ABH 2000. 63. számú eseti döntés felperesét 1991. június 24-én zárták ki a perben I. r. alperesként szereplő korlátolt felelősségű társaságból. A kizárt tag üzletrésze 1995. április 10-én tartott árverésen került értékesítésre. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. (továbbiakban: "régi Gt") 165. § (1) bekezdése (ezen esetre még a régi Gt. szabályai vonatkoztak) alapján "a kizárt tag üzletrészét a társaság nyilvános árverés útján eladja", azaz az üzletrész értékesítése a társaság kötelezettségét képezte. A régi Gt.-t hatályon kívül helyező, a gazdasági társaságokról szóló CXLIV. tv. (továbbiakban: "Gt.") 147. § (1) bekezdése hasonlóképpen rendelkezik, ezen szakasz szerint "a bíróság által kizárt tag üzletrészének értékesítése a társaság kötelezettsége". Az is nyilvánvaló, hogy a társaság szervei közül az ügyvezetőnek kellett volna intézkednie az árverés megtartásáról. A régi Gt. 16. § (3) bekezdése szerint "ha ez a törvény valamely nyilatkozat megtételére vagy cselekmény végzésére határidőt nem állapít meg, a nyilatkozatot vagy cselekményt haladéktalanul kell megtenni". A bíróság kötelezte az I. r. alperest, a társaságot a hosszas késedelemből eredő kár megtérítésére, hiszen az árverés megtartására nem haladéktalanul, hanem több éves késéssel került sor. Ugyanakkor elutasította a II. r. alperessel, a társaság ügyvezetőjével szembeni kártérítési igényt részben a régi Gt. 207. § alapján, amely szerint "a társaság felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetői az ügykörükbe eső tevékenységükkel harmadik személyeknek okoztak". A Gt. szintén hasonlóképpen rendelkezik. A Gt. 29. § (3) bekezdése szerint "a társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott". Azaz a kizárt tagnak az ügyvezető okozott kárt azzal, hogy nem intézkedett haladéktalanul az árverés megtartásáról, azonban az általa okozott kárért a kizárt taggal szemben nem ő, hanem a társaság lesz a felelős. Ennek ellenére ha közvetve is, de elképzelhető a hatályos jog alapján, hogy az ügyvezetővel szemben a károsult közvetlenül fellépjen.
A Gt. 29. § (1) bekezdése szerint "a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály), illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben". A régi Gt. 32. § (1) bekezdése tartalmazott ehhez hasonló szabályt. Mint már említettem, az árverés megfelelő időben a társaság nevében történő lebonyolítása a ügyvezető feladata lett volna. Mivel ezen kötelezettségének nem tett eleget, a fent említett perben a felperes az I. r. alperessel, a társasággal szemben többé-kevésbé sikeresen érvényesített kártérítési igényt az árverés késedelmes megtartásából eredő kárának megtérítése céljából (a felperes a bíróság álláspontja szerint nem tudta bizonyítani, hogy a kár eléri a felperes által megjelölt összeget). Azaz a gazdasági társaságot az ügyvezető mulasztása miatt kár érte, amiért a társaság ügyvezetője a Gt. 29. § (1) bekezdése vagy a régi Gt. 32. § (1) bekezdése alapján felelős.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: "Vht.") 110. § (1) bekezdése kimondja, hogy "Ha az adósnak harmadik személlyel szemben követelése van, illetőleg az adós harmadik személlyel olyan szerződést kötött, amelyből később követelése keletkezik, a végrehajtó a követelést lefoglalja, egyúttal a harmadik személyt nyilatkozatra hívja fel", lényegében arról, hogy vajon elismeri-e a követelést vagy sem. A Vht. 113. § kimondja, hogy "ha a harmadik személy a követelést, illetőleg a róla szóló szerződést nem ismerte el,.....a végrehajtást kérő a harmadik személy ellen pert indíthat a követelés behajtása iránt". Azaz ha pl. a fent említett ügyben kiderülne, hogy az adós gazdasági társaságnak, aki a perben I. r. alperes volt, nincs olyan vagyona, amelyből relatíve könnyen ki lehetne elégíteni a felperes követelését, amely üzletrészének késedelmes értékesítéséből származik, akkor szerintem a Vht. 110. § alapján a végrehajtó lefoglalhatja a gazdasági társaságnak az ügyvezetőjével szemben a Gt. 29. § (1) bekezdése vagy a régi Gt. 32. § (1) bekezdése alapján keletkező követelését. Ha az ügyvezető a követelést elismeri, és azt a Vht. 112. § szerint befizeti a végrehajtói letéti számlára akkor ezzel az ügy sikeresen lezárult. Ha azonban a társaság ügyvezetője, aki az eredeti perben a másodrendű alperes volt, a követelést vitatja, akkor az eredeti per felperese a Vht. 113. § alapján kénytelen lenne újabb pert indítani, ami azonban bár további késedelmet és költséget jelent az eredeti követelés jogosultja részére, de ezen per eredményeképpen a jogosult a követeléséhez hozzájuthat.
Ha a társaság legfőbb szerve minden ésszerű indok nélkül mentesíti a vezető tisztségviselőt a felelősség alól, akkor a Gt. 19. § (2) bekezdéséből kifolyólag a határozatot hozó tagok (részvényesek) korlátlanul és egyetemlegesen fognak felelni az ebből eredő minden kárért. A tagok (részvényesek) természetesen a társaság felé lesznek felelősek, de a Vht. 113. § alapján az eredeti követelés jogosultja esetlegesen felléphet a társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben. Ha a gazdasági társaság vezető tisztségviselője jól végzi a munkáját, akkor nyilvánvalóan megfelelő javadalmazásra jogosult, ami abból is állhat, hogy a gazdasági társaság elenged egy vele szemben fennálló követelését, ebben az esetben viszont, mivel a vezető tisztségviselő jól végzi a munkáját, a gazdasági társaság prosperálni fog, és feltehetően a gazdasági társaság egyéb vagyona fedezetet fog nyújtani a társasággal szemben érvényesített követelésekre, így nem lesz szükség a Vht. 113. § szerinti eljárásra. Ha viszont nem végzi jól a munkáját, és a gazdasági társaság hitelezőinek követelésére nincs más fedezet, mint a gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselőjével szemben fennálló követelése, akkor a társaság legfőbb szervének nincs ésszerű indoka a vezető tisztségviselővel szembeni követelés elengedésére. Egyébként szerintem az is kérdéses, hogy a társaság legfőbb szervének ilyen határozata valóban mentesíti-e a vezető tisztségviselőt a felelősség alól. A Gt. 9. § (2) bekezdése kimondja, hogy "a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak (részvényeseinek) e törvényben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni". A Ptk. 203. § (1) bekezdése alapján "az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészbén elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott". Ha a Ptk. 203. §-át analógia útján alkalmazzuk a fenti esetre, amikor is a fedezet elvonásra nem egy szerződés megkötésével, hanem az adós társaságot megillető követelés elengedésével került sor, akkor a vezető tisztségviselő felelősségét a társaság legfőbb szervének mentesítő döntése feltehetően nem fogja érinteni, ha ennek eredménye az, hogy a társaság hitelezőjének követelését fedezet hiány miatt nem lehet kielégíteni. Arra a kérdésre pedig, hogy a Ptk. 203. § analógia útján alkalmazható ilyen esetre, a bírói gyakorlat fogja megadni a választ.
A gyakorlatban természetesen nagyon ritkán fog előfordulni ilyen eset, hiszen sokkal egyszerűbb ha a végrehajtó a társaság egyéb vagyonának lefoglalása és értékesítése útján elégíti ki a jogosult követelését, mint a követelés lefoglalása, ahol a jogosultnak az adós követelését, ha ezen követelés kötelezettje tartozását nem ismeri el, egy újabb bírósági eljárásban kell jogait érvényesíteni, ami ma Magyarországon nem intézhető el belátható időn belül. Nyilvánvalóan a gyakorlatban csak akkor fog előfordulni ilyen eset, hogyha a végrehajtást kérő követelése az adós egyéb vagyonából nem elégíthető ki, hanem erre csak az adóst megillető harmadik személyekkel, jelen esetben a társaság vezető tisztségviselőjével szembeni követelésének lefoglalásával van mód. Természetesen elképzelhető olyan helyzet is, hogy a jogkörében eljáró vezető tisztségviselő magatartása vagy mulasztása kárt okoz harmadik személyeknek, de ez a társaság számára összességében mégsem jelent kárt, így a társaságnak sem keletkezik követelése a vezető tisztségviselőjével szemben előfordulhat tehát, hogy a károkozás adott esetben éppen a Gt. 29. § (1) bekezdésében írt kötelezettség teljesítését - a társaságot még nagyobb kártól megkímélő eljárást - is jelentheti.
A Gt. 51. § (5) bekezdése szerint, "ha a gazdasági társaság legfőbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy a társaságnak a tagok, a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló ellen támasztható követelése érvényesítésre kerüljön, továbbá, ha a társaság legfőbb szerve a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a leadható szavazatok legalább egytized részét képviselő tagok (részvényesek) a követelést a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - a gazdasági társaság nevében bírósági keresettel maguk érvényesíthetik". Felmerülhet kérdésként elméletileg, hogyha a kisebbség is érvényesíteni kíván igényt, pl. a társaság ügyvezetőjével szemben, akkor a végrehajtást kérőt vagy a társaság kisebbségi tagjait, részvényeseit illeti-e meg a követelés. Anélkül, hogy a részletkérdéseket érintenénk leszögezhető, hogy értelemszerűen a végrehajtást kérő követelése élvez elsőbbséget, hiszen ez nem a kisebbség követelése, hanem a társaságé, ami a Vht. 110. § (1) bekezdése alapján lefoglalható, a kisebbség csak a társaság javára érvényesíti ezen követelést. ■
Visszaugrás
