2015. július elején ismét módosult az Infotörvény, azaz az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.). A 2011. júliusi elfogadása óta - tehát négy év leforgása alatt - immár huszadszor.[1] A húsz módosítás mintegy fele érintette az információszabadságot. Jelen elemzés elsősorban a legutóbbi, a 2015. évi CXXIX. törvény információszabadságra vonatkozó rendelkezéseit tekinti át. Ahhoz azonban, hogy teljes képet kaphassunk arról, hogy e jogot illetően hol tart a hazai jogi szabályozás, érdemes az előzményekre is néhány pillantást vetni.
A közérdekű adatok megismerésének joga az 1989-ben elfogadott köztársasági Alkotmány révén lett része a magyar jognak. Három évvel később - a rendszerváltó közép-kelet európai országok közül elsőként, a világban tizenkettedikként[2] - a magyar parlament törvényt alkotott az információszabadságról: elfogadta a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt (a továbbiakban: Avtv.). A következő csaknem két évtizedben számos fontos, az információszabadság hatókörét és garanciáit erősítő részletszabály született.[3] Mind a szabályozás, mind pedig a jogalkalmazó gyakorlat tekintetében Magyarország a világ élenjáró országai körébe tartozott.
Nem kisebbíti a hazai eredményeket, hogy ez a két évtized zajos botrányokat és számos bírósági ügyet is produkált, hogy a közérdekű adatok megismerése nem egyszer a hivatalok makacs ellenállásába ütközött. Az új jog meggyökereztetésének története nálunk fejlettebb demokráciákban is hasonló fejleményekkel járt. Az információszabadság fiatal jog, melynek a törvénybe foglalását és működését mindenütt élénk szakmai és politikai viták, nem ritkán időleges visszaesések és politikai botrányok kísérik. Az 1995 és 2011 közötti, jogállami időszakban e jog gyakorlati érvényesülésének fontos garanciája volt a kétharmados parlamenti többséggel megválasztott, független adatvédelmi biztos intézménye és a jogállami Alkotmánybíróság néhány iránymutató határozata.
A 2010-es kormányváltást követően az információszabadság ellen nem indult azonnali látványos, frontális kormányzati támadás, mint például a sajtószabadság vagy a vallásszabadság esetében. Ennek oka feltehetőleg elsősorban az, hogy az információszabadság nem tartozik a klasszikus szabadságjogok közé, minthogy nem tartózkodásra, ellenkezőleg, aktív cselekvésre kötelezi az állam szerveit: folyamatos és iparszerű adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő. Ellehetetlenítésének ezért lehetnek sokkal kevésbé látványos eszközei, mint a törvénymódosítás. Így aztán az elmúlt öt évben a kevésbé figyelmes szemlélőnek akár az a benyomása is támadhatott, hogy - ha történtek is bizonyos szabályozásbeli változások -, az információszabadságért nem kell aggódnunk, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmánya helyébe lépő, Alaptörvény címet viselő dokumentum változatlanul vette át az e jogra vonatkozó szöveget, és az Avtv.-t felváltó Infotv. is zömmel megtartotta a korábbi szabályokat.
Ha azonban mérlegre tesszük a 2010-es kormányváltást követő évek jogalkotási produktumait és a transzparenciát súlyosan sértő jelenségeket, aligha lehet kétségünk afelől, hogy a korábbi húsz esztendős fejlődés megtört, és az információszabadság nehezen orvosolható károkat szenvedett.
Az információszabadság 2010 utáni hazai szabályozástörténetének részletes bemutatásától[4] annak ellenére el kell tekintenem, hogy az Infotv.-en végzett folyamatos barkácsolás eredménye igazán csak a szélesebb joganyag (jogszabályok, alkotmánybírósági döntések) ismeretében volna megítélhető. Ahhoz azonban, hogy az Infotv. legutóbbi módosításának irányát megítélhessük, érdemes e törvény keletkezésének körülményeire röviden visszatekintenünk.
Az információszabadság Avtv.-be foglalt szabályainak újragondolása már régóta időszerű volt. Az Alkotmánybíróság, az adatvédelmi biztos, a bíróságok gyakorlata, az adatkezelők és a civilszervezetek tapasztalatai, megannyi javaslata beépülhetett volna egy új szabályozásba. Konferenciák, szakmai viták, a húsz esztendőt elemző átfogó szakértői anyagok, a nemzetközi tapasztalatok áttekintése segíthették volna egy széles szakmai konszenzusra épülő új koncepció és normaszöveg kidolgozását. Már ha a jogalkotónak ez lett volna a célja. Az Infotv. tervezetét azonban mindezeket mellőzve, előzetes érdemi szakmai egyeztetések nélkül 5 tárgyalási nap után fogadta el a parlament. (Az adatvédelmi biztos - akinek a két jogot érintő ügyforgalma fennállásának 16 esztendeje alatt meghaladta a 25 000-et, s így okkal tekinthettük a kérdés specialistájának - mindössze másfél napot kapott a törvénytervezet véleményezésére.) A közvélemény semmilyen elfogadható magyarázatot nem kapott arra, hogy miért kellett rajtaütésszerűen, sürgős eljárásban egyik napról a másikra lecserélni, nem pedig módosítani a korábbi törvényt.
Ám annak, aki figyelmesen követte a 2010-ben induló politikai és közjogi változásokat, a történtek nem okozhattak meglepetést. Nyilvánvaló volt, hogy a jogállam független alkotmányos intézményei ellen indított "törvényes" támadások előbb-utóbb elérik az ombudsmani intézményrendszert, ezen belül pedig az adatvédelmi biztost is. A 2011. április 18-án kétharmados parlamenti többséggel elfogadott "Magyarország Alaptörvénye" címet viselő dokumentum VI. cikkének (3) bekezdése nemcsak előrevetítette az információs jogok védelmére 1995-ben létrehozott független ombudsmani intézmény felszámolását, de megszüntette a két információs jog addigi 2/3-os védelmét, amikor kimondta, hogy a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi. Ez a rendelkezés nyilvánvalóvá tette a parlamenti többségnek azt a szándékát, hogy nem az információs jogok megkülönböztetett védelmét tartja fontosnak, hanem az általa újonnan létrehozandó intézményt, élén az általa kinevezendő személlyel.
A két hónappal később a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat azután eloszlatott minden esetleges kétséget. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény igazi újdonsága korántsem a húsz év hazai és nemzetközi tapasztalatainak hasznosítása volt, hanem nyilvánvaló módon, az adatvédelmi biztosi intézmény felszámolása. Beigazolódtak azok a gyanúk, amelyek szerint a jogállam helyén kiépülő hatalmi rendszerben nem lehet helye egy, a kormányzattól független jogvédő szervezetnek.
Az adatvédelmi biztosi intézmény megszüntetésénél azonban a döntéshozó kénytelen volt más megoldást választani, mint a másik két szakombudsman esetében. A kisebbségi jogok és a környezetvédelem országgyűlési biztosainak ellehetetlenítése egyszerű szervezeti átalakítással megoldható volt:
- 137/138 -
"csak" át kellett nevezni - egy új ombudsmani törvénnyel - az ugyancsak 16 éve működő állampolgári jogok biztosát, majd a két egykori szakombudsmant "lefokozni" ennek önálló érdemi jogkörökkel nem bíró helyettesévé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
