A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa 1/2022. JEH határozata (Jpe.IV.60.014/2022/9. szám) a munka törvénykönyve munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályainak értelmezéséről.
A felperes autóbuszvezető munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Hatvanhárom és fél éves korában elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt és öregségi nyugdíjat vett igénybe. A munkáltató vezetőjével kötött megállapodás alapján azonban ismételten határozatlan idejű munkaszerződést kötött, változatlanul autóbuszvezető munkakörre. Az alperes vezérigazgatója a felperesen kívül több más, nyugdíjjogosultságot szerzett munkavállalóval kötött munkaszerződést. Az új vezérigazgató később tervbe vette a dolgozói állomány, így különösen az autóbuszvezetők munkavállalói csoportjának "fiatalítását", és nem állt szándékában a "régivágású" buszvezetőket tovább foglalkoztatni. Alperes húsz új munkavállalót alkalmazott, közülük tizenkét személy az újonnan épült szerelőcsarnokba került, a többi nyolc főből hat fő gépkocsivezetőként, egy fő udvarosként dolgozott, továbbá egy fő az új vezérigazgató lett. A május hónapban alkalmazottak közül az egyik gépkocsivezető az alperestől a megelőző évben ment korkedvezményes nyugdíjba, a többi gépkocsivezető negyven-ötven éves személy volt. Egy pénztáros alkalmazása is megtörtént. Ebben az évben tizenhárom fő jogviszonya szűnt meg, közülük hét fő volt nyugdíjas vagy ahhoz közeli életkorú, hat fő harminc és ötven közötti életkorú személy volt. Közülük csak a felperes esetében történt munkáltatói felmondással a munkaviszony megszüntetése, a többi munkavállaló vagy felmondott, vagy jogviszonya közös megegyezéssel szűnt meg.
Az alperes rendelkezik kollektív szerződéssel, amely tartalmazza a választható béren kívüli juttatások körében igénybe vehető különböző pótlékokat, támogatásokat, egyéb juttatásokat. A cafetéria összegére és kifizetésére külön szabályzattal rendelkezik a munkáltató. Ennek 3.4. pontja szerint a munkaviszony megszűnése esetén a jogosultságot az utolsó munkában töltött hónap és nap figyelembevételével állapítják meg. Az alperesnél a naptári év végén rendszerint jutalom kifizetése történt, amelyről a munkáltató diszkrecionális jogkörében dönt. E jutalom célja a munkavállaló megtartása, elégedettségének növelése. Év végén minden dolgozó, akinek a munkájával kapcsolatban panasz nem merült fel, ezt a juttatást megkapta. A munkáltató a felperest arról értesítette, hogy az irodán jelentkezzen, aki ennek eleget tett. Ekkor megkíséreltek átadni részére egy közös megegyezésről szóló okiratot, amelyet nem fogadott el. A felperes munkában volt, amikor az általa vezetett buszra a vezénylési feladatokat ellátó munkatársa szállt fel, és egy iratot nyújtott át neki. A felperes ezt nem vette át, annak postai úton való kézbesítését kérte, ami megtörtént. A kézbesített iratból a felperes megállapította, hogy a munkáltató megszüntette a munkaviszonyát az Mt. 65. § (1) bekezdésére és a 66. § (9) bekezdésére hivatkozással. Tájékoztatták a felperest, hogy a felmentési időbe a ki nem vett időarányos szabadságát nem számítják be, a felmondási idő teljes mértékére a munkavégzés alól felmentik. A felmondás külön indokolást nem tartalmazott.
A felperes keresetében a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel visszahelyezését kérte, továbbá cafetériajuttatást és az év végi jutalma megfizetését igényelte. Hivatkozott a 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § (1) bekezdésében foglaltakra és arra, hogy egyéb ok hiányában nyugdíjas minőségére tekintettel az indokolás nélkül közölt felmondásnak kiváltó oka az életkora volt, amelyet alátámaszt, hogy ebben az időszakban az alperes több más, idősebb korú munkavállaló munkaviszonyát is megszüntette. Érvelése szerint az év végi jutalmat rajta kívül minden más dolgozó megkapta, aki panaszmentesen látta el a tevékenységét. Cafetériajuttatásának megtérítését is kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az Mt. lehetővé teszi a nyugdíjas munkavállalók munkaviszonyának indokolás nélkül történő megszüntetését. Hivatkozott az irányadó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint nem tekinthető az egyenlő bánásmód megsértésének az a munkáltatói intézkedés, amikor a törvény felhatalmazása alapján a nyugdíjasnak minősülő munkavállalónak indokolás nélkül szüntetik meg a munkaviszonyát. A jutalom kifizetése iránti igényt az alperes azért kérte elutasítani, mert hivatkozása szerint a munkáltató diszkrecionális jogkörében dönt erről, és az nem bérkiegészítés. A felperes felmondási idejét töltötte, őt nem kívánta ekkor már az alperes jutalomban részesíteni. A cafetéria iránti igényt az alperes azért kérte elutasítani, mert a Cafetéria Szabályzat nem teszi lehetővé az utolsó munkában töltött hónapot követő időszakra annak juttatását.
A törvényszék ítéletével a felperes munkaviszonyát helyreállította. Kötelezte az alperest az elmaradt munkabér, jutalom és a választható béren kívüli juttatás megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a munkáltató tévesen értékelte a felperes kereseti kérelmét akként, hogy az a nyugdíjazás miatti indokolás nélküli felmondást támadja. A felperes a keresetlevelében pontosan megjelölte, hogy az életkora szerinti megkülönböztetést sérelmezi. Alaptalan tehát az alperes azon álláspontja, hogy a nyugdíjas munkavállaló munkaviszonyának indokolás nélküli megszüntetése esetén kizárt az egyenlő bánásmód követelménye megtartásának vizsgálata. A perben a felperes igazolta életkorát, azt, hogy hatvan éven felüli személy. A lefolytatott bizonyítás alátámasztotta a felperes azon hivatkozását, hogy az alperes új vezetője már nem kívánt a nyugdíjas korú, "régivágású" gépkocsivezetőkkel tovább dolgozni. Az erre vonatkozó félreérthetetlen munkáltatói tájékoztatást a tanúvallomások alátámasztották. A felperessel összehasonlítható helyzetben lévő más munkavállalók
- 53/54 -
azok a gépkocsivezetők voltak az alperesnél, akik a nyugdíjas vagy ahhoz közeli életkort még nem érték el, az év folyamán tizenhárom fő munkaviszonya szűnt meg, közülük hét fő volt "nyugdíjas korú" idősebb munkavállaló.
A felperes elutasította a munkáltatónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló ajánlatát, ezért vitán felül áll, hogy a munkaviszony felmondással történő megszüntetésével az alperes a felperesnek hátrányt okozott. Az alperes a perben nem bizonyította, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, hiszen az új vezérigazgató dolgozói gyűlésen jelentette ki, hogy az idősebb dolgozókat nem kívánja megtartani, és nem volt a perben feltárt olyan egyéb, például egészségi indok, amely miatt az adott jogviszony tekintetében az egyenlő bánásmód követelményét az alperesnek nem kellett volna megtartania.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
