Az uniós csatlakozásunkra tekintettel célszerű rendszerezni a jogászi hivatással kapcsolatos ismereteinket. A különböző jogászi szakmák uniós csatlakozásra való felkészülése alapvetően attól függ, hogy milyen jogi területen fejtik ki tevékenységüket. Ennek kapcsán vizsgálni kell, hogy az adott tevékenység, jogviszony milyen körbe sorolható be. Így felmerül a munkavállalás szabadsága, a szolgáltatás gyakorlása, a letelepedés szabadsága, a közhatalmi státus léte vagy nem léte stb. Tíz évvel ezelőtt az Európai Parlament ún. Marinho-jelentése tette vizsgálat tárgyává az európai közjegyzői tevékenység alapvonásait. A tagállamok és az Unió ebben a kérdésben ma is vitában állnak, amelynek kimenetele nem dőlt el, és végeredménye természetesen nem tudható előre.
A közjegyzők hivatala, hatásköre és hivatás gyakorlása nagyrészt azonosan, vagy hasonló módon szabályozott minden olyan országban, ahol a közjegyzők szakmai szervezetei a Latin Közjegyzőségek Nemzetközi Uniójához tartoznak (kivételként említhető Portugália és Anglia). A közjegyzőség törvényi szabályozásában minden ilyen országban a következő közös vonások figyelhetők meg:
- A nemzeti szabályozás csak az adott ország saját állampolgára számára teszi lehetővé a hivatásrend belföldi hatáskörének gyakorlását.
- A közjegyzői tevékenységet a belső jogszolgáltatáshoz vagy a belföldi igazságszolgáltatáshoz sorolják, ennek megfelelően tartósan vagy időnként a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik. A hazai szabályozás is ezt követi, mert a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 1. § (4) bekezdésében foglaltak szerint: "a közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez". A 17. § (1) bekezdés a) pontja szerint: "közjegyzővé az nevezhető ki, aki ... magyar állampolgár".
- Amennyiben a közjegyzői okiratnak külföldön kell joghatást kiváltania, akkor ez kizárólag olyan államközi vagy nemzetközi szerződés alapján történhet, amely az adott állam közjegyzői okiratainak egy másik államban történő elismerését szabályozza.
A tagállami szabályozások többsége tehát olyan állami jogszolgáltató tevékenységnek tekinti a közjegyzői tevékenységet, amely tekintetében a szolgáltatás nyújtásának szabadsága nem érvényesül, és így a tagállamok fenntarthatják az e körben meglévő állampolgársági korlátozásaikat. Az Európai Unió emellett azonban folyamatosan napirenden tartja a vitát arról, hogy más tevékenységhez hasonlóan a közjegyzői tevékenységet is a szolgáltatások közös piacán való részvételnek kell tekinteni. Ebből eredően a nemzeti szabályok és a közösségi törekvések között rendre ellentét mutatkozik. Ma még megállapíthatatlan és csak jósolható, hogy az esetleg egységesülő Európában mikor adják fel a tagállamok a nemzeti joghatóságuknak ezt a részét, azaz mikor kerül egyértelműen a szolgáltatási piacra a közjegyzői hivatás.
A közjegyzői hivatás gyakorlásával kapcsolatban először a diplomák elismerésének kérdéskörét érdemes vizsgálni. A munkaerő szabad áramlásának biztosításához az Európai Unió eredetileg az egész közösségre kiterjedően harmonizálni kívánta a foglalkozások gyakorlására vonatkozó jogszabályokat. Bár ez a próbálkozás sok nehézségbe ütközött, az Európai Tanács irányelvében általánosan szabályozta a legalább 3 éves képzés befejezését igazoló főiskolai oklevelek elismerését. Az uniós szerződés 47. cikk (1) bekezdése szerint: "a Tanács az önálló vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának megkönnyítése érdekében a 251. cikkben megállapított eljárásnak megfelelően irányelveket bocsát ki az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerése céljából." A (2) bekezdés: "ugyanebből a célból a Tanács ... irányelveket bocsát ki a tagállamok önálló vállalkozói tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek összehangolására. A Tanács ... mindvégig egyhangúlag határoz az olyan irányelvekről, amelyek végrehajtása legalább egy tagállamban a természetes személyek képzésére és a szakmába történő bejutásának feltételeire vonatkozó, az egyes szakmákra irányadó jogi szabályozás meglévő alapelveinek módosítását vonná maga után."
A diplomák elismeréséről szóló hivatkozott irányelv azonban közvetlenül nem alkalmazható az egyetemet vagy főiskolát végzettekre: nekik a végzettségen túl meg kell szerezniük az adott tagállamban a foglalkozás, például a közjegyzői foglalkozás gyakorlására való jogosultságot is. Ezen felül az egyes tagállamok adaptáló tanfolyamot vagy alkalmassági vizsgát is előírhatnak a képzésbeli különbségek kiegyenlítésére. Elválik tehát egymástól a megfelelő végzettséget adó diploma elismerésének kérdése és a hivatásgyakorláshoz szükséges egyéb feltételek meglétének előírása. Ez utóbbival kapcsolatban a tagállamok nyilván törekszenek arra, hogy azokat csak saját polgáraik, vagy a ténylegesen nagyon hosszú ideje rezidensként ott élő külföldiek legyenek képesek teljesíteni (szakmai gyakorlat, további vizsgák a diploma megszerzése után, megfelelő nyelvismeret stb.).
Egy másik fontos feltétel az állampolgárság kitételének fenntartása is további bonyodalmat okozhat. A tagállamok ragaszkodtak a közjegyzőségre vonatkozóan az ún. állampolgársági fenntartáshoz, ezért valamennyi latin közjegyzőségi rendszerben működő EU-tagállamban a közjegyzői kinevezés feltétele, hogy az illető az adott állam állampolgára legyen. Ezt az a klasszikus felfogás indokolja, miszerint az igazságszolgáltatás az állami szuverenitás része.
A közjegyzők számára az egyik legérdekesebb kérdés, hogy tevékenységük kivételt képez-e a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alól?! Az Uniós Szerződés 43. cikkelyének (1) bekezdése szerint: "tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó bármely korlátozás, azaz minden EU-polgár minden tagállamban gyakorolhat önálló kereső tevékenységet. A letelepedés fogalma magában foglalja az önálló kereső tevékenység megkezdését és folytatását, valamint vállalatok alapítását és vezetését, a befogadó állam saját polgáraira vonatkozó rendelkezései szerint. Ezen a területen ráadásul nem érvényesülhetnek olyan megszorító, korlátozó intézkedések, mint a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban a most belépő országok terhére, pl. Németországban vagy Ausztriában alkalmazott 2+3+2 éves időtartamú, munkaerőpiacot védő korlátozások.
A cikk alkalmazása tekintetében olyan tevékenységről van tehát szó, amely kívül esik az alkalmazotti jogviszonyon. A közjegyzői tevékenység pedig olyan tevékenység, amelynek folytatása során a közjegyző a saját jogán és kockázatára tevékenykedik, a tevékenység folytatásához törvényben meghatározott feltételeknek való megfelelésről kell tanúbizonyságot tennie, továbbá magas etikai követelményeket támasztó hivatásrendi szabályozásnak kell megfelelnie. Az alapító szerződés a szolgáltatások közé sorolja a szabad foglalkozású tevékenységeket.
Ennek ellenére a fent elmondott okok alapján a tagállamok arra hivatkoznak, hogy a közjegyző olyan tevékenységet végez, amely tartósan a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik. Tehát fenntartások és korlátozások nélkül alkalmazható teljes tevékenységükre a letelepedés szabadságának korlátot jelentő 45. cikkben rögzített rendelkezés, mely szerint: "Valamely tagállamban a közhatalom gyakorlásához tartósan vagy időlegesen kapcsolódó tevékenységekre e fejezet rendelkezései az adott tagállam vonatkozásában nem alkalmazhatók. A Bizottság javaslata alapján a Tanács minősített többséggel úgy rendelkezhet, hogy e fejezet rendelkezései bizonyos tevékenységekre nem alkalmazhatók." A közjegyzői hivatás tehát egy atipikus jogviszony, amely tartalmaz vállalkozói, szolgáltatási, de egyúttal közhatalmi elemeket is. A tagállamok ebben az esetben ez utóbbit tartották dominánsnak, ezért az egyébként sok vállalkozási elemet mutató státusnál a hatósági elemet részesítették előnyben.
A kérdés vizsgálatakor tehát egyelőre nem az a lényeges, hogy hogyan ítélik meg a közjegyzői hivatásképet, hanem az, hogy milyen konkrét tevékenységet végez a közjegyző.
Ejtsünk néhány szót a közokiratok "szabad áramlásának" érdekes témaköréről is. E körben két vonatkozást kell megemlíteni:
- az egyik, hogy a közjegyző folytathat-e egy másik tagállamban okiratkészítő tevékenységet,
- a másik pedig az, hogy a közjegyzői okirat az okirat készítése szerinti tagállamon kívül, egy másik tagállamban is kifejtheti-e a hatását?
Az első kérdésre - az eddig tárgyalt - a közjegyzői tevékenység közhatalmi jellegéből is adódó, a joghatóság területi korlátozása, valamint a tevékenység folytatásához kapcsolódó állampolgársági követelmény adja meg a választ. Ezek alapján a közjegyzői tevékenység szorosan az állami joghatósághoz kapcsolódik, amely joghatóság az adott állam határáig terjed, a területi hatálya tehát nem határon átnyúló. Ez az elv sem töretlen azonban ma már az EU-ban - EUROPOL.
A második kérdés vonatkozásban azonban már következetesen érvényesül a közösségi szintű együttműködés, azaz annak lehetővé tétele, hogy a közjegyzői okirat joghatásai valamennyi tagállamban jelentkezhessenek. Ebből a szempontból a közjegyzői okirat hasonló megítélés alá esik, mint egy bírósági ítélet: a másik tagállamban elismerhető és a benne foglalt kötelezettség teljesítése hatósági úton kikényszeríthető, és ilyen a végrehajtási tevékenység is. Ezt az elvet szentesíti a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001. tanácsi rendelet is, amely kimondja, hogy az alaki követelményeknek megfelelően elkészített és az Unió egyik tagállamának joga szerint végrehajtható közokiratot az Unió egy másik tagállamában is végrehajthatóvá lehet nyilvánítani.
Ehhez az érdekeltnek kérelmet kell benyújtania az adott tagállam végrehajtás elrendelésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságához. Hasonló rend szerint történhet a közokiratok végrehajthatóságának elrendelése is: a fél a végrehajtás elrendelése iránti kérelmet az illetékes helyi bírósághoz, Magyarországon a rendelethez tett nyilatkozataink szerint a megyei bíróság székhelyén működő helyi bírósághoz, illetve a Budai Központi Kerületi Bírósághoz nyújtja be, és a bíróság dönt a végrehajtás elrendeléséhez szükséges feltételek fennállásáról.
A végrehajtás elrendelésének hatályos szabályai szerint a külföldről származó, a végrehajtás alapjául szolgáló okiratok esetében ez két lépcsőben történik: először a végrehajthatóság nemzetközi magánjogi feltételeinek fennálltát állapítja meg a bíróság (végrehajtási tanúsítvány), majd pedig a megfelelő végrehajtható okiratot állítja ki, amely közjegyzői okirat esetében az okirat végrehajtási záradékkal való ellátását jelenti. A végrehajtás elrendelése egyértelműen bírósági hatáskör - összhangban az alapjogi követelményekkel - ennek megváltoztatására irányuló módosítás azonban eddig nem merült fel a jogalkotási elképzelések között.
A közjegyzői díjaknak kizárólag a csatlakozásra tekintettel történő emelését a kormányzat nem tervezi, hosszabb távon azonban a meglévő gazdasági különbségek kiegyenlítődésével eltűnnek azok a különbségek is, amelyek pl. az osztrák közjegyzők és a magyar közjegyzők munkadíja között jelenleg fennállnak. Ez a kiegyenlítődés korábban megvalósulhat azokban az esetekben, ahol a munkadíj ellenértéke nem tételesen rögzített, hanem az alapul szolgáló közjegyzői tevékenység ügyértékéhez igazodik. A közjegyzői díjak emelkedése, és ezzel kiegyenlítődése azonban ma még nem biztos, hogy a közjegyzői karnak érdeke, hiszen épp a viszonylagosan alacsony díjszabás hozza versenyelőnybe a soproni közjegyzőt a kismartoni osztrákhoz képest. Ha a közjegyzői díjszabás felemelkedik az európai átlag szintjére, az más tekintetben javíthat a jövedelmi viszonyaikon, így tehát megállapíthatjuk, Önök mindenképpen jól járnak a csatlakozással... ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Hankó-Faragó Miklós államtitkár, IM
Visszaugrás
