E lapszám Fórum rovatában olyan írásokat közlünk, amelyek azt elemzik globális kitekintéssel, hogy a Covid-19 járvány milyen hatással volt az egyes jogrendszerekre. Halmai Gábor az olaszországi válságkezelést, Fröhlich Johanna a chilei alkotmányozási folyamatot, Mészáros Gábor pedig az amerikai elnök hatalomgyakorlásának változásait tárgyalja a pandémia jelentette kihívásokra tekintettel.
Paul Krugman, a New York Times közgazdasági Nobel-díjas kolumnistája egy írásában azon kesergett, hogy miért nem tudja Trump Amerikája követni a sikeres olasz példát a koronavírus kezelésében.[1] A New York Times egy másik, hosszú tudósítása arról számolt be, hogy hogyan következhetett be az a tragédia Bergamo körzetében, amely annyi halálos áldozatot követelt, hogy a halottakat más városok krematóriumaiba kellett szállítani.[2] A cikk szerint az okok egyike, hogy az üzleti körök kezdetben sikeresen lobbiztak az olasz kormánynál, hogy ne zárja be a környék ipari üzemeit. Egy másik ok pedig az, hogy a helyi hatóságoknak a két legveszélyeztetettebb település teljes lezárására vonatkozó javaslata késve jutott el a miniszterelnökhöz, aki egyébként kezdetben követte az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének iránymutatását a tesztelés korlátozott alkalmazására vonatkozóan, a pánik elkerülése érdekében.[3]
Az európai országok közül Olaszországot sújtotta legkeményebben a vírus első hulláma, mind a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, mind pedig a gazdasági hatások tekintetében.[4] Olaszország volt az első ország, amely - két tartomány elszigetelése után - 2020. március 9-én elrendelte az egész ország lezárását. A több alapvető jog korlátozását magával hozó döntést az egészségügyi miniszter - január 25-én és 30-án hozott - adminisztratív intézkedései előzték meg, amelyek még csak a Kínából beutazók ellenőrzését, majd az onnan érkező repülőjáratok törlését jelentették. Az utóbbi intézkedésre az első olaszországi fertőzési eset bejelentése után került sor, ezt követte másnap, január 31-én a rendkívüli állapot deklarálása a kormány részéről, először július végéig, majd később meghosszabbítva október 15-ig. De Olaszország volt az első a korlátozások - 2020. május 4-én kezdődő - fokozatos feloldásában is.
Ellentétben az európai megoldások többségével, ahol a különleges helyzetekre vonatkozó részletes szabályokat - beleértve a megtehető intézkedések tartalmi és eljárási korlátait - az alkotmányokban találjuk[5], Olaszországban nincsenek korlátok megnevezve az alkotmányban, minden a törvényhozásra marad.[6] Ehhez járul az olasz alkotmányos jogrendszer intézménye, a "törvényerejű rendelet"[7] ('decreto-legge'), amely utólagos parlamenti jóváhagyásra szoruló sajátos törvényalkotásra hatalmazza fel a végrehajtó hatalom legfontosabb birtokosát, a kormányt, különleges helyzeteken kívül is. Ezeket a törvényerejű rendeleteket alkalmazta a kormány a válság során, hogy kiterjessze a lehetőségét a törvényektől való eltérésre rendeletek ('ordinanze') útján. A válságkezelésre leggyakrabban használt rendeleti forma a miniszterelnök (szó szerint: a minisztertanács elnöke[8]) rendelete ('decreti del Presidente del Consiglio dei Ministri' - dPCM).
Az első koronavírussal összefüggő törvényerejű rendelet, a 6/2020. számú decreto-legge február 23-án született, amely meglehetősen általános felhatalmazást adott a "hatáskörrel rendelkező hatóságoknak" szükséges és arányos intézkedések megtételére, köztük a mozgás-, a gyülekezés és a vallás szabadságának miniszterelnöki rendelettel történő korlátozására. Ezt követte még számos további rendelet,[9] köztük a március 25-én elfogadott 19/2020. számú, amely - részben az intézkedések legalitására vonatkozó jogirodalmi kritikák[10] hatására - igyekezett jogi alapot teremteni a korlátozások számára, egyszersmind kimerítővé és időben végessé téve a korlátozási listát. Fontos változás volt, hogy míg korábban a kormány csak elfogadásuk után volt köteles értesíteni a parlamentet a rendeletek meghozataláról, ennek a törvényerejű rendeletnek május 23-i törvénnyé konvertálása óta a kormány előzetesen is köteles informálni a törvényhozót rendeletalkotási szándékáról.
A legalitási, jogi világossági vita akörül alakult ki, hogy például az 1948-as alkotmány 16. cikkelyének, amely a mozgásszabadság törvényi úton való korlátozásának követelményét írja elő, megfelel-e a törvényerejű rendelettel való jogkorlátozás. Ez a vita, ami alapvetően a parlamentarizmus gyengüléséről szól, nem új az olasz és nemzetközi alkotmányjogtudományban, azt a pandémia elleni harc csak újból felszínre hozta.[11] A probléma leglátványosabb jele, hogy jelenleg a törvényhozási tárgykörbe tartozó jogszabályok több mint fele törvényerejű rendelet formájában születik, amelyeket azután a parlament mi-
- 67/68 -
nimális tartalmi felülvizsgálat mellett nyilvánít törvénnyé.[12] Vagyis az érdemi törvényalkotási munka a kormányon belül, a miniszterelnök irányításával, nem pedig transzparens módon működő ad hoc szakértői bizottságok bevonásával történik, miközben a parlament normális működését - az első hónap káoszhelyzetének elmúltával - semmi sem akadályozza. Ráadásul a végrehajtó hatalom általi kontrollálatlan törvényhozásnak az alkotmányos ellenőrzését az egyébként nagyhatalmú és meglehetősen aktivista alkotmánybíróság - amely egyfajta "utolsó bástya"[13] szerepét tölti be - sem tudja ellátni, mert hatásköre a törvényerejű rendeletek absztrakt normakontrolljára kiterjed ugyan, de egy alkotmányos rendelet alapján született alkotmányellenes adminisztratív intézkedés felülvizsgálatára nem.
Mindez azt eredményezte, hogy a COVID-19 kiváltotta szükséghelyzeti kormányzás Olaszországban - jórészt az alkotmányi garanciák hiánya miatt - a hasonlóan parlamentáris európai kormányzati rendszerekkel összehasonlítva (de a magyart persze nem ideszámítva) úgyszólván korlátlan módon összpontosult a kormány, illetve azon belül is a miniszterelnök kezében.[14] Ez pedig ellentétesnek tűnik az 1948-as alkotmány 77. cikkelyével, amely csak törvénykezdeményezési, de nem törvényhozási joggal ruházza fel a kormányt.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az 1948-as alkotmányos rendszer működését számos jogos kritika érhette, és az átalakítására törekvő reformok a mai napig tartanak. A jelenlegi kormány vezető pártja, a magát populistának mondó Öt Csillag Mozgalom (Movimento Cinque Stelle - M5S) is e reform letéteményesének mondja magát. Az alkotmányos reformra irányuló törekvések indulása az Első Köztársaság 1992-es végéhez kötődik, amikor a második világháborút követően kialakult olasz párt- és politikai rendszert maga alá temette a hatalmas korrupciós botrány. Az alkotmány reformjára irányuló első jelentősebb projekt 2004 és 2006 között az akkori, Berlusconi által vezetett kormányhoz fűződik, ezt követte Matteo Renzi kormányának 2014-2016-os reformcsomagja. E jobb-, illetve baloldali reformtervek közös vonása - számos eltérés mellett - az 1948-as, a törvényhozást és annak pártjait előtérbe helyező, garantált kompromisszumokra épülő, egyetlen politikai erő dominanciáját sem engedő, tiszta parlamentáris rendszer felváltása volt, egy lehetőleg egyetlen párt többségére épülő, a miniszterelnök szerepét felértékelő, a kormány és a "nép" közeli, közvetlen kapcsolatát feltételező másik rendszerrel. Ebben az értelemben mindkét törekvés populistának mondható, azzal a különbséggel, hogy Berlusconi autokratikus terveivel szemben Renzi a kormányozhatóságot és a politika költségeinek csökkentését nevezte meg a tervezett változtatások - köztük a Szenátus szerepének csökkentése - motívumaként. A Renzi-reform tehát alapvetően az alkotmányosság követelményeinek tiszteletben tartásán, Berlusconié pedig inkább azok gyengítésén alapult.[15] Renzi populizmusa főleg a reformról szóló népszavazás sikere érdekében alkalmazott retorikájában nyilvánult meg; abban, ahogyan szembeállította egymással a modernizálódást szolgáló reformpártiakat a korrupt múltat képviselő reformellenesekkel.[16]
A populista Öt Csillag Mozgalom által vezetett első, majd második Conte-kormány annyiban szintén az 1948-as alkotmányos status quo megreformálásán munkálkodott, hogy igyekezett marginalizálni a parlamentet a képviselők privilégiumainak csökkentésével, sőt, alkotmányellenes módon a szabad mandátum elvének megkérdőjelezésével, valamint a parlamenti eljárások során alkalmazandó teljes transzparencia megvalósításával.[17] Annak a szerződésnek az értelmében, amelyet a M5S és az első Conte-kormány kisebbik koalíciós partnere, a szélsőjobboldali Ligával (Lega) kötött a "változás kormányának" létrehozásáról, az alkotmányos reform fő iránya a közvetlen demokrácia szerepének növelése a képviseleti demokrácia rovására.[18] Ugyanez a kormányzási szerződés ugyanakkor nagyon csekély szerepet szán a szerződés alapján kiválasztott miniszterelnöknek, ami némileg ellentétes a párt általános, a végrehajtó hatalom alkotmányos szerepének erősítését célul kitűző stratégiájával.[19] Az ellentmondás feltehetően Matteo Salvininak, a Liga vezetőjének miniszterelnöki ambícióival magyarázható; ennek az ambíciónak 2018 nyarán az új választások kiírásának sikertelen kísérlete vetett véget. Az ezt követően a Demokrata Párt (Partido Democratico) részvételével megalakult második Conte-kormány már valóban a kormány szerepének erősítését célozta, amire - mint láttuk - a koronavírus elleni küzdelem jó lehetőséget is biztosított. Úgy tűnik, hogy a pártonkívüli miniszterelnök, a firenzei jogászprofesszor Giuseppe Conte személye hozzájárulhatott ahhoz is, hogy a M5S a járványkezelés során félre tudta tenni azt az elit- és
- 68/69 -
szakértő-ellenes ideológiát, amelyet - tudományos és egészségügyi kérdésekre is kiterjedően - képviselt korábban a mozgalom,[20] és ami például a kötelező oltások elutasításában vagy a nem engedélyezett terápiák támogatásában is megnyilvánult.[21] Beppe Grillo, a párt alapítója például korábban nyilvánosan úgy érvelt, hogy az oltások veszélyeztetik a gyerekek immunrendszerét, és kárhoztatta a gyógyszeripart, hogy ennek ellenére csak a profitot hajszolja. A második Conte-kormány igazságügyminisztere, Alfonso Bonafede ügyvédkorában számos ügyfelet képviselt, akik az oltások okozta károk miatt pereltek. Fabiana Dadone, a M5S közigazgatási minisztere pedig ellenzi a közalkalmazottak, köztük az egészségügyben dolgozók kötelező oltását az érintettek önrendelkezési jogára hivatkozva.
***
Paradox módon efféle, összeesküvés-elméleteket sem nélkülöző, szakértőellenes populista támadások éppenséggel a populista kormányt érték a koronavírus második hulláma során, mondván, hogy túlságos szigort alkalmaz a korlátozások révén.[22] A Conte-adminisztrációt az alkotmányban foglalt személyes szabadságok indokolatlan korlátozása miatt ugyancsak érték támadások, a korábbi miniszterelnök, Matteo Renzi részéről is.[23] Mint láttuk, a populista Öt Csillag Mozgalom vezette kormány olykor a reformra szoruló alkotmány megkerülésével vette fel a harcot a pandémiával. A nagy kérdés persze az, hogy ezek az alkotmányos határátlépések szükségesek voltak-e a vírus legyőzéséhez, és ha igen, nem jelentettek-e túl nagy árat. De kapott bírálatot a kormány azért is, mert nem volt elég gondos. Tavaly karácsonykor a bergamói tragédia által érintett ötszáz család által alapított Noi Denunceromo (a név akár hungarikum is lehetne, jelentése ugyanis: "Feljelentünk!") nevű szervezet háromszáz pert indított a kormányfő, az egészségügyi miniszter és Lombardia tartományi elnöke ellen, akiket felelősnek tartanak egyrészt a régió túl késői lezárásáért, illetve közvetve a járvány olasz áldozatainak haláláért (akiknek száma a szervezet alakításakor már közel 70 ezer volt), azáltal, hogy nem aktualizálták és nem tesztelték a 2006-os nemzeti pandémiatervet, illetve annak tartományi végrehajtási terveit.[24] Mindent összevetve, a populista vezetésű első és második Conte-kormány eredménye a járvány első és második hullámának kezelését illetően vegyesnek mondható. Mindenesetre, Conte februári bukását kevésbé a pandémia egészségügyi, mint inkább gazdasági kezelése okozta. [25] Felemás a harmadik hullám kezelése, valamint az oltási program működtetése is, ezúttal egy újabb technokrata,[26] Mario Draghi kormánya részéről, ami mögé - a M5S mellett - ismét beállt a másik populista párt, a Liga.[27] Mindent összevetve, úgy tűnik, hogy Olaszországban nemigen írhatók a populizmus számlájára sem a koronavírus kezelésének sikerei, sem a járványkezelés során elkövetett hibák. ■
JEGYZETEK
[1] Paul Krugman: Why Can't Trump's America Be Like Italy? The New York Times, 2020. július 23.
[2] Nem felejthető személyes élményem, amint láttam behajtani a Bergamóból érkező katonaiteherautó-konvojt a szomszédos kis falu, Trespiano temetőjének kapuján.
[3] Jason Horowitz: The Lost Days That Made Bergamo a Coronavirus Tragedy, The New York Times, 2020. november 29. A cikk joggal említi az okok között a bergamói Atalanta labdarúgócsapat negyvenezer szurkolójának 2020. február 19-i kirándulását, akik azért utaztak Milánóba, hogy részt vegyenek a Sevilla elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen.
[4] Az OECD adatai szerint 2020. augusztus 31-ig Olaszországban 269 214-en fertőződtek meg koronavírussal, és 35 483-an haltak meg a járvány következtében; ami a gzdasági eredménydeket illeti, az év második trimeszterében a GDP 12,4%-kal csökkent, az egész 2020-as évre nézve pedig 10,5%-os veszteséget jósoltak; http://www.oecd.org/newsroom/gdp-growth-second-quarter-2020-oecd.htm.
[5] Vö. Pedro A. Villareal: Public Health Emergencies and Constitutionalism Before COVID-19: Between the International and the National, in Constitutionalism Under Extreme Conditions, eds. Richard Albert - Yaniv Roznai, Cham, Springer, 2020, 220. Ezt a modellt nevezi a német megoldás mintájára Jakab András "alkotmány-központúnak" - András Jakab: German Constitutional Law and Doctrine on State of Emergency. Paradigms and Dilemmas of a Traditional (Continental) Dicsőére, German Law Journal, 2006I7, 453-478. -, Rainer Grote pedig Clinton Rossiter nyomán - Clinton Rossiter: Constitutional Dictatorship: Crisis Government in Modern Democracies, New York, Harcourt Brace, 1948 - "alkotmányos diktatúrának", lásd: Rainer Grote: Regulating the State of Emergency - The German Example, Israel Yearbook on Human Rights, 2003, 151. Mészáros Gábor ezzel szemben az angolszász kivételes állapoti modellekre is reflektálva "dichotóm" modellről beszél, kifejezve ezáltal azt is, hogy az alkotmány szintjén ismert a rendes és a különleges jogrend közötti váltás lehetősége: Mészáros Gábor: Alkotmányosság válságban? Különleges helyzetek és kezelésük modelljei az alkotmányos demokráciákban, Budapest, Menedzser Praxis, 2018, 114-124.
- 69/70 -
[6] Ezt hívják a válságkormányzás "törvényhozási modelljének" (John Ferejohn - Pasquale Pasquino: The Law of the Exception: A Typology of Emergency Powers, International Journal of Constitutional Law, 2004/2, 210.), vagy a szokásos forgatókönyv" ('business as usual') megoldásnak (Oren Gross: Chaos and Rules: Should Responses to Violent Crises Always be Constitutional?, The Yale Law Journal, 2003/5).
[7] Az elnevezésnek csak annyi köze van az eredeti 1949-es magyar alkotmány hasonló intézményéhez, hogy ez is jelzi a képviseleti testület jelentőségének csökkenését.
[8] Ez az újabb hasonlóság az 1989 előtti magyar elnevezéssel szintén a kormányfői szerep relativizálásának kísérletére utal.
[9] A COVID-tárgyú törvényerejű rendeletek listája kronologikus sorrendben elérhető: http://www.governo.it/it/coronavirus-misure-del-governo.
[10] Lásd például Carlo Blengino: Emergenze e diritti fondamentali, Il Post, 2020. március 19., https://www.ilpost.it/carloblengino/2020/03/19/emergenze-e-diritti-fondamentali/.
[11] Lásd Fabio Pacini: Populism and Law-Making Process, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne - Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020. 119. A nem olasz jogirodalomban: Armin von Bogdandy: Gubernative Rechtsetzung, Mohr Siebeck, 2000, 139.
[12] Vö. Nicola Lupo: Cosí l'emergenza pandemica ha aggravato la crisi del procedimento legislativo in Italia, LUISS Policy Brief No. 13 (2020), https://sog.luiss.it/news/2020/10/20/policy-brief-cosi-l-emergenza-pandemica-ha-aggravato-la-crisi-del-procedimento-legis.
[13] A Corte Constituzionale-nek ezt az állandó jelzőjét lásd Giovanni Boggero: 'Kicking the Can Down the Road': Deffering Fiscal Adjustment as a Premise for Italian budgetary Populism, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne - Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020. 153-174.
[14] Ez a fő következtetése annak az összehasonlító tanulmánynak is, amely Németország, Nagy-Britannia és Franciország koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit veti össze az olaszországival. Lásd Angelo Jr Golia - Laura Hering - Carolyn Moser - Tom Sparks: Constitutions and Contagion, European Constitutional Systems and the COVID-19 Pandemic, Max-Planck Institute Research Paper Series, No. 2020-42. Matteo Renzi korábbi kormányfő, akinek új pártja, az Italia Viva két minisztert is adott a második Ponte-kormányba, 2021. január közepén azzal hívta vissza minisztereit, hogy miután 2019-ben sikerült megszabadulni a teljhatalomra törő Salvinitól, most nem támogat egy olyan kormányfőt, aki szintén teljhatalmat akar. Lásd: Renzi tears off with Conte and withdraws the ministers: the government crisis opens, Firenze Today, 2021. január 13., https://www.firenzetoday.it/politica/renzi-governo-conte-ministri-crisi-13-gennaio-2021.html?utm_source=newsletter&utm_medium=email.
[15] Paul Blokker ezzel szemben mindkét törekvést a populista alkotmányosság megnyilvánulásának látja. Lásd Paul Blokker: Populism and Constitutional Reform. The Case of Italy, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne - Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020. 11-38.
[16] Vö. Paul Blokker: 'Vote Yes for a Safe Italy' or 'Vote No to Defend the Constitution': Italian Constitutional Politics Between Majoritarianism and Civil Resistance, Verfassungsblog, 2016. július 27., https://verfassungsblog.de/italy-constitution-referendum-renzi-blokker/.
[17] Lásd Cristina Fasone: Is There a Populist Turn in the Italian Parliament? Continuity and Discontinuity in the Non-legislative Procedures, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne - Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020, 41-74.
[18] Vö. Giuseppe Martinico: Populism and Referendum: The Italian Debate from a Comparative Perspective, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne -Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020. 75-95.
[19] Erre a pardoxonra hívja fel a figyelmet Giacomo Delledonne: Populism and Government: Continuity and Paradoxes in the Yellow-Green Experiment, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne -Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020, 153-174.
[20] Lásd Jason Horowitz: Vaccine Skepticism Helped Put Them in Power. Can They Inoculate Italy?, The New York Times, 2021. január 12., https://www.nytimes.com/2021/01/12/world/europe/five-star-italy-vaccines.html?referringSource=articleShare.
[21] Lásd Marta Tomasi: Populism, Science and the Italian Democracy, in Italian Populism and Constitutional Law, Strategies, Conflicts and Dilemmas, eds. Giacomo Delledonne - Giuseppe Martinico - Matteo Monti - Fabio Pacini, Basel, Palgrave Macmillan, 2020, 177-197. A 2020. december végi felmérések sze-
- 70/71 -
rint az olaszok messze nem számítanak a legszkeptikusabbnak Európában, hiszen az oltási hajlandóság az olaszok körében ekkor 62%-os volt, szemben a franciák körében ez az arány csak 40%-os volt.
[22] Greta Privitera: Italy's doctors face new threat: Conspiracy theories, Politico, 2020. november 26., https://www.politico.eu/article/italy-coronavirus-doctors-face-conspiracy-theories.
[23] Fase 2, da Renzi siluro su Conte: "Basta attacchi a libertà e Costituzione", Firenze Today, 2020. április 29., https://www.firenzetoday.it/politica/governo-renzi-conte-fase-2-aperture-costituzione-liberta.html.
[24] Az már kicsit a régi olasz politikai machinációkat idézi, hogy a tervek elavult voltáról készített WHO jelentés, amit 2020. május 13-án tettek közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének honlapján, másnap - a WHO olasz igazgatóhelyettesének közbenjárására -eltűnt a világhálóról. Erről és a karácsonykor indított perekről lásd: https://www.theguardian.com/world/2020/dec/22/relatives-of-italian-covid-victims-to-file-lawsuit-against-leading-politicians.
[25] Matteo Renzi azzal indokolta a Viva Italia két miniszterének visszahívását a kormánykoalícióból, hogy a párt kevesellte a kormány által az EU-s COVID-19 helyreállítási alapból az egészségügyre, oktatásra és kultúrára szánt összegeket; lásd: 'Demolition man' Renzi roils Rome. Italian crisis threatens to get in the way of Brussels' Covid-19 recovery spending plan, Financial Times, 2021. január 13.
[26] Egy közelmúltban megjelent monográfia érdekes módon éppen az M5S-vel illusztrálja a "technopulizmus" új jelenségét, amelyet már nem a szakértelem elvetése, hanem a technokratikus és a populista elemek keveredése jellemez. Lásd Christopher J. Bickerton - Carlo Invernizzi Accetti: Technopopulism: The New Logic of Democratic Politics, Oxford University Press, 2021.
[27] Miközben a kormány az egészségügyi dolgozók mellett - helyesen - előnyben részesítette a tanárokat is az oltási sorrendben, hogy az iskolák bezárása lehetőleg elkerülhető legyen, elhanyagolta az időseket, ez pedig olyan magas halálozási arányokhoz vezetett az elöregedő olasz társadalomban, ami feltehetően elkerülhető lett volna. Lásd Jason Horowitz and Emma Bubola: Supply Isn't the Only Thing Stymying Europe's Vaccine Rollout, The New York Times, 2021. március 25., https://www.nytimes.com/2021/03/25/world/europe/europe-covid-19-vaccine-shortage.html. Az előnyben részesített tanárok közé sorolták az online tanító egyetemi oktatókat is. E sorok szerzője - aki a járvány idején Olaszországban dolgozott - is ezen a nem feltétlenül indokolt alapon kapott oltást akkor, amikor, nem pedig védett kora miatt.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, European University Institute.
Visszaugrás
