A tanulmány mind az elméleti mind a gyakorló jogászok számára hasznosítható ismeretanyaggal és szemlélettel törekszik elhatárolni egymástól a polgári jogi és a pénzügyi jogi értelemben vett pénzkölcsönnyújtás fogalmát. Ennek nemcsak dogmatikai szempontból van kiemelt jelentősége, hanem a mindennapi életben tucatjával kötött kölcsönszerződések vonatkozásában is. Ezen szerződéseket szabályozó törvényeink elemzése mellett a Magyar Nemzeti Bank idevágó piacfelügyeleti gyakorlatát is bemutatja a cikk.
The article aims to demarcate the concept of money lending in the sense of civil law and financial law with useful knowledge ad perspective for both theoretical and practicing lawyers. This is of particular importance not only from a dogmatic point of view, but also in relation to the dozens of loan contracts concluded in everyday life. In addition to the analysis of our laws regulating these contracts, the article also presents the relevant market surveillance practice of the Magyar Nemzeti Bank.
A kölcsön fogalma eltérő jegyeket hordoz magán a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.). Pénzügyi jogi értelemben ugyanis tágabban értelmezzük a pénzkölcsön nyújtását, mint a polgári jogi értelemben vett kölcsönszerződést.
Ezen fogalmi különbözőség számos értelmezésbeli kérdést vet fel a joggyakorlatban, amelyek jogvitára és olykor a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB vagy Felügyelet) piacfelügyeleti eljárására is okot adhatnak. Az elmosódott határok tisztázása kiemelt jelentőséggel bír a jogot alkalmazók számára, hiszen a pénzkölcsön nyújtása pénzügyi jogi értelemben pénzügyi szolgáltatásnak minősülhet, amely tevékenység engedély nélküli végzése komoly piacfelügyeleti bírságot és pénzügyi szolgáltatási tevékenységtől történő eltiltást vonhat maga után.
Egyrészt a pénzkölcsön nyújtása szélesebb körű tevékenységet foglal magában fogalmi szinten a Hpt.-ben - például hitelképesség vizsgálata, folyósított kölcsönök nyilvántartása, vagy behajtása stb. -, mint a kölcsönszerződés a Ptk.-ban, másrészt ezen jogügylet Hpt. hatálya alá tartozásának megállapítása és ezáltal engedélyköteles mivolta további fogalmi elemek - üzletszerű tevékenység - fennállását igényli. Jelen tanulmányban az elhatárolás minél pontosabb elvégzésére törekszem a Felügyelet által kiadott útmutatók és az általa kialakított joggyakorlat alapján.
A kölcsön fogalmával kapcsolatban a hatályos polgári anyagi jogi kódexünk röviden, és egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy a "kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles."[1] Látható, hogy a kölcsönszerződés Ptk.-ban rögzített törvényi definíciója nem mutat eltérést a hétköznapi értelemben használt kölcsön kifejezéstől. A kölcsön fogalmának lényegi eleme az ideiglenes jelleg ("a futamidő"), valamint az, hogy a kölcsönadó csak erre az időre mond le a kölcsönadott pénz használatáról, a meghatározott időtartam elteltével a kölcsönbevevő köteles azt visszafizetni.[2]
A kölcsönvevő a kölcsönkapott pénzt sajátjaként használja, az a konkrét fizetőeszköz a tulajdonjog átruházásával kikerül a kölcsönvevő birtokából is, tehát lejáratkor a kölcsön összegével megegyező pénzmennyiséget köteles visszafizetni.[3] Ugyanakkor, ha a kölcsönadó "bankszámlára való befizetéssel, vagy átutalással, vagy bankszámlán történő jóváírással teljesíti a kölcsön nyújtását, akkor a kölcsönvevő nem szerez dologi jogi értelemben tulajdont a kölcsönösszeg felett."[4] A Ptk. főszabályként rögzíti, hogy a pénz időleges használata nem maradhat ellenszolgáltatás nélkül, amely jelen esetben nem más, mint a kamat.[5]
A Hpt. a pénzkölcsönnyújtás fogalommagyarázatának első pontjában a Ptk.-beli fogalom köszön vissza, eszerint pénzkölcsönnyújtás "a hitelező és az adós között létesített hitel- vagy kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat elle-
- 34/35 -
nében vagy anélkül - köteles visszafizetni."[6] A pénzkölcsön pénzügyi intézmény általi nyújtásának leggyakoribb esete, amikor arra a kölcsönnyújtó hitelintézet által vezetett, a kölcsönbevevő folyószámláján való jóváírásként kerül sor.[7] A Hpt. annyi kiegészítéssel él a Ptk.-beli fogalomhoz képest, hogy a főszabály szerinti kamatfizetési kötelezettség mellett egy jogszabályhelyen belül a kamat kikötése nélküli kölcsönre is utalást tesz, amikor kimondja, hogy ilyen visszafizetési kötelezettsége is lehet az adósnak. A Ptk. önálló szakaszban utal a kamat kikötése nélküli, úgynevezett szívességi kölcsönre,[8] ennek érdemi jelentősége azonban nincs.
A Hpt. ugyanakkor - a Ptk. szűkszavúságával ellentétben - jóval részletesebben határozza meg azt, hogy a hagyományos értelemben vett kölcsönön kívül mit ért még pénzkölcsönnyújtás alatt. A polgári jogi értelemben vett pénzkölcsönnek a tárgya magától értetődően a pénz, mint helyettesíthető dolog lehet.[9] Ezzel szemben pénzügyi jogi szempontból a Hpt. szerint a pénzkölcsön nyújtásának második esetköre "minden olyan megállapodás, amely értékpapír vételéről és határidős visszaszármaztatásáról rendelkezik és a szerződés tárgyát képező értékpapírok a vevő (hitelező) javára az ellenérték óvadéki biztosítékául szolgálnak úgy, hogy azokat az ügylet ideje alatt további ügyletben sem elidegeníteni, sem megterhelni nem lehet."[10] Az első pillantásra a tipikus adásvételi jegyeket magánhordó jogügylet a kiegészítő elemek alkalmazása által válik kölcsönné, úgymint a határidős visszaszármaztatás (lejáratkori visszaadás), illetve az elidegenítési és terhelési tilalom.
A pénzkölcsönnyújtás Hpt. szerinti fogalmának harmadik esete a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény szerinti önálló zálogjog vásárlása valamint egyidejű eladása útján végzett tevékenység.[11] Ez a jogügylet természetesen abban az esetben minősül pénzkölcsönnyújtásnak, ha a vásárlást követő egyidejű eladás ugyanazon felek között jön létre. Ebből a szempontból a fogalomhasználat szerencsésebb volt a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvényben, ahol "az önálló zálogjog vásárlása-visszavásárlása"[12] fordulatot használja a jogalkotó, hiszen itt okkal következtethet a jogalkalmazó a felek azonosságára.
A felsorolás utolsó két tagja - a zálogkölcsön nyújtása, valamint a csoportfinanszírozás[13] - közül az utóbbi szorul magyarázatra. A Hpt. a csoportfinanszírozás alatt az anyavállalatnak leányvállalatokkal vagy ez utóbbiak egymás közötti, likviditási vagy allokációs célú közösen végrehajtott pénzügyi műveletét érti.[14] Ezen pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősülő pénzkölcsön-nyújtási forma gyakorlati alkalmazásának problematikája kapcsán a Felügyelet - egyebek mellett - 2021 májusában tett közzé állásfoglalást.[15] A csoportfinanszírozás Felügyeleti értelmezése annál is inkább szükséges, mivel a Hpt. önmaga rendelkezik úgy, hogy a "pénzügyi intézménynek nem minősülő vállalkozás csoportfinanszírozást a Felügyelet engedélye nélkül is végezhet"[16], tehát mentesül az engedélyeztetés alól.[17] Ugyanakkor, ha az általa - engedélyeztetés nélkül - végzett tevékenység nem meríti ki a csoportfinanszírozás definíciós elemeit, az akár jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységként is minősülhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
