A pénzügyi békéltetés fellendülésében a XXI. század eddigi legnagyobb gazdasági válsága jelentős mértékben közrejátszott. A 2007-2008-as amerikai másodlagos jelzáloghitelpiacról indult, majd globális pénzügyi válságként emlegetett gazdasági recesszió számos területen hozott változást. A krízis bekövetkeztében a pénzügyi szektor meghatározó, vezető szereplői közül többen is oroszlánrészt vállaltak. A topmenedzserek, könyvvizsgáló cégek, hitelminősítők túlzott kapzsiságból eredő, végzetes összjátéka a lakossági befektetők, fogyasztók millióit károsította meg, vagy tette tönkre egy életre. A fogyasztói bizalom a klasszikus pénzügyi intézmények felé jelentős mértékben lecsökkent, aminek köszönhetően többen a bankoktól elfordulva, más alternatív megoldásokat kezdtek keresni pénzügyeik intézését illetően.[1] Másrészről a gondatlanul kibocsátott pénzügyi termékek elértéktelenedése rengeteg jogvitát generált, beleértve a kifizetetlen követelések behajtását, a biztosítékok érvényesítését és a gondatlanságon vagy a gondossági kötelezettség megszegésén alapuló követeléseket. A nagy peres ügyterhelés fokozta az alternatív vitarendezési eljárások iránti érdeklődést.[2] A vállalati szektor részéről a pénzügyi békéltetés felé fordulás már az 1980-as évektől is egyre népszerűbb tendenciát mutatott. Észszerű és költséghatékony megoldásnak tekintettek és tekintenek rá a sokszor több évig, vagy akár évtizedig elhúzódó peres jogérvényesítéssel szemben. A peres eljárások nyertesei sok esetben hatalmas áldozat árán tudnak csak érvényt szerezni a követelésüknek, az ügyek végén így kvázi vesztesként érezhetik magukat ők is.[3]
A tanulmány következő fejezetében a fogyasztóvédelem intézményének hazai bemutatása, elsősorban a fogyasztókat védő jogszabályi háló szellemiségének, alapvonalainak ismertetése a célom. Úgy gondolom fontos tisztában lenni azzal, hogy a jogalkotó miként igyekszik az alá-fölé rendeltséget tükröző fogyasztói viszonyba akként beavatkozni, hogy a gyengébb fél oldalán különböző szerződési biztosítékok kikötését, valamint egyes kontraktuális rendelkezések kivételének tilalmát rögzíti. A fogyasztói jogviszony elemzése után szó lesz az alternatív vitarendezésről, annak keretében pedig bővebben a pénzügyi békéltetés mint konfliktuskezelő megoldás használatáról, jelentőségéről, rövid történeti hátteréről. Végül, de nem utolsósorban a hatályos, magyarországi pénzügyi békéltetésre vonatkozó normatív keretet, valamint a gyakorlati kihívásokat tárom fel.
A fogyasztóvédelmi jog célja egy egyensúlyi helyzet megteremtése a piaci viszonyok két szereplője, a fogyasztó és a vállalkozás között. Különösen fontos ez a törekvés a globális világgazdaságban, ahol egyes multinacionális vállalatok tíz vagy akár száz országot átfogó struktúrájú birodalommal rendelkeznek, anyagi és tudásbeli fölényük, informáltságuk és technológiai hátterük olyan fölérendeltségi helyzetbe pozicionálja őket, amely miatt az átlagos magánszemély fogyasztók hátrányban érezhetik magukat egy esetleges vitás kérdés eldöntésekor.
A magyar jog fogyasztóvédelmi szabályai klasszikusan közjogi és magánjogi jelleg szerint oszthatók fel. A közjogi elemek között találunk státus- és magatartási szabályokat, közjogi engedélyeket, szankciókat. Ebben a dimenzióban a fogyasztóvédelem feladatát a közigazgatási apparátus, szakmai kamarák, társadalmi szervek és természetesen a bíróságok látják el. A magánjogi szempontú védelem kellékei, hasonlóan a közjogiakhoz, státus- és magatartási normákat, szankciókat, a jogérvényesítés különös szabályait, továbbá egyéb, speciális szabályozási technikákat tartalmaznak. Utóbbi esetben a fogyasztók védelme érdekében az állam a különböző jogterületeken elfogadott jogi aktusokkal avatkozik be a gazdasági folyamatokba. A polgári jog (szerződési jog, kártérítési jog), a közigazgatási jog és a büntetőjog területei mellett a versenytörvényben is találhatók bizonyos fogyasztóvédelemmel kapcsolatos rendelkezések, amelyeket a Gazdasági Versenyhivatal vagy a bíróságok hajtanak végre (magánjogi végrehajtás).[4]
A hatályos fogyasztóvédelmi törvény beiktatásával az Országgyűlés célja, olyan szabályozás létrehozatala volt, amely biztosítja a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni érdekek védelméhez, a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz, a hatékony jogorvoslathoz, továbbá az egyesületeken keresztül történő fogyasztói érdekképviselethez fűződő érdekek - védelmét, továbbá a jogérvényesítéshez szükséges intézményrendszer továbbfejlesztését.[5]
- 39/40 -
A magyar magánjogi kódexben, azaz a polgári törvénykönyvben is számos, fogyasztókat érintő, érdekeiket védő rendelkezést iktatott be a jogalkotó. Ilyennek minősülnek a teljesség igénye nélkül a szerződéskötések szabályozása előírásoknál a feltűnő értékaránytalanság kizárásának tilalma[6], a fogyasztói jogot csorbító feltétel kikötésének tilalma, amely a kontraktusok semmisségét vonja maga után, továbbá a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmisnek minősül a fogyasztónak a jogszabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata is.[7] A törvény külön nevesíti a fogyasztói szerződésekben előforduló tisztességtelennek minősülő kikötéseket. Ezek alapján tisztességtelennek minősül különösen az a kikötés, amely a megállapodás bármely feltételének értelmezésére a vállalkozást egyoldalúan jogosítja, kizárólagosan a vállalkozást jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e, a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a vállalkozás nem teljesíti a szerződést, lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződéstől bármikor elálljon, vagy azt felmondja, ha a fogyasztó ugyanerre nem jogosult. A fizetési feltételek terén szintén tisztességtelen és kizáró feltétel - többek között - a vállalkozás tartozásának más személy által, a fogyasztó hozzájárulása nélkül történő átvállalása vagy ha a vállalkozásnak pénztartozás teljesítésére negyvenöt napnál hosszabb határidőt biztosítanak a felek, továbbá, ha egy kontraktus a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, abban az esetben ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít.[8]
Az imént bemutatott jogszabályi rendelkezések alapján is levonhatjuk a következtetéseket, hogy a gazdasági életben számos olyan lehetőség és veszély leselkedik a fogyasztókra, amelyek megfelelő jogszabályi biztosíték nélkül rendkívül kellemetlen helyzetet teremthetnek. Ugyanakkor a jogalkotó ennek a rendkívül gyorsan fejlődő területnek minden elemét nem szabályozhatja le, éppen ezért nap mint nap új és új jogértelmezési kérdés merül fel a piaci viszonyok létrejötte során. Ezen kérdések sokszor a bíróságokon kötnek ki, a részt vevő felek idejét és pénztárcáját nem kímélő eljárások keretében. Ugyanakkor lehetőség kínálkozik alternatív megoldásokra is.
Az alternatív vitarendezés (Alternativ Dispute Resolution, ADR)[9] egy olyan gyűjtőfogalomként írható le, amely az igazságszolgáltatási rendszerrel párhuzamosan működő azon módszereket foglalja magában, amelyek célja a jogviták megoldása. Legfontosabb jellemzője, hogy az érintetteket olyan helyzetbe hozza, ahol adottak a feltételek, hogy saját maguk próbálják meg rendezni a köztük lévő vitás helyzetet, és olyan megoldást találjanak, amely a résztvevők számára elfogadható. Az alternatív vitarendezés abban is különbözik a hagyományos peres eljárásoktól, hogy a felek érdekeit és igényeit maximálisan figyelembe véve igyekszik lezárni a vitákat, ami növeli a résztvevők bizalmát a vitarendezési folyamatban. Az alternatív vitarendezési módszerek leggyakrabban egy pártatlan és a vitában álló felek által választott vagy legalábbis általuk kölcsönösen elfogadott személy vagy testület közreműködésével működnek.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
