"Megjósolom, hogy a következő generáció legnagyobb társadalmi lehetősége abban rejlik, hogy az emberi hajlamot az együttműködés és a megegyezés irányába tudjuk terelni a versengés és a rivalizálás helyett. Ez lehet napjaink legkreatívabb társadalmi tapasztalata"
(Derek C. Bak, a Harvard Egyetem korábbi elnöke)
Az alternatív vitarendezési formák terjedése és ismertségük növekedése új kihívások elé állítja a szakmában tevékenykedő gyakorló mediátorokat és a mediációval foglalkozó elméleti szakembereket is.
Egy görög ügyvéd-mediátor gondolatai nagyon jól szemléltetik azt, hogy mennyire fontos szakmáról is van szó:
Néhány nappal ezelőtt egy barátságos otthonba látogattam. A család kislánya, 6 éves, megkérdezte, hogy mit csinálok. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy egyszerűen azt mondom, hogy "ügyvéd" vagyok, de azt gondoltam, hogy a gyermekek gondolkodásmódja nagyon érdekes, így inkább azt mondtam: "Ügyvéd és közvetítő vagyok". A gyermek ezután félve megkérdezte: "Mit csinál a közvetítő?" Elmosolyodtam, és ezt mondtam neki: "Ő készíti a hidakat azok között az emberek között, akik harcolnak és küzdenek egymással."[1]
A mediációs (közvetítői) eljárásban történő részvétel önkéntes, és ez a mediáció egyik olyan alapelve, amelyben teljes a szakmai konszenzus. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor érdemes átgondolni, hogy az önkéntesség alapelvéhez minden esetben érdemes-e ragaszkodnunk. Segítheti-e a mediáció népszerűbbé válását, terjedését és minőségének javulását az, ha a feleket kötelezzük az abban történő részvételre? Milyen érvek szólnak a kötelező mediáció mellett és melyek ellene? Az EU tagállamainak gyakorlatában megjelenik-e a kötelező mediáció intézménye, alkalmazzák-e azt, és mik a tapasztalatok? A Magyarországon létező kötelező mediáció pontosan mit is jelent, és működik-e a gyakorlatban?
A kötelező mediáció azt jelenti, hogy abban a felek nem önkéntesen, hanem valamiféle kötelezés hatására vesznek részt. Több megoldás is létezhet erre. Előfordul, hogy nem a közvetítői eljárásban történő részvételre kötelezik a feleket, hanem csak arra, hogy együttműködjenek, és vegyenek részt egy első megbeszélésen, de olyan megoldás is létezik, amikor a peres eljárás előfeltételeként kötelező a felek részére az eljárásban történő részvétel.
A sokféle megoldást érdemes áttekinteni, hogy össze tudjuk hasonlítani a magyarországi megoldással, és lássuk, hogy ezen a területen lehetséges-e további fejlődést elérnünk.
Az Európai Unió tagállamai részére az ún. Legicoop[2] rendszeren keresztül az Igazságügyi Minisztérium kiküldött egy kérdőívet, amely arra volt kíváncsi, hogy az egyes tagállamok milyen tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal rendelkeznek ezen a területen. A kérdőív kiküldésére azért volt elsősorban szükség, hogy a 2018 októberében megalakult Mediációs
- 39/40 -
Munkabizottság részére rendelkezésre álljanak a külföldi jó gyakorlatok, tapasztalatok.
Csehországban nincs kötelező mediáció, azonban a bíró előírhatja a feleknek, hogy vegyenek részt egy tájékoztatón, amelyet egy regisztrált mediátor tart a részükre. Ez a találkozó egy 3 órás időtartamot jelent. Amennyiben a felek úgy döntenek, hogy részt kívánnak venni a mediációs eljárásban, akkor a bíró a minisztériumi névjegyzékből választ mediátort a felek részére, és 3 hónapra felfüggeszti az eljárást, azaz a mediációs eljárás lefolytatására 3 hónap áll rendelkezésre. Mediációs eljárás minden olyan esetben kezdeményezhető, amikor az ügy természete ezt megengedi, de természetesen például a személyállapoti ügyekben kizárt az ilyen eljárás. Csehországban jelenleg 220 regisztrált mediátor tevékenykedik, és ügyeikben 70%-os az eredményességi ráta.
Lettországban 2014-ben fogadták el a mediációs törvényt és az Igazságügyi Minisztérium szoros együttműködésben dolgozik a Minősített Mediátorok Tanácsával. 2016 óta van lehetőség arra, hogy a bíróságokon egy óra ingyenes mediációs konzultáción vegyenek részt a felek. A konzultációt Lettországban is egy mediátor tartja. Kötelező mediáció itt sincs, mivel a mediációs törvény önkéntes eljárásként definiálja a mediációs eljárást. Létezik azonban a mediációs eljárásoknak több típusa, területe.
Fontos különbség a magyar rendszerhez képest, hogy Lettországban két típusú mediátort különböztetnek meg. Létezik a mediátor és a minősített mediátor. A minősített mediátornak van arra jogosultsága, hogy felkerüljön a minősített mediátorok listájára, amelyen jelenleg 46 mediátor szerepel. A bírósági eljárás keretében elrendelt mediációs eljárásokat csak ilyen minősített mediátorok végezhetnek.
Szlovéniában a felek szabadon dönthetnek valamennyi polgári ügyben, hogy alternatív úton vagy peres úton kívánják ügyüket rendezni. A bíróságok a felek részére szabadon ajánlhatják fel a mediációs eljárást. Amennyiben a felek ezt elfogadják, abban az esetben 3 hónapra felfüggesztik az eljárást. Bizonyos esetekben, amikor a bíró úgy ítéli meg, akkor kötelezheti is a feleket arra, hogy mediációs eljárás keretében oldják meg vitás ügyüket.
A bíróságon elérhető mediáció a családi- és munkaügyekben ingyenes. Más ügyekben (a gazdasági kivételével) az első 3 óra ingyenes, és ezt a bíróságok költségvetése fedezi.
2017-ben a bírók 11 477 ügyben ajánlották a mediációt, 2960 esetben ezt mindkét fél elfogadta, és 1358 esetben a mediációs eljárás keretében a felek meg tudtak állapodni egymással.
Németországban nincs kötelező mediáció, azaz a bírósági eljárást megelőzően nincs olyan kötelezettsége a feleknek, hogy mediációs eljárást kíséreljenek meg. Az ügyvédek etikai kódexe azonban kötelezően előírja, hogy az ügyvédnek tájékoztatási kötelezettsége van, azaz az ügyfelét tájékoztatnia kell a mediációs eljárásról. A keresetlevél beadásakor a felperes kötelezettsége annak közlése, hogy az ügyben megkíséreltek-e alternatív vitarendezést.
A perben a családjogi bíró dönthet úgy, hogy a feleket arra kötelezi, hogy vegyenek részt egy mediációs tájékoztatón, de maga az eljárásban való részvétel teljesen önkéntes.
A gazdasági területen nagyon fontos, hogy a szerződések tartalmaznak egy mediációs klauzulát, amelynek értelmében a szerződő felek vállalják, hogy a szerződésből eredő vitáikat mediációs eljárás keretében oldják meg. Amennyiben ilyen klauzulát tartalmaz a szerződés, akkor bizonyos bírósági eljárások kvázi kötelezően előírják a mediációs eljárást mint előfeltételt.
Franciaországban alapvetően a mediáció permegelőző jellege érvényesül és gyakorlatilag minden olyan területen alkalmazható, amelyben a felek szabadon dönthetnek saját jogaikról.
A mediációnak több önálló területe is van: polgári és kereskedelmi ügyek, az állam és állampolgár közti vitás ügyek (az ombudsman jár el mediátorként), büntetőügyek, munkaügyek.
Közvetítést leginkább családi ügyekben [a családjogi bíróságon, családjogi közvetítő (médiateur familial) közreműködésével], valamint kisebb jogvitákban vesznek igénybe [a helyi bíróság vagy a járásbíróság előtt, békéltető (conciliateur de justice) közreműködésével].
A családi ügyekben a 2018-as igazságügyi reform keretében kísérleti jelleggel bevezetésre került a kötelező mediáció intézménye, amely jelenleg 11 területen érhető el, és a kísérlet 2019. december 31-éig tart.
2018 februárjától szintén megkísérelték bevezetni a kötelező mediációt a közigazgatási vitákban és a szociális területet érintő vitákban.
Olaszországban[3] egy 2010-es átfogó reform keretében egy komplex intézkedéscsomagot fogadtak el:
a) az önkéntes mediáció mellett bevezették a kötelező mediációt,
b) azon esetekben, ahol nem volt lehetséges az önkéntes mediáció, bevezették azt, hogy a bíróság rendelheti el,
c) az ügyvédek számára tájékoztatási kötelezettséget írtak elő,
d) adókedvezményeket vezettek be,
e) a sikertelen mediációs eljárás esetén szankciókat is bevezettek.
A reform célja volt az, hogy gyorsan, jelentős változásokat érjenek el, azonban több intézkedést 2013-ban megsemmisített az Alkotmánybíróság, de a jogalkotó megváltoztatott részletszabályokkal a rendszert finomhangolta és újra bevezette.
- 40/41 -
Alapvetően olyan esetekben érdemes a kötelező mediációt bevezetni, amelyeknél a felek közötti kapcsolat valamilyen oknál fogva jelentős szerepet játszik.
A rövid reformidőszak alatt az alperesek mindössze egyharmada jelent meg a mediációs eljáráson, viszont az elindult ügyek 48%-a megállapodással zárult.
A 2013-as módosítás szűkítette a kötelező mediációs esetkört, azonban a polgári és gazdasági jellegű ügyek széles körében továbbra is fennmaradt.
A bírósági eljárást megelőző, kötelező mediáció jelenleg nincs Magyarországon.
A közvetítés önkéntes eljárás, azonban a szülői felügyelet rendezése iránti perben (bíróság) és gyermekvédelmi eljárásban a felek kötelezhetők arra, hogy mediációs eljárásban vegyenek részt.
A 2014. március 15-étől hatályos Polgári Törvénykönyv (Ptk.) Családjogi Könyvének (Csjk.) rendelkezései vezették be a kötelező közvetítés intézményét. A Ptk. 4:172. § alapján a bíróság indokolt esetben kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében - ideértve a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást is - közvetítői eljárást vegyenek igénybe. Ezek szerint tehát a fenti esetekben a bíró elrendelheti, hogy a felek próbálják meg a közvetítés által rendezni vitájukat.
A bíróság a közvetítői eljárást akkor fogja kezdeményezni, ha a felek oly mértékű konfliktusban állnak egymással, hogy nem képesek kommunikálni és a vitájuknak kis részét sem rendezni. Mivel a gyermek érdeke legnagyobb súllyal kell, hogy az eljárásban érvényesüljön, így a kötelező közvetítés különösen fontos olyan szülői felügyeleti ügyekben, ahol a felek nem hajlandóak megvitatni egymás álláspontját, és minden erejükkel ragaszkodnak a saját akaratukhoz és elvárásaikhoz.
A fenti kötelező eseteken kívül a házasság felbontása iránti perekben a bírónak lehetősége van arra, hogy közvetítői eljárásra ajánlja a feleket, azonban ilyen esetekben nincs kényszer a felek részéről a közvetítőhöz fordulásra.
További lehetőség még a kötelező közvetítői eljárásra az, hogy a gyermekvédelmi eljárásban a felek kötelezhetők arra, hogy mediációs eljárásban vegyenek részt.
A kötelező közvetítés részletszabályait a 2002. évi LV. törvény a közvetítő tevékenységről szabályozza. A törvény kimondja, hogy a bíróság vagy hatóság kötelezheti a feleket arra, hogy közvetítői eljárást vegyenek igénybe. Ebben az esetben a feleket arra kötelezik, hogy legalább egy közvetítővel együttműködjenek, és ezen együttműködési kötelezettségük keretében a felek kötelesek közösen közvetítőhöz fordulni (felkérés vagy kérelem) és az első közvetítői megbeszélésen részt venni.
Fontos hangsúlyozni, hogy hazánkban a kötelezés kizárólag az első közvetítői megbeszélésre vonatkozik. A feleket ez nem kötelezi arra, hogy részt is vegyenek egy közvetítői (mediációs) eljárásban.
Akár szabad elhatározásból fordulnak a felek közvetítőhöz vitájuk rendezése céljából, akár a bíróság kötelezi őket erre, minden esetben a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvényt kell alapul vennünk a közvetítői (vagy mediációs) eljárás lefolytatásának szabályai tekintetében.
A közvetítőhöz fordulásra két lehetősége is van a feleknek, miután a bíróság kötelezte őket arra. Egyrészt választhatják a bíróságon belül működő közvetítést, valamint az Igazságügyi Minisztérium hivatalos közvetítői névjegyzékében szereplő mediátorokat. Tekintettel arra, hogy a perköltség részét képezi a közvetítő díjazása is, így a választást nagyban befolyásolja, hogy a bírósági közvetítés jelenleg ingyenes formában működik. Azonban a névjegyzékből történő választás esetén sem kell óriási összegekre számítani, mivel a közvetítői eljárás óradíja itt sem haladhatja meg a jogi segítőre vonatkozó, a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított óradíj és a felek számának szorzatát.
Miután megtörtént a közvetítő kiválasztása és az első megbeszélés is, a feleknek dönteniük kell arról, hogy akarják-e megindítani a közvetítői eljárást. Ha az első közvetítői megbeszélésen a felek kérik a mediációs eljárás lefolytatását, ezt a tényt a mindkét fél és a közvetítő aláírását tartalmazó írásos nyilatkozatban rögzítik.
Főszabály szerint az első közvetítői megbeszélésen a feleknek személyesen és együttesen kell megjelenniük, ugyanis, ha valamelyik fél személyesen nem jelenik meg, akkor a mediátor nem indítja meg a közvetítői eljárást.
Az első megbeszélés alapvetően a felek tájékoztatásáról szól, és a gyakorlatban sokszor előfordul olyan eset, hogy a mediátor külön-külön tájékoztatja a feleket. A tájékoztatás szól a mediációs eljárás bemutatásáról, az alapelvekről, az eljárás szakaszairól és legfontosabb szabályairól, a titoktartási kötelezettségről és a költségekről. Az első megbeszélés sok esetben előkészítő ülésnek is tekinthető, amennyiben ezt követően mindkét fél úgy nyilatkozik, hogy folytatni kívánja az eljárást.
Álláspontom szerint maga a mediátor nagyon sokat tehet azért, hogy az első megbeszélést követően ténylegesen is meginduljon az eljárás. Nagyon fontos az érthető, de szakszerű tájékoztatás. Annak megfelelő és hiteles ismerete, hogy abban az esetben, ha nem a mediációs eljárást választják a felek, akkor például a válásuk a bíróság előtt mennyi időt vesz
- 41/42 -
igénybe, és hogyan zajlik a bíróság eljárása. Ezek az ismeretek, információk ugyanis megadják a felek részére a valóban jó döntés lehetőségét, mivel lehetőséget kapnak arra, hogy a két eljárást összehasonlítsák.
Egy hiteles és megfelelő tájékoztatással véleményem szerint sokkal több esetben kerülne sor magára az eljárásra is, amely egyértelműen előnyösebb a feleknek, mint az általában elhúzódó bírósági eljárások.
Nagyon fontos lenne, hogy a felekkel első alkalommal találkozó ügyvédek, jogászok, egyéb szakemberek már az első találkozásukon tájékoztassák ügyfeleiket arról, hogy közvetítői eljárással elkerülhető lenne a peres út. Ennek érdekében fontos lenne, hogy az ügyvédi és a mediátori szakma ki tudjon alakítani egy hatékony, mindenki számára előnyös együttműködést.
A kötelező mediáció vizsgálatakor érdemes áttekinteni, hogy milyen érvek szólnak mellette és ellene.
A kötelező mediáció a feleket egyértelműen a mediációs eljárás irányába tereli, oda vezethet, hogy kialakítja és fejleszti a társadalom vitakultúráját. Amikor a mediáció intézménye csak szűkebb körben ismert és szakmai körökben sem ismerik el, akkor akár átmenetileg is hasznos lehet bevezetni, és ezt követően maga a rendszer már vissza fog kanyarodni az önkéntességhez. A kötelező mediáció megteremtheti annak lehetőségét, hogy széles tömegek megismerjék az eljárás előnyeit.
A kötelező mediáció melletti érv, hogy segítségével csökken a peres ügyek elintézési ideje, a felek költségei is csökkennek, és az esetek jelentős részében már az eljárás első szakaszában megállapodás jön létre. Ha nincs is megállapodás, akkor is a felek viszonya rendeződhet és a jövőbeni együttműködésük, kommunikációjuk javul.[4]
Jelentős pozitív gazdasági hatásai lehetnek a kötelező mediációnak. Az Európai Bizottság 2010-ben készült felmérése szerint a közvetítési eljárás mellőzése ügyenként körülbelül átlagosan 331-446 napos időveszteséggel és 12 471-13 738 EUR jogi többletköltséggel jár az Unióban.[5]
További fontos érv, hogy a családi ügyekben csökkenhet a gyermekeket ért terhelés egy válási helyzetben, és a szülőpárok is előtérbe tudják helyezni a gyermekük érdekét, ezáltal a válások negatív hatásai tompíthatók és ez pozitívan hathat a gyermekek fejlődésére, tanulmányaikra, egészségi és lelki állapotukra.
Maga a mediációs eljárás adott esetben lehetőséget teremthet arra is, hogy a család a jövőben is család maradhasson, és lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy sokkal rugalmasabban működjenek együtt a jövőben.
A fenti érvek meglátásom szerint ugyan alapvetően a kötelező mediáció mellett hangzanak el, azonban kihangsúlyozzák a közvetítés tényleges előnyeit és pozitív hatásait. Ezek az előnyök véleményem szerint más úton is elérhetők, ami lehet egy tájékoztató kampány vagy a mediátorok által adott tájékoztatások módszertani felülvizsgálata.
A kötelező mediáció ellen felhozott érvek közül a legfontosabb, hogy az ellentétes a mediáció egyik legfontosabb alapelvével, az önkéntességgel, így hatásfoka sem éri el az önkéntes mediációs eljárásokét.
Egyes vélemények szerint a bírósághoz fordulás alapjoga csorbulhat, és mivel nem minden ügy alkalmas mediálásra - egy kötelező rendszer olyan esetekben is mediációra kötelezheti a feleket, amelyekben az nem működőképes, így további időveszteség és anyagi teher érheti a feleket.
Amennyiben pedig túl sok esetben kerül sor kötelező mediációra, abban az esetben ez már hatással lehet a bírói gyakorlat fejlődésére, mivel kevesebb ügy jut el a bíróságokra.
A kötelező mediáció Magyarországon megfelelően szabályozott, így a jogszabályi környezet változtatására nincs szükség. A jogi keretek adottak, azok alkalmazása nem működik megfelelően. Nagyon fontos lenne, hogy az állampolgárok minél szélesebb körben ismerjék a mediációt. Tudniuk kell, hogy mi lehet az eredménye a konfrontációnak (vagyis a bírósági eljárásnak) ahhoz, hogy más megoldást tudjanak választani. Információval kell rendelkezniük arról, hogy szükségletük kielégítésére egyik vagy másik eljárás az alkalmasabb.[6]
Fontos hangsúlyozni, hogy a mediációs eljárás nem a bírósági eljárások alternatívája. A mediáció a megértéssel foglalkozik, ahol a megértés a problémát a maga komplexitásában képes megfogni. A mediáció az egyedüli eljárás, amely ezt a megközelítést támogatja, és emiatt van az, hogy a mediáció által elért eredmények mindig jobbak bármely más eljárás eredményénél.
Az igazságügyi miniszter felismerte ennek a területnek a kiemelt fontosságát, így az Igazságügyi Minisztérium egyik kiemelt szakpolitikai célkitűzése az igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom erősítése. E célt szolgálja a közvetítés mint jogintézmény és a közvetítői eljárás népszerűsítése, és ennek előfeltételeként a közvetítés magas színvonalának biztosítása.
- 42/43 -
Tócsányi László igazságügyi miniszter kezdeményezésére létrejött Mediációs Munkabizottság[7] aktívan foglalkozik a mediáció fejlesztésével. A Bizottság feladata, hogy áttekintse a mediátor szakma jelenlegi helyzetét, a közvetítői törvény elfogadását követő 15 évet, és meghatározza azokat az irányokat, amerre ez a kiemelten fontos szakma elindulhat.
A Munkabizottság lehetőséget teremt az intenzív szakmai párbeszédre, amelynek célja egy jelentés elkészítése a Kormány részére azzal a céllal, hogy a mediáció ismertsége növekedjen, az állampolgárok minél több ügyükben felismerjék a peren kívüli egyezség lehetőségét, és a mediátor szakma magas minőségű szolgáltatásaival támogatni tudja ezt.
A Munkabizottság napirendjén szerepel a kötelező mediáció kérdése, közvetítői képzések áttekintése és a minőség-ellenőrzés megteremtése, a közvetítői névjegyzék átalakítása és a mediátorok tevékenységének szakmai-minőségi-etikai szempontú ellenőrzése is.
Véleményem szerint a mediáció egy olyan fontos értéket képvisel, amelynek elismertetése, fejlesztése, szakmai színvonalának emelése és védelme, valamennyi, szakterületen tevékenykedő szakember elsődleges célja és feladata kell, hogy legyen. ■
JEGYZETEK
[1] Georgios Papadopoulos - https://www.artofmediation.gr
[2] Legicoop - az Igazságügyi Minisztérium részére beérkezett tagállami válaszok.
[3] Dr. Pók László: Érdemes-e kötelezővé tenni a mediációs eljárást? -A közvetítői eljárás gazdasági ügyekben való kötelezővé tételének vizsgálata, ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft. - Mediációs Panoráma II. 2015. 147-157. old.
[4] Dr. Pók László: Érdemes-e kötelezővé tenni a mediációs eljárást? -A közvetítői eljárás gazdasági ügyekben való kötelezővé tételének vizsgálata. ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft. - Mediációs Panoráma II. 2015. 147-157. oldal.
[5] http://europa.eu/rapid/press-release_IP-10-1060_hu.htm
[6] Arthur Trossen: A kötelező mediáció. ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft. -Mediációs Panoráma II. 2015. 64-67.oldal.
[7] http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/megalakult-a-mediacios-munkabizottsag
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanácsadó, Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Tanácsadói Osztály.
Visszaugrás
