A magyar jogbölcseleti gondolkodás történetének rekonstruálásában kevéssé ismert és feltárt időszak a XIX. század utolsó harmada, illetve az elmúlt századforduló. Ezekben az évtizedekben következik be a hazai jogbölcselet önállóvá válása, mely egyben a jogpozitivista szemléletmód hegemón helyzetbe jutását eredményezte. Jogi gondolkodásunk megújításában a korszak meghatározó jogfilozófusai mellett a tételes jogtudományok művelői is fontos szerepet játszottak. Az alábbiakban egy kiváló magyar civilista - aki e folyamat számottevő részese volt - jogbölcseleti "munkásságát" igyekszünk bemutatni.
Az elmúlt századfordulón a német jogi kultúrkörhöz ezer szállal kötődő hazai jogtudományban meghatározóvá vált az a fajta jogi szemléletmód, amelynek jogdogmatika-központú szemléletmódja a XIX. század derekán a - Savigny és Puchta által megteremtett történeti jogi iskolától fokozatosan eltávolodó -Windscheid fémjelezte pandektisztikának köszönhetően formálódott és a Jhering-féle - jogi fogalmakkal és azokból levont szillogisztikus következtetésekkel (ún. konstrukciókkal) operáló - "Konstruktions-jurisprudenz"-ben csúcsosodott ki. Jhering az 1850-es évek legvégén az általa utóbb, némi éllel "fogalmi jogtudománynak" (Begriffsjurisprudenz) nevezett felfogással szembefordulva alapozta meg a később Philipp Heck és követői által kialakított - szerencsés magyar szóhasználattal - "érdekkutató jogtudománynak" (Interessenjurisprudenz) nevezett jogelméleti felfogást. A Jhering szemléletmódjában bekövetkezett változás - mint ismeretes - egy kereskedelmi jogi kérdésben felmerült problémára adott szakvélemény elkészítéséhez kapcsolódik. Ekkortól kezdve a "Mi a jog?" kérdésre nem a fogalmakból kiinduló logikai operációval, hanem a döntéssel érintett érdekek elemzése útján kereste a választ. A jogi forma és a jogi cél kapcsolatának új értelmezésében az a lényeges, hogy a jogi fogalmak nem önmagukért vannak, hanem az élet szolgálatában állnak. Jhering frappáns kijelentésével élve: "Nem az élet van a fogalmakért, hanem a fogalmak vannak az életért." Ebben az elmélettörténeti kontextusban vizsgálható és érthető meg Szászy-Schwarz Gusztáv szerepe a hazai Jhering-recepcióban, illetve jelentősége a hazai jogtudományi (jogbölcseleti) gondolkodásban.
Schwarz (1911-től nemesi cím elnyerése okán Szászy-Schwarz) Gusztáv (1858-1920)[1] a budapesti egyetemi éveket követően a tudományos pályára készülve rövid bécsi, lipcsei és hallei tartózkodás után a göttingeni egyetemre került. 1883 áprilisától egy teljes évet ott töltve ismerkedett meg az akkoriban épp a Zweck című művén dolgozó Jheringgel. Az egykori tanítványtól, Szladits Károlytól tudjuk, hogy a nagy hírű
- 115/116 -
tudós életre szóló hatással volt az ifjú magyar kollégára, akit a mester többször is vendégül látott a házában: "Ihering úgyis mint tudós, úgyis mint ember rendkívüli hatással volt reá. Különös lelkesedéssel töltötte el Ihering pandekta-praktikuma, amelynek módszerét Schwarz Gusztáv ültette át a mi egyetemünkre."[2] Ez utóbbi eredményeképpen "magyarította" és tette hozzáférhetővé a joghallgatók számára Jhering - eredetileg 1847-ben megjelent - sok kiadást megérő magánjogi jogesetgyűjteményét (Civilrechtsfälle ohne Entscheidungen), melyet később a hazai jogéletből vett példákkal kibővítve ismételten közzétett.[3]
Jhering és Szászy-Schwarz kapcsolatáról egyértelműen megállapítható, hogy a negyven év korkülönbség, illetve az eltérő tudományos reputáció ellenére viszonyuk nem volt egyoldalú. Jhering sokra tartotta magyar tanítványát, akinek meleg hangú bizonyítványt állított ki hazatérte alkalmából, amelyben azt írta, hogy "kevés olyan tehetséges fiatalemberrel találkozott, összes tanítványai sorában csak kevesen sajátították el oly igazán és mélyen az ő gondolatirányát, úgy, hogy ha az túl fogná élni őt, ebben e tanítványának bizton része lesz."[4] Jhering e várakozásában nem csalódott, hiszen Szászy-Schwarz élete végéig hű képviselője és részben továbbfejlesztője volt mestere tanainak. Kettejük viszonyáról Szászy-Schwarz halálát követően egy későbbi méltató így ír: "... Szászy-Schwarz Gusztávnak hervadhatatlan érdeme, hogy Ihering tanait, Ihering szellemét hazai jogirodalmunkba és praxisunkba áthozta, amivel nemcsak felvilágosító, hanem termékenyítő, mindenképpen pedig úttörő munkát végzett... De olyan tanítvány volt, aki önállóan gondolkozott. Mesterének nem volt egyszerű szócsöve. Nem volt törpe epigonja... Iheringből indult ki, de Iheringen át, Iheringen túl jutott."[5] Kapcsolatukról árulkodó további adalék, hogy 1885-ben Szászy-Schwarz magántanári habilitációja alkalmával Jhering a budapesti jogi karhoz támogató ajánlást küldött.[6] De az egykori tanítvány sem maradt adósa nagyra becsült mesterének. Szászy-Schwarz tisztelgő megemlékezésének tekinthetjük az 1911-ben megjelent Jhering Rudolf és műve[7] című - kismonográfia terjedelmű - tanulmányt, melyet két évvel később a Revue de Hongrie folyóiratban hat részletben francia nyelven is közzétett.[8]
Kettejük hatástörténeti szempontból is meghatározó kapcsolatáról, illetve Szászy-Schwarznak a magyar jogtudományban betöltött szerepéről álljon itt Szladits Károly 1934-ben írt egykorú értékelése: "Schwarz Gusztáv igazi ereje a kritikai jogtudomány, a tantörténeti kritika. Az »Új irányok a magánjogban« című tanulmánysorozatában páratlanul nagyszerű seregszemlét tart a német civilisztikus jogelmélet különböző iskolái fölött. Természetes, hogy ennek a szemlének a középpontjában Ihering Rudolf kimagasló alakja áll. Ma már retrospektive világosan látjuk, hogy Ihering tanításában, aki a magánjogi fogalomképzés tengelyébe az addig uralkodó akarati elv helyébe az érdekvédelem elvét állította be, rejlik a mai értékelő jogászat eredete. Schwarz Gusztáv közvetlenül ennek a ma már széles folyamnak a forrásánál ült tanulóéveiben. Nem csoda, ha ő Ihering irányát hozta haza hozzánk és hogy azt itt tovább fejlesztve, maga lett a magyar Ihering, méltó hasonmása a nagy német tudósnak, akivel egyéniségében, életsorsában is sokban egyezett."[9] Így abban is hasonlítottak egymásra, hogy mindkettőjük életműve bár torzó maradt, de képesek voltak újat alkotni, új paradigmák mentén gondolkodni.
A fiatal - ekkor még csak huszonhat éves - magyar jogtudós, frissen hazatérve göttingeni tanulmányútjáról 1884 tavaszán a Magyar Jogászegylet ülésén Új irányok a magánjogban című - nyomtatásban is hamarosan megjelent - terjedelmes előadásában mutatja be a jogtudományi gondolkodásban végbement korabeli fejleményeket. Ez az az időszak, amikor mestere fő jogbölcseleti művének (Zweck) második kötete éppen megjelent. Nyilván a göttingeni élmények revelációja is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt több mint két nemzedék alatt bekövetkezett változásokról a következőket írja: "... az észjog túlkapásai után a történeti jogi iskola a törvényhozás terén a jogi conservatismust, a tudomány terén a forrástanulmányt és élesebb systematicát, a jogbölcselet terén a positivismust, azaz a létező bölcseletét és az összehasonlító módszert honosította meg: - ezek múlhatatlan érdemei azon iskolának, melynek egy Savigny, egy Puchta vetettek alapot..."[10] Az érdemek azonban nem feledtethetik a Szászy-Schwarz által "nat-
- 116/117 -
uralisticus (más helyütt: organicus) iránynak" nevezett felfogás hiányosságait és tévedéseit, melyeket gondosan górcső alá vesz.[11] Közülük kiemelten foglalkozik a(z "objektív") jog magyarázataként kifejtett akaratelmélet (Willenstheorie) koncepciójával.[12] Az "újabb dogmatika" - értve alatta a fogalmi jogtudomány nézőpontját - az uralkodó akarati szempontokkal és az e mögött meghúzódó Hegeltől eredeztetett "abstract-bölcselmi" meghatározással szemben Jhering a Geist harmadik kötetében intézett támadást.[13] Újszerű elgondolásának - a tanítványi summázat szerinti - lényege, hogy "[a] jog nem abstract akaratpotentiákat, hanem reális érdekeket véd."[14] Szászy-Schwarz e korai művében szembesülhetünk a jog és az érdek kapcsolatára vonatkozó a jogi személyek elméletéről később írt könyvnyi terjedelmű tanulmányából jól ismert alapgondolattal.[15]
Szászy-Schwarz részletesen kitér arra, hogy mestere kezdetben maga is híve volt a Savigny-Puchta-féle iskola dogmatikai módszerének, sőt felfogása annak egyik "tetőpontját" jelentette.[16] A fogalmi jogtudomány sommás értékeléseként azt írja: "A jog tételeinek ily logicai mezbe való öltésében tagadhatatlanul van valami felette csábító. Van valami kápráztató a képzeletben, hogy mindaz, mit a positiv jog rendel, a logicai szükség kifolyása, hogy a jognak tételei oly szilárd, oly megdönthetetlen ésszerű alapra fektetvék mint a mathematicus számfejtése. Ám a formalisticus speculatio sem felel meg a valóságnak."[17] Ennek kapcsán jheringianus módon kritizálja az egykor a mester által is követett "civilistikus constructiót", mely "a maga kész »fogalmával« lép az új jelenségekhez; és megfeledkezve arról, hogy nem az életet a fogalom szerint, hanem a fogalmat az élet szerint kell idomítani, valahányszor a vizsgálandó jelenség ama »fogalmi« schemába bele nem illett, nem hogy a maga »fogalmát« vette volna új bírálat alá, de addig-addig csűrte-csavarta, tudományosan szólva, »construálta« a létező viszonyt, míg bele nem illett."[18] Az élet, mint valóság és a jogi fogalom, mint konstrukció viszonyát, a jogbölcseletileg igen tájékozott Szászy-Schwarz, egyértelműen Jhering 1860-as évektől kifejtett nézetei alapján közelíti meg. A jogtudomány, mint gyakorlati tudomány jelenik meg érvelésében, s a jog egyetlen kritériumának a "gyakorlati hasznavehetőséget", illetve a "gyakorlati czélszerűséget" tekinti.[19] A hazai magánjogtudomány e téren
- 117/118 -
- megállapítása szerint - lemaradásban van: "Magánjogi dogmaticánk a jogtételek czéljáról mit sem tud." - állapítja meg.[20] A közeli jövő feladataként jelöli meg az "abstract bölcseleti speculatiókból" való kijózanodást, mely Jhering munkásságában bekövetkező fordulatban nyerte el szakirodalmi kifejtését, aminek legújabb produktuma a Zweck im Recht. A jogi racionalizmus új kísérletének nevezett felfogás "minden jogtételnek ratióját, azaz czélját keresi" és ezen "gyakorlati czél világításában ismeri fel a törvény értelmét".[21]
Szászy-Schwarz 1906-ban tette közzé - a Jogállam 1905-ös évfolyamában több részletben megjelent - jelentős kritikai fogadtatást kiváltó A jogi személy magyarázata[22] című könyvét, melyről Moór Gyula negyedszázaddal később azt írta, hogy a hazai szakirodalomban az egyedüli olyan koncepció, ami az Alois von Brinz-féle ún. célvagyon-elmélet továbbfejlesztett változataként "nemzetközi mértékkel mérve is jelentős eredeti szempontokat" tartalmaz.[23] A továbbfejlesztés iránya a jog érdek jellegét hangsúlyozó jheringi felfogás beépítése Brinz koncepciójába. Elméletének kiindulópontja szerint a probléma rosszul van exponálva. A jogok és a vagyon centrális kérdése valójában nem az, hogy a jog, illetve a vagyon kié, pontosabban ki e jog, illetve vagyon alanya, hanem az, hogy mindezek milyen célt szolgálnak. Jhering nyomán ugyanis azt vallotta, hogy minden jog és minden vagyon - nem csak a jogi-, hanem a természetes személyek esetében is - bizonyos célnak, illetve érdeknek a kielégítésére szolgál. A jogi parancsok nem a "személy", hanem a "cél" javára vannak kibocsátva, és nem a személyt, hanem a célt védik. Az alanyi jog tartalma így a cél javára, a védett cél érdekében kibocsátott jogi parancs. A valódi kérdés nem az, hogy "kicsoda érdekének, hanem, hogy tartalmilag körülírt melyik érdeknek vagy czélnak javára rendel a jogrend valamely jogot vagy vagyont... Más szóval - miként frappánsan fogalmaz a szerző -: minden jog czéljog és minden vagyon czélvagyon."[24]
Szászy-Schwarz 1911-ben tette közzé egy kötetben öt - a szerző szerint összetartozó, egymást kiegészítő - terjedelmes dolgozatát, melynek első darabja és egyben a könyv címadó írása a negyedszázaddal korábban megjelent Új irányok a magánjogban című tanulmánya.[25] Az egyes dolgozatok közötti gondolati kapcsot - melyről a szerző az előszóban szól - Jhering munkásságának, illetve az általa exponált témáknak a tárgyalása és interpretálása jelenti.[26] Az 1884-ben megjelent előadása képzeletbeli folytatásának tekintett "második előadás" - aminek alapját egy szintén a Magyar Jogászegylet közgyűlésén 1908-ban elhangzott referátuma képezte - az eredeti címben ígért "új irányok" tényleges bemutatására vállalkozik. Míg negyed századdal korábban az új irányoknak még csak az "előszelét" lehetett érezni - írja a szerző -, addig e helyütt a Savigny-Puchta-Windscheid fejlődési ívű, "klasszikusnak" nevezett német jogdogmatikával és pandekta-hagyománnyal szembeforduló "eretnekek" közül különösen Jhering működésének szentel figyelmet, aki nemcsak eredményeiben, hanem kutatási céljaiban és módszereiben - elsősorban a "teleológiai módszer" alkalmazásával - új irányt mutatott. Mindez már - Szászy-Schwarz megállapítása szerint - a Geist negyedik kötetében (1865) megmutatkozott, de jogbölcseleti kifejtése valójában a Zweck, illetve az "uralkodó módszer kritikáját" - a birtokjog intézményének példáján keresztül - bemutató Besitzwille (1889) című művében látott napvilágot.[27] Úgy véli, hogy az elmúlt két-három évtized során a jogbölcselet terén végbement valóságos újjászületésben Jheringnek elévülhetetlen érdemei vannak.[28]
- 118/119 -
1911-es tanulmánykötetében olvashatjuk a már korábban hivatkozott "Jhering-kismonográfiáját" (Jhering Rudolf és műve), melyet a hazai Jhering-recepció mind ez idáig legterjedelmesebb és legjelentősebb opusaként tarthatunk számon.[29] A száz nyomtatott oldalon közzétett tanulmányban - részben már a korábbi írásaiban tárgyalt kérdéskörök újraexponálásával, alkalmanként a személyes hangvételt sem nélkülöző[30] - méltatását és részben kritikáját olvashatjuk a mester teljes életművének. Jhering jellemzéseként megállapítja, hogy ő vált a korabeli jogtudomány legfőbb kritikusává: "Gyakorlati érzése [érzéke - Sz. J.] visszatartotta a történeti iskolának meddő hisztoriszmusától; naiv elfogulatlansága képtelenné tette a Savigny-ék tekintélykultuszára; és kutató kíváncsisága a jog rejtélyeinek oly mélységeibe süllyesztette, amelyekbe az uralkodó kanonizált tudománynak gyökerei nem nyúltak alá."[31] Utóbbi tulajdonsága egyben "gyöngéje" is volt, hiszen ez a kutatóvágy az éppen vizsgált kérdések tekintetében gyakorta a "végtelenbe sodorta", aminek logikus következménye lett, hogy egyetlen nagy munkáját sem tudta befejezni. Ezért fogalmazódik meg munkásságával kapcsolatos gyakori kritikaként, hogy "élete műve torzó maradt".[32]
Jhering felfogásának jellemzéseként - a Zweck eszmeiségére utalva - kiemeli annak haszonelvű jellegét.[33] Jhering utilitarizmusa abban különbözik Bentham, vagy Spencer felfogásától, hogy az individuum elsődlegességével szemben - érvel Szászy-Schwarz - a "társadalmi haszon" prioritását vallja. A közérdeknek az egyén önzésével való szerencsés kombinációját Jhering "gyakorlati idealizmusának" nevezi.[34] Szintén itt kell megemlíteni Szászy-Schwarz azon - korábban egyáltalán nem hangoztatott - megállapítását, mely szerint szoros kapcsolat, sőt hasonlóság - vagy miként fogalmaz "atyafiság" - fedezhető fel a korszak világnézetét alapjaiban megváltoztató Darwin és Jhering gondolatmenete között: "A »küzdelem a létért« és a »küzdelem a jogért« nem véletlen találkozás. Jhering, bár meg sem említené a »Zweck«-ben, hogy »saját terén tett minden tapasztalata a Darwin elméletét igazolja«: a könyv minden oldala elég bizonyság reá. Jhering, mint Darwin az örökkön változatlan - testi, erkölcsi - világ helyébe az örökkön változót tette, a nativisticus világnézet helyébe a célszerűség hajtotta fejlődését."[35]
A tanulmány utolsó részében összefoglalás szerű summázatát adja Jhering tudománytörténeti jelentőségének. Érdemes ebből hosszabban idézni: "Nem alapított új iskolát a régi helyébe, mint Savigny... Tehetsége egyénibb volt, semhogy egy iskola utánozhatta volna... Befejezett, kerek, a részletekig kidolgozott rendszerrel nem irányította kortársait, mint Windscheid... sőt jóformán semmi »befejezett« sem maradt utána. Nem szállt alá a fogalmak oly mélyére, mint Brinz... De ha azok köréből, kik Savigny után következtek, bárkinek nevét kitörüljük tudományunk történetéből: egyikkel sem esne össze annyi abból, ami mai jogi gondolkodásunkat jellemzi, mint az övével... De ha Jhering nevét kitöröljük, egy darab föld inog a lábunk alatt és egy darab mennyezet a fejünk fölött: ahol állunk és ahova nézünk. Mert ha olykor botlott is: ő irányt szabott."[36]
Szászy-Schwarz legfőbb törekvése az volt, hogy szembenézzen az elmúlt századforduló jogi gondolkodásában tapasztalható fejlődési tendenciákkal, illetve a különböző kortárs irányzatok igényeivel, mely szerint a gyakorló jogásznak, a jogtudósnak, illetve a jogtudománynak a legfőbb feladata, hogy "a jogot az élettel összhangzásba hozza".[37] Mint láttuk, Szászy-Schwarz Jhering hatása alatt eljutott a teleologikus jogfelfogáshoz, melynek révén a hazai jogtudományban az ekkoriban
- 119/120 -
kibontakozó érdekkutató jogtudomány előhírnökévé vált, ugyanakkor - s ebben is hasonlóság mutatkozik egykori mesterével - nem lehet azt állítani, hogy az Interessenjurisprudenz megalapítója lett volna a magyar jogtudományban.[38] Egész munkásságát, azon belül jogbölcseleti indíttatású törekvéseit tekintve megállapíthatjuk, hogy mindenképpen túllépett egykori mesterén, aki alapvetően a fogalmi jogtudomány valós élettől elrugaszkodott nézőpontját és módszertanát kritizálta, de kevés támpontot adott a jogszemlélet tényleges megújulásának mikéntjére. Ebből adódóan csatlakozott az "újszerű általános jogdogmatika",[39] más helyütt "új dogmatika irányaként", illetve - a jogbölcseletet az egyes tételes jogtudományok "általános részével" azonosító Adolf Merkel Juristische Enzyklopädie (1885) című művére utalással[40] - "minden jogtudomány koronájának" tekintett "általános jogtanként"[41] emlegetett felfogáshoz, mely a "formalisztikus" és "teleológiai" ("utilitárius") irányok küzdelméből, azok szintéziseként formálódott: "Ma... már tudjuk, hogy a formalisztikus és a teleológiai irány küzdelmében egyiknek sem volt igaza, mert mindkettőnek volt; ma már tudjuk, hogy itt két szélsőség vívott meg egymással, melyek közül mindegyik egyoldalúan csak egyik felét hangoztatta a jognak; és a harcból, melyet a formális és az utilitárius iskola egymással vívott, eredményül egy harmadik valaminek körvonalai kezdenek kibontakozni, amit ebben a formában a hadakozó felek egyike sem sejtett: egy újszerű általános jogdogmatika."[42] Az új felfogás - Szászy-Schwarz véleménye szerint - abban különbözik a "régi" dogmatikától, hogy "gyakorlatibb", "exaktabb" és "egyetemesebb", mint a negyedszázaddal korábban uralkodó felfogás.[43] Sőt az is megállapítható, hogy ez az irányzat igyekezett először tudományos igénnyel, tudatosan szembenézni jogi ontológiai és módszertani problémákkal.[44]
Ez az új jogtudomány - miként Szászy-Schwarz fogalmaz - "céltudomány" ("céljurisprudentia"), amelynek fő kérdése, hogy mi a jog célja. Az új irányzat alapjait Jhering rakta le, nélküle ez a megújulás elképzelhetetlen lett volna. Az új "norma-elmélet első tudatos kifejtését" August Thon Rechtsnorm und subjectives Recht (1878) című művében véli fölismerni, mely rávilágított Jhering-féle céltudomány hiányosságaira és Szászy-Schwarz számára nyilvánvalóvá tette, hogy a "formalisztikus" és "teleológiai" felfogások egymást valójában kiegészítik. Jhering kritikájaként fogalmazza meg az egykori tanítvány, hogy a mester által gúnyosan "fogalmi jogtudománynak" nevezett dogmatikus irányt indokolatlan teljes mértékben elvetni: "A jogtudomány bizonyos mértékig mindig »Begriffsjurisprudenz« lesz, mert végre is, egyetlen tudomány sem más, mint fogalmak foglalata. A ténybeli jelenségekből fogalmakat alkotni és e fogalmak egymáshoz való viszonyát felismerni - ez minden tudomány feladata."[45] Sőt Thon művében fölfedezi és helyeslőleg idézi a jheringi érvekre rímelő gondolatokat, mint például azt, hogy "minden jogparancs egy bizonyos érdek előmozdítását célozza", vagy "joga... csak annak van, akinek valamely érdeke nemcsak védve van állami norma által, hanem akinek a normasértés esetére igénye is van a szankció megvalósítására."[46]
A jogszabály lényegéről és működési hatásmechanizmusáról szóló téziseit A jogi helyzetek című 1907-ben megjelent írásában foglalja össze, melyet fél évtizeddel később Parerga című tanulmánykötetében ismételten közzétett.[47] Az eredetileg Thonnak tulajdonítható tételek alkotó továbbfejlesztésével találkozhatunk a nem nagy terjedelmű tanulmányban. Szászy-Schwarz kiinduló pontja szerint a jogviszony keretében az érintett (érdekelt) felek bizonyos "jogi helyzetekben" vannak. E jogi helyzetek öt félék lehetnek: 1. "tárgyi védett-
- 120/121 -
ség"; 2. "alanyi jog"; 3. "hatalmasság"; 4. "szabadosság"; 5. "várományosság" helyzete. A tárgyi védettség helyzete abból áll, hogy fennáll valamilyen "parancs vagy tilalom, mely valamely érdek javára szól". A jogrend parancsait vagy tilalmait mindig valamilyen érdek támogatásának céljából bocsátja ki.[48] Az alanyi jog helyzetének értelme, hogy "a jogosított érdekében valakihez (a kötelezetthez) parancs vagy tilalom van intézve, egyúttal... ha a kötelezett e parancsnak vagy tilalomnak eleget nem tenne, a jogosítottnak bizonyos hatalmasság vagy szabadosság van megadva, oly czélból, hogy a sértett parancs vagy tilalom czélját saját akaratával megvalósíthassa."[49] A hatalmasság helyzete azt jelenti, hogy "a jog rendeli, hogy valakinek (a hatalmasnak) bizonyos magatartása esetére bizonyos joghatás álljon elő azaz: egy védettség, alanyi jog, hatalmasság, szabadosság, várományosság létrejöjjön, változzon, vagy szűnjön meg." A jogrend e jogi hatást a hatalmas magatartásától, pontosabban akaratától teszi függővé.[50] A szabadosság helyzete nem más, mint hogy valakinek "bizonyos magatartás nincs megtiltva, vagyis... neki meg van engedve."[51] És végül a várományosság helyzete abban áll, hogy ha az előző jogi helyzetek valamely tényállása részben már megvalósult, "kilátás nyílik az illető jogi helyzet előállására", vagyis a tényállás még hiányzó részeinek a megvalósulására.[52]
Szászy-Schwarz szerint az alanyi jog a legösszetettebb helyzet, hiszen az alanyi jog létrejötte esetében a jogosult máris "tárgyilag védve" van egy javára szóló parancs, vagy tilalom által, s "várománya" is van arra, hogy a parancs vagy tilalom megszegése esetén "hatalmasságot vagy szabadosságot" nyerjen a jogsértés "helyreütése" céljából.[53] Úgy véli az általa analitikusan elemzett joghelyzetek "kimerítik a jogszabály minden képzelhető hatását", így ezáltal elkülöníthetőnek véli az egyes joghelyzetek kapcsán felmerülő dogmatikai félreértéseket, mely "a jog minden ágának hasznára válnék".[54]
Az általa preferált új jogelmélet már csak neve szerint "dogmatika", valójában úgy tekint a jogra, mint "emberi szükségletekre mért és ember alkotta célszerű parancsok rendszerére".[55] A cél, a jogi parancs és az érdek viszonyáról megállapítja, hogy "(a) czél, amelyből a jogrend a maga parancsait vagy tilalmait kibocsátja, mindig valamely érdek támogatása, gyámolítása, kielégítése."[56] Szászy-Schwarz szerint a jogbölcselet nem éri be többé azzal, hogy a "tételes jognak praktikus okait keresse", ezt a munkát a jogtörténet megfelelően elvégzi. Figyelmét a jövő feladataira koncentrálja és annak megoldásához vezető eszközöket kutatja.[57] Ebből adódik a törvényhozás feladatainak előtérbe kerülése, ami nem lehet más, mint - a neokantiánus jogfilozófia atyjának tekintett Rudolf Stammlertől átvett fogalmat alkalmazva - a "helyes jog" megalkotása, mely az "eredményes társas összeműködés célját szolgálja". Ez a "helyes jog" Szászy-Schwarz szerint igazában a "célszerinti jog", vagyis a kitűzött cél eléréséhez megfelelő jog.[58] De nemcsak a jogalkotás, hanem a jogalkalmazás terén is e szempontnak kell szerepet játszania. A törvény és bíró viszonyában az új tan "szabadabb állást" biztosít az ítélkező bírónak. A joghézag problémájának az áthidalása kapcsán nem megy el a kortárs - megfogalmazása szerint - "lármás hatású" szabadjogi iskola által feltételezett szabad jogtalálásig, hanem helyette a "bírói belátásra" bízza a jog helyes céljának a felismerését.[59] De a cél-gondolat köszön vissza a jogrendszer-tagozódás alapelvének meghatározásában is. Szászy-Schwarz a közjog-magánjog kategóriapár értelmezésekor "állami célról" és "magáncélról" beszél, melyek mögött az állam-, illetve a magánérdek motiváló hatása húzódik meg.[60]
Ugyancsak érdekes fejtegetéseket olvashatunk Szászy-Schwarz tollából, amikor a jogi normákról, mint "az emberek belsejében végbemenő érzés-folyamatok abstractiójáról",[61] illetve az "emberek lelkében működő erőkről" ír. Olyan, az emberek magatartását irányító indítékokról, impulzusokról, "bensőnkben lévő" érzésekről és képzetekről beszél, melyek, nem azonosak a jogtételek "szövegezett" kijelentéseivel: "A normának nincs »hiteles« szövege. A norma az őt elismerő emberek lelkében, mint magatartásukat motiváló erő jelentkezik, tartalmát pedig csak az emberek lelkének vizsgálata útján ismerhetjük meg... [A] jogtételek maguk még egyáltalán nem alkotnak jogot. A törvénykönyv tartalma éppoly kevéssé jog, amint a katekizmus tartalma nem vallás, vagy mint az illemkódex tartalma nem illem. Jog csak azon képzelt parancsok összessége, melyek valamely társadalom tagjaiban tényleg működnek. Az írott jogtételek csak anyagát, és nem is kizárólagos anyagát, adják vissza ezen, a lelkek-
- 121/122 -
ben hajtóerőképpen élő jognak."[62] Ebből következően a "tárgyi jog" - érvel Szászy-Schwarz - nem más, mint az "emberek lelkében élő kötelezettségek összessége".[63] Sőt, egy későbbi írásában némi meglepetést okozva, az e korszakban egyre divatosabbá váló pszichologizáló nézőpont végletes akceptálásával azt állítja, hogy "a jog valóságban csak az emberekben lefolyó érzésfolyamat", illetve ebből következőleg "a jogtudomány az emberi lélektan egyik része."[64] E gondolatok egy része bizonnyal összeegyeztethető, miként Szászy-Schwarz is állítja, az új jogelméleti felfogással, de a jogtudomány és lélektan ily szoros viszonyára való utalás némiképp túlzónak hat, tekintettel arra, amit az általános jogtan kapcsán egyébként ő maga kifejtett.
Szászy-Schwarz a jövő jogbölcseletének fejlődési útját abban látja, hogy az "egyes jogtudományi szakoknak" a jogtudomány "közös igazságait" kell kutatnia. Ennek pedig az a következménye - írja 1908-ban -, hogy "egész fejezeteket kell kiemelnünk az egyes jogszakokból [tételes jogtudományok - Sz. J.] és mint általános érvényűeket az általános jogtanba beállítanunk, mely ilyképpen az összes jogszakok általános részévé válik."[65] Ennek az előmunkálatai a XIX. század végén elkezdődtek, de az általános jogtan végleges felépítése még - miként Szászy-Schwarz fogalmaz - "mesterére vár": "Aki e feladattal meg fog birkózni, annak keze alatt a jogelmélet arculata meg fog változni: az a szerep, amelyet a lefolyt században a pandektatan játszott a huszadik században az általános jogtannak fog jutni."[66] És ebben nem tévedett. Gondoljunk csak Hans Kelsen munkásságára, aki a Reine Rechtslehre [Tiszta jogtan] (1934) című korszakos művének előszavában, mindjárt az első fejezet kezdetén saját jogelméleti felfogását nevezi a XIX. századi pozitivista jogtudományt továbbfejlesztő "általános jogtannak",[67] illetve a mi Somló Bódogunk Juristische Grundlehre című monográfiájára, melyben a szerző ugyan következetesen igyekszik elhatárolni jogi alaptanát az "allgemeine Rechtslehre" módszertanától, mindazonáltal érdemi különbségeket a fogalomalkotásban, illetve a fogalmi analízis során nem érzékelünk.[68] Ez utóbbit példázza az a némileg keserű hangú levél, amelyet Szászy-Schwarz a frissen megjelent Juristische Grundlehre olvastán írt kolozsvári kollégájának. Ebben a következőket olvashatjuk: "Beható tanulmányt fogok írni a »Jogállamban«, ott elő fogom adni számos ellenvetésemet is. Sajnálom, hogy a »Parergámban« foglalt Jogszabálytanomat nem olvasta - pedig ugyanegy tárgyról szól."[69] Az utókor és a hazai elmélettörténeti kutatások legnagyobb bánatára az ígért kritika nem jelent meg.
Szászy-Schwarz hivatkozott "jogszabálytana" az 1912-ben megjelent Parerga című - több mint fél ezer oldalas - tanulmánykötetének első írása, melyben alapvetően az új jogtudomány "formalisztikus" elemeivel szembesülhetünk.[70] Az e helyütt először megjelent majdnem száz oldalas tanulmányában a jogot mint "állami parancsot" mutatja be.[71] Fontosnak véli, hogy a "jogelmélet" a jog fogalmi elemzéséből induljon ki, s hasonlóan Somlóhoz analitikus elemzés útján juthatunk el a (tárgyi) jog "predikátumaihoz", mint például a "jogi helyzet", a "jogviszony", az "alanyi jog", a "jogalany", a "jogtárgy" és "igény" fogalmaihoz, azaz "egy absztrakció absztrakcióihoz".[72] Tanulmányában részletesen foglalkozik normatani kérdésekkel, továbbá a jogrendszer tagozódását befolyásoló szempontokkal, a hatály problematikájával, a szokásjog és törvényi jog fogalmi tisztázásával és az általános jogdogmatika vizsgálódási területeivel. Utóbbi részletezéseképpen - félretolva az "új dogmatika" jellemzéseként hangoztatott szempontokat - Jhering korai korszakára jellemző jogdogmatikai műveletekről ír.[73] Vélhetően az itt részletesen kifejtett - a "jogszabály tudományos feldolgozásának" nevezett - téziseket az európai szociológiai jogi gondolkodásban ekkoriban reneszánszát élő, alkalmanként túlzó teleologikus módszer ellensúlyozásának is tekinthetjük. Hivatkozásaiban Jhering, Merkel, Thon, Bergbohm, Binding, Bierling, Laband, Jellinek, Stammler - általában korábban is hivatkozott - műveire utal, melyek jól jelzik elméleti orientációját.
* * *
Végső konklúzióként megállapítható, hogy Szászy-Schwarz - a római jog és a modern civilisztika képviselőjeként - számos művében jelét adta a jogbölcseleti kérdések iránti nyitottságának. Nagy példaképéhez és mesteréhez hasonlóan a magánjogtudomány megújítását
- 122/123 -
nem tudta elképzelni megfelelő filozófiai megalapozás nélkül Ennek érdekében kötelezte el magát az általános jogtanként, vagy általános jogtudományként (allgemeine Rechtswissenschaft) ismertté vált - önmagában is sokszínű - irányzat mellett. Így Szászy-Schwarzban nem csupán a hazai civilisztika meghatározó idolját kell látnunk, hanem a XIX-XX. század fordulóján uralkodó korabeli magyar jogpozitivizmus Pulszky Ágost és követői, Öreg János, Kunz Jenő, Finkey Ferenc, Oberschall Pál, Ladányi Béla, Fényes Samu által fémjelzett jogbölcseleti gondolkodás méltán nagyra becsült alakját is tisztelhetjük személyében.[74] ■
JEGYZETEK
[1] Életéről és munkásságáról lásd bővebben: Besnyő Bernát: Szászy-Schwarz Gusztáv emlékezete. Budapest, Katz, 1933.; Szladits Károly: Szászy Schwarz Gusztáv emlékezete. Klny. a "Magyar Jogászegyleti értekezések" 6. számából. Kecskemét, 1934.; Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. A királyi Pázmány Péter Tudományegyetem története. II. köt. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1936. 607., 612., 614., 616., 62-623., 640., 652-653., 666-667.; Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955. 324-325. 343-344.; Pólay Elemér: A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Juridica et Politica. Tom. XXIII. Fasc. 6.) Szeged, Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 1976.138-151.; Peschka Vilmos: A magyar magánjogtudomány jogbölcseleti alapjai. Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője II. évf. (1959) 1-2. sz. 59-64.; Hamza Gábor: Szászy-Schwarz Gusztáv. In: Hamza Gábor (szerk.): Magyar jogtudósok. II. köt. Budapest, Professzorok Háza, 2001. 73-82.; Földi András: Adalékok a történeti jogi iskola a magyar romanisztikára gyakorolt hatásának kérdéséhez. In: Sajó András (szerk.): Befogadás és eredetiség a jogban. Adalékok a magyarországi jog természetrajzához. Budapest, Áron Kiadó, 2004. 26-28.
[2] Szladits Károly: i. m. 7.
[3] Jhering Rudolf: Magánjogi esetek (Magyarította: Schwarz Gusztáv) Budapest, Franklin-Társulat, 1886. (2. kiad., Budapest, Politzer, 1901.)
[4] Szladits Károly: i. m. 7.
[5] Besnyő Bernát: i. m. 55.
[6] Uo. 54.
[7] Szászy-Schwarz Gusztáv: Jhering Rudolf és műve. In: Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, Athenaeum, 1911. 263-359.
[8] Szászy-Schwarz Gusztáv: Rodolphe Jhering et son oeuvre. Revue de Hongrie, VI. évf. (1913) 7. sz. 17-40.; 8. sz. 153-165.; 9. sz. 206-221.; 10. sz. 286-307.; 11. sz. 386-402.; 12. sz. 440-461.
[9] Szladits Károly: i. m. 13.
[10] Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, Franklin-Társulat, 1884. 3.
[11] Egy későbbi írásában a német történeti jogi iskola "vezető" gondolatát a (szokás)jog kötelező erejéről kategorikusan cáfolja: "... a népmeggyőződés megfoghatatlan valami, melyben csakúgy mint a »népszellem«, »néplélek« és a történeti romantikus iskola egyéb hasonló kitételeiben, kevés a jogi realitás." (Szászy-Schwarz Gusztáv: Parerga. Vegyes jogi dolgozatok. Budapest, Athenaeum, 1912. 61.) Ezzel szemben fogalmazza meg saját álláspontját: "De a jog érvénye az ilyentől független; ha a nép benső akaratával vagy meggyőződésével nem egyezik, viszont a nép benső akarata vagy meggyőződése nem jog, ha kellő formában ki nem jelentett." (Uo. 60.)
[12] "A magam részéről - írja Szászy-Schwarz - nem tudok szabadulni a meggyőződéstől, hogy a »történeti iskola« alapítói éppen ezen fundamentális elméletük kigondolásakor testtel-lélekkel visszaestek azon »természetjogi« iskola képzelmeibe, melyekkel a történeti iskola minden alkalommal oly fennen szokott elbánni." (Schwarz Gusztáv: i.m. /10. jegyzet/ 17.) Majd később így folytatja: "Valóságban a »jognak« mint az »összesség vagy a nép akaratának, vagy meggyőződésének« definíciója egy üres, tetszetős frázis, melynek a valóságban semmi sem felel meg." (Uo. 19.)
[13] Jhering "megczáfolhatatlan" kritikáját Szászy-Schwarz a jól ismert jheringi okfejtés interpretálásával támasztja alá: "Ha a jogrend a subjectiv jogban a személy »akaratát« védi, akkor hogy van az, hogy a ma született gyermeknek, kinek nincs még akarata, hogy a gyógyíthatatlan megtébolyodottnak, kinek nincs többé akarata, csak oly »jogaik« vannak, mint bárki másnak?" (Uo. 24.)
[14] Uo. 25.
[15] E helyütt érdemes utalni a kortárs magyar magánjogtudomány másik korszakos alakjának Grosschmid Béninek (1852-1938) - aki számos tudományos művét Zsögöd Benő néven tette közzé - az elmúlt századfordulón, illetve az azt megelőző években a Jhering-féle érdekkutató módszertől és érdekelmélettől függetlenül kifejtett gondolataira. "Grosschmid az érdekeszme érvényesítését a jogalkalmazásban olyan korban fejlesztette művészetté - írja Szladits Károly -, amikor az érdekkutató jogtudomány a német teóriában legfeljebb csak fejledezőben volt. Nincs is kapcsolat Grosschmid módszere és a külföldi jogi iskolák között, amelyeknek elméleti vitáiról Grosschmid jobbára tudomást sem vett." (Szladits Károly: Grosschmid és a magyar kötelmi jog. Magyar Jogászegyleti Értekezések, IV. évf. /1936/ 1-2. 11.) Magánjogi, illetve azon belül, kötelmi jogi fejtegetéseinek az érdek ("érdekeszme") jogi jelentőségének hangsúlyozása az egyik elméleti alappillérévé vált. A jog lényegét illetően ő is úgy fogalmazott, hogy az alanyi ("szubjektív") jog nem más, mint jogilag "védett érdek". (Vö. Zsögöd Benő: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I. köt. Budapest, Athenaeum, 1898. 696., illetve Zsögöd Benő: Magyar magánjogi jegyzetek. Kőnyomat. Zs. B. egyetemi tanárnak a budapesti tudományegyetemen tartott előadásai nyomán készítette Nyulászi János. I. kiad. Budapest, 1890. 1.) De nemcsak az alanyi, hanem a tárgyi jogban, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban is egyaránt nagy jelentőséget tulajdonított az érdeknek. Az érdek részint "mint jogalkotási sugallat", részint "mint jogalkalmazási zsinórmérték" van jelen a jogrendszerben. (Vö. Zsögöd Benő: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I. köt. 696-697.) "Az érdekszempont bevetése nem kikezdése... a törvénynek kívülről; hanem: a törvény saját belülről jövő, csakhogy halkabb, önszavának a meghallása a lármásabb tételek mögül." (Zsögöd Benő: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. II. köt. 1900. 865.) E némi túlzással költőinek is nevezhető megfogalmazás arra kíván rávilágítani, hogy a szabályok merev "külalkata" mögött észre kell és lehet venni a "belalkat" hajlékonyságát, melyet érvényre kell juttatni.
Grosschmid nevéhez fűződik továbbá olyan fogalmaknak a bevitele a hazai jogi gondolkodásba, mint a szerződés értelmezése kapcsán az "érdekirányítás", a kötelem lebonyolítása esetében az "érdekmúlás", "érdekhiány", "érdekcsorbulás", "érdekbeli lehetetlenülés", továbbá az "érdekleengedés". (Vö. Zsögöd Benő: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I. köt. 696-701.; II. köt. 864-867., illetve Szladits Károly: i.m. (15. jegyzet) 11.) Míg Grosschmid minden külföldi befolyástól függetlenül, addig Szászy-Schwarz a korabeli európai, főképpen német jogtudomány eredményeit interpretálva igyekezett magánjog-elméleti téziseit megfogalmazni. Grosschmid magánjogbölcseleti nézeteiről lásd még: Peschka Vilmos: i. m. 48-52.
[16] E dogmatikai módszer lényegét Szászy-Schwarz a következőkben látja: "...a tárgyalás alapjául nem a jogtételek, azaz a létező jogi parancsok és tilalmak vétetnek, hanem a subjectiv jogok és az ezek alapját képező jogviszonyok és jogintézetek." (Schwarz Gusztáv: i.m. /10. jegyzet/ 54.) Ugyanitt a tanítvány már megfogalmazza Jhering nyomán saját álláspontját is: "Pedig a »subjectiv jog« és a »jogviszony« csak abstractio, reális léttel csakis a jogtételek és az ember bírnak. Ám mi, midőn a subjectiv jogról és jogviszonyokról szólnak, mindig valami valóságban létezőt gondolunk alatta, tárgyilagosítjuk az elvont fogalmakat, és úgy bánnak velök, mint létező jogi realitásokkal" (Uo.)
[17] Uo. 68.
[18] Uo. 74.
[19] "A jog nem logica, a jog nem a fogalmak mathematikája. Azzal, hogy egy tételnek egy másikkal való logicai megegyeztethetősége kimutattatik, még semmi sincs mondva annak jogi értékéről. A jog a gyakorlati élet tudománya, és eredményének egyetlen criteriumát, ott, hol a törvény kétségtelen szava nem szól, csakis annak gyakorlati hasznavehetősége, gyakorlati czélszerűsége képezheti." (Uo. 78.)
[20] Uo. 80.
[21] Uo. (Megjegyzésre érdemes, hogy 1884-ben a Nemzet című korabeli politikai napilap hasábjain Jhering korszakos jogbölcseleti tárgyú művéről külön recenziót írt. (Vö. Schwarz Gusztáv: Jhering Rudolf és legújabb könyve: Der Zweck im Recht von R. von Jhering. Klny. Nemzet, 1884.)
[22] Szászy-Schwarz Gusztáv: A jogi személy magyarázata. Budapest, 1906.
[23] Moór Gyula: A jogi személyek elmélete. M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata 2. sz. Budapest, 1931. 264. További méltatásként lásd: Meszlény Artur: Schwarz Gusztáv: A jogi személyek magyarázata. Jogállam, VI. évf. (1907) 229-236., illetve a német szakirodalomra gyakorolt hatásáról: Szladits Károly: Schwarz Gusztáv tanítása a jogi személyekről a német irodalomban. Jogállam, X. évf. (1911) 58-66.
Szászy-Schwarz elméletének nem csak méltatói, hanem vitriolos tollú kritikusai is voltak. Közülük mindenképp említésre méltó Demkó György, a korabeli hazai skolasztikus természetjogi felfogás feltétlen híve, aki "hamis" és "megtévesztő", sőt a szociáldemokrácia által hirdetett (!?) "veszedelmes gyújtóeszköznek" nevezi a "célvagyon" jogbölcseleti elméletét. Vö. Demkó György: A "célvagyon" hamis jogbölcseleti elmélete. Religio, LXVI. évf. (1907) 4. sz. 49-51.; 5. sz. 69-72.; 6. sz. 86-88.
[24] Szászy-Schwarz Gusztáv: i. m. (22. jegyzet) 20.
[25] Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, Athenaeum, 1911. (A műről hosszú, elismerő recenziót írt Kolozsváry Bálint a Jogállam hasábjain. Vö. Kolozsváry Bálint: Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Jogállam, X. évf. /1911/ 7. füz. 539-551.)
[26] Hatástörténeti szempontból fontos utalni - témánk szempontjából a továbbiakban nem részletezett problémakörként - Jhering birtoktanának Szászy-Schwarzra gyakorolt hatásáról, aki Kiss Mór mellett az első képviselője, illetve propagátora volt a magyar civilisztikában e kérdés újszerű hazai megközelítésének. Vö. Schwarz Gusztáv: Régi és új birtoktan. In: Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 361-528.
Jhering birtoktanának a magyar romanisztikára és civilisztikára gyakorolt hatásáról lásd bővebben: Pólay Elemér: Jhering birtoktana és a magyar jogi romanisztika. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Juridica et Politica. Tom. XVI. Fasc. 3. Szeged, Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 1969.)
[27] "A logikai módszer helyébe ő a teleológiai módszert állította és a birtoktanban példáját akarta adni annak, hogy a jog összes intézményeit miképpen kellene e szempontból termékenyen és a gyakorlati élet számára eredményesen feldolgozni." (Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 108.)
[28] "Nemcsak a jogbölcsészek, hanem a szakszerű jogelmélet legjelesebbjei is jogbölcsészeti problémákat művelnek. Jherin nagy jogbölcsészeti műve »Der Zweck im Recht« adta meg a lökést e téren is. Ő volt az első a múlt század romanistái között, aki hivatalos iskola által száműzött jogbölcsészetnek szánta élete alkonyát. E könyv megjelenése óta szinte a jogirodalmi bon ton-hoz tartozott, hogy a tételes jog művelője a jogbölcsészet alapvető kérdéseiben is állást foglaljon." (Uo. 145.)
[29] Írásának néhány fontosabb részét - "tárgyánál és népszerű előadásánál fogva a nem-jogász közönség" számára - előzetesen hozzáférhetővé tette a Budapesti Szemle 1910-es évfolyamában. Vö. Schwarz Gusztáv: Jhering Rudolf és műve. Budapesti Szemle, CXLII. köt. (1910) 376-406.
[30] "Jhering nem volt jó szónok; de előadását éppen hiányainak előnyei tették élvezetessé. Már nyelve is különös volt. Széles, terjengős friz akcentus, mely a hangzókat kétszeresre nyújtja és a kezdő torokhangokat erősen hehezettel ejti - a »grosser Cujaacius« neki mindig csak »chrosser Chujaacius« volt, - és oly erős mondatakcentus, hogy minden szót mintegy háromszor aláhúzva ejtett ki. És ezt az erőteljes nyelvet folyton kísérte a két kéz széleskörű gesztusa, mely hellyel-közzel egy-egy bizonygató ökölcsapássá fokozódott; kísérte a szemüveg mögül két nagy kerekszem jókedvű hamiskás hunyorítása; kísérte széles-kedélyes mosolya annak a nagy, de rendkívül jellemző, finomélű szájnak, mely percről-percre fényt derített e felejthetetlen kifejezésű, nagy tömzsök fejnek." (Schwarz Gusztáv: i. m. /25. jegyzet/319.)
[31] Uo.277.
[32] Tanulmánya különösen értékes részét képezi az a néhány oldal, ahol a mester Geist című művében csak vázlatosan szereplő gondolatmenetet ("az alanyi jog tartalma a régi római jogban") egykori göttingeni előadás-jegyzetei alapján igyekszik rekonstruálni. (Uo. 303-316.)
[33] "... nem az abstrakt akaraturalom, hanem a reális haszon az, amit a személy a maga jogaiban véd, a testi, szellemi jólét, élvezet az, amit a maga jogaiban biztosít és jogaink csak annyit érnek, amennyit ama gyakorlati célokon lendítenek. A jog forrása: a haszon; a jog mértéke: a haszon; a jog célja: a haszon." (Uo. 353.)
[34] Uo. 354.
[35] Uo. 355. Érvelést később így folytatja: "A létért való küzdelem, melyet az egyes saját bőréért vív, anyagiság, a jogért való küzdelem, melyet az egyes saját hasznáért vállal, utilitarizmus; de a test, amelyben a faj, és a jog, amelyben a társaságot óvjuk, kimagaslik az egyén nyomorköréből és a küzdelem jogát a küzdelem kötelességévé teszi. Nem ismerek világnézetet, mely gyökerében gyakorlatibb s koronájában eszményibb lenne, mint a Jhering küzdelme a célért." (Uo. 356.)
[36] Uo. 359.
[37] Uo. 149.
[38] Egykori professzorához hasonlóan ő sem volt iskolateremtő hatású, de a hazai civilisztika szempontjából olyan meghatározó tanítványokat tudhatott magáénak, mint például Marton Géza vagy Szladits Károly.
[39] Érdemes felhívni a figyelmet Jog és közjog című 1905-ben megjelent írásában alkalmazott fogalomhasználatra, ahol Szászy-Schwarz talán először a magyar jogi terminológiában alkalmazza az "általános jogdogmatika" terminust: "... ami általános érvényű a jogtanban, az ne a jogágazatok egyikében vagy másikában, hanem abban a disciplinában találna helyet, mely a jogágazatok közösségeit foglalja magában: az általános jogdogmatikában." (Szászy-Schwarz Gusztáv: Jog és közjog. Jogállam, IV. évf. /1905/ 24.)
[40] "Ez a könyv az új tudomány programirata és megvalósulásának első kísérlete volt. A közöst kereste a jogtudomány összes szakmáiban, a jogot kereste a jogokban." (Schwarz Gusztáv: i. m. /25. jegyzet/ 257.)
[41] Finkey Ferenc 1908-as elmélettörténeti monográfiájában "általános jogtudományi iskolaként" említi meg és mutatja be a tételes jog általános jellegű fogalmainak és elveinek feltárásán munkálkodó Merkel fémjelezte irányzatot. Vö. Finkey Ferenc: A tételes jog alapelvei és vezéreszméi. A jogbölcsészet, mint alapvető és összefoglaló (általános) jogtudomány kézikönyve - egyetemes fejlődéstörténeti alapon. I. köt. Bevezetés és a jogbölcsészet kifejlődésének története. Budapest, Grill, 1908. 317-329.
Moór Gyula - már hivatkozott - 1923-as jogfilozófiai "bevezetésében" a jogbölcseleti irányzatok tematikus (analitikus) áttekintésekor megkülönbözteti a "tételes jogi fogalmakat továbbképző jogászati vagy általános jogtani jogfilozófiát". (Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába. Filozófiai Könyvtár III. Budapest, Pfeifer, 1923. 54.) Az általános jogtan, ha csupán a jogszabályok tartalmában föllelhető általános elveket kutatja, akkor a tételes jogtudományok egyik ágaként funkcionál: "Amennyiben az általános jogtan... kutatásai folyamán olyan fogalmakhoz jutna el, amelyek nemcsak hogy általánosan elfogadva vannak, hanem egyenesen a jog fogalmából következnek, amelyek nélkül tehát jog nem is képzelhető, ezáltal már túllépné a jogszabályok tartalmának ismertetését és a jog fogalmát kereső jogfilozófiai vizsgálódások területén mozogna." (Uo. 46-47.)
[42] Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 108.
[43] Uo. 109.
[44] "Kevéssel ezelőtt a jogelmélet még a maga tárgya iránt sem volt tisztában. Hogy tudományunknak a »joggal« kell foglalkoznia, az iránt minden időben egyet értettek ugyan. De zavar volt két dologban: mást-mást értettek a »jog« alatt, amely foglalkozásunk tárgyát teszi; és más-másképpen fogták föl a módot, amely szerint a jogtudománynak a maga tárgyával foglalkoznia kell. Mert micsoda a »jog«, amellyel a jogelmélet foglalkozik? A szövegezett jogtételek? A jogi elvek, melyek e tételek mögött rejlenek? A jogviszonyok? A szubjektív jogok? Merem állítani, hogy a régi jogelmélet még e kérdések öntudatos felvetéséhez sem jutott el." (Uo. 152.)
[45] Uo. 155.
[46] Uo. 156-157.
[47] Schwarz Gusztáv: A jogi helyzetek. VI. évf. Jogállam, (1907) 10. füz. 733-755. (Ugyanaz: Szászy-Schwarz Gusztáv: i.m. /II. jegyzet/ 389-412.)
[48] Schwarz Gusztáv: i. m. (47. jegyzet) 738.
[49] Uo.741.
[50] Uo.746.
[51] Uo.751.
[52] Uo. 753.
[53] Uo.741.
[54] Uo.755.
[55] Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 113.
[56] Schwarz Gusztáv: i. m. (47. jegyzet) 738.
[57] Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 146.
[58] Uo. 125.
[59] "... a fennálló jog mindig csak hozzávetőleges kísérlet a végtelen változatú életviszonyok kimerítő rendezésére; minden törvénykönyv tudatosan hézagokat hagy fenn, miknek kitöltését a bíró belátására bízza." (Uo. 123.)
[60] Szászy-Schwarz Gusztáv: A jogszabály tana. In: Szászy-Schwarz Gusztáv: i.m. (11. jegyzet) 34-40.
[61] Schwarz Gusztáv: i. m. (47. jegyzet) 736.
[62] Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 165-166.
[63] Uo. 167.
[64] Szászy-Schwarz Gusztáv: i. m. (60. jegyzet) 6.
[65] Schwarz Gusztáv: i. m. (25. jegyzet) 262.
[66] Uo. (Érdemes e helyen utalni az általános jogtan fejlődés- és hatástörténetét feldolgozó kiváló monográfiára: Andreas Funke: Allgemmeine Rechtslehre als juristische Strukturtheoire. Entwicklung und gegenwärtige Bedeutung der Rechtstheorie um 1900. Tübingen, Mohr Siebeck, 2004.)
[67] Vö. Hans Kelsen: Tiszta jogtan. (Ford.: Bibó István) Budapest, ELTE Bibó István Szakkollégium, 1988. XIX., 1.
[68] Vö. Felix Somló: Juristische Grundlehre. Leipzig, Verlag von Felix Meiner, 1917. 8-13.
[69] Somló Bódog naplója. OSZK Kézirattár Quart. Hung. 3038/3. 97.
[70] Szászy-Schwarz Gusztáv: i. m. (60. jegyzet) 1-97.
[71] Uo. 3. ("Jog csak az államban létezik, és minden parancs, melyet az állam felállít, vagy magáévá tesz, ezáltal joggá lesz." /Uo. 4./)
[72] Uo. 6.
[73] "A törvényben kifejezett és a szokásjogban megvalósított jogszabályok csak nyers anyagát adják a jogdogmatikának. A dogmatika e szabályokból lefejti a bennük rejlő jogelveket és jogkövetkezményeket, a szabályokat elemeire bontja (fogalomelemzés) és az elemek és szabályok egymás közti összefüggését föltárja (konstrukció): e háromban merül ki a jogdogmatika feladata." (Uo. 89.)
[74] Végül álljon itt Szladits Károly 1945-ben - akadémiai székfoglalójában - elhangzott értékelése, mely alapvetően az elmúlt századforduló nagy magánjogászáról Grosschmid Béniről szól, de benne "természetesen" érintve van nem kevésbé jelentős kortársa Szászy-Schwarz Gusztáv is: "... a magánjog új dogmatikája nem lehetett kizárólag Grosschmid műve. Az ő kortársai közül kimagasló szövetségest nyert Grosschmid munkássága Szászy-Schwarz Gusztávban, aki a pandektajogból kiindulva, szintetikus új fogalomképzésével különösen a jogi alaptanok körében jutott a német iskolával szemben teljesen újszerű értékes eredményekre. Ez a két jogtudósunk a legszerencsésebb módon egészítette ki egymást: Szászy-Schwarz a jog fogalmi rendszerének logikai tökéletesítésében, Grosschmid az intézmények tartalmi igazságosságának kiépítésében." (Szladits Károly: Zsögöd-Grosschmid Béni a magyar jogtudomány szabadságharcosa. A Magyar Tudományos Akadémián 1945. évi november hó 26. napján tartott rendes tagsági székfoglaló előadás. Jogászegyleti Szemle /1948/ 1-2. 7. Szladits itt elsősorban a Parerga első tanulmányára (A jogszabály tana) gondolhatott.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Debreceni Egyetem (Debrecen).
Visszaugrás
