A direkt kérdésre átfogóan azt felelhetjük, attól, hogy minden egyednek és családnak van egy előtörténete és életmódja, amely a történelmi idő során, egy társadalmi kontextusban - rétegben, közösségben, rokonságban, de elsősorban a családban - alakul ki. Ez az eseménysor a fontos személyek és történések által formálja a családot, tagjainak személyiségét, értékrendszerét, viselkedését - egy szoftverként kezd működni. Ezt az egyéni lelkifejlődést, személyes szocializációt mikrokörnyezetében, közvetlen módon vizsgálja és befolyásolja tudományos és klinikai igénnyel a családterápia. Röviden válaszolva: olyat vizsgál és módosít, amely fontos és megragadható, olyan módon, ami könnyen elfogadható.
A családterápia, mint pszichoterápiás irányzat 1950 körül alakult ki, amerikai kutatásoknak köszönhetően. Skizofrén betegek gyógyítása során figyeltek föl arra a tényre, ha az intézetből a gyógyult beteg hazatér otthonába, rövid idő alatt visszaesik előző skizoid állapotába, míg ha kikerül családjából, státusza gyorsan javul. Ekkor fordult a figyelem a család felé és alakult ki a rendszer elmélet, amely a tünetet és betegséget nem az egyén bajának tekinti, hanem a család működési jellegzetességének, nem annyira a beteget akarja meggyógyítani, mint inkább a közegét megváltoztatni. A felfedezés, az elmélet bázisán új, igen hatékony csoport pszichoterápiás irányzat alakult ki: a családterápia.
Hatékonynak akkor nevezhetünk egy eljárást, ha minél kevesebb energiával, eszközzel, minél rövidebb idő alatt képes, maximális eredményt elérni. A családterápiás ülések életszerű keretek közt zajlanak: emberek beszélgetnek a dolgaikról egymás között. (Ritka esetben fordulnak csak elő kötött vagy improvizatív gyakorlatok az üléseken.) A kommunikáció hétköznapi, mindenki által ismert köznyelven történik. Nincs absztrakt teszt, értékelés, diagnózis, nincsenek terminus technicusok, mindenki érthet mindent a maga életkorának és tájékozottságának megfelelően. A szakemberek maguk emberi mivoltjukban vannak jelen: utcai ruhában, érdeklődően, mellérendelt szerepben, családi otthonra emlékeztető helyiségben. Jó ülésvezetés esetén a személyesség és bizalom folyamatosan nő a terapeuták és a kliensek közt, ami katalizálja az explorációt és a későbbi intervenciókat is. Azt mondhatjuk, hogy a jelenlevők közt közvetlen beszélgetés folyik, egy olyan témában, amely a család számára fontos.
Általában a családtagok együtt vannak jelen, ami nekik biztonságérzetet ad, a terapeutáknak pedig autentikus összképet. A személyes, együttes találkozás lehetőséget teremt a családi hierarchia, a kommunikációs minták, az értékrend, az érzelmi involváció, a kontextus közvetlen megismerésére. A "fészek biztonsága" hamisítatlan mintákat enged és mutat meg (együttműködéses színlelése esetén is!), amely mind az explorációt, mind a stratégiaépítést és terápiát is elősegíti. A személyes és kölcsönös jelenlét felgyorsítja az egész terápiás folyamatot. Speciális, hogy a keretek szervezettek: meghatározott, egyeztetett témában és céllal, limitált időben, tisztázott anyagi alapokon, konstruktívan dolgoznak együtt érintett laikusok és terápiás szakemberek.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a családok számára életszerű, érthető módon folynak az események, ami elősegíti a probléma megismerését, megértését és terápiás lépések kialakítását, elfogadását, a célok elérését. A családtagok döntő részben tudják, hogy mi mit jelent, és mi miért történik velük a terápia során. A közérthetőség, az átláthatóság, a személyes és családi kompetencia növeli a terápia hatékonyságát. (minimális az ellenállás, rövid a terápiás idő, kicsi az energiaigény mind a család, mind a terápiás team részéről, mely előnyök alacsony költségekkel, tartós eredménnyel párosulnak)
A terápia fókuszában a család által delegált probléma áll. (Kivéve, ha elrendelt vizsgálatról, terápiáról van szó.) A probléma lehet a család vagy más által meghatározott viselkedés, testi, lelki tünet. A feladat az, amit a család megjelöl, a közös cél fokozza az együttműködést. Fontos, hogy nem szabad a családot azonosítani a problémával, mert az ellenállást vált ki: nem egy problémás családdal, hanem egy családdal foglalkozunk, amelynek vannak nehézségei! Annak érdekében, hogy a panaszolt probléma funkcióját megérthessük, a család történetét, életmódját - szakmai nyelven - működését kell megismernünk. Az exploráció fokális és funkcionális szinten egyszerre zajlik. Egyrészt a zavaró jelenség megértésén és megszüntetésén dolgozunk - ami erősíti a résztvevők együttműködését, másrészt a családi kontextus professzionális megismerésén. Az információk birtokosai és adaptálói a családtagok, akiktől egyszerre tudjuk meg az információkat (Ki mit mondott? Mi hol és mikor történt?) és az egyéni, családi élményfeldolgozás, értelmezés módját. Mindez együtt a családi működést jelenti, amelynek megismerése után érthetővé és kezelhetővé válik a tünet.
A problémás jelenségek listázása, tisztázása egyéni és családi szinten egyaránt szükséges, mert ugyanaz a viselkedés nem mindenkinek jelenti ugyanazt, ezáltal az egyik családtagnak zavaró, a másiknak kedves, a harmadik észre se veszi. Például ha a kisfiú éjfél körül átvonul a szülei ágyába, ez sokféle tartalmat hordozhat. Az anya bosszankodhat, mert nem tudja magát kipihenni, mert hárman nem lehet elférni az ágyban stb. Az apa örülhet neki, mert szereti, ahogy a gyerek hozzábújik, vagy ellenkezőleg, nyugodtan alhat, mivel a gyerek az anyjára tapad. Mindkét szülőt rosszul érintheti intim életük megzavarása. A gyerek örülhet, hogy a szüleivel alhat, és nem kell egyedül lennie. Mert demonstratívan az anya az övé az apa jelenlétében, mert az anyát kimenti az intimitásból és ő a megmentő lovag. De rosszul is érezheti magát a gyermek, mert ő már ehhez nagy, mindkét szülő haragszik rá, mert ő is szeretne már egyedül aludni, de nem tud, és a szülők megengedik neki az átvonulást. Mert az anya vagy az apa dühös rá és ettől naphosszat szorong. A variációk száma végtelen, ezért kell tisztázni a pontos tartalmakat, relációkat.
A probléma ontológiájának megismerése csak részfeladat. A főcél a tünet, a betegség, a zavaró viselkedés megszüntetése, a családi működés módosítása. Ha a nyilvánosság és kompetencia elvét komolyan gondoljuk, akkor a család az illetékes a terápiás cél meghatározásában: mit akarnak megváltoztatni, és mit akarnak elérni? Az esetek többségében a családtagok - elsősorban a szülők - igénylik a változást, a gyógyulást (gondoljunk egy bevizelő kisiskolásra, vagy egy verekedő, veszélyes iskolásra, netán egy iskolakerülő kamaszra). Ritkán, de előfordul, hogy az exploráció után a családtagok nem akarják, hogy megváltozzon a helyzet. "Akkor, az már nem ő lenne!" - hallhatjuk időnként a szülőktől. Ez utóbbi válasz vagy nyílt, tudatos, vagy rejtett, tudattalan. Mindkét esetben a fennálló családi rendszer megőrzésének szándékát jelenti. Az első esetben a terápiás munka megszakad, a másodikban "csak" kudarcba fullad és nincs hatékonyság! A feltáró szakasz után mindenképpen érdemes tisztázni a megrendelést, meg kell kérdezni a kompetens személyeket, hogy mi legyen a problémával? Térjünk-e át a terápiára és ha igen, milyen célkitűzéssel, vagy fejezzük be a munkát? Ha a fontos személyek igénylik a folytatást és meghatározzák céljaikat, (pl. a gyerek tanulmányi eredménye 4-es átlagú legyen, a testvérek civakodása testi épségüket ne veszélyeztesse, a kisgyerek folyamatosan járjon óvodába, dadogása szűnjön meg, a diák a tanárt zavaró beszólásokat hagyja abba stb.) a terapeuták irányításával stratégiás lépésekben - amelyekben minden családtagnak jut tennivaló - megkezdődik a családi működés átalakítása a kitűzött célok megvalósulásáért.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
