Bármely jogintézmény, jogi kategória vizsgálatánál, gyakorlati funkcionálása kereteinek megállapítása kapcsán nélkülözhetetlen két tényező részletes vizsgálata. Az első vizsgálati tárgy maga a jogintézmény a jogi kategória létének, jellemző tulajdonságának szemügyre vétele. A második vizsgálati kör a jogintézmény funkcionálásának, más szóval hatáskörének, működési területének meghatározása.
A közjegyző jogintézményének meghatározásával mind a jogalkotás, mind pedig a jogi szakirodalom rendre adósak maradtak. A közjegyzői rendszer tekintetében a magyar jogalkotás két törvénye volt napjainkig meghatározó. Elsőként is az 1874. évi XXXIV. sz. törvénycikk (a továbbiakban: tc.), utóbb a ma is hatályos 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: KTV) példaadó pontossággal szabályozta a közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárásokat, de a közjegyzői kategória fogalmának meghatározásával adós maradt. De ugyanígy a polgári eljárásjogi irodalomban is rendre elmaradt a közjegyző kategóriájának deffinitio-ja. Csak példaként említve néhány kiemelkedő jelentőségű művet kronológiai sorrendben:
- Bacsó-Beck-Móra-Névai: Magyar Polgári Eljárásjog (1959.)
- Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog (1998.)
- A Polgári perrendtartás magyarázata című kiváló könyv többféle és többszöri kiadása egyetlen esetben sem tett kísérletet a közjegyző kategóriájának pontos meghatározására. A magyar eljárásjogi szakirodalomban kivételnek tekinthető a jelen sorok írójának törekvése "A közjegyzői eljárás" című könyvben (Imregh Géza: A közjegyzői eljárás - Novot-ni Alapítvány - Miskolc, 2003) a következők szerint: "a közjegyző az a külön, speciális törvényben meghatározott követelményeknek megfelelő, az igazságügyminiszter által kinevezett személy, aki működése során mindig pártatlanul, a bírósági szervektől függetlenül, de mégis az állam igazságszolgáltató hatalma keretében, közhiteles feladatokat lát el és a külön jogszabályokban meghatározott nemperes eljárásokat folytat le". Ez a deffinitio fő vonalaiban már utal egyrészt a közjegyző személyi körülményeire, annak követelményeire, másrészt pedig utal a közjegyző tevékenységére, azaz hatáskörének meghatározó elemeire. Ebből eredően mód van arra, hogy egyrészt tisztázzuk, hogy a közjegyző a törvényben meghatározott személyi tulajdonságaira figyelemmel milyen feladatok ellátására képes, másrészt pedig hatáskörét, működési területét illetően sarokpontokat jelöl meg a törvény egyrészt a hatályos jog alkalmazása, másrészt pedig a jogfejlődést szolgáló jogalkotás számára.
Sajátos jogalkotói megoldás az, hogy a korábbiakban hivatkozott mindkét törvény a közjegyzői státusz elnyerésének követelményei meghatározásával, másrészt pedig a közjegyzői hatáskör meghatározásával indirekt módon, de mégis meghatározza a közjegyző kategóriáját. Ebben a tekintetben úgy tűnik, hogy a jelenleg hatályos 1991. évi XLI. törvény, a KTV jár el a jogalkalmazás számára többet nyújtó és a jogfejlődés számára is szélesebb lehetőségeket biztosító módon. De vessük össze a tc. és a KTV hatáskörre vonatkozó meghatározását a következőkben.
A tc. a módosított 53. §-ában a közjegyző hatáskörébe tartozó eljárásokat a következők szerint sorolja fel: a) közokiratok felvétele, b) végrendelkezések felvétele, c) tanúsítványok kiállítása, d) okiratok és értékneműek őrizete, e) hagyatéki ügyek körüli eljárás és végül f) bírói, valamint gyámhatósági megbízások teljesítése.
A KTV közjegyzői hatáskörre vonatkozó meghatározása az előbbieknél jóval több mozgást tesz lehetővé mind a jogfejlődésre alapított jogalkotás, mind pedig a gyakorlat számára. A KTV l. § (1) és (2) bekezdése elsőként a közjegyző általános közhiteles tevékenységének elemeit jelöli ki nagy tevékenységi felületet körülölelő módon. Generális szabályként a törvény úgy rendelkezik, miszerint a közjegyző közhitelesen jár el, hogy a jogviták elkerülése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást végezzen. A meghatározás szigorú keretek kijelölése nélkül egyrészt a módot (közhitelességet), másrészt pedig a célt (a jogviták megelőzése), végül a tevékenység jogi hátterét (szolgáltatás) jelöli ki, majd a KTV 1. § (2) bekezdésében az általános közhiteles tevékenység részelemeire is utal.
A KTV 1. § (3) bekezdésében - ugyancsak rugalmas és továbbfejlesztési lehetőséget biztosító módon - még csak exemplifikatív, azaz példálódzó módszert sem alkalmazva közjegyzői hatáskörbe utalja a nemperes eljárásokat, melyek közül csupán a hagyatéki eljárást emeli ki, míg a továbbiakat illetően a hatályos jogszabályok által ide utalt egyéb nemperes eljárásokat említi. Ez a hatásköri szabály közvetlen lehetőséget ad arra, hogy a jogalkotás újabb nemperes eljárásokat utaljon a közjegyző hatáskörébe. Erre a megoldásra azonban csak akkor lehet szükség, ha a közjegyző általános közhiteles tevékenysége körében nincs mód - dominánsan - a jogviták elkerülése végett pártatlan eljárásra. Márpedig a közjegyző általános közhiteles tevékenysége körében szinte megszámlálhatatlan lehetőség van a jogviták elkerülését szolgáló tevékenység gyakorlására a KTV 1. § (2) bekezdésében felsoroltak, illetve az azok tartalmi körébe tartozók esetében. Érdekes egybeesés, hasonlatosság mutatkozik a tc. és a KTV hatásköri rendszerében akként, hogy a XIX. századból származó tc. 53. § f) pontja széles körű lehetőséget biztosít a közjegyző számára a bírói megbízások teljesítése vonatkozásában. A későbbi polgári eljárásjogi jogalkotás ennek lehetőségét és hatékonyságát ismerte fel, amikor az 1911. évi I. tc. - a Plósz-féle perrendtartás - 284. §-át akként módosította, hogy "ha a bíróság előleges bizonyítás felvételét rendeli el, annak foganatosítását kir. közjegyzőre bízhatja" (1930. évi XXXIV. tc. 21. §-al). Aligha vitatható, hogy a Plósz féle perrendtartás módosításában meghatározó szerepe volt egyrészt annak, hogy a közjegyző közhitelesen folytatja le eljárását, másrészt pedig ez az eljárás meghatározóan gyors, lényegesen gyorsabb, mint bármely bíróság bármely eljárása, beleértve természetesen a nemperes eljárásokat is.
Nem vitatható, hogy mind a jogalkotás, mind pedig a joggyakorlat tekintetében akkor, ha sikerre törekszünk és az alapelveknek megfelelően kívánunk eljárni, elkerülhetetlen a dialektikus módszerek alkalmazása. Az elméletben és gyakorlatban egyaránt akkor jelentkeznek hibák, hiányosságok, amikor a jogalkotó vagy a jogalkalmazó elfeledkezik a dialektika, a dialektikus módszer alkalmazásáról. G. W. F. Hegel, Teilhard de Chardin, sőt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter - hogy csak néhány kiemelkedő személyiség nevét említsük - valamennyien a dialektikus módszer alkalmazói. De mit is jelent egyáltalában a dialektika, a dialektikus módszer? A legegyszerűbb és legközérthetőbb definítio az Akadémia elnökének nevéhez fűződik a következők szerint: "mindent kapcsolatokban, összefüggésben kell tekinteni" (Erdő Péter -Schweitzer József - Vizi E. Szilveszter: "Hit, erkölcs, tudomány" - Éghajlat Kiadó 2006, 136. oldal.) Épp ezért a közjegyző tevékenységével, hatáskörével kapcsolatos elméletet, jogszabályokat és gyakorlatot vizsgálva mindig az összefüggéseket kell elsőként vizsgálni, majd a jogalkotásban és a gyakorlatban használni, alkalmazni. A közjegyzőt illetően ebben a tekintetben tehát valamennyi összefüggés vizsgálatánál az első sarokkő a közjegyző tevékenységének általános közhitelessége. Ha tehát a bírói peres vagy nemperes eljárások kapcsán a közjegyző tevékenységét, eljárását kívánjuk az eljárások segítése érdekében igénybe venni, akkor a jogalkotónak és a jogalkalmazónak egyaránt a közjegyzői eljárás közhitelességét kell elsőként figyelembe venni. Ezt kiegészítve és megerősítve szól a KTV 1. § (4) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint a közjegyző "az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez". Ennek a törvényi rendelkezésnek meghatározó eleme az, hogy a közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jár el, amivel szinte kiegészíti az Alkotmány 45. § (1) bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint "... az igazságszolgáltatást ... bíróságok gyakorolják". Egyszerűen fogalmazva az előbbiek azt jelentik, hogy az igazságszolgáltatás gyakorlása kapcsán a közjegyzők és a bíróságok a rész és az egész viszonyában vannak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
