Az uniós tagállamok bírái és ügyészei közötti együttműködés, bizalom, a közös európai jogi és igazságügyi kultúra megerősítése illetve egy valódi európai igazságügyi térség kialakítása érdekében 2000. október 13-án létrehozott nonprofit nemzetközi szervezet, az European Judicial Training Network (ún. Európai Igazságügyi Képzési Hálózat, a továbbiakban: EJTN) az európai igazságügyi tudásmegosztás és képzés elsődleges színtere. A brüsszeli székhelyű EJTN tagjai az Európai Unió tagállamainak azon nemzeti intézményei, melyek az egyes tagállamokban a nemzeti igazságügyi (bírósági, ügyészségi) szervezet tagjainak oktatásáért, képzéséért felelősek. A 28 uniós tagállam jelenleg 38 nemzeti intézménnyel képviselteti magát a szervezetben; a 38 tag mellett a nemzetközi szervezetnek - az Európai Unión és az Európa Tanácson kívül további 10 - összesen 12 megfigyelője van.[1] Az EJTN a képzési igények felmérése/elemzése, közös képzési programok, módszerek tervezése, képzési minták létrehozása, a tapasztalatcsere, a nemzeti igazságszolgáltatási képzési tagintézmények közötti együttműködés előmozdítása és a szakértelem növelése révén több mint 120 000 európai bíró, ügyész, bírósági/ ügyészségi titkár, fogalmazó érdekét szolgálja. Az EJTN képzési tevékenysége érinti az Európai Unió jogforrásait, a polgári jogot, a büntetőjogot, a kereskedelmi jogot, a jogi szaknyelvet és egyéb társadalmi kérdéseket; a nemzetközi szervezet számos programot[2] szervez az európai bírók, ügyészek, bírósági/ügyészségi titkárok, fogalmazók szakmai pályafutásának valamennyi szakaszához igazodva.[3]
Az EJTN által szervezett képzések egyik meghatározó területe a tagállamok közötti csereprogram, mely az Európai Unió Parlamentjének kezdeményezésére 2005-ben indult el[4]. E program elsődleges célja, hogy a különböző uniós tagállami bírók, ügyészek, titkárok, fogalmazók között megvalósuló közvetlen kapcsolat létesítésével, a nézőpontok kicserélésével bővítse az európai igazságszolgáltatás résztvevőinek a más tagállamok igazságügyi szervezetére, nemzeti jogrendszerére, az uniós jogra, az emberi jogra vonatkozó ismereteit, fejlessze az igazságügyi hatóságok közötti kölcsönös bizalom elvén működő, a nemzeti bírósági döntések kölcsönös elismerését előmozdító jogi kultúrát. 2006-tól a csereprogram végrehajtása kizárólag az EJTN égisze alá tartozik. Az EJTN felhívása alapján a csereprogramban résztvevő tagállamok évente számos (időtartamban differenciált, egyéni/csoportos, illetve különböző jogterületre specializált) programot hirdetnek meg; a nemzeti igazságszolgáltatási képzési tagintézményeken (Magyarországon bírók, bírósági titkárok, fogalmazók esetében az Országos Bírósági Hivatalon) keresztül történt jelentkezésekről - a tagintézmények általi előzetes kiválasztást követően - a meghirdetett programokban való konkrét részvételről, a meghirdetett helyek tagállamok közötti elosztásáról az EJTN határoz.[5] E többlépcsős kiválasztási folyamat ellenére évente több magyar bíró és igazságügyi szakember számára nyílik lehetőség, hogy a csereprogramban való részvétellel egy másik uniós tagállam igazságügyi rendszerébe, bírói gyakorlatába bepillantást nyerjen, különböző tagállamok nemzeti anyagi és eljárás jogi rendelkezéseit - tárgyaláslátogatások során, külföldi kollégákkal való tapasztalatcsere és tudásmegosztás útján - megismerje, ezzel erősítve az Unión belüli igazságügyi együttműködést. Családjogi ügyekben a csereprogram nyújtotta tapasztalatcserét különösen indokolja, hogy az Európai Unión belüli fokozódó mobilitás a nemzetközi vonatozással bíró családok számának emelkedését eredményezte/eredményezi, és a nemzetközi elemmel bíró családi jogvitákban a családtagok eltérő - különböző tagállamokhoz kapcsolódó - környezetének megismerése, a különböző tagállami jog feltárása és al-
- 41/42 -
kalmazása nem mellőzhető.[6] A nemzetközi családjogi vitákban az eltérő tagállami jogi gondolkodás megismerésének pedig egyik forrása a csereprogram során megszerezhető tapasztalatok.
E cikkemben az EJTN által szervezett - a családjog területére specializált, olaszországi rövid távú - csereprogramban[7] való részvételem során szerzett ismereteimet, tapasztalataimat osztom meg.
Az olasz családjogi felfogás, illetve a családjogi kodifikáció nagy változáson ment át a későbbi jogfejlődés alapjául szolgáló tizenkét táblás törvénytől, azaz az addigi római jog első kodifikációjától, a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvben[8] elhelyezett rendelkezések megalkotásáig. Az olasz magánjogi kodifikációra mindig is hatással volt az országot jellemző családvédelem, az egyéni érdek mellett a közösségi érdekek képviselete.[9] E közösségi érdekek egyik mai megnyilvánulása, hogy valamennyi családjogi eljárásban a család, azon belül is főképpen a gyermek érdekében a közérdeket képviselő ügyész részvétele kötelező, az ügyészt az eljárásról a bíróság értesíti, aki az eljárásban fizikailag nem feltétlenül vesz rész, de a végleges döntéshez az ügyész jóváhagyása szükséges.[10]
Az olasz családjogi (különválás, házasság felbontása, szülői felügyelet rendezése/megváltoztatása, kapcsolattartás szabályozása/megváltoztatása, gyermek/házastársi tartásdíj megállapítása, illetve megváltoztatása, lakáshasználat rendezése iránti) eljárások sajátossága, hogy az elsőfokú eljárás során hozott érdemi döntést 3 bíróból álló tanács hozza meg; az eljárásnak különböző szakaszai vannak, egyes szakaszokban egyesbíró, vagy a tanács elnöke, más szakaszban a teljes háromtagú tanács jár el. Ezzel szemben a nem családjogi polgári ügyekben az olasz jog szerint az eljárás valamennyi szakaszában egyesbíró jár el.
A családjogi ügyeket tárgyaló másodfokú eljárásban a bíróság szintén 3 hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. A személyi állapotot érintő elsőfokú eljárás során hozott határozatokra (pl. ideiglenes intézkedésekre) és az elsőfokú eljárást lezáró határozatokra vonatkozó fellebbezések elbírálása egyszerűsített eljárási rend keretében (klasszikus tárgyalótermen kívül, formaságok nélkül) történik, míg a személyi állapotot nem érintő házassági vagyonjogi vitákra már rendes eljárás keretében kerül sor.
Olaszországban valamennyi polgári (közte családjogi) ügyben mind első, mind másodfokon kötelező a jogi képviselet, azonban a felek anyagi lehetőség hiányában - a kötelező jogi képviselet folytán - eljárási jogaik érvényesítése érdekében kirendelt jogi képviselőt kérhetnek. Az olasz polgári eljárásban kb. 5 éve bevezetett elektronikus kapcsolattartás, ún. telematikus rendszer igénybe vétele kötelező. Az eljárást megindító iratot (ricorso) elektronikusan és papíron is be kell nyújtani, viszont az eljárás során minden egyéb beadványt a felek kötelesek elektronikusan előterjeszteni. Az eljárás során valamennyi irat digitalizálása megtörténik, melynek köszönhetően egy elektronikus térben, "felhőben" érhető el az adott ügy valamennyi irata; ezen térhez az eljárásban résztvevők szabadon hozzáférnek, így pl. ha a bíróság megkeresésére beérkezik egy szociális szolgálat általi jelentés vagy pénzügyi tájékoztatás vagy valamelyik fél beadványa, azt a bíróság nem továbbítja a feleknek, hanem a felek szabadon megtekinthetik ezen elektronikus térben; a dokumentum felek általi megnyitása/letöltése pedig nyomon követhető.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
