https://doi.org/10.59851/mj.72.09.4
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) a Francovich-doktrínával dolgozta ki a tagállamoknak az uniós jog megsértéséért fennálló kártérítési felelősségét, majd jogfejlesztésével tovább pontosította a kárfelelősségi kritériumokat. A tanulmány első része a Bíróság joggyakorlatát elemzi, majd az ott tett megállapításokat vetíti rá a magyar bíróságok ítélkezésére. A magyar állammal szemben uniós jogi alapon indított szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos ügyek számos dogmatikai kérdést vetettek fel: jelenleg még a kártérítési igény elbírálására vonatkozó jogalap megítélésében sincs egyetértés az egyes bíróságok között. Az uniós jog alkalmazhatóságát lehetővé tevő uniós tényállási elem hiánya pedig felvetette a fordított diszkrimináció tilalmának kérdését. A tanulmány konklúziója az, hogy a magyar bíróságok a Francovich-felelősséget elismerik, ugyanakkor - figyelembe véve a többségi joggyakorlatot -, amennyiben a perben nincs vizsgálható uniós alanyi jog, a Bíróság által létrehozott kártérítési felelősségi rendszer nem alkalmazható.
Kulcsszavak: Francovich; Brasserie; Berlington; tagállami felelősség; uniós jogot sértő jogalkotással okozott kár
The Court of Justice of the European Union has developed the Member States' liability for damages for breach of EU law in the Francovich case, and further clarified the criteria for liability in the course of its development of the law. The first part of the paper analyses the case law of the CJEU and applies these findings to the case law of the Hungarian courts. The gambling cases initiated against the Hungarian state on the basis of EU law have generated a number of dogmatic issues: there is no agreement between the courts even on the legal basis for assessing the claim for damages. The absence of EU factual background allowing the application of EU law has raised the issue of prohibition of reverse discrimination. The conclusion of the paper is that the Hungarian courts recognise the Francovich liability, however, taking into account the majority case law, if there is no EU substantive law to be examined in the given case, the liability system for damages established by the CJEU cannot be applied.
Keywords: Francovich; Brasserie; Berlington; Member State liability; damage caused by legislation in breach of EU law
"A legalapvetőbb probléma az, hogy a felelősség elvének hangos ugatása ritkán vezet harapáshoz."[1] Elmondható, hogy az uniós jog jogalkotó általi megsértéséért fennálló állami felelősség elve egyre szélesebb körben elfogadott. Noha a gyakorlatban továbbra is korlátozott az érvényesítése, hozzájárul a nemzeti jogrendszerek tagállami felelősségre vonatkozó szabályainak átalakításához.[2]
A nemzeti bíróságok és az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) egymással együttműködve biztosítják az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban. Az uniós jog hatékonyabb érvényesítésének újabb eszköze volt a Bíróság által bevezetett és kidolgozott Francovich-felelősség,[3] amely hatalmas újdonságként hatott mind az egyéni jogvédelem, mind a közösségi jog tagállamok általi betartása szempontjából.[4] A Francovich-ítélet előtt ugyanis széles körben azt feltételezték, hogy a tagállamok szerződésen kívüli felelőssége a nemzeti jog hatáskörébe tartozik, és a Bíróság feladata kizárólag a közösségi felelősség érvényre juttatása.[5]
Ami a tagállami kárfelelősséget illeti, gyakori helyzet, hogy egy tagállam megsérti az uniós jogot: nem tartja be a Szerződések vagy egy rendelet rendelkezéseit, nem ültet át egy irányelvet, helytelenül vagy késve ülteti át azt, vagy más módon sért uniós jogot. Ezért egy tagállam egyéni jogorvoslat keretében felelősségre vonható, és kötelezhető arra, hogy kártérítést fizessen egy magánszemélynek az uniós jog ilyen módon történő megsértése miatt.[6]
A Francovich-ügy alapjául szolgáló tényállás szerint Olaszország nem ültette át a 80/987/EGK tanácsi irányelvet. Mivel az irányelv nem bírt közvetlen hatállyal, így nem szolgálhatott eszközként az uniós jog érvényesíté-
- 566/567 -
séhez.[7] Ennek hatására alkotta meg a Bíróság ítéletében a tagállami kárfelelősség jogintézményét. A kártérítéshez való jogot három konjunktív feltétel teljesülése alapozza meg: (i) "az irányelv által előírt eredménynek a magánszemélyek javára jogokat kell biztosítania"; (ii) "e jogok tartalma az irányelv rendelkezései alapján meghatározható kell hogy legyen"; valamint (iii) "okozati összefüggésnek kell fennállnia a kötelezettség állam általi megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között".[8]
A jog érvényesítését a tagállami bíróságokra hagyja a Bíróság, ugyanis kimondja, hogy az államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia. Közösségi jogszabályok hiányában minden tagállam belső jogrendszerének feladata kijelölni a bírósághoz fordulás eljárási szabályait.[9]
A Bíróság két elvet is rögzített a tagállami eljárásjogi autonómia korlátjaként: a károk megtérítésére vonatkozó, különböző nemzeti jogszabályok által meghatározott tartalmi és formai követelmények nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak (egyenértékűség), valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tegyék a kártérítés elérését (tényleges érvényesülés).[10]
A Francovich-ügy számos jelentős ítéletet generált. Ezekben körvonalazódott, hogy nemcsak egy irányelv át nem ültetése vetheti fel a tagállamok felelősségét, hanem az uniós jog bármely normájának megsértése.[11] A Francovich-ügy utóéletét nevezi a jogirodalom "post-Francovich jelenségnek".[12]
A Brasserie du Pêcheur/Factortame II egyesített ügyek újdonsága, hogy a felelősség címzettje expressis verbis a nemzeti jogalkotó,[13] valamint a konjunktív kárfelelősségi feltételek között (i) a jogok biztosításának szándéka mellett már szerepel (ii) a jogsértés kellően súlyos volta és (iii) az okozati összefüggés közvetlenségének megkövetelése.[14] Utóbbiak enyhítik a tagállam felelősségét, egyúttal nehezítik a magánszemélyek igényérvényesítési lehetőségeit.
A Bíróság a British Telecommunications-ügyben rögzítette, hogy a Brasserie-feltételek alkalmazandók arra a helyzetre is, amikor egy tagállam hibásan ültet át egy közösségi irányelvet a nemzeti jogba.[15]
A Dillenkofer-ügy alapján egy irányelv határidőn belül történő átültetésének elmulasztása önmagában véve a közösségi jog olyan súlyos megsértésének minősül, amely kártérítési jogot keletkeztet a károsult magánszemélyek számára.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
