https://doi.org/10.59851/jk.80.0708.7
A Halmai Péter szerkesztette Tagállami integrációs modellek című tanulmánygyűjtemény[1] a gazdasági integrációval foglalkozó alapvető művek sorába illeszkedik. Azon belül a regionális integrációs modell egy megvalósított formáját, az Európai Uniót mutatja be, elemzi történelmi alapvetések sorával és kritikai értékeléssel. A kötet a Halmai Péter vezetésével működő, A modern állam gazdasági szerepének legújabb dimenziói elnevezésű Ludovika Kiemelt Kutatóműhely (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) keretében folytatott kiterjedt munka eredményeképpen készült el.
A mű középpontját a következő kérdések képezik: hogyan alakult ki, mi tartja fenn az Európai Unión belül lehetséges többféle tagállami kapcsolódást, továbbá mit okoz a különféle tagállami forgatókönyvek léte az egyes tagállamok és az Európai Unió egésze szempontjából. Ezt a jelenséget a kötet többsebességes/differenciált integrációnak nevezve mutatja be, és ellenpárként a többsebességes/differenciált dezintegráció képét is melléhelyezi. A tanulmányok szinte mindegyike újszerű, szemléletes ábrát vagy vizuális rendszerezést támogató táblázatot is tartalmaz, amely a mondandót még plasztikusabbá teszi. Ez is hozzájárulhat, hogy a tanulmánykötet - eredetileg kitűzött céljának megfelelően - széles körben, beleértve a közigazgatás szakembereit is, hasznosan forgatható műként szolgálja az európai integráció, azon belül kiemelten a gazdasági integráció elméletének és gyakorlatának jobb megismerését.
Az Európai Unió keretében különböző államszervezési területeken megvalósuló integráció, a tagállami szuverenitás delegálásának előnyei az elmúlt évtizedek során számos területen megmutatkoztak. A jelen recenzió perspektívájának sajátossága, hogy a könyv megjelenése óta eltelt hat évben megvalósult a Brexit (Egyesült Királyság teljes kiválása az Európai Unióból), láttunk példákat egyes tagországok vétójogának az Európai Unió szándékait blokkoló gyakorlására, újabb globális válságok (például Covid-19 járvány, energiaválság, ellátóhálózatok töredezése, háborús válság) kezelését kezdtük meg. A jelenlegi időszakra jobban kirajzolódtak és kiélesedtek az eddig talán rejtettebb vagy a köztudatban kevésbé élő geopolitikai folyamatok és kockázatok. Immáron jobban rálátunk a kínai kétoldalú állami hitelezés módszertanára.[2] A fősodratú irodalomban tör előre az adatfókuszú állam (dataist state) mint elméleti keret,[3] még nagyobb hangsúlyt kaptak az uniós monetáris politika és tagállami fiskális politika, valamint a pénzügyi (banki, tőkepiaci, biztosítási, pénztári) közvetítőrendszer felügyeletének kulcskérdései. A környezeti szociális és irányítási jellegű fenntarthatóság reális irányvonalai is tisztábban látszanak már napjainkban.
A jelenkori Európai Unió történelmi alapjai a kezdetekkor olyan nemes és alapvető célok voltak, mint az európai hosszú távú békés együttélés, a nyersanyagok
- 359/360 -
miatti, valamint nemzeti és földrajzi határok okán kirobbant összetűzések megelőzése az európai kontinensen. A Maastricht-i Szerződéssel (1992) összhangban a mű tényként fogadja el, hogy az integráció fizikai terjedése, azaz tagországbeli számának növelése csak az európai uniós integráción belüli többféle út ("differenciált integráció"), többféle modell elfogadásával volt és lesz lehetséges, mert ez a realitás.
A kötet a szerkesztő által írott Előszóval (11-14. o.) indul, amely összefoglalja a mű hátterét képező munkát, a kitűzött célokat és a megvalósítás konkrét útját. Halmai Péter "Bevezetés: tagállami integrációs modellek" című átfogó fejezetében kiindulópontként rögzíti, hogy az Európai Unió elsődleges joganyagába már az 1980-as években bekerült a differenciált integráció jogi alapja, ami az integráció intenzitásának fenntartását, így geopolitikai térnyerését támogatja. Halmai álláspontját - helytállóan - azzal finomítja, hogy az eltérő tagállamok (tagállamok csoportja) által követett többes forgatókönyveken belül a szereplők konvergálnak egymáshoz: a belső kör tagjai (a magállamok vagy eurózóna államai) egymáshoz és az ezen körön kívüli tagállamok is egymáshoz.[4]
Az összefoglaló tanulmány a kötet fő ívét a következőképpen összegzi. Az európai integráció Maastricht előtti (-1992) unitárius szerkezetében valamennyi tagállamra azonos szabályok vonatkoztak. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) rendszerében definíciószerűen lehetséges a többsebességű integráció. Különféle kormányzási modellek, bonyolult intézményi feltételek állnak fenn.
A differenciált integráció rendszerében a tagállamok specifikus csoportja nincs alárendelve a többiekkel azonos uniós szabályoknak. A differenciálás bizonyos formái túlnyúlhatnak az Európai Unió határain, beleértve esetleg egyes kívülálló (nem tag-) államokat. A differenciálás eszközt jelenthet az uniós tagállamok között fennálló heterogenitások menedzselésére. Mindezek révén egyfelől legyőzhető lehet a patthelyzet az integrációs folyamatban. Ám mindez egyúttal dezintegrációs vagy felbomlási trendek kiváltására is vezethet.
A gazdasági integráció fejlődésével jelentősen változott annak intézményi jellege. Az uniós szabályalkotás egyre újabb területekre terjedt ki, s egyre inkább átfogóvá vált. E szabályalkotáson túl egyidejűleg szükségessé vált a diszkrecionális döntésekre is kiterjedő folyamatos szabályozás, továbbá a tagországi politikák ellenőrzésének kiépítése. Mindennek igényét különös erővel húzzák alá a legutóbbi pénzügyi és gazdasági válság tapasztalatai. E szélesebb, az eredeti, korlátozott szabályalkotást jóval meghaladó tevékenység a gazdasági kormányzás (economic governance).
A konstrukció többsebességes: a legszorosabb integráció (s egyben a legnagyobb mértékű tagállami hatáskör-átruházás) a magövezetben valósulhat meg. Az abban részt nem vevő tagállamok alacsonyabb integrációs fokozatban kapcsolódnak, s esetükben egyidejűleg a kompetenciaátruházás is mérsékeltebb. Ugyanakkor egyes tagállamokban soha nem látott mértékben erősödtek fel az euroszkeptikus törekvésekkel jellemezhető politikai erők.
"Miközben az EU-integrációra koncentrálunk, tudatában kell lenni a lokális, a nemzeti vagy szélesebb globális összefüggéseknek is", ezért Palánkai Tibor, hátrébb lépve, nemzetközi kontextusba helyezi a tanulmánykötet témáját. Tanulmányában (27-50. o.) a nemzetközi integráción belül megkülönbözteti a globális és az államközi regionális integrációt, történelmi felosztása szerint korunk (1945 utáni évtizedekkel indult) globalizációja jelenleg is zajlik, az újdonság benne a regionális globalizáció. A szerző jól detektálja az Európai Unió jogtisztasági deficitjét, bár ezt ekképpen nem fogalmazza meg, de a költség-haszon elemzést és az európai állampolgárságot érvként, lehetséges legitimációként vázolja. Palánkai az Európai Uniót tekinti az egyetlen olyan államközi regionális integrációs szervezetnek, amely eljutott a közel átfogó egységes piac és egységes valuta kialakulásához, amely így példa- és modellértékű.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
