"A szabadság csak az életre, az élet védelmére, az
élet igenlésére irányulhat."[2]
(Dr. Lábady Tamás)
Lábady Tamás 1944. július 6-án, Baján született, 1968-ban summa cum laude minősítéssel avatták állam- és jogtudományi doktorrá, 1970-ben bírói kinevezést nyert, 1974-től - a bírói hivatása mellett - a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékén volt oktató, adjunktus, majd docens, 1988-ban az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi docense lett. 1990-ben az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta, az Alkotmánybíróságnak helyettes elnöke is volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának -1996-os létrejöttétől - oktatója, a Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék egyetemi docense, jelenleg címzetes egyetemi tanára. Címzetes kúriai bírói rangot is kapott, a Pécsi Ítélőtábla nyugalmazott elnöke. A polgári jog, ezen belül a családjog kiváló tudósa, az életvédelmi jog kimagasló képviselője. Több ciklusban volt a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének doktor képviselője, tagja volt az új Polgári Törvénykönyv Kodifikációs Szerkesztőbizottságának és Operatív Szakmai Bizottsá-
- 139/140 -
gának is. Közel félévszázados tudományos szolgálatát - tanítványainak és kollégáinak a szeretete által övezve - a 60. és a 70. életévének betöltése alkalmából kiadott nagyon színvonalas kötetekben található életrajzi adatok, bibliográfiák és a Magyar Tudományos Művek Tárában rögzített művei is mutatják (több mint száz írása - közöttük több könyv és könyvrészlet - jelent meg magyar és idegen nyelven, előadásaiban és írásaiban állandóan érinti a jog és az etika határterületeit).[3] A magyar magánjog (polgári jog) általános része című, rendkívül értékes, számos kiadást megélt - bioetikai kérdéseket is felvető - tankönyvén[4] jogászgenerációk nőttek fel.
Lábady Tamás tagja a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának, alapítója és szerkesztőbizottsági elnöke a Bírósági Döntések Tára című, havonta megjelenő folyóiratnak.
1999-ben a Magyar Köztársaság elnöke Lábady Tamás részére "A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal" kitüntetést adományozta. 2006-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán "Pro Facultate" kitüntetésben részesült. 2011-ben a Deák Ferenc-díj kitüntetettje, és tehetséggondozó szolgálatát az Országos Tudományos Diákköri Tanács Mestertanár Aranyéremmel ismerte el. 2012-ben elnyerte a legmagasabb igazságügyi kitüntetés, a Juhász Andor-díj arany fokozatát; a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége a "Jog szolgálatában" kitüntetést adományozta részére, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karának Emlékérmét is átvehette. 2013-ban Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése a jogtudomány területén elért kiemelkedő teljesítményéért "Pro Communitate" emlékéremmel tüntette ki.
2015-ben a Magyar Bioetikai Társaság elnöksége - első alkalommal - Lábady Tamásnak - az élet védelmében kifejtett szolgálatáért - adományozza a Gaizler Gyulaemlékérmet.[5]
Lábady Tamás életvédő szolgálatát alkotmánybíróként is megélhette; mind a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, mind pedig a két abortusz-döntéshez, a 64/1991. (XII. 17.) AB határozathoz és a 48/1998. (XI. 23.) AB határozathoz - megismerendő - véleményt fűzött.[6]
- 140/141 -
Lábady Tamás nemcsak az "erkölcsi szörnyeteg bűnöző"[7] élete és emberi méltósága mellett állt ki, hanem alkotmánybíróként egyedül ő foglalta írásba, hogy a még meg nem született embernek is alanyi joga van az élethez, a megfogant magzat is jogalany, alkotmányjogi értelemben is ember, megilleti őt az alanyi jogi jogvédelem, a művi abortusz alkotmányellenes!
Lábady Tamás élet- és családvédő szolgálatát konferenciáinkon és kiadványainkban is megtapasztalhattuk;[8] a Szabadságra elhívatva az életért című, 2006. szeptember 25-ei konferencián tartott előadásában például így fogalmazott: "Az a kultúra és az az állam, amely a gyakorlatilag korlátlan abortuszhoz, sterilizációhoz, eutanáziához, eugenikai módszerekhez folyamodik, a szabadság ellensége, mert egyedül csak az élet pártján álló felfogás szabad. Igazán szabadnak lenni tehát azt jelenti, - és ez Tacitus 19 évszázaddal ezelőtt feltett kérdésére a végleges felelet - hogy képesek vagyunk az életet választani, az Életet, azaz a második isteni Személyt, aki maga az Élet, s a Szentháromság misztériumából következően maga a Szeretet."[9]
Lábady Tamás több évtizedes, kiemelkedő életvédő szolgálata, tudósi munkássága rendkívüli mértékben, igen termékenyen hatott és hat az életvédő etikai, bioetikai, jogi és teológiai gondolkodásra, alkotmánybírói véleményei és szakirodalmi alkotásai, tudományos előadásai óriási hatással vannak az élet védelmére. Istennek legyen hála érte! Szívből kívánjuk, hogy elnyerje jutalmát érte!
Lábady Tamás alkotmánybíró a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz - Tersztyánszky Ödön alkotmánybíróval közösen - fűzött véleményében megfogalmazta:
"1. Az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezmények elismerésével Magyarország kötelezettséget vállalt az általános emberi jogoknak, mint alapvető értékeknek az elismerésére. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
2. A hatályos nemzetközi jog emberi jogi dokumentumainak kiindulópontja az emberi méltóság. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya »az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának szól, és az emberi méltóságot a jogok végső forrásának tekinti akkor, amikor arra a felismerésre utal, hogy »az emberi jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek«.
3. Az emberi méltóság, mint a személyiség integritása, az emberi élettel együtt
- 141/142 -
az emberi lényeget jelenti. A méltóság ember voltunknak és értékünknek
fölemelő és feltétlen tiszteletet parancsoló volta, emberi lényegünk rangja. Ugyanúgy a priori érték, mint az élet s a létezés emberdimenzióját fejezi ki. Emberlét és emberi méltóság egymástól elválaszthatatlanok. Mindkettő az ember elidegeníthetetlen, immanens, lényegi sajátja. Létezésre méltónak lenni: emberségre való méltóságot jelent, így külön-külön az emberi élet és az emberi méltóság tulajdonképpen kezelhetetlenek.
4. Az ember létezése és méltósága, mint maga az emberi egység, valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára tulajdonképpen transzcendens, azaz hozzáférhetetlen. Az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban az emberi élet és méltóság ezért elsősorban nem is mint alapjogok, hanem mint a jogok forrásai, mint jogon kívüli értékek szerepelnek, amelyek sérthetetlenek. E sérthetetlen értékek tiszteletben tartásáról és védelméről kell a jognak gondoskodnia.
Ez a védelem - és csakis ez - viszont már a jog dimenziója. Az itt belépő jog különféle terebélyű "tilalomfákat" és garanciákat állít fel mindenki számára, így az állam számára is.
5. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése tehát akkor, amikor az élethez és a méltósághoz való veleszületettjogokat tételezi - figyelemmel az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében írt sérthetetlen és elidegeníthetetlen jelzőkre is -, olyan, a jogi értékeket is megelőző kategóriákról rendelkezik, amelyek a lehető legteljesebb jogi oltalomban kell, hogy részesüljenek és amely értékekkel szembeni követelmények - mint valóságos jogi tilalmak - korlátlanok, vagyis az államot is kötik. Az állam tehát azért nem foszthatja meg büntető hatalmánál fogva az embert az élettől és az emberi méltóságtól, mert a halálbüntetéssel az Alkotmányban védett fenti értékeket önkényesen átrendezi. Önkényesen: mert az emberi lét és méltóság az értékek rangsorában minden értéket megelőz, itt az emberi jogok forrásáról, eredőjéről és alapjáról, azaz a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen értékekről van szó. A halálbüntetés ennek folytán önkényes, és ezért alkotmányellenes.
6. Mivel az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az élettől és az emberi méltóságtól való önkényes megfosztást tilalmazza, az Alkotmány szerint kell, hogy maradjon tere a nem önkényes megfosztásnak is. Ezért nem állítható, hogy az élettől való minden megfosztás fogalmilag jogtalan, azaz önkényes.
Az élettől való megfosztás csak jogi síkon nem történhet meg, de az ugyanolyan értékrendek - azaz a más ember léte és méltósága - egymással már versenghetnek. A jog ebben az esetben már nem az értékeket rendezi át, hanem helyzeteket rendez: a jogos védelemnél, vagy más, nem önkényes megfosztás esetében nem a halálbüntetés jogát ismeri el, hanem a nem önkényes védekezés minőségét oltalmazza az önkényességgel szemben."
Lábady Tamás alkotmánybíró a 64/1991. (XII. 17.) AB határozathoz fűzött véleményében, amelyet mindenkinek meg kellene ismerni, így fogalmazott:
- 142/143 -
"A határozat érdemi rendelkezésével, a terhességmegszakításról szóló jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének a megállapításával és megsemmisítésével egyetértve, az a véleményem, hogy e jogszabályok tartalmilag is alkotmányellenesek.
1. Nem osztom a többségi álláspontot tükröző határozatnak azt a megállapítását, hogy a magzat jogalanyiságának a kérdése alkotmányértelmezéssel nem dönthető el. Ez az álláspont lehetőséget lát arra, hogy a törvényalkotó a magzat jogi státuszát az ember jogalanyiságától eltérően minősítse. E szegregációnak azonban alkotmányos alapja nincs.
2. Kétségtelen, hogy az Alkotmány az ember normatív fogalmát kifejezetten nem határozza meg. Nem ad kifejezett eligazítást az emberi élet kezdetét, de az emberi élet végét, a jogalanyiság megszűnését illetően sem. Ahogy azonban ezt a többségi álláspontot kifejező határozat helyesen tartalmazza, az »ember«-fogalom a történelmi fejlődés során a különböző - filozófiai, etikai, erkölcsi, természettudományos, természetes - emberfogalmak mellett normatív értékűvé is vált. Ha pedig az »ember«-fogalom normatív fogalom, az nem eshet kívül az Alkotmány, az ország alaptörvénye normavilágán, annak alkotmányos helyét az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány értékrendjében - éspedig alkotmányértelmezéssel - meg kell találnia.
Ha ugyanis az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a megszületett ember (a köldökzsinór elvágásától) bizonyosan jogalany (márpedig az), akkor ezt a megállapítást is alkotmányértelmezéssel teszi. Mint ahogy azt is, hogy a jogképesség a klinikai vagy a biológiai halál beálltáig áll-e fenn (ennek pl. az eutanasia alkotmányellenessége szempontjából jelentősége lehet). Az Alkotmánybíróságnak tehát az ember jogalanyiságának kezdetét és végét, a jogi ember-fogalom teljességét az Alkotmány alapján értelmeznie kell.
3. A többségi határozat szerint az ember biológiai (filozófiai, erkölcsi, természetes) és jogi fogalma között kezdetben nem volt feszültség, a különböző ember-fogalmak egymásnak megfeleltek, a természetes és jogi ember-fogalom egybeesett. Nézetem szerint a természettudomány fejlődése nem adhat alapot arra, hogy a jog normativitása ezt a természetes megfelelést és egybeesést kétségbe vonja.
A természet- (és szellem-) tudomány által szolgáltatott érvrendszertől, azaz az ember biológiai és »természetes« fogalmától tehát az »ember« -fogalom normatív felfogása nem szakadhat el akkor sem, amikor az Alkotmánybíróságnak értelmeznie kell, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján embernek, azaz jogalanynak kell-e tekinteni a magzatot. Ehhez az értelmezéshez pedig az orvostudomány mai eredményei és a modern biológia (genetika) korábbihoz képest minőségileg új - és végérvényes -megállapításai megkerülhetetlenek.
4. A formális jogi gondolkodást, az ember jogi státuszára vonatkozó normatív értelmezést befolyásoló, néhány évtizede még valóban problematikus természettudományos dilemma mára már egyértelműen eldőlt. Tudjuk, hogy az ember a női és férfi ivarsejtek egyesülésétől kezdve genetikailag
- 143/144 -
befejeződött egyén, emberi individuum. A magzatfejlődésben az ontogenezis nem ismétli meg a filogenezist, a magzat minden kétséget kizáróan a »human species«-hez tartozik. Az emberfejlődés a fogamzástól kezdve kontinuus, az nem tagolódik szubhumán és humán fázisokra. A genetikusan meghatározott »ember« ismérv eszerint éppúgy magába foglalja a születés előtti (magzati) létet mint az egységes, megbonthatatlan biológiai folyamat integráns részét, miként a születéstől a halálig ívelő létezés dimenzióját.
A magzat tehát biológiailag ember, és nem dolog, nem tárgy; genetikailag befejeződött egyén: individuum; az egyedi emberi élet pedig a fogantatás és a biológiai halál közötti egységes folyamat.
5. A születés előtti (a méhen belüli és kívüli) magzati életnek azért nincs (nem lehet) külön jogi státusza, mert a biológiai kontinuitáshoz képest a születés mesterséges, ugyanakkor önkényes normatív határvonal. Az a tétel ugyanis, hogy a magzat a női szervezet integráns része, ma már genetikailag, élettanilag és morfológiailag sem igazolható. A magzat önálló, az anyától különböző egyedi emberi személy, önálló szívműködéssel, keringési és idegrendszerrel és individuális jegyekkel.
Ha a jog különböztethetne az emberi élet születés utáni és előtti fázisai között, sőt ez utóbbin belül esetleg tovább artikulálhatna például aszerint, hogy képes-e már a magzat a méhen kívüli életre vagy sem, illetőleg aszerint, hogy a magzat milyen távol vagy közel van a születéshez, genetikailag egészséges-e, vagy károsodott stb., akkor - elvben - ugyanezt a normatív megkülönböztetést - akár azonos szempontú ismérvek alapján is (csecsemő életképessége, születés utáni időhatár tűzése, életminősége, tudati, egészségi állapota stb.) - a már megszületett ember vonatkozásában is megtehetné. Ez pedig apartheid normatív ember-fogalom kialakításához vezetne.
A többségi határozatban megfogalmazott az az egyébként kikezdhetetlen érv, hogy az Alkotmány szerint nem lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi pozíciójából, itt azért nem segít, mert a jogalanyiság kezdetét, a személlyé minősítést, azaz a normatív ember-fogalom körüli vitát az Alkotmány kifejezett rendelkezéssel nem dönti el. Csak arról rendelkezik, hogy az ember feltétlenül jogképes, továbbá élete és méltósága érinthetetlen. A születéssel (az anyatesttől való elválással) már mindenképpen fennálló emberré, személlyé minősítés azonban törvényhozói, illetőleg alkotmánybírósági alkotmányértelmezéssel dőlt el.
6. A kontinuus emberfejlődésben kétségkívül egy minőségi változás a születés. Ez azonban az emberi élet értéktartalma szempontjából semmi esetre se lehet alapja egy eltérő, másfajta normatív rendezésnek. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az emberi életet és méltóságot részesíti abszolút védelemben és nem az anyatesttől elvált emberi életet.
Kétségtelen, hogy az Alkotmány idézett rendelkezése »veleszületett« jogokról beszél. A veleszületettjogként koncipiált élethez és méltósághoz való jog azonban nyilvánvalóan nem a már megszületett (világra hozott) emberi
- 144/145 -
lény alanyi jogait jelenti, hanem azt, hogy az embernek velekeletkezett, létezésénél fogva őt megillető, tehát létéből, embervoltából eredő (azaz nem derivált, hanem ipso facto) alanyi jogai vannak. Minthogy pedig a magzat biológiailag (genetikailag) kétségkívül az emberi fajhoz tartozik, tehát normative sem lehet dolog (azaz fizikai értelemben vett testi tárgy), hanem személy, vagyis jogalany (és nem jogtárgy), a fogamzás pillanatában keletkezett ember (magzat) élethez való joga a megszületéshez való alanyi jogként normativizálódik. Semmiféle normatív alapja nincs tehát annak, hogy a jogalanyiságot és ezzel a szubjektív alanyi jogokkal való felruházást a születéshez (a köldökzsinór elvágásához) kössük.
7. Az Alkotmány 56. §-a alapján a Magyar Köztársaságban minden ember jogképes. Mivel a magzat: ember, nem a születés a kezdőpontja a jogalanyiságnak, hanem a fogamzás. Aki megfogant, az jogképes; emberi létéből és méltóságából fakad alanyi joga a megszületéshez.
A magzat tehát nemcsak genetikailag, biológiailag (és erkölcsileg), de jogi, alkotmányos értelemben is ember, jogalany, s így jogi pozíciója, emberi státusza, azaz alkotmányos jogállása az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alá integrálódik.
8. A halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító AB határozathoz [23/1990. (X. 31.) AB határozat] fűzött párhuzamos véleményünkben -Tersztyánszky Ödön alkotmánybíróval - arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében írt, »az élethez és emberi méltósághoz való jog« valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára voltaképpen transzcendens, hozzáférhetetlen. »Az élethez és méltósághoz való jog« tulajdonképpen csak imagináriusan létezik. Emberi élet és méltóság ugyanis a jog »előtt« létező értékek, ezek elválaszthatatlan egysége az ember elidegeníthetetlen, immanens, lényegi sajátja, így ezek nem mint alapjogok, hanem mint a jogi értékeket megelőző kategóriák, az alanyi jogok forrásai szerepelnek az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban.
Márpedig ez az emberi életről és méltóságról vallott a priori értékszemlélet egyfelől azt jelenti, hogy az emberi élet jogi védelmét illetően sem különböztethetünk születés előtti és utáni szakaszok között, másfelől pedig azt, hogy az állam nemcsak büntető hatalmánál fogva nem foszthatja meg az embert életétől és méltóságától, hanem semmiféle egyéb jogi eszközzel, így az »abortuszjoggal« sem, mert itt a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen (nőre, anyára, házastársakra, államra át nem ruházható), tehát jogi eszközökkel érinthetetlen értékekről van szó.
9. Az anya személyiségi (önrendelkezési) jogaként posztulált »abortuszjog« a magzat alkotmányos jogaival konkuráló jogként kezeli az anya személyiségi jogait, amelyek a magzati élet védelmét korlátozzák (korlátozhatják). Csakhogy itt az emberi életről, azaz a jog által is sérthetetlen és korlátozhatatlan értékekről van szó. Az élet ugyanis mint a jogi értékek előtti érték az alanyi jogoknak (így a személyiségi jogoknak is) az alapja és eredője. Ezért operál itt a jog - és az Alkotmány - az elidegeníthetetlen,
- 145/146 -
sérthetetlen, csorbíthatatlan, érinthetetlen stb. [Alkotmány 8. § (1) bekezdés] princípiumokkal. Konkuráló jogok csak azonos értékskálán helyezkedhetnek el. Egy alapvetőnek tartott érték - éppen a jogi normativitás hiánya miatt - nem kerülhet akár még általánosított jogi értékekkel sem (általános személyiségi jog, anya önrendelkezési joga) kollízióba. Mivel az emberi élet ténye alapja és feltétele a jogalanyiság (és az alanyi jogok) megjelenésének, és mivel az élet értékteljességet kifejező fogalom, az emberi élet totalitásához egyébként hozzátartozó jogi (rész) értékek nem versenghetnek az egésszel. Az anya személyiségi joga tehát nem korlátozhatja a magzat megszületéséhez való jogát, mert ez a korlátozás a magzatnak mint emberi életnek az elpusztítását, azaz az élettől való önkényes megfosztását jelenti.
Az indítványokkal támadott, a terhességmegszakításról szóló jogszabályi rendelkezések tartalmilag ezért alkotmányellenesek [Alkotmány 8. § (2) bekezdés].
10. Az ember élete csak egy másik ember életével konkurálhat. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése csak az élettől való önkényes megfosztást tilalmazza. Nyilvánvalóan nem önkényes az élettől való megfosztás, ha egymással ugyanazok az értékek versengenek, ha a jognak az életek közötti választásról kell rendelkeznie. Ha egy emberi élet veszélybe sodródik, s az csak egy másik élet feláldozásával menthető meg (pl. az anya élete méhen kívüli terhesség esetén a magzat megölésével), az élettől való megfosztás önkényességét az életmentési cél oldja fel. Itt a jognak jogellenességet kizáró, azaz mentesítő okot kell szabályoznia (amely nem jelent alanyi jogot az ölésre). A meghozandó törvényi rendezésnek ezt a nem önkényes minőséget kell szabályoznia és megfelelő jogi garanciák közé szorítania."
Lábady Tamás alkotmánybíróként a 48/1998. (XI. 23.) AB határozathoz fűzött véleményében pedig - szintén egyedül és megkerülhetetlenül - így folytatta:
"1. Az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.) AB határozatához fűzött párhuzamos indokolásomban (ABH 1991, 323-327.) kifejtettem, hogy az akkor hatályos abortuszra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapításával és megsemmisítésével nem a többségi határozatban kifejtett indokok alapján, hanem azért értek egyet, mert álláspontom szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésből a méhmagzat élethez való jogának feltétlen elismerése és az államnak a nasciturusra is kiterjedő abszolút életvédelmi kötelezettsége következik. Ezt a hatályos Alkotmány alapjogértelmezésén alapuló álláspontomat változatlanul fenntartom.
Meggyőződésem szerint a magzati életnek az emberi élettől eltérő jogi minősítésére a törvényhozónak nincs alkotmányos lehetősége, mert a magzatot - akár az anyatestben van, akár azon kívül, mesterséges körülmények között - fogantatásának pillanatától kezdve embernek, vagyis jogalanynak, jogképes személynek kell tekinteni, amiből következik, hogy a méhmagzatot az élethez való jog anyjával szemben is megilleti. Az Alkotmány
- 146/147 -
54. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az élethez és a méltósághoz való alanyi jog abszolút jog, azaz korlátozhatatlan és redukálhatatlan, vagyis a jog által érinthetetlen alapjognak minősül. Mivel a magzat biológiailag ember, genetikailag befejeződött emberi individuum, és mivel a »veleszületettség« - a nemzetközi egyezmények szóhasználata (»inherent right to life«, »droit inhérenta la vie«, »angeboneres Recht auf Leben«) szerint is - nem születéssel szerzett, hanem elidegeníthetetlen, az emberrel »velekeletkezett«, azaz létéből, ember-voltából eredő jogot jelent, az Alkotmány alapján semmivel sem igazolható, hogy a még meg nem születettnek nincs emberi méltósága és joga az élethez. Ezért véleményem szerint a magzat mint új emberi élet: személy, aki a jog által sérthetetlen és akinek az élethez való abszolút jogát a törvényhozó az állapotos nő önrendelkezési jogára vagy más alapjogára hivatkozással alkotmányosan nem korlátozhatja. A méhmagzat élethez való joga egyedül csak az anya élethez való jogával konkurálhat.
2. A kifejtettekre tekintettel nem tudok egyetérteni a többségi határozat 1-3. pontjában foglalt megállapításokkal, továbbá a határozat 5-6. pontjában foglalt rendelkezésekkel sem. A törvényhozó álláspontom szerint az Alkotmány alapján jogszerűen nem ismerheti el az állapotos nő súlyos válsághelyzetét, mint a terhesség megszakítását alkotmányossá tevő körülményt; ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem utasíthatta volna el a magzati élet védelméről szóló Magzatvédelmi törvény egésze, illetőleg egyes rendelkezései alkotmányellenessége megállapítását kérő - a határozattal elbírált - indítványokat, és azt is meg kellett volna állapítania, hogy a méhmagzat jogi státusza: személy, azaz ember.
3. Szükségesnek tartom kiemelni, hogy az Alkotmánybíróság többsége által kialakított állásponton, vagyis a határozat koncepcióján belül is elégtelennek ítélem azt a védelmi szintet, amelyet a határozat az állam objektív életvédelmi kötelezettségeként az Alkotmányból levezet, ezért a határozat 1-3. pontjához - alapvetően eltérő álláspontom fenntartása mellett - önállóan is különvéleményt fűzök.
3.1.Mivel magzat nélkül nincs ember, a magzat életjogának és méltóságának az elismerése nélkül is megállapítható, hogy az Alkotmány a magzati életet a fogamzás pillanatától kezdve védi. Ezért - a határozat 1. pontjában foglalt megállapítás helyett - indokolt lett volna kimondani a határozat rendelkező részében egyrészt azt, hogy »az állam nem engedheti meg alkotmányosan az indok nélküli abortuszt«, másrészt pedig azt, hogy »az abortusz a jogállam értékrendje szempontjából leküzdendő jelenség«, vagy más megfogalmazásban: »az élethez való jog objektív oldalából az életvédelem tartalmával szemben az az alkotmányos követelmény származik, hogy az államnak
- 147/148 -
megfelelő eszközökkel hatékonyan kell küzdenie az abortusz, mint jelenség ellen«.
Ha a többségi határozat szerint a méhmagzatot nem is illeti meg alanyi, elidegeníthetetlen jogként az élethez és így a megszületéshez való jog, az Alkotmányból a magzati élet védelme és tisztelete - ahogy ezt a Magzatvédelmi törvény preambuluma is kifejezetten megfogalmazza -feltétlenül következik. Ezért e felfogásban is az abortusz alkotmányos indoka csak "súlyos", alkotmányos alapjoghoz kapcsolódó indok lehet; az abortusz elleni küzdelem hatékonyságának az érdekében pedig az állam köteles a terhességmegszakítások statisztikai figyelemmel kísérésére. Az állam nem szemlélheti tétlenül, ha a terhességmegszakítások száma, vagy a megszakított terhességeknek a születésekhez viszonyított aránya nem csökken, mert az Alkotmányból folyó kötelessége az abortusz jelenségének fokozatos felszámolásán munkálkodni.
3.2. Minden abortusz az élethez való jogot sérti. Az államnak a törvényhozás és tájékoztatás, az oktatás és a nevelés eszközeivel is szembe kell helyezkednie a terhességmegszakítással. Jogszabályai és az állam alkotmányos felfogása nem sugallhatja azt, hogy e megtűrt jelenség az Alkotmány értékrendjével és emberképével összhangban áll. A védelem hatékonyságának minőségi erősödése a jövendő törvényhozási megoldások alkotmányosságának megítélésekor is mércéül szolgál majd mindaddig, amíg a magzat jogalanyiságát a jog el nem ismeri.
3.3. A magzati élet védelme az Alkotmány szerint csak a védelem erősödése irányába változhat, és annak hatékonysága nem csökkenhet. Az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB határozatában (ABH 1994, 134.) a környezetvédelmi status quo megőrzésének kötelezettségét vizsgálva megállapította, hogy »az állam a természetvédelem jogszabályokkal megállapított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy Alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.«
Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság határozatában az élethez való jog objektív védelmére - a határozat koncepciójának talaján is -e követelménynél szigorúbb alkotmányos követelményt kellett volna megállapítani, tekintettel a méhmagzat létének egyediségére, azaz arra, hogy minden magzati életből egyedi és helyettesíthetetlen emberi élet születik. Az államnak ezért az abortusz »statisztikai kockázatának« leszorítása mellett azon kell munkálkodnia, hogy minden diszkrimináció nélkül minden egyes magzat megszülethessen."■
- 148/149 -
JEGYZETEK
[1] Elhangzott a Magyar Bioetikai Társaság Közgyűlésén, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Szent II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében, 2015. szeptember 18-án.
[2] Ld. Lábady Tamás: Szabadságra elhívatva az életért. In: Hámori Antal - Rüjküvich Bernadetté - Szilágyi Szilvia (szerk.): Szabadságra elhívatva az életért (A Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fórum, az Ökumenikus Életvédő Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által Budapesten, 2006. szeptember 25-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében rendezett konferencia előadásai). Budapest,Magyar Katolikus Családegyesület, 2007. 62.
[3] Ld. pl. Nochta Tibor - Bölcskei János (szerk.): EmlékkönyvLábady Tamás 60. születésnapjára tanítványaitól. Budapest, Szent István Társulat, é. n. 509-515.; Csehi Zoltán - Koltay András - Landi Balázs - Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2014. 13-14.
[4] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2002. 3. (javított), bővített kiadás 257., 289-290.
[5] Ld. a Magyar Bioetikai Társaság Elnökségének 2015. június 17-ei, a Gaizler Gyula-emlékérem adományozásáról szóló határozata. A Magyar Bioetikai Társaság "Gaizler Gyula emlékérem" - 2015. évi -alapításáról szóló okirat alapján a díj évente egy alkalommal legfeljebb két díjazottnak adományozható. Az Elnökség döntése, hogy az első alkalommal egy személyt tüntet ki. A Gaizler Gyula-emlékérmet Dr. Lábady Tamás részére Dr. Gaizler Gyula lánya, Nyékyné Dr. Gaizler Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának volt dékánja adta át.
[6] Ld. e beszéd mellékleteként.
[7] Ld. 23/1990. (X. 31.) AB határozat, Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye 3. pont.
[8] Ld. pl. Lábady Tamás: Életjog - Haláljog? Magyar Bioetikai Szemle, 14., 2008/1. 3-6.
[9] Ld. Lábady (2007) i. m. 62.
Lábjegyzetek:
[1] A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének tagja.
Visszaugrás
