Alábbi rövid tanulmányunkban vázlatosan áttekintjük a "fogyasztó" fogalmával kapcsolatos elméleti és gyakorlati álláspontokat, majd megvizsgáljuk az "utas" kategória tartalmát és összevetjük a két definíciót.
A spanyol, a portugál és a svájci alkotmányokkal ellentétben a magyar Alkotmány kifejezetten nem rendelkezik a fogyasztók védelméről, illetve a fogyasztói jogokról.1 A fogyasztó kiszolgáltatott piaci helyzete teszi szükségessé a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos állami feladatok megállapítását, valamint megfelelő többletjogok biztosítását; az ún. fogyasztói jogok - amelyek az egyén piaci autonómiájának védelmét szolgálják - nem alapjogok, hanem alkotmányos jogok.2 A fogyasztóknak alanyi joguk van a megfelelő tájékoztatásra (a szerződési szabadság alkotmányos jogából fakadóan) és a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz is.3 A tisztességes gazdasági verseny biztosításának állami feladatából eredően az államnak garantálnia kell a fogyasztói jogok érvényesülését; enélkül a tisztességtelen piaci szereplők olyan versenyelőnyhöz jutnának, amely az Alkotmány 9. § (2) bekezdését sértené.4 Az állam feladata ebből fakadóan tehát az, hogy jogszabályok révén biztosítsa a fogyasztóvédelmet, megteremtse és működtesse annak fórumrendszerét (a fogyasztói igények gyors és egyszerű érvényesítésének jogi kereteit).5
A fogyasztóvédelem célja a szerződéskötéskori egyensúlyhiányos helyzet kiegyenlítése, a mellérendeltség érvényre juttatása a fogyasztói jogviszonyokban. A mindenkori fogyasztómodell az a viszonyítási pont, amelyhez mérten állítja be a jogalkotás a fogyasztóvédelem szintjét: ezen határ alá eső fogyasztókat a fogyasztóvédelmi jog nem védi, míg az efölötti fogyasztók érdekeinek védelmét minden eszközzel garantálja.6 A fogyasztóvédelmi rendelkezések alkalmazásakor egy ésszerű és tudatos fogyasztótól (akinek joga van a tájékoztatáshoz, és azt megfelelően tudja értékelni) elvárható magatartást kell alapul venni.7
Az Európai Unió, fogyasztókat érintő irányelveinek többsége8 és az Európai Bíróság ítéletei9 a fogyasztó természetes személy minősége mellett teszik le a voksukat. Az utazási csomagról, az üdülési csomagról és a túracsomagról szóló 90/314/EGK irányelv azonban nem szűkíti le a fogyasztók körét a természetes személyekre, hanem "személyek" kifejezést10 használ, és ezzel lehetővé teszi a jogi személy fogyasztóként való minősítését is.11
A hazai uralkodó álláspont12 - mely megjelenik mind a Szakértői Javaslatban,13 mind pedig a hatályba nem lépett új Ptk.-ban14 - az alábbiakban foglalható össze:
- a magánjogi fogyasztóvédelemben részesülők körét a természetes személyekre célszerű korlátozni, mert az egyéb jogalanyok képesek - érdekeik védelméhez szükséges lehetőségek révén (szakértő igénybevételével; lásd: 13. lábjegyzet) - önmaguknak jogvédelmet biztosítani;15
- a fogyasztói jogviszonyokban ne a jogalanyi kategóriák, hanem a jogügylet célja (pozitív meghatározással a cél személyes, családi, háztartási használat; negatív definiálással a cél kívül esik a gazdasági, üzleti, szakmai tevékenységen)16 és tartalma (mely a vonatkozó jogszabályok alapján eltérő)17 legyen a döntő, mert a fogyasztóvédelem funkciója relációs szituációk (jogviszonybeli élethelyzetek) szabályozásából áll.18
A hatályos Ptk.19 alapján kialakult bírói joggyakorlat - beleértve a legújabb bírói döntéseket is - viszont nem szűkíti le a fogyasztó definícióját20 a természetes személyekre és a nem természetes személy fogyasztói minőségben való megjelenését, a következő kritériumokhoz köti:
- a szerződő fél csak akkor minősül fogyasztónak, ha a szerződéskötés célja független az általa folytatott gazdasági, vagy szakmai tevékenységtől21 (azaz az adott áru vásárlása, vagy a szolgáltatás igénybevétele kapcsán tevékenysége jellegéből adódóan szakmai tapasztalattal, műszaki ismerettel nem rendelkezik),22 vagy
- a dolog megszerzése, birtoklása, használata annak végső felhasználása érdekében történik.23
A honi judikatúra tükrében osztjuk Fazekas Judit véleményét:24 a fogyasztó fogalmának tágabb értelmezése a helyesebb, mivel nincs jelentősége annak, hogy természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli jogalany-e a fogyasztási javak végső felhasználója. Egyetértünk Hámori Antallal25 is abban, hogy a fogalmi szűkítés (fogyasztó csak természetes személy lehet) meghatározott jogalanyi kör számára diszkriminatíve alacsonyabb szinten nyújt védelmet.
Meglátásunk szerint a "laikus - profi" szembeállítás jogalanyi szempontból nem megalapozott:
- miért lenne tudatosabb, szakértőbb egy természetes személy, ha egy kft. ügyvezetőjeként jár el, mintha saját otthoni használatra vásárol, például egy fénymásoló gépet?
- egy zrt. formában működő családi vállalkozás, vagy egy egyesület, vagy egy alapítvány, vagy egy egyesülés, vagy egy sportági szakszövetség, vagy egy mezőgazdasági termelőszövetkezet etc. miért rendelkezne szakértőkkel a fogyasztóvédelem terén, vagy miért tudna feltétlenül külső szakértelmet (fogyasztóvédelmi érdekvédő szervezetek segítségét?) jobban és többet igénybe venni, mint egy természetes személy?;
- vagy másképp minősítjük a természetes személy jogcselekményét a saját nevében és javára történő eljárás, mint a más nevében és javára (jogi személy vagy jogi személyiség nélküli jogalany képviselete) történő eljárás során, holott a jogügylet céljának és tartalmának kellene döntőnek lennie?;
- a közösségi jog irányelveihez fűződő transzpozíciós
-616/617-
kötelezettség teljesítésénél a tagállamok a módszert és az eszközöket szabadon megválaszthatják, akkor miért diszkriminálnánk jogalanyi szempontból, ha a fogyasztói kör határainak megvonása relatív és szituatív jellegű?
Úgy véljük, hogy a helyes megoldás az lenne, ha a fogyasztóvédelem a természetes személyek mellett azon jogalanyok érdekeit is figyelembe venné, amelyek a honi bírói jogalkalmazásbeli feltételeknek megfelelnek: tisztán a fogyasztói szerződés cél és tartalmi kritériumai határoznák meg a védelem határait, adott esetben bővebb védelmi kört (akár valamennyi jogalanyi kategóriára kiterjedően) eredményezve, de az uniós irányelvi követelményeknek (a természetes személy feltétlen védelme) is eleget téve.
Az utas minőségében egy jogalany a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás kapcsán, az utazási kontraktusban és a személyszállítással összefüggésben jelenhet meg.
II.1. A 90/232/EGK irányelv (a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősségbiztosításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről) 1. cikke szerint ezen uniós jogi normával ellentétes az, ha egy tagállam olyan nemzeti szabályozást tart fenn, amely alapján kizárja a felelősségbiztosítási kötelezettség alól az olyan magánszemélyek sérülésével kapcsolatos polgári jogi felelősséget, akik a gépjármű olyan részében utaztak, amelybe nem terveztek és nem is szereltek be utasülést.26
Ezen rendelkezés alapján utas az a magánszemély, aki
- a jármű fedélzetén utazik akár állva, akár ülve;27
- valamely közcélú, vagy magánjárműben, vagy e járművön utazik, és úgy foglal helyet, hogy a járműnek nem vezetője, pilótája és a személyzetnek sem tagja.28
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
