Az 1896-ban kihirdetett és 1900 január 1-jével hatályba léptetett német ptk. (Bürgerliches Gesetzbuch, a szokásos rövidítéssel BGB), a XIX. és a XX. század fordulójának legjelentősebb, és nemcsak a német nyelvű államok, hanem a többi európai, különösképpen a közép-kelet-európai államok jogrendszerét, jogfelfogását, így Magyarország jogintézményrendszerét is mélyen befolyásoló törvénykönyvei közé tartozik.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a BGB 100. évfordulójának tiszteletére 2000 október 13-14. között tudományos tanácskozást tartottak a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésében, a Német Nemzetközi Jogi Együttműködési Alapítvány (Deutsche Stiftung für internationale rechtliche Zusammenarbeit e. V.) támogatásával. A tanácskozáson elhangzott referátumokat tartalmazó kötet, az ELTE ÁJK kiadványaként, Hamza Gábor professzor szerkesztésében 2006-ban jelent meg. Az alábbiakban a tanulmánykötetben foglalt dolgozatok néhány fontosabb gondolatát a tanulmányoknak a kötet szerkezete szerinti sorrendjének megfelelően ismertetjük.
Hamza Gábor akadémikus a kötetet bevezető tanulmányában (Adalékok a polgári jog magyarországi kodifikációjához, 1-12. old.) kiemeli, hogy a német jogtudomány, különösen a német pandektajog jelentős befolyást gyakorolt a magyar magánjogra és ennek elemzése alkalmat ad a magyar magánjogi kodifíkációs törekvéseknek a német törvényhozáshoz és magánjogtudományhoz való kapcsolattörténetének áttekintésére.
A szerző bemutatja, helyenként dogmatörténeti részletekbe is belemenve, a magyar polgári jog fejlődésének főbb állomásait a XIX. század derekától kezdődően, különös tekintettel a kodifíkációs törekvésekre. E fejtegetéseket e helyütt részletesebben nem ismertethetjük, és csak példálódzó jelleggel hívjuk fel
- 257/258 -
a figyelmet a szerző azon megállapítására, miszerint a magyar jogalkotás-politikát majd csak 1895-től (tehát nagyjából a német BGB meghozatalától) kezdődően hatotta át a teljes polgári törvénykönyv meghozatalának szándéka. E törekvés fő képviselője Szászy-Schwarz Gusztáv, magánjogász és romanista volt. 1900-ra fejezi be Javaslatát, mely 2043 paragrafusból áll. Ez volt a korábbi résztervezetekhez, pontosabban a polgári jog egyes részeit szabályozó tervezetekhez képest, az első, a polgári jog egészét átfogó tervezet. E tervezet felépítése és az egyes jogintézmények tartalmi szabályozása tekintetében kimutatható a német BGB hatása. Az általános rész rendeltetését, mely önálló fejezetben nem szerepel, e kodifikációs munkában a kötelmi jog bevezető része veszi át, és ezáltal a Tervezet palástolt módon ugyan, de egyértelműen tartalmazza az "Általános részt" is. A jogügyletek szabályozása immáron a nyilatkozati elmélet (Erklürungstheorie) tanát követi.
Elemezvén az 1900 és 1928 közötti kodifikációs törekvéseket, Hamza kiemeli, hogy a kodifikációs javaslatok által előirányzott újításokat a bírói gyakorlat az Országgyűlés által történő hatálybaléptetés hiányában formálisan nem alkalmazhatta, de a kódextervezetek újításai alapul szolgáltak a kódexen kívüli törvényhozás számára (pl. 1923: X. tc. az állatforgahni szavatosságról; 1927: XXXV. tc. a jelzálogjogról; 1921: LIV. tc. a találmányi jogról; 1924: XIII. tc. a fogadósi felelősségről).
Hamza részletesen foglalkozik az 1959-es Ptk.-val. Kiemeli, hogy annak ellenére, hogy ez a kódex értelemszerűen szocialista ideológia hatása alatt jött létre, kimutatható rajta a svájci ZGB és OR, a német BGB, valamint az 1928. évi Mtj. hatása is. Az 1959-es Ptk. a volt ún. szocialista országok polgári törvénykönyvei közül az 1922. évi Szovjet Orosz Ptk, 1950. évi csehszlovák ptk., az 1955. évi lengyel ptk., az 1950. évi bolgár kötelmi és szerződési jogi törvény, valamint az 1951. évi bolgár tulajdonjogi törvény hatását mutatja. A szerző bemutatja az 1959-es Ptk.-nak a megalkotását követő évtizedekben bekövetkezett módosításait, foglalkozik továbbá az új Ptk. 1998-ban megindult és 2006 végére a teljes szövegtervezet publikálásáig jutott előkészületi munkálataival is. Hamza tanulmánya külön figyelmet szentel a magyar kereskedelmi törvényhozás hagyományos forrásainak és fejlődésének, valamint az európai nemzeti törvényhozásokkal való összehasonlításának.
Burián László professzor A nemzetközi szerződési jog, a Római Egyezmény és a magyar törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról (13-19. old.) a nemzetközi szerződési jogot mint a nemzetközi magánjog területét vizsgálja, a magyar nemzetközi magánjog szabályozásának fejlődését és a külföldi törvényeknek a magyar törvényhozásra való hatását elemzi.
Burián megállapítja, hogy a magyar magánjog egyértelműen a német jogtudomány, jogbölcselet és tételes jog hatása alatt állt. A XX. század folyamán ez "hol fel-, hol leértékelt, hol pozitív, hol negatív tény volt". Burián e vonatko-
- 258/259 -
zásban rámutat arra a kevéssé ismert tényre, hogy a magyar nemzetközi magánjogra nézve ez a polgári jog tekintetében általában véve kimutatható német hatás nem állapítható meg.
Igaz ugyan, hogy az első jelentős osztrák-magyar nemzetközi magánjogi tankönyv német jogi fogantatású, a XIX. század utolsó évtizedeiben a magyar nemzetközi magánjog tudománya és bírósági gyakorlata azonban igen gyorsan önállósodott. Jóllehet a német jogtudomány és a bírói gyakorlat hatásai a XX. század első felében még kimutathatóak, a német nemzetközi magánjog az 1979-es magyar nemzetközi magánjogi kódexre alig gyakorolt látható hatást.
Földi András professzor Az érvényesség és a hatályosság kérdése a modern polgári jogban (20-34. old.) c. tanulmánya két alapvető dogmatikai kategóriával foglalkozik elméleti vonatkozásban. Földi megállapítja, hogy a német BGB nem használja a pandektiszukában még szokásos, s akkoriban az érvényesség (érvénytelenség) megjelölésére szolgált Gültigkeit (Ungültigkeit) kifejezéseket. Ezek helyett a semmisség (Nichtigkeit), a megtámadhatóság (Anfechtbarkeit), valamint az érvényességet és hatályosságot is jelenthető Wirksamkeit (negatív értelemben Unwirksamkeit) kifejezéseket alkalmazza. Feltűnő ehhez képest, hogy a magyar jogi dogmatikában (és a polgári jog területén kívül is), milyen élesen elhatárolódik az érvényesség és a hatályosság fogalma.
A megfelelő német jogi fogalmak relatív bizonytalanságánaka okát Földi arra vezeti vissza, hogy a római jogban sem létezett egyértelmű érvénytelenségi terminológia, és bár a BGB előkészítése során Windscheid tanai révén már éppen kialakulni látszott az érvényesség (Gültigkeit) és a hatályosság (Wirksamkeit) fogalmának disztinktív használata, a BGB-ben végül Zitelmann nézete nyomán egy, a pandektistákéhoz képest inverz és kevésbé világos terminológiát alkalmaztak.
A magyar jogtudományban a két kifejezés megkülönböztetését Grosschmid Béni Menyhárth Gáspár tanai nyomán Világhy Miklós dolgozta ki elvi éllel, és ez a disztinkció az 1959-es Ptk. nyomán mintegy szentesítést nyert. Földi a magyarjogi dogmatika ezen eredményét nemzetközileg is kiemelkedőnek értékeli, kifogásolja azonban, hogy a végrendelet a Ptk. és az azt követő magyar civi-lisztikai doktrína szerint visszavonás esetén hatályát veszti, holott Földi szerint a végrendeletnek az örökhagyó halála előtt nincs alkalma hatályba lépni, ezért Földi a visszavont végrendeletet inkább érvényét vesztettnek tekinti. Földi szemléletesen mutatja be, hogyan alakult ki a XX. századi magyar ptk.-terveze-tek nyomán a visszavont végrendelet hatályvesztésének ma általánosan elfogadott, de Földi szerint erősen vitatható tana.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
