A közrendi klauzula megnyilvánulási területe a nemzetközi magánjogi jogviszonyokban kettős, egyrészt az ún. anyagi jogi közrend[2], amely a külföldi jog alkalmazásával szemben hívható fel, amennyiben az idegen jog valamely normatív előírása összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság (vagy más hatóság) nemzeti jogrendszere alapvető értékrendjével, és amelynek jellegéből fakadóan előfeltétele a tényállás szoros belföldi kötődése (die Inlandsbeziehung des Sachverhalts). A közrendi klauzula alkalmazása során emellett még meg kell felelnie bizonyos minimumkövetelményeknek, mint például az alapjogok/emberi jogok tiszteletben tartásának. Másrészt a külföldi ítélet elismerése során is felmerülhetnek közrendi aggályok, ilyenkor a vizsgálat tárgyát az képezi, ha a külföldi eljárásban sérültek azok az alapvető eljárásjogi garanciák, amelyek az elismerő állam eljárási közrendjének elemét képezik, ez utóbbit az ún. eljárásjogi közrendnek nevezik. Míg az anyagi jogi közrend esetén az anyagi eredmény a kérdéses, addig az eljárási közrend esetében a külföldi eljárás áll az elismerő állam szerveinek vizsgálata középpontjában.[3]
A külföldi ítélet egy idegen állam fennhatóságának a nyilatkozata, mely egy másik tagállamban akkor fejtheti ki hatását, ha elismerik és végrehajthatóvá nyilvánítják. Ebben az összefüggésben a közrendi klauzula mint elismerési akadály jelentkezik, ha az ítélet létrehozásának körülményei miatt olyan összetevőket tartalmaz, mely kirívóan összeegyeztethetetlen az elismerő állam jogrendszere, alapvető értékrendje szempontjából. Ebbe a csoportba olyan eljárásjogi alapelvek tartoznak többek között, mint a bíróság pártatlansága és függetlensége, tisztességes eljárás vagy a meghallgatáshoz való jog. Primer módon tehát a külföldi ítélet elismerése az eljárásjogi közrend alkalmazását hívja fel, de a külföldi ítélet kapcsán, szekunder, vagyis közvetett módon ugyan, az anyagi jogi közrend védelme is sérülhet, ha a külföldi ítéletet olyan jogra alapozták, mely anyagi tartalma miatt ütközik az elismerő állam közrendjébe. Anyagi jogi közrendet sért az ítélet, ha elismerése az elismerő állam szuverenitását (die Hoheitsinteressen des Anerkennungstaates) sértené, vagy ha az elismerő állam alapvető igazságosság eszményeivel (die elementare Gerechtigkeistwertungen) ellentétes lenne. A harmadik csoportot az elismerő állam nemzetközi magánjogától való eltérés jelentette. Ezen ok csak a legritkább esetben, egészen kivételes jelleggel vezethetett közrendsérelemhez, de mára már egy jogtörténeti relikviáról van szó, mert a BI rendelet 34. cikke ezen megtagadási okot megszüntette.[4]
Anyagi és eljárásjogi közrendet azonos platformra helyezi a védelmi funkció, mely mindkettőnek alaptulajdonsága, és mely mintegy pajzsként védi az eljáró fórum jogrendszerét, még akkor is, ha a megnyilvánulási területük más és más. Az eljárásjogi közrendet a jogalkotó a külföldi határozatok elismerését és végrehajtását megtagadó okok körében helyezi el, és a nemzetközi szakirodalomban a francia jogrendszerből kölcsönzött általános terminus technicussal exequatur eljárásnak nevezik, míg a közrendi klauzulát, az eljáró bíróság a kollíziós kapcsolás végrehajtása során megtalált alkalmazandó külföldi anyagi joggal (lex causae) állítja szembe. Legyen szó, anyagi vagy eljárásjogi értelemben vett közrendről, mindkét esetben a jogintézményt public policy, ordre public megnevezéssel illeti a szakirodalom.
Hosszas fejtegetésekbe lehetne bocsátkozni arról, hogy milyen különbségek adódnak az eltérő alkalmazási módozatból, vagy a védendő területről, hogy mennyire indokolt vagy sem az azonos megnevezés, jelen tanulmányban mindössze arra vállalkozom, hogy az eljárási közrend megnyilvánulási területéről, az exequatureljárás múltjáról, jelenéről és esetleges jövőjéről beszámoljak az Európai Unióban jelenleg is zajló folyamatok tükrében.
A külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó eljárás egyszerűsítése az 1968-as Brüsszeli Egyezménnyel[5] kezdődött, mely az Európai Gazdasági Közösségek térségében, az EGK Szerződés 220. cikkének (EK Szerződés 293. cikk) felhatalmazása alapján lehetővé tette a tagállamok számára, hogy egyszerűsítsék a bírósági határozatok kölcsönös elismerésére irányuló formai előírásokat, az ítéletek szabad áramlása biztosítása céljából. Bár az egyezmény drasztikusan csökkentette a külföldi ítélet elismerésének a megtagadási okait, mégis egy nemzetközi egyezményről lévén szó, mely nem tartozott szoros értelemben véve a közösségi jogforrásokhoz, jogforrási jellegét tekintve alkalmazása nehézkesnek bizonyult, így már korán felmerült a szabályozás átalakításának az igénye.
Erre az Amszterdami szerződés által generált átstrukturálást követően nyílt meg a lehetőség.[6] 1997 decemberében a Bizottság javaslatot tett a Brüsszeli Egyezmény modernizációjára, és létrejött egy munkacsoport, mely tevékenysége eredményeit 1999 tavaszán adta közre. A Bizottság még azon év nyarán kidolgozott egy javaslatot[7], melynek számos módosítását követően 2000 decemberében elfogadásra került a Brüsszel I rendeletben (továbbiakban BI rendelet)[8], mely 2002-ben lépett hatályba. A rendelet kölcsönös elismerés elvét még szigorúbban értelmezve, tovább egyszerűsítette a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkét, és a megtagadási okokat a minimálisra csökkentve, az elismerési eljárást elvitte a teljes formalitás irányába.
-547/548-
A BI rendelet 73. cikke[9] felhívja az Európai Bizottságot, hogy a hatálybalépést követően öt évvel készítsen egy jelentést a rendelet gyakorlati alkalmazásának tapasztalatairól az Európai Parlament és a Tanács számára, és egyben tegyen javaslatot a rendelet megújítására.
A Bizottság 2009 tavaszára elkészítette a jelentést[10], amelynek alapjául egy német kutatás eredménye, a Heidelbergi jelentés[11] szolgált. A jelentés abból indult ki, hogy a rendelet alapvetően egy sikeres jogi instrumentum, mégis alkalmazása során bebizonyosodott, hogy számos kérdésben szükséges a felülvizsgálata. Az átalakításra vonatkozó kérdéseket egy zöld könyvben[12] tették közzé, hogy a nyilvánosság bevonásával, széles körű konzultációt lefolytatva a tagállamok javaslatot tegyenek a vizsgált kérdések javítására.[13] A viták középpontjában többek között az exequatur eljárás felszámolása, a kikötött joghatóság kérdése, a rendelet és a választottbírósági eljárás viszonyának a rendezése, a rendelet működése a nemzetközi jogrendben álltak. A kérdésekre összesen 130 válasz érkezett.
Az adatok feldolgozását és a témában rendezett tudományos konferenciákat követően az Európai Bizottság 2010 decemberében közzétette a BI rendeletre vonatkozó reformjavaslatát.[14]
1999 októberében a Bizottság a Tamperei Program keretei között célként tűzte ki egy közös biztonsági, szabadság és igazságügyi tér létrehozatalát. Az elsődleges célkitűzés megvalósítása érdekében egy olyan közös igazságügyi térség létrehozása szerepelt, amely a belső piac működését erősíti az ítéletek szabad forgalma által. Ennek megvalósítását az elismerési eljárásban ún. közbenső megoldásoknak (intermediate measures)[15] nevezett eszközök felszámolásával kívánta elérni, amely távlatilag a teljes exequatur eljárás felszámolásával járna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
