Az új kommunikációs technológiák - elsősorban az Internet - megjelenése komoly kihívást jelent a jog számára. Ennek egyik oka, hogy az új médium újfajta életviszonyokat is teremt, amelyeket a jog új intézményekkel kell kövessen. Az olyan új jogszabályok megalkotása, mint az elektronikus kereskedelemről1, vagy az elektronikus aláírásról2 szóló törvények alapvetően erre a megfontolásra vezethetők vissza.
A másik ok, amely miatt az Internet szükségszerűen váltja ki a szabályozás változását az, hogy a jog hagyományos alapelvei az Interneten is feltétlen érvényt kívánnak. Ezek az alapelvek - az olyan alapjogok, mint a véleményszabadság, az emberi méltóság védelme, illetve a szellemi alkotómunka anyagiakban is kifejeződő magas megbecsülése - olyan, az újkori európai társadalmak lényegét adó emberi kategóriák, amelyeket a technológiai fejlődés nem ír, és nem is írhat felül. E tekintetben tehát a jog feladata, hogy érvényesülésüket a megváltozott technikai körülményekhez igazított új szabályokkal biztosítsa. Napjaink az Internettel kapcsolatos jogfejlődésének jellemző tendenciáját mutatja, hogy ez az elméleti tétel egyre gyakrabban tükröződik konkrét jogi aktusokban. Nyilvánvalóan ilyen az Európa Tanácsnak az az ajánlása3, amelyet a Miniszteri Bizottság4 2004. december 15-én fogadott el. Az ajánlással az Európa Tanács azt javasolja a szervezet 46 tagállama számára, hogy a nyugat-európai jogi irodalomban a válaszadás jogaként ("right of reply") ismert sajtó-helyreigazítás5 alkalmazását az új médiaszolgáltatásokra, így az Internetre is terjesszék ki.
A dokumentum elfogadása alkalmat ad arra, hogy röviden megvizsgáljuk a helyreigazítás jogintézményének az európai jogi gondolkodásban elfoglalt helyét, és képet alkossunk arról, hogy az Európa Tanács megközelítésében ez a jog hogyan érvényesíthető az on-line szolgáltatások esetében.
A helyreigazítás az európai jogi környezetben6 először 1974-ben az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának egy határozatában7 jelent meg. A határozat - jogi jellegét tekintve ajánlásként - arra hívta fel a tagállamokat, hogy nemzeti jogrendjükben az egyén számára - becsületének, méltóságának és jóhírnevének védelme érdekében - teremtsék meg a gyors és megfelelő sajtóhelyreigazítás feltételeit. Az ajánlás a válaszadás jogát a valótlan tényközlésekkel szemben tartja alkalmazandónak. E mellett azonban adott a lehetőség a tagállamok számára arra is, hogy - az Európa Tanács az Emberi Jogok és az Alapvető Szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményének (ECHR) a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkező 10. cikke által biztosított kereteken belül maradva - e jogot a tényközléseken túl is biztosítsák8.
A határozat a válaszadás jogának garantálását valamennyi médiummal szemben megkívánja, azonban a "médium" fogalmát - az 1974-ben kézenfekvőnek tűnő felfogás szerint - a periodikus megjelenéshez köti, ami mellett külön nevesíti az újságot, a rádiót és a televíziót.
Az Emberi Jogok Európai Bizottsága9 1989-ben további megállapításokat tett a válaszadás jogáról, és egyik határozatában10 az ECHR 10. cikkének alkalmazásakor már kiindulópontként kezelte, hogy a jogintézmény "az információk sokféleségének tiszteletben tartandó garanciája" 11, amelynek - az egyén becsületének és jóhírnevének védelme mellett - a célja, hogy "a közönség számára biztosítsa a lehető legteljesebb informálódást" 12.
A válaszadás joga a jogértelmezés és az ajánlások szintjét adó "soft law" ilyen fejlődését követően a kötelező európai joganyagban a Határokon átlépő Televíziózásról szóló Európai Egyezményben13 és a Határok nélküli Televíziózásról szóló Irányelvben14 jelent meg. Mindkét dokumentum arra kötelezi15 a tag-, illetve részes államokat, hogy az egyének számára állampolgárságtól és lakóhelytől függetlenül tegyék lehetővé, hogy a joghatóságuk alatt működő televíziós műsorszolgáltatásokban a válaszadás jogát gyakorolhassák.
Az Európa Tanács jogi dokumentumai az on-line sajtót az Internet megjelenése óta jellemzően a hagyományos írott és elektronikus médiumokkal egyező megítéléssel kezelik. Az ET által elfogadott ajánlások - amelyek elsősorban a sajtó és az újságírók szabad és akadályoktól mentes működésének garanciáit célozzák megteremteni - az "újságíró" és a "médium" fogalmát a lehető legszélesebb értelemben használják. Így az R. (2000) 7. sz. ajánlás16, amely az újságíróknak a forrásaik meg nem nevezéséhez való jogáról szól, az újságírót olyan személyként határozza meg, aki "hivatásszerűen vagy rendszeresen gyűjt és terjeszt információkat a közönség számára, a tömegkommunikáció bármely eszközét igénybe véve" 17.
Hogy az európai szakmai közvélemény az on-line médiumokat és az internetes újságírókat is a sajtó részeként tartja számon, egyszersmind azt is jelenti, hogy a válaszadás jogát az on-line környezetben is alkalmazandónak tartja.
Azok az irodalmi álláspontok, amelyek ellenzik a válaszadás jogának az Interneten publikált közlésekre való kiterjesztését, alapvetően nem az európai, hanem az ettől lényegesen különböző amerikai alapjogi felfogásból kiinduló érvrendszereket használnak18. Az ilyen felfogás képviselői szerint a válaszadás lehetősége elbizonytalaníthatja a szerkesztőket, és arra ösztönözheti őket, hogy - ha nem kívánják kitenni magukat annak, hogy később korrekcióra kényszerüljenek - kerüljék a vitatott témákról való tájékoztatást. A jogintézmény ezért szerintük a gyakorlatban a véleményszabadság jogának érvényesülésével ellentétesen hatna19.
Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államok joga e felfogásból kiindulva a hagyományos médiumok esetében sem ismeri el általános szabályként20 a helyreigazítás jogát. A Legfelsőbb Bíróság egy 1969-es ítéletében21 a frekvenciaszűkösségre tekintettel egyedül a rádiók és televíziók esetében tartotta alkalmazandónak az ún. "Fairness Doctrine"-t, amely elv szerint a vitatott kérdésekről történő kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében a műsorszolgáltatók arra kötelezhetők, hogy ellentétes álláspontokat is ismertessenek. A műholdas műsorszolgáltatás elterjedésével és a műsorszolgáltatásra felhasználható frekvenciaspektrum terjedelmének ezzel járó megnövekedésével azonban az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság22 a nyolcvanas évek második harmadától már nem lát okot arra, hogy e szabályt tovább érvényesítse23.
A válaszadás jogának ab ovo elutasításán alapuló amerikai érvek azonban az európai szakmai közvéleményt nem győzték meg24. Így az, hogy a válaszadás joga végső soron az ECHR 10. cikkére vezethető visz-sza, az európai szabályozók számára kétséget kizáróan dönti el a vitát, és elméleti szempontból megfelelően támasztja alá azt az álláspontot, amely e jognak az internetes közegben történő alkalmazását is szükségesnek tartja.
Ennek megfelelően egyes európai nemzeti jogok már jelenleg is megállapítanak25, vagy megállapítani terveznek26 olyan szabályokat, amelyek alapján az internetes médiumok helyreigazítás közlésére kötelesek. Ezek közül a hatályos német médiaszolgáltatásokról szóló 1997-es tartományközi szerződés27 (MDStV) tekinthető modell értékűnek28.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
