A rendszerváltással Magyarországon kétszintű törvényi rendszer jött létre, 1989. óta az Alkotmány, illetve jelenleg az Alaptörvény ugyanis különbséget tesz a törvények között aszerint, hogy az országgyűlési képviselők milyen arányú támogató szavazatára van szükség az elfogadásukhoz. Egyszerű többséget igénylő törvényhozási tárgyak esetén a törvény meghozatalához elegendő a határozatképes Országgyűlés képviselői többségének szavazata, míg minősített többséget igénylő tárgyköröknél ennél több képviselő támogatására van szükség. A minősített többségű döntések között vannak, amelyek valamennyi, és vannak, amelyek a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igenlő szavazatát igénylik.[1]
A minősített többség követelményéhez kötött törvények igénye a rendszerváltás politikai átmenetéhez kapcsolódott, a jogintézmény célja annak garantálása volt, hogy a politikai ellenzék parlamenti súlyához képest meghatározóbb közjogi szerepet kapjon, ezt pedig úgy éri el, hogy a legjelentősebb törvényhozási tárgyak esetében a kormánypártot kompromisszumra kényszeríti.[2] Speciális, minősített többséget igénylő kategóriaként az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 1989. október 23-ai hatállyal az alkotmányerejű törvény, majd ezt felváltva a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény 1990. június 25-étől a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmados szavazatarányát igénylő törvények (a továbbiakban: kétharmados törvény) jogintézményét tartalmazta. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2012. január 1-jei hatállyal pedig bevezette a sarkalatos törvényeket, amelyek a T) cikk (4) bekezdése alapján olyan törvények, melyeknek elfogadásához és módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
A sarkalatos törvények funkciója a korábbi kétharmados törvényekéhez képest nem változott: céljuk továbbra is egyrészt az Alaptörvény szövegének tehermentesítése, másrészt az érintett tárgykörökben az országgyűlési képviselők széles körű egyetértésének biztosítása. A sarkalatos törvények elnevezésüket leszámítva jellegükben sem különböznek a kétharmados törvényektől, elfogadásukhoz ugyanolyan szavazatarány szükséges, így az Alkotmánybíróság kétharmados törvényekre vonatkozó, az Alkotmány rendelkezésein alapuló gyakorlata főszabályként a sarkalatos törvényekre is alkalmazható.[3]
A főszabály alól azok az esetek kivételek, ahol az Alaptörvény rendelkezései eltérnek az Alkotmány szövegezésétől. Ilyen különbség például az a kérdés, hogy a sarkalatosság követelménye a szabályozás milyen egységére vonatkozik. A sarkalatos törvényeket ugyanis az Alaptörvény két módon állapítja meg: egyes esetekben kimondja, hogy az ott felsorolt tárgyköröket, esetleg ezek részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg,[4] más esetekben ezeken a tárgykörökön belül külön is megnevez néhány kifejezett sarkalatos szabályozási tárgyat.[5] Az Alkotmány ezzel szemben nem a tárgyköröket, hanem a minősített többséggel meghozandó törvényeket sorolta fel. Ezért a sarkalatosság követelménye - eltérően a kétharmados törvényektől, melyek esetében az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az Alkotmányban tárgy szerint megjelölt törvényeket önálló törvényben kellett szabályozni[6] - nem egyes törvényekre, hanem szabályozási (törvényhozási) tárgykörökre, tehát egy-egy törvény egyes rendelkezéseire vonatkozik.[7]
Ebből következően az Alaptörvény hatálybalépését követően kiemelt jelentőségűvé vált, hogy a törvényalkotás során minden egyes jogszabályi rendelkezést vizsgálni kell abból a szempontból, hogy az nem igényel-e az Alaptörvény alapján minősített többségű elfogadást. Az Alkotmánybíróság ugyanis általában megállapította és ez a sarkalatos (kétharmados) törvényekre is irányadó, hogy csak a formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, vagyis ha egy szabályozási tárgykörről az Alaptörvény alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy sarkalatos törvénnyel szabályozható, a minősített többség hiánya közjogi érvénytelenséget eredményez.[8]
Az Alkotmánybíróság azt is rögzítette, hogy nemcsak azt kell vizsgálnia, hogy az adott rendelkezés elfogadásához
- 22/23 -
az Alkotmány (Alaptörvény) értelmében minősített többségre volt-e szükség, hanem azt is, hogy a szavazásnál ténylegesen megvolt-e ez a szavazattöbbség, ennek során pedig nincs kötve az Országgyűlés ülésén elhangzó (vagy el nem hangzó) minősítéshez. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés munkája, valamint a jogbiztonság szempontjából is fontos, hogy a képviselők tudatában legyenek, melyek a minősített többséget igénylő döntések, hiszen ennek hiányában fennáll a veszélye, hogy a minősített többséggel elfogadható rendelkezések nem kapnak megfelelő figyelmet, így az Alkotmánybíróság felülvizsgálata során derül majd csak ki, hogy azokat valójában nem fogadták el, és emiatt a megsemmisítésükre lesz szükség.[9]
Annak érdekében tehát, hogy az egyes törvényekben szereplő sarkalatos rendelkezések köre - elsősorban az Országgyűlés megfelelő szavazatarányú döntésének megalapozása érdekében - könnyebben követhető legyen, a hatályos jogszabály-szerkesztési követelmények alapján a törvények záró rendelkezései között kerül rögzítésre, hogy a törvény mely rendelkezései tekinthetők az Alaptörvény alapján sarkalatosnak (a továbbiakban: sarkalatossági záradék). A sarkalatossági záradékra vonatkozó szabályozás az Alaptörvény hatálybalépésével párhuzamosan a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendeletben (a továbbiakban: Jszr.) került rögzítésre. A Jszr. XII/A. fejezete szerint a sarkalatossági záradék tartalmazza a törvényben sarkalatosnak minősített szerkezeti egységekre hivatkozást és azt, hogy azok az Alaptörvény melyik rendelkezése alapján minősülnek sarkalatosnak, elfogadásához pedig egyszerű többség szükséges. A sarkalatossági záradék célja egyrészt, hogy tájékoztatást nyújtson arról, hogy a jogalkotó mely rendelkezéseket tekintette az Alaptörvény alapján sarkalatosnak, másrészt segítséget nyújt abban, hogy a későbbi jogszabály-módosításnál mind a törvény előkészítője, mind az Országgyűlés számára könnyebben követhető legyen, mely rendelkezések elfogadásához szükséges a jelen lévő képviselők kétharmadának támogató szavazata. Megjegyzendő, hogy szavazástechnikailag az Országgyűlés elnöke a sarkalatossági záradékban felsoroltak alapján teszi fel szavazásra a törvény minősített többséget igénylő részeit az Országgyűlésnek.[10]
Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépése óta közvetlenül még nem foglalt állást a sarkalatossági záradék jogintézményéről, a sarkalatossági záradék egyes részeit pedig egy esetben semmisítette meg. Szűk értelemben tehát nem beszélhetünk alkotmánybírósági gyakorlatról a sarkalatossági záradékkal kapcsolatban. Mivel azonban a sarkalatossági záradék célja elsősorban az, hogy rögzítse, mely rendelkezéseket tekintett a jogalkotó az Alaptörvény alapján sarkalatosnak, tág értelemben a kétharmadosságra, illetve a sarkalatosságra vonatkozó általános alkotmánybírósági megállapítások mind a sarkalatossági záradék alkalmazhatóságát - illetve a Jszr. fenti rendelkezése alapján alkalmazandóságát - határozzák meg. A sarkalatossági záradék szerepe tehát a kétharmadosságra, illetve a sarkalatosságra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat vizsgálata alapján állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság nem sokkal megalakulását követően már foglalkozott a minősített többség kérdésével, és ez a probléma azóta is folyamatosan szerepel a taláros testület döntéseiben. A határozataiban kifejtett megállapítások kibontják, értelmezik a minősített többség követelményének tartalmát, így azok ismerete elengedhetetlen annak megítélése során, hogy egy adott szabály az Alaptörvény alapján sarkalatosnak (kétharmadosnak) minősül-e. A minősített többség követelményét mind új törvény vagy rendelkezés megalkotásakor, mind a már megszavazott szabályok módosításakor be kell tartani, ezek között sem az Alkotmány, sem az Alaptörvény nem tesz különbséget. Az Alkotmánybíróság ugyan egyes döntéseiben fogalmazott meg olyan követelményeket, melyeket kifejezetten új törvény vagy rendelkezés megalkotásával vagy éppen a minősített többséggel elfogadott szabályozás módosításával kapcsolatban állapított meg, ezek azonban a jogalkotási gyakorlatban nem különülnek el feltétlenül ilyen egyértelműen.[11] Ennek megfelelően a továbbiakban az Alkotmánybíróság gyakorlatának ismertetése során a határozatok időrendben követik egymást, így a minősített többséggel kapcsolatos alkotmánybírósági álláspont fejlődése, változásai is jól megfigyelhetőek.
Az Alkotmánybíróság határozatainak értelmezéséhez fontos szempont, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépését követően megvizsgálta, hogy korábbi határozatai az Alaptörvény megalkotása miatt alkalmazhatóak-e, és a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatában kimondta, hogy a kétharmados törvények és a sarkalatos törvények jellegükben (elnevezésüket leszámítva) semmiben sem különböznek, és mivel az az értelmezés szabályainak is megfelel, az Alkotmánybíróság irányadónak tekinti a kétharmados törvényekre vonatkozó gyakorlatát. Ezt a megállapítását - azt követően, hogy az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések rész 5. pontjába bekerült az a rendelkezés, amely szerint "az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat." - az Alkotmánybíróság 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában általánosságban azzal egészítette ki, hogy ezen új szabályból fakadóan az Alaptörvény
- 23/24 -
és az Alkotmány egyezősége esetén sincs kötve a korábbi döntésekben található jogelvekhez, tehát minden esetben újra is értékelheti a felvetett alkotmányjogi problémát. Ezeknek a döntéseknek megfelelően tehát az mondható ki, hogy az 1990. június 25. és 2012. január 1-je között született alkotmánybírósági határozatok kétharmados törvényekre vonatkozó megállapításai főszabályként a sarkalatos törvényekre is alkalmazhatóak úgy, hogy az Alkotmány helyett az Alaptörvényt, kétharmados törvény helyett pedig a sarkalatos törvényeket kell érteni.
Az alkotmánybírósági gyakorlat értelmezéséhez érdemes továbbá kiemelni azt a több határozatban is hangsúlyozott általános elvet, hogy a taláros testület a gyakorlatában a parlamentáris rendszer működőképességét, ezen belül az Országgyűlés döntéshozatali képességének megőrzését, valamint a szilárd és hatékony kormányzást fontos kérdésnek tekinti, illetve hogy az Alkotmány (Alaptörvény) védelmére létrehozott Alkotmánybíróságnak a kiélezettebb közjogi és ilyen kérdésként megjelenő politikai viták során is az alkotmányos berendezkedés stabilitását kell biztosítania. Ebből az elvből ugyanis minden alkalommal a minősített többséghez kötött törvények védelme következett.[12]
Az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozatában rögzítette a minősített többség követelményére vonatkozó alapvető megállapításait. Ezek alapján az Alkotmány szövegéből és szerkezetéből sem következik, hogy ha az Alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához minősített többség követelményét írja elő, az illető alapjog minden szabályozása, illetve az alapjog bármely vonatkozása minősített többséggel elfogadott rendezést igényelne. Az Alkotmánybíróság szerint az ezzel ellentétes álláspont a parlamentarizmus lényegével is ellenkezne, mivel kizárná az egyszerű többséget abból, hogy politikai elképzeléseinek megfelelően rendelkezzen az alapjog végrehajtásáról, további garanciáiról, illetve az alapjog érvényesülését saját koncepciója szerint igazítsa az adott körülményekhez. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis az Alkotmány azt a szándékot fejezi ki, hogy bizonyos alapintézmények és alapjogok szabályozása széleskörű megegyezéssel történjen, ez a cél pedig megvalósul, ha az illető intézményről vagy alapjogról szóló törvényt kétharmados szavazataránnyal fogadják el.
Az Alkotmánybíróság rögzítette továbbá, hogy annak elhatárolása, hogy mely kérdéseket kell minősített többségű törvénynek tartalmaznia, tartalmi ismérvek alapján történik, a minősített többség követelménye pedig csak az alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott, az alapjog érvényesítésének és védelmének irányát meghatározó vagy ezeket korlátozó törvényre vonatkozik. Az Alkotmány tehát nem zárja ki, hogy az alapjog érvényesítéséhez szükséges, nem koncepcionális kérdéseket tartalmazó részletszabályokat - melyek nem ellentétesek a szabályozás irányát meghatározó szabályokkal -, illetve ezek megváltoztatását, továbbfejlesztését és a szabályozási koncepciót nem meghatározó részgaranciákat egyszerű többségű törvény,[13] a jogszabályok hierarchiájának és a hatáskörök tiszteletben tartásával pedig az adott alapjoggal közvetett és távoli összefüggésben álló kérdéseket rendelet tartalmazza.[14] A tartalmi vizsgálat során azt kell vizsgálni, hogy a törvény az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát állapítja-e meg, vagy olyan részletszabályokat tartalmaz, amelyek azt nem határozzák meg.
Az Alkotmánybíróság szerint a tartalmi vizsgálatra az új törvény megalkotásakor, illetve a kétharmados törvény nem egyértelmű módosításakor van szükség, mivel ha a törvényt egyszer minősítettként szavazták meg, a további tartalmi vizsgálat csak arra terjed ki, hogy a későbbi törvény nem módosítja-e a kétharmados törvényt, azaz a jogalkotó nem kerülte-e meg az eljárási szabályokat. A minősített többséggel megalkotott törvényt tehát egyszerű többséggel hozott törvénnyel módosítani[15] vagy az ilyen alapjogot egyszerű többséggel korlátozni nem lehet.
Az 1/1999. (II. 24.) AB határozatban az Alkotmánybíróság korábbi döntését kibontva azt tette egyértelművé, hogy a minősített többség követelménye nemcsak a törvény megalkotására, hanem annak módosítására (rendelkezéseinek megváltoztatására, kiegészítésére) és hatályon kívül helyezésére is vonatkozik. Ezeket tehát nem tartalmazhatja egyszerű többséggel elfogadott törvény akkor sem, ha a módosítás részletszabályokról szól, az adott alapjog, illetve intézmény hatályosulását szeretné hatékonyabb eszközökkel elérni vagy más hasonló célja van. A hatékony kormányzás ésszerű törekvése sem sértheti ugyanis az Alkotmány (Alaptörvény) tételes szabályait.[16] Később az Alkotmánybíróság azt is rögzítette, hogy bár az Alaptörvény kifejezetten nem mondja ki, hogy sarkalatos törvénnyel az egyszerű többséggel elfogadott törvény ne lehetne ellentétes, de az Alkotmánybíróság joggyakorlata az egyszerű többséggel elfogadott tartalmi felülírással szemben védelmet biztosít.[17]
A határozat ismét hangsúlyozta, hogy a minősített többség nem egyszerűen a törvényalkotási eljárás formai előírása, hanem olyan alkotmányos garancia, amelynek lényeges tartalma az országgyűlési képviselők közötti széleskörű egyetértés.[18] A döntés szerint az Országgyűlésnek van jogköre annak eldöntésére, hogy az adott törvényhozási tárgyat milyen részletesen szabályozza kétharmados törvény útján. A törvény megalkotásakor tehát az országgyűlési képviselők minősített többségű döntésükkel adott szélességű és részletességű szabályozásban értenek egyet, így a kétharmados szavazattöbbséggel egyszer már elfogadott törvény vagy annak egyes rendelkezései megváltoztatásához újfent meg kell teremteni a szükséges széleskörű támogatottságot, a jogállamiság elvének megfelelően a törvényhozó kötve van a korábbi döntéséhez.[19] A módosításkor tehát nincs alkotmányos alapja a módosított és a módosító rendelkezések iránya, jellege, jelentősége szerinti különbségtételnek.
Megjegyzendő, hogy ezzel az állásponttal a határozathoz megfogalmazott, három alkotmánybíró által támogatott különvélemény nem értett egyet. A különvélemény szerint a minősített
- 24/25 -
többség követelménye tartalmi és nem egyedül formai, eljárási kritérium, így az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy a módosítani kívánt törvényi rendelkezéseket tartalmukban az Alkotmány alapján valóban minősített többséggel kellett-e meghozni. A különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírák álláspontja szerint ugyanis a törvényalkotó egyedül nem állapíthatja meg kötelező erővel, hogy egy adott törvényt minősített többséggel kell-e elfogadni, és felhívták a figyelmet, hogy vannak olyan rendelkezések, amelyeket kizárólag törvényszerkesztési, kodifikációtechnikai vagy politikai okból fogadtak el minősített többséggel. Ez a gyakorlat pedig a parlamentarizmus lényegével ellenkező módon elzárná az egyszerű többséget a későbbi módosítás lehetőségétől. A különvélemény ezért úgy foglal állást, hogy az ilyen törvényi rendelkezéseket egyszerű többség is módosíthatja, mivel az nem vált minősítetté pusztán azért, mert azt ilyen eljárással fogadta el az Országgyűlés.[20]
Ebben a döntésében az Alkotmánybíróság kiemelte azt is, hogy a minősített többség követelménye nem kerülhető meg olyan egyszerű többséggel meghozható önálló törvény megalkotásával vagy ennek módosításával sem, amely a kétharmados törvény szabályozási köréhez közel áll, azzal esetleg részben egybevág, hiszen ezzel a kétharmados törvény csak formálisan maradna érintetlen, alkotmányos jelentőségét azonban elvesztené. Az, hogy az adott önálló törvény megkerülte-e a minősített többség követelményét, minden esetben tartalmi vizsgálat alapján állapítható meg, melynek során vizsgálni kell többek között az alapjog érvényesítésének és védelmének irányát, működésének és érvényesülésének garanciáit, korlátozását, a polgárok kötelezettségeit érintő kérdéseket, valamint az adott ügyben követendő eljárási szabályok lényeges elemeit. A minősített többség követelményével érintett szervezetek, intézmények esetében pedig elsősorban, de nem kizárólagosan a hatáskört, a szervezeti felépítést és a működési rend lényeges szabályozási elemeit kell figyelembe venni.[21] Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a kétharmados szavazatarány szükségességének tartalmi vizsgálatakor szempont kell legyen, hogy az országgyűlési képviselők széleskörű konszenzusa az adott tárgykörben mire vonatkozott. Ez pedig megköveteli az alkotmányozó hatalom szándékának, a kialakult szabályozás történetiségének az elemzését is.[22]
A 31/2001. (VII. 11.) AB határozat egyrészt összefoglalta a taláros testület kétharmados törvények alkotmányos funkciójára és értelmezésére vonatkozó addigi gyakorlatát, másrészt megállapította, hogy a kétharmadosság alkotmányos védelmére vonatkozó álláspont nemcsak a kétharmados törvény egyszerű törvénnyel való módosítására, hanem átemelésére is irányadó, vagyis a kétharmadosság követelménye nem kerülhető meg átemeléssel sem. Az Alkotmánybíróság szerint az átvétel a jogbiztonságot is sérti, továbbá kiemelte, hogy egy kétharmados rendelkezés meghozatala nem tekinthető a törvényhozói akarat olyan általános megelőlegezésének, amely automatikusan biztosítja a rendelkezés más, feles törvényekbe való átvételének, beépítésének lehetőségét. A törvényhez koncepcionálisan kapcsolódó rendelkezések, illetve a törvény lényegéhez tartozó normák átvétele így általában minősített többséget igényel, a feles jogalkotói akarat nem olvaszthatja magába a kétharmadost, hiszen az átvett szabály egy új szabályozási összefüggés részévé válik. Ha az átvételre lenne lehetőség, a kétharmadosság elvesztené garanciális jelentőségét. Megjegyzendő, hogy ezt a megállapítást több különvélemény is kifogásolta, hangsúlyozva, hogy az átemelés nem minden esetére kellene, hogy kiterjedjen a kétharmadosság követelménye.[23]
A fenti elveket az alábbiak szerint alkalmazta az Alkotmánybíróság az indítványban támadott feles törvény vizsgálata során. Egyrészt vizsgálta, hogy az Alkotmány milyen tárgykörre írt elő kétharmados követelményt, valamint hogy a létrejött szabályozásnak melyek a lényegi elemei, hiszen ez alapján dönthető el, hogy a megtámadott feles törvény rendelkezései kétharmados rendezést igényeltek volna-e. Tartalmában vizsgálta másrészt, hogy a feles törvény érinti-e a kétharmados törvény koncepciójának lényeges elemét (tartalmát), illetve hogy a két törvénynek milyen a viszonya egymáshoz. Ezek alapján pedig megállapította, hogy a kérdéses rendelkezések átvétele alkotmányellenes volt, mivel a kétharmados törvény szabályozási koncepciójának lényeges elemeit - a szabályozás fő irányába tartozó kérdéseket a maguk egészében és teljességében - vették át.[24] Ugyanakkor a tartalmi vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság egyes rendelkezések átvételét a jogintézmény lényegét nem érintő technikai szabályok átvételének értékelte, mivel azokban a szabályozott tényállás nem volt azonos, nem voltak a kétharmados törvény szabályozási koncepciójának lényeges elemének tekinthetők, az átvétel továbbá nem a jogintézmény egészét, hanem annak egyes részletszabályait érintette, így azokat nem semmisítette meg.
95/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság úgy fogalmazott, hogy a minősített többség követelménye egyrészt alapjogi kétharmadot jelent (Alkotmányba foglalt egyes alapjogok szabályozásához előírt követelmény), másrészt intézményi kétharmadot (egyes alkotmányos szervekre és intézményekre irányadó minősített többség). Az Alkotmánybíróság kitért arra is, hogy mivel az Alkotmány egyes esetekben nemcsak azt mondja ki, hogy az illető alapjogról szóló törvényt minősített többséggel kell elfogadni, hanem külön is megnevez egyes ilyen témákat, nem volna értelme az említett résztémák minősített szintre emelésének, ha a törvényi tárgykör a maga összességében kétharmados törvény tárgya lenne.
Az Alkotmánybíróság a vizsgált esetben úgy foglalt állást, hogy a minősített többség követelménye az Alkotmányból ered és nem abból, hogy azt a képviselők kétharmada szavazta meg. Vagyis attól, hogy a törvényt minősített többséggel fogadta el az Országgyűlés, ha ez az Alkotmány-
- 25/26 -
ból nem következett, a későbbiekben ennek e törvénynek a módosítása, hatályon kívül helyezése, a tárgykör újraszabályozása, vagy a tárgykörbe tartozó további szabályozás nem igényel kétharmados többséget. Vitás esetekben pedig az Alkotmánybíróság dönti el, hogy a törvény elfogadásához szükség volt-e a minősített többségre. Ennek a megállapításnak azonban ellentmondanak korábbi és későbbi AB határozatok is, melyek kifejezetten a széleskörű konszenzus követelményét és annak a módosítás során való biztosítását hangsúlyozzák.
A 45/2012. (XII. 29.) AB határozat indokolása azt rögzítette, hogy az Alaptörvényben szabályozott eljárási rend megtartása azt is jelenti, hogy az Országgyűlés még kétharmados többséggel sem emelhet utólag a sarkalatos törvények rangjára eredetileg nem sarkalatos törvényként elfogadott törvényeket. Kiemelte továbbá, hogy a közjogi érvényesség alapvető feltétele sarkalatos törvények esetében is, hogy a megalkotás az alaptörvényi előírásokhoz, felhatalmazáshoz, annak tartalmához, tárgyához, terjedelméhez igazodjon, ezeket pedig figyelembe kell venni a törvényben rendeletalkotásra adott felhatalmazás megfogalmazása során is.
Az Alkotmánybíróság eddig egyedül a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában vizsgálta kifejezetten a sarkalatossági záradékot, pontosabban annak megfelelőségét. A határozat alapját képező indítvány azt kifogásolta, hogy a törvényhozó túl széles körben minősített egyes törvényi rendelkezéseket sarkalatosnak. Az Alkotmánybíróság a sarkalatossági záradék alapján ezért megvizsgálta, hogy az indítvánnyal érintett törvények mely rendelkezései sarkalatosak, tekintettel arra, hogy a sarkalatossági záradék szerint nem az egész törvény minősült sarkalatosnak. Az Alkotmánybíróság ebben az esetben megállapította, hogy a vizsgált alaptörvényi rendelkezés lényegében eltér az alkotmányi megfogalmazástól, mivel a bíróságok szervezete és igazgatása, a bírák jogállása részletes szabályainak megalkotására hatalmazta fel a jogalkotót, vagyis a "részletes" szó szerepeltetése miatt lényegében a teljes körű szabályozás lett az elvárás. Ezért az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy ebben a tárgykörben nem vehetők figyelembe a korábbi kétharmados törvényekre vonatkozó megállapítások közül azok, amelyek szerint a minősített többségű törvénynek csak a szervezeti felépítés és működési rend lényeges szabályait kell tartalmaznia, a részletszabályokat nem.
Az Alkotmánybíróság részletesen vizsgálta továbbá, hogy a sarkalatosként megszavazott normákban szereplő szabályozás nem terjeszkedik-e túl az alaptörvényi felhatalmazáson, és úgy ítélte meg, hogy az átmeneti vagy egyszeri teljesítéssel hatályosuló, tartalmukat tekintve jogutódlási kérdéseket rendező, illetve az uniós jognak való megfelelést bemutató szabályok nem sarkalatosak. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy maguk a szabályok alaptörvény-ellenesek, hanem csak ezeket a szabályokat sarkalatossá minősítő rendelkezések bizonyos részei azok, melyeket megsemmisített.[25]
Az Alkotmánybíróság tehát ebben az esetben felülvizsgálta az Országgyűlés által megállapított minősített többség követelményét, megjegyzendő azonban, hogy az indítvány kifejezetten erre irányult. Az átmeneti vagy egyszeri teljesítéssel hatályosuló normák átminősítésével kapcsolatban egyébként különvélemény is született, amely - lényegében a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően - azt hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság nem mondhat alaptörvényellenesnek egy olyan, az Országgyűlés által sarkalatosnak minősített rendelkezést, amely egyértelműen és ténylegesen alaptörvényi tárgykörben szabályoz, ráadásul olyan ismérvek miatt, melyek nem szerepelnek az Alaptörvényben (átmeneti, egyszeri teljesüléssel hatályosul). A különvélemény szerint ezt az értelmezést támasztja alá a "részletes szabályok" megfogalmazásban rejlő teljeskörűség előírása is.[26]
A 17/2013. (VI. 26.) AB határozatban egyrészt az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a kétharmados törvényekre vonatkozó korábbi gyakorlatát irányadónak tekinti, másrészt rögzítette, hogy ha egy alapintézmény lényeges szabályozási körébe tartozó követelmények nem az Alaptörvényben szerepelnek, akkor a sarkalatos törvényben van a helyük, azonban azok nem kerülhetnek ellentétbe az Alaptörvénnyel, attól eltérő szabály nem alkotható.
A 16/2015. (VI. 5.) AB határozatában az Alkotmánybíróság előzetes normakontroll keretében azt vizsgálta, hogy a megalkotott feles törvény tartalmában nem módosított-e sarkalatos törvényi rendelkezést. Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett, hogy az érintett előírások tartalmilag minősített többséget igényeltek-e, így vizsgálta a szabályozási tárgykört, valamint azt, hogy a feles törvényi rendelkezés a sarkalatos törvény módosítására irányult-e, illetve hogy valóban sarkalatos törvényt módosított-e. A tartalmi vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a feles törvény tartalmában bővítette a sarkalatos törvényi rendelkezést, így ezek a rendelkezések alaptörvény-ellenesek és a törvény nem hirdethető ki. Az érintett alaptörvényi rendelkezések általános jellegű megfogalmazására hivatkozva a határozat azt is kimondta, hogy esetről esetre állapítható csak meg, hogy fennáll-e és mely szabályozási elemekre a sarkalatosság követelménye. A bővítés sarkalatos jellegével kapcsolatban különvélemény is született, amely hangsúlyozta, hogy kiegészítő jellegű szabályok több helyen, különböző jogforrási szinten megtalálhatók a jogrendszerben, a vizsgált törvény pedig nem helyezett hatályon kívül és nem módosított egyetlen sarkalatos szabályt sem, így valójában nem is lenne sarkalatos.[27]
A sarkalatossági záradék kapcsán fontos megjegyezni azt is, hogy az Alkotmánybíróság a tartalmi vizsgálat során nem tért ki arra, hogy az új szabályozással érintett sarkalatos törvényi rendelkezés az Alaptörvény alapján valóban sarkalatos-e, hanem elegendőnek tartotta annak megállapítását, hogy a sarkalatossági záradék alapján az. Az indítvány tartalmára hivatkozással továbbá nem vizsgálta azt sem, hogy ha a jogalkotó egy szabályozási tárgykört egyszer már sarkalatosnak minősített, akkor ez csak kétharmados többséggel módosítható-e. A sarkalatosság elvi értelmezésének hiányaira - a sarkalatosság törvényre, szabályozási tárgyra vagy konkrét rendelkezésre irányul-e, valamint hogy más jogszabályok
- 26/27 -
mennyiben érinthetik a sarkalatos törvényi rendelkezést - a határozathoz írt különvélemény is felhívta a figyelmet.[28]
A 23/2015. (VII.7.) AB határozat egyszerű többséggel elfogadott törvényben kihirdetett új nemzetközi szerződés és egy korábbi sarkalatos törvényi szabály viszonyát vizsgálta és megállapította, hogy ha a nemzetközi szerződést kihirdető feles törvényi rendelkezés a sarkalatos szabály tartalmi megkerülését, felülírását eredményezné, akkor - a sarkalatos törvény védelmében - nem annak megsemmisítésére, hanem az ellentét feloldása érdekében a jogalkotó felhívására kerülne sor.
A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság által eddig kifejtett elvek egy része egyértelmű (pl. a tételes módosítás sarkalatosságának követelménye), más részük tartalmi vizsgálatot és mérlegelést igényel a jogalkotó és a jogszabály előkészítője részéről (pl. egyszerű többséggel meghozható törvényi rendelkezés módosít-e tartalmában sarkalatos törvényi rendelkezést, illetve a megalkotni kívánt rendelkezés az Alaptörvényben megjelölt tárgykörbe tartozik-e). Az Alaptörvény rendelkezései és az alkotmánybírósági gyakorlat alapján szintén kézenfekvő megállapításnak tűnik, hogy a sarkalatossági záradék hasznos eszköznek bizonyul a jogszabály-előkészítés, illetve a jogszabályalkotás során a sarkalatos rendelkezések bármilyen módon történő módosításakor. Több olyan kérdés, probléma is felmerül azonban, amely az alkotmánybírósági gyakorlat alapján nem válaszolható meg teljesen egyértelműen, és amelyek miatt ezt a sarkalatossági záradékkal kapcsolatos álláspontot szintén árnyalni szükséges.
1. Nem teljesen egyértelmű többek között, hogy egy egyszer tévesen sarkalatosnak minősített rendelkezés módosítható-e később feles többséggel, illetve megállapítható-e róla módosítás nélkül - esetleg a sarkalatossági záradék módosításával -, hogy nem sarkalatos. A 95/B/2001. ABH megállapítása szerint ilyen esetben nem szükséges minősített többség a módosításhoz, miközben a 31/2001. (VII. 11.) AB határozat kimondta, hogy a törvényhozás kötve van korábbi döntéséhez, a fenti határozatok alapján pedig az Alkotmánybíróság vizsgálata során többször részletesebb tartalmi vizsgálat nélkül abból indult ki, hogy az adott rendelkezést vagy más, tárgykörében hasonló rendelkezéseket a jogalkotó korábban minősített többséggel fogadta-e el.
A felesleges sarkalatossá minősítés kockázata egyébként a gyakorlatban kisebb, mint a kétharmados szavazatarány nélküli módosításé, hiszen a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy maga a rendelkezés nem lesz érvénytelen attól, hogy Alaptörvénybe ütközően sarkalatosként szavazta meg az Országgyűlés, míg a minősített többség hiánya közjogi érvénytelenséghez vezet. Az ebből következően esetleg feleslegesen sarkalatosként megalkotott rendelkezések módosíthatóságának politikai nehézsége, akár lehetetlensége szűkíti a mindenkori kormánypárt mozgásterét, amit az ellensúlyozhat, ha az Alkotmánybíróság - a 13/2013. (VI. 17.) AB határozathoz hasonlóan - dönt majd a jogalkotó által minősített többségűnek kimondott rendelkezés sarkalatosságának kérdésében, illetve ha esetleg az Alkotmánybíróság változtat azon az álláspontján, hogy a sarkalatos rendelkezés módosításának vizsgálata során elsősorban a jogalkotó sarkalatosságra vonatkozó minősítését veszi figyelembe, annak részletes tartalmi elemzése nélkül.
Másik kérdés, hogy az egyszer sarkalatosnak nyilvánított rendelkezés módosítása nélkül a jogalkotó milyen többséggel állapíthatja meg a korábban tévesen minősítettként megszavazott rendelkezésről, hogy mégsem az. A fent hivatkozott alkotmánybírósági döntésekből akár az is következhet, hogy ezt a döntést is kétharmados többséggel kell meghozni. A gyakorlatban a legkézenfekvőbb megoldás elsősorban a sarkalatossági záradék módosítása lehetne, hiszen az elsősorban tájékoztató jellegű és a Jszr. szerint nem is igényel minősített többségű elfogadást. A T/3019. számú törvényjavaslat országgyűlési vitája alapján azonban ez a megoldás - alkotmányossági kockázatai mellett - valószínűleg politikai szempontból sem járható út. A törvényjavaslat ugyanis egy korábban feltehetően tévesen házszabályi rendelkezésnek minősített rendelkezés módosítását végezte volna el a törvény tételes rendelkezésének módosítását kétharmados, a záradék módosítását feles többséggel.[29] Az ellenzék azonban kifogásolta ezt a megoldást, hivatkozva arra, hogy az egyszerű kormánytöbbség nem döntheti el, hogy mely rendelkezés igényel minősített többséget, vagyis nem módosíthatja a záradékot egyszerű többséggel.[30] Mivel az Alkotmánybíróság a 4/1999. (III. 31.) határozatában a minősített többségre vonatkozó megállapításait kiterjesztette a házszabályi rendelkezésekre is, úgy tűnik, politikai vitát is eredményezhet a záradék olyan módosítása, amely feles többséggel a korábban minősített többséggel elfogadott rendelkezésekről megállapítaná, hogy azok mégsem azok.
2. Nem egységes a gyakorlat a sarkalatos szabály hatályba léptető rendelkezésének sarkalatosságával kapcsolatban sem. A kérdés feltehető úgy is, hogy egyszerű többséggel megakadályozható-e egy sarkalatos rendelkezés hatálybalépése, így érvényesülése, ebből a szempontból a hatályba léptető rendelkezésnek is sarkalatosnak kellene lennie. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban egyértelműen nem foglalt állást, viszont a sarkalatos jelleget alátámaszthatja[31] az 1260/B/1997. AB határozat, amely az Alkotmányt módosító törvénynek a kihirdetését követő azonnali hatálybalépését vizsgálta, és kifejtette, hogy bár a hatályba léptető rendelkezés nem válik az Alkotmány szövegének részévé, de az az Alkotmány módosításához elengedhetetlenül szükséges, nélküle a módosítás nem történhet meg: az új szabályok az itt meghatározott időponttól válnak az Alkotmány részévé. Az azonnali hatályba léptetés esetében
- 27/28 -
tehát a rendelkezés elválaszthatatlan a normától. Ez az értelmezés tűnik ki a Jszr. 87/C. § (1) bekezdése szerinti, sarkalatossági záradékra vonatkozó rendelkezésből is, amely a sarkalatossági záradékot nem veszi figyelembe annak megállapítása során, hogy az egész törvény sarkalatosnak minősül-e.
3. Hasonló kérdéseket vethet fel az átmeneti rendelkezések sarkalatos jellege is, hiszen az ilyen előírások azt is meghatározhatják, hogy egy sarkalatos rendelkezést meddig és milyen feltételekkel kell a módosítását, hatályvesztését követően is alkalmazni. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a kérdést a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat megoldotta azzal, hogy az átmeneti vagy egyszeri teljesítéssel hatályosuló, jogutódlási kérdéseket rendező normák nem sarkalatosak.
4. Kérdéses továbbá, hogy a sarkalatossági záradék deklaratív jellegű-e. A sarkalatossági záradék a jogalkotó feltételezhető eredeti szándéka szerint jogszabály szerkesztési technika, ezért is tartalmazza a Jszr.: ha a sarkalatos törvények nem tartalmaznának ilyen záradékot, a norma közjogi érvényessége akkor is biztosítva lenne azáltal, hogy arról az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatával dönt, ahogy ez az Alkotmány alapján meghozott törvények esetében is történt. A törvényi rendelkezés tehát nem attól lesz sarkalatos, hogy azt a záradék tartalmazza. A záradék így pusztán tájékoztató szereppel bírna, nem lenne normatív tartalma, figyelembe kell azonban venni, hogy mégis a jogalkotó állásfoglalását fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy mely rendelkezéseket tartott sarkalatosnak. Az Alkotmánybíróság ráadásul jogszabályi rendelkezésnek minősítette azzal, hogy 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában megállapította, hogy a vizsgált törvény sarkalatossági záradékának egyes hivatkozásai alaptörvény-ellenesek, ezért a sarkalatossági záradék vonatkozó szövegrészeit megsemmisítette.
5. Az előzőekkel összefüggő technikai probléma, hogy ha egy törvényjavaslatban sarkalatos és nem sarkalatos rendelkezések is szerepelnek, azonban a kétharmados többség hiányában az Országgyűlés nem fogadja el a sarkalatossági záradékban sarkalatosnak minősített rendelkezéseket (vagy azok nem mindegyikét fogadja el), az egyszerű többséget igénylő szabályokat azonban igen, a sarkalatossági záradék (vagy annak egy része) mint egyszerű többséget igénylő rendelkezés értelmét veszti. Ennek a fölösleges rendelkezésnek - amely akár egy külön bekezdés vagy § is lehet a törvény szövegében[32] - a jogszabályból külön szavazás nélkül történő elhagyása azonban nem egyértelműen minősülhet olyan technikai javításnak, amelyet az Alkotmánybíróság eddig lehetségesnek tartott, különös tekintettel arra is, hogy az esetleges elhagyást követően újabb átszámozásokra lehet szükség a már elfogadott törvényben, melyek közvetlenül nem lennének visszavezethetők egy elfogadott módosító javaslatra.
Ezzel összefüggésben a 155/2008. (XII. 17.) AB határozatot érdemes hivatkozni, amely egy olyan esetet vizsgált, ahol az Országgyűlés szavazását követően a törvény szövegében több módosítás, pontosítás történt. Az Alkotmánybíróság hivatkozta korábbi döntését, amely szerint a törvény végleges szövegében a szavazások miatti módosításokat követő számszerűségi összhang megteremtését technikai, szerkesztési változtatásoknak tekinti, így az nem okoz alkotmányellenességet. Nem tekintette azonban technikai átszámozásnak, hanem a jogszabály időbeli érvényességével (és így a jogbiztonsággal) összefüggő, az Országgyűlés döntését szükségessé tevő lényeges kérdésnek azt, hogy a módosító javaslatokkal utólag bekerült rendelkezések hatályvesztésének időpontja is pontosításra került. A nem létező rendelkezésekre és jogintézményekre hivatkozások is megsemmisítésre kerültek, mivel azokat a jogalkalmazás során nem lehetett kiküszöbölni.[33] Az Alkotmánybíróság arra is hivatkozott, hogy az Alkotmány szerint a köztársasági elnökhöz kihirdetésre az Országgyűlés által elfogadott törvényt kell megküldeni, az elnök ezzel kapcsolatban teljesítheti a kihirdetésre vonatkozó alkotmányi kötelezettségét. A törvényhozás joga továbbá az Országgyűlést illeti, vagyis az a szöveg tekinthető törvénynek, amelyet az Országgyűlés az arra jogosultak javaslatai alapján megszavazott.
A fentiek alapján látható tehát, hogy több olyan kérdés van, amely egyrészt a jogalkotó által is kezelhető gyakorlati megoldásra, másrészt az Alkotmánybíróság állásfoglalására vár. Tekintettel arra, hogy a fenti kérdések egy részére már utalnak a hivatkozott AB határozatok különvéleményei, illetve az Alaptörvény megalkotása óta először nincs kétharmados többsége a kormánypártnak az Országgyűlésben, feltehetően a következő néhány évben az Alkotmánybíróság újabb sarkalatossággal kapcsolatos kérdésekben foglalhat majd állást és egyértelműsítheti a minősített többség követelményével, illetve a sarkalatossági záradékkal összefüggő gyakorlatát. ■
JEGYZETEK
[1] Trócsányi László-Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2012., 122-123. o.)
[4] Pl. G) cikk (4) bekezdés, L) cikk (3) bekezdés, P) cikk (1) bekezdés, VII. cikk (5) bekezdés, XXIX. cikk (3) bekezdés, 2. cikk (1) bekezdés, 31. cikk (3) bekezdés [16/2015. (VI. 5.) ABH].
[5] Pl. G) cikk (1) bekezdés (magyar állampolgárság keletkezése, megszűnése esetei), VII. cikk (2) bekezdés (vallási közösségek működésének szervezeti formája), XXIII. cikk (4) bekezdés (választójog teljességének magyarországi lakóhelyhez kötése), XXIX. cikk (3) bekezdés (nemzetiségként való elismerés feltételhez kötése), [16/2015. (VI. 5.) ABH].
[7] 4/1993. (II. 12.) ABH, 17/2013. (VI. 26.) ABH, 16/2015. (VI. 5.) ABH.
[8] Ld. még 11/1992. (III. 5.) ABH, 1/1999. (II. 24.) ABH, 47/2001. (XI. 22.) ABH, 155/2008. (XII. 17.) ABH, 45/2012. (XII. 29.) ABH, 16/2015. (VI. 5.) ABH.
[9] 3/1997. (I. 22.) ABH.
[10] Pl. "Felhívom szíves figyelmüket, hogy a törvényjavaslat 104. §-a tartalmazza a sarkalatos, valamint a házszabályi rendelkezések körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a törvényjavaslat elfogadása két részletben történik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2089. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét 130 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta."
[11] Jó példa erre egy már minősített többséggel elfogadott rendelkezés olyan módosítása, melynek során a jogalkotó felülvizsgálná azt a korábbi álláspontját, hogy az adott szabály az Alaptörvény alapján sarkalatosnak minősül-e. Ilyenkor figyelembe kell venni az Alkotmánybíróságnak az új rendelkezés megállapítására (milyen szabályokat kell feltétlenül minősített többséggel megszavazni), valamint a minősített többséggel elfogadott rendelkezés módosítására (a módosításra is irányadó a megalkotás során kimondott többségi követelmény) vonatkozó megállapításait is.
[12] Pl. 1/1999. (II. 24.) ABH.
[13] Ezeket a megállapításokat az AB később több határozatában is hivatkozta pl. 7/1994. (II. 18.).
[14] 27/1993. (IV. 28.) ABH, 31/2001. (VII. 11.) ABH.
[15] Ld. még 53/1995. (IX. 15.) ABH.
[16] Ld. még 23/2015. (VII. 7.) ABH.
[17] 23/2015. (VII. 7.) ABH.
[18] Ld. még 31/2001. (VII. 11.) ABH, 43/2012. (XII. 20.) ABH, 17/2013. (VI. 26.) ABH.
[19] 31/2001. (VII. 11.) ABH.
[20] Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye, melyhez dr. Bagi István, illetve dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybírók is csatlakoztak.
[21] Ld. még 17/2013. (VI. 26.) ABH.
[22] 31/2001. (VII. 11.) ABH.
[23] Dr. Harmathy Attila és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, valamint dr. Erdei Pál, dr. Bagi István és dr. Strausz János alkotmánybírók különvéleménye.
[24] A határozat a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályozást vizsgálta. Az átvétel azért minősült alkotmányellenesnek, mivel egy kétharmados intézmény (rendőrség) működésével szorosan összefüggő rendelkezést vett át teljes egészében egy olyan egyszerű többséggel szabályozható intézményre (Apeh), amely a kétharmados intézmény feladat-ellátásában közvetlenül nem vett részt, tehát a kétharmados törvényben ebben a tárgykörben semmilyen szerepet nem adott ennek a szervnek. Így közvetett módon kiterjesztette a kétharmados törvény szervezeti hatályát, amivel érintette a törvény koncepcionális tartalmát is. Az AB figyelembe vette a döntés alátámasztására, hogy az átvett tárgykört (titkos információgyűjtés) történetiségében a magyar közjogi berendezkedés minősített többséggel, vagyis széleskörű egyetértéssel szabályozta.
[25] Ezt az értelmezést megtartja a 25/2015 (VII. 21.) ABH is, amely alaptörvény-ellenes mulasztást állapított meg és külön rögzítette, hogy a megalkotni elmulasztott átmeneti rendelkezéseket nem sarkalatos törvény megalkotása útján orvosolhatja a jogalkotó.
[26] Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye.
[27] Dr. Varga Zs. András alkotmánybíró különvéleménye.
[28] Dr. Varga Zs. András alkotmánybíró különvéleménye.
[29] Forrás: http://www.parlament.hu/documents/static/biz40/bizjkv40/TAB/1502271.pdf
[30] Forrás:
[31] Barna Dániel-Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr: Stabilitás vagy Parlamentarizmus? - A sarkalatos törvényekkel kapcsolatos egyes jogalkotási problémák
http://www.arsboni.hu/wp-content/uploads/2014/02/ArsBoni_2013_1.pdf
[32] pl. 104. § (1) E törvény
a) 74. §-a az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése és 23. cikke,
...
h) 85. és 86. §-a az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése,
i) 96. §-a az Alaptörvény 4. cikk (5) bekezdése,
j) 97. §-a az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése, 2. cikk (1) bekezdése és 35. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(2) E törvény 103. § (3) bekezdése az (1) bekezdés a)-j) pontjaiban foglaltak alapján sarkalatosnak minősül.
[33] 1/1999. (II. 24.) ABH.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Igazságügyi Minisztérium titkárságvezető, Jogszabályelőkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság.
Visszaugrás
