A 2011. évi CXCVII. tv. (Módtv.) nagy mértékben módosította 2012. március 1. napjától a Gt.-t, a Ctv.-t és a Cstv.-t, egyebek mellett a felelősségátviteli szabályokat, egyrészt módosítva a hatályos szabályokat, másrészt új felelősségi tényállásokat iktatott be a joganyagba.
A tagokra (részvényesekre) vonatkozó felelősségátvételi szabályok a társasági jog szerves részét képező konszernjog területére tartoznak, kivéve a "kakukktojásnak" számító Gt. 50. §-ában szabályozott, a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége.
Intézményes felelősségátvitelről egyrészt a tag (részvényes), másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag (részvényes) tekintetében abban áll, hogy a tőkeegyesítő típusú társaságoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag (részvényes) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel a vezető tisztségviselő és árnyékigazgató vonatkozásban abban áll, hogy valamennyi társasági formánál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetén a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé a társaság hitelezőivel szemben.
Meglátásom szerint nem eredendően bűnös, sátáni gondolat az, hogy törvényben egyértelműen meghatározott és világos tényállás esetén a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató helytállni tartozzék a hitelezőkkel szemben. Az más kérdés, hogy még a Módtv.-vel módosított vezető tisztségviselői felelősségi tényállások sem felelnek meg a normavilágosság alkotmányos követelményének, mint ahogy azt a későbbiekben részletesen kifejtem.
Mindazonáltal megállapítható az, hogy a tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező társasági pajzsot az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri.
Ebben a tanulmányban kizárólag a Módtv.-vel módosított és új felelősségátviteli szabályok lényeges tényállási elemeinek bemutatására szorítkozom. Az egyes felelősségi szabályok teljes körű bemutatása, a korábban hatályos szabályokkal összefüggésben meghozott bírósági eseti döntések elemzése a jelen tanulmány kereteit meghaladják.
Amint látni fogjuk a jogalkotó a felelősségátviteli szabályok túlnyomó részét nem a Gt.-ben, hanem a Ctv.-ben és a Cstv.-ben helyezte (helyezi) el, így tehát e kiemelkedő jelentőségű felelősségi tényállásokat megismerni vágyó jogászok és laikusok egyaránt igen nehéz helyzetben vannak már akkor is, amikor egyáltalán meg kívánják találni társasági jogunk útvesztőjében az iránymutató szabályokat. A kialakult kodifikációs gyakorlat mellett és az ellen szóló érvek számbavétele és egymással való ütköztetése azonban szintén meghaladja a jelen tanulmány kereteit.
A következőkben öt pontban foglalom össze a Módtv.-vel módosított és új felelősségátvételi szabályokat, az 1-4. pontokban a tag (részvényes) mögöttes felelősségi szabályait, míg az 5. pontban a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) mögöttes felelősségi szabályait ismertetem.
A Módtv. módosította mind a Gt. 54. § (2) bekezdésében, mind a Cstv. 63. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi szabályt.
A Gt. 54. § (2) bekezdése alapján, ha az ellenőrzött társaság jogutód nélkül megszüntetésre kerül, a minősített befolyásszerző korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését az eljárás során az adós ellenőrzött társaság vagyona nem fedezi, ha hitelezőinek a felszámolási eljárás során, vagy a társaság jogutód nélküli megszűnését követően, törvényben meghatározott határidőn belül benyújtott keresete alapján a bíróság - az adós társaság felé érvényesített tartósan hátrányos üzletpolitikájára figyelemmel - megállapítja a minősített befolyásszerző korlátlan és teljes felelősségét.
A Cstv. 63. § (2) bekezdése értelmében a minősített többséget biztosító befolyás alatt álló, valamint egyszemélyes gazdasági társaság, továbbá az egyéni cég felszámolása esetében a befolyással rendelkező, illetve az egyedüli tag (részvényes) korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését a felszámolási eljárás során az adós vagyona nem fedezi, ha a hitelezőnek a felszámolási eljárás során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott keresete alapján a bíróság megállapítja e tagnak (részvényesnek) - az adós társaság felé érvényesített tartósan hátrányos üzletpolitikájára figyelemmel - korlátlan és teljes felelősségét a társaság tartozásaiért. A felszámoló a keresetindítást megalapozó körülményekről és információkról köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni.
A hatályos Gt. 54. § (2) bekezdése az 1997-es Gt. 296. § (1) bekezdésében rögzített felelősségi alakzatot kisebb módosítással hatályában fenntartotta. A törvényalkotó a Gt. 54. § (2) bekezdésében írt szabály hatálybalépésével egyidejűleg (2006. július 1. napján) egy hasonló tartalmú szabályt iktatott a Cstv.-be.
Az idézett két szabály közötti különbségek a következők:
a) a Gt. 54. § (2) bekezdésének alanyi hatálya kizárólag a gazdasági társaság minősített befolyásszerzőjére; a Cstv. 63. § (2) bekezdésének alanyi hatálya a gazdasági társaság és az egyéni cég minősített befolyásszerzője mellett az egyedüli tagra (részvényesre) is kiterjed,
b) a Gt. 54. § (2) bekezdés tárgyi hatálya a jogutód nélküli megszűnés valamennyi esetére kiterjed; a Cstv. 63. § (2) bekezdés tárgyi hatálya kizárólag a felszámolási eljárás esetére terjed ki.
A Módtv. miniszteri indokolása szerint a törvénymódosítás megteremtette az összhangot a Gt. 54. § (2) bekezdésében és a Cstv. 63. § (2) bekezdésében írt szabályok között.
Álláspontom szerint ez csak részben felel meg a valóságnak, mivel a Gt. 54. § (2) bekezdése immáron nem tartalmaz egyáltalán keresetindítási határidőt, hanem azt csak a Cstv. 63. § (2) bekezdése tartalmazza. A szabályozás teljes összehangolása azonban nem sikerült, mivel a Gt. 54. § (2) bekezdése a jogutód nélküli megszüntetést tartalmazza, míg a Cstv. 63. § (2) bekezdés kizárólag a felszámolási eljárást említi. A jogutód nélküli megszűnés fogalma tágabb, mint a felszámolással történő megszűnés fogalma.
A Gt. 68. § (4) bekezdése szerint, ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik - a felszámolási eljárás, valamint a kényszertörlési eljárás esetét kivéve - végelszámolásnak van helye.
Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésének három esetköre van:
a) a végelszámolás,
b) a felszámolás,
c) a kényszertörlés.
A Gt. 54. § (2) bekezdés a keresetindítási határidők vonatkozásában annyit ír elő, hogy a törvényben meghatározott határidőn belül kell a keresetet benyújtani. A felszámolással megszűnt gazdasági társaság esetében a Cstv. 63. § (2) bekezdése valóban meghatározza a keresetindítási határidőt, ugyanakkor a végelszámolással és a kényszertörléssel megszűnt gazdasági társaság esetében jelenleg nincs olyan hatályos törvény, amely meghatározná a keresetindítás határidejét.
A törvényi rendelkezések a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben az alábbi együttes (konjunktív) különös előfeltételek fennállása esetében írja elő:
a) a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) tartósan hátrányos üzletpolitikát folytasson az ellenőrzött társaság vonatkozásában;
b) a tartósan hátrányos üzletpolitika okán nem lehet kifizetni az ellenőrzött társaság felszámolásában a hitelezőket;
c) a hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújtsa be a keresetet;
d) a perbíróság a kereset alapján megállapítja a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért.
A Gt. 54. § (2) bekezdése a minősített befolyásszerző személy, míg a Cstv. 63. § (2) bekezdése a minősített befolyásszerző személy és az egyedüli tag (részvényes) felelősségét írja elő.
A Gt. 52. § (1)-(2) bekezdések határozzák meg a minősített befolyásszerzés fogalmát, amelynek lényege az, hogy a minősített befolyásszerző az ellenőrzött társaságban - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok legalább 75%-ával rendelkezik.
A felelősség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, mégpedig az ellenőrzött társaság vonatkozásában. A törvény a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát nem határozza meg, következésképpen annak meghatározása a perbíróság hatáskörébe (mérlegelési körébe) tartozik.
A hátrányos üzletpolitikával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság EBH 2004/1038. (LB Pfv. X. 22.341/2003.) sz. eseti döntésben fejtette ki iránymutató álláspontját.
A Cstv. 63. § (2) bekezdése szerint a hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújthatja be a keresetet. A keresetindítási határidővel összefüggésben felhívom a figyelmet a Cstv. 37. § (1)-(2) bekezdéseiben rögzített egyéves jogvesztő határidőkre. Cstv. 37. § (1) bekezdése értelmében a felszámolás előtt keletkezett követeléseket a felszámolás közzétételétől számított egy éven belül lehet bejelenteni; a Cstv. 37. § (2) bekezdése alapján a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében - ha a felszámolási zárómérleget még nem nyújtották be - a hitelezői igényt a követelés esedékessé válásától számított egy éves jogvesztő határidőn belül lehet bejelenteni.
E rendelkezések alapján tehát a hitelező a felszámolási eljárás folyamán, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a Cstv. 37. § (1)-(2) bekezdései szerint számított egyéves jogvesztő határidőn belül ténylegesen bejelentett igény vonatkozásában nyújthat be keresetet a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) ellen. A minősített befolyásszerzőt, az egyedüli tagot (részvényest) terhelő másodlagos felelősség járulékos jellegű. A járulékos jellegből az következik, hogy ha a hitelező elmulasztja igényét a fenti határidőn belül bejelenteni, mulasztása a társasággal (elsődleges kötelezettel) szemben jogvesztéssel jár, ami pedig a másodlagos kötelezettel szemben is jogvesztést eredményez.
Álláspontom szerint nem volt ésszerű indoka annak, hogy a Gt. 54. § (2) bekezdésében rögzített szabály korlátozta a kereset benyújtásának idejét a felszámolási eljárás folyamatban létének időszakára. A Módtv. módosítása következtében immáron helyesnek tekinthető a szabályozás a körben, hogy a Cstv. 63. § (2) bekezdése szerint nemcsak a felszámolási eljárás folyamatban léte alatt, hanem a felszámolás jogerős lezárást követő 90 napos jogvesztő határidőn belül előterjeszthető a kereset.
Meglátásom szerint az a körülmény, hogy a Gt., illetve a Cstv. szövege is a felelősség "megállapításáról" beszél, azt a látszatot kelti, mintha ezekben az esetekben csak megállapítási kereset előterjesztésére lenne lehetőség, amiből az is következne, hogy külön kellene utóbb egy marasztalási pert indítani. Álláspontom szerint ez nincs így, mert a még az 1997. évi Gt. 296. § (1) bekezdése alapján kialakult bírói gyakorlat (pl. BDT. 2005/4/49., valamint ÍH 2006. 126.) megengedi, hogy a hitelező ilyenkor ún. "feltételes marasztalásra irányuló" keresetet terjeszthessen elő. Az ítéleti marasztalás "feltételessége" abban nyilvánul meg, hogy annak végrehajtására csak akkor és annyiban kerülhet sor, amennyiben a felszámolási eljárás jogerős befejeződésekor a hitelezői követelés kielégítetlenül maradt. Ha a per ideje alatt a felszámolási eljárás befejeződik, vagy a pert eleve a felszámolási eljárás befejeződését követően indítják, akkor a marasztalási kereset előterjesztésének, illetve marasztalási ítélet meghozatalának ezekben a felelősségátviteli esetekben sincs semmi akadálya.
Álláspontom szerint a keresetindítási határidő olyképpen történő szabályozásával, hogy a keresetet kizárólag a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kellene megindítani, elkerülhető lenne a feltételes marasztalási ítélethozatal, ugyanis a felszámolás jogerős lezárását követően már egyértelműen megállapítható az, hogy a peresített hitelezői követelés kielégítetlenül maradt-e. Amennyiben igen, úgy a bíróságnak marasztaló ítéletet kellene hoznia a perben, feltéve, hogy a kereset megalapozott.
A Módtv.-vel módosított Cstv. 63. § (2) bekezdés második mondata a hitelezők keresetindítását, illetve bizonyítását hivatott elősegíteni. Észre kell vennünk ugyanakkor azt, hogy a felszámoló csak olyan adatot és információt képes átadni a hitelezőnek, amelyet ő maga is megkapott az adós utolsó vezető tisztségviselőjétől.
A Módtv.-vel módosított Gt. 54. § (2) bekezdésében írt rendelkezés álláspontom szerint továbbra is alkotmányellenes, mert sérti a normavilágosság alkotmányos követelményét, ugyanis a törvény továbbra sem határozza meg a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát. Álláspontom szerint a felelősségátvitel kivételes és szankciós jellege miatt a törvényben kell a felelősség valamennyi előfeltételét egyértelműen és világosan meghatározni, nem szabad a perbíróságra bízni egyetlen előfeltétel tartalmi meghatározását sem.
A normavilágosság alkotmányos követelményének a felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatároznia az összes tényállási elemet.
A Ctv. 118/A. § (1) bekezdése értelmében, ha a legalább többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező tag (részvényes) felelőssége a cég tartozásaiért korlátozott volt, és a céget a cégbíróság kényszertörlési eljárást követően törölte a cégjegyzékből úgy, hogy a cég ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezőjének a cég bejegyzett székhelye szerinti bíróság előtt, a kényszertörlési eljárás jogerős lezárását követő kilencven napos jogvesztő határidőn belül indított keresetében a bíróság megállapítja, hogy a tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített tartozásaiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a kényszertörlés 116. § (1) bekezdés a), c)-d) pontban foglaltak szerinti megindítása nem az ő mulasztásának következménye.
A Módtv. többé-kevésbé új eljárásként intézményesítette a kényszertörlési eljárást, amelynek szabályait a Ctv.-n belül külön fejezetbe, a Ctv. 116-118/A. §-okban helyezte el (a kényszertörlési eljárás előképe a kényszer végelszámolás volt).
A kényszertörlési eljárás megindításának esetköreit a Ctv. 116. § (1) bekezdés a)-d) pontjai kimerítő jelleggel tartalmazzák. Valamennyi eset közös jellemzője az, hogy a cég nem áll felszámolás közeli helyzetben, azonban a Ctv. valamely lényeges eljárási szabályát nem tartja be, ezért a cégbíróság szankciós jelleggel szünteti meg a céget (például: a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be, és a törlése iránti kérelmet határidőn belül nem terjesztette elő a cégbíróságon). Erre utal az eljárás típus elnevezése is.
A Gt. 68. § (4) bekezdése szerint a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésének az egyik esetköre a kényszertörléssel történő megszűnés (a másik kettő: a végelszámolás és a felszámolás).
A Ctv. 118/A. § (1) bekezdésében írt felelősségi szabály a legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) mögöttes felelősségét írja elő. A törvény helyesen a Ptk. 685/B. §-ára történő utalással határozza meg a legalább többségi befolyás fogalmát. A legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége a társaság normál létszakasza időszakában "korlátozott", valójában nem áll fenn felelőssége a kft. és az rt. kötelezettségiért a hitelezőkkel szemben.
A kényszertörléssel megszűnő kft. és rt. esetében a felelősségi tényállás alapján a bíróság mégis megállapítja a legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelősségét, kivéve, ha a tag (részvényes) bizonyítja, hogy a kényszertörlés Ctv. 116. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban foglalt esetkörökben az eljárás megindítása nem az ő mulasztásának következménye. Álláspontom szerint a legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felróható mulasztása ténylegesen közrehathat abban, hogy bekövetkezzen a kényszertörlési eljárás megindítására okot adó körülmény (például: bekövetkezik a Ctv. 116. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ok a többségi befolyással rendelkező tag felróható mulasztása miatt, ha a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásában felhívja a kft.-t arra, hogy meghatározott időn belül hozzon a taggyűlés valamilyen határozatot, s a legalább többségi befolyással rendelkező tag hibájából a taggyűlés nem hozza meg azt, és a cégbíróság e miatt a kft.-t megszűntnek nyilvánítja).
A kimentési szabály telepítése helyes, mivel az a hitelezők érdekét szolgálja.
Az viszont helytelen, hogy a Ctv. 116. § (1) bekezdés b) pont esetére [a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be és a 34. § (1) bekezdés szerinti határidőn belül törlése iránt szabályszerű kérelmet nem terjesztett elő] nincs kimentési lehetőség a törvényben nevesítve, így ez az eset valójában abszolút felelősségnek minősül, amely a modern felelősségi joggal bizonyosan nem áll összhangban.
A cég hitelezője a kényszertörlési eljárás lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül jogosult keresetet támasztani a taggal (részvényessel) szemben. Álláspontom szerint a "cég hitelezőjének" fogalmán nem az összes hitelező értendő, hanem csak az a személy, aki a Ctv. 117. § (2) bekezdése szerint a cégbíróságnak bejelentette követelését a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló közlemény Cégközlönyben történő közzétételétől számított 30 napon belül. Aki tehát ezt a határidőt elmulasztja, az eleve nem minősül olyan hitelezőnek, aki felperesként pert indíthat a Ctv. 118/A. § (1) bekezdésében írt szabály alapján. A törvényes határidőben "bejelentkezett" hitelező a kényszertörlési eljárás lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül jogosult keresetet támasztani. A cég kényszertörlését elrendelő végzés a Cégközlönyben jelenik meg. A törvény tehát rászorítja a hitelezőt arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse az elektronikus Cégközlönyt abból a szempontból, hogy megismerhesse ezeket a keresetindítás szempontjából releváns időpontokat.
A Ctv. 118/A. § (2) bekezdése szerint, ha a céget a cégbíróság a kényszertörlési eljárást követően törölte a cégjegyzékből, úgy, hogy a cég ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezője kereseti kérelmében kérheti a bíróságtól annak megállapítását is, hogy a kényszertörlési eljárás megindulását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha a volt tag (részvényes) bizonyítja, hogy a vagyoni hányada átruházásának időpontjában a cég még fizetőképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve a cég nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen járt el.
A Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében írt felelősségi szabály a legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) mögöttes felelősségét írja elő. A törvény helyesen a Ptk. 685/B. §-ára történő utalással határozza meg a legalább többségi befolyás fogalmát. A legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége a társaság normál létszakasza időszakában "korlátozott", valójában nem áll fenn felelőssége a kft. és az rt. kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben.
A kényszertörléssel megszűnő kft. és rt. esetében a felelősségi tényállás alapján a bíróság mégis megállapítja a kényszertörlési eljárás megindulását megelőző három éven belül részesedését átruházó legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelősségét, kivéve, ha a tag (részvényes) bizonyítja, hogy a vagyoni hányada átruházása időpontjában a cég még fizetőképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve a cég nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során rosszhiszeműen járt el.
Álláspontom szerint nyilvánvalóan jogalkotási hibáról van szó a kimentési szabály kapcsán, ugyanis a kimentési esetek semmilyen összefüggésben nem állnak a kényszertörlési eljárás elrendelésének esetköreivel. A kényszertörlési eljárásra soha nem azért kerül sor, mert a cég elvesztette fizetőképességét. A legalább többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) részesedés átruházása semmilyen okozati összefüggésben nem áll a kényszertörlési eljárás elrendelésének egyetlen esetkörével sem. Jogpolitikai szempontból a kimentési szabály telepítése helyes lenne (mivel a hitelező érdekét szolgálja), ha megfelelő tartalmú kimentési esetek lennének berögzítve.
A cég hitelezője a kényszertörlési eljárás lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül jogosult keresetet támasztani a taggal (részvényessel) szemben. Álláspontom szerint a "cég hitelezőjének" fogalmán nem az összes hitelező értendő, hanem csak az a személy, aki a Ctv. 117. § (2) bekezdése szerint a cégbíróságnak bejelentette követelését a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló közlemény Cégközlönyben történő közzétételétől számított 30 napon belül. Aki tehát ezt a határidőt elmulasztja, az eleve nem minősül olyan hitelezőnek, aki felperesként pert indíthat a Ctv. 118/A. § (1) bekezdésében írt szabály alapján. A törvényes határidőben "bejelentkezett" hitelező a kényszertörlési eljárás lezárását követően indíthat pert, azonban a tényállás nem határozza meg a keresetindítási határidőt. A törvény tehát rászorítja a hitelezőt arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse az elektronikus Cégközlönyt abból a szempontból, hogy megismerhesse ezeket a keresetindítás szempontjából releváns időpontokat.
A Cstv. 63/A. § szerint amennyiben az adósnak - a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg (egyszerűsített eljárás esetén pedig a bíróság által jóváhagyott vagyonfelosztási javaslat) szerint - a jegyzett tőkéjének 50%-át meghaladó mértékű tartozása van, a hitelező vagy az adós képviseletében a felszámoló kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel az adós ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a részesedés átruházásának időpontjában az adós még fizetőképes volt, a tartozás felhalmozódása csak ezt követően következett be, vagy az adós ugyan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt vagy nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el. A felszámoló az ilyen jogügyletre vonatkozó információkról köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni. A keresetet a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani.
A felelősségi szabály a felszámolási eljárás megindítását megelőző három évben részesedését átruházó többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) mögöttes felelősségét írja elő. A jogszabály helyesen tartalmaz utalást a Ptk. 685/B. §-ára. Ezen tag (részvényes) felelőssége akkor állapítható meg, ha a felszámolási eljárás megindítását megelőző három évben üzletrészét (részvényét) átruházta.
Az ilyen tag (részvényes) felelőssége az adós társaság ki nem elégített kötelezettségeiért áll fenn abban az esetben, ha az adós társaság jegyzett tőkéjének 50%-át meghaladó mértékű tartozása van. A felelősség ezen előfeltétele teljesen abszurdnak minősül, ugyanis közgazdasági, számviteli szempontból helytelen az adós társaság jegyzett tőkéjéhez kötni a mögöttes felelősségi szabályt, egyrészt ugyanis a vállalkozás teljes vagyonának (saját tőkéjének) mindig csak egy részét teszi ki a jegyzett tőke, márpedig a társaság nemcsak a jegyzett tőkéjével, hanem teljes vagyonával felel a hitelezőkkel szemben, másrészt pedig a teljes kártérítés elvéből fakadóan a polgári jogi felelősségnek nem lehet előfeltétele a hitelezők követelésének együttes mértéke.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a Ctv. 118/A. §-ban szabályozott módosított felelősségi alakzatok vonatkozásában a Módtv. - helyesen - törölte az adós meghatározott jegyzett tőkéjét meghaladó mértékű tartozás fennállása, mint előfeltételt, azonban a jogalkotó a Cstv. 63/A. § esetében, úgy tűnik, hogy ezt elmulasztotta.
A kimentési szabály telepítése helyes, mivel az a hitelezők érdekeit védi. Két kimentési eset van, az egyik az, ha az érintett tag (részvényes) bizonyítja, hogy a részesedés átruházásának időpontjában az adós még fizetőképes volt, az adós tartozása csak ezt követően keletkezett, a másik kimentési eset az, hogy az érintett tag (részvényes) bizonyítja, hogy az adós ugyan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt vagy nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el.
Az első kimentési ok egyértelműen meghatározza a bizonyításra szoruló tényt, mégpedig azt, hogy az átruházás időpontjában az adós még fizetőképes volt. Álláspontom szerint a fizetőképesség azt jelenti, hogy az adós valamennyi esedékessé vált tartozását határidőben teljes mértékben megfizette. A második kimentési okban a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmát a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése határozza meg, amelyet részletesen az 5. pontban elemzek. Ezt a fogalmat más felelősségi alakzatoknál ugyan meghatározza a jogszabály, azonban az nem felel meg a normavilágosság alkotmányos követelményének.
A pert a hitelező és a felszámoló jogosult megindítani. A jogszabályi rendelkezés szerint hitelezőnek minősül a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hitelező, aki a Cstv. 37. § (1)-(2) bekezdésekben meghatározott határidőkön belül követelését bejelentette. Ez a hitelező a felszámolási eljárás során vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül jogosult keresetet benyújtani a bíróságra a felelősség megállapítása iránt.
A keresetet a felszámolási eljárás jogerős lezárást követő 90 napos jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani. Ez a hitelező számára lehetséges, azonban a felszámoló ekkor már nem járhat el, mivel a felszámolás befejezésekor megbízatása megszűnik, valójában a felszámoló ilyen pert nem képes megindítani.
A 2006. évi Gt. bevezetett a magyar jogba egy teljesen új, az angol jogból átvett hitelezővédelmi jogintézményt, "áttörve" ezzel a vezető tisztségviselők harmadik személyek felé fennálló "felelőtlenségét". Az angol jogban "wrongful trading" felelősségnek nevezett jogintézményt magyarra a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségnek lehetne fordítani.
Az eredeti szabályozás kizárólag a gazdasági társaság fizetésképtelenné válása esetére nézve írta elő a vezető tisztségviselők hitelezők szemben fennálló felelősségét a jogszerűtlen gazdálkodásért. A Módtv. módosította a Gt. 30. § (3) bekezdését és a Cstv. 33/A. §-át, valamint új jogintézményként intézményesítette a kényszertörlési eljárást és azzal összefüggésben új felelősségi alakzatként iktatta a jogrendszerbe a Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdések szerinti felelősségi alakzatot.
A Módtv.-vel módosított felelősségi szabály alapján immáron nemcsak a fizetésképtelenné vált gazdasági társaság tartozásaiért, hanem a fizetésképtelenség vizsgálata nélkül jogutód nélkül megszüntetett, vagyis kényszertörléssel megszüntetett gazdasági társaságok tartozásaiért is fennáll a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Ezzel a megoldással a jogalkotó - látszólagosan - szigorította a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szemben fennálló felelősségét, azonban a kényszertörlési eljárással megszüntetett gazdasági társaság tartozásaiért való vezető tisztségviselői felelősség szabályozásának ellentmondásossága folytán a hitelezők védelme érdemben nem erősödött meg.
A jogintézmény eredeti rendeltetése az volt, hogy a vezető tisztségviselőket rászorítsa arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet felismerését követően a hitelezők jogos érdekeit vegyék figyelembe. A Módtv.-vel módosított szabályozás azonban már nemcsak a fizetésképtelenné vált gazdasági társaság hitelezőit kívánja védelemben részesíteni, hanem a kényszertörléssel megszüntetett gazdasági társaságok hitelezőit is. A Módtv. azonban nem volt figyelemmel arra a körülményre, hogy két egymástól teljesen eltérő megszűnési módról van szó, egyrészről felszámolás, másrészről kényszertörlés, és a vonatkozó Cstv. és Ctv. szabályok egymástól teljesen eltérő logika mentén határozzák meg egyfelől a felszámolás elrendelésének okait, másfelől a kényszertörlési eljárás megindításának okait.
Maga a Gt. 30. § (3) bekezdése a következőket tartalmazza:
A gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére - ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált vagy külön jogszabály szerint a fizetésképtelenség vizsgálata nélkül, jogutód nélkül megszüntették - előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét.
A Gt. 30. § (3) bekezdés első mondata a felelősség irányát téríti el, ugyanis a gazdasági társaság "normál" működése során a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek eljárni. A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően" a vezető tisztségviselők már nem a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján, hanem "a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján" kötelesek eljárni.
A Gt. 30. § (2) bekezdés szerint a vezető tisztségviselőknek - ha e törvény kivételt nem tesz - a gazdasági társaság érdekeinek az elsődlegessége alapján kell eljárniuk. A törvényi kivétel éppen az előbbiekben idézett (3) bekezdés, amely a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően már a hitelezői érdekek elsődleges figyelembevételét kívánja meg a vezető tisztségviselőktől.
Annak felismerése, hogy a társaság mikor éri el a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet", amikor a figyelembe veendő érdekek felcserélődnek, nem egyszerű feladat.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés negyedik mondata ehhez csak annyi segítséget ad, hogy: A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A vezető tisztségviselő nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert ha rosszul méri fel azt, hogy mikor kell áttérnie a társaság (a tulajdonosok) érdekeinek a képviseletéről a hitelezői érdekek képviseletére, mindenképpen kockáztatja, hogy vagy a társaság, vagy a hitelezők fognak fellépni vele szemben. A vezető tisztségviselő (az igazgatóság) úgy tudja elhárítani magától ezt a kockázatot a társaságnál, hogy annak legfőbb szervének ülését összehívja. Tájékoztatja a tagokat (részvényeseket) a kialakult helyzetről, javasolva, hogy a közgyűlés hozzon megfelelő tartalmú döntést a követendő eljárásról.
A törvény egyébként egy meglehetősen irreális, életszerűtlen követelményt fogalmaz meg az egzisztenciálisan a tagoktól (részvényesektől) függő, általuk bármikor visszahívható vezető tisztségviselőkkel szemben akkor, amikor a tulajdonosi érdekekkel szemben a hitelezői érdekek figyelembevételét várja el tőlük (nem beszélve arról, hogy minden hitelezőnek más az érdeke, elvont "hitelezői érdek" nem létezik). Adott esetben annak megítélése is bonyolult gazdasági kérdés lehet, hogy milyen vezetői magatartás felel meg leginkább a hitelezői érdekeknek (egyáltalán nem biztos az, hogy minden esetben a gazdasági tevékenység azonnali beszüntetése felel meg a hitelezők jogos érdekeinek).
Álláspontom szerint a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának törvényi megfogalmazása azt a követelményt támasztja a vezető tisztségviselővel szemben, hogy minden szerződéses jogviszony esetében előre lássa azt, hogy az általa irányított gazdasági társaság a jövőben képes lesz-e kielégíteni a követelést. A jogalkotó a törvényi meghatározással valójában egy hasznavehetetlen mankót adott a gazdasági társaság, a vezető tisztségviselők, a hitelezők, és valamennyi jogalkalmazó kezébe. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának törvényi megfogalmazás látszólag tesz csak eleget a normavilágosság alkotmányos követelményének, valójában irreális, teljesíthetetlen követelményt támaszt a vezető tisztségviselővel szemben (ugyanis a jövőbe látás képességét várja el tőle).
A Gt. 30. § (3) bekezdés második mondata valójában egy utaló szabályt tartalmaz, amely szerint az első mondatban írt követelmény felróható megszegése esetére külön törvény előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállását. A törvényi szabályozás hiányának tekinthető az, hogy nem határozza meg egyértelműen az utaló szabály azt, hogy amely törvény, pontosabban törvények konkrét rendelkezései tartalmazzák a felelősségi szabályokat. Nem tekinthető jogalkalmazó barátnak ez a megoldás, jóllehet a folyamatos törvénymódosítások gyakorlatát ismerve egyszerűbbnek tűnhet a jogalkotó számára az, hogy nem határozza meg ezen kiemelkedő jelentőségű felelősségi szabály jogrendszerbeli helyét.
Valójában a Gt. 30. § (3) bekezdés második mondatában rögzített utaló szabály alapján egyfelől a Cstv.-ben, másfelelő a Ctv.-ben kell kutató munkát folytatnunk.
A gazdasági társaság fizetésképtelenné válása esetében a Cstv. 33/A. §-ában, míg a kényszertörléssel megszüntetett gazdasági társaság esetében a Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdéseiben került elhelyezésre a felelősségi szabály.
A Gt. 30. § (3) bekezdés második mondatában írt utaló szabály miatt a felelősség érvényesítésének rendjét (anyagi és eljárási jogi feltételeit) már nem a Gt., hanem egyfelől a Módtv.-vel módosított Cstv. 33/A. §-a, másfelől a Módtv.-vel beiktatott Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdései tartalmazzák.
A vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató hitelezők felé fennálló felelősségét a Módtv.-vel módosított Cstv. 33/A. § (1)-(6) bekezdései tartalmazzák. Előremutató, jogalkalmazó barát jogszabály módosításnak minősül az, hogy korábban a Cstv. két különböző helyén, a Cstv. 33/A. §-ban és a Cstv. 63. § (3)-(4) bekezdésekben voltak elhelyezve a szabályok, azonban a Módtv.-vel végrehajtott módosítással az összes szabály a Cstv. 33/A. §-ába került át. A Módtv. nemcsak összevonta a szabályokat, hanem azokat jelentős mértékben módosította és bővítette is. A szabályozás egyik figyelemreméltó új eleme az, hogy a hitelező pénzügyi biztosíték nyújtására kérheti kötelezni a vezető tisztségviselőt. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) pedig a pénzügyi biztosíték teljesítéséért a vezetőtől való behajthatatlanság esetén kezesként felel. A Módtv. ezzel a szabállyal valójában a minősített befolyással rendelkező tag (részvényes) mögöttes (sortartó kezesi) felelősségét mondta ki a mögöttesen felelős vezető tisztségviselőért. Meglátásom szerint ez fölöttébb szükségtelennek tűnik, hiszen a minősített befolyással rendelkező tagnak (részvényesnek) a társaság tartozásaiért való mögöttes felelősségét kell szabályozni (mint ahogy az szabályozásra is került az előző pontokban kifejtettek szerint), nem pedig a vezető tisztségviselő tartozásaiért való mögöttes felelősségét.
A Módtv.-vel módosított Cstv. 33/A. § továbbra is fenntartja a "kétlépcsős" perindítást, vagyis a megállapítási per - marasztalási per hitelezőkre nézve hátrányos szabályozási rendszerét. Ennek lényege az, hogy a törvény a hitelezőket arra kényszeríti, hogy két polgári pert indítsanak a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) ellen, a megállapítási pert a felszámolási eljárás alatt, míg a marasztalási pert a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 60 napos jogvesztő határidőn belül. Álláspontom szerint a megállapítási per - marasztalási per kettősségének fenntartása továbbra sem szolgálja a hitelezők érdekét, sőt azzal kifejezetten ellentétes, mivel számottevő többletköltséget jelent a hitelezőknek, hogy két polgári peres eljárást kell lefolytatniuk. Ráadásul a jogalkotó a közelmúltban (2011. novemberében) jelentős mértékben megnövelte a kereseti, fellebbezési és felülvizsgálati illeték mértékét, amely a perköltséget számottevően megnöveli a hitelező számára.
A Módtv.-vel a szabályozásba beiktatott Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében rögzített kimentesítési szabályok helyesnek tekinthetők, ugyanis azok a hitelezők érdekét szolgálják.
A Módtv.-vel módosított Cstv. 33/A. § szerint továbbra is fennáll a vezető tisztségviselő mellett az árnyékigazgató mögöttes felelőssége. A törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás szerint a bíróság hatáskörébe tartozik annak meghatározása, hogy ki minősül adott helyzetben árnyékigazgatónak. Kialakult bírói gyakorlat még nincs, de megítélésem szerint árnyékigazgatónak minősülhet például a cégvezető vagy akár az uralkodó tag is, árnyékigazgató lehet egyaránt természetes és jogi személy.
A Módtv.-vel beiktatott szabályozás [Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdései] új eleme az, hogy a vezető tisztségviselő mögöttes felelőssége immár nemcsak a felszámolással megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért áll fenn a hitelezőkkel szemben, hanem a kényszertörléssel megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért is. Az új szabályozás a "kétlépcsős" megállapítási per - marasztalási per eljárásjogi megoldás helyett, az "egylépcsős" marasztalási perindítást írja elő. Álláspontom szerint a hitelezők érdekeinek sokkal inkább megfelel az "egylépcsős" marasztalási perindítás előírása. Érthetetlennek tűnik, hogy a jogalkotó az egyik esetben az "egylépcsős", másik esetben a "kétlépcsős" perindítást intézményesítette.
E felelősségi alakzat szerint a vezető tisztségviselő felelőssége akkor következik be, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látja el, vagy meghiúsította a hitelezők követeléseinek kielégítését vagy elmulasztotta a környezeti terhek rendezését.
Megállapítható e felelősségi tényállás esetében, hogy a kényszertörlési eljárás nem áll összefüggésben sem a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel", sem a "hitelezők követelésének kielégítése meghiúsulásával", sem a "környezeti terhek megfizetésének elmulasztásával", figyelemmel a Ctv. 116. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban kimerítő jelleggel felsorolt esetkörökkel. Következésképpen e felelősségi alakzat alapján aligha fog sor kerülni a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató felelősségre vonására. E felelősségi alakzat is előírja a vezető tisztségviselő mellett az árnyékigazgató mögöttes felelősségét.
Több vezető tisztségviselő egyetemlegességét kimondó szabály helyesnek tekinthető, mivel az a hitelezők érdekét védi. A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmát a jogalkotó a Ctv. 118/A. § (3) bekezdés negyedik mondatában ismételten meghatározza, szinte szó szerint megismételve a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés negyedik mondatát. Az önismétlés indokolatlannak tűnik, elegendő lenne egy utaló szabály beiktatása.
A szervezeti jog egyik alapdilemmája az, hogy a jogi fikcióként megkonstruált önálló jogalanyiságú szervezet burkába bebújó tulajdonosok és vezetők magánvagyonát a jog milyen határig védje meg a hitelezők követeléseitől. A társasági jogban a kérdés ma már nem az, hogy szükséges-e, szabad-e egyáltalán áttörni a társasági pajzsot, hanem a kérdés úgy merül fel, hogy amely pontokon engedjük meg a tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező társasági pajzsot áttörni. Az intézményes felelősségátviteli szabályozásnak erre az alapkérdésre kell a megfelelő és hatékony válaszokat megadnia, mégpedig olyan válaszokat, amelyek többé-kevésbé képesek megteremteni a méltányos egyensúlyt az egymással szembefeszülő tulajdonosi (vezetői) és a hitelezői érdekek között.
A megfelelő válaszok megadásához számos felelősségi alapkérdést (is) újra végig kell alaposan végiggondolnunk. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen kérdés:
A társaság amelyik létszakaszához kössük a felelősségátvitelt? Meghatározott mértékű befolyáshoz kell-e kapcsolni a tag (részvényes) felelősségét? Ha igen, mekkora mértékű befolyáshoz? Mi legyen az elvárhatóság szintje a tag (részvényes), illetőleg a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) hitelezőkkel szembeni felelőssége esetén? A tag (részvényes) mögöttes felelőssége hogyan viszonyuljon a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) mögöttes felelősségéhez? Szükséges-e a hitelezőt segíteni indirekt bizonyítási rendszer és/vagy jogi vélelmek alkalmazásával?
A Módtv.-vel módosított és új felelősségátvételi szabályok rövid áttekintését követően megállapíthatjuk, hogy a szigorítás szándékával fellépő jogalkotó ezúttal sem volt képes kiforrott, egyértelmű és konzekvens felelősségávételi szabályanyagot alkotni. A szabályozást komoly belső ellentmondások feszítik. A törvény a tag (részvényes) felelősségének megállapíthatóságát az adós társaság jegyzett tőkéjének 50%-át meghaladó tartozáshoz köti az egyik felelősségi alakzat esetében [Cstv. 63/A. §], míg a másik felelősségi alakzat esetében nem teszi ezt meg [Ctv. 118/A. § (2) bekezdés]. A törvény az egyik felelősségi alakzatnál [Gt. 54. § (2) bekezdés] minősített befolyáshoz köti a tagi felelősséget, míg több más felelősségi alakzatnál [Ctv. 118. § (1)-(2) bekezdések, Cstv. 63/A. §] egyszerű többségi befolyáshoz köti a tagi felelősséget. A törvény a "kétlépcsős" perindítást szabályoz a vezető tisztségviselő felelősségénél a Cstv. 63/A. § esetén, míg "egylépcsős" perindítást szabályoz a vezető tisztségviselő felelősségénél a Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdések esetén. Elismerésre méltó a jogalkotó szigorításra való törekvése, ugyanakkor a felelősségi alakzatok számának növelése nem feltétlenül erősíti a hitelezővédelmet, továbbá a felelősségi szabályok szigorítása nem vezethet el - a kimentést meg nem engedő - abszolút felelősség kimondásához. A szabályozás a normavilágosság alkotmányos követelményének több ponton továbbra sem felel meg ("tartósan hátrányos üzletpolitika", "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet"). A magyar társasági jogi szabályozás eljutott tehát arra a kritikus pontra, hogy a jogalkotó higgadt és konzekvens válaszokat adjon a felelősségátvétellel összefüggő alapkérdésekre. Itt az idő, hogy megfújjuk a riadókürtöket! ■
Visszaugrás
