Miként erről már egy korábbi írásunkban beszámoltunk, egy komoly statisztikai adatbázison alapuló kutatást végzünk a gyermekelhelyezési perekkel kapcsolatban. Előző írásunkban arra kerestük a választ, milyen arányban helyezik el a bíróságok a gyermekeket az apáknál, illetve az anyáknál, és hogy ezen adatokat befolyásolja-e, ha jogi képviselővel vagy anélkül járnak el, illetve ha a bíró, valamint a jogi képviselő férfi, illetve nő. Adatainkat a Családi Jog 2007. évi 1. számában adtuk közzé. A kutatást természetesen folytattuk, az olvasó most ennek eredményeit veheti szemügyre.
Minthogy azonban nem számíthatunk arra, hogy - még ha történetesen olvasta is - minden egyes olvasó emlékszik kutatásunk meghatározó alapjaira, szükségesnek látjuk azokat itt röviden megismételni. Szeretnénk tehát megosztani az olvasóval a vizsgálatok pontos adatait, módszereit, hiszen enélkül bármely tudományos eredmény hiteltelen lenne. Ahhoz, hogy egyáltalán érdemi következtetésekre juthassunk, mindenekelőtt szét kellett választanunk az úgynevezett "közös megegyezéses" - szakmai nevükön egyező akaratnyilvánítás mellett folyó - bontópereket az úgynevezett "ellenzéses" bontóperektől, ahol a peres felek nem tudnak megállapodni a házasság felbontásában és/vagy a járulékos kérdésekben, amilyen például a gyermekek elhelyezése. (Ezzel kapcsolatban szeretnénk emlékeztetni a jogban esetleg kevésbé jártas olvasót, hogy a "közös megegyezéses" perek esetén lényegében a felek megállapodásán múlik, melyikükhöz kerülnek a gyermekek, a bíró egyezségüket végzésével csupán jóváhagyja.)
Adataink a Pesti Központi Kerületi Bíróság irattárából származnak, ahol - természetesen a bíróság elnökének előzetes írásos engedélyével - hónapokon át kutattunk. Azért esett a választásunk e bíróságra, mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a legnagyobb magyar elsőfokú bíróság. Illetékességi területe felöleli a fél fővárost, ide tartozik konkrétan az V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV., XVI. és a XVII. kerület. Ebben a 10 kerületben él Budapest összlakosságának csaknem fele. Természetesen nem jelenthetjük ki, hogy az itt nyert adatok az ország többi részén is pontosan ilyenek, ugyanakkor azt sincsen semmi okunk feltételezni, hogy a főváros többi részén, vagy az ország más területein a gyermekelhelyezések teljességgel eltérő módon alakulnának. Alaposan feltehető, hogy az itt élő sokszázezer ember családjogi perekben tanúsított magatartása nem különbözik számottevően az országos átlagtól, így eredményeinkből legalábbis következtethetünk az utóbbira is, vagyis a felmérés minden valószínűség szerint reprezentatív. Mindazonáltal szerepel terveink között összehasonlítás céljából egy nagyobb megye hasonló adatainak felmérése is.
A fenti népesség körében áttekintettük valamennyi 1996 és 2003 között indult ellenzéses bontóper és gyermekelhelyezési per aktáját, valamint a közös megegyezéses bontóperek közül is 330-at. Ekként összesen 525 ügy aktáit vizsgáltuk meg, mely perekben összesen 777 gyermek sorsa volt nyomon követhető. (Azért zártuk a vizsgálatot az első fokon 2003-ban indult ügyekkel, mert amennyiben az ügyben fellebbezésre kerül sor, ennyi idő után az akkor is jogerősen befejeződik, míg mondjuk a 2005-ben indult perek esetében ez már nem lett volna bizonyos.) Az említett 525 ügyből 135 volt ellenzéses bontóper, vagyis 8 év alatt ilyen hatalmas területen összesen is mindössze 135 (!) esetben nem tudtak a felek közös megegyezéssel elválni. A közös megegyezéses bontóperek száma ennél két nagyságrenddel (!) nagyobb, éves átlagban 3000 körüli, így e körben nem törekedhettünk teljes mintára, beértük azzal, hogy megvizsgáltunk a teljes időszakból random módon, vagyis véletlenszerűen kiválasztott 330 aktát. A fenti időszakból ezeken kívül találtunk még összesen 60 gyermekelhelyezési ügyben indult pert, ezeket kivétel nélkül feldolgoztuk. Közülük 40 volt "ellenzéses", míg 20 esetben a felek között nem volt igazából vita, csak szerették volna jogilag is rendezni az élettársi kapcsolatból született gyermekük helyzetét. Korábbi vizsgálataink során bebizonyosodott, hogy a közvélekedéssel szemben míg a közös megegyezéses perekben a gyermekek több mint 90%-a kerül az anyához, addig az úgynevezett ellenzéses perekben ugyanez az arány csak 60% körüli, vagyis e körben jóval kiegyenlítettebb az arány, jóllehet még ebben a csoportban is mintegy másfélszer gyakoribb a nőknél történő gyermekelhelyezés.
Miután sikerült tisztáznunk a fentieket, rátérhetünk újabb kutatásaink konkrét témáira. Három különböző szempontrendszer alapján vizsgáltuk meg a fenti mintát.
1. Megvizsgáltuk, hogy miként befolyásolja az apánál, illetve az anyánál történő gyermekelhelyezéseket a gyermek életkora, majd ezen adatokat finomítottuk azzal, hogy a gyermek a per megindulásakor az apánál vagy az anyánál élt, netán velük közös háztartásban.
2. Megvizsgáltuk, hogy a fentieket befolyásolja-e a gyermek neme, vagyis ez miként befolyásolja az apánál, illetve az anyánál történő gyermekelhelyezéseket, szintén kölcsönhatásban azzal, hogy a per megindulásakor melyik szülőjükkel élnek együtt, illetve mindkettőjükkel.
3. Végül megvizsgáltuk, kimutatható-e összefüggés az anyánál, illetve az apánál történő gyermekelhelyezések, illetve aközött, hogy a szülők utolsó közös lakhelye valamelyikük önkormányzati bérleménye, illetve tulajdona volt-e, avagy az közös bérlemény, illetve tulajdon volt.
Ad 1. Ebben az összefüggésben azt vizsgáltuk, hogy a gyermekek életkora befolyásolja-e, és amennyiben igen, miként az apánál, illetve anyánál történő gyermekelhelyezést. 4 kohorszot hoztunk létre: 0-5 éveset, 6-9 éveset, 10-14 éveset, végül 15-18 éveset. A gyermekek eloszlása e csoportok között viszonylag arányos volt, azzal, hogy a legidősebb életkori csoportban volt a legalacsonyabb az elemszám. Ilyen módon statisztikailag jól összehasonlítható csoportokat képeztünk. Ezen adatokat finomítottuk annak vizsgálatával, hogy mennyiben befolyásolja az eredményeket, ha a gyermek per megindulásakor az apával vagy anyával (netán mindkettőjükkel) él. Ezen belül természetesen külön vizsgáltuk a közös megegyezéses, illetve az úgynevezett ellenzéses bontóperek adatait.
Először a közös megegyezéses perek kapcsán nyert adatokat vesszük górcső alá. Itt azt tapasztaltuk, hogy az ilyen perekben elhelyezett összesen 495 gyermek közül 38 (7,7%) került az apához, míg 457 (92,3%) az anyához. A közös megegyezéses perekben az anyák javára mutatkozó ilyen hatalmas arányeltolódás okait az előző tanulmányunkban már vizsgáltuk és értelmeztük, így erre jelen keretek között nem térnénk vissza. A fenti adatokon belül azt találjuk, hogy a négy életkori kohorsz közül a 0-5 éves csoporton belül a legalacsonyabb az apához kerülés esélye (alig 3%), a két középső (6-9, illetve 10-14) csoport esetében átlagos, míg a 15-18 éves korú csoporton belül a legmagasabb (19%) az apánál történő elhelyezés valószínűsége. Ennek két alternatív magyarázata lehetséges. Az egyik, hogy a nagyon fiatal életkorban lévő gyermekek esetében érzik a leginkább úgy mind az apák, mind az anyák, hogy az apáknak semmiféle valós esélyük nem lehetne egy esetleges ellenzéses perben a gyermek náluk történő elhelyezésére. Különösen kicsi ennek a valószínűsége, ha a gyermek még szopik. Ezért aztán az ilyen perekben az anyák igen csekély kompromisszumkészséget mutatnak, és minimális esélyeikbe a jelek szerint az apák is beletörődnek. Fordított a helyzet a nagykorúsághoz legközelebb eső csoportban, mivel itt a gyermek saját véleménye nyilván jóval többet nyom a latba, különös tekintettel arra, hogy a 16. életévét betöltött gyermek a gyámhatóság jóváhagyásához kötötten ugyan, de mégiscsak maga választhatja meg a lakóhelyét. Ilyen körülmények között az anyák nyilván kisebb esélyt látnak arra, hogy egy esetleges ellenzéses bontóperben sikerrel járnának a gyermek akarata ellenére, ezért inkább hozzájárulnak az apánál történő elhelyezéshez. A másik lehetséges magyarázat, hogy ez a megoszlás a társadalmunkban általánosan elfogadott értékrendhez és gyermeknevelési trendhez illeszkedik. Ez esetben az arány az alkalmazott fejlődéslélektan alapján optimálisnak tartott szülői gondozói szerepek ellátásával kapcsolatos elképzelésekhez igazodik. Legvalószínűbb, hogy mindkét fenti lehetséges magyarázóelv érvényesül, azt azonban, hogy egymáshoz viszonyítva milyen arányban, mélyinterjúk nélkül lehetetlenség lenne kiparciálni. Ennek esetleges jövőbeni vizsgálata önálló kutatás tárgya lehet majd, mi azonban jelen kutatás keretében erre nem vállalkozhatunk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
