Az állam részéről korábban is felmerült már a kommunális hulladék körüli nem szabályozott ténykedés, egyszóval a guberálás pönalizálása. Ez a törekvés annak idején megbukott, mivel az Alkotmánybíróság azzal szemben foglalt állást, lényegében arra az álláspontra helyezkedve, hogy egy jogilag nem tiltott magatartástípus büntetése elfogadhatatlan. A jogalkotó később ezt az akadályt - elméletileg vitatható módon - a hulladéknak, szemétnek fictióval a tulajdon körébe vonásával hidalta át, tekintve, hogy ezáltal a guberálás és "lomizás" - dogmatikailag - vagyon elleni szabálysértéssé vagy bűncselekménnyé lényegül.
A "lomizás" intézményes gyakorlata korunkat egy civilizációs fázissal megelőzően az ún. guberálás volt. A guberálás a meddőhányók és szeméttelepek munkaigényes átkutatását jelentette hasznosítható dolgok, de akár táplálék után is. A lomtalanítás voltaképpen ideiglenes szemétszigetek képződésével együtt járó alkalmi, illetőleg rendszeres művelet, amely szintén alkalmat adhat guberálásra, mai kifejezéssel "lomizásra". A szegények tallózása a szemétben, termelési hulladékban tehát köznyelvi fogalmakkal körülírt, viszont e fogalmakhoz jellemzően nem kapcsolódnak büntetőjogi asszociációk. Ez nem véletlen. A "lomizás" megengedésének kultúrtörténeti előzménye, ha tetszik őse az ún. "mezgérlés tilalma". A mezgérlés tilalma ősi gyakorlat, voltaképpen vallási intézmény, pontosabban vallás által szentesített, védett társadalmi intézmény volt már évezredekkel ezelőtt. Azt jelentette, hogy a - társadalmi termelés technológiai szintjére jellemző, azzal együtt járó - terményhulladékot nem volt szabad a tulajdonosnak begyűjtenie, hanem azt a szegények számára ott kellett hagynia az aratás, betakarítás színhelyén.[1] Ez nem volt más, mint a terményhulladék szándékos elhagyása - római jogi kifejezéssel - derelictiója. Ez a rendelkezés egyfelől inspirált a technológiai fejlesztésre és a gondos munkára, azaz a hulladék minimalizálására, egyúttal lehetőséget adott a szegények - saját munkavégzésükre is alapozott - ellátására, támogatására, a gazda nagyvonalúságának függvényében. Az urbanizációval a mezgérlés tilalma elvesztette ugyan szakrális karakterét, de a derelictio de facto hatásainak szerkezetét követő eredeti formában is tovább élt tehát a guberálásban, majd "lomizásban". Mára viszont a "lomizás" bizonyos körben, a guberálás pedig abszolút tilalmas, korlátozott tevékenységgé lett, azaz az eredeti elv a visszájára fordult. A természetjogi megközelítés és a pozitív jog tehát e téren végzetesen divergál.
A taglalt kérdés kapcsán hadd emlékeztessek: hivatásrendünk allegorikus alakja Justitia; ez köztudott. Közismertek sudár alakja ábrázolásain megjelenő attribútumai, a szemkendő és mérleg is. Ezen attribútumok olyan eszmék szimbólumai, amelyek a természetjogból, az észjogból erednek. A szemkendő nem vakságot, a mérleg nem kapzsiságot, hanem elfogulatlanságot, objektivitást és méltányosságot jelez. Az ismertetett esetkör kapcsán azonban újra felmerül az elemzőben, hogy a jogpozitivista megoldások ihletőjét inkább a valóban vak Teiresziasz bottal és vezetőkutyával ábrázolt botorkáló alakjában kellene keresni.
- 401/402 -
A tárgyban hatáskörrel bíró hatóság feladatellátása során felmerülhet a fémkereskedelmi bírság kiszabása, a fémkereskedelmi eljárásban történő lefoglalás és elkobzás foganatosítása a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény (fémtörvény) alapján, ezzel egyidejűleg pedig a lomtalanítás során a közterületre kihelyezett és magánszemély által begyűjtött, majd fémkereskedő részére értékesített fémkereskedelmiengedély-köteles anyag kapcsán lopás miatt feljelentés, illetőleg szabálysértési eljárás kezdeményezése is. A többes értékelés kérdését jórészt a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: hulladéktörvény) 43. § (2) bekezdés, valamint a lentebb említésre kerülő 40. § (1) bekezdés és 43. § (1) bekezdések rendelkezései vetik fel.
A többes szankcionálásra vonatkozóan a jogelmélet a ne bis in idem elvet, azaz a "kétszeres értékelés tilalmát" tartja irányadónak, amely a Ket. kommentár[2] szerint lényegében azt jelenti, hogy "különböző hatóságok ugyanazon magatartás miatt ugyanazon szabályozási célt követő, de eltérő jogi tiltások alapján egyaránt eljárhatnak-e, a másik pedig, hogy a hatóság tiltó határozatát megszegő magatartás szankcionálható-e egyszerre végrehajtási eljárásban eljárási bírsággal, és ha a jogszabályok a határozatban foglaltak megsértése esetén lehetővé teszik, akkor egyben anyagi jogi bírságolással is". A kommentár kijelenti, hogy "a magyar bírói gyakorlat szerint a különböző jogszabályokban meghatározott, különböző célból és hatáskörben eljáró szervek párhuzamos eljárása nem kizárt ugyanazon magatartással kapcsolatban, amely ugyanannak a tevékenységnek többféle felelősségi rendszerben történő elbírálását eredményezheti (Legf. Bír. Kf.IV.27.929/1998/4.; Kf.III.25.785/1994/3.; Kf.I.25.523/1994/2.)." Ezzel összhangban kiemeli: "... a Ket. 170. § szabálya esetében azt kell ebben a vonatkozásban kiemelni, hogy más hatóságok, bíróságok ugyanazon magatartás miatt más védett érdekek sérelmét reparáló eljárásokat egyértelműen lehetővé teszi" (lásd részletesen a Ket. 170. §-ához fűzött kommentárt).
Mindezekből kitűnően nincs elvi akadálya a lopás és a lopott - pl. fém - holmival való tiltott kereskedés külön-külön, azaz többes szankcionálásának, hiszen az illegális fémhulladék-kereskedés önmagában megalapozza a közigazgatási bírságot, függetlenül attól, hogy maga a fémhulladék megszerzése lopás vagy nem lopás útján valósult meg. Ugyanígy nincs dogmatikai akadálya - a közigazgatási szankció mellett - több büntető tényállás együttes értékelésének sem, mivel a Btk. 370. §-ba ütköző lopás állhat halmazatban más, a témába vágó tényállásokkal, mint pl. a Btk. 248. §-ba ütköző hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével.
Tehát a ne bis in idem és a "lomizás" vonatkozásában a többes szankcionálás kérdése végeredményben egyszerűen eldönthető elméleti kérdés. A lentebb kifejtett gyakorlati és elméleti szempontok inkább azt a kérdést vetik fel, hogy vajon megalapozott volt-e a "lomizás" kriminalizálása jogalkotói részről. Hadd előlegezzem meg a választ annyiban, hogy megfigyelésem szerint a jogintézmény születésétől kezdve a desuetudo sorsára ítéltetett.
Jelenleg vegyülnek a rendészeti feladatkört érintő védett jogi tárgyak, a környezet és a vagyon, utóbbi - inadekvát módon - közrendvédelmi szempontból került bevonásra az esetkörbe fictio útján, a "lomizás" vagy guberálás büntetőjogi üldözésének dogmatikai feltételei eltérőek a hulladékgyűjtő edényzetben és az azon kívül elhelyezett hulladék esetében, továbbá az elkövetési értékhatár és az érték-egybefoglalás szabályai további kérdéseket is felvetnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
