Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2024. november 12-én kelt, 2025. február 12-én véglegessé vált ítélete az R. F. és mások kontra Németország ügyben (46808/16. sz. kérelem)
Kulcsszavak: 8. cikk - tevőleges kötelezettségek - a hazai bíróságok megtagadták annak megállapítását, hogy a kérelmező, akit a II. rendű kérelmező hozott világra, egyúttal az I. rendű kérelmező (aki a kérelmező vér szerinti anyja és a II. rendű kérelmező bejegyzett élettársa) gyermeke is - Németországban - ezen országban tiltott, de külföldön jogszerűen elvégzett - asszisztált reprodukciós eljárásból született gyermek - a 8. cikk alkalmazandó - az alperes állam eleget tett a kötelezettségeinek - a kérelmezők családi életét a döntés nem érintette jelentős mértékben - az I. rendű kérelmező családi életének tiszteletben tartása megvalósult, amikor az I. rendű kérelmezőt arra kötelezték, hogy a helyzetet örökbefogadás útján rendezze, és nem merültek fel különösebb nehézségek abban, hogy a gyermekkel való kapcsolatát a mindennapokban megélhesse - a gyermek magánélethez való joga, figyelemmel arra, hogy az örökbefogadás minden különösebb nehézség nélkül végbement, és az I. rendű kérelmező a gyermek feletti, a II. rendű kérelmezővel fennálló jogi kötelékből fakadó, a szülői felügyelettel járó jogokkal és kötelezettségekkel már korábban is rendelkezett - a mérlegelési jogkört nem lépték túl.
Az azonos nemű, egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban, Németországban élő I. és II. rendű kérelmező asszisztált reprodukciós eljárásban vett részt: az I. rendű kérelmező - idegen donor hímivarsejtjével megtermékenyített - petesejtjét ültették be a II. rendű kérelmezőnek. Mivel ezt a német jog tiltja, a belga jog azonban megengedi, a kérelmezők az eljárást Belgiumban végeztették el, de a gyermek már Németországban született meg. A német hatóságok a születési anyakönyvben és a gyermek születési anyakönyvi kivonatában anyaként a II. rendű kérelmezőt tüntették fel, míg az apai hely üresen maradt.
Az I. rendű kérelmező először közigazgatási eljárásban próbálta érvényesíteni azt az igényét, hogy őt a gyermek (második) anyjaként a születési anyakönyvbe bejegyezzék, de nem járt sikerrel.
Ezt követően az I. rendű kérelmező keresetet terjesztett elő annak megállapítása iránt, hogy a gyermek az ő gyermeke is. Keresetét arra alapította, hogy egyrészt ő a gyermek biológiai anyja, másrészt pedig a gyermek születésekor bejegyzett élettársi kapcsolatban élt azzal a nővel, aki a gyermeket világra hozta. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, azzal az indokolással, hogy a német jog szerint a gyermek anyja a II. rendű kérelmező, aki őt világra hozta; a petesejt eredete az anyaság szempontjából semmiféle jelentőséggel nem bír. Nem joghézagról van szó: a jogalkotó nem megfeledkezett a kérelmezőkéhez hasonló esetekről, hanem tudatosan döntött úgy, hogy megtiltja a kérelmezők által külföldön igénybe vett eljárást. A jogalkotó akarata ugyanis az volt, hogy - a gyermek érdekében - megakadályozza az anyai jogállás megosztását. A német alkotmány, a Grundgesetz nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az azonos neműek közötti partnerkapcsolatokat a házassággal azonos módon kellene kezelni. A jogalkotó azzal, hogy megengedte a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személyeknek a partnerük gyermekének örökbefogadását, az alkotmányjogi rendelkezéseknek eleget tett; így ugyanis a kérelmezők számára nyitva állt az út ahhoz, hogy egyidejűleg mindketten anyává válhassanak. Sem a Grundgesetz, sem az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke nem kötelezi a hatóságokat arra, hogy biztosítsák az anyaság bírósági megállapítását lehetővé tévő származási per megindításának lehetőségét.
Az ítélet ellen a kérelmezők fellebbezést terjesztettek elő; a másodfokú bíróság azonban az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kimondta: a német jog szerint a gyermek anyja az a nő, aki őt világra hozta; kizárt tehát egy másik nő anyasága, még akkor is, ha a gyermek biológiailag tőle származik. A jogi és a biológiai értelemben vett anyaság szétválasztása szükségszerűen a büntetőjogi szabályok megsértését eredményezi, mivel a német büntetőjog tiltja a dajkaanyaságot, éppen azért, hogy külföldre menve ne lehessen megkerülni azt a jogszabályi rendelkezést, amely szerint a gyermek anyja az a nő, aki őt világra hozta. Bár a német szövetségi alkotmánybíróság, a Bundesverfassungsgericht kimondta, hogy az
- 59/60 -
azonos nemű személyek szülővé és így szülői jogok címzettjévé válhatnak, a jogalkotó mérlegelheti, hogy e jogok védelmét milyen módon biztosítja. A Bundesverfassungsgericht a házasságból született gyermek biológiai apja vonatkozásában kimondta: biztosítani kell, hogy az illető az apai státuszt jogi értelemben is betölthesse, vagyis hozzáférést kell biztosítani számára egy olyan apasági eljáráshoz, amely szükség esetén lehetővé teszi az apai jogállás újraértékelését. Ugyanez vonatkozik a biológiai anya szülői jogállására is; e követelménynek azonban a jogalkotó azzal, hogy lehetővé tette az anya bejegyzett élettársa számára a gyermek örökbefogadását, eleget tett. A másodfokú bíróság hozzátette: bár valóban vannak törekvések arra, hogy az asszisztált reprodukciós eljárások esetére más megoldásokat dolgozzanak ki, az ennek érdekében szükséges módosítások végrehajtása a jogalkotó feladata.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 8. cikkére (magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog) hivatkozással[1] a kérelmezők azt állították, hogy mindhármuk tekintetében emberi jogi jogsértés valósult meg. Az I. rendű kérelmezőt azért érte sérelem, mert a gyermekkel fennálló vérségi kapcsolatát semmilyen módon nem ismerték el: örökbefogadáshoz kellett folyamodnia, mintha csupán a szülőanya partnere lenne, és nem állna ő maga is vérségi kapcsolatban a gyermekkel, noha a fogantatásához épp annyira hozzájárult, mint a II. rendű kérelmező, aki a gyermeket megszülte. A II. rendű kérelmező sérelme abban áll, hogy őt az örökbefogadás engedélyezéséig megfosztották attól, hogy egy, a jog által elismert és a szülői felelősségben osztozó másik szülő álljon az oldalán; emellett az érintettek között fennálló családi kapcsolatokat nem ismerték el e kapcsolatok realitásának megfelelő módon.[2] Az eljárásban III. rendű kérelmezőként részt vevő gyermeket pedig azért érte sérelem, mert semmilyen ráhatása nem volt sem a fogantatásának körülményeire, sem az örökbefogadási eljárás okozta bizonytalanságra, sem pedig az egyéb nehézségekre, amelyek a születése és az örökbefogadása közötti időszakban felmerülhettek volna, és amelyek azt eredményezhették volna, hogy szülő nélkül marad.
Az I. és a II. rendű kérelmező szerint a gyermeknek joga van ahhoz, hogy őket - akiknek a döntése, valamint genetikai és biológiai hozzájárulása vezetett a gyermek születéséhez, és akik a gyermeket a világrajövetele óta gondozzák - a szüleiként elismerjék. Ha ugyanis a gyermek érdekében áll, hogy őt születésétől fogva jogi értelemben hozzárendeljék ahhoz a nőhöz, aki őt a világra hozta, akkor nem szolgálja a gyermek érdekét egy rugalmatlan jogértelmezés akkor, ha két, egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személy annak érdekében, hogy gyermekük foganjon, közösen elhatározza, hogy asszisztált reprodukciós eljárásban vesz részt, és kész vállalni a születendő gyermekkel kapcsolatos felelősséget. Jelen esetben nem lehet dajkaanyaságról beszélni, hiszen az I. rendű kérelmező nagyon is szeretne szülővé válni, és nem csupán arról van szó, hogy a II. rendű kérelmező helyett hordta ki a gyermeket.[3] A kérelmezők nem azt az elvet vitatják, amely szerint a gyermek anyjának azt a nőt kell tekinteni, aki őt megszülte, hanem azt szeretnék, ha az örökbefogadáson kívül más módja is lenne annak, hogy az övékéhez hasonló esetekben egy másik nő anyasága is megállapítható legyen. Álláspontjuk szerint nincs bizonyíték arra, hogy a megosztott anyaság káros lenne a gyermekre nézve, és nincs jelentősége annak, hogy a gyermek fogantatása hímivarsejt- vagy peteadományozás eredménye. Önmagában annak lehetősége, hogy a két nő között vita támadhat az anyaság kérdésében, nem alapozhatja meg a megosztott anyaság tilalmát, mivel annak, hogy két férfi között vita támad az apaság kérdésében, ugyanolyan hatásai lehetnek; ezt a kérdést pedig a jog rendezi.[4] Az I. rendű kérelmezőt ért sérelmet az örökbefogadás nem orvosolja, hiszen arra eleve nem is lett volna szükség. Egyrészt ugyanis a bírói gyakorlat szerint a német jog elismeri az azonos nemű partnerek szülőségét, másrészt örökbefogadás esetén nincs vérségi kapcsolat az örökbefogadó és az örökbefogadott között. Az örökbefogadás kötelezővé tételét egyébként sem a gyermek érdekének biztosítása, hanem általános megelőzési megfontolások indokolják, amelyeknek a gyermek születését követően már nincs létjogosultságuk. Emellett az örökbefogadás kötelezővé tétele már csak azért is sérelmes a kérelmezők számára, mert az örökbefogadási eljárás folyamatban léte alatt bizonytalanságban éltek. A bírói gyakorlat szerint a német jog nem szankcionálja azt, ha valaki külföldön vesz részt asszisztált reprodukciós eljárásban, amely egyébként, ha az emberi jogokkal ellentétes lenne, más európai országokban nem lenne megengedett.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
