Az uniós tagállamok birtokpolitikai mozgástere[1] jó ideje képezi tudományos diskurzus tárgyát különböző szakmai fórumokon. Egyrészt a forgalomképes földbirtokra, mint kereskedelmi ügyletek lehetséges tárgyára az Unió belső piaci normái is kiterjednek, korlátokat szabva a tagállami jogalkotó szabályozási autonómiájának. Másrészt viszont a földforgalmi rezsim meglehetősen érzékeny terület a nemzeti szuverenitás elvét[2] és gazdasági teljesítőképesség szempontjait előtérbe helyezve. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a mező- és erdőgazdasági földek az ország összes földterületének mintegy 78%-át, az összes nemzeti vagyonnak pedig 26%-át teszik ki.[3] A földforgalom hazai szabályozása és a kapcsolódó hatásköri konfliktusok a csatlakozási folyamat kezdetével kerültek a tudományos vizsgálódások látóterébe, azóta pedig újabb és újabb fordulópontok - legutóbb az új tagállamokkal indított kötelezettségszegési eljárások - adnak lendületet a vitának.
E kérdések kerültek terítékre az MTA Közjogi Albizottsága és a CEDR - Magyar Agrárjogi Egyesület (MAE) ez év júniusában szervezett pódiumbeszélgetésén is, a "Tagállamok birtokpolitikai mozgásterével kapcsolatos trendek, aktuális kérdések" címmel. Birtokpolitika alatt a mezőgazdasági termőföldek tulajdonaira és használatára vonatkozó tagállami szabályokat és célkitűzéseket értjük[4], amelyek igen szerteágazóak, éppen ezért számos más tudományterülettel, illetve szakpolitikával kerülnek kölcsönhatásba közvetettebb vagy közvetlenebb módon. Az evidensnek tekinthető uniós és tagállami agrárpolitikákon túl környezeti, kereskedelemszabályozási, befektetésvédelmi kérdéseket (beleérve mindezek globális dimenzióit) egyaránt felvet, sőt közigazgatási, alapjogi vetülete (itt mindenekelőtt a tulajdonhoz való jog) is van e témakörnek - mint ahogy ez Horváth M. Tamás, a Közjogi Albizottság elnökének bevezető mondataiból is kiderült. Hasonlóképpen összetett volt a meghívottak által képviselt akadémiai és szakmai kör is. A pódiumbeszélgetésen Andréka Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, Kurucz Mihály, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető docense, Korom Ágoston, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértője, Szilágyi János Ede, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, Pump Judit, az AJBH (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) főtanácsosa, Pávai Nándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának munkatársa, valamint Csák Csilla, a párizsi székhelyű Európai Agrárjogi Tanács (Comité Européen de Droit Rural - CEDR), a CEDR MAE elnöke vett részt levezető elnökként.
A beszélgetés alapját egyrészt a CEDR 2015. szeptemberi, Potsdamban rendezett kongresszusa második munkabizottságának jelentése (a továbbiakban: potsdami konklúzió, vagy potsdami jelentés), másrészt pedig európai parlamenti képviselők által az Európai Bizottsághoz 2015 és 2017 között, mezőgazdasági földforgalom tárgyában
- 409/410 -
intézett kérdések,[5] illetve az azokra adott írásbeli válaszok képezték. A beszélgetés résztvevői három fő kérdéscsoportot vitattak meg.
1. Van-e bizonytalanság a tagállamok birtokpolitikai mozgásterének uniós jogi meghatározottságában? Milyen eszközök segíthetik az uniós jog által biztosított birtokpolitikai keretek értelmezését? A jelenlegi uniós jogi keretek lehetővé teszik-e azt, hogy a tagállamok az agrárérdekeik mentén, hosszú távon és stabilan szabályozzák a földforgalmukat?
2. Az EP-képviselők kérdései, illetve az azokra adott válaszok alapján igazolhatónak tekinthető-e az egyenlő elbánás elvétől való eltérés abban a tekintetben, hogy a Bizottság csak az "új tagállamokkal" szemben indított eljárásokat
(a) a derogációs időszakok lejártával? vagy
(b) az adott tagállam földszabályozása tekintetében a Bizottsághoz intézett panaszokkal?
3. Miként ítélendők meg a 2015-ös potsdami konklúzió által (a fenti kérdésekre adott válaszként) felvázolt megoldási kísérletek?
A válasz persze egyik kérdésre sem magától értetődő. A különböző opciók részletes elemzése előtt érdemes röviden áttekintenünk az uniós és a magyarországi szabályozási háttér fejlődését.
A tagállamok földhasználatra és földtulajdonlásra vonatkozó szabályai az uniós jogi normák közül elsősorban a letelepedés[6] és a tőkemozgás[7] szabadságát érintik. A magyarországi csatlakozás "előszobájának" tekinthető Európa Megállapodás a letelepedés joga kapcsán rendezte a földtulajdonlás kérdését. A Megállapodás értelmében a csatlakozás időpontjáig Magyarországnak nem kellett bevezetnie a más tagállamban honos vállalatok és polgárok tekintetében a nemzeti elbánás elvét. A Csatlakozási Okmány pedig egy átmeneti időszakot (derogációt) biztosított az ország számára; immár nem a letelepedés, hanem a tőkemozgás szabadságának biztosítására vonatkozó uniós jogi kötelezettségek alól. Ennek értelmében "[...] Magyarország a csatlakozás időpontjától számított hét éven keresztül fenntarthatja az ezen okmány aláírása időpontjában hatályos jogszabályaiban foglalt, a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalmat. [...]" A hét év lejártát követően a Bizottság 2014. április 30-ig meghosszabbította a magyarországi mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó "türelmi időt".[8]
A konfliktusok tehát az átmeneti időszak lejártát követően kezdődtek, amikorra is az új EU-tagállamok kötelesek voltak a saját állampolgáraikra, illetve jogi személyeire vonatkozó feltételek mellett biztosítani a földszerzést más tagállamok állampolgárai, illetve jogi személyek számára. Több új tagállam vezetett be viszont megszorító intézkedéseket a határon átnyúló és a nem mezőgazdasági célú földszerzések vonatkozásában, amire válaszként 2015-ben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett néhányukkal (így Bulgáriával, Lettországgal, Magyarországgal, Szlovákiával) szemben.
E kötelezettségszegési eljárások létjogosultságát több fórum is vizsgálta. A már említett potsdami konklúzió szerint felmerül a diszkriminatív elbánás gyanúja, mivel a Bizottság olyan megszorító intézkedés miatt indított eljárásokat az új tagállamokkal szemben, amelyek a régebbi tagállamokban már léteztek. A Bizottsághoz forduló európai parlamenti képviselők szerint pedig e feltételezhető diszkrimináció miatt a mezőgazdasági termelők életminőségének növelésére vonatkozó agrárpolitikai célkitűzések is veszélybe kerülnek az új tagállamok termelői esetében. A képviselők emellett a tagállami birtokpolitikai mozgástér bizonytalansága iránti aggodalmuknak adtak hangot - tekintve, hogy a birtokpolitikában a tagállamok által alkalmazott intézkedések a Bíróság gyakorlata szerint a KAP (Közös Agrárpolitika) célkitűzéseivel összhangban vannak, ugyanakkor a gazdasági alapszabadságokkal ellentétesek -, valamint a tőke szabad mozgására vonatkozó uniós jogi rendelkezések értelmezésére kérték a testületet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
