Volt már olyan, hogy vezetőként úgy érezte, mindennel Önnek kell foglalkoznia, mert nincs olyan munkatársa, akire - biztonsággal - feladatokat szignálhatna? Jó beosztottakkal veszi körbe magát? Betartja a feladat és a hozzá tartozó felelősség delegálásának íratlan szabályait? A "Lazíts" rovat legújabb fejezete ezekre a kérdésekre segít választ adni.
Biztosan hallottak arról a klasszikus anekdotáról, amikor az ún. átkosban két közigazgatási vezető találkozott. Ilyenkor sok egyéb mellett egyvalami mindenképpen szóba került. Indult a kötelező gyakorlattal: Hogy vagytok, mi újság? Van sok munka? Hány emberrel dolgozol, hányan is vagytok? Kérdés és válasz, kérdések és válaszok. Tudod, vagyunk 24-en, de abból csak 5-6 emberem van, aki igazán húz, akikre lehet számítani. A társaság másik fele komolyabb feladattal nem bízható meg igazán. S persze, még ott van a többi, akik csak foglalják a helyet, felveszik a fizetésüket. De komolyan nem lehet rájuk építeni, vagy számítani.
Ma persze ilyenek feltehetően nincsenek. De ha mégis, akkor a vezető első számú leckéje bizonyára az, hogy kijárja vagy kisírja, az ún. minőségi cserék végrehajtását. Már akkor persze, ha van erre kompetenciája vagy kellő kurázsival van hozzá bátorsága. S a szembenézés bátorságát azért is érdemes fel- és bevállalni ezen a területen, mivel alkalmas munkatársak hiányában a vezető sohasem fog tudni dolgoztatni. Csak dolgozni. Márpedig ez az alapja annak, hogy egy szervezet első embere - kicsit - élvezni is tudja azt, amit csinál. Ha ez nem áll fenn, akkor csak folyamatosan szenved azoktól a (gyakran külső, vagy éppen örökölt) determinációktól, amely miatt mindennel tud foglalkozni, csak éppen a munkatársak vezetésével vagy a munka érdemleges megszervezésével nem. Mert igen egyszerű ez: aki okosabb kollégákkal veszi magát körbe, az bérletet vált a szabadsághoz. Vagyis az ilyen munkatársak helyett a főnöknek nem kell dolgoznia. Aki fél a nálánál jobb képességű beosztottaktól, az mindig (csakis) saját magával szúr ki. Ennek az a legegyszerűbb oka, hogy egy vezető csak mindig a munkatársai által lehet sikeres és eredményes.
S itt érkeztünk el mai témánkhoz, a delegáláshoz, amely valamennyi szervezet sikeres és eredményes működésének legfőbb alapja és záloga.
Mert egy szervezet nem létezik csak úgy önmagában, az örök nagy pusztaságban és a hivatalok tinta ízű tengerében. Működésére kihatással van minden olyan környezeti impulzus, amely a külső vagy éppen az ún. való világból érkezik. S ezek a hatások, főleg a hierarchikus rendszerek világában leginkább feladatok (ukázok, prikázok, homework-ök), nem pedig újévi jókívánságok formájában érik. Ez olyan akár a Dzsungel Könyvéből jól ismert "Nagy pofonofon". A feladatok soha nem kérdezik meg azt, hogy felkészültünk-e éppen az ügyeletes Lady Macbeth eljátszására. Ha jönnek, akkor mindig váratlanul és csőstől érkeznek, akár egy cunami.
S mikor ez a bizonyos faladat-cunami eléri szervezeti partjainkat, akkor jön el minden vezető igazi nagy színpada. Hiszen mindig a vezető feladata és felelőssége az, hogy ezt a képzeletbeli, de nagyon is valóságos feladatliftet, vagy inkább páternosztert értően, közmegelégedésre kezelje, a jó gazda gondosságával.
Ha a vezető mindent maga intéz, semmit nem oszt ki, akkor agyonnyomják a feladatok és belefullad a saját szervezetébe. Rossz vezetésébe, illetve állandó (minden lépését meghatározó és jellemző) bizalmatlanságába. Ha okosan és jól sáfárkodik a reá bízott és rendelkezésére álló humán erőforrásokkal, akkor nyerte a meccset. Hiszen a feladat-lift ügyeletes kezelőjeként gondosan szétszortírozza, felporciózza az átláthatatlan feldattengert. Mindezzel persze nem csak a munka elvégzésének felszabadító mámorát, hanem a felelősséget is átadja. Utóbbi azért mindig rendkívül fontos, mert a felelősség soha ne legyen lepasszolható és megúszható. A delegáláshoz persze nyomban kapcsolható a munka számonkérésnek és behajtásának legalább ennyire izgalmas monitoringja és kontrollingja. Nos, ez utóbbi az igazán izgalmas és érdemi vezetési feladat.
Talán meglepő, de ezzel az egyszerű feladat-liftes módszerrel nincs az a hatalmas szervezet és szolgálat, amely ne lenne áttekinthető. S leginkább persze egyben működőképes, amely cselekvésre sarkall minden érintettet. Általa pedig mindig fokozható egy szervezet teljesítőképessége, amely mint tudjuk, soha sem árt!
Egy kompetens, a csapatáért felelősséget érző vezető például bármikor megteheti azt, hogy:
• az ügyiraton úgy szignál, hogy abból egyértelműen kiderül: tiszteli, együttműködő partnernek tekinti munkatársait;
• az elkészült, aláírásra felterjesztett, jól sikerült termékeknél nyomban - írásban - az ügyiraton visszajelzett köszönömmel bármikor (akár mindig) jelezheti elégedettségét;
• indokolt esetben (nagy és kiterjedt szervezetben) időnként felemelheti a telefont, vagy megereszt(het) egy e-mailt, hogy pozitív visszajelzést adjon, ha valamivel elégedett;
• még indokoltabb esetben akár sze-
- 34/35 -
mélyesen is köszönetet nyilváníthat. Mindez jól egybeköthető egyébként az egészséges lépcsőzéssel, napi levezető sétával. Hiszen nem lehet olyan nagy egyetlen ház sem, amely ily módon ne lenne bevehető, felfedezhető;
• az e-mailekhez a ma oly divatos és személytelen trenddel ellentétben megszólítást ír, sőt, elköszönésnél azt be is fejezi, s az elektronikus termékeket is megköszöni, ha azt részére az érintettek határidőre, megfelelő színvonalon beszállítják;
• a telematika mindennapjai azt sem tiltják, hogy a munkatársak névnapja, születésnapja alkalmat nyújtson egy - webes, akár csak a mail tárgyában feltüntetett - figyelmes jókívánságra. Mindez természetesen soha ne azért történjen, hogy a vezető ugyanezt elvárná (esetleg megkövetelné) a munkatársak köréből bármikor bárkitől is;
• egy twittelés soha sem árthat meg.
Az előzékeny, európai léptékű nagyvonalúság még további számtalan lehetőséget kínál, amelynek csak a fantázia szab(hat) határt. Ha nem így járunk el, akkor soha nem változik meg az a rossz szemlélet, amelyből nem tudunk kigyógyulni. Jelesül, ha valami rendben van, akkor soha nem szólunk, soha nem köszönjük meg, mivel ez természetes. Ha viszont valami nincs rendben, akkor nyomban felemeljük a telefont vagy a hangunkat, s máris indul, az ún. raport (stressz) hadművelet, - s van ahol ez állandósul, - akár a cunami.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
