési problémát az említett rendelkezés nem okoz, de a törvény 2. cikkének második bekezdése - a török ügyvédek részére létesített internetes fórumon közzétett szakmai vita hozzászólásait áttekintve -úgy tűnik, hogy a joggyakorlatban már nem minősült ennyire egyértelműnek.[29] Ha ugyanis valamely járásban bármilyen okból nem kerül sor e különbíróság felállítására, akkor a 4787. számú törvény hatályba lépése folytán a családjogi ügyekben ezentúl kizárólag az az általános hatáskörű bíróság járhat el, amelyet a Bírák és Ügyészek Legfelsőbb Tanácsa az adott járásban erre kijelölt, míg a többi általános hatáskörű bíróság nem fog hatáskörrel rendelkezni ezekre az ügyekre. Vagyis az ügyek áttételére nemcsak az általános hatáskörű és a családjogi tárgyú ügyekben eljáró külön bíróságok között, hanem az általános hatáskörű bíróságok között is sor kerülhet. A helyzetet bonyolítja, hogy az új törvény hatályba lépésére tekintettel a családjogi tárgyú ügyekben immáron minden bíróságnak a 4787. számú törvényben előírt külön eljárási szabályok betartásával kellene eljárnia.[30] Erre a problémára a bírói jogalkalmazás idővel nyilván kialakítja a megfelelő joggyakorlatot, de a törvény szövege mindenesetre a török ügyvédek számára egyelőre némi fejtörést okoz.[31]
A családjogi ügyekben eljáró bíróság létesítéséről rendelkező 4787. számú törvény 4. cikke három csoportba szedve sorolja fel azokat a törvényi szintű jogforrásokat, amelyek e külön bíróság hatáskörébe tartozó jogvitás ügyek anyagi jogi jellegét meghatározzák. Ezek a jogszabályok a következők:
- a Török Polgári Törvénykönyvről szóló, 2001. november 22-én kihirdetett 4721. számú törvény családjogi rendelkezéseket tartalmazó második kötete, valamint a Török Polgári Törvénykönyv hatálybalépése és alkalmazása tárgyában alkotott, 2001. december 3-án kihirdetett 4722. számú törvény családjogi vonatkozású szabályai,
- a Nemzetközi Magánjogról és a Nemzetközi Magánjogi Eljárásról szóló, 2007. november 27-én kihirdetett 5718. számú törvény szerint családjogi ügynek minősülő ügyben külföldi bíróság által hozott határozatok elismerése és végrehajtása,
- azok az ügyek, amelyeket külön törvény e bíróság hatáskörébe utal.
I.) A családjogi ügyekben eljáró külön bíróságok tehát a Török Polgári Törvénykönyv Második Könyvében található családjogi jellegű jogviszonyokkal kapcsolatos összes peres és nemperes eljárásra hatáskörrel rendelkeznek. Ezek az eljárások közelebbről:
- a jegyességi perek: a jegyesség létezésének, nem létezésének megállapítása iránti perek, a jegyesség felbontása esetén a vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti perek, a jegyajándék visszakövetelése iránti perek,
- a házassági perek: a házasság érvénytelenítése iránti, a házasság érvényességének, létezésének, nem létezésének megállapítása iránti perek, a házassági bontó perek, a házassági életközösség megszűnésének megállapításával kapcsolatos perek, a házastársi tartásdíj és egyéb vagyoni igényekkel kapcsolatos perek, valamint a házassági életközösség visszaállításával, a házastársak vagyoni igényeivel kapcsolatos perek,
- a származásmegállapítási és az örökbefogadással kapcsolatos perek,
- a szülői felügyelettel kapcsolatos perek,
- a gyámsággal és a gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos perek.
- 94/95 -
A fenti peres és nemperes eljárások a pertárgy értékétől függetlenül a családjogi ügyekben eljáró különbíróság hatáskörébe tartoznak. Ennek a szabálynak az ad különös jelentőséget, hogy abban az esetben, ha az általános hatáskörű bíróság, vagy más külön bíróság jár el valamely ügyben, úgy a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény 8. cikke szerint az ott meghatározott értékhatár szerint alakulna a hatáskör,[32] e különbíróságok esetében azonban a pertárgyértéknek nincs hatása a hatáskörre.
II.) A családjogi ügyekben eljáró külön bíróság hatáskörébe utalja továbbá a 4787. számú törvény a nemzetközi magánjogi és a nemzetközi polgári eljárásról szóló törvény szerint családjogi ügynek minősülő ügyekben külföldi bíróság által hozott határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatos eljárásokat. Ezen eljárások körének meghatározásánál azonban Tercan szerint praktikusan abból kell kiindulni, hogy a Török Polgári Törvénykönyv Második Kötete mely ügyeket tart családjogi tárgyúnak, mert például a jegyességgel, különösen a jegyesség felbontásával kapcsolatos kártérítési perek nem minden országban tartoznak a családjogi ügyek közé, hanem azokat általános vagyonjogi ügyként kezelve az általános hatáskörű polgári bíróságok tárgyalják, de Törökországban az ilyen ítéletek elismerése és végrehajtása iránti eljárások ezután a családjogi ügyekben eljáró külön bíróság előtt folynak.[33]
III.) Tercan az általa írt tanulmányban a 4787. számú törvény 4. cikkének utolsó bekezdésében említett anyagi jogi jellegű külön törvényt illetően a következő példát említi: az 1998. január 14-én hatályba lépett 4320. számú családvédelmi törvény 1. cikkében felsorolt, Törökország által ratifikált, a családok, gyermekek és nők jogainak védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezményekkel kapcsolatban indult eljárások véleménye szerint ezután a családjogi ügyekben eljáró külön bíróságok hatáskörébe tartoznak.
A fenti ügycsoportok családjogi ügyekben eljáró bíróságok hatáskörébe utalása általában hagyományosnak mondható azokban az országokban, ahol a családjogi ügyekre külön bíróság került felállításra. E hagyományosnak mondható hatáskörökön kívül a 4787. számú törvény 6. cikke azonban olyan ügyeket is e külön bíróság hatáskörébe utal, amelyek megelőzési, védelmi és nevelési célú jogszabályok rendelkezéseivel kapcsolatosak. Mivel az ilyen ügyek mind a felnőttkorú, mind a gyermekkorú személyek tekintetében felmerülhetnek, ezért a törvény 6. cikke külön bekezdésbe foglalva sorolja fel az alábbi ügycsoportokat:
1. Nagykorú személyek vonatkozásában:
a) a házassági életközösségből eredő kötelezettségek teljesítésére való figyelmeztetéssel, szükség esetén az ilyen ügyekben való közvetítéssel,
b) a család gazdasági helyzetének megóvásával vagy a házassági életközösségből származó vagyoni kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos megelőző intézkedések megtételével,
c) az állami, illetőleg civil szervezetek által fenntartott egészségügyi és szociális bentlakásos, vagy ehhez hasonló jellegű intézményekbe való elhelyezéssel,
d) szakmát adó, vagy egyéb képzési célú intézménybe való jelentkezéssel kapcsolatos határozatok meghozatala.
2. Kiskorú személyek vonatkozásában:
a) tartásdíj-fizetési kötelezettséggel kapcsolatban szükséges intézkedések tárgyában,
b) testi vagy értelmi fejlődés veszélyeztetettsége, vagy elhanyagolás esetén családnál vagy állami, illetőleg civil szervezetek által fenntartott gyermekotthonban való elhelyezéssel,
c) a kiskorú vagyonának kezelésével és megóvásával kapcsolatos megelőző intézkedések tárgyában,
d) költségvetési intézmények, önkormányzati intézmények, pénzintézetek által alapított szervezeteknél, alapítványoknál, vagy egyéb intézményeknél, magánmunkáltatóknál szakmai végzettség megszerzése céljából való munkavállalással kapcsolatos határozatok meghozatala.
A fenti ügyekkel kapcsolatos határozatok meghozatalára a 4787. számú törvény 5. cikke szerint az adott bíróságra kinevezett szakemberek is kijelölhetők.
IV.) A 4787. számú törvény 9. cikkében a jogalkotó az új bíróság felállítására tekintettel nemcsak az általános hatáskörű bíróságok hatáskörét, hanem más különbíróságok hatáskörét is módosította. Így az 1998. január 14-én hatályba lépett 4320. számú családvédelmi törvény 1. cikkének első bekezdésében felsorolt, az egy háztartásban élő családtagokat (házastárs, gyermek, más rokon) megfélemlítő, vagy bántalmazó magatartás esetén a megelőző intézkedések megtételével kapcsolatos eljárás ezentúl a kis perértékű és az egyszerűbb tényállású ügyek elbírálására létrehozott különbíróságok[34] hatásköréből a családjogi ügyekben eljáró különbíróság hatáskörébe kerültek. Hasonló módon a kis perértékű és az egyszerűbb tényállású ügyek elbírálására létrehozott külön bíróságok hatásköréből a kiskorúak házasságkötéséhez való engedély tárgyában való döntés,[35] valamint az örökbefogadással kapcsolatos döntések meghozatala[36] is átkerült a családjogi ügyekben eljáró külön bíróságok hatáskörébe.
A hivatkozott hatásköri módosításokkal kapcsolatban Tercan arra hívja fel a figyelmet, hogy azokban a járásokban, ahol családjogi ügyekben eljáró külön bíróság nem kerül felállításra, a 4787. számú törvény
- 95/96 -
9. cikkének rendelkezése folytán a már amúgy is leterhelt általános hatáskörű bíróságok leterheltsége tovább növekszik, míg a kis perértékű és az egyszerűbb tényállású ügyek elbírálására létrehozott különbíróságok ügyforgalma a kívántnál jobban lecsökkenhet. A jogalkotó szándéka a külön bíróság felállításával a speciális szakismeretek biztosítása mellett nyilvánvalóan az általános hatáskörű bíróságok leterheltségének csökkentése volt, de mivel a 2. cikk második bekezdése lehetőséget ad a családjogi ügyekben eljáró különbíróság felállításának mellőzésére, vagy a felállítás bizonytalan ideig való elhalasztására, ezért az ügymennyiség arányosabb elosztására irányuló jogalkotói törekvés ezáltal mégis hatását veszítheti.[37]
A 4787. számú törvény 3. és 5. cikkei a családjogi ügyekben eljáró külön bíróság személyi összetételét a következőképpen írják elő:
A családjogi ügyekben eljáró bíróságokra bírónak az új törvény szerint csak olyan személy nevezhető ki, aki a bírák kinevezésére vonatkozó egyéb törvényi feltételeken (jogi egyetemi végzettség stb.) kívül megfelel a 4787. számú törvény speciális rendelkezéseinek is, nevezetesen házas állapotú, gyermekes, a harmincadik életévét már betöltötte, és családjogi szakirányú továbbképzésben is részesült. Erdal Tercan eljárásjogász véleménye ezzel kapcsolatban az, hogy a 4787. számú törvény 3. cikkében előírt feltétel akkor is betartottnak tekinthető, ha a bíró történetesen elvált még azt megelőzően, hogy a kinevezését kéri. Vagyis szerinte a 4787. számú törvény idézett rendelkezése nem értelmezhető annyira szűken, hogy a házas állapotnak a kinevezéskor is fenn kellene állnia, hanem a jogalkotó szándéka feltehetően annak elérése volt, hogy olyan bíró kerüljön kinevezésre, akinek vannak a családi élettel kapcsolatban tapasztalatai. Ezen tapasztalatok megszerzése pedig független attól, hogy a házas állapot a kinevezéskor, illetőleg azt követően is fennáll-e, hiszen - hoz fel analógiaként egy példát Tercan - ha egy bírónak meghal a házastársa, akkor ezáltal megszűnik a házas állapota, de ezt az okot a törvény mégsem említi kizáró körülményként.[38]
A törvény másik feltételét, a gyermekes állapotot illetően pedig Tercan kifejti, hogy bár a jogszabály szövegének nyelvtani értelmezéséből arra lehet következtetni, hogy a gyermeknek a bíró saját házasságából kell származnia, de a jogalkotói szándék oldaláról vizsgálva a kérdést mégis az a tágabb értelmezés tűnik életszerűnek, hogy a kinevezés feltételéül meghatározott gyermek származhat akár a bíróval házassági jogviszonyba került házastárs korábbi kapcsolatából, sőt lehetséges az is, hogy a bíró más jogviszony alapján válik gyermekes szülővé, így például örökbefogadás folytán. Tercan szerint nincs ezért jelentősége annak, hogy a bíró és az általa nevelt gyermek között van-e biológiai leszármazási kapcsolat, mivel nyilvánvaló, hogy jogalkotó szándéka e rendelkezéssel az volt, hogy a bírónak legyen személyes tapasztalata a gyermek gondozásával, nevelésével, valamint a szülői felelősséggel kapcsolatos kérdésekről annak érdekében, hogy az elé kerülő családjogi ügyekben helytálló döntéseket tudjon hozni. "Bármilyen módon válik is a bíró egy gyermek gondviselőjévé, a törvény által megkívánt "gyermekes szülő" feltétel teljesül, és ezért nincs akadálya annak, hogy az ilyen bíró a családjogi ügyekben eljáró külön bíróságra kinevezésre kerüljön" - vélekedik Tercan a nálunk eddig még ismeretlen jogi problémáról.[39]
A bírák számára előírt speciális családjogi végzettséget illetően pedig Tercan felveti, hogy az új törvény által előírt végzettségi feltétel és a továbbképzési lehetőségek egyelőre nincsenek összhangban: a szociális tudományok oktatásával foglalkozó felsőoktatási intézményekben a 4787. számú törvény által előírt speciális végzettségre, ilyen jellegű képzés hiányában, nem lehet szert tenni, de családjogi témában jelenleg doktori fokozatot adó képzés sincs, sőt szakirányú továbbképzés sem indult. Szakvizsga a jóval szélesebb ismeretanyagra épülő magánjogi végzettségek megszerzésére akkreditált szakirányú továbbképzések teljesítéseként szerezhető, vagy magánjogi témában doktori fokozat szerzése képzelhető még el. A törvény szövegében található "családjogi tárgyú felsőfokú végzettség" feltételének teljesítése ezért a jogalkalmazásban problémákat okozhat.[40] Mindenesetre a törvény szövegét elemezve az állapítható meg, hogy a jogalkotó előrelátó módon e végzettségi feltételt - a többi már említett feltételtől eltérően - csak ajánlott feltételként jelöli meg, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy a kinevezésnél előnyben kell részesíteni a hivatkozott speciális végzettséggel is rendelkező bírákat.
A személyi feltételek körében az új törvény másik lényeges rendelkezése a nem jogász végzettségű
- 96/97 -
szakemberek alkalmazása e bíróságokon. Az 5. cikk értelmében a családjogi ügyekben eljáró különbíróságokra legalább egy pszichológus, pedagógus, valamint szociálpedagógus[41] szakembert kell kinevezni. Ezekkel a szakemberekkel azonban e különbíróságoknak - ahogyan Tercan értelmezi - nem vagylagosan, hanem együttesen kell rendelkezniük, ami szerinte a fiatalkorúak bíróságainak tapasztalatait alapul véve meglehetősen nehezen teljesülő feltétel. E szakembereknek ugyanis munkaviszony jellegű, vagyis állandó alkalmazásban kell állniuk az adott bíróságokkal. Könnyítés viszont, hogy a pszichológus, a pedagógus és a szociálpedagógus végzettségű szakemberek kinevezésénél a házas és gyermekes állapot, valamint a harmincadik életév betöltése csupán előnyt jelentő, de nem kötelező feltétel. Ennélfogva e külön feltételekkel nem rendelkező, de egyébként alkalmasnak minősülő szakember elnyerheti a kinevezést.
Az új törvény legérdekesebb rendelkezése azonban kétségtelenül az, hogy e szakembereknek a török jogalkotó milyen szerepet szán a bírósági eljárásban. E kérdés ugyanis dogmatikai problémákat is felvet. Az 5. cikk szerint mindenesetre e személyek feladata a következő:
1) Az érdemi eljárás megkezdését megelőzően, vagy az eljárás folyamatban léte alatt a bíróság által kijelölt ügyben a jogvitát kiváltó körülmények okainak feltárása érdekében vizsgálatokat végeznek és a bíróság részére véleményt nyilvánítanak.
2) A tárgyaláson lefolytatásra kerülő bizonyítási cselekményekkel kapcsolatban véleményt nyilvánítanak.
3) A bíróság által kijelölt egyéb feladatokat látnak el.
Tercan szerint a törvény szövegéből az következik, hogy e szakemberek lényegi feladata annak megvilágítása a bíró számára, hogy a kialakult jogvita milyen problémákra vezethető vissza. A feltárt okokat azután a bíró szempontként veheti figyelembe a felek békítésénél, vagy az eljárás egyezséggel történő befejezésének elősegítésénél. De ha megegyezés létrehozását nem is sikerül elérni, a bíró ezeket az információkat fel tudja használni az érdemi döntés meghozatalát megelőző mérlegelésnél is.
Törökországban az 1924-ben hatályba lépett, a bíróságok összetételéről szóló 469. számú törvény 1. cikke kimondja, hogy az általános hatáskörű bíróságok első fokon is három hivatásos bíróból álló tanácsban járnak el. Az említett törvény átmeneti rendelkezése azonban - bíró hiányra tekintettel - a törvény hatályba lépésekor megengedte, hogy az általános hatáskörű bíróságokon a létszámgondok megoldódásáig egyesbíró is ítélkezhessen.[42] A 469. számú törvény - jegyzi meg Tercan - 1924. óta változatlanul az idézett főszabályt tartalmazza, de ennek ellenére az átmenetinek szánt állapot azóta is tart, vagyis az általános hatáskörű bíróságokon nem kerültek felállításra a háromtagú tanácsok, hanem továbbra is egyesbírák járnak el; ily módon a kivételesnek minősülő átmeneti szabály idővel a főszabályt lerontva annak helyére lépett.[43] Mivel azonban a családjogi ügyekben eljáró külön bíróság a bírósági hierarchiában az általános hatáskörű bíróságok szintjén helyezkedik el, ezért Tercan álláspontja szerint a szóban forgó különbíróságok felállításáról rendelkező 4787. számú törvény 2. cikkének rendelkezése megfelel a ténylegesen kialakult állapotnak, ennélfogva nem vet fel alkotmányossági aggályokat az a rendelkezés, amely az általános hatáskörű bíróságok esetében kialakult tényleges helyzetet alapul véve a családjogi ügyekben eljáró bíróságok tekintetében akként rendelkezik, hogy e bíróságokon egyesbírák járnak el. Tercan az új törvény e rendelkezésével kapcsolatban azt is megjegyzi, hogy más országokban is elfogadott, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróságok egytagú tanácsban járnak el, így például Franciaországban és Németországban is egyesbíró ítélkezik a hivatkozott tárgyú ügyekben.[44]
Függetlenül attól, hogy az új törvénynek a bíróságok összetételével kapcsolatos rendelkezése felvet-e alkotmányossági aggályokat vagy sem, a 2. cikk első bekezdéséből jelenleg az következik, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróság bírái nem tanácsban, hanem egyesbíróként járnak el. Vagyis a pszichológus, pedagógus és a szociálpedagógus végzettségű szakemberek nem minősülnek ülnöknek, ennélfogva nem rendelkeznek a bírót megillető jogállással. Ez esetben viszont kérdésként adódik, hogy a pszichológus, pedagógus és szociálpedagógus végzettségű szakembereknek mi a jogállása, milyen szerepük van a bírósági eljárásban.
Magyarországon a szakértői bizonyítás szabályait a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) tartalmazza.[45] A Pp. szerint a bíróság akkor rendel el szakértői bizonyítást, ha a bizonyítási eljárás során felmerülő, a per elbírálása szempontjából jelentős tény megállapításához vagy valamely tény bizonyító erejének megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A magyar szakirodalomban Kengyel Miklós a családjogi ügyekkel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy "A gyermek elhelyezése iránti perekben indokolt lehet gyermekpszichológus szakértő meg-hallgatása."[46] E nem vitásan helytálló megállapítását valójában a már kialakult joggyakorlatra alapítja, mivel a magyar bírói gyakorlat igen óvatosan bánik azzal a lehetőséggel, hogy kellő szakértelem megléte esetén a bíró mellőzheti a szakértő kirendelését.
A szakértői bizonyítás eljárási garanciáit ugyanis
- 97/98 -
a bíró személyétől független szakértő kirendelése teremti meg, mivel ily módon nyílik meg annak a lehetősége, hogy a felek a pernyertességük érdekében már a szakértői bizonyítás kezdetétől aktívan részt vehessenek a bizonyítási eljárásban; indítványt tegyenek a kirendelésre kerülő szakértő személyére vonatkozóan, kérdések feltételét indítványozzák a szakértőhöz stb. A szakvéleményre is csak akkor tudnak észrevételt tenni a felek, ha azt a bíró személyétől független szakértő készíti, és további kérdések feltétele, vagy társszakértő, illetőleg más szakértő kirendelésének indítványozása is értelemszerűen csak akkor képzelhető el, ha a bíró nem a saját szakértelmére hagyatkozik, hanem szakértőt rendel ki. Ha tehát a bíró az általa megszerzett szakismeretet elégségesnek ítélve mellőzi a szakértő kirendelését, akkor mindezen garanciális szabályok nem érvényesülnek, sőt a szakértő kirendelésének tárgyalt okból történő mellőzése a másodfokú eljárásban, illetőleg a rendkívüli jogorvoslat iránt induló eljárásokban további eljárási problémákat vethet fel, mivel a jogorvoslati eljárásokban eljáró bíróságok tekintetében annak a valószínűsége, hogy valamely tagjuk úgyszintén rendelkezik az adott jellegű szakértelemmel, olyan csekély, hogy gyakorlatilag kizártnak mondható. Az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálata így eléggé sajátos nehézségekbe ütközne, mert valójában a jogorvoslati eljárásban eljáró bíróságnak abban a kérdésben kellene állást foglalnia, hogy az első fokon eljárt bíró szakismerete elégséges volt-e a megalapozott döntés meghozatalához. Ennek eldöntéséhez azonban a szakismerettel nem rendelkező jogorvoslati fórumnak szakértői bizonyítást kellene lefolytatnia, de a jogorvoslati eljárás sajátos szabályai a nagyobb terjedelmű bizonyítás lefolytatására általában nem adnak lehetőséget. Magyarországon például - bár a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése nem teszi kötelezővé az elsőfokú ítélet megalapozatlanság címén való hatályon kívül helyezését - a másodfokú bíróságok rendszerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú eljárás szükséges körben való megismétlését rendelik el, ha nagyobb terjedelmű bizonyítás szükséges; a szakértői bizonyítást pedig általában nagyobb terjedelmű bizonyításnak tekintik. Emellett az elsőfokú eljárás megismétlésének elrendelése irányába hat az a garanciális szempont is, hogy ha a bizonyítási eljárást lényegében újra le kell folytatni, akkor ez a körülmény valószínűleg a per tárgyában való érdemi döntésre is alapvetően hat ki, és ha ezt az ítéletet a másodfokú bíróság hozza meg, az ellen a felek már rendes perorvoslattal nem élhetnek. A bíró szakismereteinek ezért a Magyarországon követett joggyakorlat tükrében sokkal inkább abban van szerepe, hogy a bíró meg tudja ítélni, hogy a szakértő kimerítő részletességgel megválaszolta-e a feltett kérdéseket, a szakvélemény alkalmas-e a bizonyítékként való mérlegelésre, vagy annak kiegészítése szükséges; esetleg új szakvélemény készítése, vagy a meglévő felülvizsgálata folytán kerülhet majd csak sor valamely, a per eldöntése szempontjából releváns körülmény értékelésére.[47]
A szakértő (az általa adott szakvélemény) bizonyítási eszköz jellege a magyar jogelméletben meglehetősen töretlenül tartja magát, és a Pp. vonatkozó szabálya is ezt a nézetet erősíti.[48] A magyar eljárási törvényből levezethető értelmezés szerint ugyanis a szakértő szerepe az, hogy az általa készített szakvélemény által lehetővé tegye az ügy eldöntése szempontjából jelentős tény megismerését, vagy az észlelt tény megfelelő értékelését, de az ügyben érdemi döntést nem hozhat, a szakkérdések megválaszolásán túl nem terjeszkedhet, jogkérdésekben nem foglalhat állást.[49]
A 4787. számú törvény 5. cikkének szövegében azonban nem a szakértő, hanem a pszichológus, pedagógus és szociálpedagógus végzettségű személyeket illetően a szakember szó szerepel, e szakember megjelölésű személyek pedig a törvény idézett rendelkezése szerint a kinevezésüket követően állandó jellegű munkaviszonyba kerülnek az adott bírósággal, és a végzett munkájukért az államtól fizetést kapnak. A már többször idézett Tercan-féle tanulmány szerint e szakemberek - annak ellenére, hogy a szakértőkhöz hasonlóan szakkérdésekben nyilvánítanak véleményt a bíróság részére - nem minősülnek a bírósági eljárások szabályairól szóló 1086. számú törvény 275. cikkében szereplő szakértőnek.[50] Tercannak az a véleménye, hogy a felmerült jogértelmezési probléma megoldását az adja, hogy míg a szakértőnek a bírósági eljárásokban az a szerepe, hogy az érdemi döntés meghozatala szempontjából bizonyítandó tények, körülmények tekintetében adjon szakvéleményt, addig e szakemberek feladata az, hogy az ellenérdekű felek között kialakult nézeteltérések okait tárják fel. További lényeges különbségnek tartja Tercan azt is, hogy a szakértőhöz a bírón kívül a felek is tehetnek fel kérdéseket, a szóban forgó szakemberekhez azonban csak a bíró fordulhat.[51] Tercan az idézett tanulmányban a fentiek mellett kitér arra is, hogy míg a szakértő által készített szakvélemény bizonyítási eszköz,[52] a 4787. számú törvényben szereplő szakemberek véleménye nem minősül bizonyítási eszköznek. E szakemberek tevékenysége ezért valójában azt a célt szolgálja, hogy a bíró számára megvilágítsák a peres és nemperes eljárások alapját képező problémák keletkezéséhez vezető okokat, ezzel segítve a bíró érdemi munkáját. "Vagyis - mondja Tercan -, ha az eljárásban nem vennének részt az említett szakemberek, a bíró az ügy eldöntése szempontjából releváns tények, körülmények mellett az
- 98/99 -
eljárás megindításához vezető nézeteltérések okait akkor is kénytelen lenne feltárni. De e szakemberek alkalmazása segít abban, hogy a bíró válláról levegye az ügyet kiváltó okok feltárásával együtt járó terhek egy részét."[53] E fogalmi különbségből Tercan szerint egyenesen következik, hogy míg a szakvéleménnyel kapcsolatban a felek az eljárás során kifogást tehetnek, a szakemberek által kizárólag a bíróval közölt vélemény ellen ilyen kifogásolási lehetőség a feleket nem illeti meg. Mindazonáltal Tercan mégis felveti, hogy ha a szóban forgó szakemberek véleménye hiányos, vagy helytelen következtetést tartalmaz, akkor - bár ezt a 4787. számú törvény expressis verbis nem tartalmazza - a felek indítványozhatják e vélemények pontosítását, kiegészítését, vagy akár a vélemény megváltoztatását is.[54] Azt azonban részletesen nem fejti ki, hogy ezt az álláspontját mire alapítja.
A szakértő és a 4787. számú törvényben szereplő szakemberek jogállása között fennálló különbségekkel kapcsolatban Tercan még egy további körülményre is felhívja a figyelmet; arra, hogy a szakértői bizonyítás elrendelése esetén a bírónak a kirendelésre kerülő szakértő személyéről való döntését megelőzően meg kell hallgatnia a feleket, és ha a felek egyetértenek valamely szakértő személyében, úgy ezt a személyt kell kirendelnie a szakvélemény elkészítésére, vagyis a szakértő személyéről a bíró a felek akaratától függetlenül csak akkor dönthet, ha a felek nem tudnak megegyezni a szakértő személyében. A 4787. számú törvény azonban a szakemberek tekintetében akként rendelkezik, hogy e személyek a kinevezésük folytán a bírósággal állandó, munkaviszony jellegű jogviszonyba kerülnek, így esetükben a felek egyetértő javaslata, vagy a bíró választása szóba sem jön, sőt az adott bíróságnak még arra sincs módja, hogy e szakemberek kinevezését megelőzően véleményt nyilváníthasson.[55]
A teljesség érdekében érdemes még egy másik különbséget is megemlíteni, mely a vonatkozó törvényekből egyértelműen kiolvasható: a 4787. számú törvény szerinti szakemberek részére a török állam által folyósított munkabér nem terheli a pervesztes felet, míg a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvényben nevesített szakértő díját a bíróság állapítja meg, majd pedig annak viselésére a pervesztes felet kötelezi.[56]
Az első fokon eljáró családjogi külön bíróság eljárási rendjére a 4787. számú törvény 7. cikke csupán egy szűkszavú utaló rendelkezést tartalmaz, amellyel e különbíróságnál meginduló eljárásokra a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény rendelkezéseinek alkalmazását írja elő. Ezzel kapcsolatban Tercan rámutat arra, hogy a hivatkozott 1086. számú törvény szerinti eljárási rend egy meglehetősen kötött "írásbeli" eljárási formát takar.[57] A 4787. törvény 2. cikke azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a családjogi ügyekben eljáró bíróság szintje a járásbírósági szintnek felel meg, valamint a hatáskörébe a családokat, gyermekeket érintő, gyakran előforduló peres és nemperes eljárások tartoznak, amelyeknél a felek személyére és az ügyek tárgyára tekintettel célszerűbb lenne egy egyszerűbb, formátlanabb, szóban teljesíthető eljárási cselekményeket is megengedő külön eljárási rend kialakítása a nehézkes, formához kötött és ezáltal rugalmatlanabb "írásbeli" eljárási rendnél. Véleménye szerint a családjogi tárgyú ügyekre szakosított különbíróság felállításának egyik sarkalatos pontja éppen az egyszerűbb eljárási forma bevezetése lehetett volna. A kötetlenebb eljárási rend a családjogi ügyekben eljáró különbíróság eljárási hatékonyságát is fokozná, ennélfogva a speciális eljárási szabályok megalkotásának elmaradása nagy mulasztásnak minősül a jogalkotó részéről.[58]
Egyebekben a bírósági eljárások szabályairól szóló 1086. számú törvény 179. cikkében foglalt szabály szerint a családjogi ügyekben eljáró bíróság előtt az eljárásokat keresetlevéllel (kérelemmel) kell megindítani, melyet - ahogyan az a fentiekben már ismertetésre került - írásban kell előterjeszteni a bíróságnál. A keresetlevél (kérelem) formai és tartalmi követelményeit a 179-180. cikkek taxatív módon írják elő. Az alperesnek (kérelmezettnek) pedig a kereseti kérelemre írásban kell nyilatkoznia. A Török Polgári Törvénykönyv Második Kötetében meghatározott egyes ügyekben a peres, illetőleg a nemperes eljárások megindítására a feleken kívül az ügyész is jogosult (például a házasság érvénytelenítése iránti pert az ügyész is megindíthatja). Az 1086. számú törvény viszont az elsőfokú bírósági eljárásokban nem teszi kötelezővé a jogi képviseletet, ennélfogva a családjogi ügyekben eljáró bíróság előtt sem áll fenn ügyvédkényszer.[59]
A családjogi ügyekben eljáró bíróság hatáskörébe tartozó eljárások kizárólag kérelemre indulhatnak meg, vagyis a bíróság hivatalbóli észlelés alapján nem indíthatja meg a peres vagy a nemperes eljárásokat.
A családjogi ügyekre eddig hatályban volt rendelkezésekhez képest tehát a 4787. számú törvény annyiban eredményez változást, hogy az 5. cikk értelmében a bíró az érdemi döntés meghozatalánál immáron a családjogi ügyekben eljáró bíróságokra kinevezett pszichológus, pedagógus, és szociálpedagógus szakemberek véleményét is figyelembe veheti.
- 99/100 -
Nem sokkal a 4787. számú törvény kihirdetését követően Turgut Akintürk jogász professzor akként vélekedett a családjogi ügyeken eljáró bíróságok létesítéséről, hogy "... ezzel a törvénnyel országunkban először került sor a családjogi ügyek területén "szakértő" bíróság létesítésére."[60]
Az új törvény hatályba lépése óta még nem telt el annyi idő, hogy a jogalkalmazás tapasztalatai letisztulhattak volna. A török Igazságügyi Minisztérium által közzétett bírósági statisztikai adatokból azonban jól látszik, hogy a családjogi ügyek az összes polgári ügytípuson belül jelentős mennyiséget képviselnek, ezért amikor a bírósági szervezetrendszer tagolása kérdésében dönteni kellett, akkor ez a körülmény nyilvánvalóan komoly érvként merült fel.[61] További megfontolásra érdemes szempont lehet, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok differenciálttá válásával az életviszonyaink is bonyolultabbá váltak. Ma már egyre viszonylagosabbá válik, hogy egy bírótól mi várható el általános élettapasztalat címén, egyáltalán mennyire tud lépést tartani a bíró az életviszonyok felgyorsult változásaival összefüggő állandó jogszabályváltozásokkal; mekkora az életviszonyoknak az a köre, amelynél még elvárható, hogy mind az életviszonyok, mind pedig a hozzájuk kapcsolódó jogszabályi környezet változásait napra készen követni tudja. És akkor még nem számoltunk azzal az egyébként nem elhanyagolható emberi tényezővel, ami a bíró személyes irányultságában, egyéni készségeiben fejeződik ki, mely miatt egy adott személy kiválóan alkalmas lehet például a gazdasági tárgyú ügyek elbírálására, de kevésbé alkalmas a családjogi ügyekben való ítélkezésre, mert az ehhez szükséges speciális képességekkel például nem rendelkezik.
Ahogyan ma már ritkán találkozunk reneszánsz típusú polihisztorral, úgy az "univerzális" bíróról alkotott elképzelés is egyre megalapozatlanabbnak tűnik. Mindenesetre a bírósági eljárások elhúzódásának egyik, de eddig még kevéssé emlegetett oka abban is kereshető, hogy az általános hatáskörű bíróságok előtt sokféle ügytípusban kell eljárnia egy adott bírónak, mely körülmény nem kedvez annak, hogy a bíró megfelelő jártasságra tudjon szert tenni valamely ügytípus életviszonyaiban, vonatkozó jogszabályainak értelmezésében, valamint kellő mélységben megismerhesse a kapcsolódó joggyakorlatot is. Magyarországon a bírósági szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény ezen a problémán nem a különbíróságok felállításával, hanem az ügyelosztási rend jogintézményének bevezetésével kívánt segíteni.[62] A bíróságok által kialakított ügyelosztási rendtől való eltérésre azonban maga a törvény ad felhatalmazást, amikor kimondja, hogy az eljárási törvényekben szabályozott esetekben, illetőleg igazgatási úton a bíróság működését érintő fontos okból attól el lehet térni.[63] E fontos oknak pedig a gyakorlatban legtöbbször valamely bíró munkából való kiesése, vagy az adott ügytípusba tartozó ügyek mennyiségének megnövekedése szokott minősülni.
A fentiekből érzékelhető, hogy a magyar bírósági szervezetben is mutatkozik törekvés a bírák specializálására, de hazánkban jelenleg ennek a módját nem a külön bíróságok létesítésében véli megtalálni a jogalkotó. Mindenesetre értékes tapasztalatokra tehetünk szert, ha figyelemmel kísérjük, hogy más országok ugyanazt a problémát milyen módszerrel igyekeznek megoldani.
Ugyanígy a polgári eljárás szabályaiban mutatkozó eltérések kutatása is hasznos, a jogalkalmazásra közvetlen hatást gyakorló eredményekkel járhat. Így a török jogrendszerben új jogintézménynek számító pszichológus, pedagógus, és szociálpedagógus szakemberek alkalmazása a családjogi ügyekben eljáró bíróságokon figyelemre méltó következtetések levonására adhat alapot. Arra késztetheti a jogelmélettel foglalkozó szakembereket, hogy a hagyományosan megszokott szakértői bizonyítás intézményén kívül más megoldási lehetőségeket is a vizsgálódás tárgyává tegyenek. Arra, hogy a török jogtudósok hogyan minősítik az említett szakemberek jogállását, egyelőre még nem alakult ki kellő mennyiségű és mélységű török szakirodalom. Mindenesetre hazánkban Farkas József 1956-ban a szakértő jogállásával kapcsolatban azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a szakértő tulajdonképpen a bíróság segédje, aki a bíró munkáját szakvélemény nyújtásával segíti.[64] Ha ezt az álláspontot nem is osztja a jogtudósok többsége, de helytállónak minősülhet például a szóban forgó szakemberek jogállásának megítélésében.
A rendszerelvű összehasonlítási módszer tehát nagy segítséget adhat a helyes jogalkotási folyamatok kialakításában. Ez a törekvés vezette ennek a rövid tanulmánynak a megírását is, azzal a fenntartással persze, hogy a felvetett problémák további kutatást, újabb összefüggések feltárását igénylik.
Akintürk, Turgut: Aile Hukuku, Beta Yayinevi, Istanbul 2004. 560
Alkotmánytan I., Szerk. Kukorelli István, Osiris Kiadó, Budapest 2007. 665
Aytac, Mehlika: Uluslararasi Tebligat Hukukunun Esaslari, Kasilasilan Sorunlar ve Cözüm Önerleri, Adalet Bakanligi, Ankara (forrás: forrás: www.yayin.adalet.gov.tr, 2009. 06.06.)
Balo, Yusuf Solmaz: Cocuk Koruma Kanunu ve Uygu-lamasi, Seckin Yayinevi, Ankara 2005. s. 700
Brávácz Ottóné - Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül, HVG-ORAC, Budapest 2003. 339
- 100/101 -
Burián László - Kecskés László - Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog, Krim Bt., Budapest 2005. 363
Emberi jogok, Szerk. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila, Osiris Kiadó, Budapest 2008. 919
Farkas József - Kengyel Miklós: Bizonyítás a polgári perben, KJK-KERSZÖV, Budapest 2005. 251
Farkas József: X. fejezet: Bizonyítás In: A polgári perrendtartás magyarázata I. (Szerk. Szilbereky Jenő és Névai László) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1976. 881-1024.
Gözübüyük, Seref: Hukka Giris ve Hukukun Temel Kav-ramlari, Sevinc Maatbasi, Ankara 1983, s.189
Grád András: A strasburgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve, Strasbourg Bt., 2005, 688
Karaaslan, Erol - Karaaslan, Varol: Alman ve Türk Hukukuna Göre Yabanci Mahkeme Kararlarinin Taninmasi, Adalet Bakanligi, Ankara (forrás: www.yayin.adalet.gov.tr, 2009. 05. 06.)
Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog, Osiris Kiadó, Budapest 2006. 610
Orosz Árpád: A magyarországi polgár perek az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, Acta Humana 18. évfolyam 2007. 4. sz. 3-24.
Pulasli, Hasan: Temel Hukuk (Avrupa Birligi hukuku eki ile) Karahan Kitabevi, Adana 2005, s. 231
Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Anakara Üni-versitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 19-53.
Tezic, Erdogan: Anayasa Hukuku, Beta Yayinevi, Istanbul 2007, s. 460
Türk Medeni Kanunu, Seckin Yayincilik, Ankara 2008, s. 457 ■
JEGYZETEK
[1] Az Egyesült Nemzetek Közgyűlés az 1948. december 10-i ülésén fogadta el.
[2] Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel került kihirdetésre. A 14. cikk 1. pontja szerint: "A bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
[3] Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény 6. Cikke a tisztességes tárgyaláshoz való jog körében előírja, hogy "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
[4] Vö. Róth Erika: Az eljárási jogok. In: Emberi jogok (Szerk. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila) Osiris Kiadó, Budapest 2008. 94-95.
[5] Magyarországon ez a tendencia annyira erős, hogy a bíróságokat nemcsak külső szervezeti szinten, hanem belső szervezeti felépítésükben is érintette: így a bíróságok szervezetéről szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) a Legfelsőbb Bíróság esetében a gazdasági kollégiumot már nem sorolja fel, holott korábban a joggyakorlat alakulására jelentős befolyást gyakorolt a gazdasági kollégium ítélkezési tevékenysége, ugyanígy az ítélőtáblák szervezeti felépítése körében sem tartalmaz a Bsz. Ilyen szervezeti egységet, a megyei bíróságokon viszont a Bsz. - mintegy a múlt hagyományait ápolva - továbbra is lehetségesnek tartja gazdasági kollégiumok létesítését (ld. a Bsz. 20-26. §-ait).
[6] Fűrész Klára: A bíróság. In: Alkotmánytan I. (Szerk. Kukorelli István) Osiris Kiadó, Budapest 2007. 551. o.
[7] Ismeretes, hogy az oszmáni birodalom államszervezetének és jogrendszerének kutatásában a magyar turkológusok kiemelkedő, világszerte elismert eredményeket értek el.
[8] Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvénnyel került kihirdetésre.
[9] Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdette ki.
[10] Magyarország még nem ratifikálta.
[11] Magyarországon a 2004. évi LXVIII. törvénnyel került kihirdetésre.
[12] Magyarországon az 1966. évi 8. törvényerejű rendelettel került kihirdetésre.
[13] Magyarországon a 2005. évi XXXVI. törvénnyel került kihirdetésre.
[14] Magyarországon a 2004. évi CXVI. törvénnyel került kihirdetésre.
[15] Azáltal azonban, hogy immáron Törökország és Magyarország is ratifikálta az 1970. évi Hágai Egyezményt - azokban a kérdésekben, amelyeket ez az egyezmény szabályoz - ezt az egyezményt kell alkalmazni.
[16] Megjegyzendő, hogy a tisztességes eljárás elve - a pártatlanság és az igazságosság mellett - kiterjed az ésszerű határidő alatt történő döntéshozatalra is. Az ésszerű eljárás időtartama, vagy más szóval a perek időtartama azonban több feltételtől is függ, ezért az időtartam kérdése nem objektivizálható. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkével kapcsolatban kialakult esetjog egészen más oldalról, nevezetesen az ember, vagyis az eljárásban félként részt vevő személy oldaláról közelíti meg a problémát. Az Európai Emberi Jogi Bíróság eseti döntéseiből levonható a helyes értelmezés: olyan bírósági szervezetrendszert kell kialakítani, amelyben a bírósággal mint jogi személlyel szemben támasztható, valamint a bírósági szervezettel jogviszonyban álló, mondhatjuk igazságügyi szolgálatot teljesítő bíró személyével szemben támasztható követelmények azonos alapokra helyezhetők. Ha ugyanis a probléma bírói létszámhiányból, a bírák egyes ügyek elbírálásához szükséges speciális felkészültségének hiányából, vagy a folyamatban lévő ügyszám, sőt az egyes bíróságok közötti leterheltség közötti kirívó különbségből adódik, egyszóval az ítélkezés személyi és tárgyi feltételeinek hiánya okozza az eljárások elhúzódását, úgy a megfelelő intézkedések megtétele alappal várható el és kérhető számon a törvényalkotásra (módosításra) jogosult és egyben köteles államhatalmi szerveken, és e mulasztások az eljárásokban félként részt vevő személyek irányában valóban nem szolgálhatnak az eljárási késedelem kimentésére. (A hivatkozott esetjoggal kapcsolatban lásd részletesen Grád András: A strasburgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve, Strasbourg Bt., 2005. 283-292. o., a magyarországi polgári perek elhúzódásával kapcsolatos esetjogról pedig lásd Orosz Árpád: A magyarországi polgár perek az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, Acta Humana 18. évfolyam, 2007. 4. sz. 3-24. o.)
[17] Forrás: http://www.sgb.adalet.gov.tr/yrs.html, Letöltés napja: 2009. 05. 03.
[18] A törvény a Resmi Gazete 2003. január 18-i 24997. számában került kihirdetésre. (Szerzői megjegyzés: a Resmi Gazete a Magyar Közlöny törökországi megfelelője.)
[19] A tanulmány készítéséhez felhasznált jogszabályok, kommentárok, tanulmányok, és a szakkönyvek idézett részeinek török nyelvről magyar nyelvre történt fordításait a tanulmány szerzője készítette.
[20] Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Ankara Üniversitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 20. A szerző az Ankarai Egyetem Jogi Kara Polgári Eljárásjogi Tanszékének docense.
[21] i. m. 20. o.
- 101/102 -
[22] Idézet a 4787. számú törvény miniszteri indokolásából (forrás: www.adalet.gov.tr)
[23] Vö. Arslan, Ramazan In: Tanriver, Süha: Yargi Örgütü Hukuku, Ders Kitabi, 2. B., Ankara 2001
[24] Vö. A családjogi ügyekben eljáró bíróságok létesítéséről, hatásköréről, és eljárásáról szóló 4787. számú törvény 2. cikkének első bekezdésével.
[25] Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Ankara Üniver-sitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 22.
[26] i. m. 23. o.
[27] Értelemszerűen, ha egy járásban csak egy általános hatáskörű bíróság van, akkor kijelölésre nem kerül sor; kijelölésre tehát akkor van szükség, ha az adott járásban több általános hatáskörű bíróság is működik. Ennélfogva a 4787. számú törvény 2. cikkének második bekezdésében elhelyezett szabály arra az esetre vonatkozik, ha egy járásban több általános hatáskörű bíróság is van (lásd erről bővebben Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Ankara Üniversitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 24.).
[28] Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Ankara Üniversitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 25. o.
[29] Lásd ezzel kapcsolatban a török ügyvédi kamaráknál regisztrált ügyvédek részére kialakított internetes honlapon (Türk Hukuk Sitesi) közzétett szakmai vita hozzászólásait (forrás: www.turkhukuksitesi.com).
[30] Az általános hatáskörű bíróság (asliye hukuk mahke-mesi) hatásköre némi magyarázatot igényel: a török bírósági szervezetben az általános hatáskörű, első fokon eljáró bíróság (asliye hukuk mahkemesi) az 5490 új török líra pertárgyértéket meghaladó peres és nemperes eljárásokban jár el, míg a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény szerint az 5490 új török líra pertárgyérték alatti ügyekben (az ügy tárgyától függetlenül) egy külön bíróságként is felfogható másik bíróság jár el (sulh hukuk mahkemesi). A pertárgyértéktől függetlenül ez utóbbi bíróság jár el néhány taxatíve meghatározott ügyben is, mint amilyen a bérleti szerződésekből eredő jogviták; míg az előbbi bíróság (asliye hukuk mahkemesi) kizárólagos hatáskörébe tartoznak például a csődeljárások, és az alapítványokkal kapcsolatos eljárások. E két típusú bíróság azonban ugyanazon szinten helyezkedik el, és minden járásban, valamint megyeszékhelyen felállításra került. Az utóbbi bíróság (sulh hukuk mahkemesi) külön bíróság jellegét az adja, hogy az 1086. számú törvény 8. cikke tételesen felsorolja azokat a pereket, amelyek a pertárgy értékétől függetlenül ennek a bíróságnak a hatáskörébe tartoznak, míg az előbbi bíróság (asliye hukuk mahkemesi) tekintetében az a generális szabály érvényesül, hogy minden olyan ügyben eljár, amely nem tartozik más bíróság hatáskörébe. Mindkét bíróságon egyesbírák járnak el, bár az általános hatáskörű bíróság (asliye hukuk mahkemesi) tekintetében az 1086. számú törvény szerint társasbíráskodásnak kellene érvényesülnie, de egy átmenetinek szánt rendelkezés folytán a tanácsok nem kerültek felállításra e bíróságokon sem, és e helyzet gyakorlatilag mára állandósult. Az eljárás módja tekintetében viszont a törvény szerint és a joggyakorlatban is különbség van: az általános hatáskörű bíróság (asliye hukuk mahkemesi) előtt induló eljárásokban alakszerűségi szabályokhoz kötött, úgynevezett "írásbeli" eljárási rendnek kell megfelelni, míg a külön bíróságként felfogható másik bíróság (sulh hukuk mahkemesi) tekintetében egyszerűbb, formátlanabb eljárási rend érvényesül. (Vö. Gözübüyük, Seref: Hukuka giris ve hukukun temel kavramlari, Sevim Maatbasi, Ankara 1983. 170-173. o.)
[31] Lásd ezzel kapcsolatban a Törökországban bejegyzett ügyvédek részére kialakított internestes honlapon (Türk Hu-kuk Sitesi) olvasható ügyvédi hozzászólásokat (forrás: www. turkhukuksitesi.com).
[32] Lásd a 31. sorszámú lábjegyzetben adott magyarázatot.
[33] i. m. 34. o.
[34] Szerzői megjegyzés: e külön bíróságok török lenevezése: sulh hukuk mahkemesi. A török bírósági szervezet - az ország földrajzi kiterjedése, valamint a lakosság létszámából adódó ügy mennyiség miatt - meglehetősen tagolt; az általános hatáskörű bíróságok mellett számos külön bíróság került létrehozásra. Egyes külön bíróságok elnevezése csak körülírással fordítható le magyar nyelvre, mert a szó szerinti fordításnak megfelelő elnevezésből nem következne az a speciális hatáskör, amire az adott különbíróság felállításra került, illetőleg az elnevezés még olyan korábbi, rendszerint az oszmáni birodalom időszakából származó jogi szakkifejezés, amelynek a már megreformált mai török nyelvben sincs az adott bíróság hatáskörét tükröző értelme, de az elnevezés az adott bíróságtípusra mégis fennmaradt. Az említett okok miatt ezért azt a megoldást választottam, hogy ott, ahol a szószerinti fordítás nem fejezi ki az adott külön bíróság hatáskörét, az elnevezés szószerinti fordítása helyett a hatáskörre utaló körülírással teszem érthetővé az egyes külön bíróságok bírósági hierarchiában betöltött szerepét.
[35] A 2001. november 22-én hatályba lépett, 4721. számú Török Polgári Törvénykönyv Második Kötetének 124. és 127. cikke szerint a kiskorúak házasságkötésének engedélyezése tárgyában való döntéshozatal a bíróság hatáskörébe tartozik. (A jogszabály forrása: http://www.tbmm.gov.tr/kanunlar/k4721.html, a szöveg saját fordítás.)
[36] A 2001. november 22-én hatályba lépett, 4721. számú Török Polgári Törvénykönyv Második Kötetének 307. cikke szerint az örökbefogadással kapcsolatos döntések meghozatala a bíróság hatáskörébe tartozik. (A jogszabály forrása: http://www.tbmm.gov.tr/kanunlar/k4721.html, a szöveg saját fordítás)
[37] Vö. i. m. 38. o.
[38] i. m. 27. o.
[39] i. m. 27. o.
[40] i. m. 28-29. o.
[41] Szerzői megjegyzés: A tanulmányban elemzett 4787. számú törvény 5. cikkében megjelölt szociális szakember elnevezését magyarra szociálpedagógusként fordítottam. A megfelelő szakkifejezés megtalálásánál figyelemmel voltam arra, hogy Magyarországon a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény hatálya alá tartozó gyermekvédelmi feladatok ellátásával a szociál-pedagógusok foglalkoznak. Ennek megfelelően a 4787. számú törvényben szereplő, szociális feladatokat végző szakember jellegét a szükséges szakismeretek körét, a végzett munka jellemzőit tekintve Magyarországon a szociálpedagógus elnevezés fejezi ki a legjobban, ezért e tanulmányban a szociális feladatok ellátásával foglalkozó szakember magyar nyelvű fordításában ezt a kifejezést használom.
[42] A jogszabály forrása: http://hukuki.net/kan-un/469.13.text.asp, a szöveg saját fordítás. (Lásd erről a témáról bővebben még Yilmaz, Ejder: Medeni Usul Hukuku Ders Kitabi, 14. B., Ankara 2002. 90, 130.)
[43] Tercan, Erdal: Türk Aile Mahkemeleri, Ankara Üniversitesi Hukuk Fakültesi Dergisi, Yil 2003, Cilt 52, Sayi 3, 25.
[44] i. m. 25. o.
[45] Lásd a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 177-183. §-ait.
[46] Farkas József - Kengyel Miklós: Bizonyítás a polgári perben. KJK-KERSZÖV, Budapest 2005. 158. o.
[47] Bár abban az esetben, ha a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályok a hivatalbóli bizonyítás mellőzésével a felet teszik e tekintetben is az "ügy urává", akkor a bíró jogai korlátozottak annak eldöntésénél, hogy szükséges-e másik szakvélemény készítése, vagy a szakvélemény felülvizsgálata, mivel ilyen tartalmú végzés meghozatalára csak a bizonyításra köteles fél indítványa nyomán kerülhet sor. Indítvány hiányában ezért a bíró az érdemi döntésre kiható módon csak annak mérlegelésére szorítkozhat, hogy a bizonyításra köteles fél nem tett eleget az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, mely körülmény miatt a bizonyítatlanság jogkövetkezménye őt terheli.
- 102/103 -
[48] Kengyel Miklós megemlíti azonban, hogy a Farkas József által képviselt álláspont szerint a szakértő a bíróság segédje, aki a bíróságnak szakvélemény nyújtásával segédkezik (i.m. 159. o.) A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 166. §-ának (1) bekezdése mindenesetre a szakértői véleményt bizonyítási eszközként definiálja.
[49] Kengyel Miklós utal arra, hogy egyes nézetek szerint a szakértőre nemcsak valamely tény, vagy körülmény megállapításában, hanem megítélésében is a bíró segítőtársává teszi. Farkas szerint viszont ez az érvelés nem helytálló, a szakértő a bíróságnak csak a szaktudásával állhat segítségére, a tények megítélésénél azonban nem nyújthat segítséget, mert azzal a bírói szabad mérlegelést veszélyeztetné (i. m. 159-160. o.)
[50] Szerzői megjegyzés: A Tercan-féle tanulmányban hivatkozott 1086. számú törvény a bírósági eljárások szabályairól 1927. június 18-án került kihirdetésre, de azóta már többször módosították. A 275. cikk szövege legutóbb 1981-ben, a 2494. számú törvény 18. cikkével került módosításra. A módosított 275. cikk szerint a bíróság akkor rendel ki szakértőt, ha valamely körülmény értelmezése sajátos vagy műszaki ismereteket igényel. A bírói hivatás gyakorlásához szükséges általános jellegű, valamint jogi szakismeretek alapján megítélhető tények, körülmények értelmezésére azonban szakértő nem rendelhető ki. (A jogszabály forrása: http://www.hukuki.net/kan-un/275.13.text.asp, a szöveg saját fordítás.)
[51] Szerzői megjegyzés: A tárgyalt jogi probléma kulcskérdése a használt szakkifejezések tartalmának pontos tisztázása. Mint általában a jogértelmezési problémák esetén tapasztalható, a fogalmak pontos definiálása elengedhetetlen az adott jogintézmény lényegének megragadásához. Egyúttal a fogalmak pontos tartalmának tisztázása az a módszer, ami elvezethet a jogértelmezési problémák megoldásához.
[52] Szerzői megjegyzés: Tercan nem a szakértőt, hanem az általa készített szakvéleményt tekinti bizonyítási eszköznek. (vö. i. m. 32. o.)
[53] i. m. 32. o. Tercan ezzel kapcsolatban - a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény 75. és 213. cikkeire hivatkozással - azt is megjegyzi, hogy alaposan fel kell tárni a tényállást ahhoz, hogy a bíró helytálló döntésre juthasson.
[54] i. m. 32. o.
[55] i. m. 32-33. o.
[56] Lásd a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény 285. és 417. cikkeit. (A jogszabály forrása: http://www.hukuki.net/kanun/275.13.text.asp, a szöveg saját fordítás.)
[57] Lásd a bírósági eljárás szabályairól szóló 1086. számú törvény 178-186. cikkeit (forrás: http://www.hukuki.net/kanun/275.13.text.asp)
[58] i. m. 41-42. o.
[59] Szerzői megjegyzés: Az már más kérdés, hogy az 1086. számú törvény 179-180. cikkében foglalt előírásoknak a fél ügyvédi közreműködés nélkül képes-e eleget tenni; más oldalról pedig a bíróságokra mekkora munkaterhet ró a hiányosan benyújtott keresetlevelek (kérelmek) hiányainak pótlására irányuló eljárás. Az írásbeli alak előírása azért is elgondolkodtató, mert Törökországban a közoktatásra vonatkozó jogszabályok tankötelezettségre vonatkozó előírásai és az állam ez irányú erőfeszítései ellenére még napjainkban is magas az analfabétizmus aránya (főleg a Kelet- és Délkelet-Anatóliában született idősebb, valamint középkorú nők között), illetőleg sokan csak az öt évfolyamos úgynevezett "első iskolát" végzik el, tovább azonban nem tanulnak.
[60] Akintürk, Turgut: Aile Hukuku, Beta Yayinevi, Istanbul 2004. 13.
[61] A török Igazságügyi Minisztérium által feldolgozott legutolsó év, a 2007. év bírósági statisztikai adatai szerint 2007-ben az összes polgári ügy mennyiségéhez (2 397 875 ügy) viszonyítva a családjogi ügyek száma 220 807 ügy volt, mely az összes ügy 9,2%-a (forrás: www.adli-sicil.gov.tr/istatistik-2007, letöltés napja: 2009. 06.08.).
[62] Lásd az 1997. évi LXVI. törvény 11. §-át.
[63] Lásd az 1997. évi LXVI. törvény 11. §-ának (7) bekezdését.
[64] Vö. Farkas József: Bizonyítás a polgári perben, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1956. 200., valamint Farkas József: X. fejezet: Bizonyítás. In: A polgári perrendtartás magyarázata I. (Szerk. Szilbereky Jenő és Névai László) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1976. 927-928. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató PPKE JÁK Budapest.
Visszaugrás
