Az eljárások gyorsításának igénye semmiképpen sem tekinthető új jelenségnek a polgári eljárásjog történetében.[1] Ugyanakkor a polgári eljárásjog területén manapság megfigyelhető trend, hogy a jogalkotó az időszerű ítélkezés jegyében eszközöl módosításokat a kódexen. Mindazonáltal ezt mindig nagy óvatossággal kell kezelni annak érdekében, hogy elkerüljük valami sokkal értékesebb dolog - az igazság megtalálásának esélye - elvesztését pusztán csak azért, hogy eljárási gyorsaságot nyerjünk. Ahogy Ökröss Bálint mondta: "Jelszó a takarékosság, mindenben. Mintha árlejtés előtt állnánk: úgy kínálják a reformokat az olcsóság czége alatt.... Az olcsóságot némelyek az eljárás oly szükséges kellékének tekintik, mint mi az alaposságot és egyszerűséget."[2] Más időkben, más jogi környezetben született szavak, de mintha aktualitásukat nem tudnák veszteni. Mégis, nem csak a nemzeti, de az európai jogalkotót is ez a szándék vezérli és az eljárások gyorsításának, egyszerűsítésének ösvényén halad egyre nagyobb léptekkel az eljárásjogi harmonizáció útján. Ennek egy nagyon fontos állomása a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetése, mert sui generis eljárástípust vezet be európai szinten. A következőkben ezt az eljárást és a vele adódó néhány elméleti és gyakorlati problémát igyekszem bemutatni az intézmény magyar eljárásjogi rendhez való illeszkedése kapcsán. A cikkben nem törekszem teljességre, az ugyanis egy készülő nagyobb lélegzetű munkára tartozik.
Az Európai Unió, miután 40 évet töltött az elsődleges célok megvalósításával, figyelmét új horizontok felé fordította, amelyek a közös piacot egy sokkal árnyaltabb, kifinomultabb közösséggé: a Szabadság és Igazság Közös Térségévé tennék. Az Amszterdam-i Szerződés feljogosította az Uniót, hogy a tagállamok polgári eljárásjoga területén is intézkedéseket foganatosítson. Egyik elsőként a c fogadták el, minthogy az a Luganó-i egyezmény enyhén módosított tükörképe volt, s emiatt a legegyszerűbben elfogadható. De már a közösségi szintű eljárásjogi harmonizáció kezdetétől ott láthattuk az igényt a határon átnyúló követelések - különös tekintettel a bagatell ügyekre - érvényesítésének egyszerűsítésére.[3] A Bizottság Zöld Könyvet (Green Paper) bocsátott ki a kisértékű követelésekkel kapcsolatos eljárások egyszerűsítésére és gyorsítására, célja főképp a költségek csökkentése, a nyelvi problémák enyhítése, s ezeken keresztül a bagatell eljárások gyorsítása volt. Az Európai Parlament és az Európai Tanács 2007. július 11-én fogadta el a (EC) 861/2007 rendeletét a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről, ami 2009. január 1-jén hatályba is lépett. Ez a rendelet egy alternatív eljárást biztosít az európai polgárok és vállalkozások számára mindazon kis értékű követelések érvényesítésére, amelyek határon átívelő jelleggel bírnak, s nem haladnak meg egy bizonyos értékhatárt. Alkalmazása viszont a nemzeti eljárási szabályok mellett, az azok adta keretek között történik, amely zavarokat okozhat az igazságszolgáltatásban. A rendeletet - a németes Bagatell rendelet elnevezést használva -Varga István több szempontból behatóan elemezte,[4] azonban cikkéhez képest némileg megváltozott jogi környezet - különösen a magyar kisperértékű ügyek pertípusának a bevezetése miatt -, ezért nem érdektelen a jogintézményt újra górcső alá venni. Az elnevezésnél Vargától eltérve a rendelet angol elnevezéséből rövidített betűszót használom a következőkben, s ESCP-ként hivatkozom a rendeletre.
A rendelet hosszú vitáktól övezve végül saját alkalmazását fakultatív jellegűvé tette. Ez komoly sebet ejtett a harmonizáción, mivel így lehetőséget adott a tagállami eljárási formák megtartására. A totális harmonizáció jegyében az lett volna a megoldás, s volt az eredeti elgondolás, hogy nem hagynak teret
- 386/387 -
a tagállami szabályozásnak abban a körben, amelyre az ESCP tárgyi hatálya kiterjed. Ez jelenleg még nem időszerű, de várható, hogy ez lesz az európai szintű eljárásjogi jogalkotás iránya, s ezzel hasít ki újabb és újabb területeket a nemzeti eljárásjogi szabályozási szuverenitásból az EU.[5] A fakultativitásból az is következik, hogy egy speciális nemzetközi elemmel (nevezetesen eltérő lakóhely) bíró jogviszony esetén a jogosult, ha a magyar fórumon jár el, választhat az ESCP és a magyar eljárási szabályok adta keretek között. Ez pedig ahelyett, hogy egyszerűsítené az igényérvényesítési eszközrendszert, véleményem szerint éppen bonyolítja azt, mert a jogosultnak immár célszerű összehasonlítania, hogy melyik eljárási eszköz a kedvezőbb, jogbiztonság, idő és költségek szempontjából. A jogbiztonság európai dimenzióját feltétlenül erősíti, hogy a tagállamokban bizonyos szempontok szerint uniformizált eljárási modell működik, ugyanakkor ez a modell nem teljes és ez problémákhoz vezethet. Mindazokban a kérdésekben ugyanis, amelyekről az ESCP nem rendelkezik, az eljáró bíróság államának eljárásjogát kell alkalmazni (ESCP 19. cikk). Ez a processzuális lex fari viszont európai nézőpontból darabokra fogja szabdalni az egységesnek szánt eljárást. A rendelet ugyanis távolról sem fedi le ennek a kiseljárásnak a teljes spektrumát, hanem foltszerűen néhány tárgykört szabályoz, s sokszor azokat is csak szűkszavúan, a nemzeti eljárásjogra hagyva a hézagok kipótlását. Csak példaként említem a határidőket, ahol a rendelkezés csak a határidők elmulasztásának következményeiről való tájékoztatásról szól, de a tagállam joga mondja meg az elmulasztás tényleges következményeit, a kimentés lehetőségeit stb. Kétségtelen, hogy az európai szintű egységes szabályok léte erősíti az eljárási uniformizáltságot, ami szükséges és hasznos velejárója a jogérvényesítés közgazdasági értelemben vett költségei csökkentésének. Mindaddig azonban, amíg nem nyer kizárólagos és teljes szabályozási felhatalmazást egy adott területen az EU, addig a hézagkitöltő nemzeti szabályok érvényesülése éppen költségnövelőként hat, pusztán eltérésük, meglétük okán. Ezen az sem látszik segíteni, hogy a szabályozási rendszerek versenyében afelé kellene hatniuk az erőknek, hogy maguk a nemzeti eljárásjogok is közeledjenek, kisimítva ezzel az eljárási költségek közötti kiugró különbségeket. Ez a közeledés azonban számos okból, pl. nyelvi, jogtörténeti, kulturális okokból lassú, amire kiváló példa a tartási igényekből fakadó követelések egységesítésének problémái.[6]
Amikor Varga az ESCP-t elemezte, az eljárásjogi szempontból releváns csekély érték jóval alacsonyabban volt meghatározva. Mára ez hazai viszonylatban egymillió forint, ami jelentősen meghaladja az ESCP-ben előírt 2000 Eurónyi összeget. Átszámítva ezt az értéket forintra cirka 550 000-600 000 forintnyi összeg adódik. Szembetűnően alacsonyabb érték ez az általam vizsgált egymillió forintos értéknél, de még ez az alacsonyabb érték is erőteljes kritika tárgya volt.[7] A magyar kisértékű per egymilliós összege a magyar kereseti viszonyokhoz képest nehezen nevezhető csekély mértéknek, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a havi nettó átlagkereset a 2001-es 64 913 forintról 2008-ra 122 047 forintra emelkedett. Vagyis kicsit több mint nyolc havi nettó átlagkeresetet is meghalad az az érték, ami alatt kizárólag fizetési meghagyás, majd pedig az abból fakadó kisértékű per szabályai szerint érvényesíthető az adott követelés, ide nem értve a tőkekövetelés járulékait. A nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők csoportjának átlagos ellátása a 2001-es kezdeti 35 405 forintról 2008-ra 74 096 forintra emelkedett. Ebben a körben méginkább kitűnik a határérték magas mivolta: tizenhárom és fél havi átlagos nyugellátási összegnek megfelelő követelés érvényesíthető kizárólag fizetési meghagyásos, majd pedig kisértékű peres eljárás útján. Összevetve ezt azzal, hogy az ESCP alternatív volta miatt a felperest választási jog illeti meg az eljárási formák között, elmondható, hogy a magyar értékhatár emelkedése folytán a legmagasabb európai kis értékű követelés is mindenképpen alatta van az egymilliós hazai értékhatárnak, így a magyar eljárási szabályok választása esetén kötelező fizetési meghagyásos útra, majd kisértékű perre tartozik. Az pedig az elvárások szerint gyorsabb, mint az általános eljárás - amelynek szabályaival viszont az ESCP hézagait ki kell tölteni. Ebben a kaotikus helyzetben nehéz lenne meghatározni, hogy rendszerszinten melyik eljárás választása esetén lenne kedvezőbb helyzetben a felperes, annyi azonban bizonyos, hogy nem segíti az eljárási jogharmonizációt ez a diszharmónia.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
