https://doi.org/10.59851/jk.79.12.3
Montesquieu szerint az egyének szabadsága a büntetőjogi normák jóságától függ. A nullum crimen sine lege elve a jogállami büntetőjog egyik alapelve, a büntetőjogi normák "jóságának" egyik biztosítéka. Többek között azáltal garantálja a szabadság érvényesülését, hogy a jogalkotótól a büntetőjogi tényállások pontos megfogalmazását várja el, a bíróságoktól pedig azt, hogy kizárólag olyan bűncselekmény alapján ítéljék el az állampolgárt, amelyet a törvény egyértelműen meghatároz. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) értelmezésében ez az "előreláthatóság" követelményében nyilvánul meg: a jognak előre láthatóvá kell tennie, hogy az állampolgár számára mely cselekménye milyen jogkövetkezményeket von maga után. Ez a fogalom ugyanakkor a jogtudományban vitatott, és magának az EJEB-nek a gyakorlatában sem egyértelmű a tartalma. A tanulmány e fogalom jelentésének vizsgálatát végzi el az EJEB gyakorlatának elemzésén keresztül.
Tárgyszavak: nullum crimen sine lege, előreláthatóság, jogbiztonság, Emberi Jogok Európai Bírósága
According to Montesquieu the liberty of individuals depends on the goodness of criminal laws. The principle of nullum crimen sine lege is one of the justificatory principles of the rule of law in criminal law. It guarantees the liberty of citizens by compelling the legislator to formulate clear and unambiguous criminal norms and by prescribing that no one can be held guilty of behaviour which does not constitute a criminal offence under recognized criminal law. In the practice of the European Court of Human Rights (ECtHR) this requirement is defined by the concept of foreseeability: the citizen must be reasonably able to foresee the legal consequences of his or her act at the material time of its commission. The concept of foreseeability is vague in jurisprudence, and regarding its content the practice of the ECtHR is not consistent as well. This essay aims at interpreting the concept of foreseeability through the analysis of the decisions of the ECtHR.
Keywords: nullum crimen sine lege, foreseeability, legal certainty, European Court of Human Rights
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 7. cikk 1. bekezdése értelmében senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely az elkövetés idején a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. A 2. bekezdés rögzíti, hogy az 1. bekezdés nem zárja ki valamely személy bíróság elé állítását és megbüntetését olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely elkövetése idején a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek szerint bűncselekmény volt.
Az Egyezmény 7. cikke a nullum crimen sine lege elvének követelményeit fogalmazza meg, amelynek mai formában kialakult tartalma és funkciója elsősorban a felvilágosodás korszakához, és e korszakban virágzó (politikai) filozófiai munkákhoz köthető, amelyek az uralkodói/állami hatalom és az egyének közötti igazságos viszony alapjait elemezték, valamint az önkényes hatalom elvi korlátait tárgyalták.[1] Az elv tehát normatív tartalommal bír, az állami hatalom önkényes megnyilvánulásaival szembeni garanciális kötelezettségeket fogalmaz meg az állami hatalom képviselői számára. A nullum crimen sine lege elvének központjában tehát, mivel a felvilágosult filozófiai gondolkodás terméke, az emberi szabadság és annak határai állnak.[2] A nullum crimen sine lege elve a jogállami büntetőjog egyik alapelve, a büntetőjogi normák "jóságának" egyik biztosítéka, amelytől Montesquieu szerint az egyének szabadsága függ.[3]
Az elvet jelen írás tehát politikai filozófiai, normatív (és nem leíró) fogalomként tárgyalja. Ennek következtében a büntetőjog természetéről, funkciójáról szóló elméletre is politikai filozófiai alapon nyugvó elméletként tekintek, amely egy helyesen működő alkotmányos demokráciát (a helyesen működő államot) megalapozó erkölcsi elvek és célkitűzések részeként értelmezendő.[4]
Röviden, ha a büntetőjog természetét, funkcióját kívánjuk megérteni és feltárni, ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy elköteleződnénk egy koherens és konzisztens elmélet mellett, amely az állami hatalmat/autoritást vezérlő politikai és erkölcsi elvek tartalmáról és egymáshoz való viszonyáról szól.
Jelen tanulmány ezért a nullum crimen sine lege elvének követelményeit - hasonlóan más írásokban megjelenő koncepciókhoz - egy bizonyos, konkrétan meg nem fogalmazott emberi jogként, alapjogként értelmezi, illetve annak hagyományosan elfogadott tartalmát kiegészíti. A 7. cikk nem pusztán közvetetten, hanem közvetlenül is kapcsolódik az emberi jogok védelméhez, bizonyos értelmezések szerint maga is egy emberi jogként értelmezhető érdeket védelmez: senki sem büntethető törvényes alap nélkül.[5]
- 555/556 -
A büntetőtörvények azonban az egyes bűncselekményeket valamely alkotmányos érték (élet, testi épség, egészség, tulajdon stb.) védelme érdekében definiálják, a bűncselekmény fogalma pedig a modern jogrendszerekben nem választható el a társadalomra veszélyesség valamely felfogásától. A bűncselekménnyel vádolt személynek alkotmányos joga, hogy magatartását ne minősítsék bűncselekménynek, ha cselekménye nem veszélyes a társadalomra, vagy ha valamely jog által elismert oknál fogva a felelősségre vonást "nem érdemli meg". Tehát a nullum crimen sine lege elvének követelményei nem értelmezhetők elválasztva a büntetőjog által védett alkotmányos elvek, a társadalomra veszélyesség és a büntetést "érdemlőség" fogalmának tartalmi elemzése nélkül. Az elv kifejezi azt az alkotmányos jogot, hogy az állam önkényesen ne kriminalizálja állampolgárai magatartását.[6] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem véletlenül emeli ki a 7. cikk fontosságát, hiszen a 15. cikk értelmében az Egyezmény nem engedélyezi a 7. cikk felfüggesztését szükséghelyzet (háború vagy rendkívüli állapot) fennállása esetén sem.
Az elv tartalmának hazai jogirodalomban történő alapos feldolgozása többek között Nagy Ferenc munkásságához köthető, aki a következő alkövetelményekben foglalta össze az elv lényegét. A büntetőjogi szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos alkotmányos elvárás, hogy visszaható hatállyal rendelkező súlyosabb büntetést tartalmazó törvényt a jogalkotó ne hozzon létre, és a bíró ne alkalmazzon visszaható hatállyal a terhelt hátrányára súlyosabb büntetést. A második elvárás értelmében a büntetőjogi normákat világos és egyértelmű formában kell megalkotni, amelyből a címzettek viszonylag könnyen tájékozódhatnak arról, hogy milyen magatartások megengedettek és tilalmazottak a büntetőjogban. A harmadik az írott büntetőjog követelménye és a bírói jog, valamint a szokásjog tilalma a büntetőjog terén. A negyedik pedig az analógia tilalma a jogalkalmazásban.[7] Ezek a követelmények a jogalkotó és a jogalkalmazó tevékenységét is érintik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
