1. Susan George "Lugánói tanulmány" c. könyve először 1999-ben jelent meg angolul. Azóta több mint 15 nyelvre fordították le, és számos országban több kiadást is megélt. Magyarul 2009-ben jelentette meg a Kairosz Kiadó. Ennek folytatása az itt ismertetendő monográfia, amely először franciául és spanyolul látott napvilágot 2013-ban. A magyar a harmadik kiadás. E könyv megértéséhez nincs szükség az első kötet ismeretére. A bemutatandó műben ugyanis Szerző többször visszatér az első kötet lényeges megállapításaira. A könyv előszavában többek között a következők olvashatók. "Kitaláltam olyan forgatókönyvet, amely szerint a gazdag és nagyhatalmú megbízók homályban maradó csoportja felkéri a gondosan kiválasztott kutatócsoportot, hogy írjon tanulmányt a következő fontos kérdésről. Vajon az általunk eddig ismert nyugati világ elkerülhetetlen válságának, hanyatlásának és végül összeomlásának korában élünk-e, vagy épphogy újjászületésének tanúi vagyunk? Ha igen, hogyan tudjuk elősegíteni az utóbbit? A válaszok hitelesek, csupán a forgatókönyv kitalált és feltételezett." A szerzőként feltüntetett nem valós kutatócsoport egy tágas, kényelmes és exkluzív villában a svájci Lugánói-tó partján végezte munkáját és fogalmazta meg válaszait. A könyv jelentős megállapításai közül idézőjelek mellőzésével - néhányszor egyszerűbb fogalmazással - a következőket emelem ki.
2. Jelenleg a természeti katasztrófák szenvedőinek és biodiverzitás csökkenésének korát éljük. Érzékeljük a drámai következményekkel járó klímaváltozás bizonyítékait. Csökkennek a gabonatartalékok, bővül az élelmiszerekkel folytatott pénzügyi spekuláció, és a korábban élelmiszertermelésre használt földeket gyakran üzemanyagok előállítására alkalmas növényekkel vetik be, ami alaposan növeli az árakat. 2008-ban a FAO (az ENSZ Élelmiszeri és Mezőgazdasági Szervezete) számításai szerint a krónikusan éhezők táborához újabb 100 millióan csatlakoztak. A vízhiány ugyancsak súlyos probléma a világon. Nemcsak a szárazság, hanem a szennyezés, valamint a víz növekvő ipari és mezőgazdasági felhasználása miatt is. A piacok már felismerték, hogy a profitnak milyen új és bőséges forrása lehet az emberiség két alapvető szükséglete, az élelmiszer és a víz. A klímaváltozás egészségügyi hatásáról a tekintélyes orvosi szaklap, a The Lancet szólaltatta meg a vészharangot. Mohendzso-Dáró romvárosnál, Pakisztánban a hőmérséklet elérte az 53,5 Celsius fokot. Szibéria közepén pedig -60 Celsius fokot mértek. Pakisztán és Szibéria között a hőmérsékleti különbség 113 Celsius fok. Az északi-sarki jégtakaró az eddigi legkisebbre zsugorodott, a tenger vízszintje pedig az utóbbi 3000 évben a legmagasabb lett. A szélsőséges időjárási események száma az 1960-as évek óta megháromszorozódott. A világ lakosságából az árvizeknek kitett területeken élők száma 100%-al, a ciklonoknak kitett partvidékeken élők száma pedig közel 200%-al növekedett. Az állandóan fagyott talaj Alaszkában, Kanada északi részén, Észak-Európában és Szibériában felmelegszik, és számtalan tonna metánt bocsájt szabadon, a metán pedig tízszer akkora üvegházhatást okoz, mint a széndioxid. Mindezek erősítik és gyorsítják a globális felmelegedést. A gazdag országok többnyire visszautasították a szegény országok klímaváltozáshoz alkalmazkodásának pénzügyi segítését, és nem ismerték el, hogy a globális felmelegedésért elsősorban ők felelősek.
3. Az elmúlt évtizedben a fejlett nyugati világban mélyültek a társadalmi egyenlőtlenségek, és növekedett a munkanélküliség, ami már nemcsak a szegényeket érinti, hanem a középosztály nagyobb részét is. A virágzó kapitalista piacgazdaságnak el kell döntenie, hogy a társadalmi egyenlőtlenség mekkora mértékét képes még elviselni. A Gini-index 0 és 1 közötti szám, amely a társadalom tagjai közötti jövedelem-eloszlást méri. A sikeres, fejlett, gazdag, szabad és demokratikus, virágzó piacgazdaságú társadalmak indexe általában alacsony. Az értékek 0,25-től kezdődnek (ide tartozik Luxemburg, Belgium, Németország és Ausztria), 0,3-al folytatódnak (Ausztrália, Írország, Kanada, Franciaország, Hollandia, Svájc, Dél-Korea és Kelet-Európa nagyobb része) és befejeződnek a 0,30-as értékek felső részével (Olaszország, Egyesült Királyság és Japán). Úgy tűnik, hogy a 0,4 alatti értékek még elviselhető egyenlőtlenséget jeleznek, és olyan nemzeti keretet, amelyben ritkák a társadalmi megmozdulások. A 0,5-ös értékek felett található a legtöbb latinamerikai állam, amelyek hagyományosan egyenlőtlenek, valamint néhány afrikai ország, például Dél-Afrika, Zambia és Zimbabwe. A 0,60-as értékek tartományában találhatók a legszegényebb afrikai országok, valamint Bolívia. A dicstelen világrekordot Namíbia tartja a 0,74-es indexszel.
A gazdag emberek részben elszigetelhetik magukat ezektől a jelenségektől, de nem mindegyiktől. Minél nagyobb a jövedelem-egyenlőtlenség, annál kifejezettebbek az osztálykülönbségek. A társada-
- 337/338 -
lom csúcsán élőknek már csak kevés, vagy semmi közük nincs a legalul élőkhöz. Az egyenlőtlenség magasabb szintjével összefüggő hatások a következők: rövidebb várható élettartam nemcsak az etnikai kisebbségeknél, hanem az ott élő fehér populációban is, magasabb gyermek- és csecsemőhalálozás, egyes betegségek (például szívbaj, rák, cukorbaj és elhízás) gyakoribb előfordulása, a társadalom betegségi tüneteinek (elmebetegség, depresszió, kóros stressz, öngyilkosság, nem kívánt terhesség, drog- vagy alkoholfüggőség, erőszakos bűncselekmények, emberölés, fiatalkori bűnözés, alacsony oktatási színvonal, kimaradás az iskolából, funkcionális analfabetizmus) szaporodása, családok szétesése, válás, családon belüli erőszak, magas börtönpopuláció.
4. Közgazdasági alapigazság, hogy erős és nem változó kapcsolat van a közösségi kiadások, a gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint a munkanélküliség alacsony foka között. A világ munkahelyeinek kb. felét közösségi kiadásokkal támogatják. A megszorítás politikája, amely az EU-ban aranyszabály lett, sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem segít, és nem érheti el kinyilvánított céljait. Az európai államok a legfejlettebb közegészségügyi, közoktatási, tömegközlési és más közösségi szolgáltatási rendszerekkel rendelkeznek, gyakran költik a GDP akár felét is kormányzati kiadásokra (mint Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg). Ebben csúcstartó Svédország 67% -al. Az európai politikai vezetés követeli a közkiadások csökkentését. Lényeges azonban ezek tárgyi megoszlása is. David Hall professzor szerint a közkiadások 8-10%-os csökkentése a közszolgálati alkalmazottak számának felére késztetésével, vagy a közbeszerzések felére csökkentésével járna, amelynek hatása a magánszektorra és magánfoglalkoztatásra is növekedne. Ezek az intézkedések ellentétesek az érintett országok hosszabb távú érdekeivel, és kiváltják a hanyatlás kezdetét vagy gyorsulását, és elidegenítik a polgárok nagy hányadát.
Amikor 2008 szeptemberében az Egyesült Államok hagyta csődbe jutni a Lehman Brothers bankot, pánik rohant végig a rendszeren. A bankárok beszüntették az egymásnak kölcsönzést, mert senkinek sem volt sejtelme arról, hogy ki kinek mennyivel tartozik. Sőt, az IMF azt javasolta más fejlett országoknak is, hogy kövessék a pénzügyi szektor amerikai-brit megközelítését, hogy ezzel is hozzájáruljanak a nagyobb innovációhoz. Sajnos az IMF nem fejezte ki aggályát a növekvő tőkeáttétel és az árnyékbankolás terjedése matt. Arra a kérdésre, hogy mi okozta a pénzügyi válságot, a legrövidebb válasz a következő: a pénzügy súlya a gazdaság többi részéhez képest aránytalanul megnövekedett. Az ipar elvesztette vezető helyét. A pénzügyi termékek, amelyeket a nyugdíjalapoknak és kisbefektetőknek is árultak a bizalmukat élvező bankjaik, csak addig maradtak értékesek, amíg ezt az emberek a józan ész ellenére elhitték. Szerző az állami pénzügyek jellemzésére a könyv 61. oldalán idézi a politikusok körében elterjedt következő mondatot: "A szakadék szélén álltunk, de most léptünk egy nagyot előre". Ennek alátámasztására ugyanitt a következőket olvashatjuk. 2006 óta a GDP százalékában mért államadósság rohamosan emelkedett, megkongatva a vészharangot az európai kontinens több államában, valamint az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is. Ennek a megugró államadósságnak fő, de nem egyetlen oka az eredeti pénzügyi válság volt, azok a hatalmas bankmentő összegek, amelyeket a kormányok öntöttek a pénzügyi rendszerbe a Lehman csődje után. A költségek becslése nagyon mérsékelt 5 billió, azaz 5.000 milliárd (5.000.000.000.000) dollárnál kezdődött, de innen meredeken emelkedni kezdett.
5. Bernie Sanders szenátor magánbankjának elszámolása szerint a Federal Reserve egyedül és egyoldalúan több mint 16 billió dollárt -16.000.000.000.000 - adott titkos kölcsönként, hogy kimentsen nemcsak amerikai bankokat, hanem számos külföldi bankot is. A Fed további 2,6 billió dollárt is átadott a többi (meg nem nevezett) kölcsönvevőnek. Ez a hatalmas összeg feltehetően azért került külföldi bankokhoz, hogy visszafizethessék azokat az összegeket, amelyekkel amerikai partnereiknek tartoznak. Mivel a kormányok nem változtatták meg azt az álláspontjukat, hogy leggazdagabb polgáraik alacsony vagy mérséklet adóit nem növelik, bevételeik csökkentek, és az egy évvel azelőtt készült költségvetéseiket ki kellett dobniuk. A negatív hatásokat a megnövekedett államadósság is tükrözi. Normális esetben a közösségi kiadásokat az ország szempontjából hasznos beruházásokra fordítják: infrastruktúrára, iskolákra, kórházakra, kutatásra és hátrányos helyzetűek támogatására, gyermekek és nyugdíjasok jólétére, munkanélküliekre stb. Mindez segíti az egyenlőtlenségek csökkentését és a közjó szolgálatát.
2008-ban a pénzügyi szétesés után érezhető volt a kezdeti pánik kormányzati körökben az adóparadicsomokkal összefüggésben. A "titkos" törvények legalább 12 billió dollárnyi vállalati és magánvagyonnak nyújtottak menedéket. Az egyik beszámoló azoknak vagyonát jelzi, akiket világszerte "magas nettó vagyonú egyének"-nek, angol rövidítéssel HNWI-nek neveznek. Hogy ilyennek minősüljön valaki, legalább 1 millió dollárnyi likvid (azonnal felhasználható) vagyonnal kell rendelkeznie. Ennél exkluzívabb kategóriába, az "igen magas nettó vagyonú egyének" csoportjába tartozóknak (UHNWI) hasonló megszorításokkal legalább 35 millió dollár likvidvagyonnal kell rendelkezniük. A világgazdasági beszámoló 2011-ben közel 11 millió HNWI-t említett, akiknek összesen 42.700.000.000.000 dollár likvid, tehát azonnal fel-
- 338/339 -
használható vagyonuk volt. A világ ultrái, akik ezt a meseszerű összeget birtokolják, 100.000-nél alig vannak többen. Ennek a csoportnak minden tagja átlagosan likvidvagyonban 150 millió dollárral rendelkezik. Nemzetközi vállalataik és pénzintézeteik tanácsára a kormányok önként csökkentik kiadásaikat az olyan célpontokra, mint egészségügy, oktatás, kultúra és szociális szolgáltatások. A befektetések túlnyomó részt pénzpiaci termékekre irányulnak, nem pedig munkahelyteremtő ipari létesítményekre, különösen nem olyanokra, amelyek fogyasztói termékeket állítanak elő.
Az USA-ban jelenleg az adóbevétel alacsonyabb és a GDP magasabb. A szövetségi adók több mint hatvan éve a legalacsonyabb szinten vannak. Szerző megállapítása szerint semmilyen területen nem vezettek be új, kemény szabályozást, olyant bizonyosan nem, amely méreteiben és tartalmában megközelítené az 1930-as évek New Deal politikáját. A bankok és a bankárok visszakerültek a politika tényleges alakítói közé. A pénznemek és az értékpapírok sokkal nagyobb volumenben mozognak a piacon, mint korábban.
6. Szerző szerint a felvilágosodás több összetevője túlhaladottá vált. Itt az ideje, hogy ezeket más hiedelemrendszerrel helyettesítsük, hogy biztosíthassuk a kapitalizmus és a szabad piac további uralmát. A demokrácia is elavult. Az a gondolat, hogy tudatlan emberek millióinak rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy eldöntsék, hogyan kormányozzák őket, többé nem életképes. A kormányzást szakértőkre kell bízni, és azokra, akik erre leginkább felkészültek, az elitre. Ha a demokrácia valódi, tehát teljes körű lenne, alkalmat nyújtana a pénzpocsékolásra, és előmozdítaná az ország fizetésképtelenségét. Céljainknak jobban megfelel, ha az "egyetemes" jogok helyett a polgárok abban a meggyőződésben élnek, hogy ők elnyomott csoport tagjai, amely lehet faji, vallási, nemi, életkori, fizikai vagy más alapú diszkrimináció, és ezért különleges jogokkal rendelkeznek, amely sérelmeik miatt jár nekik.
Azt a modellt, amely valamely társadalomban adott időben a teljes intellektuális és kulturális teret kitölti, paradigmának nevezzük. A NEMparadigma, vagyis a Nemzetek Elitista Modellje más elveken alapul, és el kell ismerni, hogy ezt nehezebb is megvédeni, legalábbis nyilvánosan, mint EM-t, vagyis a felvilágosodási modellt. A NEM azokat jutalmazza, akik a legtehetségesebbek és a legkeményebben dolgoznak, tehát nem a nagy többséget. E felfogás szerint az a normális és kívánatos, hogy az olyan tevékenységek is, mint az egészségügyi szolgáltatok és az oktatás nyereségorientáltak legyenek, s több szolgáltató álljon a fogyasztók rendelkezésére, akik szabadon választhatnak közülük. Mindazokat a szegényeket, akiknek önhibájukon kívül semmiféle megélhetési forrásuk nincs, az államnak támogatnia kell, de minimálisan, nem szabad hagyni, hogy éhen haljanak vagy megfagyjanak.
A NEM hívei igaz amerikai hazafiaknak gondolják magukat, és támogatják Amerika katonai beavatkozásait, a hagyományos morált, a szabad piacot, a családot és az egyházat, ellenzik a homoszexuálisok házasságát és az abortuszt, harcolnak a pénzpiac szabályozása és a kormányzati beavatkozások ellen. Százmilliókat költenek, hosszú távú kötelezettségeket vállalnak, olyan intézeteket és csoportokat részesítenek előnyben, amelyek eszméiket fejlesztik és terjesztik. Tudósokat, gyakran egyetemi tanszékeket támogattak, és ezeket céljaiknak megfelelően alakították át. Szerző szerint igazi meglepetés az, hogy Európa a legdurvább, a legszigorúbb NEM-kritériumokat tette magáévá. A korábban "legszociálisabb" kontinens az elmúlt évtizedben többet haladt jobbra, mint előre. A szigorú megszorítások, amelyekkel egyre több európait sújtottak, nagymértékben kikezdték a felvilágosodás értékeit, közöttük a nemzedékek és nemzetek egymás iránti szolidaritását, valamint az egyéni emberi jogokat. A bulvársajtóban gyökeret vert verbális erőszak szítja a nép gyűlöletét, amely felső szinteken az erősebbnek a gyengék iránti nietzschei megvetésével párosul. A többség elhiszi, hogy a nemzeti adósság csökkentésére irányuló megszorító programok kellemetlenek, de elkerülhetetlenek. Az elitnek meg kellene szívlelnie a biblia bölcsességet: "Összeomlás előtt kevélység a hírnök, felfuvalkodottság jár a bukás előtt".
A Lisszaboni szerződés központi jelentőségű 123. cikkelye az Európai Központi Bankot függetleníti a kormányoktól. Így kölcsönt adhat magánbankoknak 1%-os kamatra, amelyet aztán azok kölcsönözhetnek a tagállamoknak az érvényes piaci kamatlábon. Ez pénznyomtatási jogot jelent a magánbankok számára. Az USA Legfelsőbb Bíróságának 2010 januárjában hozott határozata először engedte meg a gazdasági társaságoknak, hogy korlátlan mennyiségű pénzt költsenek politikai kampányokra. A Bíróság az amerikai alkotmány első módosításának védelme alá helyezte ezeket, amely garantálja a szólásszabadságot. Ezáltal a vállalatok hatékonyabban képesek befolyásolni a választások eredményét, mint bármikor korábban. A vázoltak ellen tiltakozók úgy hivatkoztak magukra, mint akik a társadalom 99%-át alkotják, célpontjaikra pedig, mint 1%-ra. Megértették, hogy Amerika felső 1%-ának vagyona annyi, mint az alsó 95%-áé. Ez tematizálási vereséget jelent a felső 1% számára, amely hozzászokott, hogy ő diktálja a híreket is.
7. A monográfiának "A végéhez érkezve" c. záró fejezetéből a következőket idézem. Reméljük, bemutattunk néhány értékes célt. Így különösen: szelektíve aláásni az emberi jogok elavult doktrínáját, amely a "közjót" propagálja, és háttérbe szorítja a személyes felelősséget, gyengíteni a demokráciát,
- 339/340 -
amely rendetlenséget okoz és a mai világ igényeihez képest túl lassan működik, leépíteni a jóléti államot, amely túl messzire ment és túl költséges, megtartani a hierarchiát, amely egyedül képes fenntartani az összetett rendszereket, de a megtorlás mellőzésével alacsonyabb szinteken megőrizni "a hatalom szemébe mondani az igazságot" lehetőségét is.
Mi lesz, ha az a cél, hogy elkerüljük az általunk ismert nyugati világ nyilvánvaló válságát, hanyatlását és végül összeomlását, nem teljesíthető? Mi lesz, ha nincs remény arra, hogy erősített kapitalista rendszert építsünk, illetve elősegítsük a rendszer reneszánszát? Azt javasoljuk, hogy a brutálisabb taktika irányába csak végső szükség esetén lépjük át a határvonalat, de ha ez elkerülhetetlen, akkor szerencsére rendelkezésre áll az alternatív megközelítés.
Tegyük fel, hogy a bennünket érintő földrajzi zónában valamiféle általános forradalomra, a helyi Bastille megrohamozására kerül sor nagy tömeg részvételével. Ilyenkor az a megoldás, hogy katonákkal verjük le a lázadást, mártírokat teremt és ellenálló, sőt romantikus emlékeket ébreszt. A Pentagon által 1995-ben indított "nem halálos fegyverek közös programja" (JNWP) folyamatosan bővült és vált egyre rafináltabbá. Az új eszközök közül akusztikusak az olyan frekvenciájú hangok, amelyek gyengülést, zavarodottságot, a mozgás bizonytalanságát, orrvérzést, vagy egyes szervek vibrálását idézik elő, elektromosak azok a fegyverek, amelyek letaglóznak, fájdalmas elektromos áramütést adnak. A speciális lőfegyverek hálókat lőnek ki, hogy összegabalyítsák az embereket vagy járműveiket, a fényalapúak pedig zavarodottságot, ideiglenes vakságot vagy maradandó szemkárosodást okoznak. A lőfegyverek valamelyest hagyományosak, mivel gumi- vagy falövedékekkel, ólmozott zacskóval vannak töltve. Végül a borspermet és más hagyományos gázok is igénybe vehetők. A felsorolt fegyverek közül többet a levegőből, vagy nagyobb távolságról is ki lehet lőni egyes emberekre vagy tömegekre, mint például a mikrohullámú vagy pulzáló plazmafegyvereket. Ezáltal a célzottak nehezen tudják megállapítani, ki volt a támadó és hol van. Sajnos az intenzitás nem állítható be pontosan és a célzás is bizonytalan, ezért "a nem halálos" fegyverek olykor halálossá válhatnak.
Szerző monográfiájának utolsó mondatában reményét fejezi ki arra, hogy nem lesz szükség az ilyen fegyverek igénybe vételére. A monográfia legvégén "Lugánó 2013. január 15.", valamint a feltételezetten felhatalmazott kutatók különös jelentésű nevei olvashatók.
8. A monográfia jelentős, gazdag és újszerű tényanyagának és több elemzésének felidézése után a jelzett záró következtetések szerénynek, sőt egyoldalúnak és a sajátos megrendelői elvárásokhoz látványosan igazodónak tűnnek. Azt szerintem is időszerűnek tekinthetjük, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális fejlődés különböző periódusaiban kinyilvánított egyenjogúsági, valamint politikai, gazdasági, kulturális, egészségvédelmi, tájékozódási, érdekvédelmi jogosultságokat minél előbb ki kell egészíteni megfelelő kötelességekkel, tilalmakkal, felelősségi elemekkel, valamint magasabb rendű egyéb értékek védelmét célzó korlátok megállapításával.
Korszakunk pénzügyi és makrogazdasági problémái, a menekültek és migránsok számának emelkedése, beilleszkedésük nehézségei halaszthatatlanná teszik a jelenlegi társadalmi, politikai, közhatalmi és gazdasági rendszerek elmélyült tanulmányozását, újszerű terápiák kimunkálását és alkalmazását. A folyton tökéletesítendő gyógymódok eszközei nem korlátozódhatnak belső és külső nyilvántartások, szigorú ellenőrzési rendszerek fejlesztésére, markáns tilalmak, korlátozások, kötelességek, felelősségek megállapítására és szankciók alkalmazására. Mivel a gazdasági és egyéb törekvéseknek elsődleges hajtóereje az egyéni, a közösségi és az egyéb érdekeltség, az emberiség felelős protagonistáinak, valamint a különböző fokozatú közhatalmi fórumoknak olyan érdekeltségi mechanizmusokat kell kimunkálniuk és érvényre juttatniuk, amelyek a súlyos veszélyek megelőzésére, elhárítására, a bekövetkezett anomáliák, visszaélések, károk kiküszöbölésére, az előnyös körülmények gyarapítására és a polgárok szellemének, érzelmeinek, felelősségének gazdagítására serkentenek.
A tudományos műszaki fejlődés, a népességszaporodás, az időjárás-változás, valamint az egyéb újszerűségek a szükséglet-kielégítési eszközök és módszerek folytonos korszerűsítését igénylik. A termelési és más folyamatok automatizálódása mellett csökken az emberi munkaerő alkalmazásának szükséglete. A munkanélküliség súlyos veszélyének illetve valóságának enyhítését, a hasznos foglalkoztatás bővülését szolgálhatná - szerintem -, ha a termelési, szállítási és forgalmazási szférában - természetesen kielégítő díjazás mellett - megfeleződne a kötelező munkaidő. Ez csupán egyetlen javaslat, de a bemutatott monográfiában alkalmazni ajánlott lövedékeknél humánusabbnak és előnyösebbnek tekinthetjük.
Korszakunk fejlett társadalmainak tagjai - az esetleges pártpolitikai, világnézeti, kulturális, műszaki, hobbi stb. orientációk mellett illetve ezekkel együtt - számos egymástól eltérő lényeges érdekcsoportokra, pl. nagytőkésekre, kis- és középvállalkozókra, mezőgazdákra, foglalkozási kamarákra, nemzeti, etnikai kisebbségekre, munkanélküliekre stb. tagozódnak. Ezeknek érdekei, törekvései színes változatokba divergálódnak és kombinálódhatnak. Több fejlett ország tapasztalatai bizonyítják, hogy a valós társadalmi érdekcsoportok törekvéseinek egyeztető-egyensúlyozó mechanizmusai előnyösen, hasznosan, korszerűen funkcionálhatnak és érdemben előmozdíthatják a közhatalmi szervek sokszempontú, progresszív működését. ■
JEGYZETEK
* Kairosz Kiadó, Budapest 2013. 194 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
