Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Iván Szilvia: Nagyváros vonzásában (Jegyző, 2011/4., 18. o.)

Sárkeresztes és Moha települések számára Székesfehérvár közelsége és partnersége a kötelező önkormányzati feladatok ellátásában óriási segítséget jelent. Példamutató, hogy a két község és a nagyváros tud együtt gondolkodni, és a kölcsönös előnyök alapján számos társuláson keresztül oldja meg hatékonyan és takarékosan feladatait.

A két falu számos ponton kötődik a nagyvároshoz. A munkaképes lakosság nagy része ott dolgozik, a gyermekek Székesfehérvárra járnak iskolába, a falusi emberek az egyéb szolgáltatásokat is ott veszik igénybe. Sárkeresztesről a reggeli és délután időszakban 10-20 percenként tömegközlekedéssel Székesfehérvárra lehet jutni, mindkét községből 10 perc alatt a város központját is elérhetjük. A jó közlekedés és a tiszta környezet "hozománya" hogy míg 1990-ben a két település összlakossága 1552 fő volt, mára meghaladja a 2150 főt, a városból sokan költöztek ki a két településre.

1990-ben a közös tanács felbomlása után a két községben önkormányzatok alakultak. Moha Község Képviselő-testülete már 1990-ben reálisan felismerte helyzetét és a szűk költségvetési keretei ismeretében Sárkeresztes Község Önkormányzatával Körjegyzőséget hozott létre. A Körjegyzőség megalakítása után volt ugyan néhány vitás kérdés (legfőképpen a költségmegosztás tekintetében), mára a viták elcsendesedtek, a képviselő-testületek együttes üléseire a baráti, partneri megbeszélések a jellemzők.

A nagyvárossal közös feladatmegoldás 1999-ben kezdődött el, ugyanis a gyermekek védelméről szóló törvény kötelezővé tette a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítását. A két község ezt a feladatot önállóan nem tudta megoldani, Székesfehérvár Önkormányzata segített a probléma orvoslásában, Családsegítő Központja útján a törvényben megjelölt feladatokat megfelelő végzettségű szakemberrel látjuk el.

A közoktatási törvény 2006. évi változása következtében, mely szerint a 4 évfolyamos iskolák csak tagintézményként működhetnek, Sárkeresztes Község Önkormányzata önállóan már nem tarthatta fenn alsó tagozatos iskoláját (felső tagozat már több évtizede nincs a faluban). A testület megkereste a városi közgyűlést, hogy - figyelembe véve azt, hogy a gyermekek nagy része már így is Székesfehérvárra jár iskolába - járuljon hozzá, hogy egyik székesfehérvári általános iskola tagintézményeként a falusi iskola továbbra is létezhessen. A Közgyűlés pozitív hozzáállása és segítőkészsége eredményeképpen 2007-ben megállapodást kötöttünk a közös intézményfenntartásáról, így a kis falusi iskola megmenekült. Ehhez a társuláshoz 2011-ben Moha Önkormányzata is csatlakozott.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére