Jogeset száma: BH 2023.193.
Címszavak: fogyasztói szerződés; tisztességtelen szerződési feltétel érvénytelensége; érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítása; érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása; jogalap nélküli gazdagodás; 93/13/EGK irányelv
A felperes mint lízingbeadó és az alperes mint lízingbevevő között 2007. május 29-én svájci frank alapú egyedi lízingszerződés jött létre egy bruttó 3 484 000 Ft vételárú személygépkocsi megvásárlása céljából. A lízingszerződés szerint a mértékadó devizanem a svájci frank volt. A szerződés külön rendelkezett a kamatváltozásról és az árfolyamváltozásról, a lízingdíjak összegéről és esedékességéről is. A lízingdíj összesen 4 899 104 Ft volt.
Az egyedi lízingszerződés elválaszthatatlan részét képezte a gépjármű lízingtevékenységre vonatkozó üzletszabályzata, amely a mértékadó kamatláb fogalmát is meghatározta.
A felperes a lízingtárgy vételárát a szállítónak megfizette, a gépjármű üzembentartója az alperes lett, aki a lízingdíjak fizetését megkezdte, de a szerződéses kötelezettsége teljesítését később elmulasztotta.
A felperes - az alperes részére 2013. szeptember 18-án kézbesített 98 208 Ft lejárt tartozás megfizetésére történt felszólítást követően - 2013. október 1-én kelt levelével a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondta, és az alperest felszólította a felmondással lejárttá tett 3 887 859 Ft megfizetésére. Ebből az összegből 2 050 843 Ft volt az árfolyamváltozás, 217 946 Ft az árfolyamváltozás kamata. A felperes a lízingtárgy értékesítéséből befolyt vételárat, 1 370 000 Ft-ot a követelésre jóváírta. A felperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztóikölcsön-szerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH 2 törvény) szerinti elszámolási kötelezettségének eleget téve, az alperes javára 186 753 Ft tisztességtelenül felszámított összeget írt jóvá, és felhívta az alperest a fennmaradó 2 368 538 Ft megfizetésére.
A felperes a fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárásban előterjesztett, módosított elsődleges keresetében a lízingszerződésből eredő követelés jogcímén kérte az alperest a lejárt tőke, ügyleti kamat és késedelmi kamat megfizetésére kötelezni. Másodlagosan a lízingszerződés érvénytelensége jogkövetkezményének levonásaként kérte a szerződés érvényessé nyilvánítását és az alperes kötelezését 2 320 131 Ft tőke és ennek 2017. május 6-tól a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére.
Másodlagos kereseti kérelme körében elismerte, hogy a felek között létrejött szerződés az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás nem megfelelő volta miatt érvénytelen. Elkészítette a kölcsön forint alapú kalkulációját, amelynek során az alperes fizetési kötelezettségét csökkentette az árfolyamkülönbözet és a tisztességtelenül felszámított díjelemek összegével, valamint növelte a magasabb forint alapú ügyleti kamatláb miatt magasabb törlesztőrészletekkel, a magasabb fizetési kötelezettség alapján magasabb összegben megállapított felmondási díjjal és késedelmi kamat összegével. Előadta, hogy a keresete szerinti levezetés a Kúriának a DH törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó Konzultációs Testületének 2019. június 19-i üléséről kiadott emlékeztetőjén alapul. Hivatkozott arra, hogy az érvénytelenség jogkövetkezménye egyedül az érvényessé nyilvánítás lehet, amelynek során a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlya fennmaradjon, egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a szerződés érvénytelen, többek között azért, mert tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaz. Hivatkozott a felmondás jogszerűtlenségére is. A másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában tiltakozott a szerződés érvényessé nyilvánítása és a felperes által ennek körében kidolgozott módszertan ellen.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a lízingszerződést az ítélet meghozataláig terjedő időre hatályossá nyilvánította és kötelezte az alperest 335 751 Ft tőke és ennek 2013. december 6-tól a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére. A felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás elmaradása, illetve nem megfelelő volta miatt a szerződés árfolyamkockázat viselésére vonatkozó általános szerződési feltétele az 1959-es Ptk. 209. § (1) bekezdése alapján tisztességtelen, így érvénytelen. Mivel pedig ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, annak érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi.
Az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti kérelem alapján az érvénytelenség jogkövetkezménye levonása során rögzítette, hogy az érvényessé nyilvánítás, azaz a
- 481/482 -
tisztességtelen rendelkezés elhagyása, a szerződés forintalapú konstrukcióvá való átalakítása, a forint kamat és kamatfelár alkalmazása oda vezetne, hogy az alperes fizetési kötelezettsége közel azonos lenne, mint az érvénytelen devizaalapú szerződés teljesítése esetén. Ez pedig az elsőfokú bíróság szerint nem szolgálja a fogyasztó alperes károsodástól való megóvását. Álláspontja szerint ezért a felek közötti elszámolásra a szerződés hatályossá nyilvánításával nyílik lehetőség.
A hatályossá nyilvánítás esetén az alperes által visszatérítendő tőkeösszegnek meg kell egyeznie a felperes által folyósított összeggel, és mivel az elszámolás alapját képező szerződés érvénytelen, az elszámolás nem történhet a szerződésben foglalt ügyleti kamat alapulvételével, ahelyett egyenértéki kamat fizetendő. Ennek mértéke az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyezik meg. Ez ugyan azonos mértékű a késedelmi kamattal, a kamatfizetési kötelezettség jogalapja azonban nem a késedelem, hanem az idegen pénz használatának ténye. Az egyenértéki kamat alkalmazásával biztosítható az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fennmaradása, ezzel kerülhető el, hogy valamely fél a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe kerüljön.
Az elsőfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy az alperes szerződéses akarata lényegében az egyedi lízingszerződésen feltüntetett 4 899 104 Ft összes lízingdíj megfizetésére irányult. A hatályossá nyilvánítás során az elsőfokú bíróság az elszámolást az alperes befizetéseinek összege és időpontja, valamint az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat mint egyenértéki kamat figyelembevételével végezte el. Az alperes felmondás jogellenességével kapcsolatos védekezését nem találta alaposnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, a lízingszerződést 2013. október 1. napjáig érvényessé nyilvánította akként, hogy a svájci frank alapú szerződésből eredő árfolyamkockázat az alperest 30%-ban terheli.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződés hatályossá nyilvánítására látott lehetőséget. Ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy az érvénytelenség megállapításakor - a jogkövetkezmények alkalmazására irányuló kereset (viszontkereset) esetén, feltéve, hogy az érvénytelenség oka kiküszöbölhető - a bíróságnak elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie. Az érvényessé nyilvánítás elsődlegesen alkalmazandó jellege pedig kizárja a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítás lehetőségét.
Az 1/2010. PK vélemény 8. pontja szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásánál a bíróságnak gondoskodnia kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról, meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. A 8. pont indokolása alapján a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, más szóval meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. Érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy az eredetileg fennállt értékegyensúly fennmaradjon. A bíróságnak a jogviszony rendezése során tehát arra kell törekednie, hogy a már teljesített szolgáltatással egyenértékű ellenszolgáltatás megtérítését rendelje el, és az elszámolás során egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna.
A másodfokú bíróság emellett azt is kiemelte ítéletében, hogy nem önmagában az egyenlőtlenség, hanem annak jelentős mértéke az, ami a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 91/13/EGK irányelv 3. cikk (1) bekezdése, valamint az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) e rendelkezéshez kapcsolódó joggyakorlata szerint megalapozza a tisztességtelenség megállapítását. Az átlagos fogyasztónak a nem megfelelő és nem teljes körű tájékoztatás mellett is tudnia kellett azt, hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen irányban is változhat.
A másodfokú bíróság nem látta alkalmazhatónak a forint alapon történő érvényessé nyilvánítást, mivel az arra az esetre vonatkozna, ha az alperes egyáltalán nem lett volna tudatában annak, hogy devizaalapú szerződést köt. Mindezek alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az érvénytelenség oly módon küszöbölhető ki, ha a szerződés devizaalapúságát meghagyva, a szerződést a megszűnése időpontjáig érvényessé nyilvánítja. Az érvényessé nyilvánítás eredményeképpen azonban nem egy speciális, használat alapú elszámolás alkalmazandó. Az érvényessé nyilvánításnak ugyanis éppen az a jogkövetkezménye, hogy a felek között - az árfolyamváltozás viselésével kapcsolatos rendelkezések tisztességtelensége kiküszöbölésével - az érvényessé nyilvánított lízingszerződés rendelkezései alapján kell elszámolni. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság az árfolyamkockázatot akként osztotta meg, hogy annak 70%-át a felperes, 30%-át pedig az alperes viseli. Erre tekintettel a felek közötti elszámolás akként alakul, hogy a felperes által a felülvizsgált elszámolásban kimutatott 2 368 832 Ft tartozásból levonva az 1 516 879 Ft felperes által viselt árfolyamkockázatot, az alperest 851 953 Ft hátralékos lízingdíjtartozás terheli.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet jogszabálysértését több okból is állította: vitatta az érvényessé nyilvánítást mint a bíróság által egyedül alkalmazhatónak vélt jogkövetkezményt, az alperesre hárított 30%-os kockázatviselési mértéket, a késedelmi kamat viselésének kötelezettségét, valamint sérelmezte az uniós jog alkalmazásának mellőzését. Megítélése szerint a másodfokú ítélet teljes mértékben mellőzte a fogyasztóvédelmi szempontokat, ami ellentétes az uniós joggal. Az uniós joggyakorlat alapján a tagállami bíróságoknak a fogyasztó érdekét és akaratát lehet csak figyelembe ven-
- 482/483 -
ni az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása körében. A 93/13 irányelv 8. cikkének helyes értelmezéséből az következik, hogy csak az egyirányú elmozdulást lehetővé tevő szabályozás érvényesülhet, csak olyan, ami a fogyasztót jobban védi. Ebből következően a fogyasztói irányelvbe ütközik a Kúria Konzultációs Testületének 2019. június 19-ei állásfoglalása is, amely fenntartja a devizaelszámolást, ami azonban nem áll a fogyasztó érdekében. Ebből következik, hogy akkor jár el helyesen a bíróság, ha teljes mértékben mellőzi a perrel érintett szerződés kapcsán a fogyasztót terhelő árfolyamkockázatot, mint ahogy ezt helyesen az elsőfokú bíróság tette.
Az alperes szerint a nemzeti bíróság nem módosíthatja a tisztességtelen feltétel tartalmát, emiatt a szerződést nem nyilváníthatja érvényessé sem, mivel ez olyan tartalmi módosulást eredményez, amelyre a felek szerződéskötéskori akarata nem terjed ki, amelyre nézve nincs konszenzus köztük. A bíróság pedig nem pótolhatja a szerződési akaratot.
Az alperes jogsértőnek tartotta a késedelmi kamatra kötelező rendelkezést is, arra hivatkozással, hogy érvényessé nyilvánítás esetén nem eshetett késedelembe.
A Kúria elsődlegesen azt rögzítette, hogy tényként állapítható meg, hogy a perbeli lízingszerződésben az árfolyamkockázatot a fogyasztóra (alperesre) hárító szerződéses kikötés a felperes által nyújtott nem megfelelő tájékoztatás miatt az 1959-es Ptk. 209. § (1) bekezdése és 209/A. § (2) bekezdése alapján tisztességtelen, ezért semmis. Mivel pedig a devizaalapú fogyasztóilízing-szerződés ezen kikötése a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, a szerződés elsődleges tárgya, tisztességtelensége ezért a teljes szerződés érvénytelenségét eredményezi.
A Kúria ezt követően rámutatott arra, hogy a magyar jogi környezetben az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító kikötés tisztességtelensége és annak jogkövetkezménye önállóan vizsgálandó. A Kúria e körben elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem azon állítását vizsgálta, amely szerint a fogyasztó választhatja meg, hogy a bíróság az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza, a választását az eljáró bíróságnak kötelessége tiszteletben tartani. A Kúria álláspontja szerint a fogyasztói érdekek elsődlegességére figyelemmel sem támasztható alá az alperesnek ez az álláspontja.
A fogyasztót az a jog illeti meg, hogy lemondjon a védelmi rendszer igénybevételéről, azaz megfelelő tájékoztatást követően nyilatkozhat úgy, hogy nem hivatkozik a feltétel tisztességtelenségére, nem kéri levonni annak jogkövetkezményét, de amennyiben ilyen nyilatkozatot tesz, úgy az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazott módja, illetve annak tartalma meghatározása során nem a fogyasztó kinyilvánított akarata bír elsődleges jelentőséggel. A kérelemhez kötöttség elve ugyan nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenség megállapítása iránti perben, az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében azonban a fél kérelmének tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság ugyanakkor nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.
A Kúria nem értett egyet az alperes azon jogi álláspontjával sem, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozatainak a jogegységi határozatokhoz hasonló joghatásai lennének (a jogkövetkezmények alkalmazása során is). Így a lengyel előzetes döntéshozatali előterjesztések alapján hozott EUB-határozatok sem irányadóak a magyar jogi környezetre, illetve annak nem mindenben feleltethetőek meg, a magyar és a lengyel tagállami jogi szabályozás és az érvénytelenség tekintetében alkalmazott jogvédelmi eszközök különbözősége miatt.
A Kúria külön is hivatkozott az EUB C-705/21. sz. ügyben (AxFina Hungary Zrt.) hozott ítéletére, amelyben az EUB megerősítette azt a korábbi gyakorlatát, hogy a fogyasztói irányelv 6. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ha a nemzeti bíróság megállapítja a tisztességtelen feltétel semmisségét, nem egészítheti ki a szerződést e feltétel tartalmának módosításával, az irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú, az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére irányuló cél elérése érdekében. Az EUB ezért kimondta, hogy a nemzeti bíróság nem orvosolhatja a szerződésnek az abban szereplő valamely kikötés tisztességtelen jellegéből eredő érvénytelenségét oly módon, hogy e szerződést érvényesnek nyilvánítja, és egyidejűleg módosítja annak pénznemét és az említett szerződésben rögzített kamatlábat, vagy maximálja e deviza árfolyamát. Pontosítva eddigi gyakorlatát kimondta azt is, hogy ha a felek vonatkozásában nem lehet helyreállítani azt az állapotot, amelyben akkor lettek volna, ha e szerződést nem kötötték volna meg, a tagállami bíróság feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna. Ezért a nemzeti bíróság jogosult többek között arra, hogy a fogyasztó érdekeit védelemben részesítse azáltal, hogy visszatérítteti neki azokat az összegeket, amelyeket a hitelező a tisztességtelennek ítélt feltétel alapján szedett be, azzal, hogy e visszatérítés a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történik.
Mindezek alapján a Kúria arra az álláspontra jutott, hogy a C-705/21. számú ítélet tükrében egyértelmű, hogy a Kúriának a Konzultációs Testület által kidolgozott kétféle elszámolási módtól eltérő alapon kell az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásáról rendelkeznie.
A jogkövetkezmények levonása tekintetében az irányelv a tagállami jogok eltérő megoldásainak ad teret. A magyar jogalkotó a devizaalapú kölcsönszerződések tekintetében speciális szabályozást adott és e jogviszonyoknál kizárta az in integrum restitutiót, így a szerződő felek vonatkozásában nem lehet helyreállítani azt az állapotot, amelyben akkor lettek volna, ha e szerződést nem kötötték volna meg. A bíróságnak ugyanakkor feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna.
A Kúria kiemelte továbbá, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célkitűzés arra irányul, hogy a felek közötti egyensúlyt akként állítsa helyre, hogy
- 483/484 -
közben főszabály szerint fenntartsa a szerződés egészének érvényességét, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsa. Ennek az elvárásnak az felel meg, ha a bíróság elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására törekszik.
A Kúria álláspontja szerint az uniós joggyakorlat és így a C-705/21. sz. ítélet sem zárja ki az érvényessé nyilvánítást az alkalmazható jogkövetkezmények közül. Az érvénytelenség oka ugyanis nem önmagában a kirovó és a lerovó pénznem eltérése, hanem az ebből eredő árfolyamkockázat viselésének a fogyasztóra gyakorolt hatásainak átláthatatlansága. Ez pedig az érvényessé nyilvánítás keretében maradéktalanul megszüntethető azzal, hogy az árfolyamkockázatot nem a fogyasztó viseli, az alól teljes mértékben mentesül. Ez nem jelent az uniós joggyakorlat fogalomkészlete szerint tiltott szerződésmódosítást, mert lényegét tekintve arról van szó, hogy - ha a kockázattelepítés tekintetében adott tájékoztatás átláthatatlan - a teljes szerződés megdőlése esetén az a jogkövetkezmény, hogy kiesik az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő feltétel, a szerződés a kockázattelepítő rendelkezések nélkül fennmaradhat.
Magyarországon az eddig követett bírói gyakorlat az érvényessé nyilvánítás során az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 8. pontjában megfogalmazott elszámolási elveket vette alapul az érvényessé nyilvánítás során. Ennek lényege szerint a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, más szóval meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. Ezt az értelmezést a magyar bírói gyakorlat az uniós jogfejlődésre is tekintettel ítélte megfelelőnek.
Ugyanakkor a C-705/21. sz. ítéletből következően a nemzeti bíróság nem jogosult helyreállítani a tisztességtelen feltételek okozta jelentős egyenlőtlenséget, mert e lehetőség sérthetné a fogyasztói irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt, amely az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére irányul. A jogkövetkezmények levonása során az EUB a hangsúlyt a szankciós jellegre helyezte át. Mindebből következik, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó fogyasztói szerződések esetén a jogkövetkezmények levonása során - az EU-jog konform értelmezésnek megfelelően - az érvényessé nyilvánításkor az 1/2010. PK vélemény 8. pontjában megfogalmazott elszámolási elvek nem irányadók, illetve a visszatartó erő, a szankciós jelleg érvényesülésének érdekében oly módon értelmezendők, hogy a felek közötti tényleges egyensúly helyreállítását a tisztességtelen feltétel elhagyásával kell biztosítani.
Az EUB által adott útmutatásnak megfelelően ezért a nemzeti bíróságnak úgy kell a fogyasztó érdekeit védelemben részesítenie, hogy - a jogalap nélküli gazdagodás elveinek megfelelően - a megszűnt szerződések esetén visszatérítetti, meg a meg nem szűnt szerződések esetén teljesítésként elszámolja neki azokat az összegeket, amelyeket a pénzintézet a nem átlátható módon a fogyasztóra telepített árfolyamkockázat alapján szedett be vagy írt elő, míg a szerződés egyéb (nem tisztességtelen) feltételei változatlan tartalommal kötik a feleket.
Ha a nem átlátható módon a fogyasztóra telepített árfolyamkockázat viselését kimondó kikötést elhagyjuk a szerződésből, amelynek eredményeként a kölcsön tőkeösszegének és járulékainak visszafizetésére a folyósításkori árfolyamon és kamatmértékkel kerül sor, ezzel teljesül az az EUB joggyakorlatával értelmezett irányelvi célkitűzés, hogy a fogyasztó mentesül a tisztességtelen rendelkezés valamennyi következményétől, az árfolyamkockázatot teljes mértékben a pénzintézet viseli.
Ezzel a módszerrel a teljesítéssel megszűnt szerződések esetén elszámolással rendezhető az adós visszatérítési igénye. A fogyasztó szerződésszegése miatt - felmondással - megszüntetett szerződések esetén az árfolyamkockázat fogyasztóra terhelése nélküli elszámolás eredményétől függően lehet állást foglalni a felmondás kötelemszüntető hatásáról. Miután a felmondott szerződéseknél a felmondás jogszerűsége csak a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén vizsgálható, így indokolt első lépésként a szerződés érvényessé nyilvánítása úgy, hogy az árfolyamkockázat nem terheli a fogyasztót. Ezt követően szükséges a devizaalapú fogyasztóikölcsön-szerződések - és az ezzel egy tekintet alá eső, a DH törvények hatálya alá tartozó fogyasztóilízing-szerződések - felmondása jogszerűségének megítéléséről szóló 4/2021. PJE határozatban meghatározott elvek szerint vizsgálni a felmondás jogszerűségét akként, hogy ebben az esetben a felmondás előtt az árfolyamváltozás címén tisztességtelenül felszámított összegeket kell vizsgálni.
Ha az újraszámítás eredményeként is az állapítható meg, hogy a felmondás jogszerű volt, mert még így is olyan mértékű volt a tartozás, hogy az megalapozta a rendkívüli felmondást, akkor az érvényessé nyilvánított szerződés a felmondással megszűnt, a fennálló tartozás összegéből le kell vonni az árfolyamváltozás címén felszámított összeget.
Ha pedig az újraszámítás eredményeként a felmondás jogellenessége állapítható meg, akkor attól függően kell eljárni, hogy időközben a szerződés eredeti futamideje letelt-e. Az eredeti futamidő időközbeni letelte esetén az esetlegesen fennmaradt tartozás összegéből le kell vonni az árfolyamkockázat címén felszámított összeget. Ha nem maradt fenn tartozás vagy kisebb, mint a jogellenesen felszámított összeg, a fogyasztó részére a különbözetet vissza kell fizetni. Ha pedig a felmondás jogellenes és az eredeti futamidő még nem járt le, teljesítésként el kell számolni a fogyasztó javára a jogellenesen felszámított összegeket, a jövőbeni törlesztőrészletek összegét pedig újra kell kalkulálni.
Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek fenti módon történő levonása során a pénzintézetnek mindenképpen újra kell számolnia a fogyasztó tisztességtelen kikötést már nem tartalmazó teljesítéseit.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és
- 484/485 -
az elsőfokú bíróságot a perfelvételi szaktól kezdődően új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Kúria ítéletének egyik lényeges megállapítása, hogy ha a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltétel érvénytelensége miatt a teljes szerződés érvénytelen (semmis) lesz, akkor azt a magyar bíróság továbbra is jogosult érvényessé nyilvánítani. A C-705/21. számú ítélet sem zárja ki ugyanis az érvényessé nyilvánítást, mivel az nem jelent az uniós joggyakorlat fogalomkészlete szerint tiltott szerződésmódosítást.
A C-705/21. számú ítéletből következően azonban a nemzeti bíróság nem jogosult helyreállítani a tisztességtelen feltételek okozta jelentős egyenlőtlenséget, mert ez sérthetné a 93/13-as irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt, amely az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére irányul. A Kúria ezzel kapcsolatban külön kiemelte, hogy az EUB a hangsúlyt a szankciós jellegre helyezte át.
Ugyanezeket az elveket rögzítette a Kúria a BH 2023.220. számon közzétett ítéletében is. Az EUB gyakorlata alapján a tagállami bíróság nem egészítheti ki a szerződést a tisztességtelen feltétel tartalmának módosításával, a Kúria álláspontja szerint azonban az érvényessé nyilvánítás eredményeként megvalósíthatók a 93/13-as irányelv EUB által értelmezett célkitűzései is. Így a nemzeti bíróság jogosult többek között arra, hogy a fogyasztó érdekeit védelemben részesítse azáltal, hogy visszatérítteti neki azokat az összegeket, amelyeket a hitelező a tisztességtelennek ítélt feltétel alapján szedett be, azzal, hogy e visszatérítés a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történik.
Mindebből a Kúria szerint az következik, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó fogyasztói szerződések esetén a magyar jogszabályi rendelkezések EU-jog-konform értelmezésének az felel meg, ha a bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményét a tisztességtelen feltétel elhagyásával biztosítja. A kölcsönszerződés (lízingszerződés) olyan tartalommal történő érvényessé nyilvánítása felel meg az EUB által értelmezett uniós jognak és egyben a magyar jogszabályi előírásoknak is, amely teljes egészében mentesíti a fogyasztót az árfolyamkockázat viselése alól. Ez a megoldás nem jelent az uniós joggyakorlat fogalomkészlete szerint tiltott szerződésmódosítást, mert lényegét tekintve arról van szó, hogy - ha a kockázattelepítés tekintetében adott tájékoztatás átláthatatlan - a teljes szerződés megdőlése esetén az a jogkövetkezmény, hogy kiesik az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő feltétel, a szerződés pedig a kockázattelepítő rendelkezések nélkül fennmaradhat. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, egyetemi docens Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
