A polgári eljárás elsődleges célja a jogkereső egyén számára a jogvédelem biztosítása, amelyben jelentős szerepet tölt be a jogerő intézménye. A jogerő a jogbiztonság elvének egyik sarokkövének tekinthető, azonban mindig is konfliktusokat idézett elő nemcsak az anyagi, de az eljárási igazságossággal összefüggésben is. Annak ellenére, hogy a jogintézmény több évtizedes, lényegében változatlan szabályozással rendelkezik, a jogrendszer és a joggyakorlat fejlődése révén újabb problémák merülnek fel, amelyek szétfeszíteni látszanak a jogbiztonság - jogerő - igazságosság régóta fennálló kapcsolatát és összefüggéseit. Mindez pedig újabb és újabb vizsgálódásokat feltételez, és a megszokottól eltérő megközelítéseket eredményezhet az érintett jogterületen.
A jogerő viszonylagos állandó szabályozással bíró jogintézmény a jelenleg alkalmazott polgári eljárásjogi kódexünk, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) hatályba lépése óta. A jogintézmény jelentős történeti háttérrel rendelkezik, már az ókori Rómában is ismerték és alkalmazták a res iudicata pro veritate accipitur és a ne bis in idem elveket.
A jogerő alatt lényegében a mai formájában az alaki jogerőt és az anyagi jogerőt értjük. Ennek értelmében az alaki jogerő szerint a határozat a jogerőre emelkedését követően megtámadhatatlan abban a viszonylatban, hogy rendes perorvoslat ellene már nem vehető igénybe. A rendkívüli perorvoslatok pedig csak korlátozásokkal, amelyeknek rendkívüli jellege nyilvánvalóan szoros összefüggésben áll a jogerő intézményével, annak nagyobb tiszteletben tartásával és értelemszerűen védelmével mind a rosszhiszemű, mind a jóhiszemű támadások ellen.[1] Az anyagi jogerő alapján a bíróság a jogvitát véglegesen intézi el és zárja le, azaz, az elbírált jogot a felek többé nem tehetik egymás között vitássá, és az abban foglaltak irányadók más bíróságok és hatóságok tekintetében is.
A jogerő fogalma és jelentése tekintetében több jogirodalmi álláspont született, amelyeket terjedelmi okokból itt most nem áll módunkban ismertetni, azonban a legtöbb vélemény a mellett van, hogy a jogerőt az alaki és anyagi jogerő együtt jelenti és eredményezi, azzal, hogy - jelentéséből kifolyólag nyilvánvalóan - az anyagi jogerő bír nagyobb jelentőséggel.
A magyar jogban a polgári eljárás első nagy egységes kódexe, az 1911. évi I. törvénycikk (továbbiakban: RPp.) csak az alaki jogerőt szabályozta a 410. §-ban, az anyagi jogerő vonatkozásában nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket, csupán a 411. és 412. §-ok hozhatók ezzel összefüggésbe. Ennek ellenére óriási érdeklődés övezte ezt az intézményt, mutatja ezt nem csak a hazai, de a külföldi szakirodalom nagy mennyisége is a témában.
A jelenleg hatályos Pp. már bővebb szabályozást ad e téren, és az anyagi jogerőre vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. A 229. § szerint "A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazon felek - ideértve azok jogutódjait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő)".
Az 1952-ben kialakított jogerő-szabályozás lényegét nem érte jelentősebb módosítás az azóta eltelt időben, az egyik legfontosabb változásként a felülvizsgálati eljárásnak a RPp. szerinti visszahozatalát említhetjük meg, amely szoros összefüggésben áll a jogerő intézményével.
- 183/184 -
A jogerő szabályozásának viszonylagos változatlansága ellenére azonban újabb és újabb kérdések és problémák merülnek fel a témában köszönhetően a jogalkotás és a jogalkalmazás területén tapasztalható fejlődésnek.
Tanulmányunkban ezekből az újabb problémákból kívánunk bemutatni egyet, amely kellően mutatja azt, hogy a jogerő intézményével kapcsolatos szabályozásokat és elméleti nézőpontokat egyáltalán nem lehet teljesen lezártnak tekinteni.
Kiindulópontunk a jogállamiság részét képező jogbiztonság elve. E szerint a jogbiztonság az állam - és elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatók és előreláthatók legyenek a norma címzettjei számára.[2] A jogállamiság más elvek érvényesülését is jelenti (például az egyedi ügyekben az igazságosság, méltányosság elvét), és ezek a jogbiztonság elvével olykor ütközhetnek. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy az alkotmány az anyagi igazság érvényre juttatására nem biztosít alanyi jogot, csupán az anyagi igény érvényre juttatásához szükséges eljárásra ad lehetőséget.[3]
Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba - a jogbiztonság elsődlegessége alapján. Erre a tételre az Alkotmánybíróság is több határozatában hivatkozott, leghangsúlyosabban a törvényességi óvás alkotmányellenességének a vizsgálatával kapcsolatban született 9/1992. (I. 30.) AB határozatában jelenik meg ez a gondolat, de a későbbi alkotmánybírósági gyakorlatban is megtalálható, és fő hivatkozási alapként szolgál az Alkotmánybíróság számára.[4] Legutoljára az alkotmányellenesség hatályának a vizsgálatával foglalkozó 35/2011. (V. 6.) AB határozatban emelte ki hangsúlyozottan az Alkotmánybíróság a lezárt, azaz jogerősen elbírált jogviszonyok védelmét.
A 10/1992. (II. 25.) AB határozat is főszabályként rögzíti, hogy a lezárt viszonyokat nem lehet sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével alkotmányosan megváltoztatni, de ugyanakkor utalt arra is, hogy a jogerő tisztelete nem abszolút és áttörhetetlen eleme a jogbiztonságnak. Kivételként jelentkezhet az az eset, ha ezt más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, feltéve, hogy ez nem okoz aránytalan sérelmet.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az Alkotmánybíróság joggyakorlata a jogerő intézményének igen erős védelme mellett foglal állást, amelyben következetes is. Ebben a körben egy el nem hanyagolható tény, hogy a Pp. sem tartalmaz semmilyen külön szabályt a jogerő feloldásának a lehetőségére a rendkívüli perorvoslatokon, tehát a perújításon és a felülvizsgálaton kívül.[5]
Ennek ellenére az utóbbi évtizedekben több probléma is felmerült a jogerőhöz kapcsolódóan, amelyek különféle jogalkalmazási kérdéseket okoztak. Ezek közül az egyik a kúriai (legfelsőbb bírósági) jogegységi határozatok voltak a konkrét időbeli hatályra vonatkozó rendelkezés hiánya miatt. Ezzel párhuzamosan pedig ebből a szempontból álláspontunk szerint érdekes és érdemes megvizsgálni az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatala során hozott határozatait is.
Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (3) bekezdése alapján a Kúria az egyéb, törvényben meghatározott feladatai mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (továbbiakban: Bszi.) 42. § (1) bekezdése szerint a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzé kell tenni. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. A Bszi. 41. §-a alapján a jogegységi határozatnak - ha törvény kivételt nem tesz - a felekre és a terheltre kiterjedő hatálya nincs.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
