A jogelmélet a kezdetektől fogva ismeri az életkor szerinti megkülönböztetést, az érettségi kritériumok felállítása pedig egyidős az emberi társadalommal. A korhatárok az adott társadalom fennmaradását, a polgárság utánpótlását szolgálták és szolgálják.
Az érettség és alkalmasság szempontjai koronként változtak annak függvényében, hogy a társadalom mit várt el teljes jogú tagjától, mit tekintettek a felnőtté válás kritériumának. A történelem előtti időkben létbizonytalanságban élő elődeinknél azt a serdült ifjút avatták férfivá, aki elegendő testi erővel és rátermettséggel rendelkezett már az önálló vadászathoz, és harcosként is megállta a helyét. A természeti népeknél mindez ma is megfigyelhető. A lányok nővé válása alapvetően az ivarérettséghez, később az eladósorba kerülésükhöz kötődött. A "nagykorúság" feltétele tehát a testi fejlettség volt, természetesen beszámítási képességgel párosulva. A feudális államban a férfiaknál a hadviselési, munka- és - az ivarérettséggel szükségképpen összefüggő - családalapítási képesség mellett a kiváltságos rendeknél megjelent a közhatalmi tisztségviselésre való alkalmasság. Hazánkban a jobbágyság eltörlésével az általános jogképesség kiterjedt a felnőtt társadalom egészére. Megjelentek a mai értelemben vett polgárjogi intézmények, köztük a polgári házasságkötés, a választójog és a tankötelezettség, a jog szabályozta életviszonyok köre pedig a polgárosodással jelentősen bővült. Ez a tendencia a mai napig is tart.
A gyermekkor a középkori Európában nem létezett elismert fogalomként, ugyanis a kicsinyeket csupán addig tekintették gyermeknek, amíg nem voltak képesek önállóan megélni. Ha a gyermeknek sikerült életben maradnia, mihelyt fizikailag megerősödött és munkaképessé vált, felnőttszámba vették. A munkára foghatóság és a nemi érettség jelentette tulajdonképpen a gyermekkor végét. A gyermekkor tehát igen rövid és jelentéktelen volt, emiatt különösebb figyelmet sem szenteltek neki, bár a serdületlenek és a felnőttkorúak jogi megkülönböztetése a középkorban is létezett. Mára már nem kérdés, hogy a gyermekkor mind a magyar és a nemzetközi jog, mind a tudományok területén elismert fogalom. A gyermek mai jogrendszerünkben jogképes személy, aki cselekvő- és vétőképessége, büntethetősége, beleegyezési képessége terén eltér a felnőttől, és különleges bánásmód illeti meg. A gyermeki alapjogokat Magyarország Alaptörvénye alkotmányos jogokként deklarálja.
A felnőttet megillető jogokkal a társadalom attól az időponttól ruházza fel tagjait, amikor nagykorúságát, érettségét elismerik. A korhatárt felállító jogszabályok ezt az elismerést és annak kritériumait rögzítik. Axel Honneth szerint a polgári-kapitalista társadalmi rendet a privát, a jogi szféra, illetve a társadalmi megbecsülés szférájának hármasával lehet jellemezni, amelyek a társadalmi elismerés három különböző elvét intézményesítik: a szeretetet, a (pozitív) jogot, illetve a teljesítményt.[1] A mai magyar jogrendszerünkben alapvetően egyértelmű, ipso facto életkori határokat találunk. Ezek megdönthetetlen törvényi vélelmek arra nézve, hogy az adott életkort betöltött személy megfelelően érett, tehát alkalmas a jogviszonyokban való aktív részvételre, illetve van értelme büntetőjogi felelősségre vonásának. Kivételes esetben azonban - jellemzően a gyermekkorúak büntethetőségénél - a törvény az egyéni (szellemi) teljesítményhez kötődő speciális kiegészítő szabályokat is tartalmaz, érvényre juttatva a teljesítmény honnethi elvét a vétőképesség társadalmi elismerésében. Az érettség tehát jogrendszerünk kimunkálódásával és a lélektan fejlődésével párhuzamosan egyre sokrétűbb fogalommá vált az idők során.
A jogalkotást az olyan külső tényezők mindig is befolyásolták, mint a várható élettartam, a társadalom korfája vagy a drasztikus népességfogyással járó háborúk. Magyarországon az első világháború okozta jelentős, - leginkább az aktív korú, hadképes férfiakat érintő - lélekszám-csökkenés tette példának okáért indokolttá, hogy a választójogot a nőkre is kiterjesszék, hiszen a társadalom érdeke az volt, hogy az alkotmányos monarchia szavazóbázisa kiegészüljön és fennmaradjon. Az alapvetően patriarchális társadalmi berendezkedés ugyanis egészen a XX. századig meggátolta, hogy a nőkre teljes jogú állampolgárként tekintsenek. A nők sokáig felnőtt mivoltuk jogi elismertsége ellenére sem bírtak jogkörrel például a választójog, a tisztségviselés vagy az oktatás terén. Másik példaként említést érdemel, hogy napjaink aggasztó demográfiai helyzetére, a lakosság elöregedésére, az aktív korú választópolgárok számának csökkenésére is válaszul 2000 óta több európai országban, így hazánkban is történtek kezdeményezések az aktív választójogi korhatár 16 évre történő leszállítására.
Somlai Péter arra a markáns jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy a nemi éréstől számított kamaszkor időszaka történelmileg változik. Az akceleráció folytán a XIX. század elején a lányok valamivel 16 éves koruk után menstruáltak először, viszont a XX. század végén ezen már átlagosan 12 és fél éves korukban átestek németországi kutatások szerint. A katonasághoz besorozott fiúk testmagassága pedig egyre nő. A kutatók mindezen jelenségek fő okát a jólétben, a gyermekmunka korlátozásában, az egészségesebb táplálkozásban, illetve a tanulás időszakának kitolódásában látják. Az 1960-as évektől, amióta az orális fogamzásgátló szerek a fejlett országokban elterjedtek, a fiatalok korábban kezdik a szexuális
- 547/548 -
érintkezést, de hamarabb szoknak rá a cigarettázásra, a kábítószerre is, és egyre zsengébb korukban veszik kezükbe a döntést saját szabadidejük eltöltéséről és fogyasztási szokásaikról, amiben nagy szerepe, sőt felelőssége van a gyermekeket és fiatalokat megcélzó marketingnek és piacnak. Somlai arra is rámutat, hogy a kamaszkor egyúttal megnyúlt, aminek fő okát abban látja, hogy az utóbbi kétszáz évben kitolódtak a tanulóévek, és a fiatalok jelentős hányada később jelenik meg a munkaerőpiacon. Az ilyen és hasonló változásokra a jogalkotó kétféle módon reagálhat: vagy a korhatárokat igazítja a megváltozott társadalmi megítéléshez, vagy a jog eszközeivel kísérli meg úgy alakítani a társadalmi környezetet, hogy az adott életkori szabály létjogosultsága megmaradjon.
Az ember mint természetes személy mára absztrakt jogi fogalommá vált. Annak aspektusában, hogy lehet-e az adott természetes személy egy adott jogviszony alanya, azaz származhatnak-e a jogviszonyból jogai és kötelezettségei, az ember absztrakt jogképessége szerzőképességként érvényesül, amelynek révén az ember jogok, kötelezettségek, dolgok jogos birtokosává válhat, amelyekhez felelősség kapcsolódik. Ezt a képességet a jogi gondolkodás összekapcsolja azon tudás megszerzésének a képességével, ami a felnőtt társadalomban való boldoguláshoz szükséges. Ahhoz, hogy az ember ne pusztán passzív alanya, hanem aktív közreműködője is lehessen a polgári jogviszonyoknak, szüksége van bizonyos szellemi érettségre, megfontolási, akaratelhatározási, döntési képességre és a választásának megfelelő felelős magatartás képességére, összefoglalva: ügyeinek viteléhez szükséges belátási képességre. Ezt a jogügyleti képességet nevezi a jogtudomány cselekvőképességnek. A cselekvőképességnek három biológiailag meghatározott összetevője van. Feltételezi egyrészt a szellemi érettséget és a jártasságot a mindennapi élet dolgaiban, amelyet társadalmi szinten a bizonyos életkort betöltött személyeknél vélelmezünk; a szellemi épséget, az ép és észszerű akarat-elhatározásra, megfontolásra való képességet, amelynek birtokában az egyén felismeri és mérlegelni képes a különféle lehetőségeket, tisztában van döntéseinek következményeivel, harmadrészt a jognyilatkozat-tételi képességet, azaz hogy a személy a társadalom számára érthető és elfogadott módon, egyértelműen kifejezésre tudja juttatni akaratát. Amennyiben károkozó magatartásra vonatkoztatva vizsgáljuk az ember belátási képességét, akkor vétőképességről beszélünk. Az egyének belátási képessége külső és belső tényezők hatására változik. Itt fontos szerepet játszik az életkor, de alakítja azt az egészségi állapot, befolyásolják a személyi körülmények is. A cselekvőképesség tehát egyaránt magában foglalja az ember biológiai, társadalmi és jogi adottságait.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
