Németországban a munkaerőpiac helyzete megérdemli a "drámai" jelzőt. Az 1998. év átlagában 4,4 millió ember volt munka nélkül. Ez a keresőképesek teljes számára vonatkoztatva éves átlagban több, mint 12%-ot tesz ki. A szövetségi kormány pártjai között létrejött megállapodás (koalíciós szerződés) a munkanélküliség leépítését "a legfontosabb célként" jelöli meg, amit "lépésről-lépésre" kell elérni.
A kormány - elvontan szólva - három dolgot akar megvalósítani. Szó van egyfelől a reguláris munkaerőpiacon új munkahelyek teremtéséről. Másfelől újra kell osztani a meglévő munkalehetőséget, pl. a részmunka támogatásával. Végül arról van szó, hogy kiküszöböljék a munkaerőpiacon a "piszkos konkurenciát", hogy megfelelő feltételeket tudjanak fenntartani minden foglalkoztatott számára.
Az új munkahelyek teremtésére való ösztönzés érdekében az 1985. évi Foglalkoztatás-előmozdítási törvény megkönnyítette a határozott időre szóló munkaszerződések megkötését. 1996-ban csökkentették a törvényes felmondási korlátozást. Kimutatható sikere ennek nem volt.
A szövetségi kormány ezért nem afelé törekszik, hogy a vállalatok munkaerők feletti rendelkezési jogát kiterjessze. Inkább arról van szó, hogy megkönnyítse új módszerek bevezetését, a vállalatokat oly helyzetbe hozza, hogy új piacokat szerezzenek és az ilyen terjeszkedés alapján teremtsenek új munkahelyeket.
Innovációkat nem lehet kikényszeríteni vagy kormányzati intézkedésekkel elrendelni. Csupán a keretfeltételek megjavítására van lehetőség. Ennek érdekében egy intézkedéscsomagot irányoztak elő.
- Az adóreform csökkenteni fogja a működő vállalatok megterhelését. Az új adójogszabály különböztet "aktív tevékenységből" és "passzív tevékenységből" származó bevételek között.
- Csökkentik a munkabér-mellékköltségeket. Ez különösen a társadalombiztosítási járulékokat fogja érinteni.
- A kormány támogatni fogja a vállalkozói tőkét (venture capital), ami által (pl. a computerszakmában bekövetkező fejlesztéseknél) elkerülhetők lesznek a különösen magas kockázatok. Előreláthatólag alapokat fognak létrehozni, amelyek innovációkra kész vállalatok számára különösen kedvező feltételek mellett kölcsönöket fognak nyújtani.
- Innováció szakképzettség nélkül nem lehetséges. Ez azt jelenti, hogy különösen gondoskodni kell arról, hogy valamennyi fiatal kiképző helyhez tudjon jutni. A kormány programjában szerepel 100 000 kiképző hely finanszírozása.
Ezeken túlmenően vállalja a kormány a szolgáltatási szektorban foglalkoztatási potenciálok kihasználását. Ismerve azt a körülményt, hogy sok dolgozó házaspár nehezen talál olyan személyt, aki napközben gyermekeiről gondoskodnék, ezért a kormány szándékszik szolgáltató ügynökségeket felállítani, amelyek ily célra alkalmas személyeket tudnak majd rendelkezésre bocsátani. Ennek finanszírozásában a bérösszeg 50%-a erejéig részt vállal az állam is.
Az ún. korrekciós törvény az 1996. évi munkajogi reformokat lényegében visszavonta. Fontosak különösen az alábbi szabályok:
- A felmondásvédelmi törvény (KSchG) 1996-ban megszorított alkalmazási területét ismét kibővítették. A korábbi tízzel szemben ötre csökkentették azt az alkalmazottszámot, amelyet a vállalatnak foglalkoztatnia kell ahhoz, hogy a törvény hatálya reá kiterjedjen. Heti 20 munkaóráig valamennyi részmunkaerő fele arányban beszámít ebbe a keretbe; korábban heti 10 munkaóráig csupán negyed arányban számított bele a keretbe.
- Amennyiben személyzeti leépítésnél felmondás szempontjából különböző munkavállalók jönnek számításba, közöttük ún. szociális kiválasztást kell végezni. A KschG 1996-ban hatályba lépett 1. §-ának (3) bekezdése ennek kapcsán még csak három kritériumot tett lehetővé: a vállalatnál való foglalkoztatottság időtartama, életkor és az eltartásra jogosult hozzátartozók száma. Most - ideértve az egészségromlásokat és a családtagok megbetegedéseit - valamennyi szempontot figyelembe kell venni. Nincsen ezen kívül most már lehetőség arra, hogy az ügyvezetőség és az üzemi tanács megegyezzék egymással egy ún. névjegyzékben, amelyen fel van jegyezve valamennyi elbocsátandó munkavállaló.
- Az üzemi tanács és az ügyvezetőség között a tömeges elbocsátások és a vállalat-átalakítás tárgyában folyó tárgyalásokra vonatkozóan az 1996. évi törvény két hónapot írt elő. Ezt a szabályt hatályon kívül helyezték; jelenleg addig lehet tárgyalni, amíg valamennyi érvet nem merítettek ki. Egyes tartományi bíróságok joggyakorlata szerint az üzemi tanács megkívánhatja a munkaadótól, hogy ezek alatt a tárgyalások alatt nem él felmondással, tehát nem teremt befejezett tényt.
- Az 1994. május 26-i törvény a munkabérek továbbfizetéséről előírja, hogy a betegségük miatt munkaképtelen munkavállalók hat hét tartamára igényelhetik bérüket. Az 1996. évi törvény ezt az igényt 100%-ról 80%-ra szállította le. Most ismét a 100%-os bér illeti meg őket, de módosított formában: a betegséget megelőző időre járó juttatás nem vehető tekintetbe.
A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogy a kollektív szerződés szerinti átlagos munkaidő ugyan 37.5 óra körül van, de átlagban véve minden munkavállaló hetente kb. két túlórát teljesít. Ha - ami a valóságban természetesen csak részben teljesíthető - túlórák helyett új munkaerőket állítanának be, a munkanélküliség drasztikusan csökkenthető volna. Kiszámították, hogy évente mintegy 1,8 milliárd fizetett és 2,4 milliárd nem fizetett túlórát teljesítenek; az utóbbit rendszerint szabadidő nyújtásával egyenlítik ki. Ha ezt legalább a felére csökkentenék, ezzel 900 000 új munkahely állna rendelkezésre.
Az eddigi jogi keretfeltételek szerint a túlóra rendkívüli tényhelyzet. A kollektív szerződések rendszerint leszögezik, hogy túlórákat csak akkor szabad végeztetni, ha sürgős üzemi szükséglet áll fenn; az Üzemi alkotmányról szóló törvény (BetrVG) 87. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmében hozzá kell járulnia ehhez az üzemi tanácsnak is. Mindkettő csak kis mértékben akadályozza meg túlórák végzését. Mind a munkaadók, mind a szakszervezetek afelé hajlanak, hogy a legmagasabb törvényes munkaidőt heti 48 óráról 40 órára csökkentsék, és egyidejűleg írják elő, hogy a 40 óra túllépése esetén a kiegyenlítés kötelezően szabadidő nyújtásával történjék.
Ésszerűbbnek mutatkozik olyan helyzet teremtése, amelyben maga a munkaadó érdekelt a túlórák elkerülésében. Ez ekkor volna így, ha a meghatározott átlagos heti munkaidőt meghaladó bérköltségek ezután nem (vagy nem teljes egészükben) lehetnének üzemi kiadásokként adó szempontjából irányadók.
Újrafelosztásra kínálkozó további terület a más munkaadóknál végzett tevékenység. Amennyiben ezek nem haladják meg a heti 15 órát, egyéb kismértékű munkaviszonyokhoz hasonlóan adó szempontjából kiváltságos helyzetben voltak; utánuk társadalombiztosítási járulékokat sem kellett fizetni. Az ún. 630-DM-szerződések újraszabályozása* szerint ez módosulni fog: a melléktevékenységek teljes egészükben adózás alá fognak kerülni, fizetni fog kelleni ezenfelül a társadalombiztosítási járulékokat is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
