A polgári eljárások szabályait alapvetően a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) tartalmazza. A rendszerváltozást követően, a ’90-es években ezen törvény tartalma jelentős változásokon ment át. A jogalkotó hozzáigazította a szabályozást a kor követelményeihez, részben nagyobb teret engedett az alkotmányos alapjogok érvényesülésének, részben pedig a polgári eljárásjog nemzetközi fejlődési irányát is figyelembe vette. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy a Pp. módosításai során számos át nem gondolt szabályozás is bevezetésre került, illetve a folyamatos változtatások a törvény szövegének egységességét, koherenciáját megbontották, ami ma már mindenképp szükségessé teszi egy új Polgári Perrendtartás megalkotását. Az erre vonatkozó elhatározás megszületett és felállításra került egy olyan kodifikációs bizottság, amely a jogász szakma egyes ágainak képviselőit tömörítve várhatóan néhány éven belül biztosítja egy XXI. századi eljárásjogi törvény megalkotását.
Még mielőtt azonban a munka elindulna, el kell dönteni azokat a koncepcionális kérdéseket, amelyek a szabályozás irányát megszabják. Az elméleti és gyakorlati jogászok körében, illetve a szakirodalomban többféle elképzelés alakult ki, amelyek sokszor egymást kioltják.
Az egyik nézet szerint a Pp. kialakult alapelvei és általános rendelkezései körében nagymértékű koncepcionális változás nem indokolt. A törvény egységes szerkezetét, az egyes részek összhangját, a szöveg koherenciáját kell megteremteni, de az nem változna, hogy a bíróság tájékoztatási kötelezettsége csak az eljárási jogok gyakorlására és a bizonyítás irányára vonatkozik, a bizonyítás alapvetően a felek kérelmére folytatható le, illetve a bíróság a felek által előadott adatok, tények, bizonyítékok alapján hozza meg döntését. Ez az álláspont ugyanakkor fenntartaná a bíróságok bizonyos mozgásszabadságát és lehetőséget adna a felek méltányos érdekeinek a figyelembevételére. Erre tekintettel nem írná elő pl. a jogcímhez kötöttséget. Ha a fél által előadott tények a keresetet vagy a viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák, a bíróság a jogviszonyt a jogszabályoknak megfelelően minősítheti. A Legfelsőbb Bíróság ezt a jogi álláspontját több jogesetben, illetve a 2/2010. (VI. 28.) PK véleményében is kifejtette. Az a tény, hogy a bíróság nincs a jogcímhez kötve - egyesek állításával szemben -, nem jelenti azt, hogy a bíróság önkényesen dönthetne a jogviszonyról. A bíróság a kereseti kérelem ténybeli alapjához és az érvényesített igényhez egyértelműen kötve van. A feleknek ugyanakkor súlyos joghátrányt jelentene egy olyan jogalkalmazási gyakorlat, amely pusztán a téves jogszabályhely megjelölése miatt egy teljesen megalapozott kérelem elutasítását írná elő. Ez még akkor is méltánytalan, ha az ügyben kötelező a jogi képviselet.
Az ezen álláspontot képviselők elsősorban a különleges eljárások körében látják indokoltnak a Pp. koncepcionális felülvizsgálatát, illetve a külön törvényekben szabályozott peres és nemperes eljárások áttekintésével hoznának döntést arról, hogy vannak-e ezek között olyanok, amelyeket a Pp.-ben külön fejezetben kellene szabályozni.
A másik irányvonal szemlélete egy formálisabb, a felektől még inkább távolságot tartó jogi szabályozást lát szükségesnek. Ennek egyik eleme, hogy indokoltnak tartják a jogcímhez kötöttség előírását, a tájékoztatási kötelezettség szűkítését, illetve a kötelező jogi képviselet körének szélesítését. A bíróság a szakszerű képviselettel rendelkező felek ügyében az általuk kifejezetten felhozottakról dönt.
A harmadik szabályozási elképzelés éppen ellenkező irányú. Álláspontja szerint, ha nem is áll fenn a bíróságnak a szocialista perjogban meghatározott feladata, az igazság kiderítésének kötelezettsége mégis indokolt, hogy a bíróság a valóságos tényállás kiderítésére törekedjen és ezt a perjogi szabályok is tükrözzék. Ennek következményeként ez az elképzelés a bíróságnak a jelenleginél több eljárási lehetőséget kíván biztosítani a peranyag összegyűjtése körében, illetve a bíróság szerepét is másként szabályozná. Ez a szabályozási elképzelés nagyobb teret adna a bíróság hivatalból való eljárásának, a hivatalbóli bizonyításnak.
Nyilvánvaló, hogy amíg ezeket a koncepcionális kérdéseket a szakmai közvélemény el nem dönti, addig az új kódex megalkotása nem kezdődhet meg.
Természetesen az új Polgári Perrendtartási törvény megalkotásához szükség van emellett a nemzetközi gyakorlat, különösen az európai uniós perjog alapos áttekintésére és szabályozási irányainak tanulmányozására.
A XXI. századi eljárási kódex megalkotása során nem kerülhető meg a korszerű elektronikus eszközök használata, az elektronikus kommunikáció lehetőségének megteremtése. Az elmúlt években minden különösebb előkészítés és hatásvizsgálat nélkül került sor a Pp.-ben e körben külön rész, illetve fejezet kialakítására. A kodifikáció előtt át kell tekinteni, hogy milyen technikai feltételek szükségesek az elektronikus kommunikáció megteremtéséhez és azoknak mik a költségei. Feltehető, hogy a bevezetésre csak fokozatosan lehet sort keríteni, először egyes bírósági szinteken pl. a jogorvoslati eljárásban vagy egyes ügycsoportokban az ügy minden szakaszára vonatkozóan. A gyakorlat ugyanis bebizonyította, hogy jelenleg ezeknek a szabályoknak az alkalmazására a jogalkalmazás még nincs felkészülve.
Az elektronikus kommunikáció körében gondoskodni kell az adatvédelmi rendelkezések érvényesüléséről, valamint a megfelelő irattározásról. Számolni kell azzal is, hogy a rendszer működtetése folyamatos kiadást
- 543/544 -
jelent a bírósági szervezet részére, pl. az elektronikus aláírások költségei miatt, illetve az informatikai rendszer folyamatos korszerűsítési igényére tekintettel.
1. A Pp. általános részében is vannak azért olyan rendelkezések, amelyek az újraszabályozás során nem maradhatnak érintetlenül. Ismételten meg kell fontolni a törvényszék elsőfokú hatáskörét megalapozó értékhatár összegszerűségét. A jelenlegi helyzetben vidéken szinte nincs is olyan vagyonjogi per, amely természetes személyek között folyik és az első fokon eljáró bíróság a törvényszék lenne. Természetesen az is nagyon hátrányos mind a bíróságok, mind a jogkeresők számára, ha az értékhatárok gyakran és át nem gondolt módon változnak. Elképzelhető, hogy a hatásvizsgálatokat követően az az álláspont alakul ki, hogy amire az új Pp. hatályba lép, addigra a 30 000 000 forint értékhatár nem minősül kirívóan magas értéknek.
A törvényszék elsőfokú hatáskörét megalapozó pertárgyérték meghatározása attól is függ, hogy az új Pp.-ben megmarad-e a kisértékű perekre vonatkozó eljárási szabályrendszer. Ha fennmaradnának a kisértékű perekben érvényesülő szoros eljárási határidők, illetve az ügyben érvényesülő soronkívüliség, az általános szabályok szerint folyó ügyek értelemszerűen időbeli hátrányt szenvednek. Ez megfontolás tárgyává teszi, hogy a törvényszék hatáskörét megalapozó értékhatár összege alacsonyabb legyen. Természetesen nem minden esetben érvényesül, de mégis főszabálynak tekinthető, hogy a kisebb pertárgyértékű ügyek kevesebb jogkérdést vetnek fel, így a jellemzően tapasztalatlanabb járásbírósági bírák által is ésszerű időn belül elbírálhatóak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
