Nem titok, hogy a polgári perek gyakran elhúzódnak a lengyel rendesbíróságok előtt, ami különösen az üzletemberek számára nem elfogadható. E jelenség okai sokfélék. Az egyik ok, hogy egyre több per indul a lengyel bíróságok előtt. A másik az, hogy a legtöbb bíróság személyi és technikai ellátottsága kívánnivalókat hagy maga után. Ezen felül az életviszonyok bonyolultabbak és szövevényesebbek, mint korábban. Fokozottan igaz ez a megállapítás a határon átnyúló életviszonyokra és az ezekkel kapcsolatos eljárásokra.
A fentiek miatt a Lengyelországban tevékenykedő üzletemberek nagy része úgy próbálja elkerülni a hosszú pertartamot, hogy a jogvitát választottbíróság elé viszi. Ez leggyakrabban a varsói Gazdasági Kamara Választottbírósága eljárásának kikötését jelenti. E fórum döntése általában gyorsabb, és olcsóbb, mint a rendesbírósági eljárás. Néhány évvel ezelőtt felmerült az igény arra, hogy a választottbíráskodásra vonatkozó polgári eljárásjogi szabályokat módosítsák, és azokat a nemzetközi szabályozásokhoz és standardokhoz igazítsák.
A lengyel parlament, a Szejm 2005. július 28-án elfogadott egy, a polgári perrendtartást módosító törvényt. Ez a törvény 2005. október 17-én lépett hatályba. Az alábbiakban e törvény által bevezetett fontosabb módosításokat kívánjuk áttekinteni és értékelni.
A választottbíráskodást érintő reformtörekvések kétféle elképzelésből indultak ki. Az egyik egy teljesen új törvény elfogadásának szükségességét hangsúlyozta, amelynek minden, a választottbíráskodással összefüggő kérdést rendeznie kellett volna. A másik elégségesnek tartotta a magánbíráskodásra vonatkozó hatályos polgári eljárásjogi szabályok módosítását, és a szabályozást továbbra is a Polgári perrendtartás (Pp.) keretei között képzelte el.
A kodifikátorok az első elképzelést követték, de a szabályozás formailag a Pp. keretei között maradt. Ez jobban megfelelt az állami és a magánbíráskodás közötti kapcsolat hagyományos lengyel szabályozásának. Az új törvény kidolgozása során az UNCITRAL modelltörvény szabályait is figyelembe vették. Ez a modelltörvény, amelyet az ENSZ Közgyűlése 1985. december 11-én fogadott el, mérföldkő a nemzetközi választottbíráskodás fejlődésében. E modelltörvény szabályain kívül a törvénytervezet tekintettel volt a lengyel választottbírósági gyakorlatban szerzett tapasztalatokra is.
A választottbírósági eljárásra vonatkozó szabályok most a lengyel Pp. Ötödik Könyvében, "Választottbíróság" [Sadpolubowy (arbytrazowy)] cím alatt találhatók. A korábbi elnevezésnek az "arbytrazowy"-val való kiegészítését az indokolta, hogy az utóbbi évtizedekben ez a kifejezés is elterjedt a hagyományos megnevezés mellett. A Pp. 1154. cikkének új rendelkezése meghatározza a választottbíráskodásra vonatkozó szabályok alkalmazási körét. E szerint az Ötödik Könyv rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a választottbíráskodás helye Lengyelországban van. Ezenkívül e rendelkezések akkor is alkalmazandók, ha a választottbíráskodás helye külföldön van, vagy nincs meghatározva. Az új törvény megalkotói ezzel ki kívánták terjeszteni a törvény alkalmazási körét.
A felek az új szabályok értelmében meghatározhatják, hogy hol kerüljön sor a választottbírósági eljárásra. Ilyen rendelkezés hiányában a választottbíróság fel van hatalmazva arra, hogy ezt szabad mérlegeléssel döntse el. Ennek során a jogvita tárgyára, az eljárás körülményeire és a felek érdekeire kell tekintettel lenni (1155. cikk 1. §). Ugyanezen cikk 2. §-a vélelmet állít fel arra vonatkozólag, hogy a választottbíráskodás helye Lengyelországban van, amennyiben a választottbírósági ítéletet Lengyelországban hozták és sem a választottbíróság, sem pedig a felek nem határozták meg a választottbíráskodás helyét.
Az új szabályozás fontos eleme a Pp. 1157. cikkének új szabálya, amely a választottbíróság elé vihető jogviták körét határozza meg. A szerződő felek csak a vagyonjogi és nem vagyonjogi igényeiket vihetik választottbíróság elé, kivéve azonban a tartási ügyeket. A korábbiakban csak a vagyonjogi viták tartozhattak választottbírósági útra, a tartási ügyek és a munkaügyi viták kivételével. E korábbi állapotot igen sok kritika érte, mert az nem felelt meg a modern üzleti forgalom követelményeinek.
Az új előírás kifejezésre juttatja, hogy a választott-
bíráskodás mind a vagyonjogi, mind pedig a nem vagyonjogi igényeket átfogja. Fontos, hogy a munkaügyi viták is választottbírósági útra tartozhatnak. További újdonság, hogy a társasági szerződésbe foglalt választottbírósági kikötés értelmében a társasági jogviták és a társaság és a tagok közötti viták is kötelezően választottbíróság elé tartoznak. (Pp. 1163. cikk 1. §).
A fentieken kívül újdonság a Pp. 1159. cikke 1. §-ának rendelkezése, mely szerint az állami bíróságok nem rendelkeznek a jogvita elbírálására hatáskörrel akkor, ha a felek választottbírósági kikötésben állapodtak meg. Ez az előírás azt kívánja megakadályozni, hogy ne fordulhassanak elő olyan esetek, amelyek a múltban megtörténtek, azaz a rendesbíróságok a jövőben ne avatkozhassanak be az eljárásba. E szabályt erősíti meg a Lengyel Legfelsőbb Bíróság 2004. december 21-i döntése is, amely leszögezte, hogy a rendesbíróságok szerepe korlátozott akkor, ha a felek választottbírósági megállapodást kötöttek.
A választottbíróság megállapodás olyan szerződés, amelyben a jogvita tárgya, vagy az a jogviszony, melyből a vita keletkezett, vagy a jövőben keletkezhet, meg van határozva (Pp. 1161. cikk 1. §). Ennél figyelemmel kell lenni arra, hogy nem érvényes az a választottbírósági megállapodás, amely sérti a felek egyenlőségének alapelvét. Ezen alapelv esetében a lengyel Pp. egyik eljárásjogi alapelvéről van szó.
A lengyel Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében ez az eljárásjogi alapelv azt jelenti, hogy mindegyik peres félnek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy az ellenérdekű fél indítványaira azonos eszközökkel reagálhasson. A lengyel elméletben ezen alapelv alkalmazásának a hatóköre választottbíráskodás tekintetében még nem teljesen tisztázott kérdés. Amennyiben szó szerint kellene érteni ezt az alapelvet, az arra vezethetne, hogy egy választottbírósági megállapodás valamennyi olyan rendelkezése érvénytelen lenne, amelyik a felek egyikét akárcsak lényegtelen előnyhöz juttatja. Amennyiben a felek különböző államokból származnak és a jogviszonyra alkalmazandó jog ezen államok egyikének joga, akkor ez a megállapodás érvénytelenségét vonhatná maga után.
Ezen az alapon az elmélet egyes képviselői azon az állásponton vannak, hogy az egyenlőség alapelvét a választottbírósági megállapodások vonatkozásában restriktíven kell kezelni. Ez a nézet helyeselhető, mert a választottbírósági megállapodás elsősorban anyagi magánjogi szerződés, amelynek eljárásjogi hatásai vannak, amelyre a magán autonómia és a szerződési szabadság vonatkozik, beleértve a tartalom meghatározásának szabadságát is. Ezen alapelvek minden, a Pp. 1161. cikk 2. §-ában kifejeződő egyenlőségi alapelvre való hivatkozással történő korlátozása könnyen kérdésessé tehetné a választottbírósági megállapodás értelmét és célját.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
