https://doi.org/10.59851/psz.10.1.11
Egy évtizede indult útjára az Országház Könyvkiadó gondozásában A magyar országgyűlések története című sorozat, amely az egyes történelmi korszakok országgyűléseinek világát tárja az olvasó elé. 2024-ben immár a széria tizedik darabját vehette a kezébe az érdeklődő; e kiadvány - az előző, 2022-ben napvilágot látott kötethez hasonlóan - nem egy adott időszakot mutat be, hanem diakrón áttekintést nyújt egy témáról, mégpedig az országgyűlések "háttérmunkáit" végző szervek fejlődéséről.
Noha az elmúlt évszázadokban megjelent publikációknak köszönhetően viszonylag sokat tudunk a magyarországi országgyűlések működéséről, az adminisztratív munkával foglalkozó hivatalokra eddig meglehetősen kevés figyelmet fordított a történet-, illetve a jogtudomány. Első pillantásra talán kevéssé tűnik érdekesnek és hasznosnak ezen orgánumok kutatása, hiszen leginkább a bürokratikus, unalmas irodai tevékenységre asszociálhatunk róluk. Amint azonban azt a kötet fülszövege is hangsúlyozza, e szervek azért is voltak jelentősek, mert nélkülük nem tudtak volna működni az országgyűlések, és mert az általuk "termelt" források sokat segítenek az utókornak az országgyűlések munkájának és mindennapjainak megismerésében, megértésében.
A kiadványban kilenc tanulmány olvasható, amelyek a középkortól napjainkig (2023-ig) terjedő időszakot ölelik fel. A kötet szerkesztési elve alapvetően kronologikus: az első hét közlemény a köztörténeti korszakhatárok szerinti tagolásban szól az országgyűlési "háttérintézményekről", a két utolsó pedig földrajzilag többé-kevésbé önálló országrészek (Erdély, illetve Horvát-Szlavónország) hivatalainak működését tárgyalja.
Mikó Gábor írása a középkori Magyarország országgyűlési adminisztrációját mutatja be. A szerző két fontos módszertani nehézségre hívja fel az olvasó figyelmét: az egyik a felhasználható elsődleges források részleges hiánya, a másik - ami
- 155/156 -
részben az első tényezőből is fakad - az, hogy a (jog)történészek eddig inkább a késő középkori (1490 és 1525 között megtartott) országgyűlések iránt érdeklődtek, az adminisztratív hivatalokkal azonban eddig nem foglalkoztak. Mikó ezért két értékesebb forrástípusra - a meghívólevelekre és a törvénykönyvekre - támaszkodva igyekszik a lehetőségekhez mérten részletesen tárgyalni a témát, kifejezve reményét, hogy a királyi kancellária működésének alaposabb feltárása a segédhivatalokkal való kapcsolata okán segíthet ez utóbbiak történetének megismerésében is.
Fazekas István a 16-17. századi diéták adminisztrációját ismerteti a közleményében. Rámutat arra, hogy ekkor még nem létezett a modern jellegű országgyűlési hivatal, valamint arra is, hogy az önállóságát elvesztett Magyar Királyság országgyűléseinek "háttérintézményei" is változásokon mentek át a korábbi időszakhoz képest. A diéták működtetésében a Magyar (Udvari) Kancelláriának, illetve a kisebb kancelláriának - későbbi nevén a királyi táblának - jutott fontosabb szerep. A szerző így e két szervre összpontosítva körvonalazza a kora újkori rendi országgyűlések hivatalainak fejlődését, miközben jelzi, hogy az egyenetlenül fennmaradt források miatt nem lehet részletes képet rajzolni a történésekről. A hivatalok szakszerűsödésének kezdeteit a 17. század végére teszi, és kimutatja, hogy azok mindinkább érdemi részt vállaltak az országgyűlések működtetésében: a Magyar Kancellária a diéták előkészítésében, lezajlásában és a törvények írásba foglalásában játszott fontos szerepet, míg a királyi tábla tagjai - főként pedig a személynök - az alsótáblán rendelkeztek bizonyos mértékű pressziós lehetőségekkel.
Dobszay Tamás és Sebők Richárd a rendiség utolsó mintegy másfél évszázadának országgyűléseit tekintik végig. Tanulmányuk egyik legfontosabb megállapítása, hogy még ebben az időszakban sem beszélhetünk mai értelemben vett segédhivatalokról, ami több okra is visszavezethető (a diéták nem üléseztek folyamatosan, a magyar nemesség is idegennek érezte magától a szabályozott ügymenetet stb.). A szerzőpáros kiemeli a korabeli országgyűlések középkorból örökölt jellegét: a rendi dualizmusban a rendek elfogadták azt a tényt, hogy az uralkodónak és a királyi hivataloknak van befolyásuk a diétákra, ugyanakkor azonban az idő múlásával maguk a rendek is próbálták ellátni a hivatali tevékenységeket. A közlemény röviden összegzi, milyen szervek - például a kancellária, az Udvari Kamara, a nádori hivatal, a rendek levéltára - vettek részt a rendi országgyűlések működtetésében, a diéta megnyitásától a törvények kihirdetéséig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
