A személyiség védelme a polgári anyagi jog egy különösen fontos, rendkívüli jelentőségű feladata. Az ezzel kapcsolatos jogviták összetett megítélésűek, érzékeny társadalmi kérdéseket érintenek, és a jogfejlesztő értelmezés folyamatos alakulását kívánják. Nincs ez másképp azokban a speciális konfliktusokban sem, ahol a személyiség a sporttevékenységekkel összefüggésben szenved sérelmet.
The protection of personality is a particularly important and extremely important task of civil substantive law. Disputes in this area are complex, involve sensitive social issues and require a continuous evolution of legal interpretation. This is no different in the specific conflicts where personality is affected in the context of sporting activities.
Der Schutz der Persönlichkeit ist eine besonders wichtige und äußerst bedeutsame Aufgabe des materiellen Zivilrechts. Streitigkeiten in diesem Bereich sind komplex, berühren sensible soziale Fragen und erfordern eine ständige Weiterentwicklung der rechtlichen Auslegung. Dies ist bei den spezifischen Konflikten, bei denen die Persönlichkeit im Zusammenhang mit sportlichen Aktivitäten betroffen ist, nicht anders.
A magánjog történeti fejlődése kezdetben sokkal inkább a jogalanyok vagyoni jogosultságait helyezte előtérbe: ha csak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szabályozási tárgyait vizsgáljuk, annak terjedelmében is a vagyoni - dologi jogi, kötelmi jogi, öröklési jogi - jogviszonyok látszanak hangsúlyosnak. Az anyagi jog érvényesítésének eszközeit meghatározó eljárásjog is ezt a szemléletet tükrözi: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) is a vagyonjogi tárgyú perekre modellezi rendelkezéseit. A legújabb időszakban, különösen a XX. század közepétől azonban egyre hangsúlyosabbá vált a személy saját testi, fizikai, lelki egysége feletti önrendelkezési jogának a szerepe. A személyiségi jogok szabályozásával a jogalkotó elismeri, hogy a személyiség olyan integrált értéket valósít meg, amelynek az illetéktelen beavatkozásoktól való védelmét az államnak biztosítania kell. A személyiség valóságos társadalmi értékelésének, a személyiség akadálymentes érvényesülésének előfeltétele az emberi méltóság tiszteletben tartása. A személyiség értékének megfelelő érvényesítéséhez arra is szükség van, hogy a társadalmi egyedet emberként, önálló személyiségként elismerjük.[1]
A védelem komplex jellegű: nem csupán a polgári jog, hanem más jogterületek - alkotmányjog, közigazgatási jog, büntetőjog - rendelkezései is az önrendelkezési jog teljességének érvényesülését alapozzák meg. Lábady Tamás a magánjog "közjogiasodásának" erőteljes formájaként jellemezte, hogy a személyiségi jogok magánjogi tiszteletének megújulása a magánjog eszközeinek széles körű igénybevételét eredményezte.[2] Bár a személyiséget ért sérelmek orvoslására tehát számos jogág vállalkozik, a polgári jog egyre fontosabb feladatává vált az erre alkalmas hatékony eszközök biztosítása.
Minden modern jogrendszer abszolút védelmet biztosít a személyek testi, lelki, fizikai egységéből következő, értékként elismert személyiségi jogoknak úgy, hogy elismeri ezeknek a jogosultságoknak a szabad érvényesíthetőségét és azok mindenki általi tiszteletben tartásának kötelezettségét. Nem szűkíti le egyes nevesített személyiségi jogokra, hanem az emberi méltóságból eredő személyiségi jogokat általános védelemben részesíti úgy, hogy azok megsértéséhez csak erre a jogterületre alkalmazandó különleges jogkövetkezményeket határozza meg. Hazánkban a polgári anyagi jog ezen területe különösen a rendszerváltozás óta bír kiemelkedő gyakorlati jelentőséggel. A bírói gyakorlat a kilencvenes évek óta következetesen oltalomban részesíti az emberi méltóságból mint anyajogból eredő személyiségi jogokat azon az alapon, hogy mindenki saját maga jogosult dönteni az életét érintő lényeges vagy lényegesnek talált kérdésekben, és a döntéseit a kívülállók kötelesek tiszteletben tartani.
A jogfejlesztő bírói gyakorlat számos olyan alapvető kérdésre adott választ, amelyek kijelölik ennek a sajátos jogterületnek az alapvető jellegzetességeit. Az egyik koncepcionális meghatározás, amely szerint a személyiségijog-védelem a polgári anyagi jog által biztosított különleges eszköz, amely nem azonosítható az alkotmányos, az emberi jogokkal. Az utóbbiak a közhatalom kötelezettségét határozzák meg a polgáraikkal szemben, de eszközei nem a sérelem magánjogi orvoslására irányulnak. Így a bírósághoz fordulás joga nem-
- 1/2 -
zetközi egyezményen alapuló emberi jog és az Alaptörvényen alapuló alapvető jog, de a személyiséget mint az ember fizikai, lelki és testi egységét érintő ismérvei hiányában nem személyiségi jog.[3] A tanulás szabadságához és a művelődéshez való jog alkotmányos alapjogok, de nem az emberi létből, az individumból fakadnak, következésképp általában nem minősülnek személyiségi jogoknak, esetleges sérelmük esetén a polgári jog személyiségvédelmi szankciórendszere nem alkalmazható.[4] A tulajdon feletti rendelkezési jog megsértése önmagában nem minősül személyiségijog-sértésnek.[5] A tisztességes eljárás alapjogának a büntetőeljárási - vagy más eljárási - szabályok megsértésén alapuló sérelme önmagában nem alapoz meg személyiségvédelmi igényt, nem jár sérelemdíj-fizetési kötelezettséggel.[6]
Hasonlóan koncepcionális elv, hogy az egyes személyiségi jogokat a Ptk. bár nevesíti, azonban ez nem kimerítő, taxatív felsorolás; a bírói jogalkalmazás nincs elzárva attól, hogy tágítsa a személyiségi jogok körét. Az emberi méltóság anyajogából ugyanis levezethetők a törvényben nem nevesített, a bírói gyakorlat által kimunkált személyiségi jogok, mint a családban éléshez való jog[7] vagy a magánélet nyugalmához való jog.[8]
Az általános személyiségi jog és az egyes nevesített vagy a bírói gyakorlat által kimunkált személyiségi jogok viszonyából következik az a sajátosság, hogy a joghoz kötöttséget a szokásoshoz képest más megközelítésből kell értelmezni. A 2018. január 1-jén hatályba lépő Pp. egyik legnagyobb újítása volt, hogy amíg korábban a bíróság csak a fél kérelméhez volt kötve, de a tévesen megjelölt jogcím helyett az általa előadott tények alapján meghatározott más jogra is alapíthatta döntését;[9] addig az új perrendi megoldás szerint - a "meglepetésítéletek" elkerülése végett - a bíróság érdemi döntése nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Bár a joghoz kötöttség a jogalkotó által elvárt követelménye az érvényesíteni kívánt jog lehetőség szerinti maximális egyediesítése, a személyiségijog-védelem általános jellege miatt a gyakorlat ezt enyhíteni látszik: ezt fejezi ki - többek között - az a döntés, amely szerint a határozott, egyértelmű és végrehajtható kereseti kérelem követelményének személyiségi jogi perben az felel meg, ha az érvényesített anyagi jog, a petitum és az előadott tények alapján egyértelműen beazonosítható, hogy az alperes mely sérelmezett magatartásával, illetve kijelentésével, mely felpereseknek és mely személyiségi jogát sértette meg.[10]
A személyiségi jogok védelmének egyik fő jellegzetessége, hogy a jogviták gyakran erednek egyes jogosultságok konfliktusából. A személyiségi jogok azért alkalmasak széles körben más jogokkal történő kollízióra, mert a szabályozásuk szükségessége egy olyan alapvetésből indul ki - mely szerint mindenki jogosult személyiségének önmegvalósítására -, amely törvényszerűen igényli a korlátozhatóságot a társadalmi együttélés érdekében. Az elméleti értelemben korlátozhatatlan személyiségvédelem egy olyan társadalmat feltételezne, ahol annak a tagjai egymás mellett és egymástól függetlenül, egymásra semmilyen módon nem hatva gyakorolják teljes körű, az önmegvalósítást eredményező jogosultságaikat anélkül, hogy mások hasonló jogosultságaira tekintettel lennének. A szabályozás alapja, hogy a jogosultságok gyakorlása mások jogait nem sértheti. Az alapjogi kollízió feloldása mindig gondos mérlegelést, alapos vizsgálatot, körültekintő értékelést igényel a jogalkalmazó oldaláról. Ennek a szabad mérlegelésen alapuló bírói tevékenységnek az eredménye az érdekek összemérése és az adott helyzetben az indokolható szükségszerű sérelmek közötti választás.
A személyiségi jogi védelem mindezen felül túlmutat a pusztán mások hasonló egyéni jogaival való szembekerüléséből következő konfliktusok megoldásán. A társadalom eredményes működése valamilyen szinten feltételezi a teljes önmegvalósítás korlátozását annak az érdekében, hogy a közösség által elfogadott normákat mindenki tiszteletben tudja tartani. A személyiség polgári jogi védelmének a sajátossága, hogy a teljes körű védelem érdekében a jogalkotó és a jogalkalmazó aktív közreműködését igényli a be nem avatkozás végett. Erre a látszólagos ellentmondásra Sólyom László is felfigyelt, amikor így fogalmazott: "A paradoxon az, hogy a szabályozás szükségessége és az ellene való védekezés egybefolyik, a szabályozás úgy nyer el mindent, hogy sokszor maga is, és önmaga ellen is véd."[11]
A sportnak a társadalom életében kiemelkedő a jelentősége mind az egészség megőrzését, mind a kultúra fejlődését, mind a gazdaság növekedését illetően. A sportolói tevékenység jellemzően olyan ismérvekkel bír, amelyek a személyiség lényegét érintik, ahol az önrendelkezési jog sérelme gyakran kerülhet középpontba. A sport ezenfelül a közbeszéd tárgya, a sportolókról, a sportvezetőkről, a közreműködő szakemberekről igen gyakran jelennek meg széles körben érdeklődésre számot tartó tényállítások, vélemények, mindez tovább erősítheti az ezzel kapcsolatos személyiségi jogviták jelentkezését. Szükséges itt is felhívni a figyelmet Sárközy Tamásnak a jogalkalmazás sporttal kapcsolatos nehézségeire felhívó iránymutatására, amely szerint a sport fogalmi köre nem határozott, nincs olyan magyar jogszabály, amely egyértelműen körülhatárolhatná a sporttevékenységek körét.[12]
Ha létezik olyan terület, amely különösen nehéz kihí-
- 2/3 -
vás elé állítja a személyiségvédelmet, akkor az a sporttevékenységekből feltétlenül következő, az átlagot meghaladó személyi kockázat. Miközben a társadalom működése önmagában is mások jogainak zavarását, néhol elvonását jelenti, ez a sport világában még inkább jelentkezik. Hiszen aki sportol - és ez főképp a küzdősportok, a csapatsportok esetében szembetűnő -, óhatatlanul beleavatkozik mások autonómiájába, önkéntelenül is megsérti mások testi, fizikai egységét, az egyik oldalról a személyiség mind teljesebb megvalósítása a másik oldalról annak korlátozását eredményezi. Nem lehet megoldás ettől a sajátosságtól eltekinteni - de nem lehet feladni a személyiségvédelmet csak azért, mert az a sporttal összefüggésben létrejött sérelmek orvoslását szolgálná. Mindezekre a jogalkalmazásnak különös figyelmet kell fordítania. Ha nem teszi, a játék szépsége szenvedhet csorbát. A sport összetett társadalmi, gazdasági, kulturális szerepe, az abban részt vevők által nyújtott szolgáltatások specialitásai, a szabályozás közjogi elemei, az önszabályozás iránti igény és a kiemelt társadalmi érdeklődés mind olyan szempontok, amelyek kihívás elé állítják a sportot érintő jogvitákat - így a személyiségijog-vitákat - eldöntő bíróságokat. Ezt igazolják a tanulmányban elemzett, a sportolói tevékenységet érintő személyiségi jogi perek tanulságai.
A sport egyik legkritikusabb személyégi jogi tárgyú problémaköre az önkéntes joglemondás: aki sportolói tevékenységet végez, azzal a tudattal teszi, hogy a verseny, a küzdelem szükségképpen eredményez olyan konfliktusokat, amelyek csak akkor nem lehetetlenítik el annak lényegét, ha az abból eredő jogsértésekbe - különösen a személyes szabadsághoz és a testi épséghez fűződő személyiségi jog sérelmébe - az abban részt vevő előre beleegyezik. Az önrendelkezési jogból következhet a jogellenességet kizáró, saját felelős döntésen alapuló korlátozás: a Ptk. 2:42. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy nem sért személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez az érintett hozzájárult. A szűk körű szabályt a jogalkalmazásnak kell a konkrét jogvitákra vetítene. Ennek az alapja az a következetes értelmezés, hogy a személyiségi jogok megsértését kizáró hozzájárulásnak kifejezettnek - és egyértelműnek - kell lennie; azt a jogosult terhére kiterjesztően nem lehet értelmezni.[13] A bírói gyakorlat az érintett hozzájárulásának szempontjait a beteg az egészségügyi szolgáltatáshoz való tájékozott beleegyezése, mint a felelősséget a jogellenesség ezáltali hiánya miatt kizáró ok tekintetében fejlesztette ki leginkább. A sporttal járó, egyes személyiségi jogok sérelméhez hozzájáruló magatartás terjedelmének a meghatározása azonban rendkívül nehéz, hiszen a leggyakrabban ez a korlátozás a sport szokásos játékszabályai alapján, általánosságban, a részvétellel való ráutaló magatartással és nem kifejezetten a kockázatok pontos körének a meghatározásával, különösen nem egy mindenre kiterjedő tájékoztatást követően történik.
A magyarországi gyakorlatban iránymutatónak tekinthető döntés alapját képező tényállás szerint labdarúgó-csapatok közötti mérkőzésen a per II. rendű alperese - a per I. rendű alperesének labdarúgója - a felperessel szemben súlyos szabálytalanságot követett el, amely miatt a játékvezető sárga lapos figyelmeztetésben részesítette. A felperes a szabálytalanság következtében súlyosan megsérült, bal térde elülső keresztszalagjának teljes szakadását szenvedte el; hosszabb időn keresztül játékképtelenné vált és orvosi kezelésre szorult.
A pert megelőző fegyelmi eljárásban a II. rendű alperest mint visszaesőt három hónap időtartamra a játéktól eltiltották azzal az indokolással, hogy hátulról, a labda megjátszásának szándéka nélkül beletaposott a felperes vádlijába, amelynek következményeként az olyan sérülést szenvedett, amely "szövődménymentes" gyógyulás esetén is legalább egyéves kiesést jelent számára az aktív versenyszerű sportolástól.
A felperes vagyoni és nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetése iránt indított pert: a II. rendű alperes felelőssége tekintetében arra hivatkozott, hogy részéről a szándékos sérülésokozás egyértelműen bizonyítható, továbbá, hogy a felperes számára okozott sérülés többszörösen meghaladja a labdarúgás közben esetlegesen és véletlenszerűen bekövetkező sérülések mértékét. Az I. rendű alperes marasztalását munkáltatói felelőssége alapján való helytállására hivatkozva kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a II. rendű alperes kártérítési felelőssége azért nem áll fenn, mert jogellenességet kizáró ok a sértett beleegyezése. A testi épség megkárosításába való beleegyezés egyik legtipikusabb esete a sportoló beleegyezése a sportág gyakorlásával együtt járó károsításba. A sportoló kockázatviselése nem korlátlan, de kiterjed a szabályos akció során bekövetkezett sérülésre, illetve a játék hevében szabálytalanul, de nem szándékosan okozott kárra. A bizonyítási eljárás - amelynek részét képezte a II. rendű alperessel szemben folytatott fegyelmi eljárás anyaga és a mérkőzésről készült videófelvétel - eredményeként megállapította, hogy a felperes birtokolta, de nem uralta a labdát, amikor a II. rendű alperes a labda megszerzése érdekében szabálytalanul - de nem szándékosan - sérülést okozott a felperesnek, így a kártérítési felelősség egyik alapvető feltétele nem állapítható meg.
Az ítélettel szemben a felperes fellebbezett, kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének történő helyt adást. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a II. rendű alperes nem szándékosan, a labdarúgójátékban lévő kockázat keretein belül okozott sérülést a felperesnek. Vitatta, hogy az elsőfokú bíróságot kötné a jogerős fegyelmi határozat ténymegállapítása, egyebekben pedig utalt arra, hogy a laikusnak tekinthető elsőfokú bíróság helytelenül értékelte a mérkőzésről készült vidófelvételt is.
- 3/4 -
A másodfokú bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Kifejtette a per másodfokú bírósága: abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a sportág szabályainak megszegése révén elkövetett szabálytalanság megvalósít-e olyan jogellenes és felróható magatartást, ami a kártérítési felelősség megállapításának konjunktív előfeltétele. Nyilvánvaló, hogy a bíróság a felmerült valamennyi bizonyítékot mérlegelte, ezen bizonyítékok mérlegelése pedig megfelelő módon történt meg. A II. rendű alperessel szemben lefolytatott fegyelmi eljárás kétségtelenül csupán az egyik bizonyíték volt a II. rendű alperesi magatartás megítélése körében, ugyanakkor annak a kérdésnek jelentősége volt, hogy a labdarúgás szempontjából megfelelő szakismeretekkel rendelkező testület jogerős fegyelmi határozata úgy foglalt állást, hogy a II. rendű alperesi szabálytalanság nem a labda megjátszásának szándéka nélkül, kifejezetten sérülés okozása céljából történt volna. A sérülés okozását az ugyancsak szakembernek tekinthető játékvezetői ellenőr sem minősítette szándékosnak, és a II. rendű alperesi mozdulatsor az eljárás anyagává tett videófelvétel tanúsága szerint sem tekinthető olyan magatartásnak, ami jogi értelemben a II. rendű alperesi felróhatóság mértékét elérné. A másodfokú eljárásban nem merült fel olyan újabb bizonyíték, ami az elsőfokú eljárásban már lefolytatott bizonyítási eljárás eredményét, a megállapított tényállást és az abból levont következtetéseket befolyásolhatta volna. Hangsúlyozta a jogerős ítélet, hogy a bíróságnak nem a futball játékszabályai megszegése tekintetében kellett állást foglalnia, hanem a II. rendű alperesi kártérítési felelősség megállapításához a magatartása jogi értékelését kellett elvégeznie.
Összességében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által a II. rendű alperes magatartásának jogi megítélése körében megállapított tényállás és az abból levont következtetés helytálló volt, valamennyi felmerült bizonyíték okszerű mérlegelésével jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az elkövetett szabálytalanság révén elszenvedett sérülés a játékkal együtt járó kockázati körön belül marad. A ráutaló magatartással történt beleegyezés valósult meg azzal, hogy a sportoló a tevékenység megkezdésével mintegy beleegyezett a játékkal együtt járó, vele szemben bekövetkező magatartásokba, illetve az azáltal okozott károkozásba. A labdarúgó-mérkőzés során az elkövetett szabálytalanság révén elszenvedett sérülés - akkor is, ha a játékszabályok megsértése szándékosan történt - a játékkal együtt járó kockázati körön belül marad, és a károsult beleegyezése folytán kizárja a károkozás jogellenességét. A felvállalt kockázat határain kívül esik és kártérítési felelősséggel jár, ha a játékos a sérülés okozásának célzatával fejt ki szándékos, a játékszabályokat durván sértő károkozó magatartást.
A még a korábban hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es Ptk.) hatálya alatt született döntés a Ptk. hatálya alatt is helytálló, mivel a kártérítéstől elválasztott személyiségvédelem esetében a jogellenességet kizáró beleegyezés értelmezése - az ebben a részben azonos tartalmú jogszabályi rendelkezés folytán - változatlanul irányadó, és kijelöli azokat a határokat, amelyek figyelembe veszik a sportolói tevékenység különleges szempontjait.[14]
Az alapjogi kollízió igen gyakran jelentkezik a közügyek szabad megvitatásához kapcsolódóan. Azok, akik a nyilvánosság előtt végzik tevékenységüket, ezáltal a nyilvánosság előnyeiben is részesülnek, a társadalom széles körű érdeklődése folytán indokoltan tűrhetik el egyes személyiségi jogaik sérelmét. A közéletben részt vevő személyeknek ugyanis számolniuk kell azzal, hogy tevékenységüket, szereplésüket kritikával illetik, és erről a közvéleményt tájékoztatják, így velük szemben a szabad véleménynyilvánítás keretei tágabbak. A bírói gyakorlat szerint, míg a valótlan és hátrányos megítélés kiváltására alkalmas tényállítás esetén a közéleti szereplő ugyanolyan feltételekkel jogosult személyiségijog-védelemre, mint bármely más személy, addig a közügyekre vonatkozó véleménynyilvánítási szabadság értéktartalmából következően a bírálat és a kritika során többet kell a közélet szereplőinek elviselniük, mint másoknak. A közélet szereplőinek pedig el kell viselniük a személyüket kedvezőtlen színben feltüntető és tevékenységüket negatív módon értékelő véleményt, kritikát is. A róluk alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet önmagában azonban akkor sem alapoz meg személyiségvédelmet, ha túlzó vagy felfokozott érzelmeket tükröz.[15]
Határozott jogszabályi definíció hiányában a bírói gyakorlatnak kellett kifejleszteni a nyilvános közéleti vita érvényesülése érdekében fokozott tűrési kötelezettséggel bíró közéleti szereplő fogalmát. Bár elképzelhető egy szűkebb értelmezési lehetőség is, amely szerint ebbe a körbe csak a közhatalmat gyakorló személyek, közszereplő politikusok tartoznak; ugyanakkor el lehet indulni egy tágabb értelmezési lehetőség irányába is, amely szerint idetartozik mindenki, aki alakítja a közügyeket, a társadalmi párbeszédet, a nyilvánosság értékítéletét (pl. üzleti élet vezető szereplője, "celeb", művész, televíziós személyiség, egyházi vezető). Az elmúlt évek bírói gyakorlata egyértelműen az utóbbi megközelítést alkalmazta, kimondva, hogy a közéleti vita nem szűkíthető le a politikai vitára; valamennyi közéleti párbeszéd igényt tarthat a közéleti vitákat és a közügyek vitatását megillető alapjogi védelemre. A közéleti szereplő meghatározása egyedi mérlegelés eredménye; elsődlegesen nem a szólással érintett személy státuszát, hanem azt kell vizsgálni, hogy a közlő fél megnyilvánulása közéleti kérdéshez kapcsolódott-e; a közléssel érintett személy önkéntes elhatározása alapján vált-e a közélet alakítójává; és hogy a közléssel érintett személynek melyek a lehetőségei a nyilvános bírálatra történő reagálásra.[16]
- 4/5 -
Kérdésként merült fel, hogy a sportoló, sportvezető meghatározható-e közéleti szereplőként.
Az ezzel a felvetéssel foglalkozó jogesetben a per alperese által üzemeltetett internetes hírportálon megjelent újságcikk tartalmát képezte egy videófelvétel és egy banki tranzakciós lista. A közzétett banki tranzakciós lista a per II. rendű felperesének - egy ismert sportolónak - nevét, megtakarításának összegét és a megtakarítás felvételének időpontját tartalmazta, ezen irat a videófelvételen is szerepelt. A II. rendű felperes a banki tranzakciós listában rögzített, hozzá köthető adatainak nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá.
A II. rendű felperes a perben kérte az alperessel szemben annak a megállapítását, hogy az internetes portálon közzétett online újságcikk, valamint a tartalmát képező vidófelvétel és lista a II. rendű felperes magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogát megsértette; kérte továbbá a jogsértő állapot megszüntetését akként, hogy az alperes az online újságcikk tartalmát képező videófelvételből és listából a II. rendű felperes nevét és a vele kapcsolatos adatokat távolítsa el; kérte az alperest kötelezni arra, hogy saját költségén tájékoztassa az olvasókat arról, hogy az online újságcikk a II. rendű felperes vonatkozásában jogsértő módon került elkészítésre és közzétételre; kérte az alperes kötelezését sérelemdíj megfizetésére.
Az alperes az ellenkérelmében többek között arra hivatkozott, hogy a II. rendű felperes korábbi válogatott sportolóként és válogatott edzőjeként közéleti szereplőnek minősül.
Az elsőfokú ítélet - nagyobb részben helyt adva a keresetnek - megállapította, hogy az alperes az online újságcikk, valamint annak tartalmát képező videófelvételben és listában a II. rendű felperes nevének, megtakarítása összegének és annak kivétele időpontjának közzétételével megsértette a II. rendű felperes magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogát. Kötelezte az alperest, hogy az újságcikk tartalmát képező videófelvételből és listából távolítsa el a II. rendű felperes nevét és megtakarításának összegét, az összeg kivételének időpontját. Kötelezte az alperest, hogy tegye közzé azt, hogy az online újságcikk a II. rendű felperes vonatkozásában jogsértő módon került elkészítésre és közzétételre. Kötelezte az alperest sérelemdíj megfizetésére.
Kifejtette az ítélet: a II. rendű felperes nem minősült közéleti szereplőnek. Az, hogy a II. rendű felperes egy nemzeti válogatott csapat része, nem olyan tevékenységet tükröz, ami a közéletben való szereplésre, közhatalmi feladat teljesítésére irányul. Személyiségi joga a Ptk. 2:44. §-ára hivatkozással nem volt korlátozható. Megállapította ezért, hogy az alperes az online újságcikk részeként nem vitatottan a II. rendű felpereshez köthető adatokat a II. rendű felperes hozzájárulása nélkül, ezért jogsértő módon tette közzé. A II. rendű felperes magántitkának minősül az, hogy mekkora összegű megtakarítása volt, azt hol tartotta, a megtakarítását mikor vette fel.
A másodfokú bíróság, lényegében helyes indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet.[17]
A sportban vállalt szerep a közéleti tevékenységtől elhatárolása, ezáltal a sportolók, sportvezetők személyiségi jogának a határozottabb védelme az az irány, amely az elemzett döntésből kitűnik, és amely alapján a hasonló jövőbeli jogviták esetén sem a sportban részt vevők fokozott tűrési kötelezettségéből kell kiindulni.
Mivel a sport természeténél fogva a közbeszéd tárgya, annak eseményei széles közönség érdeklődését váltják ki, igen gyakori e tárgyban a tények állítása, vélemények megfogalmazása. A személyiségi jogi jogviták egyik leggyakoribb esetköre a társadalom értékítéletére negatívan kiható közlések által okozott sérelmek állítása. A jóhírnév és a becsület személyiségi jogi védelme ezért jellemzően felmerülhet a sport területén.
Mivel a véleménynyilvánítás, a kritikák, értékelések kifejtése, bírálatok megfogalmazása a személyiség kibontakoztatásának egyik fontos ismérve, azonban ez sem mentesíthet a tudatosan hamis, ezáltal mások elismertségének rombolására alkalmas tények közléséért való felelősségtől, kiemelkedő a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása, amely a bíróságoknak folyamatos kihívást jelent. A tényállítás a valóság egy meghatározott mozzanatára vonatkozó közlés, annak az állítása, híresztelése, hogy valami megtörtént, valami lezajlott, a valóságnak megfelelően létezik. Ezzel szemben a vélemény értékelést, álláspontot, bírálatot fejez ki úgy, hogy abból közvetve sem lehet valótlan tartalmú tények közlésére következtetni. A legtöbb esetben az elhatárolás nem egyértelmű, a szövegkörnyezet igen részletes nyelvtani, logikai értelmezése alapján mérlegelés kérdése. A két fogalom elhatárolását talán a legjellemzőbb módon a Szegedi Ítélőtábla fogalmazta meg egyik jogerős ítéletének az indokolásában, amely szerint a tény a való világ része, annak valamely objektív - az emberi tudattól független - mozzanata, a múltban létezett, vagy a jelenben létező érzékelhető jelenség, állapot, esemény, történés vagy cselekvés. A vélemény ezzel szemben szubjektív kategória, valamely tényre vonatkozó állásfoglalás, értékítélet, következtetés. A tény valósága bizonyítható vagy cáfolható, ezzel szemben egy adott véleménnyel lehet azonosulni vagy attól elhatárolódni, de ahhoz a valóság kritériuma nem kapcsolható.[18] Vitás esetben tehát a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása az úgynevezett bizonyíthatósági teszt alapján történhet, amely szerint az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható, az tényállítás; amelynek valóságtartalma pedig nem bizonyítható, az vélemény. Az elhatárolás természetszerűen minden egyes esetben más és más megközelítést igényel; különösen kritikus pontja, amikor az egyébként véleménynyilvánítás formájában megjelent közlemény tényeket is tartalmaz, vagy az előadottakból tényekre is lehet következtetni.
A sport tárgyköréhez a véleménynyilvánítás terjedelme vonatkozásában kapcsolódó jogvita alapját képező
- 5/6 -
tényállás szerint röviddel a Rio de Janeiróban megrendezett nyári olimpiai játékok előtt a per felperesének szervezésében került lebonyolításra egy triatlon sportrendezvény. Az alperes magyar válogatott sportoló a triatlon sportágban, aki kvalifikálta magát az olimpiai játékokra, aki elindult a váltóversenyen, ahol 1500 métert úszott. A Magyar Triatlon Szövetség főtitkára 2016. július 30-án az esti órákban elektronikus levélben fordult a verseny szervezőjéhez, mert az úszás helyszínét szolgáló öbölből vett vízmintákban a bakteriális határértékek többszöröse volt megtalálható a jogszabályban meghatározott egészségügyi határértékhez képest. A szövetség ezt követően "!!! Azonnali intézkedés-Figyelmeztetés!" címmel kiadott nyilatkozatban tájékoztatta a versenyen részt vevőket a vizsgálati eredményekről, felhívva az indulókat, hogy amennyiben a bakteriális fertőzésveszély miatt egészségügyi tüneteket észleltek, úgy jelentkezzenek a népegészségügyi szolgálatnál. A versenyt követően az alperesnek pár napig hányással, hasmenéssel járó egészségügyi problémái lettek, amelyről telefonon tájékoztatta a sportorvosát, valamint a szövetséget. A versenyt követően az alperest több médium is megkereste, hogy nyilatkozzon, aki azonban az olimpiára kívánt koncentrálni, ezért csak egy közleményt adott ki. Ebből a közleményből idézett egy médiaszolgáltató a tudósításában - többek között - ekként: "Szombaton és vasárnap is hányással, hasmenéssel küzdött a triatlon versenyző, olimpiai résztvevő, miután elindult a múlt hétvégén tartott váltóversenyen. A sportoló szerint egyáltalán nem vicces fertőző vizet iszogatni, miközben egy hét múlva utazik a Riói olimpiára. [...] »Szombaton és vasárnap is egész nap hányással és hasmenéssel küszködtem.« Ezt a közleményt juttatta el a triatlonos olimpikon. Hétvégén ő is versenyzett a váltóban, ahol megbetegedett a víztől. A triatlonos, aki az öböl vízétől megbetegedett, azt is írta, hogy »egyáltalán nem vicces fertőzött vizet iszogatni ezen nem tudok nevetni«. Jelenleg is készülnie kellene a riói olimpiára, de most regenerálódnia kell."
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát a műsorban tett azon nyilatkozatával, amely a betegsége és a versenyen való részvétele között okozati kapcsolatot feltételezett. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, elégtétel adására kötelezését, valamint sérelemdíj megfizetésére kötelezését. Álláspontja szerint az alperesi kijelentések alkalmasak voltak arra, hogy azt a téves képzetet keltsék, hogy az öböl vizének úszásra kijelölt része fertőző volt, ami a rendezvény szervezőjének, azaz a felperesnek a hibája, ezáltal az alperes közleménye a széles nyilvánossághoz eljutva sérti a felperes jóhírnevét.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint valótlan tényeket nem közölt, hiszen részt vett a triatlonversenyen, melyet követően rosszul lett, feltehetően a víztől, mely következtetést a szövetség közleményéből és a vízminta kivizsgálásából is levonhatott.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak találta. Jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes által sérelmezett tudósításban közvetlenül az alperestől csupán annyi származik, hogy "szombaton és vasárnap is egész nap hányással és hasmenéssel küszködtem", továbbá az, hogy "egyáltalán nem vicces fertőzött vizet iszogatni, ezen nem tudok nevetni". Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az első alperesi megnyilatkozás nem valótlan, a második pedig az alperes véleményét tartalmazza. Álláspontja szerint a felperesnek kizárólag ezen tartalmak vonatkozásában volt kereshetőségi joga az alperessel szemben. A sérelmezett tartalmak kifejezésmódjukban nem voltak indokolatlanul bántóak, sértőek, megalázóak, burkoltan sem állítottak valótlan tényeket és nem keltettek hamis látszatot. A felperes szubjektív érzete nem alapozza meg a személyiségijog-sértés megállapítását. Emellett a felperesnek a tevékenységét érintő kritikákat, bírálatokat, véleményeket az átlagosnál fokozottabban kell tűrnie. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által kifogásolt tartalmak nem lépték át azt a határt, amely a személyiségijog-sértés megállapítását indokolná, erre tekintettel a felperes objektív és szubjektív szankciók alkalmazása iránti igénye sem lehetett alapos.
Az ítélettel szemben a felperes élt fellebbezéssel, amelyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset szerinti döntés meghozatalát, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
Hangsúlyozta a fellebbezésében, hogy az alperes a perben két értékelendő kijelentést tett, egyrészt, hogy a verseny úszás számában való részvételt követően megbetegedett, másrészt, hogy betegsége oka az volt, hogy részt vett a versenyen. A felperesi álláspont szerint az első kijelentés nem bizonyított, a második kijelentés pedig nem tekinthető véleménynyilvánításnak, mert a kijelentés bizonyítása elméletileg lehetséges. Egy fertőzésveszélyes vízzel való érintkezés és egy adott fertőzéses megbetegedés közötti oksági kapcsolat az orvostudomány által vizsgálható és annak megalapozottsága objektíven megállapítható. Mindezek alapján nem vélemény az, hogy valamely megbetegedésnek mi az okozója. E közlések tényállításnak minősülnek, amelyek valós voltát az alperesnek kellett volna bizonyítania, ennek azonban felhívás ellenére sem tett eleget. Az alperes nem járt el kellő körültekintéssel, hanem érdemi informálódás nélkül az ország nyilvánossága előtt tényként állította betegségének általa feltételezett okát, ezzel a közleményével okozott sérelem pedig nyilvánvalóan az alperesnek felróható.
A fellebbezést a másodfokú bíróság nem találta alaposnak.
Kiemelte a jogerős ítélet, hogy az alperes részt vett a felperes által szervezett triatlonversenyen, ahol közvetlenül a verseny után pár napig hányással és hasmenéssel járó egészségügyi problémái merültek fel. A fürdővizsgálati jegyzőkönyvből továbbá kiderült, hogy a vizsgált mintákban a baktériumok mennyisége a megengedett határértéket jóval meghaladta.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes által sérelmezett tartalomból az alperestől csupán az elsőfokú ítéletben megjelölt két mondat származott közvetlenül, amelyből az első alperesi megnyilatkozás nem valótlan, a második pedig az alperes véleményét tartalmazta. Az alperes a perben feltárt tényekből a másodfokú bíróság álláspontja szerint is alappal vonta le
- 6/7 -
azt az okszerű következtetést, hogy az egészségügyi problémái összefüggésben állnak azon körülménnyel, hogy részt vett a felperes által szervezett versenyen és úszott az öbölben. Az alperes ilyen tartalmú megnyilatkozásai a véleménynyilvánítás körébe tartoznak.
Rámutatott a jogerős ítélet: Az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a jóhírnév sérelme különösen akkor valósul meg, ha valaki más személyre sértő közlést tesz, a közlés tényállítást tartalmaz, és azzal valótlant állít vagy híresztel, vagy a valóságot hamis színben tünteti fel. A jóhírnév sérelmét csak a valóságnak nem megfelelő tényközlések valósíthatják meg, ezért az értékítélet, bírálat a jóhírnév megsértését csak akkor eredményezik, ha legalább burkoltan tényállítást tartalmaznak. A személyre vonatkozó, objektíve valótlan tényállítást kifejező közlés azonban csak akkor minősül jogsértésnek, ha a közmegítélés szerint a tényállítás alkalmas arra, hogy a sértett társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolja. Az elbírálás szempontja tehát nem a sértett egyéni érzékenysége, hanem a közfelfogás. Nincs szükség azonban arra, hogy a hátrányos eredmény, a sértett társadalmi megítélésének negatív változása ténylegesen be is következzék, elég, ha arra objektíve alkalmas a hírnévrontó valótlan közlés.
Az elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett arra, hogy a sérelmezett tartalmak kifejezésmódjukban nem voltak indokolatlanul bántóak, sértőek, megalázóak, burkoltan sem állítottak valótlan tényeket és nem keltettek hamis látszatot, ennek ellenkezőjére alaptalanul hivatkozott a felperes a fellebbezésében. Az alperes a megbetegedése tényét a szükséges mértékben bizonyította, amelyet okszerű következtetés útján hozott összefüggésbe a versenyen való részvételével, különös tekintettel a vízmintavétel alapján készített fürdővizsgálati jegyzőkönyvben rögzített megnövekedett baktériumszámra.
Mindezek alapján helytállóan döntött az elsőfokú bíróság a személyiségijog-sértés megállapítása iránti kereset elutasításáról, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.[19]
A jogeset jól kifejezi a bírói gyakorlat azon álláspontját, amely a véleménynyilvánítás határait szélesebb körben kívánja meghatározni, de határozott védelmet kíván nyújtani a valótlan tényközlések által okozott sérelmek ellen. A jogfejlesztő értelmezés eredményei a sport világához kapcsolódóan is következetesen érvényesülnek.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó ügye a "címervitához" kapcsolódott. Az egymással ellentétes bírósági és alkotmánybírósági értelmezések jól mutattak rá arra, hogy hol helyezkednek el a személyiségi jog határai. Gyakori ugyanis, hogy egy más jogterületre tartozó jogvitának - így egy szerződés teljesítéséhez kapcsolódó konfliktusnak vagy akár egy tulajdonjog megszerzéséhez kapcsolódó igényérvényesítésnek - vannak személyiségi jogi kihatásai is. Kérdéses, hogy ilyen esetekben a jogalkalmazás szűkítő értelmezést fogad el, amely szerint a személyiségijog-védelem nem lehet alkalmas más területekre tartozó viták rendezésére, vagy megengedőbb hozzáállással a személyiségi jog sérelmét az alapkonfliktustól függetlenül a legteljesebb mértékben biztosítani kívánja. Ehhez kapcsolódóan találkozhatunk ellentétes megközelítésű döntésekkel. Erre jó példa, hogy van olyan határozat, amely szerint családjogi viták, így a különélő szülőnek a gyermekkel való kapcsolattartásának problémái nem személyiségi jogvitában rendezhetők, az ezzel kapcsolatos esetleges szankciók alkalmazása is a családjog körébe tartoznak.[20] A másik oldalról ugyanakkor van olyan határozat is, amely szerint a szülő és a gyermek kapcsolattartásának zavartalansága - függetlenül a családjog részletes szabályozásának tényétől - személyiségi jogi alapon is vizsgálható, ha az érintett szülő minden lehetséges jogorvoslatot igénybe vett, továbbá a másik szülő rendszeresen és tartósan akadályozza a jogának gyakorlását.[21]A bírói gyakorlat előtt mindez összetett feladat: olyan egyensúlyt kell megtalálnia, amely mellett a személyiségi jog nem egyféle "pótlék" lesz a más jogvitákban alulmaradt jogalanyok részére, ugyanakkor azt is tudatosítja, hogy a személyiség tiszteletben tartása minden helyzetben - így akár más területekre tartozó jogviszonyokban is - mindenki kötelezettsége.
A személyiségvédelem határainak a kijelölése nem kerülhette el a sport területét sem.
A széles körben ismert ügy alapja volt a több mint egy évszázada fennálló klubot működtető gazdasági társaság ellen a társaság kisebbségi tulajdonosa - a sportegyesület - által indított per azon az alapon, hogy megsértette személyiségi jogait, így saját arculata integritásához, az egyesület tradíciójából származó presztízs élvezéséhez való jogát azzal, miszerint az általa működtetett labdarúgócsapat címerét egyoldalúan megváltoztatta és az új címert használja tevékenysége során. A társasági szerződés a taggyűlés hatáskörébe utalta a per alperese által használt eredeti arculati elemek megváltoztatását (csapatszínek, címer, embléma). A társasági szerződés szerint továbbá az alperes által használt eredeti arculati elemek megváltoztatása tárgyában 100%-os szavazattöbbséggel lehet határozni. Az alperes ügyvezetője azonban a felperes hozzájárulása nélkül úgy határozott, hogy megváltoztatja a labdarúgócsapat címerét. A felperes több alkalommal is tiltakozott a címer megváltoztatása ellen.
Az elsőfokú bíróság a keresetet azért utasította el, mert álláspontja szerint azzal a magatartással, miszerint az alperes az általa működtetett labdarúgócsapat címerét egyoldalúan megváltoztatta és az új címert használja tevékenysége során, nem sérültek a felperes személyiségi jogai. Az arculati integritáshoz, valamint a presztízsük élvezéséhez való jog tekintetében kifejtette: a Ptk. 2:42. § (1) bekezdése ugyan generálklauzu-
- 7/8 -
la jelleggel határozza meg a személyiségi jogok körét, a személyiségi jogok védelme azonban csak a személyiség immanens magjának védelmére irányul, a személyiséghez nem tartozó jogok védelmére nem vonatkozik. Sem az arculati integritáshoz való jog, sem a presztízs élvezéséhez való jog nem tartozik az érintett jogi személy személyiségéhez. Nem állapítható meg ugyanis a személyiségnek olyan eleme, amelynek védelmét e két jog juttatná érvényre.
Az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében a felperes kifejezetten felhívta: a cégjogi jogvédelem nem zárja ki a külső jogviszonyokban értelmezhető személyiségijog-védelem alkalmazhatóságát. Az elsőfokú bíróság ítélete figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes részéről a társasági jog megsértése törvénysértő eszközcselekménye az őt ért személyiségijog-sérelemnek, a két jogsérelem konjunktív módon összefügg. Megalapozatlan az a következtetés is, hogy az alperesi jogsértő magatartás nem befolyásolhatná a történelmileg elismert jóhírnevét. Az alperes egyoldalú címerváltoztatása a többségi tulajdonos felperestől való leválás szándékának és kísérletének egy olyan lépése, amely sikere esetén alkalmas a felperes megszerzett jóhírnevének és elismertségének jelentős csökkentésére, sőt elenyésztetésére.
A másodfokú bíróság nagyobb részben alaposnak találta a fellebbezést.
Hangsúlyozta a jogerős ítélet: A személyiségi jog nem szolgálhat más jogterületekre tartozó vitáknak az eldöntésére, ugyanakkor vannak olyan, egyébként más jogszabályokat sértő magatartások, amelyek egyúttal személyiségijog-sértést is megvalósítanak. A perben ezért nem azt kellett vizsgálni, hogy társasági szerződést, tagsági jogokat sértett-e az alperes magatartása, hanem azt, hogy az alperes magatartásának volt-e személyhez fűződő jogot sértő aspektusa, megvalósított-e jogosulatlan behatást a felperesi szervezet személyhez fűződő joggal védett tulajdonságaiba, ezek között a jóhírnevébe a felperes által előadott módon. Kiemelte: az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése és a Ptk. 3:1. § (3) bekezdése alapján a jogi személyeket is megilleti a személyhez fűződő jogvédelem, ha a védelem jellegénél fogva nem csupán az embert illetheti meg. A Ptk. 2:42. §-ában megfogalmazott generálklauzula általánosan védi a természetes személyek lényegi magját képező emberi méltóságból fakadó személyiségi jogokat, a személyiség szabad érvényesítését mások jogai és a törvény keretei között. A jogi személyeknek emberi méltóságuk nincs, ez azonban nem zárja ki azt, hogy az általános személyiségijog-védelem, illetve a nevesített, nemcsak természetes személyekhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályok rájuk alkalmazhatók legyenek. A személyiségijog-védelem megilleti a jogi személyeket is egyediségük, képességeik, lehetőségeik kibontakoztatásának, érvényesítésének védelme érdekében. A természetes személyektől elkülönülő, önálló jogalanyisággal rendelkező szervezetek élettelen entitások, amelyek magját, lényegi vonásait elsősorban a külvilág számára érzékelhető elemekkel lehet meghatározni. Érvényesülésüknek ezért lényegi része a megjelenés: a róluk harmadik személyek, különösen a fogyasztóik, sportegyesületek esetén a rajongóik számára visszatükröződő kép, az ezáltal kifejezett egyediség, valamint a róluk megismerhető információk valósága. A szervezetről, annak tevékenységéről kialakuló képet alkotó összetevők, így különösen a név, a meghatározó szimbólumok, fontosabb arculati elemek, valamint a valós információk összessége lényegi alkotóelemek, amelyek személyhez fűződő jogvédelemben részesülhetnek. A sportegyesület lényegi vonásának minősül a címer, amely az arculat kiemelt eleme: az azonosság és az azonosulás egyik legfontosabb referenciapontja egy futballcsapat szurkolói, rajongói, illetve a csapathoz köthető sportszervezetek számára. A rajongók és az ajándéktárgyak potenciális vásárlói is szimbólumok által kötődnek a csapathoz. A múlt, illetve a jelen sikereivel, sportolóival is kapcsolatot teremtő szimbólumok a sportegyesület, sportvállalkozás vonzerejét növelik, ami a sporttehetségek megszerzése által a sportra és annak gazdasági eredményességére is kihatással lehet. Az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően a címer által közvetített arculat a sportegyesületnél, sportvállalkozásnál éppen a szervezet lényegét kifejező jellemző. Ezért a címer megváltoztatásával kapcsolatos, arculatot ért sérelem esetén a személyhez fűződő jogvédelem szükségessége is felmerül.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság úgy találta: a címer egyoldalú megváltoztatásával sérült a felperes jóhírnévhez való személyiségi joga. A felperesi sportegyesületről a fogyasztók, harmadik személyek számára megjelenő képet, annak valóságosságát a jóhírnévhez való jog védi. Nem kizárólag valótlan tényállítással lehet jóhírnevet sérteni, idesorolható az az eset is, amikor a jogi személyről alkotott kép azáltal szenved sérelmet, hogy az üzleti vagy más hírnevét megalapozó jellemzőjétől a fogyasztói előtt jogellenesen, az arculatot kifejező szimbólumokon keresztül fosztják meg, és így keletkezik róla a fogyasztók, rajongók, szponzorok előtt a valóságostól eltérő, érvényesülését akadályozó kép. Márpedig a labdarúgócsapatnak volt egy közismert arculata, amely szimbólumain, mottóján keresztül a felperes arculatával lényegében egyezett, és az alperesi működtetés alatt is fennállt. A megváltoztatott címer ehhez képest nem utalt a felperesi sportegyesületre. A közismert szimbólumnak a felperes tiltakozása ellenére történt ilyen megváltoztatása azt a tartalmat közvetíti, hogy a felperesnek már nincs köze az NB I-es futballcsapathoz: múltbeli és jövőbeli eredményei kizárólag egy tőle független vállalkozás hírnevét gyarapítják. A felperes hozzájárulása nélkül megváltoztatott címer azáltal, hogy megváltoztatta az NB I-es futballcsapat arculatát, megváltoztatta a felperesről kialakult képet is. Elvonta ugyanis az alperes annak a lehetőségét, hogy a felperes arculatával azonosan érzékeljék az NB I-es labdarúgócsapat arculatát a fogyasztók, ahhoz ilyen módon viszonyulhassanak. Az alperest a társasági szerződés alapján terhelte az a kötelezettség, hogy a felperesről az azonos arculat alapján kialakult képet ne tegye kedvezőtlenebbé, ezért a felperesről a fogyasztók, rajongók előtt kialakított kép ezzel ellentétes, jogszerűtlen megváltoztatása jóhírnévsértést valósított meg. Mindezek alapján az el-
- 8/9 -
sőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes a férfi NB I-es futballcsapat címerének a felperes hozzájárulása nélkül történő megváltoztatásával és a megváltoztatott címer használatával megsértette a felperes jóhírnevét. Ehhez kapcsolódóan rendelkezett a jogsértéstől való eltiltásról, a megállapított jogsértés abbahagyásáról és elégtétel adására is kötelezte az alperest.[22]
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Kúria úgy találta, hogy valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása, egy attól elkülönült jogi személy jóhírnevének sérelmét objektíve nem okozhatja, önmagában személyhez fűződő jogot nem sért. A cég működésére vonatkozó kötelezettségek megszegésével okozott sérelem személyiségvédelmi igény keretében nem érvényesíthető, a személyiségijog-sértés miatt igénybe vehető szankciók azonban nem alkalmazhatók a gazdasági társaság működésére vonatkozó szabályok megszegésének orvoslására.[23]
A vita azonban nem ért véget ezen a fórumon, az Alkotmánybíróság pedig nem a Kúria, hanem a jogerős ítélet álláspontját osztotta, és megsemmisítette a felülvizsgálati döntést. Kifejtette: kétségkívül, a címernek a közös cég többségi tulajdonosa általi egyoldalú és jogsértő megváltoztatásának vannak társasági jogi vonatkozásai. A személyiségi jog valóban nem szolgálhat más jogterületekre tartozó vita eldöntésére. Ugyanakkor figyelmen kívül maradt, hogy vannak olyan, egyébként más jogszabályokat sértő magatartások, amelyek egyúttal személyiségijog-sértést is megvalósítanak. A jogi személyek azonban élettelen entitások, így személyiségük lényegét elsősorban a külvilág számára érzékelhető elemekkel lehet meghatározni. Ezek lehetnek különösen a szervezet neve, az őt meghatározó szimbólumok, fontosabb arculati elemek, valamint a vele kapcsolatos valós információk (amelyek alapján az önazonosságuk fennáll), egyszóval azon személyiségjegyek, amelyek révén e jogalanyok megjelennek a külvilágban, és amelyek alapján harmadik személyek számára kétséget kizáróan beazonosíthatóak. A jogi személyek esetében tehát meghatározó a megjelenésük, a róluk kialakult kép, amely egyediségüket jelzi harmadik személyek számára. Ezek a jogi személyiség lényegét adó alkotóelemeknek minősülnek, és mint ilyenek, részesülhetnek a személyiségijog-védelemben. Másképpen fogalmazva: az arculat, illetve az ahhoz kapcsolódó, abból származtatható jogok minden jogi személy személyiségének szerves részét képezik. Egy sportegyesület arculati elemei egyrészt az önazonosság biztosítékai, másrészt a külvilág számára teszik megkülönböztethetővé a sportszervezetet, harmadrészt lehetővé teszik a szurkolók számára az azonosulást a klubbal, egyesülettel. A sportszervezet és a szurkolók között folyamatos az interakció, amelyben fontos szerepe jut a szimbólumoknak. A Kúria figyelmen kívül hagyta az ügy alapjogi érintettségét, nem vette figyelembe, hogy a törvény által létrehozott jogalanyok esetében jellegüknél fogva a személyiség védelmét eltérően kell értelmezni, mint a természetes személyek esetében, tekintettel arra, hogy lényegük a külvilág felé megjelenő képben ragadható meg. Ebből következően tévesen tekintette kizártnak a személyiségijog-sérelem bekövetkeztét.[24]
Végül az ügy akként jutott nyugvópontra, hogy a Kúria az Alkotmánybíróság határozatához igazodóan a személyiségi jog sérelme alapján tartotta fenn hatályában a jogerős ítéletet.[25]
A kiemelkedő jelentőségű ügy jól mutatott rá a sportszervezetek - elsődlegesen a külső megjelenésükön keresztül megvalósuló - személyiségi jogaira, és irányozta elő a velük szembeni határozott személyiségvédelem jövőbeli útját.
A sport tárgyú személyiségvédelem az utóbbi néhány évtizedben jelentős fejlődést ért el: a magyarországi bírósági gyakorlat mind hangsúlyosabban fejezi ki a személyiség abszolút védelmének kötelezettségét, egyben keresi a megoldásokat a szükségszerűen felmerülő alapjogi kollíziók feloldására, folyamatosan fejlesztve a jogterületet, új, a jogalkalmazás által nevesített személyiségi jogokat határoz meg, a törvényben nevesített személyiségi jogok tartalmát pedig gyakorlatorientált módon részletezi. Ezzel együtt igyekszik figyelembe venni a sport különleges helyzetéből következő elvárásokat is. Mindezzel hozzájárul a sport társadalmi szerepének erősítéséhez, egyben a sporttal kapcsolatba kerülő jogalanyok felelősségének kiemeléséhez. A jogalkalmazói gyakorlat alakulását ezért a jövőben is alaposan szükséges vizsgálni. ■
JEGYZETEK
[1] Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1979, 419.
[2] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános rész, Dialóg Campus Kiadó 1997, 26.
[3] BDT 2017.3674.
[4] BDT 2020.4196.
[5] BDT 2019.4030.
[6] BDT 2019.4030.
[7] ÍH 2018.94.
[8] BDT 2019.4041.
[9] 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény, EBH 2004.1143., BH 2014.110.
[10] BDT 2020.4232.
[11] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1983,115.
[12] Sárközy Tamás: Magyar sportjog az új Polgári Törvénykönyv után, Budapest, 2015, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 15.
[13] BH 2002.7.
[14] Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.075/2003., közzétéve: BDT 2004.932.
[15] BH 2004.104., BH 2001.522.
[16] 3145/2018 (V. 7.) AB határozat.
[17] Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.21.439/2017/4-II.
[18] Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.746/2010/2.
[19] Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.21.053/2018/7.
[20] BH 2018.222.
[21] BDT 2018.3822.
[22] Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.21.244/2017/4-II. - közzétéve: BDT 2018.3833.
[23] Kúria Pfv.IV.20.432/2018/7.
[24] 3165/2021. (IV. 30.) AB határozat.
[25] Kúria Pfv.IV.20.635/2021/5.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kollégiumvezető bíró (Debreceni Ítélőtábla); tanszékvezető egyetemi tanár (Debreceni Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Eljárásjogi Tanszék).
Visszaugrás
