Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésNagy lelkesedéssel szoktuk olvasni azokat az elemzéseket, amelyek a parányinál is parányibb protonokat alkotó kvarkok fizikai tulajdonságainak feltárásáról szólnak. De azt sem árt vezetőként megismerni, hogy az általunk irányított kis csapat vajon miért érzi minden este a kötelező robot fárasztó nyűgét a jól végzett munka öröme helyett?
Vajon milyen hangulati elemek miatt van, hogy sokan tízkor is nehezen szánják rá magukat a felkelésre, mások pedig hajnalban is szívesen rohannak munkába? Vajon miképpen lenne lehetséges, hogy a kilencvenéves aggastyán már ne tegye magát újra meg újra nevetségessé, amikor ezredszer is bedől a nem igazán neki felépített harisnyajátszma csábításának?
Ma már teljesen elfogadottnak látszik, hogy pszichiáteri diplomával valóban rendelkező, és talán még jóindulatúnak is mondható emberek mindenféle papír alapú és elektronikus újságokban az olvasottság, vagy egyes rosszindulatú megjegyzések szerint csak saját magánpraxisuk forgalmának növelése érdekében ismeretterjesztő cikkek írásába, sőt, sok esetben, tömeges lelki távgyógyításba fognak. Követni semmiképpen nem lenne jó őket, mégis, most mi is három olyan szerzőt, három könyvet ajánlunk, amelyek ismerete valóban fontos lehet mindenki számára, aki embercsoportok vezetésére vállalkozik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás