A Családi Jog 2013. júniusi számában közzétett tanulmány az ombudsman gyermekjogi projektmunkájának 2008-től 2010-ig terjedő három évével foglalkozott; annak folytatásaként jelen tanulmány a 2011-ben végzett tevékenységet tekinti át.
Az ombudsman 2008-ban kezdett tematikus gyermekjogi projektjét 2011-ben is folytatta, amikor a gyermekek tágan értelmezett egészségvédelmének kérdéseit - nemcsak az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, hanem a szexuális bántalmazás, a gyermekprostitúció, az egyes ártalmas szokásoktól és más rizikómagatartásoktól való védelem, a testnevelés, gyógytestnevelés, valamint az egészséges étkezés tárgykörét - járta körül.
Az alapjogok összefüggésrendszerében ismét alkotmányos kiindulópont volt az emberi méltósághoz való jog érvényesülésével és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosításával összefüggő állami kötelezettség-rendszer. Az Alkotmány 70/D. §-a kimondta, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, amelyet a 2012. január elsejével hatályba lépett Alaptörvény XX. cikkében is rögzít. Mindehhez kapcsolódóan az ombudsman projektje támaszkodott a Gyermekjogi Egyezménynek a 24. szakaszára is, amely elismeri a gyermeknek a lehető legjobb egészségi állapothoz való jogát, valamint hogy orvosi ellátásban és gyógyító-nevelésben részesülhessen. Az ombudsman 2011-ben is megkereste a Gyermekjogi Ombudsmanok Európai Hálózatát, hogy tájékoztatást kérjen e kérdésekben való tapasztalataik kapcsán, amelyeket integrált jelentéseibe.
Zsinórmértékül szolgált az éves munka során az, hogy amellett, hogy egy társadalom általános fejlettségi szintjét meg lehet állapítani a népesség egészségi állapotából, illetve abból, hogy az egészség mennyire igazságosan és méltányosan oszlik meg az egyes társadalmi rétegek között, különös és sürgető aktualitást adott az UNICEF 2010 novemberében napvilágot látott, a gyermekek egészségéről szóló jelentése, amelyben Magyarország a 24 OECD ország közül a legrosszabb helyen végzett a gyermekek egészség-egyenlőtlensége vonatkozásában.[1]
Ebben a heterogén átfogó témában vizsgálat folyt a gyermek- és fiatalkorúak kábítószer- és alkoholfogyasztása kapcsán.[2] A drogfogyasztás mértékével összefüggő kutatások eredményei arra engedtek következtetni, hogy Magyarország "közepesen fertőzött" országnak tekinthető. A középiskolás korú fiatalok legalább egynegyede már fogyasztott drogot és az adatok emelkedő tendenciát, a kábítószerek valamelyik fajtájával először próbálkozók életkorának csökkenését mutatják. Több mint negyedével növekedett a gyógyszerekkel visszaélők száma is. Eközben mindezidáig nem sikerült elfogadni az új drogstratégiát és az annak végrehajtását szolgáló akcióterveket, nincs a megelőzéssel és ellátással foglalkozó szakma számára követhető stratégiai döntés. A jelentés megállapította, hogy gyermek- és ifjúsági addiktológia önálló ellátási formaként nem létezik Magyarországon, az általánosan szabályozatlan jogi helyzet pedig nem csak a gyermek-addiktológiában, hanem a felnőttek ellátásában is felveti a jogbiztonság problémáját. Az ombudsman nagy terjedelmű jelentése felvetette, hogy a gyorsan megjelenő, már Magyarországon is drámai halálesetekhez vezető, úgynevezett designer drogokat (legal highs) más európai országban akár sürgősségi eljárással is nyilvántartásba veszik, míg hazánkban ma nincs lehetőség a gyors reagálásra, amennyiben új drogfajta jelenik meg.[3]
A biztos a gyermekpszichiátriai ellátás területét is vizsgálta,[4] amely szerint egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota, a tanulási nehézséggel, illetve magatartászavarral küzdő gyermekek száma folyamatosan növekszik. 2010-2011-ben több 24 év alatti fiatal és gyerek kísérelt meg, illetve követett el öngyilkosságot. Ugyanakkor az akut krízishelyzetben lévő gyermekek ellátása nem megoldott, ma Magyar-
16/17
országon: összesen 60-70 gyermekpszichiáter dolgozik. A gyermekpszichiáter annak ellenére sem szerepel a hiányszakmák között, hogy a mindössze 60-70 ilyen szakorvos átlagéletkora magas. Sokan nyugdíj mellett praktizálnak és van olyan régió, ahol az egyetlen elérhető gyermekpszichiáter 72 éves. Egy 2009-es ombudsmani jelentés szerint a 64 gyermekpszichiáter közül tízen külföldön praktizáltak, tízen pedig nem dolgoztak a szakmában. Az elmúlt két évben összesen 14 orvos szerzett gyermekpszichiáteri szakképesítést, ugyanakkor több tapasztalt szakorvos külföldre távozott.
Igen kevés a fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmények száma és nagyok a területi eltérések (pl. az egész Dunántúlon nincs aktív gyermekpszichiátriai fekvőbeteg ellátás). Súlyos problémát jelent a gyermekek sürgősségi ellátása, annak beutalási rendje is. Egyrészt nagyon kevés intézményben adottak a sürgősségi ellátás feltételei, másrészt a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerveknek nincs nyilvántartása a sürgősségi ellátóhelyekről, így szabályozni sem tudják a kérdést. Ennek következtében a beteg gyermekek ellátása sokszor teljesen esetleges és kiszámíthatatlan. De az is probléma, hogy míg az egészségügyi törvény értelmében a szülő jogosult arra, hogy folyamatosan a pszichiátrián kezelt beteg gyermeke mellett tartózkodjon, a gyermekpszichiátriai osztályokon nem áll rendelkezésre elegendő alkalmas szoba.
A gyermekek szexuális bántalmazásának, társadalmi tabuként kezelt esetei nagyon ritkán kerülnek nyilvánosságra, miközben éppen a fiatal áldozatok a leginkább kiszolgáltatottak és a legkevésbé képesek érdekeik képviseletére. E csoporton belül is fokozottan védendők a bentlakásos intézményekben élő gyermekek, így az ombudsman vizsgálatot indított a szakellátásban nevelkedő gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás jelenségét feltárására. A jelentés[5] szerint Európában a gyermekkorúak - azaz a 18 év alattiak - 10-20 százaléka szenvedi el a szexuális visszaélés valamilyen formáját. Az Európa Tanács 2010-ben elfogadott, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazás elleni egyezménye (Lanzarote Egyezmény)[6] ratifikációjának elősegítésére kezdte meg figyelemfelkeltő kampányát "Minden ötödik"[7] címmel, utalva arra, hogy minden ötödik európai gyermek átélte a szexuális bántalmazás valamilyen formáját. Magyarország aláírta, de nem ratifikálta az Egyezményt.
A vizsgált gyermekotthonok nem rendelkeznek egységes szakmai protokollal a bántalmazás felismerésére, sem módszertani útmutatóval a probléma kezelésére. A gyermekvédelmi jelzőrendszer a bántalmazás jóval kevesebb esetét mutatja ki, mint a társadalomtudományi kutatások. A szakellátásban nevelkedő gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazásokról pedig nincsenek adatok, holott a nemzetközi felmérések a magas látencia mellett olyan esetszámokról számolnak be, amelyekből arra lehet következtetni, hogy hazánkban sem lehet jobb a helyzet. Feltűnő, milyen kevés gyermek kér segítséget. Ezt több ok magyarázhatja: túlságosan fiatalok a problémájuk jelzéséhez; nem tudják, hogy a velük történtekről szólni kellene, mert az bűncselekmény adott esetben; nem tudják, kihez, hová fordulhatnak; továbbá a gyermekvédelmi jelzőrendszer szervei nem eléggé érzékenyek ezekre a panaszokra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
