Már az 1980-as években felmerült egy egységes nemzetközi magánjogi törvény létrehozásának nagy-ratörő vágya, mely mind a kollíziós, mind a joghatósági szabályokat, mind az elismerés és a végrehajtás szabályait magában foglalja, ám ez - ekkor még - nem tűnt megvalósíthatónak. Az 1990-es évek óta a kodifikáció az egyes területek részlettörvényekbe foglalásával haladt előre, ezeknek a törvényeknek a nagy része már az 1990-es években megszületett. A felülvizsgálat idején három új nemzetközi magánjogi törvény lépett hatályba, a régiekhez különböző módosítások születtek. Jelenleg egyedül a tulajdonjoggal kapcsolatos szabályok nincsenek még törvénybe foglalva.
A terv az volt - és hivatalosan még most is az - hogy a nemzetközi magánjogi szabályokat tartalmazó törvényeket egységes szerkezetbe foglalják, és beillesztik a Polgári Törvénykönyvbe, 10. könyvként. Jóllehet már tizenöt év eltelt azóta, hogy a nagy ad hoc kodifikáció megkezdődött, még mindig nincs valós kilátás egy egységes törvényre. 2003 végén az Igazságügy Minisztérium közzétette az Egységes Nemzetközi Magánjogi Törvény előtervezetét, mely a Nemzetközi Magánjogért felelős Állandó Bizottság által 2002 júniusában elkészített tervezeten alapul, ám ezen kívül semmilyen konkrét lépést nem tettek. Belgiummal ellentétben, ahol az új Nemzetközi Magánjogi Kódex kevesebb, mint 10 év előkészület után, 2004. október 1-jén hatályba lépett, Hollandiában a kodifikáció, vagyis a meglévő törvények egységes szerkezetbe foglalása, még mindig nem fejeződött be, és úgy tűnik, hogy nem is élvez prioritást.
A nemzeti kodifikációra sajnos kevesebb figyelmet szentelnek, ennek egyik oka pedig a nemzetközi magánjog folyamatban lévő európaizálódása, hiszen a nemzeti kodifikáció jelentőségét elsősorban az EU szintjén megjelenő változások határozzák meg. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a nemzetközi magánjog milyen irányban halad. A nemzeti szabályok a legszorosabb kapcsolat, és a gyengébb fél védelmének elvére épülnek, míg a jelenlegi EU rendeletek és tervezetek a belső piac érdekeit és az egységesség, egyszerűség és jogbiztonság kívánalmait tartják szem előtt.
A nemzetközi magánjog általános elvei, mint a külföldi jog alkalmazása, a renvoi, az imperatív szabályok, és a közrend még nincsenek törvénybe foglalva. Az Egységes Szerkezetű Törvény előbb említett tervezete 17 cikket tartalmaz ezekről a kérdésekről, melyek az irodalomban elfogadott és általánosan elismert elméleti álláspontokat, valamint az esetjogot tükrözik vissza. Nem világos azonban, hogy vajon hogyan, hol és mikor kerül sor ezen kérdések törvénybe foglalására.
A holland nemzetközi magánjogi törvények nagy része családi jogi vonatkozású. Ez szám szerint 9 törvényt jelent, és ezzel a nemzeti kodifikáció ezen a területen már befejeződött. Ezenfelül Hollandia részes fél a családi ügyeket érintő Hágai Egyezmények többségében. A jelenlegi EU rendeletek és a Bizottság családi jogi tárgyú javaslatai jelentik a nemzetközi családi jog harmadik szintjét, egyszersmind szükségessé teszik a nemzeti jogok adaptációját, vagy legalábbis korlátozzák azok hatókörét.
Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a holland Családi Jogi fejezet a Polgári Törvénykönyvből (1. Könyv), az eljárásjogot, és a családi jog területén hatályos nemzetközi magánjogi szabályokat, valamint a holland öröklési jogot is ideértve (Polgári Törvénykönyv 4. Könyve), angol nyelven megjelent az European Family Law Series 5. és 8. számában.
a) Nevek
Az 1989-es Névjogról szóló Nemzetközi Magánjogi Törvény (Wet Conjlictenrecht Namen) tartalmazza általában a nevekre, valamint a külföldön nyilvántartásba vett nevek elismerésére alkalmazandó szabályokat. A Családi és utónevekről szóló, 1980-es müncheni egyezmény kiegészítése szolgált a törvény alapjául. A Névjogról szóló Nemzetközi Magánjogi Törvény 2. cikke kimondja, hogy amennyiben egy személy holland állampolgár, arra tekintet nélkül, hogy más állampolgársága is van, a családi és utónevét a holland jog szabályozza. 2003-ban, a Garcia Avello v. Belgium ügyben az EuB kimondta, hogy az Európai Szerződés (EKSZ) 12. és 17. cikkei alapján egy tagállam nem tagadhatja meg a vezetéknév megváltoztatásához való jogot olyan személytől, aki rendelkezik egy másik tagállam állampolgárságával is, amennyiben a változtatás összhangban van az állampolgársága szerinti állam jogával. Eddig még nem történt meg ezen szabály alapján a holland törvény 2. cikkének módosítása, de már folynak a tárgyalások. Az EuB döntése következtében módosították a Családi nevek megváltoztatásáról szóló holland rendeletet. A 3/a) cikk b) pontja kimondja, hogy olyan gyermek vezetéknevét, aki a holland állampolgárságon kívül egy másik EU tagállami állampolgársággal is rendelkezik, ezen másik tagállam jogának megfelelően meg lehet változtatni az EK-Szerződés 12. és 17. cikkei alapján.
Az még mindig nem világos, hogy ez a módosítás vajon elegendő-e, vagy szükség van a Névjogi Kollíziós Törvény 2. cikkének módosítására is. A holland Fellebbviteli Bíróság 2004-ben a Garcia Avello ítéletre hivatkozva helyt adott egy olyan kérelemnek, mely a spanyol névjog alkalmazására irányult a gyermek spanyol-holland kettős állampolgársága alapján. Az irodalomban ugyan eltérnek a vélemények, a szerző véleménye szerint azonban elengedhetetlenül szükséges a Névjogról szóló Nemzetközi Magánjogi Törvény 2. cikkének módosítása annak érdekében, hogy valóban biztosítva legyen a szülőknek a döntési jog, vagyis, hogy kettős állampolgárság esetén a holland jog, vagy egy másik tagállam joga alapján választanak nevet.
b) A kiskorúakat érintő szabályok: leszármazás, örökbefogadás, szülői felelősség és gyermekvédelem
A korábbi áttekintés már tárgyalta a Leszármazásról szóló Nemzetközi Magánjogi törvény javaslatot (Wet Conjlictenrecht Afsramming). A törvény, mely 2003. január 1-jén lépett hatályba, az alkalmazandó jogra és a külföldi ítéletek elismerésére vonatkozó szabályokat tartalmazza. Csakúgy, mint a legtöbb családi joggal kapcsolatos holland kollíziós törvényben, főszabályként ebben is a szülő(k) állampolgársága a meghatározó, de amennyiben az állampolgárság szerinti jog nem biztosítja a gyermek és szülője között a családi köteléket, a gyermek szokásos tartózkodási helyének a joga lesz irányadó (favor infantis elv). A jogállások különbözőségének elkerülése végett a leszármazással kapcsolatos külföldi ítéletek elismerésére vonatkozó szabályok rugalmasak.
A gyermekekkel kapcsolatos törvények sorában a 2004. január 1-jén hatályba lépett Örökbefogadásról szóló Nemzetközi Magánjogi Törvény (Wet Conjlictenrecht Adoptie) a következő. E törvény kiegészíti a Gyermekek Védelméről és a Nemzetközi Örökbefogadással kapcsolatos Együttműködésről szóló 1993-as Hágai Egyezményt (valamint az ahhoz kapcsolódó holland átültető törvényt), és az Örökbefogadás Előtt Álló Külföldi Gyermek Elhelyezésével Kapcsolatos holland törvényt. Az Örökbefogadásról szóló Nemzetközi Magánjogi Törvény 3. cikke szerint a holland jogot kell alkalmazni, amennyiben az örökbefogadást Hollandiában mondták ki, vagy vonták vissza. A gyermek szüleinek, más személyeknek vagy intézményeknek az egyetértésére, jóváhagyására, illetve a részükre eszközölendő közlésekre a gyermek állampolgársága szerinti jog az irányadó. Az 5. és az azt követő cikkelyek a más országokban történt örökbefogadások elismerésének szabályait tartalmazzák, arra az esetre, ha az adott ország nem volna részese az 1993-as Hágai Egyezménynek. Kétféle örökbefogadást ismer a törvény: olyan külföldön történt örökbefogadást, amely esetében a döntés idején minden egyes érintett lakhelye (domicile) külföldön volt (6. cikk), illetve az olyan külföldön történt örökbefogadást, mely holland lakosokat érint (7. cikk). A 6. cikk kimondja, hogy a külföldön történt örökbefogadást el kell ismerni Hollandiában, amennyiben a döntést illetékességi körében eljárva azon külföldi állam helyi hatósága hozta, amelyben a) mind az örökbefogadott, mind az örökbefogadók szokásos tartózkodási helye található a döntés meghozatala, vagy a kérelem benyújtásának idején, vagy b) amelyben akár az örökbefogadott, akár az örökbefogadók szokásos tartózkodási helye található a döntés meghozatala, vagy a kérelem benyújtásának idején. Az elismerést vissza lehet utasítani, amennyiben akár a vizsgálat, akár az eljárás nyilvánvalóan nem volt megfelelő, vagy amennyiben a döntést nem ismerik el abban az államban, ahol a gyermek vagy az örökbefogadó szülők szokásos tartózkodási helye van, vagy ha az elismerés nyilvánvalóan a holland közrendbe ütközik. A holland lakosok esetében az elismerés nem automatikus, hanem szükség van az eljárás Hollandiában való lefolytatására. A 7. cikk kimondja, hogy olyan külföldi örökbefogadási határozat ismerhető el, amelyet a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti helyi hatóság hozott, amennyiben az nem sérti a külföldi gyermekek hollandiai elhelyezéséről szóló holland törvény rendelkezéseit, és az örökbefogadás nyilvánvalóan megfelel a gyermek érdekeinek. Az elismerést a 6. cikkben szabályozott esetekben lehet elutasítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
