Nemzetközi választottbírósági klauzulát viszonylag gyakran kell fogalmazni. Többnyire a szerződéskötési tárgyalások végére, hajnalra marad. A felek ekkor már többnyire túl vannak a kritikus pillanatokon, kerülik az újabb konfliktusokat, és legtöbbször csak azt fontolják meg, hogy állami bíróság vagy választottbíróság elé viszik-e a szerződéssel kapcsolatos vitáikat. Ha ebben a kérdésben döntés születik, a további részletek kidolgozását a jogászokra hagyják. A választottbíróság jogintézménye ma már kialakult gyakorlattal rendelkezik, és kiváló modell-klauzulák állnak rendelkezésünkre a választottbírósági kikötés megfogalmazásához. Ezért a választottbírósági klauzula megírása viszonylag egyszerű feladat, ha a feleknek nincs különleges igényük. E cikk célja
az, hogy összefoglalja a klauzula alapvető elemeit, rövid magyarázattal szolgáljon ezen elemekhez és ezzel kiindulópontot adjon egyszerűbb választottbírósági klauzulák megfogalmazásához.
1. Compromissum, clausula compromissoria
A választottbírósági szerződést már bekövetkezett, vagy jövőbeli esetleges jogvita eldöntése érdekében kötik a felek. Az első esetben a vita keletkezésekor még nincs választottbírósági szerződés a felek között, azt a vita eldöntése érdekében kötik meg ("compromissum"). A második esetben ("clausula compromissoria") a felek között még nincs vita. A compromissum megkötésekor a felek már tisztában vannak a vita körülményeivel, erősebb a felek együttműködése tehát. A clausula compromissoria-t a felek abban a reményben kötik, hogy annak alkalmazására soha nem kerül majd sor.
2. Intézményes vagy ad hoc választottbíróság?
A felek gyakorlatilag azt választanak választottbírónak, akit akarnak. A nemzeti jogok szabályozzák azt hogy ki lehet választottbíró. Rendszerint ezt jogszabály semmilyen képesítéshez nem köti. A választottbíráskodás az elmúlt kb. négy évtizedben (a New Yorki Egyezmény időpontjától számítva) széles körben elterjedt és szolgáltatássá vált, amelynek nemzetközi piaca van. Ezen a piacon versenyeznek a nemzetközi és nemzeti intézményes választottbírósági szervezetek. Ezek az intézmények nem hatóságok, hanem olyan szervezetek, amelyek segítséget nyújtanak a választottbírósági eljárás lebonyolításában. Az intézményeknek részletes eljárási rendjük van, beleértve a bírák kijelölésének rendszerét, a tárgyalás lefolytatását és a döntés végrehajtásával kapcsolatos adminisztrációt (magát a végrehajtási eljárást nem jogosultak lebonyolítani, erre kizárólag állami bíróságoknak van hatáskörük). Ha tehát a felek intézményes választottbíróságot kötnek ki, a vitájukkal kapcsolatos döntést és a végrehajtás megszervezését begyakorlott szervezet fogja lebonyolítani, saját részletes eljárási szabályzata alapján. Ennek alternatívája az ad hoc választottbíróság, ami nem más, mint a felek által kijelölt független magánszemély vagy magánszemélyek. Az ad hoc választottbíróság, magánember lévén nem rendelkezik se szervezettel se szabályzattal. Az eljárási szabályokat a feleknek kell összeállítani. Ebben segítenek a mintaszabályzatok, amelyek közül a legelterjedtebb az UNCITRAL által készített választottbírósági eljárási mintaszabályzat amely önmagában, minden változtatás nélkül alkalmazható úgy, hogy a klauzulában a felek a választottbíróság számára előírják az alkalmazását. Az intézményes választottbíróság előnye a biztonságos adminisztráció, az ad hoc választottbíróságé pedig az, hogy a felek könnyebben igazíthatják az eljárást saját igényeikhez. Magyarországon négy állandó választottbíróság van. Ezek közül kettő köthető ki nemzetközi választottbírósági szerződésben: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság ("MKIK Választottbíróság") és a Tőzsdei Választottbíróság speciális ügyekben.
3. Nemzetközi vagy belföldi választottbírósági eljárás
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény ("Vbtv.") a belföldi választottbíráskodást tekinti alapesetnek. Külön fejezetben szabályozza a nemzetközi választottbírósági eljárást. Eszerint a választottbíráskodás nemzetközi, ha a választottbírósági szerződést kötő felek székhelye, ennek hiányában telephelye a szerződés megkötésének időpontjában különböző államokban van, vagy a választottbíráskodás helye, a szerződés teljesítésének helye, vagy az a hely, amelyhez a jogvita tárgya a legszorosabban kapcsolódik, azon államon kívül van, amelyben a felek székhelye vagy telephelye van. (Vbtv. 475. §).
4. Irányadó nemzetközi egyezmények
A legfontosabb különbség a belföldi és a nemzetközi választottbíráskodás között az, hogy ez utóbbit több nemzeti jog és nemzetközi egyezmények is szabályozzák A legszélesebb körű nemzetközi egyezmény az 1958. június 10-én kötött, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló New York-i Egyezmény ("Egyezmény"). Az Egyezményt 1998. december 1-jéig 122 ország ratifikálta. Az Egyezmény tagjai egymás között biztosítják a természetes vagy jogi személyek között felmerült vitában hozott, olyan választottbírósági határozatok elismerését és végrehajtását, amelyeket más államok területén hoztak, mint amelyben a végrehajtást és elismerést kérik. Ilyen széles körű egyezmény állami bíróságok ítéletének elismerésére és végrehajtására nincs. Az Egyezmény tagországainak számához viszonyítva Magyarországnak csak kis számú bilaterális egyezménye van állami bíróságok ítéletének kölcsönös végrehajtására. (Húsz országgal kötött Magyarország polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyegyezményt, ebből kilenc európai ország. Németországgal viszonossági gyakorlat áll fenn, melyet az Igazságügyi Közlöny 1992. évi 4. számában hirdettek ki). Külföldi elemet tartalmazó szerződésből eredő jogvitákra állami bíróságot tehát csak akkor tanácsos kikötni, ha a felek meggyőződtek arról, hogy a bíróság ítéletének végrehajtására csak olyan országokban lesz szükség, amelyekkel végrehajtást biztosító egyezménye van az állami bíróság országának.
5. Háttérszabályok, alkalmazandó jog
A klauzula megfogalmazása attól függ, hogy a felek mennyiben támaszkodnak háttérszabályokra. Legtöbbször fölösleges és kockázatos olyan klauzulával kísérletezni, amely minden anyagi és eljárásjogi kérdést saját maga rendez. Háttérként három forrás jöhet szóba: a) intézményi szabályzat; b) mintaszabályzat; c) valamely állam eljárásjoga. Intézményi választottbíróság kikötése esetén a felek nem az intézményt, hanem annak szabályzatát kötik ki vita esetére. Ez azzal magyarázható, hogy a jogvitában nem az intézmény dönt, hanem az intézménytől független személyek, akiket az intézmény szabályai alapján választottak a felek azzal, hogy eljárásuk során az intézmény szabályait kell alkalmazniuk.
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által ajánlott kikötés szövege például a következő: " A jelen szerződésből eredő, vagy azzal kapcsolatos minden vitát a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) választoltbírósági szabályzata szerint kell eldönteni, a szabályzat szerint jelölt egy vagy több választottbíró által. Az így hozott döntés jogerős. "
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
