Zelnik Istvánné[1]: Dr. Szűcs Stefánia (JURA, 2004/1., 196-197. o.)

(*1915 október 23. †2003 október 25.)

Midőn a roncsolt anyagon

Diadalmas lelked megállt;

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon

Indult nem földi utakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk:

A lélek él! Találkozunk!

(Arany János)

Itt hagyott minket Stefi néni

Mondhatnám azt is, hogy az ő hite és meggyőződése szerint nem hagyott itt bennünket, mert hitt Istenben és a túlvilági létben. Az volt a véleménye, kell, hogy legyen túlvilág, ahol igazságot tesznek majd a földi igazságtalanságokért. Így tehát az e földön élők és a túlvilágiak között is kell, hogy legyen valamiféle kapocs. Az ő részéről én nyugodt vagyok, őt ott már csak jó érheti. Gondolom ezt azért is, mert sosem a maga bajával foglalkozott, mindig kész volt arra, hogy másokat meghallgasson, bátorítson, tanácsot adjon.

Dr. Szűcs Stefánia a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen szerzett francia-német szakos tanári képesítést, itt doktorált. Már diákkorában sok időt töltött francia és német nyelvterületen. Nagyon jó kiejtéssel, kellemesen, folyamatosan beszélte az általa ismert nyelveket. Mivel jó zenei hallása volt, örömét lelte a zenében, fiatal kora óta szépen zongorázott.

1959- ben ismerkedtem meg Stefi nénivel a Leöwey Klára Gimnáziumban. Akkor voltam elsős gimnazista és osztályunk nagy zajjal várta Stefi nénit. Mindaddig nem kezdte el az órát, amíg az osztály el nem csendesedett. Arról beszélt nekünk, hogy milyen öröm is az, ha külföldön sikeresen beszélünk idegen nyelven. Bár francia-német szakos volt, nekünk orosz nyelvet tanított olyan eredményesen, hogy az osztályból sokan lettek orosz szakos tanárok. Még aki a Szovjetunióban tanult, nyelvtanból azután is főleg azt tudta, amit Stefi néni megtanított neki. Az eredményes tanítás mellett arra is jutott ideje, hogy odafigyeljen a gimnazisták egészségére, lelki és szerelmi problémáira.

1960- tól már a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Idegen Nyelvi Lektorátusán dolgozott, 1965-től ő vette át a Lektorátus vezetését. Latint, németet és franciát tanított. Latint nagyon szeretett oktatni az első éveseknek.

Én 1968-ban lettem Stefi néni kollegája a Jogi Kar Idegen Nyelvi Lektorátusán, orosz-német szakos tanárként.

A Lektorátuson Kerényi Feri bácsi a következő latin mondással fogadott: Quem dii odierunt, pedagogem fecerunt. Akit az Istenek gyűlöltek, pedagógussá tették. Stefi néni is ismerte a mondást, de ő soha nem érezte azt, hogy az Istenek gyűlölnék. Nagyon szeretett pedagógus lenni. Egyszer azt mondta: Én azért élek, hogy ő (a diák) tudjon. Mindent megtett ennek érdekében, és ha a diák is ezt akarta, csodálatos eredményeket érhetett el. Sokszor még órán kívül is annyit foglalkozott a hallgatókkal, hogy humoros műsorukban az egyetemisták megemlítették, hogy a Jogi Karon egy nonstop lektorátus működik. A hallgatók azt is megbeszélhették vele, hogy tetszett-e az előző esti hangverseny. Ugyanúgy figyelt az egyetemisták problémáira is, mint a gimnazistákéra. Ezt mindig szeretettel tette, így volt ez a kollégáknál is. Nagyon jó főnök és egyben munkatárs is volt. Ha nem is szóltunk semmit, ő rögtön észrevette, ha valakinek egészségi vagy más lelki gondja van. Természetesen követelt, de félnünk sohasem kellett tőle, mert szeretett minket, és mi is szerettük őt. Mint ahogy a latin mondás mondja: Amari maior laus est, quam timen. Ha valakit szeretnek, az nagyobb dicséret, mintha félnének tőle.

Voltak diákok, akik féltek tőle, mert a csalást szigorúan büntette.

Amikor diákjai ballagtak a gimnáziumban, vagy végeztek az egyetemen és elbúcsúzott tőlük, azt mondta: Ha valakinek jól megy a sora, semmi gondja nincs, nyugodtan elfelejtkezhet róla. De ha valakinek valami gondja, baja vagy bánata van, annak jusson eszébe a Stefi néni, és jöjjön el hozzá.

A hallgatókon kívül szakmai tudását igénybe vették egyetemi oktatók is, egyetemi és otthoni nyelvi órákon szinten tartották és bővítették nyelvtudásukat. Voltak köztük híres jogtörténészek, nemzetközi jogászok, alkotmánybírák, orvosprofesszorok. A nyelvgyakorláson kívül tudományos igényű fordításaival is részt vett az egyetem nemzetközi kapcsolatainak ápolásában.

1980-ban, nyugdíjba vonulásakor pedagógusi érdemeiért a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Szerintem arany fokozatot kellett volna kapnia.

Kedves Stefi néni, tisztelettel és szeretettel búcsúzom tőled a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Jogi Kar Idegen Nyelvi csoportjának nevében, jó lenne, ha még tudnánk itt a Földön beszélgetni Veled!

- 197/198 -

Istennek hála

Hála Neked a háláért,

mit irántad érzek,

hála Neked az imáért,

mert csak Benned élek.

Hála Neked az útért,

amit kijelöltél,

hála Neked a könnyekért,

amit letöröltél.

Hála Neked a szenvedésért,

melyben benne voltál,

hála Neked a kegyelemért,

miből erőt adtál.

Hála Neked a Szentlélekért,

mert Atyám maradtál,

hála Neked: amikor elestem,

hozzám lehajoltál.

Hála Neked a vágyért,

mit Irántad érzek,

hála Neked... mindig Veled,

sohasem Nélküled

múltak el az évek,

... múlott el az élet.

Szűcs Stefánia fenti költeményét "Stefi néni, 2002 június 17" aláírással Ádám Antalnak adta át a tanárnő az e napon történt utolsó találkozásukkor. ■