"Statelessness is a profound violation of
an individual's human rights.
It would be deeply unethical to perpetuate the pain
it causes when solutions are so clearly within reach..."
António Guterres, ENSZ Főtitkár, 2014[1]
A hontalanság problémája mondhatjuk, hogy a XX. században jelentkezett először, ám helyesen csak a jogi - először csupán nemzetközi jogi - szabályozásra vonatkozó igény megjelenése köthető a korszakhoz. Hiba lenne feltételezni, hogy hontalan, vagyis tulajdonképpen valamennyi állam jogán kívül létező személyek csupán az elmúlt száz évben éltek volna, korábban azonban a helyzetükre vonatkozóan nem született kielégítő szabályozás[2]. Ennek oka többek között a nemzetközi közösség érdektelensége - elsősorban a gyarmati rendszerek fennállása[3] miatt - és az emberi jogok intézményesült rendszerének hiánya[4], valamint a relatív béke időszaka - hiszen a világháborúkat és a gyarmati birodalmak felbomlását követően az addigiaknál nagyságrendekkel több személyt érintett az állampolgárság hiányának problémája.
Véleményem szerint a hontalanságra vonatkozó szabályrendszer relatív késői kialakítása leginkább az emberi jogok késői elismerésével magyarázható; bár az ENSZ megalakítása előtt is voltak addig nem alkalmazott pozitív megoldások, mint az úgynevezett "Nansen-útlevél", a menekültek nemzetközi védelmének első intézményesült formája.[5] Az útlevél a Fridtjof Nansen vezette menekültügyi intézmény[6] által kibocsátott, nemzetközileg elismert dokumentum volt, amely lakóhelyüket elhagyni kényszerült hontalanok részére biztosította a szabad mozgás lehetőségét. A dokumentum 1942-ig létezett, és nagyjából 450.000 menekült személy vette igénybe.[7] Jelentősége leginkább abban áll, hogy már az emberi jogok védelmének intézményesülése előtt képes volt felismerni a menekültügy és a hontalanság problémájának fontosságát.
A második világháborúban elszenvedett veszteségeknek köszönhetően az államok részéről megnőtt az igény arra vonatkozóan, hogy a háború következtében globálisan jelentkező humanitárius katasztrófa megismétlődése elkerülhető legyen, és szabályozást nyerjenek olyan garanciák, amelyek az egyén elidegeníthetetlen és veleszületett jogait védik, vagyis megkezdődött a modern értelemben vett emberi jogvédelmi rendszer kiépítése. A folyamat az 1940-es évek második felében kezdődött, első és legfontosabb állomása pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetének (továbbiakban: ENSZ) létrehozása 1945-ben. Az ENSZ, valamint annak szakosított szervei a továbbiakban kiemelkedő szerepet játszanak az alapvető és emberi jogok védelmében, így a hontalanság problémájának kezelésében is.
Az egy állam állampolgárságával sem rendelkező személyek helyzetére vonatkozóan több nemzetközi szerződés is született, amelyek nagyjából az 1990-es évek elejéig elegendőnek bizonyultak arra, hogy a második világháborút követő globális átalakulás során hontalanná vált személyek jogait valamelyest rendezzék, ám a Szovjetunió felbomlásával az utódállamokban kialakuló tömeges hontalanság megelőzésére már nem voltak képesek. A 2000-es évek óta a hontalanok száma növekszik, erős összefüggést mutatva a napjainkban zajló migrációval. Az Európába (is) érkező többszázezer menekült egy része hontalan személy, vagyis állampolgársággal nem rendelkezik, ebben az esetben pedig a nemzeti jogok sokszor eltérő rendelkezéseket biztosítanak a menekültstátusz megszerzésére vonatkozóan, amely hátrányosan érintheti az adott személyt az őt megillető védelem tekintetében.
A hontalan személyek a nemzeti szabályokban általában kevesebb jogot élveznek a menekült státusszal rendelkezőkhöz képest, amely leginkább az oktatáshoz, egészségügyi és egyéb szociális ellátásokhoz való hozzáférést érinti. Egyes nemzeti jogokban a hontalan személyek emellett nehezebben szerezhetnek menekült státuszt is, elsősorban bürokratikus akadályokat támasztva eléjük. Termé-
- 355/356 -
szetesen nem minden hontalan személy menekült is egyben, azonban a valamely állam területén már jogszerűen - valamely tartózkodásra jogosító engedély birtokában- élők is korlátozott jogokkal rendelkeznek az állampolgárokhoz képest. Az állampolgársághoz jutást pedig a nemzeti jogok nem segítik kellően elő, mivel általában jó pár évnyi tartózkodást követelnek meg az adott ország területén, tehát eddig az időpontig a hontalan személyek jóval kevesebb joggal rendelkeznek a társadalombiztosítás vagy munkavállalás és oktatás területén, mint az adott ország állampolgárai. Az ilyen személyek társadalmi integrációja elengedhetetlen a fogadó országok számára, a hontalanok szociális jogainak korlátozottsága azonban éppen ez ellen hat.
Egészen napjainkig nem sikerült olyan rendszert kialakítani, amely hatékonyan lenne képes a hontalanság eseteinek csökkentésére és végső soron annak felszámolására, bár az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (továbbiakban: Főbiztosság) legújabb kampányának célja éppen ez, vagyis a hontalanság teljes felszámolása 2024-ig.[8] A cél realitása kérdéses, amely adódik egyrészt a hontalanság jogi problémájának összetettségéből - ide értve a nemzeti jogok különbözőségét és a nemzetközi jogi normák kikényszeríthetőségének problémáit - valamint függ politikai és társadalmi tényezőktől is.[9] Véleményem szerint a cél, a jelenlegi szabályozásokat tekintve nem megvalósítható, hiszen ahhoz szükséges egy az egyéneket korlátozásmentesen megillető emberi jogok védelme mellett elkötelezett Európai Unió is, amely a hontalanság esetkörét érintő valamennyi nemzeti szabály befolyásolására képes lenne, és a tagállamokra egyaránt kötelező szabályokat alkotna a területen. A menekültek tömegével sokkolt Európa azonban nem ebbe az irányba halad, az emberi jogok védelme nem kerül politikai és gazdasági érdekek elé, bár az Európai Tanács 2017 elején Akciótervet[10] fogadott el a hontalanság Unión belül történő felszámolására, amely többek között célul tűzte ki a sérülékeny csoportok (pl.: kísérő nélküli kiskorúak, idősek) feltérképezését, és számukra jogi garanciák kidolgozását, csakúgy, mint a hontalanság megállapítására vonatkozó tagállami szabályok közelítését a kialakult jó gyakorlatok alapján.
A hontalanság globális felszámolásához azonban nem csak Európára van szükség, ahhoz elengedhetetlen lenne a fejlődő országok közigazgatási reformja is, amely az államok törékeny belpolitikai helyzete miatt is lehetetlen vállalásnak tűnik.
A következőkben a hontalan személyekre vonatkozó nemzetközi szabályozások jelentőségét kívánom megvizsgálni - egyes esetben kiegészítve az Európa Tanács regionális szabályaival, valamint a magyar jog néhány rendelkezésével - annak tükrében, hogy mennyiben megvalósítható a Főbiztosság hontalanság teljes felszámolására irányuló célja a jelenlegi globális társadalmi és politikai környezetben, valamint melyek lehetnek a lehetséges változtatások irányai. Az összehasonlító vizsgálat mellett elengedhetetlen a Főbiztosság munkásságának ismertetése is, amely kiemelkedő szerepet játszik a hontalan személyek jogvédelmében és a hontalanság felszámolásában is.
A tanulmány célja hontalanság jogi és társadalmi hatásainak feltárása, illetve annak bemutatása is, hogy mennyiben segítik a jelenlegi szabályozások a hontalanság eseteinek csökkentését és végső soron annak megszüntetését. A szabályozások bemutatása során, nem csupán a hontalanság emberi jogi vonatkozású kérdéseinek, hanem az állampolgárságra és annak megszerzésére, elvesztésére vonatkozó szabályok ismertetésére is szükség van, hogy átfogó képet kapjunk a probléma tulajdonképpeni összetettségéről, és ennek alapján megállapíthatóak legyenek az egyes rendszerek hiányosságai és felvázolhatók legyenek lehetséges jó megoldások. A kérdés komplikáltságát tovább árnyalja, hogy a fent említett jogterület szerinti megkülönböztetés mellett a jogforrási hierarchia egyes dimenzióiba is szükséges beilleszteni a szabályokat, vagyis vizsgálni kell a nemzetközi jogi előírások mellett a regionális, európai uniós és nemzeti szabályokat is - a tanulmányban azonban kizárólag a nemzetközi szabályozás markáns szabályainak ismertetésére kerül sor.
A magyar jogirodalomban nem nagyon találunk a hontalanság jogintézményével foglalkozó kutatást, a jogintézmény jelentősége a törvényhozásban elenyésző, a civil szervezetek munkássága azonban kiemelendő a területen. Jelen tanulmány célja tehát egyben a hontalanság jogi problémájára való figyelemfelhívás, illetve a területen való kutatások számának bővítése is.
A hontalanság intézményét szabályozó rendszer alapvetően három területre tagolható. Így beszélhetünk a hontalanokat megillető védelmet deklaráló, a hontalanság eseteinek csökkenését célzó, valamint az azt megelőzni kívánó szabályokról. A
- 356/357 -
továbbiakban e hármas tagolás mentén ismertetem a hontalanság eseteire vonatkozó alapvető nemzetközi normákat.
A hontalanság jogintézményére vonatkozó jogforrások körébe értendőek elsősorban a kifejezetten a tárgyban létrejött nemzetközi jogi dokumentumok, valamint tágabban az emberi jogok garanciális rendszere, a nemzetközi szerződéseken túl pedig az egyes államok jogszabályai is tartalmaznak a hontalansággal összefüggő rendelkezéseket, amelyeket azonban erősen befolyásolnak a nemzetközi szabályok. A jogforrások ezen felosztását árnyalják még az Európai Unió vonatkozó jogszabályai, illetve a regionális szerződések, amelyek a nemzetközi szerződések mellett szintén képesek befolyásolni a nemzeti szabályozásokat is, ezzel támogatva - vagy éppen nehezítve a további jogharmonizációt.
A tanulmány a nemzetközi jogi szabályok hipotetikus vizsgálatát végzi - azok nemzeti szabályozásokra gyakorolt hatását -, valamint célom a lehetséges megoldások felvázolása is. A hontalanok jogvédelmére, a hontalanság csökkentésére és megelőzésére vonatkozó- tehát a hontalanság felszámolását célzó- nemzetközi rendelkezések és a jövőbeni szabályozás irányaira tett megállapítások részletes tárgyalására ebben a fejezetben kerül sor.
2.1 A hontalanok jogvédelmét szolgáló rendelkezések tehát a hontalanság jogintézményét szabályozó nemzetközi rendelkezések első csoportja. E körbe értendőek a kifejezetten hontalansági tárgyú, valamint az emberi jogok garanciális rendszerét alkotó jogforrások egyaránt.
A terület legfontosabb dokumentuma az 1954-ben, az ENSZ kereteiben létrejött Hontalan Személyek Jogállásáról Szóló Egyezmény[11], amely egyértelműen a hontalan státusszal rendelkező személyek körének meghatározására, valamint az őket megillető jogok és a tartózkodási hely államával szemben fennálló kötelezettségek deklarására irányul. A hontalan személyek jogai tekintetében nem taxatív felsorolást alkalmaz az Egyezmény, amikor kimondja, hogy egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az a jelen Egyezményen kívül a hontalan személyeknek nyújtott jogok és kedvezmények Szerződő Állam általi csorbítását eredményezze[12], vagyis a részes államok nemzeti jogszabályaikban az Egyezményben foglaltaknál több és más jogot is biztosíthatnak a státusszal rendelkezőknek, kevesebbet azonban nem. Ez a pozitív megközelítés lehetőséget ad(hat) az államoknak arra vonatkozóan, hogy a saját társadalmi rendszerükbe történő beilleszkedést méginkább elősegítsék. Az ideálisnak tűnő szabályozás azonban nem minden esetben érvényesül a gyakorlatban, kikényszeríthetőségük pedig ugyanúgy problémás, ahogy a nemzetközi jogi normák mindegyike esetében - így a hontalanokra vonatkozó összes nemzetközi szabály esetében is[13]. A hontalanokra vonatkozó jogvédelem szempontjából elengedhetetlen lenne egy megfelelően funkcionáló nemzetközi rendszer, amely hiányának magyarázatára több elmélet is született, ezek ismertetése azonban szorosan nem függ össze jelen tanulmány céljával, mégis az egyik fő gátló tényező lehet a hontalanság felszámolásban.
Az Egyezmény a diszpozitív szabályozás lehetővé tételén túl is, széles körben szabályozza a hontalanként elismert személyek jogállását. A szabályozás keretjellegű, fő területeit az egyének szociális és kulturális jogainak meghatározása adja, de tartalmaznak politikai (például: egyesülési jogra vonatkozó[14]) és polgári jogokat is (például tulajdonhoz való jog[15]).
Az Egyezmény érdemének tekinthető továbbá, hogy személyi hatálya elsőként terjed ki a nem menekültként elismert hontalan személyekre is[16], az Egyezmény 1. Cikkének (1) bekezdése mindössze egy kritériumot támaszt ennek megállapítására, vagyis, hogy az adott személy egyetlen állam állampolgárságával se rendelkezzen.
2.1.1 A hontalanok jogvédelmét szolgáló Egyezmény jelentősége az anyagi szabályok lefektetése mellett leginkább a jogérvényesítés, vagyis a nemzetközi jogi felelősségre vonás alapjainak megteremtésében áll. A hontalanok jogainak megóvásához ez különösen fontos, hiszen helyzetük fokozottabban igényli a védelmet. A hontalan személyek számára a nemzetközi jogérvényesítés mellett így a nemzeti igazságszolgáltatások igénybevétele is jelentős lehet, amennyiben jogaikat - akár emberi jogaikat - sérelem éri. A folyamat ebben az esetben is nehézkes, a nemzetközi jog felelősségre vonás pedig szinte kivétel nélküli.[17] A következőkben az általános hatályú[18] emberi jogok megsértéséből eredő nemzetközi felelősség rendszerét vetem össze az 1954-es Egyezményben biztosított bírósághoz fordulás jogával - az ismertetéshez a hatályos magyar jog néhány rendelkezését is felhasználom. A jogérvényesítéshez való jog biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a hontalanokkal szemben elkövetett jogsértésekre fény derüljön, és ezáltal észlelhetőek legyenek azok a nem kellően pon-
- 357/358 -
tos rendelkezések is, amelyek miatt lehetséges az államok eltérő jogalkalmazása.
Nézzük, hogyan szabályozza a 1954. évi Hontalan Személyek Jogállásáról Szóló Egyezmény 16. cikke a hontalan személyek bírósághoz fordulásának jogát. Ennek értelmében a hontalan személyek szabadon bírósághoz fordulhatnak és abban az államban, amelyben szokásos tartózkodási helyük van, az állampolgárokéval azonos bánásmódban részesülnek. Az azonos elbírálás feltétele - beleértve a jogsegélyek, költségmentességek igénybevételének lehetőségét is- tehát a szokásos tartózkodási hely megléte. Ennek megállapítása azonban korántsem egyszerű. A szokásos tartózkodási hely meghatározása, mind a nemzeti, mind a nemzetközi vagy regionális jogokban jogforrásonként eltérő lehet. Léteznek olyan jogszabályok, amelyek esetében a szokásos tartózkodási hely meghatározása egyértelműbb - mely esetben az a végrehajtást egyszerűsíti és pontosítja-,[19] máskor viszont a fogalmat más jogforrás tartalmazza. Mivel az 1954. évi Egyezmény a szokásos tartózkodási hely fogalmát nem adja meg, és a nemzetközi jog területén sincsen olyan szerződés, amely ezt a hontalan személyekre vonatkozóan tartalmazná, ezért azok az adott ország nemzetközi magánjogi szabályai, mégpedig a személyes jogra vonatkozó rendelkezések között keresendőek. A szokásos tartózkodási hely a magyar nemzetközi magánjogi kódex[20] 12. § (2) bekezdése alapján az a hely, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik, vagyis a szabály a hontalanokra nézve kedvezőtlen, hiszen az időtartam nem pontos meghatározása a hatóságok és így bíróságok egyedi mérlegelési lehetőségét teremti meg, vagyis esetről esetre eltérő lehet, és így nem nyújt kellő biztonságot a hontalan személyek számára. A magyar jog azonban másképpen garantálja a bírósághoz fordulás jogának egyenlő esélyekkel történő elvi lehetőségét, amikor kimondja, hogy a hontalanok jogképességére és cselekvőképességére, továbbá személyi és vagyoni jogaira, valamint kötelezettségeire - ha jogszabály másképpen nem rendelkezik - ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a belföldiekre[21], illetve ezentúl alaptörvényi garanciák is védik a jogot. A gyakorlatban azonban, például az illetékességi szabályok alkalmazása esetében problémás lehet a hontalan személyek szokásos tartózkodási helyének meghatározása, és így az állampolgárokéval egyenlő jogok garantálása is.
Az 1954. Évi Egyezményben részes államok[22] esetében tehát elvi szinten ugyan garantált az állampolgárokéval egyenlő jogokkal történő jogérvényesítés, de mivel a szokásos tartózkodási hely fogalmát nem határozza meg kellő pontossággal, és az egyenlő jogok csak a szokásos tartózkodási hely államában illetik meg, ezért adott hatóság/ bíróság mérlegelésétől függnek, így egyedi elbírálásúvá válhatnak. A hontalan személyek esetében az egy-egy állam területén való hosszabb-rövidebb időtartamú tartózkodás a jellemző, ezért a szokásos tartózkodási hely pontosabb és olyan meghatározása, amely egységes nemzeti jogalkalmazáshoz vezet kritikus jelentőséggel bírhat a hontalanok nemzeti bíróságok előtt történő jogérvényesítésében.
A helyzetet tovább fokozhatja, ha a hontalan személy még státuszának megszerzése előtt kívánna bírósághoz fordulni, hiszen amennyiben nem menekült személyről van szó - az ilyen személyeket ugyanis szintén a tartózkodási hely állama szerinti jogok illetik meg, de a státusz megszerzése sok esetben egyszerűbb lehet - úgy valójában az igazságszolgáltatás állampolgárokéval egyenlő módon történő igénybevételének teljes hiányáról, és egy hátrányosan megkülönböztető szabályozásról beszélhetünk.
Az 1954-es Egyezmény az egyedüli kifejezetten a hontalanok számára jogokat megállapító nemzetközi jogi dokumentum, így a védelmet biztosító nemzetközi jogi szabályozás tárgyalása a továbbiakban az általános emberi jogvédelmi rendszer keretében megkötött szerződések ismertetésére korlátozódik.
2.2 A hontalan személyek nemzetközi jog által biztosított védelmét szolgáló rendelkezéseinek következő szintjét az ENSZ emberi jogvédelmi rendszere keretében megkötött szerződések adják, vagyis az egyén veleszületett és alapvető jogait védő szabályok. Következésképpen, a hontalanokra vonatkozó rendelkezésnek is kell tekintenük minden emberi jogi szabályt, amely állítás legfőképpen a polgári és politikai jogok esetében lehet releváns, hiszen kevéssé vitatható például, hogy eltérően kelleni értelmezni az élethez való jogot egy hontalan személy esetében, de például a bírósághoz fordulás jogának érvényesülésekor azonban már meghatározó lehet az állampolgárság hiánya. Az ilyen polgári és politikai jogok közül ide nem értendőek természetesen azok, amelyek kizárólag az egyént, mint állampolgárt illetik meg.[23]
Az általános emberi jogi tárgyú szerződések mellett léteznek specifikusabb jogterületet felölelő szabályok is, így különösen a gyermekek és nők jogait védő, a kínzás és embertelen bánásmód elleni, valamint a menekültügyi egyezmények[24], amelyek szintén tekinthetőek a hontalanokat védő
- 358/359 -
nemzetközi jogi szabályrendszer részének, amennyiben a jogi kategóriák az egyén tekintetében egybeesnek.
2.2.1 Az első generációs emberi jogokat[25] szabályozó szerződések szerepe a hontalanok jogvédelmében igen jelentősnek mondható, azonban a második generációs jogok szerepe sem elhanyagolható, hiszen az ebbe a körbe tartozó gazdasági, szociális és kulturális jogok a hontalan személyeknek is jogot biztosítanak többek között az oktatásban való részvételre, vagy a szociális és társadalombiztosítási ellátásokhoz való hozzáféréshez, amelyeket a nemzeti törvényhozásoknak érvényre kell juttatniuk. Az első és második generációs jogok a természetes személyektől elidegeníthetetlenek és a szabályok megkülönböztetésmentesen alkalmazandóak.[26] A hontalan személyek helyzete jogi értelemben is bizonytalan és kiszolgáltatott, vagyis az emberi jogok tágabb körét szabályozó szerződések hiánya esetén is szükséges lenne azok deklarálása a hontalanok jogállását rendező dokumentumokban is. Az ilyen általános szabályok teszik lehetővé, hogy ezeket az alapvető jogokat - arra vonatkozó külön rendelkezések nélkül - a hontalan személyek is élvezhessék.
2.2.2 A pontban tárgyalt jogszabályok általánosabb terjedelműek - vagyis az alapvető jogok szélesebb körét ölelik fel, személyi hatályuk nem specifikus-, de olyan garanciális rendszert alkotnak, amelyek fontossága abban rejlik - az aláíró tagállamok magasabb száma következtében[27] -, hogy a nemzetközi közösség, mint egész által védettek. Tévesen juthatunk arra az elképzelésre azonban, hogy ez a széleskörű védelem az emberi jogi jogsértések hatékony érvényesítéséhez is vezet. A nemzetközi jog szintjén - egyelőre - nincs olyan szervezet, amely érdemben képes lenne a jogsértések kivizsgálására és orvoslására. Bár az ENSZ az emberi jogok szabályozásának kezdeti szakaszában René Cassin[28] hárompilléres rendszerét követte, amelyben az első pillért jelentette egy ENSZ Közgyűlési határozat az elérendő célokat rögzítve[29], a második szakaszban történt az államokat nemzetközi jogilag kötelező jogok szerződésben történő taxatív meghatározása, a folyamatot pedig nemzetközi jogi kötelezettség megállapítása, vagyis a jogérvényesítés rendszerének felállítása zárta. Bár az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának (United Nations Commission on Human Rights[30]) 1948-as megalakításával elvben lehetővé vált az emberi jogi szabályok megsértéséből eredő jogérvényesítés, azonban ez a gyakorlatban nem érvényesült. A második pillért alkotó szabályok ugyanis relatíve későn, csak 1966-ban[31] kerültek elfogadásra, és mivel az első pillér értelmében 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata jogi kötőerővel nem rendelkezett[32], ezért az emberi jogok megsértéséből eredő nemzetközi jogi felelősség megállapítására sem volt mód, vagyis nagyjából három évtized telt az ENSZ Alapokmányának[33] elfogadása - egyben az emberi jogi tárgyú rendelkezések első megjelenése - és a jogérvényesítés gyakorlati lehetőségének megszületése között.
A nemzetközi felelősség megállapítása a hontalanok védelmét szolgáló általános hatályú nemzetközi szabályok megsértése esetén sem működik megfelelően. Felelősség megállapítása egyedi esetben a jelenlegi rendszer alapján lehetséges, ám ilyenkor és az emberi jogok tömeges megsértése esetén sem rendelkezik erős hatáskörrel az emberi jogok nemzetközi védelmére és alkalmazásuk elősegítésére, és az emberi jogok megsértése elleni fellépés érdekében létrehozott Emberi Jogi Tanács[34]. Az Emberi Jogi Tanács rendelkezik felülvizsgálati jogkörrel, vagyis az úgynevezett Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (Universal Periodic Review) során 4 évenként vizsgálja az ENSZ tagállamaiban az emberi jogok helyzetét[35], és az úgynevezett panaszeljárásban[36] egyének kezdeményezésre is vizsgálhatja a kormányok által elkövetett jogsértéseket, nem rendelkezik azonban olyan hatáskörrel, amellyel érdemben képes lenne az adott állam szankcionálására és ezzel a további jogsértések megelőzésére.[37]
Az eljárás megindításának feltétele, hogy a panaszt tevő a nemzeti jogok által kínált jogorvoslati lehetőségeket kimerítse - hontalan személyek esetében pedig ez korántsem annyira egyszerű, mint egy állampolgár esetében.[38] Bár a szabályozás az egyének és egyének csoportján kívül többek között nem-kormányzati szerveket is feljogosít a panasztételre - ezzel lehetőséget adva több jogsértés felderítésére -, az eljárás jelentőségének hiányát mutatja, hogy az Emberi Jogi Tanács 2006-os megalakítása óta mindössze 16 alkalommal foglalkozott érdemben ilyen beadvánnyal.[39] Emellett ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a panaszt bármely állam - akár nem ENSZ tagállam - ellen is benyújtható legyen, így elvben az emberi jogi rendelkezések globális védelmét látja el.[40]
Az emberi jogok nemzetközi jogvédelmének másik csoportját alkotják az úgynevezett "treaty-bodyk", vagyis adott - jelen esetben emberi jogi tárgyú - nemzetközi szerződések végrehajtását felügyelő szervek, amelyekhez szintén panasz nyújtható be a szerződési rendelkezések megsértése esetén. Az Emberi Jogi Tanács panasz-eljárásától
- 359/360 -
annyiban különböznek, hogy e szervek joghatóságának az államok az egyezményekhez kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvek ratifikálásával vetik alá magukat, vagyis panasz is csak részes állammal szemben nyújtható be.[41]
A hontalan személyek jogállását rendező 1954. évi Egyezmény esetében sajnos nem került sor ilyen szerv létrehozására, ezért az abban foglalt jogok megsértése esetén nemzetközi jogi felelősség kizárólag az Emberi Jogi Tanács panasz-mechanizmusa keretében állapítható meg, más emberi jogi tárgyú egyezmények megsértése esetén azonban a "treaty-bodyk" által nyújtott jogvédelem akár hontalan személyeket ért jogsértés esetén is igénybevehető, amennyiben az eljárás megindításának egyéb feltételei fennállnak. Az eljárás lefolytatása azonban kizárólag államok között lehetséges, vagyis egyének panaszainak kivizsgálására ezek a szakértői szervek nem rendelkeznek hatáskörrel.
2.3 A hontalanokat védő általános emberi jogi szabályok jelentősége nem vitatható, hatékony jogvédelmet a nemzetközi jog azonban nem biztosít azok megsértése esetén. A nemzetközi jog regionális szintjén viszont létezik olyan szervezet, amely kielégítőbben látja el ezt a feladatot. Az Európai Emberi Jogi Bíróság[42] az Európa Tanács égisze alatt született Emberi Jogok Európai Egyezményében[43] biztosított jogok érvényesülését biztosítja. Az Európa Tanács emberi jogvédelmi rendszere pozitív példaként szolgálhat a nemzetközi jog szintjén történő jogvédelem kialakítására. Kérdés, hogy regionális szinten miért lehet működőképes és sikeres egy ilyen szervezet, míg globális szinten miért nem képes a nemzetközi jog az emberi jogok megsértésének hatékony kivizsgálására és orvoslására. Bár az ilyen szervek esetén joggal gondolhatnánk, hogy éppen "regionalitásuk" miatt kevesebb számú állam jogát képesek befolyásolni, ám például a közel 50 európai országot tömörítő Európa Tanács által megkötött szerződésekben részes felek száma nem sokkal marad el némely ENSZ égisze alatt született szerződéstől. Az Európa Tanács emberi jogvédelmi rendszere ezen felül részletesebb, és ezáltal egységesebb jogalkalmazást is biztosít.
Bár a Főbiztosság hontalanság felszámolására irányuló céljának nem közvetlenül feltétele a hatékony jogérvényesítés és a nemzetközi jogi felelősség megállapítása, az emberi jogok, különösen a hontalan személyeket megillető jogok esetében azonban minden bizonnyal szükség lenne olyan rendszer kialakítására, amely szankciókkal képes az államokat a további jogsértések elkövetésétől visszatartani. Így pedig közvetetten alkalmas lenne egy olyan nemzetközi közösség megteremtésére, amelynek minden tagja elkötelezett az emberi jogok védelme tekintetében, és ezáltal elősegíthetnék az állampolgársághoz való jog kiterjesztését is.
3.1 A hontalanság csökkentésére vonatkozó legjelentősebb nemzetközi jogi dokumentum A Hontalanság Eseteinek Csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény[44], amely fontos garanciákat rögzít a hontalan személyek állampolgársághoz jutásában.
A hontalanság eseteinek csökkentéséhez - és végső soron annak felszámolásához - szükséges, hogy az államok az állampolgárság megadására és elvesztésére vonatkozó szabályaikat összehangoltan hozzák meg, és biztosítsanak olyan minimumszabályokat, amelyektől hátrányosan az adott nemzeti jogszabályok nem térhetnek el. A kielégítő szabályozáshoz elengedhetetlen, hogy már közvetlenül a születés jogi tényével lehetővé váljon valamely állam állampolgárságának megszerzése, így csökkentve a hontalanság eseteinek kialakulását. A jelen tanulmány szerinti elhatárolásban a hontalanság csökkentésére vonatkozó szabályoknak kizárólag a New York-i Egyezmény (1)-(4) cikkeit tekintem, vagyis az állampolgárság megszerzésének születéssel összefüggő eseteit szabályozó rendelkezéseket. Az Egyezmény elnevezésének nyelvtani értelmezése szerint kizárólag a hontalanság csökkentésének eseteit szabályozza, ám teleologikus értelmezés alapján - amelynek során az ENSZ Alapokmányának elfogadása óta a hontalan személyek és az emberi jogok védelme területén végzett munkáját és céljait kell vizsgálnunk - arra juthatunk, hogy célja a hontalanság csökkentése mellett, minden bizonnyal annak felszámolása is. Erre utal, hogy a hontalanság eseteinek csökkentése mellett nem született külön nemzetközi szerződés a hontalanság felszámolása érdekében, emellett azonban megállapítható, hogy az ENSZ és különösen a Menekültügyi Főbiztosság[45] tevékenysége alapján a cél megvalósítása kiemelt fontosságú kérdés.[46] Véleményem szerint a nemzetközi jog szintjén a New- Yorki Egyezmény (1)-(4) cikkei, nemzeti jogrendszerek esetében pedig az állampolgárságot szabályozó törvények egyébként hontalanná váló személyek születéssel történő állampolgárság szerzésére vonatkozó szabályai tekinthetőek a hontalanság eseteinek csökkentésére irányuló rendelkezéseknek. A hontalanság megelőzésére irányuló rendelkezések körébe tartozó-
- 360/361 -
nak tekintem pedig a hontalanok állampolgárság szerzésére és fenntartására vonatkozó egyéb szabályokat, amelyeket a következő pontban tárgyalok részletesen.
3.2 A New York-i Egyezmény 1. Cikk (1) bekezdés a) pontja tartalmazza azt a garanciális szabályt, amely biztosítja az egyébként hontalanná váló gyermek részére az állampolgárság megadását annak a Szerződő Államnak a területén, ahol született. A bekezdés másik pontja már árnyalja ezt az ideális képet, amikor kimondja, hogy a Szerződő Államok több módon is biztosíthatják ezt a garanciát, hiszen lehetővé teszi, hogy nemcsak születéssel, a törvény erejénél fogva történhessen az állampolgárság megszerzése[47], hanem az 1. Cikk (1) bekezdés b) pontja alapján ez lehetséges az érintett személy kérelmére, egy későbbi időpontban is. Evvel a vagylagos megfogalmazással az Egyezmény máris akadályt gördít az egységes nemzeti szabályozások elé, hiszen lehetővé teszi a részes államok számára, hogy az Egyezmény keretein belül és céljaival összhangban ugyan, de maguk döntsenek, mely esetben jár az egyébként hontalanná váló gyermek születése az állampolgárság de iure megszerzésével is, és mely esetekben történhet ez kizárólag kérelemre. Ahhoz, hogy a szabályozás célja, vagyis a hontalanság eseteinek csökkentése maradéktalanul megvalósítható legyen, az Egyezménynek a vagylagos szabályozás helyett kizárólag a születéssel történő állampolgárság szerzést kellene megengednie. A jelenlegi szabályozás lehetővé tesz ugyanis olyan nemzeti szabályokat, amelyek egy részes állam területén született gyermek esetében csak kérelemre szerezhető meg az adott állam állampolgársága.
Az Egyezmény e rendelkezése a gyermeket a nemzetközi jog alapján megillető jogokat - elsősorban az állampolgársághoz való jogukat - is csorbítja, vagyis a hontalanként született gyermekeket a szabályozás következtében hátrányos megkülönböztetés éri, amennyiben egy állam nem engedi a születéssel történő állampolgárság szerzést. Az állampolgárság kizárólag születéssel történő megszerzésének deklarálása azonban, lássuk be, nem minden aláíró államnak érdeke, nem beszélve azon államokról, amelyek nem részesei az Egyezménynek, hiszen esetükben csak az előző pontban tárgyalt gyenge emberi jogi jogérvényesítő mechanizmus jelenthetne némi kontrollt a szabályok kialakítása tekintetében. Annak megértéséhez, hogy miért nem érdeke egy adott államnak az állampolgárság ilyen "egyszerűen" születéssel történő megadása egyébként hontalanná váló gyermek esetében, ahhoz az állampolgársági kötelék és az államok szuverenitásának fogalmához kell fordulnunk.
3.2.1 Az állampolgársági kötelék meghatározására nem feltétlenül csak jogi fogalmak szolgálnak, annak része egy olyan érzelmi - társadalmi kötődés is, amely a jog nyelvén aligha írható le. Ez a kötelék jogi relevanciát először a Nemzetközi Bíróság egyik ügyének kapcsán kapott. A Nottebohm-ügyben[48] hozott ítéletében a Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy a formálisan fennálló állampolgárság figyelmen kívül hagyható, ezzel elismerve azt, hogy az állampolgársági köteléknek csupán egy részét alkotják az egyén jogai, illetve kötelezettségei. A jogi köteléken túl tehát, az egyén állampolgársága szerinti államához érzelmi módon is kötődik, amely az adott államban fenntartott családitársadalmi kapcsolataiban realizálódik.[49] A Nottebohm-ügy kapcsán hozott ítélet jelentősége, hogy rávilágít arra a kapcsolatra - amely mint láthattuk túlmutat a jogok és kötelezettségek szintjén-, amely állampolgár és állama között fennáll, és egyben megerősíti az államok szuverén jogát arra vonatkozóan, hogy állampolgárságuk megszerzésére vonatkozó szabályokat önmaguk határozzák meg.[50] Az ítélet 1955-ben született, - és azóta néhány állam az állampolgárságot is érintő nemzetközi jogi dokumentumokhoz való csatlakozással e jogukat valamelyest korlátozták, - ám még mindig érezhető a New York-i Egyezmény 1. Cikk (1) bekezdés b) pontjából, hogy az államok a jogi feltételek meglétén túl másfajta kötődést is elvárnak az állampolgárság megadásához, még azoktól is, akiknek állampolgárságuk egyáltalán nincsen.
Az egyébként hontalanná váló gyerekek szempontjából indokolatlan lehet ennek a kötődésnek az elvárása, esetükben kétség nélkül kellene biztosítani az állampolgársághoz jutást, hiszen enélkül olyan bizonytalan jogi helyzetben élhetnek, egyes esetekben akár a felnőttkor eléréséig is, amelyben korlátozottabb jogokkal rendelkeznek, mint az adott állam állampolgárai. Bizonytalan jogi helyzetben pedig nehezebb családi-üzleti kapcsolatokat is fenntartani, vagyis tartalommal megtölteni azt a köteléket, amelynek meglétét egyébként az államok állampolgárság megadására vonatkozó szabályaik kialakításakor is figyelembe vesznek.[51]
A honosítás egyéb eseteiben - tehát egy nem hontalan személy, vagy felnőtt korú hontalan személy esetében - az effajta kötődés meglétének feltételét indokoltabbnak tartom, ám kiskorú hontalan személyek esetében mindenképpen szükséges lenne a szabályok egységesítése. Az egy állam területén született egyébként hontalanná váló gyermek esetében a New York-i Egyezmény 1.
- 361/362 -
Cikkének (1) bekezdésének olyan módosítása indokolt, amely kizárólag a születés tényével történő állampolgárság szerzést teszi lehetővé, és mellőzi annak kérelem alapján történő megszerzését, ezzel is közelítve az Egyezményt aláíró államok állampolgársági szabályait. Ilyen irányú módosítás azonban a közeljövőben nem várható, legalábbis a Menekültügyi Főbiztosság hontalanság felszámolására irányuló kampányának nem része olyan nemzetközi konferencia összehívása, amely a hontalanságot érintő egyezmények módosítását célozná.
Az előzőekben már kifejtésre került, miért is nem kellően hatékony az ENSZ nemzetközi szerződéseinek védelmére kialakított jogérvényesítő mechanizmusa, így a hontalan személyekre vonatkozó szabályoknak lényegi eleme lenne olyan rendelkezések elfogadása - vagy az ilyen szabályok módosítása - amelyek összehangolt nemzeti jogszabályokat eredményeznek. Erre pedig egyetlen megoldás a diszpozitív szabályozás eltörlése lenne, azonban az államok szuverenitásukhoz[52] való ragaszkodásuk miatt erre még nem hajlandóak.
3.3 A következőkben az egyébként hontalanná váló gyermekek állampolgárságának megadására vonatkozó szabályok ismertetésére kerül sor, a gyermekek emberi jogi tárgyú dokumentumban szabályozott állampolgársághoz való jogának tekintetében.
A hontalanság eseteinek csökkentésére vonatkozó nemzetközi szabályok alatt értem egyrészt a New York-i Egyezmény azon rendelkezéseit, amelyek az egyébként hontalanná váló gyermekek születéssel történő állampolgársághoz jutását rendezik.[53]
Másrészt a hontalanság jogintézményének felosztásánál alkalmazott dimenziók[54] mentén haladva a hontalanság csökkentésére vonatkozó nemzetközi szabályok második csoportját alkotják a nem kifejezetten a hontalanság esetkörét szabályozó nemzetközi jogi dokumentumok, vagyis azok az úgynevezett általános emberi jogi szabályok, amelyek a hontalanság eseteinek csökkentését segítik elő, ideértve a gyermekek állampolgársághoz való jogának nemzetközi jogi szabályozását.[55]
3.3.1 A gyermekek állampolgársághoz való joga több - nem kifejezetten csak a gyermekek jogait szabályozó - nemzetközi jogi dokumentumban is megjelenik. Már az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is deklarálást nyert, az az általános szabály, mely szerint "[m]inden személynek joga van valamely állampolgársághoz[56]", ám mivel a dokumentum csupán az ENSZ Közgyűlésének határozata, ezért jogi kötőerővel nem rendelkezik, vagyis szükség volt az elv nemzetközi szerződésben való szabályozására is. Az egyébként hontalanná váló gyermekek állampolgársághoz jutásában az egységes nemzeti szabályozások fontosságát ismét kiemelendőnek tartom, ennek alapja azonban egy olyan nemzetközi jogi környezet, amely kötelezettségeket határoz meg az államok számára, és amelyben a jogérvényesítés lehetősége is adott.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának elfogadása ennek a folyamatnak első állomása, hiszen specifikálta az állampolgársághoz való jog jogosultjainak körét 1966-ban, amikor kimondta, hogy " Minden gyermeknek joga van arra, hogy állampolgárságot szerezzen."[57] Ettől kezdve elvi alapon biztosítottá vált, hogy a hontalan gyermekek is állampolgársághoz jussanak, ám a gyakorlatban ez - a nemzeti szabályok megalkotása során, mivel az államok szuverenitásuknak ezt a részét nem áldozzák fel a nemzetközi szerződésekben - nem érvényesül, elsősorban az állampolgárság megadására vonatkozó vagylagos szabályozások megalkotása miatt.[58] A hontalanság csökkentésére tett kísérlet semmiképpen sem lehet sikeres összehangolt nemzeti szabályok hiányában, ám az ilyen irányú nemzetközi kötelezettségek jelenlegi formájukban erre nem alkalmasak.
3.3.2 A gyermekek állampolgársághoz való jogára vonatkozó szabályok közül kifejezetten a hontalan gyermekeket érintő rendelkezések a Gyermek Jogairól Szóló Egyezményben[59] jelennek meg. Az Egyezmény 7. cikke alapján a Szerződő Államok kötelezettséget vállalnak annak nemzeti jogszabályaikban történő érvényre juttatására, hogy minden gyermek születésekor állampolgárságot szerezzen, különösen akkor, ha ennek hiányában a gyermek hontalanná válna. Azon részes államok tehát, amelyek a New York-i Egyezmény és a Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény aláírói is, kötelezték magukat arra, hogy a hontalanná váló gyermekek részére születéssel biztosítsák az állampolgárságot. Amennyiben pedig figyelembe vesszük a Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény 1. cikkében meghatározott alanyi kört, vagyis a nagykorúságot még el nem ért személyeket, úgy látható, hogy az 1961-es New York-i Egyezmény 1. Cikkének (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szabály: amely szerint az állampolgársághoz való jog megszerzése a valamely részes állam területén született egyébként hontalanná váló gyermek esetében az államok választásától függően akár az ilyen személy által benyújtott kérelmére is biztosítható, - ellentétes a Gyermek Jogairól Szóló Egyezménnyel, hiszen annak célja a gyermekek
- 362/363 -
születéstől történő védelme, a későbbi kérelmére történő megszerzése, pedig a születéstől egy a nemzeti jogok által meghatározott időpontig bizonytalan jogi helyzetet teremt, amely nyilvánvalóan kevéssé szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.
A New York-i Egyezmény nagyobb mozgásteret hagy ugyan az államok számára a törvényalkotás során, de mivel a Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény értelmében a kiskorú személyek hontalanná válásának megakadályozása az államok különös kötelezettsége, a mindkét szerződésben részes államokban az állampolgárság kérelemre történő megadására vonatkozó lehetőség nemzeti szabályokban való fenntartása nemzetközi felelősség megállapításának alapja lehet. A Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény szabályozása szerint tehát nem lennének megengedhetőek olyan nemzeti szabályok, amelyek a területükön született egyébként hontalanná váló gyerekek esetében csak azok kérelmére teszik lehetővé az állampolgárság megszerzését.
4.1 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága célul tűzte, hogy 2024-ig kísérletet tesz a hontalanság teljes felszámolására. Jelen tanulmányban e cél megvalósíthatóságát a hontalanságra vonatkozó szabályok nemzetközi jog szintjén található rendelkezéseinek elemzésével kívánom vizsgálni. A hontalanság megelőzésére és felszámolására vonatkozó szabályoknak azokat a szabályokat tekintem, amelyek a nemzetközi jog szintjén - ideértve a kizárólag a hontalanok helyzetét szabályozó és az általános emberi jogi dokumentumok dimenzióját is - a különböző okokból hontalanná vált személyek állampolgárság szerzését vagy annak megtartását szabályozzák. A hontalanság felszámolása, vagyis a hontalanság kialakulásának megelőzése, tehát csak úgy valósulhat meg, amennyiben a már hontalan személyek - gyermekek és felnőttek egyaránt, akik a születésük után,[60] valamely okból kifolyólag válnak hontalanná - honosítására vonatkozóan a nemzeti törvényhozások olyan összehangolt szabályokat hoznak, amelyek jóval kedvezőbb elbírálást biztosítanak az ilyen személyeknek, mint a valamely állam állampolgárságával már rendelkező egyéneknek. Ezentúl pedig szükséges az állampolgárság megtartásának eseteire vonatkozó garanciális szabályok elfogadása is.
4.2 A hontalanság felszámolása érdekében elfogadott nemzetközi szabályok ismertetése előtt szükséges annak tisztázása, hogy melyek a hontalanság kialakulásának lehetséges esetei, ennek pontosabb magyarázatához pedig szükség van a de facto illetve de iure hontalan fogalmának elhatárolására is.
4.2.1 A Hontalan Személyek Jogállásáról Szóló 1954-es Egyezmény 1. Cikkének (1) bekezdése alapján a hontalan kifejezés olyan személyt jelent, akit egy állam sem tart saját joga alapján állampolgárának. Bár az Egyezmény nem ismeri sem a de iure, sem a de facto hontalan megkülönböztetést, e cikkben foglalt személyi hatály alatt mégis a de iure hontalanok csoportját kell értenünk.
Ez az elhatárolás egy jogi kötőerővel rendelkező nemzetközi dokumentumban sem jelenik meg, de léteznek olyan nem kötelező, "soft law" jellegű ajánlások, - például az 1954-es Hontalan Személyek Jogállásáról Szóló és az 1961-es Hontalanság Csökkentéséről Szóló Egyezmény Záróokmánya, és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 696 (1973) számú ajánlása az állampolgárság megszerzésének egyes vonatkozásairól -, amelyek utalnak a de facto hontalan személyekre. Ezeket a nemzeti jogszabályok figyelmen kívül hagyják - így a magyar törvényhozás is, amikor hontalanokra vonatkozó szabályaikban kizárólag az Egyezmény 1. cikk (1) bekezdésének hatálya alá eső személyeket tekinti hontalanoknak.[61]
A de facto hontalan személyek vagy rendelkeznek ugyan formális állampolgársággal, de tényleges állampolgársági kötelékkel az adott állam felé nem, - vagy ennek épp fordítottja áll fenn -, esetükben tehát hiányzik az "effective nationality"[62] követelménye.[63]
A de facto hontalan személyek fogalmának meghatározásával a Főbiztosság egy 2010-es szakértői találkozóját lezáró, a hontalan személyek nemzetközi helyzetére vonatkozó összefoglaló megállapításaiban is foglalkozik. E szerint de facto hontalan személynek tekinthető az a személy, aki állampolgársága szerinti államán kívül tartózkodik, és nem képes vagy alapos okkal nem kívánja igénybe venni az adott állam védelmét. Védelem alatt az adott ország diplomáciai és konzuli védelmének igénybevételét, beleértve az adott államba való hazatérés biztosításának lehetőségét kell érteni.
A fogalom kötelező jogi dokumentumban még nem nyert szabályozást, és alkalmazásával kapcsolatban több állam is aggályát fejezte ki, mivel a hontalan személyek effajta elhatárolása problémás lehet. Pontos nemzetközi szintű meghatározás hiányában eltérő nemzeti szabályozások születhetnek, amelyek gyengítik az egységes jogalkal-
- 363/364 -
mazást, és amelyek hátrányosan érinthetik a hontalan személyek helyzetét. Amennyiben a kötelező nemzetközi jogforrásokban nincsen kellő pontossággal szabályozva, hogy kit is kellene de facto hontalan személynek tekinteni, úgy a nemzeti szabályok akár megalkothatóak lesznek olyan módon is, hogy egyes esetekben a de iure hontalanokat[64] kizárják a hontalanokra vonatkozó szabályok alkalmazása alól, és ezzel bizonytalan jogi helyzetet teremtenek.[65]
Az állampolgárság megszűnésének és a hontalanság kialakulásának több módja létezik, egy esete tehát a de facto hontalanok köre is, hiszen ezek az emberek formálisan ugyan rendelkeznek állampolgársággal, ám tényleges kötelék már nem áll fenn az állammal szemben, így esetükben is indokolt lehet a hontalan státusz megadása, és ezzel egyidejűleg kedvezőbb honosítási szabályok alkalmazása is.
De facto hontalanság fennállhat olyan személy esetében is, akinek állampolgársága szerinti államában háborúnak, vagy egyéb rendkívüli állapotnak köszönhetően központi kormányzat nem működik, így állampolgárainak diplomáciai védelmet nem képes nyújtani, vagy közigazgatása nem képes az anyakönyvezés nyilvántartására. A megállapítás tükrében a menekült és a de facto hontalan személy fogalma egybe eshet. A különösen valamely fegyveres konfliktus által sújtott országokból érkező személyek esetében igen gyakran előfordul, hogy azonosító dokumentumokkal nem rendelkeznek, és az állampolgárság szerinti állam - annak belpolitikai helyzete következtében - nem képes az állampolgárság fennállásának igazolására, így a dokumentumok pótlására sem, vagyis az adott személy bár rendelkezik állampolgársággal, mégsem tudja igénybe venni a kötelék értelmében biztosított jogokat.[66]
A menekült státuszra jogosult személyek körében tehát sok a de facto hontalan személy, ám legkiszolgáltatottabb helyzetbe mégis azok kerülnek, akik nemzetközi védelmi státuszra (menekült, oltalmazott) semmilyen jogcímen nem jogosultak, és de facto hontalanságuk okán még a hontalanokra megállapított szabályok alkalmazása alól is kiesnek. Számukra az állampolgárság megszerzése, a hontalan státuszuk elismerése nélkül szinten lehetetlen. Mindenképpen szükséges lenne tehát a de facto hontalan személyek nemzetközi jog általi deklarálása is, amely az 1954-es Egyezmény személyi hatályának pontos és kiterjesztőbb megfogalmazásával valósulhat meg.[67]
4.2.2 A hontalanság kialakulásának okai különösen fontosak a hontalanság megelőzésére tett intézkedések esetében, hiszen ezek vizsgálatával deríthetőek fel azok a tényezők, amelyekre megoldást kell találniuk a nemzetközi és nemzeti szabályoknak is, ahhoz, hogy a cél megvalósítható legyen.
A hontalanság kialakulásának első és egyben hipotetikus esete tehát a de facto hontalanság, amely a hontalan személyek nagy számát érinti, leggyakoribb oka mégis az állampolgárság elvesztése, amely történhet az arról való lemondással, illetve az attól való megfosztással. Ezen felül egyéb esetei közé tartozik a kisebbségi diszkrimináció - vagyis, amikor bizonyos államok területén élő kisebbségek de iure nem állampolgárai az adott államnak, pl. Ázsiában és egyes szovjet utódállamokban -, valamint a hontalanság kialakulhat államutódlás során is, ha az adott személy az utódállamok egyikének állampolgárságát sem szerzi meg. Továbbá hontalansághoz vezethet a ius sanguinis elvének[68] kizárólagos alkalmazása is, valamint a ius sanguinist és a ius solit[69] alkalmazó államok jogainak összeütközése is. Egyes államok esetében az egyén hosszabb külföldi tartózkodása is az állampolgárság elvesztésével járhat, és ugyanezt eredményezhetik a közigazgatási vagy egyéb eljárási rossz gyakorlatok is (például nem teljesíthető határidők, magas eljárási költségek, stb.).[70]
Láthatjuk, hogy a hontalanság több módon is kialakulhat, a hontalanság felszámolása érdekében tett nemzetközi és nemzeti intézkedéseknek is tehát elsősorban a hontalanság kialakulásának megakadályozását kell célozniuk. A továbbiakban ezért a jelenleg hatályos, kifejezetten a hontalanság tárgykörében létrejött és az általános emberi jogi dokumentumokban megjelenő olyan szabályokat vizsgálom - az állampolgárságukat elvesztett személyek kedvezőbb honosítására vonatkozó elvi szabályok mellett -, amelyek garanciális jelentőségűek a hontalanság kialakulásának megelőzésében.
4.3 A hontalanság kialakulásának megelőzésére tett intézkedések jogi alapja lehet kifejezetten a hontalanok helyzetére vonatkozó nemzetközi szerződés, vagy tartalmazhatják az állampolgársághoz való joggal összefüggésben általános emberi jogi dokumentumok is, így a továbbiakban is a hontalanságra vonatkozó nemzetközi szabályok dimenzionális felosztása alapján kerül sor a rendelkezések vizsgálatára.
4.3.1 A kifejezetten hontalanság tárgyában létrejött szerződések közül nem csak az 1961-es New York-i Egyezmény tartalmaz a hontalanság megelőzésére vonatkozó szabályokat, hanem az 1954. évi Hontalanok Jogállásáról Szóló Egyezmény is.
- 364/365 -
Előbbi esetében olyan garanciális rendelkezésekről van szó, amelyek szabályozzák az állampolgárság elvesztését, mégpedig olyan módon, hogy meghatározzák azokat az eseteket, amikor a részes államok kötelesek az állampolgárság "fenntartására" - akkor is, ha a nemzeti törvényi szabályozás egyébként lehetővé tenné az állampolgárságról való lemondást, az attól való megfosztást, vagy elvesztésének egyéb eseteit -, amennyiben ezek hontalanságot eredményeznének. Utóbbi 32. Cikkében pedig találunk a honosításra vonatkozó szabályt, amely azonban annyira általános jellegű, hogy nem lehet elégséges a hontalanság felszámolására irányuló törekvések megvalósítására.[71] A részletes nemzetközi honosítási szabályok hiánya pedig nem segíti elő a hontalanság felszámolása érdekében tett intézkedéseket, mivel arra vonatkozóan a nemzeti szabályozások nagy eltéréseket mutathatnak.[72]
Hogy miért is lényeges a közös honosítási szabályok elfogadása? Az állampolgárság megszerzése lehet automatikus - születés tényével történő[73] - és nem-automatikus, amennyiben az állampolgárság megszerzéséhez szükséges a kérelmező egyén vagy állami hatóság valamilyen aktusa is.[74] A honosítás az állampolgárságnak egyedi aktussal történő megadása, amely az érintett hozzájárulásával, legtöbb esetben annak kérelmére történik.[75] Mivel a honosítás fogalmának része a kérelmezés, ezért a honosítás valamennyi esete nem-automatikus módja lesz az állampolgárság megszerzésének, amelyek kifejezetten a hontalanokra vonatkozó nemzetközi jogi dokumentumban részletes szabályozást nem nyertek. Ennek hiánya jelentősen befolyásolja a hontalan személyek helyzetét, hiszen a különböző nemzeti szabályozások miatt korántsem mindegy, melyik állam állampolgárságát kérelmezik. A hontalanok azonban kevéssé informáltak egy-egy állam honosítási szabályait illetően, és a kérelmezési ország megválasztása sok esetben amúgy sem önkéntes döntésük.[76]
A közös nemzetközi honosítási szabályok elfogadása kevéssé valószínű, hiszen azt az államok még mindig szuverenitásuk szerves részének tekintik Az állampolgársági törvények közötti konfliktus egyes kérdéseit rendező 1930-as Hágai Egyezmény 1. Cikkében is megfogalmazott jogukat, vagyis annak meghatározását, hogy kit tekintenek állampolgáruknak.[77]
4.3.2 Az 1961. évi New York-i Egyezmény 5-10. Cikke tartalmazza az állampolgárság "fenntartásának" esteit. A rendelkezések célja itt is az egységes jogalkotás és jogalkalmazás biztosítása az államok belső jogában. A nemzetközi jogi rendelkezések célja kétség kívül minden esetben ennek megvalósítása, ám a szabályok nem kellő megfogalmazása miatt a gyakorlatban eltérések mutatkozhatnak a nemzeti jogokban.
A meglévő állampolgárság "fenntartására" vonatkozó szabályok olyan keretszabályokat alkotnak, amelyekből levezethetőek azok a garanciák, amelyre a honosítási szabályok meghatározása során az államoknak figyelemmel kell lenniük.
Fontos kiemelni, hogy az Egyezmény nem érinti az államok azon jogát, hogy az állampolgárság elvesztésére vonatkozó szabályaikat maguk alakítsák ki, ám hontalanságot eredményezhető esetekben plusz garanciaként előírják az állampolgárság fenntartását.[78]
A dokumentum tartalmazza, hogy a személyi állapot megváltozása (házasságkötés, házasság felbontása, törvényesítés, elismerés vagy örökbefogadás) kizárólag abban az esetben eredményezheti valamely állam állampolgárságának elvesztését, amennyiben az egyén rendelkezik egyéb állampolgársággal, vagy a személyi állapot megváltozásával új állampolgárságot szerez.[79] A személyi állapot megváltozásával járó állampolgárság vesztés egyébként elavult szabályozásnak tekinthető, elszenvedői pedig leginkább nők és gyermekek.[80]
Szintén megtalálhatók az Egyezményben az állampolgárságról való lemondás esetén alkalmazandó rendelkezések. Ennek értelmében a lemondás nem eredményezheti hontalanság kialakulását, vagyis az adott személynek ehhez legalább kettős állampolgársággal kell rendelkeznie, vagy más állampolgárságot kell szereznie.[81] Ez utóbbi megfogalmazás bizonytalan helyzetet teremt, hiszen nem egyértelmű a bizonyosság milyen foka szükséges ahhoz, hogy adott esetben ez a követelmény megállapítható legyen; elegendő-e a honosítási kérelem benyújtása, vagy szükséges a hatóság elfogadó aktusa. A lemondás esetére megállapított szabályok nem alkalmazandóak akkor, ha azok az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. és 14. Cikkeivel összeegyeztethetetlenek.[82] Ez utóbbi rendelkezés tulajdonképpen a szabad mozgáshoz és a lakóhely szabad megválasztásához való jogot, illetve a menedékhez való jogot biztosítja[83] az állampolgárságról való lemondással összefüggésben. A lemondáshoz fűzött garanciális szabályok egyértelműen a hontalanság kialakulásának megelőzését szolgáló rendelkezések, amelyek azonban pontosításra szorulnak az egységes jogalkalmazás érdekében.
Az Egyezmény szabályozza továbbá az állampolgárságtól való megfosztás esetét is, - ám a megfosztás lehetőségét továbbra is fenntartja az álla-
- 365/366 -
mok számára, jóllehet a modern demokráciák többségében erre már csak kivételes esetekben, vagy egyáltalán nem kerülhet sor.
A 8. Cikk (1) bekezdés értelmében egy személyt sem lehet megfosztani állampolgárságától, amennyiben ez hontalanságot eredményezne; a korábbi rendelkezésekből kiindulva tehát egy személy csak akkor fosztható meg állampolgárságától, amennyiben rendelkezik más állam állampolgárságával, vagy valamely állam állampolgárságának megszerzése kilátásban van.
Az államok az Egyezményhez fűzött fenntartással megtarthatják azon jogukat, hogy az adott személy hontalanná válása esetén is megfosszák állampolgárságától, azonban a nemzeti szabályok ezt kizárólag az Egyezményben meghatározott esetekben tehetik meg.[84]
A 9. cikk szélesíti a jogvédelmet, amikor kimondja a faji, etnikai, vallási vagy politikai okokból történő önkényes megfosztás tilalmát.[85]
Az állampolgárságtól való megfosztás, annak egyoldalúságából fakadóan minden egyén számára bizonytalan jogi helyzetet eredményezhet, ezért az erre vonatkozó minimumszabályok nemzetközi szinten való deklarálása elengedhetetlen a hontalanság megelőzése tekintetében.
4.3.3 Az Egyezmény bár a honosítás feltételeire vonatkozóan nem állapít meg szabályokat, tartalmaz azonban rendelkezéseket honosítást kérelmező személyek egy csoportjának jogvédelmére, az állampolgárság elvesztésének egyéb eseteire vonatkozó garanciális rendelkezéseiben. Így a 7. Cikk (2) bekezdése alapján egy külföldi országban honosítást kérelmező személy sem vesztheti el állampolgárságát addig, amíg ebben a külföldi országban állampolgárságot nem szerez, vagy erre nem kap biztosítékot. A megfogalmazás szintén nem pontos, szükséges lenne a biztosíték fogalomhasználat helyett a honosítási eljárás meghatározott szakaszának megnevezésére.
A 7. Cikk (4) bekezdése már kevéssé szolgálja a honosított személyek védelmét, amikor meghagyja az államok azon jogát, hogy elfogadjanak olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik a honosított személy hét egymást követő évnél nem rövidebb külföldi tartózkodása esetén az állampolgárság elvesztését, amennyiben a személy elmulasztja kinyilvánítani a hatáskörrel rendelkező hatóság felé állampolgársága megtartására irányuló szándékát. Továbbá szintén hátrányos rendelkezéseket tartalmaz a cikk (5) bekezdése, ugyanis a részes államok területén kívül született állampolgáraik esetében - a nagykorúság elérésétől számított egy év lejárta után - az állampolgárság megtartásának feltételéül szabhatják az említett időpontban az állam területén való tartózkodást, vagy a hatáskörrel rendelkező hatóságnál történő bejelentkezést. Ezek alapján elmondható, hogy a szükségtelen bürokratikus feltételek meghatározása mellett a (4) és (5) bekezdésben foglalt korlátozások az egyének szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával[86] sem összeegyeztethetőek.
4.3.4 Az állampolgárság elvesztésének - és egyúttal a hontalanság megelőzésére tett intézkedések - egyéb esetei körében rendezi az Egyezmény az államok területváltozása esetén alkalmazandó szabályokat. A 10. Cikk értelmében a területváltozással senki sem válhat hontalanná, és ezt az államok a nem részes államokkal való szerződéskötések során is kötelesek figyelembe venni, valamint az ilyen államok állampolgárainak kötelesek saját állampolgárságukat megadni.
A kifejezetten hontalanság tárgyában meghozott szerződésekben az állampolgárság elvesztésének eseteire megalkotott szabályok jelentősek, ám a hontalanság felszámolására kevéssé alkalmasak, az alpontban kifejtett hiányos és nem kellően pontos fogalomhasználat következtében. További nagy hiányossága a hontalanságra (is) vonatkozó nemzetközi szerződéseknek, hogy azok egyike sem rendezi az államutódlás kérdését, vagyis ilyen esetekben egyik államnak sem kötelessége az állampolgárság megadása olyan személyeknek, akik így egyébként hontalanná válnának.
4.4 A honosításra, valamint az állampolgárság fenntartására vonatkozó, így a hontalanság kialakulásának megelőzésére vonatkozó pontos szabályok az általános hatályú emberi jogi szerződések körében nem kerültek rendezésre. Az állampolgársághoz való jogot ugyan deklarálja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 15. cikke, ám a dokumentum jogi kötőerővel nem rendelkezik. A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya sem tartalmaz az állampolgársághoz való jog megfogalmazásán kívül egyéb idevágó rendelkezést, sőt az állampolgársághoz való jogot is kifejezetten a gyermek vonatkozásában mondja csak ki.[87] A honosításra illetve az állampolgárság elvesztésre vonatkozóan tehát nem találunk kifejezett rendelkezéseket az ENSZ emberi jogi tárgyú szerződéseiben, bár az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tilalma levezethető az állampolgársághoz való jogból, sőt elmondható, hogy "az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tiltási igénye manifesztálódott a megszerzett állampolgárság fenntartása alanyi jogának biztositásában."[88]
Az ENSZ keretében tehát nem, azonban a regionális nemzetközi jog szintjén létezik olyan
- 366/367 -
egyezmény, amely a honosításra és az állampolgárság fenntartására vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. Az Európa Tanács keretében 1997. november 6-án kelt, Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény[89] (továbbiakban: Európai Állampolgársági Egyezmény) alapelvi szinten rögzíti, hogy minden személynek joga van valamely állam állampolgárságához, és hogy a hontalanságot el kell kerülni, valamint kimondja az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tilalmát.[90] A honosításra vonatkozó nemzetközi szabályozásban egyedülállóan pedig meghatározza a nemzeti jogszabályok honosítási feltételeiben előírható maximális tartózkodási időt.[91] Az Európai Állampolgársági Egyezmény 6. Cikk 4. bekezdése pedig további kedvezményes honosítási szabályok elfogadására kötelezi az államokat, egyes sérülékeny jogi helyzetben lévő személyek esetében (pl. állampolgárainak házastársai; állampolgárának gyermekei; vagy valamely állampolgára által örökbefogadott gyermekek; az állam területén jogszerűen és szokásosan tartózkodó hontalan és menekültként elismert személyek).
Az Egyezmény széles körben szabályozza az állampolgárság elvesztésének és fenntartásának eseteit is, ezen belül elsőként ad pontos szabályokat államutódlás esetére. A 18. Cikk (1) bekezdés alapján ilyenkor minden részes állam köteles tiszteletben tartani a jogállamiság alapelveit, az emberi jogi szabályokat és az Egyezményben meghatározott alapelveket[92], valamint hangsúlyozza, hogy az államok különös kötelezettsége ennek érvényesítése, amennyiben az államutódlás hontalansághoz vezetne.
Ezen felül beépít egy olyan követelményrendszert, amelyet az államoknak az államutódlás esetén alkalmazandó állampolgársági ügyekben figyelembe kell venniük, így az állampolgárságról való döntéshozatal során kötelesek figyelembe venni az adott személy államhoz fűződő tényleges viszonyát, szokásos tartózkodási helyét, valamint az érintett személy akaratát és területi származását.[93]
Tehát az államok, az állampolgársághoz való jog alapelvéből következően kötelesek államutódlás esetén a hontalanság megelőzésére törekedni, ám az állampolgárságról való döntés nem lehet önkényes döntés, vagyis az államoknak új állampolgárság megadása és amennyiben ez lehetséges az állampolgárság megtartása során is figyelemmel kell lenniük az egyén személyes körülményeire. Az Egyezmény tehát a 4. Cikkben deklarálja az állampolgárságtól való megfosztás önkényes tilalmát, az államutódlás esetén alkalmazandó szabályokból pedig levezethető ennek ellentéte is, vagyis senkire sem lehet rákényszeríteni egy másik állam állampolgárságát, amennyiben korábbi állampolgárságának fenntartására vonatkozó egyéb feltételek fennállnak. A jogirodalomban az állampolgársággal kapcsolatos egyezmények közül egyik sem rendezi az államutódlás kérdését, így a szabályozás hiánypótlónak mondható, mivel azonban az Egyezmény az Európa Tanács égisze alatt született, ezért kizárólag a részes európai államokat köti, így a globális szintű célnak tekintendő hontalanság felszámolására nem alkalmas. Bár a nemzeti szabályozások közelítését lehetővé teszi, és az Emberi Jogok Európai Bírósága révén hatékony jogérvényesítési mechanizmussal is rendelkezik, ám mivel részesei kizárólag európai államok, ezért szerepe a hontalanok jogvédelmében nem bír akkora súllyal, mint egy ENSZ keretein belül született Egyezmény.
A hontalanok állampolgárság szerzésére, azaz a kedvező honosítási szabályokra vonatkozó rendelkezést tehát nem nagyon találunk emberi jogi tárgyú nemzetközi szerződésben, holott ezek elfogadása szükségszerű lépés az egyes államok jogközelítése érdekében. Bár az állampolgárság fenntartására létezik kifejezetten hontalansági tárgyú és regionális nemzetközi egyezmény is, az ENSZ keretén belül létrejött általános emberi jogi tárgyú szerződés azonban nem rendelkezik ilyenről.
1. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (továbbiakban: Főbiztosság) a második világháborút követően jött létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a háború során menekültté vált személyeknek. Az évek során a kényszermigráció globálissá válásával a szervezet szerepe nem csökkent, a gyarmati rendszerek felbomlása következtében pedig már új kihívásokkal kellett szembenéznie, mint például a hontalanság problémája. Ma a Főbiztosság tevékenysége mintegy 34 millió embert érint, amelyből 3,5 millió hontalan személy.[94]
1.1 A Főbiztosság adatai alapján jelenleg megközelítőleg 12 millió ember él állampolgárság nélkül. A szervezet szerepe nem csupán az ilyen személyek jogvédelmének elősegítésére korlátozódik (jogi segítségnyújtás, tolmácsolás, egységes szabályok kialakításának előmozdítása), hanem fontos szerepet játszik azoknak az okoknak a felderítésében is, amelyek hontalanság kialakulásához vezethetnek.[95] Ezáltal pedig irányt mutat nemcsak a nemzeti jogalkalmazások számára, hanem felfedi a
- 367/368 -
nemzetközi szabályokban szükséges módosításokat is.
Az ENSZ Közgyűlése 1995-ben azzal bízta meg a Főbiztosságot, hogy a kormányokkal együttműködésben igyekezzen megelőzni a hontalanság kialakulását, emellett számukra nyújtson megfelelő jogvédelmet is. Ennek keretében a Főbiztosság munkássága kiterjedt a hontalanokra vonatkozó 1954-es és 1961-es Egyezmények felülvizsgálatára is. Az Egyezményeket kevés állam ratifikálta, emiatt a hontalanok védelmének és a hontalanság csökkentésének és megelőzésének nemzetközi rendszere nem működik hatékonyan; ezért a Főbiztosság további feladata, hogy elérje minél több állam csatlakozását ezekhez a szerződésekhez, és ezzel szélesítse a jogvédelmet biztosító államok körét.[96]
A Főbiztosság aktuális kampánya az #IBelong elnevezést kapta, és célul tűzte ki, hogy 2024-ig felszámolja a hontalanságot. A szervezet szerint a hontalanság megelőzhető lenne az állampolgárságra vonatkozó megfelelő törvények és univerzális születési nyilvántartás alkalmazásával, ennek eléréséhez pedig szükséges a kormányok és a civil társadalom mozgósítása mellett az ENSZ ügynökségeinek, a regionális nemzetközi szervezeteknek, valamint a hontalan személyeknek részvétele is. A cél megvalósítására a Főbiztosság kidolgozott egy olyan stratégiát, amelynek keretében már több regionális dokumentum is született az állampolgársággal és hontalansággal kapcsolatos kérdések rendezésére.[97]
2.1[98] A stratégia több lépcsőben határozza meg azokat az intézkedéseket és szűkebb célokat, amelyek a hontalanság teljes felszámolásához szükségesek. Első lépcsőben történik a létező hontalansági problémák meghatározása - elsősorban az állampolgárság megszerzésének kérdése-, amelyhez szükséges a kormányzatok és nem kormányzati szervek szoros együttműködése, hogy ezek nemzeti szinten lokalizálhatók legyenek, és amelyre majd a nemzetközi szabályozásnak is tekintettel kell lennie.
Ezt követően szükséges annak a jogi háttérnek és azon jó gyakorlatoknak a kialakítása, amelyek biztosítják, hogy minden gyermek születésével állampolgárságot szerezzen. Harmadszor a nemzeti szabályozásokban fel kell számolni minden nemi alapú diszkriminációt, amely leginkább a nőket érinti. 2014-ben például még 27 olyan állam létezett, amely diszkriminatívan szabályozta a nők állampolgárságának gyermekük részére történő átadását. A negyedik fázis részeként szabályokat kell elfogadni az állampolgárság megtagadása, elvesztése és az attól való megfosztás esetére, ezzel biztosítva a hontalanság megelőzését. A Főbiztosság álláspontja szerint is szükséges államutódlás esetére állampolgársággal összefüggő szabályokat elfogadni, amely megvalósítása az ötödik lépcsőben történne, ennek nemzetközi szinten való deklarálása ugyanis jelenleg még várat magára. Hatodikként a Főbiztosság szükségesnek látja a védelmi státusz megadására vonatkozó szabályok megalkotását hontalan menekültek esetében, valamint honosításuk elősegítésére vonatkozó rendelkezések elfogadását is. A hetedik fázis értelmében - mely véleményem szerint a legkevésbé megvalósítható - a Főbiztosság minden államban - nemcsak az ENSZ államaiban - biztosítani kívánja a születéskori anyakönyvezést. Az anyakönyvezés hiánya leginkább a fejlődő országokat érintő probléma, ezek esetében a közigazgatások nem megfelelő működése mondható el. (Ennek oka lehet háború, belső konfliktus, terrorizmus valamint az országok nagy kiterjedése általi elszigetelődés, vagy a népesség magas száma.) Amennyiben tehát a Főbiztosság ezt a célt el kívánja érni, úgy ezekre a problémákra is megoldást kell találnia, amely a 10 éves időtartamot tekintve kétségesnek tűnik. Persze joggal gondolhatjuk, hogy a cél nem valósul meg, ám ahogyan jelenleg sem tudhatjuk a nem megfelelően működő anyakönyvezés következtében hontalanok valós számát, - csak amennyiben az ilyen személyek külföldi országok területére kerülnek, pl. elmenekülnek a saját országukból - úgy ennek a célnak meg nem valósulása sem fogja érdemben befolyásolni a hontalanság felszámolására irányuló törekvések sikerét, mivel az esetek továbbra is rejtve maradnak, arra vonatkozóan csak becslésekre hagyatkozhatunk.
A nyolcadik fázis alapján minden olyan személynek, aki egyébként erre jogosult, állampolgárságot igazoló dokumentumot kell kiállítani. A rendelkezés alapján, tehát szükséges minden erre jogosult személy számára valamilyen állampolgárságot igazoló dokumentum kiállítása, amely nemcsak az útlevél kiállítására vonatkozhat, hanem érteni kell rajta az olyan dokumentumot is, amelyet a külföldi állam bocsáthat ki egy másik állam állampolgára számára (például a menekültügyi eljárás során).
A stratégia következő pontja értelmében a Főbiztosság igyekszik elősegíteni, hogy újabb államok csatlakozzanak az ENSZ hontalansági egyezményeihez. A stratégia nem tartalmazza azonban
- 368/369 -
kifejezetten a már meglévő egyezmények módosítását, de elő kívánja mozdítani a tárgyban regionális egyezmények létrehozását.
Legvégül szükséges a hontalanokra vonatkozó adatszolgáltatás mennyiségének és minőségének növelése, amely feladat a nem-kormányzati szervek mellett, elsősorban a kormányokra hárul, mivel a hatóságok nyilvántartásai révén sok információval rendelkeznek. A nem-kormányzati szervek (NGO-k) munkássága és nemzetközi szinten való együttműködésük azonban elengedhetetlen fontosságú az információ megosztásban, mivel tevékenységük során olyan problémákkal szembesülhetnek, amelyre vonatkozóan hatósági nyilvántartás nem létezik.
2.2 A stratégia megfogalmazásán túl a Főbiztosság széles körben segíti az államokat annak megvalósításában is. Tevékenysége során az államok kérelmére saját kapacitásait biztosítja a közigazgatási eljárásokban, figyelemfelhívó kampányaival népszerűsíti az elérendő célokat, jogi segítséget nyújt a hontalan személyek számára és segíti őket a hontalansági és állampolgársági eljárásokhoz való hozzáféréshez (pl. tájékoztatás, eljárási költségek fedezése) vagy állampolgárságot igazoló dokumentumok beszerzéséhez. Legfőképpen azonban elősegíti az államok integrációs törekvéseit, valamint a nemzeti egyeztető mechanizmusok erősítését; a hontalanság felszámolására tett cél ugyanis kizárólag a nemzeti szabályozások összehangolásával valósítható meg, és mivel az államokat kötő nemzetközi szabályok módosítása nem várható a kampány keretében, ezért ennek a rész célnak az eléréséhez mindenképpen szükség lesz az ilyen nemzeti tevékenységek támogatására.[99]
Véleményem szerint szükséges lenne a hontalansággal összefüggő állampolgársági kérdések jogi kötőerővel rendelkező, általános személyi hatályú jogi dokumentumban történő rendezése, és a már létező ilyen rendelkezések pontosítása is. Ez a cél, azonban a Főbiztosság hontalanság felszámolására irányuló stratégiájában nem kapott szerepet, ám a hontalansági egyezményekhez való csatlakozás elősegítése igen. Mivel a szerződési rendelkezések módosítása nem várható, ezért lényegesnek tartom a Főbiztosság törekvését a szerződő államok számának növelésére, mivel így a már létező garanciális szabályok szélesebb körben érvényesülhetnek, amely legalább a jogvédelem és kedvezőbb állampolgársági szabályok minimális szintjének fenntartására kötelezik az államokat. A szerződésekhez való csatlakozás előmozdítása érdekében a Főbiztosság tisztségviselői révén igyekszik a politikai vezetők cél iránti elköteleződését erősíteni, ezen kívül segítséget nyújt annak vizsgálatában, hogy a nemzeti törvényhozások és igazságszolgáltatások helyzete mennyiben felel meg az egyezményekhez való csatlakozás követelményeinek. Az így kapott eredményeket pedig a civil szervezetek és kormányzatok bevonásával értékeli, majd megállapításokat tesz a szükséges módosításokkal kapcsolatban.
A szerződésekhez való csatlakozás támogatásában azonban legfontosabb tevékenysége mégis a figyelemfelhívásban állapítható meg. A Főbiztosság kormányzatok bevonásával nemzeti-regionális kerekasztal beszélgetéseket tart, valamint a szerződésekre vonatkozó kézikönyvek, tájékoztatók kidolgozásával és lefordításával célja a társadalom informálása is.
Természetesen ehhez szükséges, hogy a Főbiztosság szorosan együttműködjön az adott állam csatlakozásért felelős szerveivel, valamint sikeres csatlakozás esetén a megfelelő nyomon követési mechanizmusok kidolgozása is, beleértve annak biztosítását, hogy az egyezmény(ek) lefordításra és kihirdetésre kerüljenek a nemzeti jogszabályokban.[100]
3. A Főbiztosság tevékenysége a stratégia megvalósítása mellett is kiemelkedő a hontalanok jogvédelmében. A szervezet iránymutatásaival, kézikönyveivel és egyéb "soft-law" jellegű ajánlásaival igyekszik egységesíteni a hontalanokra vonatozó szabályok kialakítását, és ezáltal az egységes jogalkalmazás előmozdítását. Feladata a kormányzatokkal való kapcsolattartáson felül monitoring tevékenység ellátása is, amelyek közé tartozik például a határok megfigyelése. A hontalanok jogvédelme mellett feladata a menekült személyek védelme, és mivel a két kategória sok esetben egybeesik, ezért a menedékjog területén végzett munkássága nagyban befolyásolja a hontalansággal kapcsolatban tett intézkedéseit is.
Az államokkal való kapcsolattartáson és a civil szervezetekkel való szoros együttműködésen túl a Főbiztosság jogi segítséget (képviselet ellátása, beadványszerkesztés, tájékoztatás), szállást és egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt a hontalan személyeknek, de legfontosabb tevékenysége mégis az integráció támogatása. Ennek során a szervezet a területet érintő dokumentumok létrehozásán túl lobbi tevékenységet folytat megfelelő nemzeti egészségügyi, oktatási, szociális és foglalkoztatási szabályok kidolgozása és fejlesztése érdekében, amelyek segítik a hontalan és menekült személyek beilleszkedését.[101]
A Főbiztosság munkája tehát több módon érinti a hontalan személyek helyzetét, és nem kérdéses,
- 369/370 -
hogy nélküle a hontalan személyek jogvédelme nem lenne megfelelően biztosított. Tevékenysége a megelőzés, figyelemfelhívás és jogvédelem hármas felosztása alapján írható le. Mivel a nemzetközi jogban az emberi jogok érvényesítésének mechanizmusa nem képes kellően ellátni a hontalanok jogvédelmét, ezért a Főbiztosságra hárul a feladat, hogy ezeket a személyeket a létező jogvédelemhez hozzásegítse, majd a tapasztalatok alapján határozza meg azokat a lehetséges irányokat, amelyek a nemzetközi szabályok módosításával lehetővé teszik a további jogsértések kialakulását.
Tanulmányom megírásának célja a hontalanok nemzetközi jogban létező jogvédelmének értékelése az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság hontalanság felszámolására irányuló törekvéseinek vizsgálata és a jogintézményre vonatkozó nemzetközi szabályok felosztása alapján, illetve azok módosítást igénylő rendelkezéseinek feltárása is. A hontalanságra vonatkozó szabályok értékelésének szempontja a pontosság, illetve a nemzeti jogrendszerek összehangolására való alkalmasság, a különböző nemzetközi jogforrások ismertetésének célja pedig annak eldöntése, mennyiben megvalósíthatóak a hontalanság felszámolására irányuló törekvések, illetve ezen felül még mely intézkedésekre lenne még szükség a cél eléréséhez.
A nemzetközi szabályozás - a kifejezetten hontalansági tárgyú és az emberi jogi szerződések szintjén is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek megfogalmazásukból adódóan lehetőséget adhatnak a nemzeti szabályok eltérő értelmezésre és alkalmazására. Az ilyen tág értelmezést lehetővé szabályok ugyan a szerződési alapelvek és az ENSZ emberi jogi alapelvei által befolyásoltak, így a nemzeti szabályok elvben nem különbözhetnek alapvető kérdésekben, ám a gyakorlatban ez az állítás nem feltétlenül igaz. A hontalanok jogvédelmében kiemelten fontos tehát a nemzetközi szabályozás, hiszen a hontalanság felszámolása csak az egységes nemzeti részletszabályok által valósulhat meg; az alapelvekben biztosított egységesség önmagában nem alkalmas a probléma kezelésére. Az egységesítési törekvéseket nehezíti, hogy a belső és nemzetközi jog szintjén túl léteznek egyéb jogrendszerek is, amelyek befolyásolhatják a hontalanokra vonatkozó nemzeti szabályokat. Így az Európai Unió joga, valamint a regionális szervezetek szerződései - bár erősen befolyásoltak a nemzetközi szerződések által, egyes rendelkezések esetében mégis alkalmasak lehetnek a nemzetközi szerződésekkel összhangban nem álló rendelkezéseket is eredményezni az egyes államok belső jogában.
A jogharmonizációt elősegítő rendelkezések módosítása mellett azonban szükséges olyan új intézkedések bevezetése is, amelyek a hontalanok jogvédelmét szélesítik, így többek között indokolt lenne a munkavállalás feltételeinek egyszerűsítése, lakhatási támogatás, kezdeti jövedelem biztosítása és az oktatáshoz való hozzáférés kiterjesztése, amelyek végső soron mind az adott személy társadalomba történő integrációját segítenék elő. Az integráció a Főbiztosság támogatott tevékenységei közé tartozik, mellette azonban kiemelendő a nemzetközi és nemzeti NGO-k szerepe is, amelyek munkájukkal segítik a hontalan személyek beilleszkedését a materiális feltételek biztosításán túl is.
A létező nemzetközi jogvédelem köréből hiányoznak a hontalanok speciális csoportjaira vonatkozó egyediesített szabályok, vagyis az olyan sérülékeny személyek védelme, akik helyzete több okból kifolyólag is hátrányosabb lehet. Gyermekekre vonatkozóan találunk néhány szabályozást kifejezetten hontalansági tárgyú szerződésben is, azonban a hontalan kísérő nélküli vagy menekült kiskorúakra vonatkozó szabályok hiányoznak az ilyen dokumentumokból. Az Európa Tanács 2017-2019-es időszakra a menekült és migráns gyermekek védelmére elfogadott Akcióterve tartalmaz ugyan rendelkezést a hontalansággal kapcsolatban, ám mindösszesen egy szakértői bizottság felállítását teszi lehetővé, amelynek célja feltárni a migráns kiskorúakat érintő hontalansági kérdéseket.[102] Léteznek kifejezetten a nők állampolgárságával kapcsolatos pozitív szabályok is, azonban az időskorúak és fogyatékos személyek csoportjaira vonatkozó szabályok ugyancsak hiányoznak. A speciális igényű személyek számára plusz jogosultságokat kellene biztosítani a jogvédelem minden területén, mivel bizonytalan helyzetük nagyban hátráltathatja őket jogaik érvényesítésében és gyakorlásában.
A hontalanok állampolgársághoz jutását a honosítási eljárásban, - és a hontalan státusz megszerzésére vonatkozó eljárásban is - sokszor adminisztrációs tényezők is gátolják, így a magas eljárási költségek, teljesíthetetlen határidők tűzése mind vezethetnek az eljárás sikertelenségéhez. Ennek megoldására mindenképpen szükséges lenne olyan interdiszciplináris képzések, konferenciák szervezése az eljárásokban dolgozó szakembereknek, amelyek a hontalanság intézményének megér-
- 370/371 -
tését szolgálják és ezen felül lehetőséget adnak a hatósági jó gyakorlatok cseréjére is.
Legfőképpen azonban úgy vélem ahhoz, hogy a hontalanság felszámolása valóban megvalósítható legyen, az államok hozzáállásának változására van szükség. Az emberi jogok szellemisége ma már a legtöbb nyugati demokrácia szerves részét képezi, amely jogforrásokban is testet ölt, ám a fejlődő országokat sok esetben még a nemzetközi jog ilyen rendelkezései sem kötik. Amíg ezekben az országokban léteznek égetőbb problémák a hontalanság felszámolásánál (éhezés, háborúk), addig ennek a globális célnak az elérése is lehetetlen. A hontalanság megszüntetésének jelentőségét azonban nem szabad alábecsülnünk, ez minden államnak kötelessége lenne a területén élő személyek harmonikus együttélése érdekében. Az integráció fontosságát ismét kiemelendőnek tartom, amelynek elősegítése a hontalanok esetében nem pusztán a kormányzatok és a civil szféra feladata, hanem a társadalom egészének érdeke is.
A hontalan személyek fogadó társadalomba történő integrációja és az erre való törekvés önmagában azonban kevés, mivel ezzel az egyes államok sajátos működési nehézségeiből (pl. anyakönyvezési rendszer vagy központi közigazgatás hiánya vagy nem megfelelő szintje, nemzeti jogalkotás hiánya) adódó hontalanság esetei ezáltal sem lesznek kiküszöbölhetőek.
Az állampolgárság intézménye tulajdonképpen jogosultságot biztosít további jogok élvezetére - amely véleményem szerint elsősorban az egyént érintő polgári és politikai jogok vonatkozásában érvényesül. Az emberi jogok tekintetében a hontalan személyek az azokat szabályozó nemzetközi dokumentumok alapján elvben egyenlő jogokat élveznek a valamely állam állampolgárságával rendelkező személyekkel, ám a gyakorlatban azok élvezete nagyban függ az állampolgárság meglététől.[103]
A Főbiztosság töretlen munkássága mellett szükséges lenne tehát az egyes államok elköteleződése is a témában, napjaink globális trendjei alapján azonban - a növekvő nacionalizmusnak és ezzel összefüggésben az államok állampolgársági szabályok meghozatalára vonatkozó szuverén joguk megtartására irányuló törekvésnek köszönhetően - egységesebb nemzetközi szabályozás a területen nem várható a közeljövőben.
Pozitív, ösztönző példák azonban a regionális jogok szintjén léteznek, így azok képesek lehetnek a nemzetközi prioritások meghatározására éppúgy, mint az egyes nemzeti jó gyakorlatok összehangolására. Ilyen példa az Európai Hontalanügyi Hálózat StatelessKids[104] elnevezésű kampánya is, amely a hontalan gyermekek állampolgárság szerzésére vonatkozóan szervezett figyelemfelhívó akciókat, valamint a 2016 novemberében a tárgyban benyújtott petíciójuk után, mind az Európa Tanács a menekült és migráns gyermekek védelmére elfogadott Akcióterve, mind pedig az Európai Unió hontalanság felszámolására irányuló Akcióterve tartalmaz kifejezetten hontalan gyermekekre vonatkozó szabályozást. Bár az Unió Akcióterve nem tartalmaz jogegységesítésre vonatkozó törekvéseket, hiszen az csak a tagállami jogok közelítését említi a hontalanság meghatározására szolgáló eljárások terén,[105] mégis jelentős, hiszen az Európai Migrációs Hálózat tanulmánya[106] alapján az uniós politika szintjén is láthatóvá vált a hontalanság problémája. A regionális közös szabályozások pedig tovább képesek árnyalni a nemzetközi jog rendelkezéseit, így azok módosítása nélkül is lehetséges lehet a hontalanok jogvédelmének körét valamelyest mélyíteni.
A regionális szabályoknak, csakúgy, mint a nemzetközi jogi rendelkezéseknek, elsősorban a honosítási szabályok összehangolására kell törekedniük, mivel a nemzetközi állampolgárság[107] kialakítására tett eddigi kísérletek mind kudarcba fulladtak, az Európai Unióban létrehozott uniós polgárság intézménye is csak kiterjeszti, mintsem helyettesíti az egyes államok állampolgárságát.[108] Az államoktól független "állampolgárság" intézménye az állampolgárság általános, nemzeti értelemben vett fogalmától jelentősen különbözik, hiszen az "effective nationality" követelményének egyik eleme, vagyis maga az állam hiányzik. Kérdés, hogy ilyen esetben mi helyettesíthetné megfelelően az egyes államokat, illetve problémás lehet az állampolgársági jogviszony tartalmának olyan kialakítása is, amely megfelelően képes helyettesíteni a klasszikus értelemben vett állampolgársági jogokat, úgy, hogy az egyenlő bánásmód követelménye ne sérüljön, illetve az is, mennyiben lehet és kell a nemzetközi állampolgárság vonatkozásában plusz jogosítványokat elfogadni.
A hontalanság tehát egy összetett jogi és társadalmi probléma, kialakulásának gyökerei szerteágazóak, amelyek megoldásához a Főbiztosság kampánya nem elegendő, így mellette szükséges lenne legalább a regionális jogok szintjén a jogvédelem kielégítő összehangolására. A megoldás nagyobb nemzetközi összefogást igényel, amelyhez mindenekelőtt szükség van a problémára való figyelemfelhívásra, amihez pedig elengedhetetlen a témában való kutatások számának növelése, amelyhez jelen tanulmány is hozzá kíván járulni. ■
- 371/372 -
JEGYZETEK
[1] "A hontalanság az egyén emberi jogainak súlyos megsértése. Mélységesen etikátlan lenne fenntartani ezt a fájdalmas állapotot, miközben a megoldás ott van a szemünk előtt." http://www.unhcr.org/stateless2014/Global-Action-Plan-eng-imposed.pdf
[2] Például az állampolgárság már a római polgárjogban is szabályozott intézmény, a római polgár a Populus Romanus része volt. A római polgár státuszával nem rendelkező egyének azonban gyakorlatilag hontalan személynek minősültek. Ám mivel a hontalanság problémájának kialakulásához szükség volt az állampolgárság modern, közjogiasabb felfogására, ezért nyilvánvalón ezt megelőzően nevesítve nem létezett a hontalanság jogintézménye sem.
[3] Az I. Világháború kitörése előtt a világ országainak nagyobb része tartozott valamilyen gyarmathoz, alávetett-függő helyzetük lévén pedig nyilvánvaló, hogy a nagy gyarmati birodalmaknak ( Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Németország) nem állhatott érdekében a területükön állampolgárság nélkül élő személyek bármilyen védelme. A nemzetközi közösség a korszakot megelőzően a háború és béke kérdését, illetve az egyes államterülethez kapcsolódó szerződéseken kívül leginkább gazdasági célból kötöttek egymással nemzetközi szerződést, és mivel a hontalanság intézménye erőteljesen emberi jogi vonatkozású, érthető, hogy a nemzetközi közösség figyelmébe is csak az ezen jogok deklarálására vonatkozó igény felmerülését követően kerülhetett sor.
[4] Az emberi jogok deklarálására vonatkozó igény megjelenése is pusztán a II. világháború negatív tapasztalatainak köszönhető.
[5] Nansen - a man of action and vision, http://www.unhcr.org/events/nansen/4aae50086/nansen-man-action-vision.html, 2017.06.27.
[6] Nansen International Office for Refugees. Az intézmény az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának elődjének tekinthető, amely a Nemzetek Szövetsége intézményrendszerén belül működött. Nansen International Office for Refugees - History http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/peace/laureates/1938/nansen-history.html 2017.06.27.
[7] The Nansen passport - an old solution for today's refugees https://euobserver.com/opinion/134618 2017.06.27.
[8] #IBelong kampány http://www.unhcr.org/ibelong/2017.01.31.
[9] A fejlődő országok közigazgatási hiányosságai, így sok esetben az anyakövezés hiánya, valamint az egyes államokat sújtó háborúk miatt bekövetkező humanitárius vészhelyzetek egyaránt hatással vannak a hontalanság eseteinek csökkentésére és megelőzésére irányuló tevékenységre.
[10] Europe: Action plan to address statelessness in the EU https://ec.europa.eu/migrant-integration/news/europe-action-plan-to-address-statelessness-in-the-eu 2017.05.20.
[11] Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény, Magyarországon kihirdetve a 2002. évi II. törvénnyel. http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/pdf/informacioforrasok/jogi-dokumentumok/nemzetkozi-menekultjog/a-hontalanok-helyzetere-vonatkozo-1954-evi-ensz-egyezmeny.html
[12] Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 5. cikk
[13] A nemzetközi jogi normák kikényszeríthetőségével foglalkozott többek között már John Locke is, akinek tanai a ma létező rendszerre is igazak. Locke szerint a nemzetközi jog esetében nem jött létre olyan átfogóan kikényszeríthető szabályrendszer, mint a belső jogokban, de léteznek olyan szabályok, amelyek kötik az államokat. A nemzetközi rendszerben nincsen globális kormány, de a nemzetközi közösség rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak a jogsértő államok megbüntetésére. Locke szerint a nemzetközi társadalom működési zavarainak 3 oka van, amelyek egyértelműen a nemzetközi jogi normák kikényszeríthetőségével is mutatnak összefüggést. Az első zavar a törvények nem kellő ismerete és a betartásukhoz fűződő érdektelenség adja, amelyre megoldás az államok között fennálló érdekellentétek enyhítése és a jogszabályokra vonatkozó információáramlás megkönnyítése. A nemzetközi rendszer második működési zavara a részrehajlás, amely befolyásolhatja a nemzetközi normarendszert, erre vonatkozóan Locke a joghatósággal rendelkező, intézményesített bíróságok létrehozását javasolja. A harmadik "kellemetlenség" a végrehajtó hatalom hiánya, amely nélkül az ítéletek betartása, és a szabályok eredményes alkalmazása sem valósulhat meg. A nemzetközi rendszer eredményes pedig csak akkor lesz, ha a szabályok kikényszeríthetőek, azaz létezik egy globális erőszakmonopólium.
Politikatudományi Szemle XXII/2. Szűcs Anita: Locke relevanciája napjaink nemzetközi rendszerének értelmezésében - A liberális világállam megvalósulásának lehetősége (102-103.o.) http://www.poltudszemle.hu/szamok/2013_2szam/szucs.pdf 2017.01.28.
(Megjegyzés: A Locke által felvázolt problémák napjaink nemzetközi rendszerére is igazak. Az első zavarra vonatkozó megoldások az ENSZ tevékenysége folytán fokozatosan megvalósultak. A második zavar megszüntetésére vonatkozó javaslat részben teljesült a nemzetközi bíróságok felállításával, azonban csekély számuk és sok esetben korlátozott joghatóságuk miatt globális jogvédelmet nem képesek ellátni. Világkormány napjainkig sem alakult ki - a globális politika irányait tekintve ilyen törekvés nem is valószínű - és emellett továbbra sincs olyan szervezet, amely képes lenne a nemzetközi jogi normák kellő mértékű kikényszerítésére és kellő súlyú szankció alkalmazására.)
[14] Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 15. cikk
[15] Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 13-14. cikk
[16] Mivel a hontalan személyek nagy része egyben menekült státusz megszerzésére is jogosult, az ilyen személyeket megillető jogok pedig az 1951-ben elfogadott a menekültek helyzetére vonatkozó Genfi Egyezményben már szabályozást nyertek, így az 1954-es Egyezmény kiterjesztett személyi hatálya az emberi jogok iránti erősödő elköteleződés mutatójának is tekinthető, hiszen a hontalan személyek kiszolgáltatott, védelmet igénylő helyzetét nem csupán e személyek üldöztetése esetén ismeri el.
[17] Lásd 34. lábjegyzet
[18] Általános hatályúnak értem az olyan emberi jogi normákat, amely az embert, mint egyént megkülönböztetés-mentesen illetik meg. Ezen felül speciális hatályú emberi jogként tekintem az olyan jogokat, amelyek alanyai az egyének meghatározott különleges csoportja (pl. menekültek, nők és gyermekek).
[19] Ilyen amikor magát a fogalmat a tartalmazó jogszabály pontosítja, vagy e célból iránymutatásokat, útmutatókat fogadnak el. Például az Európai Unió Bizottságának gyakorlati útmutatója a szokásos tartózkodási hely szociális biztonsági szempontból történő megállapításához, amely a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló a 883/2004/EK rendelet végrehajtását segíti elő. http://europa.eu/rapid/press-release_IP-14-13_hu.htm
[20] 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról
- 372/373 -
[21] 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról 15. § (1) bek.
[22] 2017-ben a részes államok száma 89. https://treaties.un.org/pages/ViewDetailsII.aspx?src=TREATY&mtdsg_no=V-3&chapter=5&Temp=mtdsg2&clang=_en 2017.01.27.
[23] Például egyes állami tisztségek kizárólag az adott állam állampolgárai által tölthetők be. De a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 25. Cikkében a választáshoz és választhatósághoz való jogot is csak állampolgárok számára biztosítja.
[24] A Gyermek jogairól szóló New York-i Egyezmény, A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló Egyezmény, A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi Egyezmény, az 1951. évi menekültügyi Egyezmény és annak 1967. évi kiegészítő Jegyzőkönyve speciális alanyi kör részére határoz meg emberi jogokat, de tartalmaznak kifejezetten a hontalanokra vonatkozó rendelkezést is.
[25] Első generációs emberi jogok alatt értem az egyén veleszületett és elidegeníthetetlen polgári és politikai jogait szabályozó rendelkezéseket.
[26] Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya Preambulum: " Az Egyezségokmány részes államai tekintetbe vették, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja, felismerték azt, hogy ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek, felismerték, hogy ... a félelemtől és a nélkülözéstől mentes szabad emberi lények eszménye csak úgy valósítható meg, ha olyan feltételeket hoznak létre, amelyek révén mindenki élvezheti polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait..."
[27] Az ilyen általános emberi jogi dokumentumok szinte kivétel nélkül az ENSZ égisze alatt születtek, ami feltételezi az aláíró államok nagyobb számát.
[28] Rene Cassin francia jogász, az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának atyja. Kiemelkedő szerepet játszott az ENSZ emberi jogi rendszerének kialakításában, kulcsfigurája az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának - ma Emberi Jogi Tanács -megalakításának. 1965-1968-ig az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke. Az emberi jogok területén végzett munkájának elismeréseként 1968-ban Nobel békedíjban részesült. http://research.un.org/en/undhr/draftingcommittee#s-lg-box-wrapper-3512483 2017.01.26.
[29] Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának kidolgozása és Közgyűlési határozatként való elfogadása. http://research.un.org/en/undhr/draftingcommittee/1 2017.01.26.
[30] http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/CHR/Pages/CommissionOnHumanRights.aspx 2017.01.26.
[31] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. A szerződések 1976-ban léptek hatályba.
[32] A jogi kötőerő hiánya miatt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának ismertetése nem képezi a tanulmány részét, mivel a hontalanokra vonatkozó szabályozást közvetlenül befolyásolja csupán az a szellemiség, amely az emberi jogi szerződésekben is megjelenik.
[33] Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya, 1945
[34] Az Emberi Jogi Tanács, az ENSZ szervezetébe tartozó kormányközi szervezet, amelyet az ENSZ Közgyűlése 2006-ban állított fel a Gazdasági és Szociális Tanácsnak alárendelt Emberi Jogi Bizottság helyett. Feladata az emberi jogok védelme, illetve az erre való figyelemfelhívás, a jogsértések elleni, valamint az emberi jogi vészhelyzetek esetén történő fellépés. Székhelye Genf. http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/HRC/Pages/AboutCouncil.aspx 2017.01.14.
[35] http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/UPR/Pages/UPRMain.aspx 2017.01.14.
[36] Human Rights Council resolution 5/1. Institutionbuilding of the United Nations Human Rights Council paragraph 85-88. http://ap.ohchr.org/documents/E/HRC/resolutions/A_HRC _RES_5_1.doc 2017.01.14.
[37] Human Rights Council resolution 5/1. Institutionbuilding of the United Nations Human Rights Council paragraph 109. http://ap.ohchr.org/documents/E/HRC/resolutions/A_HRC_RES_5_1.doc 2017.01.14.
[38] Akadályait lásd: I./ 2.1.1.
[39] List Of Situations Referred To The Human Rights Council Under The Complaint Procedure Since 2006 http://www.ohchr.org/Documents/HRBodies/ComplaintProcedure/SituationsConsideredUnderComplaintProcedures.pdf 2017.01.15.
[40] Human Rights Council resolution 5/1. Institutionbuilding of the United Nations Human Rights Council paragraph 85. http://ap.ohchr.org/documents/E/HRC/resolutions/A_HRC_RES_5_1.doc 2017.01.14.
[41] Fact Sheet No.7/Rev.1, Complaints Procedure http://www.ohchr.org/Documents/Publications/FactSheet7Rev.1en.pdf 2017.01.14.
[42] Már a bíróság elnevezés is alátámasztja azt az állítást, mely szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához képest erősebb jogosítványokkal rendelkezik.
[43] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye az Európa Tanács keretein belül 1950-ben elfogadott nemzetközi szerződés, amely az emberi jogok katalógusát és azok védelmére elfogadott szabályokat tartalmazza. Az Egyezmény 1953-ban lépett hatályba. http://www.europatanacs.hu/index.php?workSpace=pages&id=45&langId=1#5 2017.01.15.
[44] Magyarországon a 2009. évi XV. törvénnyel kihirdetve http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900015.TV 2017.01.15.
[45] Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága - United Nations High Commissioner for Refugees (UNHCR)
[46] Bővebben lásd: III./2.
[47] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 1. Cikk (1) bekezdés a) pont
[48] A Nottebohm-ügy a Nemzetközi Bíróság előtt, Liechtenstein és Guatemala között felmerült jogvita, amelyben Nottebohm német állampolgár volt, aki 1905-ben üzleti tevékenység folytatása céljából Guatemalába költözött és több, mint 30 évig élt ott. A közelgő második világháborúra tekintettel Liechtenstein államhoz - ahol egyébként az egyik testvére is lakott- állampolgársági kérvényt nyújtott be. 1940-ben már liechtenstein-i állampolgárként, liechtenstein-i útlevél birtokában ismételten visszatért Guatemalába, ahol azonban még mindig német állampolgárként kezelték Nottebohm-ot, és erre tekintettel le is tartóztatták és az Amerikai Egyesült Államokba internálták, vagyonát pedig elkobozták. A férfi ezután kérte Liechtenstein állam védelmét, amely 1950-ben pert is indított. Guatemala az ügyben vitatta Nottebohm állampolgárságának jogszerűségét, amelyre vonatkozóan a Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy minden állam szabadon határozza meg állampolgárságára vonatkozó szabályait, ide nem értve azonban a
- 373/374 -
diplomáciai védelem nyújtásának lehetőségét. A Bíróság tehát a honosítás jogszerűségét nem vitatta, azonban vizsgálta családi és üzleti kapcsolatait, amelynek során úgy találta, hogy Nottebohm amellett, hogy kérelmezte honosítását Liechtensteintől, semmilyen más körülmény nem utalt arra, hogy Németországhoz való kötődését más módon is gyengíteni kívánta volna. A Bíróság kimondta, hogy az állampolgárság tartalmát az a tényleges kötődés adja ("effective nationality"), amely egyén és állam között áll fenn -és amely a jogi kötődésen túlmutat -, így végül 1955-ben úgy döntött, hogy Liechtenstein keresete megalapozatlan, és nem nyújthatott volna védelmet Nottebohm-nak. International Court of Justice Nottebohm ( Liechtenstein v. Guatemala) case (second phase), judgment of 6 April 1955 http://www.icjcij.org/docket/index.php?sum=215&p1=3&p2=3&case=18&p3=5
[49] Malcolm N. Shaw: Nemzetközi jog. Budapest, 2009. 533. o. Idézi: Dr. Kisteleki Károly: Az állampolgárság fogalmának és jogi szabályozásának történeti fejlődése - koncepciók és alapmodellek Európában és Magyarországon. PhD értekezés, Budapest 2009. 16. o.
[50] "...The character thus recognized on the international level as pertaining to nationality is in no way inconsistent with the fact that international law leaves it to each State to lay down the rules governing the grant of its own nationality." Nottebohm-case, International Court of Justice Judgement of 6 April 1955.
[51] Amikor az államok honosítási szabályaik kialakításakor a területükön való, meghatározott időtartamú tartózkodáshoz kötik az állampolgárság megadását, a jog nyelvén deklarálják azon igényüket, hogy az egyén tényleges kötődést alakítson ki az adott állammal/államban.
[52] Az államok szuverenitásának meghatározása több dimenzióban történhet. Esetünkben a nemzetközi politikai rendszer szintjét szükséges vizsgálni, amelynek alrendszerébe a szuverén államok, illetve a szuverén államok által létrehozott "nemzetközi szuverének" tartoznak. Annak megértéséhez, hogy az államok miért nem hajlandóak szuverenitásuk feladására, a klasszikus szuverenitás fogalom megértése is szükséges. Jean Bodin szerint a szuverenitás "valódi jegyei" közé tartozik a törvényalkotás, vagyis az, hogy adott állam szabadon, más államok befolyásától mentesen határozza meg törvényeit. A szuverenitás klasszikus felfogását a polgári forradalmak és a totalitárius diktatúrák kialakulása után annak modern megfogalmazása vette át. Mára azonban elmondható, hogy egyik sem létezik tisztán, a szuverenitás fogalomnak egyetlen állandó eleme maradt, mégpedig, hogy a szuverenitás nem más, mint szervezett és független hatalom. A nemzetközi politikai rendszer dimenziójának első szintje a szuverén államok szintje, amelyek egymáshoz való viszonyára az egyenlőség elve jellemző, vagyis a függetlenség, önrendelkezés, egyenlőség és a be nem avatkozás tilalma. Ezek az elvek a nemzetközi jog szervező elvei, amelyek a nemzetközi jogi dokumentumokban is rendre megjelennek. Az államok tehát egymással kötött nemzetközi szerződéseikben szuverenitásukat is védik, vagyis jogrendszerük befolyástól mentes kialakítását. Ugyanezen jogukat védik az államok az úgynevezett "nemzetközi szuverénekkel" szemben is, hiszen ezeket a nemzetközi politikai szervezeteket az államok egyezményekkel hozzák létre, és hatalmuk annyiban korlátozott, amennyiben azt az államok létrehozásukkor meghatározták. (Megjegyzés: Az államok tehát tulajdonképpen már az ENSZ megalakításakor meghagyták maguknak szuverenitásukból eredő önállóságukat, vagyis az ENSZ keretein belül létrejött és jövőben létrejövő szerződések erre vonatkozó külön rendelkezés nélkül pusztán ebből a szándékból fakaódan nem lesznek képesek az államok szuverenitásának korlátozására.) In: Bihari Mihály: A modern szuverenitás elméleti alapjai, Kísérlet egy funkcionalista rendszerszemléletű szuverenitáselmélet alapjainak kidolgozására, MTA LAW Working Papers 2014/51 1-9. o. http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_51_Bihari.pdf 2017.01.20.
[53] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 1-4. Cikk
[54] Lásd II./1.
[55] Mivel a hontalanság csökkentésére vonatkozó szabályoknak kifejezetten azokat a szabályokat tekintem, amelyek a hontalan gyermekek születéssel történő állampolgársághoz jutását szabályozzák, ezért az alpontban kizárólag a gyermekek állampolgársághoz való joga kerül bemutatásra.
[56] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 15. Cikk 1. bek. http://www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdf 2017.01.20.
[57] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 24. Cikk 3. bekezdés. Magyarországon kihirdetve 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel.
[58] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 1. Cikke lehetővé teszi, hogy az egyébként hontalanná váló gyermeknek esetében az állampolgárság születéssel történő keletkezése csupán opció legyen a nemzeti törvényhozások számára, nem pedig kizárólagos rendelkezés.
[59] A Gyermek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény, Magyarországon kihirdetve az 1991. évi LXIV. törvénnyel.
[60] A születéssel történő állampolgársághoz jutás eseteit a hontalanság csökkentésére vonatkozó szabályoknak tekintem.
[61] Gyulai Gábor: A nemzetközi védelem nem EU-harmonizált formái Magyarországon 18.o. http://helsinki.hu/wp-content/uploads/19.pdf 2017.01.20.
[62] A tényleges állampolgárság vagyis "effective nationlity" elve a Nottebohm-ügy kapcsán (lásd: 43.lábjegyzet) került kimondásra. Lényege, hogy a tényleges állampolgárság megállapításához szükséges a jogi köteléken túl, egy ezen túlmutató társadalmi-érzelmi kötődés fennállásának bizonyítása is. A tényleges állampolgárság lényege tulajdonképpen abban áll, hogy az ezzel rendelkező személyek képesek lesznek igénybe venni államuk nemzetközi védelmét.
[63] Handbook on protection of stateless persons under the 1954 convention relating to the status of stateless persons. Geneva 2014 5.o. http://www.unhcr.org/protection/statelessness/53b698ab9/handbook-protection-stateless-persons.html?query=de%20facto 2017.01.20.
[64] De iure hontalan személy A Hontalan Személyek Jogállásáról Szóló Egyezmény 1. Cikkének 1. bekezdésében meghatározott személy.
[65] UN High Commissioner for Refugees (UNHCR): Expert Meeting - The Concept of Stateless Persons under International Law ("Prato Conclusions") 2010. Section II.A. http://www.refworld.org/docid/4ca1ae002.html 2017.01.20.
[66] Ilyen jogok az állam védelmének igénybevétele, de ide vonatkozónak tekintem az útlevél kiadására való jogosultságot is.
[67] A de facto hontalanság esete áll fenn azon orosz nemzetiségű személyek esetében is, akik Észtország 1991-es függetlenné válásával nem szerezték meg annak állampolgárságát. A probléma a lakosság több, mint egyharmadát érintette. A 2000-es évekre az ilyen személyek egy csoportja honosítás során észt vagy más állampolgárságot szerezhetett, - mivel a Szovjetunió felbomlását követően állampolgárságot kizárólag a már 1940 előtt is észt állampolgárok szerezhettek a törvény erejénél
- 374/375 -
fogva - nagy részük viszont maradt úgynevezett nem meghatározható állampolgárságú személy. 2012-ben az ilyen státusszal rendelkező, de facto hontalan személyek az észt lakosság 7%-át tették ki. Helyzetük a mai napig bizonytalan, és nem világos, hogy Észtország törvényi szabályozás miért is teszi de facto hontalanná azokat az orosz nemzetiségűeket, akik egyébként rendelkeznek az "effective nationality" egyéb követelményével. Gigi MIHATTA-Mihai SEBE: Estonia's Non-Citizens, Citizens of the European Union 2.o. https://citizenrights.euroalter.com/wp-content/uploads/2016/01/Mihaita-and-Sebe-Estonia's-Non-Citizens-Citizens-of-the-European-Union-2015.pdf 2017.01.28.
[68] A ius sanguinis vagy vérségi elv alapján a gyermek születése helyétől függetlenül megszerzi az apa, anya vagy mindkét szülő állampolgárságát a születés helyétől függetlenül.
[69] A ius soli, vagyis területi elv alapján a felmenők állampolgárságától függetlenül megszerzi a gyermek annak az államnak az állampolgárságát, amelynek területén születik. A ius soli elve érvényesül például A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló Egyezmény 1. Cikk (1) bekezdés a) pontja esetében is.
[70] Ambrus Ágnes: Hontalanság, ENSZ egyezmények és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának tevékenysége. Acta Humana, 1999/37-38. 11-17.o. Idézi: Dr. Kisteleki Károly: Az állampolgárság fogalmának és jogi szabályozásának történeti fejlődése - koncepciók és alapmodellek Európában és Magyarországon. PhD értekezés, Budapest 2009. 22. o.
[71] Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 32. Cikk "A Szerződő Államok, amennyire csak lehetséges, megkönnyítik a hontalan személyek beilleszkedését és meghonosodását. Különösen mindent elkövetnek azért, hogy az állampolgárság megszerzéséhez szükséges eljárást meggyorsítsák, illetve az eljárási illetékek és költségek mértékét lehetőleg csökkentsék."
[72] Találunk az 1961-es Egyezményben is a honosítás könnyítésére vonatkozó szabályt, például az 1. Cikkben, azonban a honosításnak ez az esete a hontalanság csökkentésére vonatkozó szabálynak tekinthető. A hontalanság megszüntetésére vonatkozónak kell tekinteni azonban az Egyezmény 5. Cikk (2) bekezdését, amely szintén könnyítést tartalmaz, mégpedig olyan házasságon kívűl született gyerekek esetében, akik az apai elismerés következtében vesztenék el egy adott állam állampolgárságát, amikor kimondja, hogy ennek visszaszerzésére számukra külön lehetőséget kell biztosítani.
[73] Vagyis ius soli vagy ius sanguinis alkalmazása esetén, ám az 1961-es Egyezmény a lehetővé teszi a területén született egyébként hontalanná váló gyermekek esetében is a kérelemre történő állampolgárság szerzést, tehát a születés ténye pusztán nem alapozza meg minden esetben az állampolgárság megszerzését, így ebben az esetben ez nem-automatikus módja lesz az állampolgárság megszerzésének. A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 1. Cikk (1) bek. b) pont
[74] Handbook on protection of stateless persons under the 1954 convention relating to the status of stateless persons Geneva, 2014 13.o. http://www.unhcr.org/protection/statelessness/53b698ab9/handbook-protection-stateless-persons.html?query=de%20facto 2017.01.20.
[75] Sonnevend Pál: Állampolgárság, idegenjog. In: Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.): Nemzetközi Jog. Complex Kiadó, Budapest 2014, 517-518.o.
[76] Például menekült személyek esetén.
[77] "It is for each State to determine under its own law who are its nationals. (...)" Convention on certain questions relating to the conflict of nationality laws, The Hague 1930, Article 1.
[78] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 7. Cikk (6) bek.: E Cikkben említett körülmények kivételével senki nem veszíti el valamely Szerződő Állam állampolgárságát, amennyiben ez hontalanságot eredményezne, jóllehet ezt az elvesztést kifejezetten az Egyezmény semmilyen más rendelkezése nem tiltja.
[79] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 5. Cikk (1) bekezdés.
[80] Helyzetükre vonatkozóan külön nemzeti jogi szabályozás is született. Ilyennek tekinthető a az 1979-es, a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló Egyezmény, amely 9. Cikke értelmében az aláíró államok kötelezettséget vállaltak, hogy a külföldivel kötött házasság nem eredményezheti az állampolgárság elvesztését a nők esetében, amennyiben így hontalanná válnának. Az örökbefogadás, törvényesítés és elismerés esetköre nyilvánvalóan a gyermekeket érinti elsősorban. Rájuk vonatkozóan a Gyermek Jogairól szóló 1989-es Egyezmény 7. cikke tartalmaz speciális szabályt, ennek értelmében a gyermeknek joga van ahhoz, hogy állampolgárságot szerezzen, az államok pedig kötelezettséget vállaltak, hogy ezt érvényre juttassák, különösen akkor, ha a gyermek egyébként hontalanná válna.
[81] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 7. cikk (1) bek. a) pont
[82] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 7. cikk (1) bek. b) pont
[83] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 13. cikk 1. Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani. 2. Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
14. cikk 1. Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni. 2. Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti, kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
[84] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 8. Cikk (2)-(3) bek.
[85] A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény 9. Cikk: Egy Szerződő Állam sem foszthat meg senkit vagy személyek bármely csoportját állampolgárságától faji, etnikai, vallási vagy politikai okokból.
[86] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 12. Cikk 1-2-3. bek.
[87] Lásd: A hontalanság eseteinek csökkentésére vonatkozó szabályok II./3.
[88] Dr. Kisteleki Károly: Az állampolgárság fogalmának és jogi szabályozásának történeti fejlődése - koncepciók és alapmodellek Európában és Magyarországon. PhD értekezés, Budapest 2009. 17. o.
[89] Magyarországon kihirdetve a 2002. évi III. törvénnyel.
[90] Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény 4. cikk a)-c) pont
[91] Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény 6. cikk 3. bekezdés: "Minden részes állam köteles belső jogában rendelkezni a területén jogszerűen és szokásosan tartózkodó személyek honosításának lehetőségéről. A honosítás feltételeinek meghatá-
- 375/376 -
rozásakor nem írhat elő a kérelem benyújtását megelőző tíz évet meghaladó tartózkodási időt."
[92] Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény 4.-5. cikk, 18. cikk 2. bek.
[93] Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény 18. cikk (2) bek.
[94] Az UNHCR története http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/rolunk/az-unhcr-tortenete.html 2017.01.28.
[95] Például törvények közötti ütközés, terület elcsatolása, házassági törvények rendelkezései, közigazgatási eljárások, diszkrimináció, születési anyakönyvezés hiánya, valamint állampolgárság megszüntetése vagy visszavonása.
[96] A hontalanok védelmének kulcsfontosságú dokumentumai http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/informacioforrasok/egyezmenyek/a-hontalansaggal-kapcsolatos-egyezmenyek.html
[97] Például a Latin- Amerikai és Karibi államok Brazil Deklarációja, vagy a Nyugat- Afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) Abidjan-i Deklarációja
[98] http://www.unhcr.org/ibelong-campaign-to-end-statelessness.html 2017.01.28.
[99] UN High Commissioner for Refugees (UNHCR): Good Practices Paper - Action 1: Resolving Existing Major Situations of Statelessness 2015 http://www.refworld.org/docid/54e75a244.html 2017.01.28.
[100] UN High Commissioner for Refugees (UNHCR): Good Practices Paper - Action 9: Acceding to the UN Statelessness Conventions 2015 http://www.refworld.org/docid/553f617f4.html 2017.01.28.
[101] http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/mivel-foglalkozunk.html 2017.01.28.
[102] Council of Europe: Action Plan on Protecting Refugee and Migrant Children in Europe (2017-2019) p.10. https://edoc.coe.int/en/index.php?controller=get-file&freeid=7362 2017.06.19.
[103] Molnár Tamás: A fresh examination of facilitated naturalisation as a solution for stateless persons In.: Laura van Waas, Melanie J. Khanna: Solving statelessness, Wolf Legal Publishers, 2017, 225-226.o.
[104] Working together to end childhood statelessness in Europe http://www.statelessness.eu/blog/working-together-end-childhood-statelessness-europe 2017.06.10.
[105] Europe: Action plan to address statelessness in the EU https://ec.europa.eu/migrant-integration/news/europe-action-plan-to-address-statelessness-in-the-eu 2017.05.20.
[106] European Migration Network: EMN Inform-Statelessness in the EU, Version 3, 2016 http://www.emnluxembourg.lu/wp-content/uploads/2016/11/EMN-Inform-Statelesseness-in-the-EU.pdf 2017.06.01.
[107] Az egyes államok állampolgárságának helyettesítésére szolgáló nemzetközi jogintézmény
[108] Molnár Tamás: A fresh examination... , 249.o. Az uniós polgárság nemzetközi jogi és uniós jogi szempontú elemzését lásd Mohay Ágoston - Davor Muvič: Az uniós polgárság jogi természete nemzetközi jogi és uniós jogi megközelítésben. In: Drinóczi Tímea (szerk.): Korszakunk jogi kihívásai: EU, Magyarország, Horvátország. Pécsi Tudományegyetem, 2012. 99121. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, PTE ÁJK Doktori Iskola.
Visszaugrás
