Minden elméleti tudásunk és gyakorlati igyekezetünk, jogi, nem-jogi eszközrendszerünk ellenére gyakorló büntetőjogászként naponta szembesülünk a bűnmegelőzés, a büntető igazságszolgáltatás, a generál- és speciálprevenció csődjével, az újabb bűncselekményekkel, ezek elkövetőivel és sértettjeivel. A bűnözés és ezzel együtt a bűnelkövetői-áldozati státusz felszámolására tett utópikus, politikai-ideológiai állami kísérlet megbukott.
"A bűnözés nem szűnik meg, csak formái változnak. Az eltűnő bűncselekmény típusokra vonatkozó szabályozást felváltja az új. Túlzás lenne azt képzelni, hogy a büntető igazságszolgáltatás bárhol is a kriminalitás megszüntetésére szolgál. El kell fogadnunk azt a premisszát, hogy bűnözés mindig lesz, és nekünk meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a jelenséggel".1 Az együttélés során pedig ki kell fejleszteni azokat a kontroll-tech-nikákat, amelyek a bűnözést a társadalom szerves részeként, annak diszfunkciójaként komplexitásában kezelik.2
A bűnözés kezelésére használt technikaként is felfogható büntető igazságszolgáltatás3 működése során a bűnözés változásaira reagálva a rendelkezésre álló eszközrendszereket a kriminálpolitika aktuális céltételezéseihez igazodva használja.
Irk Ferenc szerint a kriminálpolitika a bűn(özés)-megelőzési politika részeként a már elkövetett bűncselekményekre adott jogi jellegű válasz stratégiák gyűjtő fogalma. Ennek egyik alrendszere a büntető igazságszolgáltatási politika, amely a büntető igazságszolgáltatás intézményrendszerének működési-viselkedési stratégiáit tartalmazza. Ez arra ad választ, hogy kik, milyen működési elvek alapján alakítják ki a gyakorlatot és magában foglalja a büntető jogalkotási politikát is.4
Ennek gyakorlati megvalósulása szükségszerűen együtt jár a rendszer egyes alkotó elemeinek kiemelésével, a hatékonyságot ígérő prioritások előtérbe helyezésével. Ebből a szempontból a büntető igazságpolitika további alrendszeréhez sorolhatónak tartom az áldozatpolitikát, amely a bűnözés kriminológiai, büntetőjogi szemléletének egy kisebb paradigmaváltását is jelenti, és az áldozatoknak nyújtandó szolgáltatások a büntető igazságszolgáltatás rendszerén belüli, valamint kívüli stratégiáit foglalja magában.5
"A kriminológiában a XVIII. században a bűncselekmény, a XIX. században a bűnelkövetők személye állt előtérben, napjainkban pedig egyre inkább előtérbe kerül a sértett személye, magatartása".6
Tóth Tihamér a viktimológia kialakulását bemutatva megállapítja, hogy a bűnügyi tudományok tárgya kibővült, a bűncselekményeken és elkövetőiken túl a sértettekre is kiterjedt.7 A viktimológia a kriminológia alkalmazott ága, amely a bűnözés azon oldalát vizsgálja, amelyiknél egyéni áldozat van.8
A viktimológiai szemléletnek a büntető tudományokon belüli térnyerése és önfejlődése az eljárási vikti-mológia fogalmának megjelenéséhez vezetett, amely a sértettnek a büntető igazságszolgáltatásban elfoglalt helyzetét és szerepét vizsgálja.9
A viktimológia tudományos önfejlődésével párhuzamosan Európa szerte megnövekedett az áldozatok segítésére, támogatására alakult civil szerződések szerepe. Németországban 1974-ben a Fehér Gyűrű, Angliában az Áldozatokat Támogató Szolgálat jött létre, majd sorra alakultak a különböző áldozatvédő egyesületek.10
A tudományos-társadalmi fejlődés hatására az európaiság, az európai büntetőpolitika követelményévé vált az áldozat segítése, védelme, amely az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának különböző ajánlásaiban 1977-től kezdődően öltött testet.11
Az áldozatnak a büntetőpolitikai kontextusban történő integrálása megköveteli a bűncselekmény áldozatainak komplex kezelését, amelynek tudományos alapját a viktimológia, az áldozattan nyújtja úgy, hogy az elméletet pragmatikus gyakorlattá kell átalakítani. Már nem áldozattanról van szó, hanem áldozatvédelemről, amely az elmélet objektivizációja. Az áldozatvédelem igénye és követelménye dinamikus érdekérvényesítést feltételez a tudományos kutatástól a jogalkotáson át a jogalkalmazásig. Ehhez elkerülhetetlen az eddig megszerzett ismereteink, tapasztalataink újrastruktúrálása.
Ezt szorgalmazta Vigh József 1990-ben közzétett provokatív című "kiáltványában": "Szolgáltassunk igazságot a bűncselekmények áldozatainak is", amelyben hét programpontban összegezte a lehetséges feladatokat. 1. A bűncselekmény áldozatának jogi helyzete, kártalanítása nem megoldott. Szolgáltassunk igazságot az áldozatnak is. 2. A nemzetközi dokumentumok, ajánlások átvétele. 3. A viktimológia ne csak tudományos diszciplína legyen, hanem tudományos tételei elfogadottakká váljanak a rendőrség, ügyészség, bíróság számára is. 4. Az áldozatokat meg kell ismertetni jogaikkal és ezek érvényesítési lehetőségével. 5. Öntevékeny áldozatvédő szervezetek segítése. 6. A társadalmi segítőkészség fokozása. 7. A tudományos kutatómunka kiszélesítése.12 Ezek olyan hosszú távú feladatok, amelyeket tulajdonképpen nem lehet kimeríteni. Ezen programpontokat is tartalmazza az 1074/1999. (VII. 7.) Korm. határozat a bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik védelméről, amely a viktimológiai szemléletet áldozatvédelemmé transzformálja és a nemzetközi ajánlásokhoz képest egy kicsit megkésve ugyan, de az írott kriminálpolitika rangjára emeli.
Az áldozatvédelem - nevével ellentétben - markánsan offenzív képzetet és riadalmat kelt a jogalkalmazókban, mert mint ideológia alkalmas lehet a krimi-nálpolitika részére, arra is, hogy a terhelt eljárásjogi státuszának az állam büntető hatalmával szemben történelmi folyamat eredményeként kiharcolt garanciáit gyengítse.13 Nyilvánvalónak és göröngyösnek tűnik az út. Meg kell találni azt a középmértéket, amely az alaki és anyagi büntetőjog tradicionális értékeit az áldozatvédelmi értékekkel gazdagítja. Nem szabad az elkövető-áldozat viszonyt olyan ellentétes polaritásként kezelni, amelyben amit az egyik nyer, a másik elveszít.
Az ember nem csak homo faber, ludens, eoconomicus, politicus, "hanem homo eticus és homo legis is: jogalkotó, joggal élő, jogkövető vagy jogsértő lény is. Az ember jogi lény is".14
Szabó András posztulátumát tovább gondolva kijelenthető, hogy a büntető jogász számára az ember büntetőjogi lény is, aki a bűncselekményen belül jogilag formalizált főszereplő, terhelt vagy sértett lehet, illetve akire a bűncselekményen kívül, társadalmilag, pszichikailag leírható potenciális tettesi vagy áldozati szerep vár.
Ezeknek a lehetséges szerepeknek társadalmi-szociális kontextusát vizsgálva a viktimológia a bűncselekmény-szituáció fejlődését feltárta és bűncselekmény megelőzésére helyezte a hangsúlyt. Irk Ferenc a büntetőjogilag releváns szituációkat rizikó, konfliktus, és bűncselekmény szituációkra osztotta fel, megállapítva, hogy "Mindegyikük térhez és időhöz kötött, továbbá interdependens rendszerelemekből tevődik össze".15
Ferencz Zoltán a bűncselekmény-szituáció dinamikáján belül az elkövető-sértett viszonyt elemezve 5 fázist különböztetett meg: a potenciális bűncselekményszituációt, prekriminális helyzetet, a bűncselekményszituációt, a bűncselekmény utáni fázist a büntetőeljárás megindulásáig, és a büntető eljárás alatti fázist.16
Ez a felosztás a teljesség kedvéért esetlegesen kiegészíthető a büntetés végrehajtás alatti és utáni fázisokkal is.17
Minden logikai, folyamatszerű, interdependens felosztásnak a tengelyében áll a bűncselekmény-szituáció, a deliktum. Az ember mindennapi életének egyik fontos, büntetőjogi létének pedig az egyik alapvető cezúrája a bűncselekmény, a deliktum elkövetése, amely alapvetően meghatározza az áldozatvédelem terrénumát, lehetséges eszközeit és feltételeit. Más módszerekre van szükség a deliktum elkövetése előtt és után.
Az antedeliktuális, deliktuális stádium más törvényszerűségek és más törvények uralma alatt áll, mint a posztdeliktuális stádium.
Az antedeliktuális, deliktuális stádium a profilaxis területe, amelyben Király Tibor szerint "a büntetőjog a már benne foglalt fenyegetés által, puszta létével, majd alkalmazásával is szerephez jut. Mégis hatékonyabb mindaz, ami a büntetőjogon kívül, a gazdasági, szociális, kulturális és tudati szférában munkál - tudatosan vagy enélkül - a megelőzés érdekében".18
Az antedeliktuális stádiumban az alaki és anyagi büntetőjog - informatikai nyelvezetet használva -mintegy vitruális jelenségként működik, a posztdelik-tuális stádiumban pedig maga a valóság, amely a delik-tum főszereplőinek formalizált szerepét, elvárt-előírt magatartásuk határait kijelöli. A posztdeliktuális stádium az antedeliktuális stádiummal ellentétben az alaki és anyagi büntetőjogi dominanciája alatt áll.
A profilaxisban elsősorban a bűncselekmény, és ezen belül az elkövetővé válás megelőzéséről van szó. Ezért az áldozatvédelem a profilaxis keretei közé jól beilleszthető. A gondolati képlet és cél, világos és közös. Ha nincs bűncselekmény, nincs elkövető és nincs áldozat sem.
Ezt a komplex szemléletet jól példázza a német rendőrség találó bűnmegelőzési szlogenje, amely populáris változatban jól közvetíti a megelőzés "elkövető-védelmi - és áldozatvédelmi közös-közérdekét: "Jobb a betörőt kizárni, mint bezárni".19
Ehhez a praxis-közeli hangvétellel lényegében azonos elméleti megállapításra jutott Györgyi Kálmán is: "...az áldozatvédelemmel kapcsolatban is el lehet mondani azt, hogy jobb megelőzni az áldozattá válást, mint utóbb az áldozatokon segíteni. Ez épp oly bölcs megállapítás, mint amit annak idején Cesare Beccaria tett, hogy jobb a bűnt megelőzni, mint büntetni. Azt gondolom, hogy az áldozattá válás megelőzése terén Magyarország még a kezdeteknél tart, és sokkal nagyobb erőt kell fordítanunk azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyek a tömegesen előforduló bűncselekmények megelőzése terén hatékonyak lehetnek".20
Argumentatio ad absurdum, ha a megelőzés tökéletesen működhetne, akkor egyrészt felszámolná saját magát, másrészt a büntető igazságszolgáltatást, amely a társadalom törvényszerű (disz)funkciójára, a delik-tum elkerülhetetlen bekövetkezésére épül, és ezt kísérli meg változó hatékonysággal kezelni.
Deliktumok márpedig vannak, ezért az áldozatok segítésére, kezelésére is fel kell készülni.
Az alaki-anyagi büntetőjog uralma alatt álló poszt-deliktuális stádiumban az elkövetőre a büntetőjogi (tettesek, részesek) és a büntető eljárásjogi (terhelt, gyanúsított, vádolt, elítélt) megjelölés egyaránt használatos. A büntetőeljárás során túlnyomó részt az eljárásjogi megjelölést alkalmazzuk. Az áldozat megjelölése azonban szinte kizárólag büntetőeljárás-jogi szerepekkel, és ennek megfelelő fogalmakkal történik. Ennek oka lehet az is, hogy az "áldozatok Magna Chartajaként - aposztrofált 1985-ös ENSZ 40/34. sz. határozat21, az áldozat fogalmát büntetőeljárás-jogi szempontból olyan parttalanul széles körben határozza meg, hogy az a büntetőeljárásban szinte használhatatlan.
A sértett fogalmának a Be. 53. § (1) bekezdésében foglalt világos, tömör, egyszerű meghatározása ellenére a gyakorlatban esetenként az is nehézséget okoz, hogy ki a sértett. "A hatóság kötelezettsége ugyanis rendelkezni arról, hogy van-e sértett vagy sem, azaz olyan személy, akinek az eljárásban sértetti pozícióban szerepe, feladata van.22
Az áldozati státuszt a büntetőeljárási gyakorlat nem is kezeli, mert egyrészt nem fűződik hozzá eljárási jogosultság vagy kötelezettség, másrészt az áldozat nem alanya a büntetőeljárásnak. A büntetőeljárás egyik alanya a sértett, és nem az áldozat.23
"Áldozatot - a magyar büntetőeljárásban nem találunk, de az áldozat megjelölést ugyancsak nem lehet fellelni más büntetőeljárásban sem, pl. az osztrák, a német büntetőeljárás is "áldozatmentes"-nek minősíthető.
Ennek egyik oka lehet, hogy a viktimológia viszonylag fiatal tudomány, a 40-es évek végén indult fejlődésnek24, és az anyagi-alaki büntetőjog "elsőszülöttségi jogát", vagyis tradicionális intézmény- és fogalomrendszerét nem adja fel, vagy legalábbis nehezen változtatja.
A ma használatos büntetőeljárás-jogi terminológia kialakulásához történelmi, logikai, érzelmi és hasznossági szempontok vezettek. Hosszú folyamat eredményeként "a jog normastruktúrái már egy önmagában is összefüggő rendszer elemeiként kerülnek meghatározásra. Kialakul egy látszólag öntörvényűen is fejlődő szabályrendszer saját fogalomkészlettel, alapelvekkel, intézményi és jogtechnikai apparátussal, ezek szolgálatára rendelt hivatalnokok elkülönült seregével, ezek professzionális érdekeivel, képzés- és munkamódszerbeli hagyományaival, az ezek szolgálatában álló ideológiával..."25
Ennek az intézményrendszernek értékközvetítő eleme a jogászi, mesterséges nyelv, amely alkalmas eszköznek látszik a büntetőjogilag releváns információk elfogultságtól mentes, "igazságos - értékelésére és megítélésére.
A bűnözés elleni küzdelmet folytató jogalkalmazó hatóságok és ezek jogalkalmazói, kötelesek az állam büntetőjogi igényét alkotmányos keretek között hatékonyan működtetni, és a büntetőeljárásban "sine ire et studio", objektíven eljárni. Ehhez az egyik kortalan alapkövetelményhez nagyon nehezen illeszthető a bűncselekmény és a büntető eljárás egyik olyan főszereplője, az áldozat, aki érzelmi okokra visszavezethetően, "személyes érintettség okán" - ezt az ideális objektivitás alapelvet megzavarhatja.
Szemantikailag az áldozat fogalma egy meghatározott-meghatározhatatlan érzelmi színezettel rendelkezik. Ennek foka a bolti lopás "áldozatának - érzelmi intenzitásától a szexuális bűncselekmény áldozatának helyzetéig terjedhet, amelyben anyagi és eszmei értékek szövevénye konkurál egymással, és bőségesen tartalmaz társadalmi értéket, értékítéletet, természetesen előítéletet is. Ez az érzelmi feszültségív a büntetőeljárás törvényszövegében, a dogmatikában a sértett megjelölésben, szerepében és fogalmában szublimálódik, egyben neutrálissá válik.
A sértetti jogintézmény sikertelenül elkendőzni kívánja a bűncselekmény áldozatának kicsi-nagy, ijesztő-visszataszító, felháborító-megindító sérelmeit, tragédiáit. A büntető ítélkezési, döntési gyakorlat azonban a dogmatika neutrális terminológiája ellenére sem tudja magát teljesen távol tartani a sértetti státusz esetleges érzelmi töltésétől, amely az érdemi döntésre is kihatással lehet. "Ma még kimondhatatlanul ugyan, de néha befolyással van a döntésekre az áldozat és a hozzátartozók sajnálata, pedig az érzelmek össze nem egyeztethetők az ítélkezés szikár logikájával".26
Az állam átveszi az áldozat büntetési igényét annak haragja nélkül, és a büntetőjog, a büntetőeljárásjog eszközrendszerével az elkövetett bűncselekmény miatt megsérült jogrendet, a "jogbékét" - újra és újra makacsul helyre kívánja állítani. "A bűnözés és vádképviselet teljes államosítása és centralizálása - amikortól már az officialitás érvényesítéséről szólhatunk - azután következett be, hogy az 1871. évi XXXIII. törvénnyel felállították a királyi ügyészséget".27
A sértett jogi helyzete az államosított igazságszolgáltatásban szükségszerűen meggyengült. Király Tibor 1985-ben rendkívül kritikusan vizsgálta a sértett jogi helyzetét, és akkori megállapításai sajnálatos módon ma sem veszítettek erejükből. "Abban az eljárásban, amelyben az officialitás hivatalból való eljárás az uralkodó elv, ahol az egyéni sérelem társadalmivá lép elő, ahol nem egyéni igényt, hanem az állam büntető igényét érvényesítik, ott ahol eltekintve a magánvádlótól közvádló lép fel, bárkit is ért a támadás, veszélyeztetés, sérelem a bűncselekmény által, a sértett háttérbe szorul, a processzuális cselekvésben mellékszeméllyé degradálódik"...28 Ez annak ellenére helytálló, hogy az officialitás, legalitás definíciós merevségét a jogalkotás áttörte. "Kisebb-nagyobb mértékben megengedték,
hogy a sértett beleegyezése is szerephez jusson a büntetőeljárás megindításában és folytatásában".29 Az offi-cialitás, legalitás gyengítése azonban a sértett eljárási erőtlenségét nem befolyásolták. "Az officialitás elvén nyugvó büntetőeljárás ...minálunk igazán nem tud mit kezdeni a sértettel, alig tud neki valami jogot adni".30
Ez a kritikát érdemlő sértetti jogi státusz nem néhány ügyetlen jogalkotó, vagy jogalkalmazó terhére róható fel, hanem szorosan összefügg a büntetőeljárás önfejlődésével, garanciáival és céljaival.
Claus Roxin a büntetőeljárás kettős feladatát emeli ki: "az eljárásjognak olyan eljárási formát kell rendelkezésre bocsátania, amely a bűnelkövető elítélését és ezzel a társadalom védelmét a bűnözőtől a legnagyobb biztonsággal garantálja. De egyúttal azt is biztosítani kell, hogy a személyes szabadság csak olyan csekély fokban sérüljön, hogy ez a bűnözés elleni küzdelem céljával még összeegyeztethető".31
Tehát a büntetőeljárás tengelyében nem az áldozatsértett áll, hanem a büntetendő cselekményt bűnösen elkövető terhelt, akit fair eljárás illet meg. Az állam büntető hatóságai ex offo járnak el többek között a legalitás az opportunitás rendezőelvei szerint. Az áldozat-sértett az opportunitás keretei között csak olyan mellékszerepet kaphat, amely formalizált és korlátozott, megfelel a terheltre igazított eljárási garanciáknak, de az állam büntetőjogi igényének érvényesítését különösebben nem zavarja.
A büntetőeljárás jogállami garanciái elsősorban az állam büntető hatalmának leginkább kiszolgáltatott terheltet védik. Ezt a szükségszerűen terhelt központú garanciarendszert ma már teljesen természetesnek ítéljük meg, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez is történelmi fejlődés eredményeként épült be a büntető eljárásba.
Claus Roxin rámutatott, hogy a legtöbb garancia, amely a terheltet a büntető eljárásban megilleti a felvilágosodás gondolatvilágára nyúlik vissza. Minden, ami ma természetesnek tűnik - a bírói függetlenség, a vád és az ítélkezési funkció elkülönülése, az önálló ügyészség létrehozása stb. - a liberális francia jog, a XIX. századi reformmozgalmak gyakorlati megvalósulása és eredménye, amely pl. a német államokban csak 1848 után érvényesült.32
Látható, hogy a mai modernnek tartott büntetőeljárásjogi gondolkodásunk és eljárás jogunk gyökerei a XIX. századra nyúlnak vissza, amikor az állam külső és belső kényszerítő hatalma talán dominánsabbnak érzékelhető. A kényszerítő hatalomnak ilyen felvillanása büntetőeljárási jogunkban helyenként tetten érhető.
A XX. század második felében különösen az európai jóléti államokban a gazdasági életből kiindulva egyre inkább a különböző szolgáltatások válnak dominánssá. Ennek megfelelően az államhatalom gyakorlói egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül a különböző ipari produktumok service-t, piacosítását, ezért elkerülhetetlennek látszik az ipari példát követve, hogy az állam egyes produktumait, így a jogot, büntetőjogot, egyes intézményeit és nevének megfelelően a büntető igazságszolgáltatást is "szolgáltatásszerűen" működtesse.
A hatalmi viszonyokat időszakonként voksokkal átrendező állampolgárt nem lehet kizárólag kényszeríteni. Meg kell nyerni. A bűncselekmény áldozatának, mint a hatalom titkos birtokosának több autonómiát, kooperációs lehetőséget célszerű biztosítani úgy, hogy a büntető igazságszolgáltatás hatékonysága növekedjen, áldozatbarát, állampolgárbarát jelleget sugározzon.
Az emberi jogok szerepe, jelentősége, az emberi-jogi öntudatosodás egyre inkább előtérbe került a tudományban, a jogalkotásban, a jogalkalmazásban, összességében a jogi kultúrában. Ez a gondolkodásmód nem csak az állam büntető hatalmának kiszolgáltatott elkövető büntető eljárásjogi státuszára volt hatással, hanem az ettől el nem választható, az állam büntető hatalmának kiszolgáltatott áldozat helyzetére is.
A viktimológia, az áldozattan tudományos tételeinek elterjedése, a társadalmi önszerveződésként létrejövő áldozatsegítő egyesületek majd az áldozatvédelemnek a kriminálpolitika részévé válása, nemzetközi dokumentumokban történő megjelenítése szükségszerűen implikálta, hogy nem csupán a terhelt emberi méltósága, hanem az áldozat emberi méltósága indított el felvilágosodásszerű reformgondolatokat és mozgalmat, amelyet a mindennapi büntető igazságszolgáltatási gyakorlat nehézkesen integrál.
Tóth Tihamér 1983-ból származó aggasztó megállapításai ma is önvizsgálatra sarkallnak: "Jelenleg még elég széles körben érvényesül az a felfogás, hogy a sértettet csak úgy tekintik mint feljelentőt, vagy terhelő tanút. Sokan úgy vélik, hogy a büntető igazságszolgáltatásnak nem célja a sértettnek elégtételt nyújtani, és felesleges az eljárásbeli szerepét túlhangsú-lyozni".33
Az eljárásjogi gyakorlat korán felismerte és elismerte az áldozatvédelem szükségességét, de az államosított igazságszolgatás a legalitás, opportunitás, officiali-tás béklyójában, a terhelt központú büntető eljárásban nehezen tudta, tudja beilleszteni a terhelt-sértett ellentétébe az áldozati jogok felerősödését úgy, hogy a tradicionális garanciális elvek sérelmének veszélyét ne látná.
Mutatis mutandis erre is vonatkozik a nemo plus juris elv. A büntető igazságszolgáltatás is csak annyi jogot képes átruházni a büntető eljárásban az áldozatra, mint amennyivel maga rendelkezhet, vagy talán még ennél is kevesebbet...
A gyakorlat a rendelkezésre álló eszköz és intézményrendszerben a sértettet túlnyomó részt tanúként, és az eljárás egyik objektumaként instrumentalizálja.34
A bűncselekmény áldozata a büntető eljárásban különböző eljárásjogi "álruhában" jelenik meg. "A sértett általános eljárásjogi helyzetét kettősség jellemzi: alanya a bűnüldözés funkciójának, amellyel összefüggésben illetik meg széleskörű jogok, de alanya lehet a bizonyításnak, amelyből számára elsősorban kötelezettségek keletkeznek. A sértett a büntetőeljárásban három fajta jogalanyiság hordozója: általános értelemben vett sértett, magánvádló és magánfél".35
Ezek közül a lehetséges szerepek közül az ügyre ori-entált36 és hatékonyságra törekvő joggyakorlat számára (az egyik) legfontosabb szerep a tanú-szerep, amelyet a gyakorlat a büntetőeljárás törvényszövegében nem létező minőségként és fogalomként sértett-tanúnak jelöl. Az áldozat-tanú szókapcsolatot azonban a gyakorlat nem használja. A sértett-tanú a legfontosabb adatokat, információkat, utalásokat, bizonyítékokat és érzelmeket szolgáltathatja a büntetőjogilag releváns tényállás megállapításához, az ítélethozatalhoz, a büntetés kisz-abásához.37
Az áldozat-sértett-tanú praktikus jelentősége és súlya ellenére mint tanú, nem rendelkezik speciális jogállással, vallomása elméletileg nem bír több-kevesebb bizonyító erővel, mint más tanúvallomás. A már jelzett információ-birtokosi helyzete miatt is, találóan nevezi Tremmel Flórián a sértet-tanút "Első Tanúnak", "primus inter testis"-nek.38
Összhatásában az áldozat az egész büntetőeljárás alatt dominánsan tanúként jelenik meg, jól körülhatárolt jogokkal és kötelezettségekkel, amelyekből elsősorban a kötelezettségek lépnek előtérbe. Ez a tanú-státusz egészül ki mintegy járulékosan a sértetti jogok működtetésének lehetőségével.
A Be. III. fejezetében a terhelt és védő után, szabályozza a sértetti intézményt, mint az eljárás egyik főszereplőjét, alanyát, így előkelő helyet foglal el az eljárásjogi alanyok értéksorrendjében. Ez az értéksorrend a gyakorlatban súlytalanná válik, és a sértett, mint az eljárás egyik főszereplője, a háttérbe szorul azért, hogy mint tanú, mint bizonyítási eszköz lépjen előtérbe. "A sértettek valahogy elsüllyednek a tanú szerepében".39
A dogmatikailag egymástól elkülönült sértett- és tanú-státuszt a gyakorlatban egymástól szinte lehetetlen elválasztani. A sértettnek a Be. 53. §-ában meghatározott "sorvadó jogai"40 az officialitás elvének túltengése mellett, érthető módon, gyenge érdekérvényesítésre adnak lehetőséget. Ezen lényegesen az sem változtat, hogy a Be. 58. §-a jogi képviselet elérését is lehetővé teszi.
A sértett kiszolgáltatott helyzetét, instrumentalizációját, az állam büntető igazságszolgáltatási kényszerítő hatalmát jól érzékelteti pl. a Be. 73. §-a, amely előírja a terhelt mellett, a sértett részére is a szakértői vizsgálat tűrését, és azt is, hogy a vizsgálat elvégzését egyéb módon is köteles elősegíteni. Ez a kényszerítő hatalom, a sértettel szembeni eljárásjogi szankció, rendbírság kiszabásának lehetőségében nyilvánul meg. A szabályozás helye, módja a sértettnek mint áldozatnak, a státuszát, emberi méltóságát háttérbe szorítja, a bűnüldözési célszerűséget kérlelhetetlenül érvényesíteni kívánja. Az írott jog erejét a gyakorlat egyébként lerontja, és a szabályozásból nem a kényszerítő hatalmat, hanem az együttműködést helyezi előtérbe.41
Gyakorlati szempontból ma is helytállónak tartom Király Tibornak azt az 1985-ből származó megállapítását: "A viktimológiai kutatások megerősítették a meggyőződést, hogy nem hiábavaló a sértett fokozott perbeli közreműködésének biztosítása, mert egyebek közt hozzájárul az igazságszolgáltatás iránti bizalom növekedéséhez. Kevés olyan jogrendszer van, ahol a sértett annyira alárendelt processzuális helyzetben volna, mint a mienkben".42
Meglepő módon ehhez a kevés jogrendszerhez tartozónak tűnik a német büntetőeljárás is, amely szélesebb sértetti jogosítványokat vonultat fel, mint a mi eljárásunk, és ott az áldozatvédelem is előbb éledt fel, mint nálunk.
Heinrich Kintzi braunschweigi főügyész 1998-ban publikált dolgozatában a Bundeskriminalamt (BKA) 1991-es vizsgálatából - "Az áldozat a bűncselekmény után, elvárásai és perspektívája" - tett közzé néhány általa is nyomasztónak nevezett megállapítást, amely számunkra is rendkívül ismerősen hangzik: "Az igazságszolgáltatásnak a tanúval történő bánásmódja a bíróság épületében, azaz az áldozat kihallgatásra történő beszó-lítása a tárgyalóterembe, több oldalú kifogásra, már majdnem panaszra ad okot. Az a tanú, aki több órán keresztül a bírósági folyosón kemény padon várakozik, aki a kihallgatásának pontos időpontját nem ismeri, aki jogairól többnyire részletesen nem tud, aki a bíróság folyosóján a vádlott és ezek hozzátartozói részéről repressziónak van kitéve, aki a bíróság előtti kudarctól várakozása alatt feszült állapotba kerül, az ilyen tanú nem ritkaság. Itt mindenképpen szükség van a tanúnak egy olyan támogatásra, amelyet nem csupán a jogalkalmazáson kívül kap meg áldozatvédő intézményektől".43
De az áldozatok nem csak kiszolgáltatottak, vagy elveszhetnek a tanú szerepben, hanem oltalmat is találhatnak a tanú státuszban, mert így alanyai lehetnek a tanúvédelemnek is. A fogalmi különbségek ellenére ilymódon tanúként áldozatot is védünk. A képlet és a fogalmi rend itt egy kicsit zavarossá kezd válni. Azt az áldozatot védjük a büntetőeljárásban, aki mint áldozat nem jogalanya az eljárásnak, de sértetti szerepben már jogalannyá válik. Ennek ellenére nem "sértettvédelemről beszélünk, de lényegét tekintve a sértetti jogok telepítése és funkcionálása áldozatvédelemként is felfogható. Ezt egészítheti ki a tanúvédelem.
A sértetti körön kívül eső bűncselekmény - áldozatokat már védeni büntetőeljárásjogon belüli eszközökkel értelemszerűen nem lehet, ezért ezeket az áldozatokat eljárásjogon kívüli eszközökkel "csak segíteni tudjuk". A büntetőeljáráson belül ezért pontosabb megjelölésnek tartom, a tanúvédelem fogalmával paralell, sértettvédelem kifejezés használatát.
Kintzi említett tanulmányának programszerű címe "Az áldozati jogok javítása a büntetőeljárásban", azonos a Német Bírószövetség Nagy Büntetőjogi Bizottsága által a Német Szövetségi Igazságügyi Minisztérium megbízásából készített jelentés címével, amelynek integrativ, a magyar büntetőeljárás egybevetésével, tanulságok levonásával együttjáró elemzésére jelen dolgozatban nincs lehetőség. Csupán néhány alapelvszerű tételt kivonatosan ismertetek, amely az aktuális német büntetőjogi gondolkodás irányát jelzi a vizsgált területen.
A Bizottság az áldozati jogokat egy olyan koordinált koncepcióba igyekezett illeszteni, amely az áldozati jogok érvényesülésének határait megvonja, amelyen belül az áldozati jogokat ki kell és ki lehet terjeszteni, mert az áldozattal szembeni puszta szimpátia nem lehet stabil alapja egy kriminálpolitikai alapkoncepciónak.
A Bizottság munkája során vezérlő elvnek tekintette, hogy a terhelt védekezési lehetősége alapvetően nem gyengülhet, az átfogó tényállásfelderítési kötelezettség a sértett iránti tapintatból túlságosan nem csökkenhet. A sértetti érdekek figyelembevétele a büntető igazságszolgáltatás korlátozott eszközeit nem terhelhetik túl.
Az áldozati jogok büntetőeljárásbeli legitimációja három pilléren nyugszik:
1. Alkotmányjogi szempontból a sértett emberi méltósága megköveteli, hogy nem csupán mint az állami gondoskodás tárgyát kezeljük, hanem autonómiáját elismerjük, és ennek a lehető legnagyobb terét biztosítsuk. A jogállamiság követelményeként megjelenő funkcióképes büntető igazságszolgáltatás tiltja a sértetti büntető önhatalom gyakorlását.
Ezt a tilalmat a sértett részére biztosított eljárásjogi óvó-védő szabályozással lehet kompenzálni, és a sértettet, mint önálló eljárási résztvevőt, el kell ismerni. A szociális állam eszméjéből következik, hogy ameny-nyiben elfogadjuk a terheltnek a jogállamilag nélkülözhetetlen védelmi pozíciójából eredő sértett elleni támadását, akkor a sértett cselekvési gyengeségét (Hand-lungsschwáche) ki kell egyenlíteni.
2. A sértett anyagi, jogi szempontból, a büntetési céloktól, a speciális-generális prevenciótól elválasztha-tatlan.44
3. A sértett jogilag védendő érdekei semmit nem érnek, ha eljárásjogilag nem realizálhatók. Ezért a sértettnek nagyobb cselekvési kompetenciát (Handlungskompetenz) és alanyi minőséget kell kapnia (Subjekt-quálitat). Az ártatlanság vélelme nem áll ellentétben az áldozat különleges jogállásával (Sonderstellung). Azt kell felismerni, hogy a vádlott bűnösségének törvényes bizonyításáig az áldozat csak "potenciális áldozat" lesz. Így az ártatlanság vélelme alapelvnek megfelelő párja az áldozati oldalon, az "áldozat-védelem" (Opververmu-tung). Ebből a vélelemből kiindulva illeti meg a feltételezett áldozatot a segítség, a gondoskodás.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy majdnem mindegyik rendőrségi nyomozás az áldozat, a tanú feljelentése alapján indul, így a feljelentő megfelelő kezelése a feljelentési készségre kihatással van, ami a büntető igazságszolgáltatás működését is befolyásolja.45
Az áldozat és a terhelt között egy fokozatos, immanens feszültség áll fenn, mert a terhelt, az őt terhelő áldozat-tanút (Opferzeuge), "természetes ellenségének" érzi. Az átélt, elszenvedett áldozati szituáció (Opfersituation) ábrázolása emocionálisan támogatja a vádat, és ellensúlyozza a terheltnek azt az erőfeszítését, hogy saját élettörténetével megértést, és jóindulatot vívjon ki.
Nagyobb cselekvési kompetenciát az áldozat defenzív területen kaphat. Jogot kell kapnia arra, hogy a terheltnek a büntetőjogi felelősséget a sértettre hárító védekezése ellen hatékonyan fellépjen. Az áldozat legitimált státusza megköveteli a fegyver- és esélyegyenlőséget abban az értelemben, hogy a sértett a védekezési taktikából eredő terhelti ellenállással szemben felléphessen. A terhelt javára létrejött kedvező emocionális alaphangulatot a sértett nem köteles tolerálni. Attól nem kell tartani, hogy ez gyengíti, vagy csorbítja a terhelt védekezési pozícióját.
A sértett aktív eljárásalakító joga viszont nehezebben elfogadható. A terhelt javára kell érvényesülnie az ártatlanság vélelmének, ezért a sértettnek és a terheltnek nem lehetnek azonos jogaik. Egy ilyen jellegű egyenlősdi a vádlott alkotmányjogilag biztosított védelemhez való jogát csorbítaná. A sértett aktivitását azonban az érdekétől függően más területen nem lehet megtiltani pl. információhoz jutás joga.
A hatóság teljes tényállás felderítési kötelezettsége ellenére a sértettet megilleti a személyiség védelme, az intimszférájának védelme. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy ennek alapján a bűncselekménnyel szorosan összefüggő, elengedhetetlen, az intimszférát is érintő kérdéseket ne lehessen tisztázni. Pl. szexuális bűncselekmények áldozatánál.
Az áldozatvédelem kiterjesztésének szükségességét a Bizottság elismerte, de felhívta a figyelmet arra is, hogy ez az igazságszolgáltatásra többletterhet ró, amely nem jelentheti az áldozatvédelmi intézkedések leállítását.
Főként azért sem, mert egy kívülálló szempontjából úgy tűnik, hogy a büntető igazságszolgáltatás a terhelt jogi státuszának cizellálásával együtt járó működési tehertöbbletet akceptálta, de az áldozattal szemben már kényelmesebbnek tűnik. A közvélekedésben, a büntető igazságszolgáltatás apparátusát, összességében nem éppen áldozatbarátként ítélik meg.
A büntető igazságszolgáltatás áldozatvédelmi területen feltárt hiányosságai világossá teszik, hogy a gyakorlatnak nem csak a törvényalkotóra kell várnia, hanem a meglevő eszközeit áldozatbarát módon kell használnia.
Az áldozatra hátrányosabban hat az esetleges eljárásjogi szabálysértésnél, ha közönyösen kezelik, kevés megértést érez, a hatóság csak az ügyre koncentrál.46 A gyakorlat áldozatvédelmi koncepciójának megértést, és szimpátiát kell sugároznia, humánusan kell kezelni az áldozatot, és ez a büntető igazságszolgáltatásba vetett bizalmát erősíti. Ilyen lehet pl. néhány olyan csekély befektetést igénylő szervezési intézkedés, amely a büntető igazságszolgáltatás hatékonyabb működéséhez is hozzájárulhat: az áldozatnak olyan tájékoztatót, térképet kell adni, amellyel a hatóság épületét, a kihallgató szobát könnyen megtalálhatja, a kihallgatás várható időtartamát meg kell jelölni, igazodni kell az áldozat egyéni igényeihez, mint pl. a kiskorú gyerekek felügyeletének szükségessége a kihallgatás időtartamára, tekintetbe kell venni az áldozat vélt vagy valós fenyegetettségét, el kell kerülni, hogy az áldozat a kihallgatása előtt a vádlott provokációjának ki legyen szolgáltatva.47
A Kintzi által közzétett áldozatvédelmi-sértettvédelmi alapvetéseket alkalmasnak tartom arra, hogy a magyar büntetőeljárási gyakorlatban és dogmatikában alkalmazzuk és tovább gondoljuk, mivel az a fentebb részlegesen vázolt áldozatvédelmi-sértettvédelmi elméleti tudásunkkal, felismeréseinkkel és gyakorlati tapasztalatainkkal azonos irányba mutat.
Mind a német, mind a magyar büntetőeljárási gondolkodás nehezen tudja az áldozatvédelmet egy tradicionális eljárásjogi értékrendbe működőképesen beolvasztani, és ez elkerülhetetlenül áldozatvédelmi paradoxonokat indukál.
Az antedeliktuális stádiumban úgy védünk áldozatot, hogy még nincs áldozat. A postdeliktuális stádiumban ugyan van már áldozat, de nem jogalanya a büntetőeljárásnak; áldozatként sértettet védünk. A büntetőeljáráson kívül pedig az áldozatot már csak segíteni tudjuk, a védelemmel már elkéstünk. Az utolsó paradoxon, hogy a paradoxonok ellenére az áldozatvédelem mégis működik, mert az áldozati jogok jelentőségét felismertük, és ezeket érvényesíteni kívánjuk.
Emberi jogi-alkotmányjogi szempontból az áldozat emberi méltóság hordozója. Morális szempontból az áldozat a büntető igazságszolgáltatás államosítása után az állam büntetőjogi igényének egyik oszlopa. Büntetőjogi szempontból a védelem tárgya és a büntetés kiszabásának egyik ideológiai megalapozója. Büntetőeljárásjogi szempontból különböző szerepekben jogalany és bizonyítási eszköz. Kriminalisztikai szempontból elengedhetetlen információforrás. A büntető igazságszolgáltatás számára ügyfél is, aki jobb ha kooperál, mert ez befolyásolhatja az igazságszolgáltatás hatékonyságát, és az áldozat-állampolgár komfortérzetét, amely már a politikum része.
Ezt a komplex érték- és érdekrendszert védeni, érvényesíteni kell. Az érdekérvényesítést az állam büntetőjogi igényébe kell integrálni úgy, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás a sértett eljárási autonomiáját, emberi méltóságát a terhelt központú szabályozással szemben, egyensúlyi helyzetre törekedve kiemelt fontossággal kezelje.
A büntetőeljárásban az áldozatnak a sértettől elkülönült jogalanyisága nem lehet. Eljárásjogi szempontból egyik sértett nem "sértettebb, mint a másik". Az eljárási jogosítványok minden sértettet egyformán megilletnek, így a büntetőeljárásban az áldozatvédelem, az áldozati jogok sértetti jogokká, sértettvédelemmé transzformálódnak, hatókörét a formalizált sértetti jogosítványok jelentik.
A büntetőeljárásban a sértetteket egyenlő eljárási jogok illetik meg, de az áldozatokat nem. Vannak olyan áldozatok, akik "egyenlőbbek", mert az elszenvedett sérelem foka, intenzitása, a kiszolgáltatottságuk, tehetetlenségük lenyűgöző ereje, érdekérvényesítési képességük csökkent volta, vagy hiánya nagyobb figyelmet, empátiát és segítőkészséget követel meg a jogalkalmazótól. A speciális áldozati csoportok büntetőeljáráson belüli és ezen kívüli segítése kiemelt követelménye mind a jogalkalmazónak, mind pedig az erre a célra létrejött civil, vagy állami szervezeteknek.
Az áldozati jogok érvényesítése, a sértetti státusz megerősödése nem jelentheti a tradicionális eljárási alapelvek megrendülését. Az ártatlanság vélelmét, a védelemhez való jogot, a tényállás felderítési kötelezettséget, a bizonyítási terhet stb. az áldozat iránti szimpátia okán sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó nem sértheti meg.
A gyakorlatnak a rendelkezésre álló jogi eszközöket áldozatsegítő módon kell alkalmaznia, egyben meg kell őriznie pártatlanságát. A formalizált jogi keretek között a sértett elvárásait, személyiségi jogait, intimszféráját tiszteletben kell tartani. A formalizált jogosítványok azonban nem válhatnak "alibi-joggá", üres formává. Nemcsak "igazságot", hanem humánumot is szolgáltatni kell.
Birtokolhatjuk a viktimológia minden ismeretét, az áldozatvédelemről írhatunk progresszív szellemiségű tanulmányokat kritikai hangvétellel, gyárthatunk kiváló elméleteket, de ez mit sem ér, ha megmarad "teoretikus áldozatvédelemnek".
Az áldozat soha sem elméleti. Az áldozat a maga sérelmével, bánatával mindig hús-vér személy, és konkrét segítséget vár attól a jogalkalmazótól, akinek teljesítményét a büntető igazságszolgáltatás komplexitásában nem az áldozatok segítésén, hanem az előírt-elvárt határidő keretek között, Jogi öntörvényűséggel" és racionalitással elintézett, befejezett ügyek számán statisztikai paraméterekkel mérik. Ennek ellenére etikai tilalom hatálya alatt a büntető igazságszolgáltatás, és benne az egyes jogalkalmazó tevékenysége során nem válhat "másodlagos elkövetővé". ■
JEGYZETEK
1 Antilla Inkeri: A bűnözés és a büntető igazságszolgáltatás rendszere, Jogtudományi Közlöny 1981/1. 37. o.
2 Vö. Gönczöl Katalin: Devianciák, devianciakon-troll, bűnmegelőzési stratégiák, in: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll, szerkesztette: Gönczöl Katalin-Körinek László-Lévai Miklós, Corvina 1996. 119-132. o.
3 Vö. Dr. Szabó András: Büntetőpolitika és igazságszolgáltatás in: Az I. Országos Kriminológiai Vándorgyűlés anyaga, Kriminológiai Közlemények Különkiadás, 1995. Budapest-Szolnok 1995. 18-29. o.
4 Irk Ferenc: Kriminálpolitika és értékvédelem, J. K. 1994/7-8., 314. o.
5 Görgényi Ilona: A viktimológia, in: Gönczöl-Kori-nek-Lévai: Kriminológiai ismeretek 3. i. m. 106. o.
6 Fehér Lenke: Előszó, Acta Humana N° 26. Emberi Jogi Közlemények 1997. 3. o.
7 Dr. Tóth Tihamér: A Viktimológia jelentősége a bűnüldözésben, Magyar Jog 1980/7., 612. o.
8 Dr. Tóth u. o. 615. o.
9 Görgényi, i. m. 98-100. o.
10 Társadalmi Áldozatvédelem Európában és Magyarországon, in: Áldozatvédelem, Szakkönyv a bűncselekmények áldozataival foglalkozók számára, Szerkesztő: Dr. Csányi Klára, BM-Kiadó, Budapest 1999, 191. o.
11 Ld. Áldozatvédelem, i. m. 13-35. o.
12 Dr. Vigh József: Szolgáltassunk igazságot a bűncselekmények áldozatainak is, M. J. 1990/9, 718-723. o.
13 Vö: Tremmel Flórián: Jogállam és büntető eljárás, J. K. 1989/12, 619-625. o.
14 Dr. Szabó András, i. m. 21-22. o.
15 Irk Ferenc: Szituáció-veszélyszituáció-bűncselekmény-szituáció, J. K. 1983/8., 520-526. o.
16 Ferencz Zoltán: Az alkalmazott viktimológia lehetőségeiről, J. K. 1980/5, 309-316. o., Ferencz, Zoltán: Potencionális bűncselekményhelyzet és pre-kriminalitás: a bűncselekmény-szituáció-előzményei, J. K. 1984/3, 134-139. o.
17 Vö. Görgényi. i. m. 100. o.
18 Király Tibor: A büntetőjog és garanciák, J. K. 1981/5, 364. o.
19 Claus Roxin, Gunther Arzt, Klaus Tiedemann: Einführung in das Strafrecht und Strafprozessrecht, Heidelberg 1983. 116. o.
20 Dr. Györgyi Kálmán: A bűncselekmény áldozatainak emberi jogai a büntetőeljárásban in: Áldozatvédelem i. m. 86. o.
21 Vö. Dr. Raskó Gabriella: A viktimológia néhány mai nemzetközi jellemzője, Belügyi Szemle 1987/1, 24-31. o.
22 Dr. Gulácsi József: A sértett, M. J. 1976/8., 662. o.
23 Az áldozat, sértett fogalmi elhatárolására vö. Görgényi i. m. 94-97. o., valamint Dr. Gulácsi i. m. 653-655. o.
24 Vö. Dr. Tóth i. m. 612-621. o.
25 Varga Csabára utal Hlavathy Attila: A jogalkalmazás ügyközpontúságának veszélyeiről, J. K. 1981/5., 385. o.
26 Dr. Babinyecz Ferenc: Gondolatok az elvárhatóságról, in: A közlekedési jogalkalmazás egyes kérdései, Közlekedési Bírák Egyesülete 1999. 176. o.
27 Király Tibor: A legalitás a büntetőeljárásban J. K. 1986/5. 202. o.
28 Dr. Király Tibor: A büntető eljárásjogi útjai, M. J. 1985/3-4, 256. o.
29 Király: A legalitás... i. m. 202. o.
30 Király: A büntető eljárás... i. m. 256-257. o.
31 Claus Roxin: Einführung IX., in: Strafprozessordnung, 28. Auflage 1997, Beck Texte im dtv, erről ugyanígy Dr. Király: A büntető eljárás... i. m. 252. o.
32 C. Roxin i. m. XVIII.
33 Dr. Tóth Tihamér: A sértett vallomásának felvétele és értékelése, B. Sz. 1983/11., 17. o.
34 A meghatározást dr. Heinrich Kintzi használja a " Verbesserung des Opferschutzes im Stafverfahren" c. tanulmányában, Deutsche Richterzeitung 1998/2, 66. o.
35 Dr. Gulácsi... i. m. 653. o.
36 Vö. Hlavathy... i. m.
37 Erről részletesen dr. Tóth ... A sértett vallomásának felvétele i. m.
38 Tremmel Flórián: Büntető eljárásjog, Pécs, 1996. 143. o.
39 Király Tibort idézi Tremmel... i. m. 143. o.
40 Tremmel i. m. 142-143. o.
41 Vö. Dr. Tóth Tihamér: A sértett hatékonyabb jogvédelméről, Rendészeti Szemle 1991/3, 8-14. o.
42 Dr. Király... A büntető eljárás... i. m. 258. o.
43 H. Kintzi... i. m. 68. o.
44 Vö. Dr. Tóth Tihamér: A sértett szerepe a bűncselekmények minősítésében, B. Sz. 1980/9, 31-45. o.
45 Vö. Körinek László: A magyar népesség viktimizációjának néhány aspektusa, J. K. 1985/1, 10-14. o, Sajó András: Áldozattá válás 1986-87 évi vizsgálatának néhány tanulsága, B. Sz. 1989/11, 17-34. o.
46 Vö. Hlavathy... i. m.
47 H. Kintzi... i. m. 65-74. o.
48 Vö. Dr. Polt Péter: Az élethez és az emberi méltósághoz való jog a bűncselekmények áldozatait is megilleti. Az áldozattá vált turista kiszolgáltatott helyzete in: Áldozatvédelem i. m. 97-105. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Györe István, csoportvezető ügyész, Veszprém Megyei Főügyészség
Visszaugrás
