Aki mostanában találkozott Németh Jánossal, netán abban a szerencsés helyzetben van, hogy együtt is dolgozhat vele, kétkedve fogadja el a tényt, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának volt elnöke ez év július 31-én betöltötte 70. életévét. Munkabírása ugyanis a mai napig páratlan, fiatalos lendülete pedig a környezetében lévőket is magával ragadja.
Hosszan sorolhatnánk Németh János eddigi tisztségeit, munkahelyeit: az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékének vezetője, az Országos Választási Bizottság elnöke, ügyvéd, rektorhelyettes, alkotmánybíró, főszerkesztő stb. Egyetemi oktatóként, az elmúlt 45 évben generációkat nevelt ki és indított el a jogi pályán, megszerettetve velük a polgári eljárásjog szikár, de logikus rendszerét. Szűkebb körű beszélgetések alkalmával erre tekint vissza a legszívesebben, és saját bevallása szerint továbbra is meg-megújuló örömmel készül egyetemi előadásaira.
E sorok írója közelebbről az Európai Jog folyóirat indulásakor ismerhette meg a professzor urat. Hamar rádöbbent arra, hogy Németh János, a szerkesztőbizottság elnökeként, nem újabb tisztet, hanem feladatot vállalt el: a rendszeres és elmaradhatatlan szerkesztőbizottsági ülések egy-egy szám megjelenése előtt a szerkesztőket is állandó munkavégzésre serkentik.
Szerkesztőtársaimmal sokáig gondolkodtunk azon, hogy mi lehet az a polgári eljárásjogi vonatkozású téma, ami egyszerre aktuális, a kor követelményeinek megfelelően közösségi jogi kapcsolódású is, nem mentes az alkotmányjogi problémáktól sem, s így megfelelő alapja lehetne a mostani, ünnepi számnak. Váratlanul a törvényalkotó sietett a segítségünkre: ez év május 26-án a magyar országgyűlés elfogadta a 2003. évi XXX. törvényt, ami az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (EKSz.) 234. cikkében szabályozott előzetes döntéshozatali eljárást vezeti be a Pp. és a Be. rendszerébe. Ez a közösségi jogi jogintézmény a legkülönbözőbb eljárásjogi kérdéseket veti fel: lehessen-e önálló perorvoslattal élni az ezt az eljárást elrendelő bírósági végzés ellen, milyen egyéb jogosultságokkal célszerű felruházni a peres feleket a jogintézmény kapcsán, illetve, hogy a magyar eljárásjogi törvények és a bírósági szervezet alapján melyik fórum minősül majd a végső fokon eljáró bíróságnak.
Még összetettebbé, és ezáltal érdekesebbé teszi ezeket a kérdéseket az a tény, hogy a helyes válaszok kimunkálása érdekében egyszerre kell figyelemmel lenni a közösségi jogi szabályozásra, az azt értelmező luxemburgi bírósági joggyakorlatra, illetve a nemzeti eljárásjogi sajátosságokra. Alkotmányjogi vetületet pedig azáltal kap ez a jogintézmény, hogy az EKSz. 234. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzeti, végső fokon eljáró bíróságokat előterjesztési kötelezettség terheli a luxemburgi bíróság irányába. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, úgy sérül a peres felek törvényes bíróhoz való joga, amit pedig az Alkotmány 57. § (1) bekezdése garantál.
Talán nem véletlen, hogy e szám szerzői nem mindenben értenek egyet az egyes részkérdésekkel kapcsolatban, s eltérő végkövetkeztetésekre jutnak. Az első tanulmány írói az Igazságügyi Minisztérium munkatársaiként vettek részt a 2003. évi XXX. törvény kidolgozásában, illetve az ahhoz fűzött miniszteri indokolás megfogalmazásában. Az ebben található megállapításokat több ponton kritizálja Blutman László egyetemi docens, aki egyben a téma egyik legelső magyar nyelvű publikálója. A sort Osztovits András tanulmánya zárja, akinek a Ph. D. témavezetője éppen a jubiláló Németh János.
Most, amikor az ünnepeltnek ezzel a számmal kívánunk jó egészséget és további sikereket, jókívánságainkba egy kis önzés is vegyül: azt szeretnénk ugyanis, hogy minél tovább igazgassa az Európai Jog folyóirat körüli munkát! ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kecskés László, főszerkesztő
Visszaugrás
