Napjainkban a hazai gazdasági élet meghatározó szereplői a gazdasági társaságok, melyek különböző ügyletek folytán kisebb-nagyobb adósságokat halmozhatnak fel. Amennyiben tartozásaikat önként nem akarják vagy nem tudják teljesíteni, a hitelezők kénytelenek állami kényszer útján kikényszeríteni a teljesítést. A gazdasági életben a cégekkel szembeni hitelezői követelések behajtásának a leggyakoribb módjai a bírósági végrehajtás, illetve a felszámolási eljárás. A végrehajtási eljárást mindig megelőzi egy peres vagy nemperes (általában közjegyző előtt zajló fizetési meghagyásos eljárás), míg a felszámolási eljárást a törvényben meghatározott feltételek megléte esetén közvetlenül is meg lehet indítani a veszteséges céggel szemben.
Tanulmányom első felében a két eljárásra vonatkozó normaanyagot kívánom ismertetni az egyes eljárások jogi szabályozása, hasonló jogintézményei, eszközei, eljárási szereplői bemutatása révén. A dolgozatom második felében pedig a két eljárás között közvetlen kapcsolatot jelentő, a csőd- és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban Cstv.) 38.§-ának, és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban Vht.) 55.§ (1) bekezdésének részletes ismertetésével és a jogi szabályozásra épülő bírósági, végrehajtói és felszámolói gyakorlattal foglalkozom, felhívva a figyelmet a jogalkotó által nem, illetve - véleményem szerint - nem kellő pontossággal szabályozott, és ezáltal a joggyakorlat számára problémát okozó kérdésekre.
A két nemperes eljárás ismertetése előtt szükségesnek tartom a pénzkövetelés érvényesítésének mechanizmusát górcső alá venni, és behatóbban megvizsgálni.
A pénzkövetelés érvényesítése során feltételezhetjük azt, hogy a kötelezett önként nem fog teljesíteni, vagy megnehezíti a követelés érvényesítését. A jogosult későbbi mozgásterét, lehetőségeit a követelések realizálására irányuló eljárásokban nagyban meghatározzák a követelés keletkezésekor alkalmazott megoldások, kikötött biztosítékok.
A pénzkövetelés érvényesítésének első fázisa maga a követelés keletkezése. Ez különböző tényállásból fakadhat. A követelés érvényesítése szempontjából a legnagyobb mozgástere a jogosultnak a szerződések érvényesí-
- 102/103 -
tése körében van, mivel a szerződések jogára irányadó diszpozitivitás ad a leginkább lehetőséget arra, hogy a szerződő fél már a követelés keletkezésekor igyekezzen igényének érvényesítését megkönnyíteni, például: szerződési biztosítékok alkalmazásával.
A jogszabályok által elismert követelés lényegi eleme, hogy annak teljesítését a jogosult követelheti. Az esedékessé vált követelés alapvetően kétféleképpen mehet teljesedésbe: a kötelezett önként teljesít, vagy a kötelezett teljesítését állami kényszerrel érvényesítik. Az állami kényszer útján történő érvényesítés általában két szakaszban zajlik. Az első szakaszban megvizsgálásra kerül, hogy a követelés teljesítésének kötelezettsége a konkrét egyedi ügyben fennáll-e. Az alapvető cél az, hogy az állam erre hivatott szervei által lefolytatott eljárásokban - az esetek túlnyomó többségében a bíróságok peres vagy nemperes eljárásokban - eldöntsék a felek egymással szembeni jogállapotát. A követelés állami kényszer útján történő érvényesítésének második szakasza pedig a követelésnek a tényleges realizálása.[1]
A követelések érvényesítésének hagyományos mechanizmusában a teljesítésre kötelező bírósági határozat megszületése után ismét felmerül két lehetséges út: a kötelezett teljesítheti önként a határozatban felmerült kötelezettségét, vagy szükségessé válik, hogy a jogosult lépéseket tegyen a követelés behajtása érdekében. Az önkéntes teljesítés hiányában a követelés teljesítésének kikényszerítésére végső soron valamilyen állami eljárás keretében kerül sor. Ilyen kényszereljárás egyrészt a bírósági végrehajtás, amely az adós egyes vagyontárgyait vonja egyedi vagyoni végrehajtás alá, és akár természetes személyek, akár gazdálkodó szervezetek ellen igénybe vehető. A kényszereljárások másik tipikus formája a felszámolási eljárás, amely az adós vagyonát, mint egészet vonja univerzális vagyoni végrehajtás alá, és kizárólag a gazdálkodó szervezetek ellen vehető igénybe.[2]
A vagyoni végrehajtás ezen két típusának megkülönböztetése alapján beszélhetünk teljes (totális, univerzális, általános, egyetemes) végrehajtásról, amikor a behajtás az adós teljes vagyonát a maga egészében ragadja meg és fordítja a tartozások kielégítésére, valamint egyedi (szinguláris, különös, különleges) vagyoni végrehajtásról, mely esetén az adós egyes vagyontárgyait (vagyoni jogait) külön vonják végrehajtás alá. Ez utóbbi eljárás azonban az adós jogalanyiságát nem érinti.
Az egyedi vagyoni végrehajtáson belül elkülöníthető a közvetlen, a közigazgatási és a bírósági végrehajtás, míg a teljes vagyoni végrehajtás tipikus példája a felszámolási eljárás, melynek végén az eljárás alá vont gazdasági társaságot megszüntetik. Mindkét vagyoni végrehajtás nemperes eljárás. E kétfajta végrehajtás típus között a következő összefüggések állnak fenn: egyrészt az egyedi végrehajtás eredménytelensége indokul szolgálhat a teljes vagyoni végrehajtáshoz, másrészt a már megindult teljes végrehajtás útját állhatja a korábban megindult egyedi végrehajtási eljárásoknak, mintegy magába olvasztva azokat.[3]
- 103/104 -
Az alapvető eljárási szabályok törvényi szinten kerültek rögzítésre. A bírósági végrehajtás alapvető szabályait a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban Vht.) tartalmazza, míg a felszámolási eljárás szabályanyaga a csőd- és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben (továbbiakban Cstv.) található.
Mindkét jogszabálynak háttérjogszabálya - a bírósági nemperes eljárásra tekintettel - a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban Pp.).
A Vht. 9. §-a szerint azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Cstv. 6.§ (3) bekezdése szerint azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a felszámolási eljárásban
a) nincs helye félbeszakadásnak;
b) a vitatott igény elbírálására irányuló és a kifogás alapján indult eljárást kivéve nincs helye beavatkozásnak, és a beavatkozás vagy perbehívás bejelentésének legkésőbb a vitatott igény, illetve a kifogás elbírálása tárgyában hozott elsőfokú határozat meghozataláig van helye;
c) az eljárás szünetelésének csak kérelemre, a 26. § (4) bekezdésben foglaltak esetén van helye azzal, hogy három hónap szünetelés elteltével az eljárás megszűnik;
d) a Cstv.-ben nevesített eseteket kivéve nincs helye az eljárás felfüggesztésének a fizetésképtelenséget megállapító végzés meghozataláig.
Mint a fenti jogszabályhelyekből látjuk a Vht. esetén általános jelleggel - a nemperes eljárások sajátosságaira történő eltérések kivételével - a Pp. alkalmazását írja elő a jogalkotó, míg a felszámolási eljárások esetén a nemperes jelleg mellett még bizonyos taxatíve felsorolt megszorításokat is tesz.
A Pp.-n kívül még számos törvény kapcsolódik a két jogterülethez, például az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény határozza meg azt, hogy az eljárások megindulásakor a kérelmezőnek mekkora összegű illetéket kell lerónia. Továbbá például a zálogjog alapján érvényesítendő követelések
- 104/105 -
esetén elengedhetetlen a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) zálogjogi szabályainak ismerete.
A jogforrási hierarchiát tekintve számos rendelet van, ami a végrehajtási, illetve a felszámolási eljárásokat szabályozza. A végrehajtási jog területén példaként említeném a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 8/2021. (X. 29.) SZTFH rendeletet, illetve a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX. 8.) IM rendeletet.
A felszámolási eljárással kapcsolatos számos tárgykört is rendeleti szinten szabályoz a jogalkotó, ilyen például a Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségterítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet.
"Magánjogi oldalról megközelítve a bírósági végrehajtás olyan önálló, törvényileg szabályozott eljárás, amelyben állami vagy meghatározott szempontból azzal azonosnak minősülő szerv, elsősorban vagyoni kényszer alkalmazása révén juttatja érvényre az állam által, a konkrét egyedi ügyben fennállónak ismert és kikényszeríthető alanyi jogot, vagy előzetesen biztosítja a konkrét egyedi ügyben történő elismerés vagy kikényszeríthetőség előtt védelemben részesített alanyi jog későbbi érvényre juttatását. A magánjogi igények érvényesítése mellett a vagyoni jellegű büntető szankciók (pl. pénzbüntetés, pénzbírság, rendbírság) realizálása során is - az adott szankciók vagyoni természete miatt - a bírósági végrehajtás intézményeit kell alkalmazni."[4]
A bírósági végrehajtás számos jogággal, mint például a polgári joggal, családjoggal, gazdasági joggal, büntetőjoggal, munkajoggal, közigazgatási joggal áll kapcsolatban, és mint eljárásjogi jogterület, e jogágak anyagi jogi rendelkezéseinek érvényesülését szolgálja.[5]
A Vht. különbséget tesz általános végrehajtási eljárás és különleges végrehajtási eljárás között. Az általános szabályok szerinti végrehajtási eljárás a belföldi végrehajtható határozaton alapuló pénzkövetelés kielégítésére irányul. Ezzel szemben a különleges végrehajtási eljárások meghatározott cselekmények végrehajtására, kielégítés helyett a követelés biztosítására, külföldi határozat végrehajtására irányulhatnak. A különleges végrehajtási eljárások köre 2009. január 1-jétől kiegészült a zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítésére irányuló eljárással.
A felszámolási eljárás a fizetésképtelen adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetésére irányuló eljárás, melynek során a hitelezők követeléseinek az adós gazdálkodó szervezet vagyonából történő lehetséges mér-
- 105/106 -
tékű kielégítésére a törvényben szabályozott módon és sorrendben kerül sor.
Végrehajtási eljárásnál megkülönböztetjük a végrehajtást elrendelő és a végrehajtást foganatosító bíróságot. Ez a két bíróság nem minden esetben azonos.
A Vht. 225.§ (6) bekezdése szerint a végrehajtást elrendelő bíróságnak azt a bíróságot kell tekinteni, amely a végrehajtható okirat kiállítására jogosult. Azt, hogy mely bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel a végrehajtás elrendelésére, taxatív felsorolással a Vht. 16.§-a határozza meg. Végrehajtást foganatosító bíróságnak - ha e törvény másként nem rendelkezik - azt a bíróságot kell tekinteni, amely mellé az eljáró önálló bírósági végrehajtót kinevezték.
Míg a felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes törvényszék hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozó, nemperes eljárás. Az eljárást az adott törvényszék gazdasági ügyszaka folytatja le. Ez az illetékességi szabály irányadó akkor is, ha az adós az eljárás alatt, az eljárást befejező végzés jogerőre emelkedéséig a székhelyét más cégbíróság illetékességi területére helyezte át.
A végrehajtó és a felszámoló jogállását tekintve meglehetősen eltérő rendelkezéseket tartalmaz a Vht. és a Cstv.
Az eljárást foganatosító személy jogállásának bemutatása előtt érdemes tisztázni, hogy az adott végrehajtási, illetve felszámolási ügy kiosztása milyen elvek alapján történik, mi határozza meg, hogy az eljárást melyik végrehajtó, illetve felszámoló folytatja le.
A Magyar Végrehajtói Kar hivatali szerve az ügyeket az érkezés sorrendjében egyesével osztja ki az ugyanazon járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtók között. Az ugyanazon adóssal szemben elrendelt újabb végrehajtási ügyet az az önálló bírósági végrehajtó kapja meg, akinek a részére az ugyanazon adóssal szemben indult másik, még folyamatban lévő végrehajtási ügye már kiosztásra került. Amennyiben ez a szabály a Vht. 32. § (1) bekezdésével nem mutat egyezőséget, akkor a Vht. általános illetékességi szabályai szerint kerül a végrehajtási ügy kiosztásra. Ha az utóbb érkezett végrehajtási ügyben eltérő a végrehajtást kérő személye, akkor az önálló bírósági végrehajtó a fenti kiosztásból egyszer kimarad.
Az egyetemlegesen felelős adósok elleni végrehajtási ügyeket - ha azt a végrehajtást kérő kéri - ugyanaz az önálló bírósági végrehajtó kapja meg. Azon önálló bírósági végrehajtó, aki e rendelkezés alapján több végrehajtási ügyet kapott, annyiszor kimarad a kiosztásból, ahány az alapügyhöz kapcsolódó egyetemleges ügyet kapott.
Felszámolási eljárásnál a bíróság elektronikus, véletlenszerű kiválasztás segítségével haladéktalanul kirendeli a
- 106/107 -
felszámoló szervezetet. Az eljáró felszámoló kirendelése átlátható, ellenőrizhető módszertan szerint és olyan elvek alapján történik, amelyek biztosítják az eljárás hatékony lefolytatásához szükséges felszámolói kapacitásokat, a felszámolók arányos munkaterhelését, és figyelembe veszik a felszámoló, valamint az adós gazdálkodó szervezet földrajzi elhelyezkedését. Felszámolóként az a gazdálkodó szervezet rendelhető ki, amely szerepel a felszámolók névjegyzékében. A felszámolóként kirendelhetők szervezetek körét a Kormány rendelettel állapítja meg.
A végrehajtási eljárás tényleges foganatosítását a Vht. 225.§ (1) bekezdése szerint az önálló bírósági végrehajtó, az önálló bírósági végrehajtó-helyettes, és a végrehajtójelölt végzi.
Az önálló bírósági végrehajtó igazságügyi feladatot ellátó önálló jogállású személy, aki nem áll szolgálati viszonyban a bírósággal. A végrehajtói tevékenységet a korlátolt felelősségű társasághoz hasonló működésű, végrehajtó iroda keretében végezheti, ez azonban nem érinti a végrehajtó működésének hatósági jellegét.
Az önálló bírósági végrehajtót az igazságügyi miniszter nevezi ki hét évre, de legfeljebb a 65. életéve betöltésének napjáig, meghatározott székhelyre és meghatározott járásbíróság mellé. A Vht. kógens rendelkezései alapján önálló bírósági végrehajtóvá az a 24. életévét betöltött magyar állampolgár nevezhető ki, aki az országgyűlési képviselők választásán választható. Szakmai végzettségét tekintve pedig egyetemi jogi végzettséggel rendelkezik, a végrehajtói szakvizsgát letette, és kétéves bírósági végrehajtó-helyettesi gyakorlatot szerzett. A végrehajtó kizárására és összeférhetetlenségére a Pp.-nek a bíró kizárására vonatkozó szabályai az irányadóak, és a végrehajtót titoktartási kötelezettség terheli.
A felszámolók névjegyzékébe olyan gazdasági társaság vehető fel, melynek nincs köz- és egyéb tartozása, vállalja biztosíték nyújtását, nem tagja korlátlan felelősségű gazdasági társaságnak. A felszámoló cég az adós felszámolásának lefolytatására felszámolóbiztost nevez ki, aki a felszámoló nevében jár el, megbízási, tagsági vagy munkaviszony alapján. Felszámolóbiztos büntetlen előéletű személy lehet, aki nem áll felszámolóbiztosi vagy felszámolói tevékenységben való közreműködést kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, nem áll fenn vele szemben összeférhetetlenségi, illetve kizáró ok. Felszámolóbiztosnak csak felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező olyan személy jelölhető ki, aki legalább egy év időtartamú, felszámoló szervezetnél töltött szakmai gyakorlatot tud igazolni. A kijelölést megelőzően a felszámoló számára nyilatkozatot kell tenni arról, hogy nem esik kizáró ok alá, továbbá az adott eljárásban a személyével összefüggésben nem áll fenn összeférhetetlenségi ok.
- 107/108 -
A jogálláshoz szorosan kapcsolódik az egyes személyek polgári jogi értelemben vett felelőssége.
A végrehajtó és a felszámoló felelőssége azonos, a tevékenységük során a tőlük elvárható gondossággal kötelesek eljárni, a polgári jogi felelősség szabályai szerint felelnek minden olyan kárért, amely abból kifolyólag keletkezett, hogy a jogszabály rendelkezéseinek nem megfelelően jártak el. A kártérítési felelősségükből eredő igények fedezésére a működésük megkezdése előtt biztosítékadásra kötelesek.[6]
A jogállási kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik a foganatosító személyek díjazásának szabályozása.
A Vht. 254.§-a rendelkezik a végrehajtó díjazásáról. Kimondja, hogy a végrehajtót a tevékenységéért - a jogszabályba foglalt végrehajtói díjszabás szerint megállapított - díj és költségtérítés illeti meg. A végrehajtó díja munkadíjból és jutalékból áll, ezen felül jogosult az eljárással kapcsolatban felmerült költségei megtérítésére. A munkadíj a végrehajtási ügyértékhez vagy az eljárásra fordított időhöz, továbbá az elvégzett eljárási cselekményekhez igazodik. Jutalék a végrehajtási eljárás eredményessége vagy részbeni eredményessége esetén jár a végrehajtónak függetlenül attól, hogy a teljesítés a végrehajtóhoz vagy a végrehajtást kérőhöz pénzben vagy természetben történt.
A konkrét díjtételekre (munkadíj, költségátalány, készkiadás, behajtási jutalék, végrehajtói kézbesítés költsége), ezek megfizetésének esedékességére, és a végrehajtói díjjegyzékre vonatkozó részletszabályokat a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 8/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet tartalmazza.
A Cstv. alapján a felszámoló az általa elvégzett munkáért díjazást és igazolt költségeinek a megtérítését kérheti.
A Cstv. 59. § (1) bekezdése szerint a felszámoló díjának összege a felszámolás során az eladott vagyontárgyak bevétele és a befolyt - a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett - követelések pénzbevétele együttes összegének 5%-a (ha a felszámolási eljárást a csődeljárás megszüntetésével egyidejűleg rendelték el, akkor 3%-a), de legalább 300.000,- Ft. Az adós felszámolás alatti tevékenysége esetén az ebből eredő bevétel 2%-a vehető díjként figyelembe. A bíróság ettől a mértéktől különösen bonyolult ügyben eltérhet, és a felszámoló díját ennél magasabb összegben állapíthatja meg. Az egyszerűsített felszámolási eljárásban a felszámoló díja 300.000,- Ft, továbbá a felszámolás során eladott vagyontárgyak bevétele és a befolyt - a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett - követelések pénzbevétele együttes összegének 1%-a.
A jogi szabályozás értelmében a végrehajtó és a felszámoló is mindig hozzájut az őt megillető díjazáshoz. Mivel a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérőnek kell megelőlegezni a végrehajtó díjának és a költségének
- 108/109 -
arányos részét, enélkül a végrehajtási eljárás szünetel. Behajtás esetén pedig a végrehajtási költségeket kell először megtéríteni. A felszámoló esetén, ha van behajtás, akkor abból kerül kifizetésre a díja, ha nincs, akkor pedig az állami költségvetésből.
A végrehajtási eljárásban végrehajtást kérő az, akit a végrehajtási jog megillet, adós, vagy kötelezett az, aki ellen a végrehajtási eljárás irányul. Fontos kritérium a felekkel szemben, hogy a polgári eljárásjog szabályai szerint jog-és cselekvőképességgel rendelkezzenek, avagy kiskorú fél esetén törvényes képviselőjük legyen, továbbá, hogyha az adós jogi személy, ne álljon felszámolás hatálya alatt.
A felszámolási eljárásban hitelezőnek minősül
- a felszámolás kezdő időpontjáig az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton vagy más végrehajtható okiraton alapuló nem vitatott vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, vagy
- a felszámolás kezdő időpontja után mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van és azt a felszámoló nyilvántartásba vette.
A Cstv. adósnak minősíti azt a gazdálkodó szervezetet, amely a már lejárt tartozását annak esedékességekor nem tudta kiegyenlíteni (azaz amely már fizetésképtelen helyzetben van) és azt a gazdálkodó szervezetet is, amelynek a tartozása még nem járt le, de azt a lejáratkor előre láthatóan, a jövőben nem tudja majd kiegyenlíteni (ez utóbbi helyzetet nevezzük fenyegető fizetésképtelenségnek).
A Cstv. 3.§ (1) bekezdés a) pontja határozza meg a felszámolás alá vonható gazdálkodó szervezetek körét.
A két eljárásban érvényesülő hitelezőfogalom közös eleme, hogy csak pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés jogosultja minősülhet hitelezőnek.
A végrehajtási eljárás két fő szakaszra oszlik, a végrehajtás elrendelésének és a végrehajtás foganatosításának periódusára.
A bírósági végrehajtás rendszerint nem előzmény nélküli. A végrehajtási eljárást egy másik eljárás (például: polgári peres eljárás vagy közjegyző előtt indult fizetési meghagyásos eljárás) előzi meg, melyben akár több éven keresztül tisztázódik a jogvita, és ebben születik meg a követelés fennállását igazoló, a végrehajtás alapjául szolgáló okirat, a Vht. 10. §-a szerinti végrehajtható okirat.
Ezért a végrehajtás elrendelésekor az elrendelő szervnek (bíróság, illetve közjegyző) csupán a Vht. 13.§ (1) bekezdésében foglalt feltételek meglétét kell vizsgálnia. Ezen feltételek a következők:
- a végrehajtandó határozat kötelezést (marasztalást) tartalmaz,
- 109/110 -
- jogerős vagy előzetesen végrehajtandó, és a
- teljesítési határidő letelt.
Tehát a végrehajtás elrendelése a végrehajtható okirat kibocsátása révén történik, ennek során születik döntés arról, hogy van-e helye végrehajtásnak, fennállnak-e a végrehajtás feltételei.
A végrehajtás foganatosítása során pedig ténylegesen realizálódik a jogi szankció, a követelés behajtása érdekében végrehajtási cselekmények történnek pl. inkasszó, foglalás, árverés.
A felszámolási eljárás hivatalból vagy a hitelező kérelmére indul meg.
Hivatalból rendeli el a bíróság az adós felszámolását, amennyiben az adóssal szemben lefolytatott csődeljárásban csődegyezség nem jött létre, vagy az egyezség a jogszabályokban foglaltaknak nem felelt meg, az eljárás megindítható még a cégbíróság vagy a büntetőügyben eljáró bíróság értesítése alapján.
A felszámolási eljárás elrendelhető az adós, a hitelező, vagy az adós végelszámolójának kérelmére is. Ha a felszámolási eljárás megindítását a hitelező kéri, a kérelemben meg kell neveznie az adós tartozásának jogcímét, a lejárat időpontját és annak rövid ismertetését, hogy az adóst miért tartja fizetésképtelennek. A hitelezőnek a kérelemében foglaltakat okirattal is igazolnia kell.
Ha a felszámolási eljárás lefolytatását a hitelező kérte, a bíróság a kérelem benyújtásáról haladéktalanul értesíti az adóst és egyúttal felhívja, hogy 8 napon belül nyilatkozzon arról, hogy a kérelemben foglaltakat elismeri-e. A felszámolási eljárás során a bíróság az adós kérelmére a tartozás kiegyenlítésére legfeljebb 45 napos határidőt engedélyezhet. Ha az adós a tartozását kiegyenlíti, és a hitelező a kérelmétől eláll, a bíróság a felszámolási eljárást megszünteti.
A Cstv. 27.§ (2) bekezdése szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha
a) az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 20 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólításra sem teljesítette, vagy
b) az adós a jogerős bírósági határozatban, fizetési meghagyásban megállapított teljesítési határidőn belül tartozását nem egyenlítette ki, vagy
c) az adóssal szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy
d) az adós a fizetési kötelezettségét csődeljárásban vagy felszámolási eljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette, vagy
e) a korábbi csődeljárást megszüntette, vagy
f) az adós, illetve a végelszámoló által indított eljárásban az adós tartozásai meghaladják a vagyonát, illetőleg az adós a tartozását (tartozásait) az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kielégíteni, és a végelszámoló által indított eljárásban az adós gazdálkodó szervezet tagjai (tulajdonosai) felhívás ellenére sem nyilatkoznak arról, hogy kötelezettséget vállalnak a tartozások esedékességkor történő kifizetéséhez szükséges források biztosítására. Ha a fenti feltételek
- 110/111 -
fennállnak, a bíróság az adós felszámolását végzéssel elrendeli, és kirendeli a felszámolót.
A felszámolás második szakaszát az eljárás foganatosítása képezi. Ha az adós felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedett, ezt követően a bíróság haladéktalanul intézkedik, hogy a végzés a Cégközlönyben közzétételre kerüljön. A közzétételnek tartalmaznia kell a hitelezőknek szóló azon felhívást, miszerint az ismert követeléseiket 40 napon belül jelentsék be a felszámolónak. A felszámolás elrendeléséről a bíróság a Cstv.-ben meghatározott állami szerveket értesíti. A felszámoló az adós vagyonát felméri, követeléseit behajtja.
A felszámolási eljárás befejezéseként a felszámoló zárómérleget és vagyonfelosztási javaslatot készít, és azokat beterjeszti a bíróságra. Ezeket az iratokat a bíróság megküldi a hitelezőknek. Amennyiben a hitelezők az iratokat nem vitatják, a bíróság végzéssel elfogadja azokat és a felszámoló kiegyenlíti a hitelezők tartozásait a vagyonfelosztási javaslat alapján.
A Vht. és a Cstv. is tartalmaz egy hasonló jogintézményt, amely az egyes eljárások elrendelése előtt a végrehajtást kérői, illetve hitelezői követelés későbbi kielégítésének a védelmére szolgál, biztosítva a fedezetet.
A Vht. 185. §-a szerint, ha a követelés teljesítése érdekében a végrehajtha-
tó okiratot még nem lehet kiállítani, a végrehajtást kérő azonban valószínűsítette, hogy a követelése későbbi kielégítése veszélyben van, a végrehajtást kérő kérelmére a bíróság biztosítási intézkedésként elrendeli a pénzkövetelés biztosítását, illetőleg a meghatározott dolog zárlatát. Biztosítási intézkedés akkor rendelhető el, ha a követelés olyan határozaton alapul, amelynek alapján egyébként végrehajtási lapot lehetne kiállítani, de erre azért nincs lehetőség, mert a határozat még nem jogerős, vagy nem előzetesen végrehajtható, illetőleg a határozat jogerős ugyan, de a teljesítési határidő még nem telt le. Biztosítási intézkedés elrendelése esetén a végrehajtó felhívja az adóst, hogy a biztosítandó követelést azonnal fizesse ki a kezéhez, amennyiben ennek nem tesz eleget, a vagyontárgyait lefoglalja. Az ingóság zárlatát elrendelő végzés esetén a végrehajtó az adós ingóságait foglalja le.
A bíróság felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségének megállapítását megelőzően szintén kérelemre rendeli ki az ideiglenes vagyonfelügyelőt, ha a hitelező valószínűsíti, hogy a követelése későbbi kielégítése veszélyben van, és a követelését közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolja, továbbá az ideiglenes vagyonfelügyelő díját bírósági letétbe helyezéssel megelőlegezte. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelését követően az adós gazdálkodó szervezet vezetője a gazdálkodó szervezet va-
- 111/112 -
gyonával kapcsolatban csak az ideiglenes vagyonfelügyelő előzetes hozzájárulásával köthet a rendes gazdálkodás körét meghaladóan szerződést, vagy tehet más jognyilatkozatot, ideértve a már létrejött szerződés alapján az adós részéről történő teljesítést.
A biztosítási intézkedés a végrehajtási eljárás elrendelésével, míg az ideiglenes vagyonfelügyelő közreműködése a felszámolás elrendelésével okafogyottá válik, ezért külön intézkedés nélkül ezek hatálya megszűnik.
Fontos tisztázni azt, hogy az adósi cég mely vagyontárgyai vonhatók végrehajtás, illetve felszámolás alá, mivel a Vht. és a végrehajtáshoz kapcsolódó egyéb jogszabályok, valamint a Cstv. egyes vagyontárgyakat az eljárás alól mentesnek minősít.
A bírósági végrehajtás során az adós vagyonát nem vonják el teljes egészében, alapvető cél, hogy a tartozás behajtása mellett az adós létfenntartása is biztosított legyen. A végrehajtó a fokozatosság elvét betartva köteles a végrehajtást foganatosítani. A végrehajtást kérő a rendelkezési joga alapján meghatározhatja az adós azon vagyontárgyainak körét, melyre a behajtást vezetni kéri.
A Vht.-ban foglalt szabályozás szerint olyan végrehajtásról beszélhetünk, amely egyedi vagyontárgyakra irányul. Maga a Vht. is egyedi vagyontárgyak, speciális vagyoni eszközök végrehajtás alá vonásáról rendelkezik, az adós teljes vagyonának elvonását, árverését, az adós vagyoni "megsemmisítését" kifejezetten tiltja.
A Vht. taxatíve felsorolja azon vagyoni elemeket, melyek mentesnek minősülnek a végrehajtás alól. A Vht. 74.§-a mondja ki, hogy mely juttatások minősülnek mentesnek a letiltás alól, a Vht. 79/A. (3) bekezdése szerint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, természetes személyt megillető pénzösszegnek mentes a végrehajtás alól az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének. Továbbá a Vht. 89.§ - 96/A.§-ai sorolják fel a végrehajtás alól mentes ingóságokat. Ezenkívül érdemes megemlíteni az adós foglalkozásához nélkülözhetetlen gépjármű lefoglalás alóli mentességéről szóló 13/2001. (X. 10.) IM rendeletet, mely a gépjármű becsértékéhez köti a bírósági végrehajtás során a természetes személy adós foglalkozásának (hivatásának) gyakorlásához nélkülözhetetlen gépjármű mentességét.
A felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a csőd- vagy a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. A gazdálkodó szervezet vagyona a tulajdonában (kezelésében) levő vagyon. A gazdálkodó szervezet vagyonaként kell figyelembe venni a leányvállalata vagyonát, tröszt esetében a tröszti vállalatok vagyonát.
A Cstv. rendelkezéséből következően a felszámolás alatt álló adóssal szem-
- 112/113 -
ben pénzkövetelés behajtása iránti végrehajtás már nem indítható, a jogosult, mint hitelező - a felszámolásra vonatkozó előírások szerint - érvényesítheti igényét. Felszámolási eljárás megindulása esetén, a felszámolási vagyonba nem tartozó vagyontárgyak kiadása (ingókiadás), lakás-, helyiségkiürítés, okirati meghatározott cselekmények végrehajtására irányuló végrehajtási eljárások - függetlenül a felszámolási eljárástól - lefolytathatók (például a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet adós volt munkavállalójának a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos igazolások kiállítására irányuló végrehajtási eljárás).
A Cstv. értelmező rendelkezései szerint a gazdálkodó szervezet vagyonába azok a vagyonelemek tartoznak, melyek a gazdálkodó szervezetre vonatkozó számviteli jogszabály befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősítenek.
A Cstv. 4.§ (3) bekezdése határozza meg azt, hogy mi nem tartozik a gazdálkodó szervezet vagyonába.
A két eljárásban a lefoglalt vagyon feletti rendelkezési jog eltérően alakul.
A végrehajtási eljárásban az adós cég tulajdonosi jogai megmaradnak, az egyes vagyontárgyak csupán lefoglalásra kerülnek, elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn rajtuk a végrehajtási eljárás befejeződéséig.
A felszámolási eljárásban a felszámolás kezdő időpontjától megszűnnek a tulajdonosok jogai, a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet.
A végrehajtó és a felszámoló eljárásukat tekintve meglehetősen eltérő eszköztárral rendelkeznek.
A bírósági végrehajtó a fokozatosság és az arányosság alapelvét szem előtt tartva az adós munkabérét, egyéb járandóságait lefoglalja, hatósági beszedési megbízást ad ki az adós pénzintézetnél kezelt vagyonára, ennek eredménytelensége esetén ingófoglalást foganatosít helyszíni eljárás keretében, illetve ingatlanfoglalást hajt végre a végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével. A helyszínen fellelhető ingóságok lefoglalásán kívül megkeresheti a gépjármű-nyilvántartót, légi-vízi jármű nyilvántartót, zálogjogi nyilvántartót, illetve más gazdasági társaságokban meglévő tulajdonosi jogviszony felderítése érdekében a cégbíróságokat. Az adós gazdálkodó szervezet vagyontárgyait - önkéntes teljesítésének hiányában - árverésen értékesíti és a végrehajtói költségek levonását követően a befolyt vételárat a jogosult részére kifizeti.
A felszámoló nyilvántartásba veszi a hitelezői követeléseket, felméri az adós vagyoni helyzetét, és a vele szemben támasztott követeléseket, ezután felszámolási mérleget, és ütemtervet készít. Az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondhatja, (kivéve: lakásbérleti szerződés, képzési-tanulói szerződések, munka-
- 113/114 -
szerződések, kollektív szerződések, kölcsönszerződések), a nem teljesített szerződésektől elállhat. A felszámolás kezdő időpontjától kezdve a munkáltatói jogokat a felszámoló gyakorolja, az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit - akár peres eljárásban is - érvényesíti, a gazdálkodó szervezet vagyonát pedig nyilvánosan, a forgalomban elérhető legmagasabb áron árverés vagy pályázat útján értékesíti. Amennyiben az eljárása során a hitelezők követeléseinek megtérüléséhez szükséges pénzeszköz befolyt, közbenső mérleget és vagyonfelosztási javaslatot készít.[7]
A végrehajtóval, valamint a felszámolóval való együttműködés kikényszerítésének célja az eljárások sikerének biztosítása.
A végrehajtási eljárásban a rendbírság és a büntető feljelentés szolgál eszközül a végrehajtóval való együttműködés kikényszerítésére. Ugyanis a végrehajtást foganatosító bíróság 500.000,- Ft összegig terjedő rendbírsággal sújtja az adóst, vagy a végrehajtási eljárásban közreműködésre kötelezett személyt, szervezetet, ha a végrehajtásból eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a végrehajtást végző hatóság intézkedésének eredményességét akadályozó magatartást tanúsít.
Ha a bírságolás eredménytelennek bizonyult, a végrehajtó ezt jelzi a bíróságnak, amely intézkedik a megbírságolt feljelentése iránt. Ugyanígy jár el a bíróság, ha saját hatáskörben észleli a feljelentésre alapot adó körülményt.
A felszámolási eljárásban az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének az együttműködési kötelezettsége részletesebben szabályozott, mint a végrehajtási eljárásban. A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője köteles a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal záróleltárt, valamint éves beszámolót, továbbá az eredmény felosztása után zárómérleget, adóbevallást és iratjegyzéket készíteni, a felszámoló részére tájékoztatást kell adnia az adós jogügyleteiről, illetve kötelezettségvállalásairól. A felszámolás elrendeléséről a munkavállalókat, az adós hitelezőit haladéktalanul tájékoztatnia kell. A cégről mindennemű információt a felszámolónak 30 napon belül át kell adnia.
Ha a vezető tisztségviselő a fent leírt kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan adatokat közöl, úgy a bíróság az előző évi jövedelmének 50%-áig vagy 2.000.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatja.
Ezenkívül a Cstv. rendelkezik az úgynevezett "wrongful trading" intézményéről, amely a hitelezőkkel szembeni korlátlan felelősséget alapozza meg azon vezető tisztségviselők jogellenes gazdálkodásával kapcsolatban, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 évben. Ugyanis a vezető tisztségviselők az ügyvezetési tevékenységüket a társaságuk érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni, azonban, ha a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, akkor már a hitelezői érdekek elsőd-
- 114/115 -
legessége érvényesül. Amennyiben a vezető tisztségviselő felróható módon nem tesz meg mindent a veszteségek csökkentése érdekében, ez esetben bármely hitelező vagy a felszámoló kérheti a bíróságtól az ügyvezető felelősségnek megállapítását a felróható magatartásával okozott károkért.[8]
A fizetésképtelenségi eljárásokhoz kapcsolódnak olyan büntetőjogi tényállások is, amelyek a hitelezők érdekeit sértő magatartásokat rendelik büntetni. Ezek a súlyos jogkövetkezmények kilátásba helyezése révén áttételesen szintén a hitelezők érdekeinek védelmét hivatottak biztosítani. A kielégítést veszélyeztető magatartások tanúsításától visszatarthatja az adóst az ilyen cselekményekhez kapcsolódó súlyos jogkövetkezmény kilátásba helyezése, illetve az ezek lehetőségével való szembesülés.[9]
A végrehajtási eljárással kapcsolatban a büntetni rendelt magatartásokat a Btk. 287.§-ban szabályozott zártörés vétségi és bűntetti alakzata, valamint a Btk. 288.§ szerinti "A bírósági végrehajtás akadályozása" tényállás szabályozza.
A felszámolásnál pedig a Btk. 404.§-ban szabályozott Csődbűncselekmény ír elő büntetőjogi szankciót.
Mind a zártörés, mind a csődbűncselekmény a végrehajtási, illetve a felszámolási eljárásban a fedezetül szolgáló vagyontárgyak eljárás alóli kivonását bünteti. Tehát a jogosultak érdekeit mindkét eljárásban büntetőjogi tényállások védik abban az esetben, ha a kötelezett a fedezetül szolgáló vagyont csökkenteni próbálja.
Amennyiben a végrehajtási vagy a felszámolási eljárás több követelés behajtására irányul, de a befolyt összeg nem fedezi valamennyi követelést, szükségképpen valamiféle sorrendet kell felállítani az egymással konkuráló igények között.
A kielégítési sorrend terén a különböző jogrendszerekben alapvetően három tényezőt tartanak szem előtt: az időbeliség elvét, az arányosítás elvét, illetve a jogcím szerinti kielégítés elvét.[10]
A végrehajtás során befolyt összegből mindenekelőtt a végrehajtási költségeket kell kielégíteni, melyek a végrehajtás kezdeményezésével, elrendelésével, és a foganatosításával merültek fel. Ha a befolyt összeg nem fedezi a behajtani kívánt valamennyi követelést, a kielégítési sorrendet a Vht. 165.§-a rögzíti.
A követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült, a bíróság (hatóság) által megállapított költséget és a követelés egyéb járulékait a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni. A kielégítési sorrendben előbb álló követelés teljes kielégítése után lehet a sorrendben hátrább álló követelést kielégíteni. Ha a befolyt összeg nem fedezi az azonos sorrendben felsorolt valamennyi követelést, e követeléseket arányosan kell kielégíteni.
A felszámolási eljárásnál a kielégítési sorrendet a Cstv. 57.§ (1) bekezdése határozza meg.
- 115/116 -
A bíróság a zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján végzéssel határoz a költségviselésről, a felszámoló díjáról, a hitelezői követelések kielégítéséről, az egyéb intézkedések megtételéről, a bankszámlák megszüntetéséről és egyidejűleg a felszámolás befejezéséről.
A fentiek alapján megállapítható, hogy mind a bírósági végrehajtásnál, mind a felszámolásnál a jogalkotó a követelések jogcímét vette alapul a kielégítési sorrend meghatározásánál. Mindkét eljárásban először az eljárással felmerült költségeket kell megtéríteni, és csak utána következnek a hitelezői követelések.
Összehasonlítva a kielégítési sorrendet a két eljárásban, megállapítható, hogy a felszámolásnál a zálogjoggal biztosított követelés elsőbbséget élvez a tartásdíj jellegű követeléshez képest. Ez a különbség abból adódik, hogy a két eljárásban részt vevő adósok személye és kötelezettségei mások.
A bírósági végrehajtási eljárás befejezését nem feltétlenül kontrollálja a bíróság, a végrehajtónak önálló hatásköre van a végrehajtás befejezésére a felszámolóval ellentétben.
Mind a Vht.-ban, mind a Cstv.-ben speciális szabályok vonatkoznak a zálogtárgyból történő kielégítésre.
A végrehajtási eljárásban az ingóságnak, mint zálogtárgynak az értékesítéséből befolyt összeget elsősorban a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére kell fordítani. Ha az ingatlan, továbbá a vízi, illetőleg a légi jármű értékesítéséből befolyt összegből jelzálogjoggal biztosított követelést is ki kell elégíteni, az ilyen követelést a Vht. 165. § (1) bekezdés d) -h) pontjában meghatározott követeléseket megelőzően kell kielégíteni. Jelzálogjoggal biztosított több követelés esetén e követeléseket a bejegyzett jelzálogjogok rangsorában kell kielégíteni. Érdekességként említhető, hogy a joggazdaságtan megközelítése szerint a zálogjog bírósági végrehajtás során történő érvényesítése kevésbé hatékony, mint a bírósági végrehajtáson kívüli igényérvényesítés.[11]
A felszámolásnál a zálogtárgyból való kielégítés kapcsán a Cstv. 49/D.§-a jogcím szerinti sorrendet határoz meg.
Mind a végrehajtási eljárásban, mind a felszámolási eljárásban komplex jogorvoslati rendszer érvényesül, mivel az eljárások elrendelésével és foganatosításával kapcsolatban is többféle jogorvoslat áll a felek rendelkezésére.
A végrehajtási eljárásban, ha a bíróság vagy a közjegyző a törvény megsértésével állította ki a végrehajtási lapot, akkor azt vissza kell vonni, ha ily módon végrehajtási záradék került kiállításra, azt törölni kell. Ha a bíróság a végrehajtást végzéssel rendelte el, ezen végzés ellen fellebbezésnek van helye. Ha a bíróság vagy a közjegyző a végrehajtható okiratot a kérelemtől eltérően állította ki, vagy a végrehajtható okirat kiállítását visszautasította, illetve megtagadta, ezen végzések ellen is fellebbezésnek van helye. Felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a másodfokon
- 116/117 -
jogerőre emelkedett olyan végzés ellen, amellyel a bíróság külföldi határozat végrehajtási tanúsítvánnyal való ellátásáról, illetőleg végrehajtásának elrendeléséről döntött.
Végrehajtás foganatosítása során a Vht. 217.§-a szerint a végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetve mulasztása ellen végrehajtási kifogást terjeszthet elő a fél vagy más érdekelt személy a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül, de legkésőbb 3 hónapon belül. A bíróságnak a végrehajtás foganatosítása során hozott végzései ellen fellebbezésnek van helye.
A felszámolási eljárásban mind a felszámolás elrendelése, mind a felszámolás foganatosítása során a bíróság által hozott határozatokkal szemben a Pp. szabályai szerint van helye fellebbezésnek és felülvizsgálatnak.
A Cstv. 51. §-a szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása miatt a sérelmet szenvedett fél, a hitelezői választmány, valamint a hitelezői képviselő a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a felszámolást elrendelő bíróságnál a felszámolóval szemben kifogással élhet. Az adós nevében kifogást a Cstv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott szervek képviselője nyújthat be.
A gyakorlatban nem kis gondot okoz az egyedi végrehajtási eljárás és a totális végrehajtási eljárás ütközése. A felszámolás és végrehajtás tulajdonképpen alá-fölérendeltségi viszonyban állnak egymással, mivel a felszámolás mintegy magába olvasztja az egyedi végrehajtást, tekintettel arra, hogy felszámolás kezdő időpontját követően az adott céggel szemben sem bírósági, sem más végrehajtási eljárás keretében vagyoni igény érvényesítésére nincs lehetőség.
A jogalkotó azt az esetet szabályozza, mikor is a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt rendelik el az adós felszámolását. Ugyanis a Cstv. 38.§ (1) bekezdése részletesen rendelkezik arról, hogy az adósi cég felszámolása esetén mi legyen a már folyamatban lévő végrehajtási eljárások sorsa.
A Cstv. 38. § (1) bekezdése szerint az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő - a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos - végrehajtási eljárásokat a végrehajtást foganatosító bíróságnak (hatóságnak) haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt, a végrehajtás költségeinek levonása után fennmaradó, de még ki nem fizetett pénzeszközöket a kijelölt felszámolónak kell átadni. Az adós ingatlanán, illetve bírósági, hatósági nyilvántartásba vett vagyontárgyán fennálló végrehajtási jog a felszámolás kezdő időpontjában megszűnik. A felszámoló a végrehajtói díjjegyzékben foglalt díjfelszámítás ellen külön jogszabály rendelkezései szerint végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A bíróság a felszámolást elrendelő jogerős végzést megküldi a végrehajtást elrende-
- 117/118 -
lő, vagy - ha azt ismeri - közvetlenül a foganatosító bíróságnak (hatóságnak); a végrehajtást elrendelő bíróság (hatóság) a felszámolás elrendeléséről haladéktalanul tájékoztatja a végrehajtást foganatosító bíróságot (hatóságot).
A Cstv.-beli részletes szabályozással szemben a Vht. nagyon szűkszavúan, "külön törvényre" (jelen esetben a Cstv.-re) visszautalva mondja ki a végrehajtási eljárás megszüntetésének kötelezettségét.
Ugyanis a Vht. 55. § (1) bekezdés b) pontja szerint a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtást köteles végzéssel megszüntetni, illetőleg korlátozni, ha külön törvény így rendelkezik.
Az adósi cég felszámolása esetén a végrehajtást foganatosító bíróságnak nincsen mérlegelési jogköre, a Vht. fenti kógens rendelkezése alapján kötelező megszüntetni a végrehajtási eljárást, függetlenül attól, hogy a végrehajtási költség megfizetése megtörtént-e. Természetesen a végrehajtást foganatosító bíróság ezen döntése ellen is van helye fellebbezésének. A megszüntető végzést a végrehajtónak, a végrehajtást kérőnek és az adósi céget képviselő felszámolónak kell megküldeni.
Kifejezetten sem a Vht., sem a Cstv. nem rendelkezik arról, hogy a felszámolási eljárás megindulását követően végrehajtásiljárást lehet-e indítani az adott céggel szemben, de a Cstv. 38.§ (1) bekezdésének értelmezéséből egyértelműen következik az, hogy pénzkövetelés behajtására a felszámolás körébe eső vagyon tekintetében felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel szemben nem lehet végrehajtási eljárást elrendelni. Ha ilyen kérelem érkezik a bírósághoz, akkor a végrehajtás elrendelését meg kell tagadni.
A felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni, ezért nem engedhető meg, hogy felszámoláson kívüli egyedi végrehajtásban sor kerüljön ilyen pénzkövetelés kielégítésére. A végrehajtási eljárás megszüntetése érdekében fontos, hogy a végrehajtást foganatosító bíróság tudomást szerezzen a felszámolásról.
Az ideális az lenne, ha a felszámolást elrendelő törvényszék a jogerős végzést megküldené a végrehajtást elrendelő bíróságnak, vagy - ha ismeri - a foganatosítónak, s ezáltal azt értesítené. Ugyanis a végrehajtást foganatosító bíróság csak akkor tud eleget tenni a Cstv. 38.§ (1) bekezdése alapján a végrehajtási eljárás megszüntetésére vonatkozó kötelezettségének, ha kellő időben értesül a felszámolás megindításáról. A cégnyilvántartásban szereplő adósok esetében a cégjegyzék tartalmazza a végrehajtásra vonatkozó adatokat, így azok alapján az értesítés megtörténhet. Megjegyzendő az, hogy a gyakorlatban a törvényszék az adó-
- 118/119 -
hatóságnak nem küld külön végzést az általa folytatott végrehajtásra hivatkozással, mivel a Cstv. 29.§-a értelmében az adóhatóságot amúgy is értesíteni kell a felszámolás megindulásáról.
A fentiek ellenére nagyon sok esetben előfordult az, hogy valamilyen oknál fogva a végrehajtást foganatosító bíróság értesítése elmaradt. Megjegyzendő, hogy a mai napig a Cstv. 29.§-a nem írja elő kötelező jelleggel a felszámolást elrendelő törvényszék számára azt, hogy a folyamatban lévő végrehajtási eljárás esetén a végrehajtást foganatosító (esetlegesen a végrehajtást elrendelő) bíróságot értesítse. Így számos esetben előfordult az, hogy a végrehajtó, ezáltal a végrehajtást kérő nem értesült időben az adósi céggel szemben megindult felszámolásról, ezáltal a végrehajtást kérő a felszámolásban nem tudta érvényesíteni a követelését.
Ezzel a problematikával foglalkozott dr. Szabó Máté az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az AJB-2481/2010. számú ügyben.
A Cstv. 38.§ (1) bekezdése értelmében a végrehajtás során befolyt, de még ki nem fizetett pénzeszközökből a végrehajtás költségeket le kell vonni és az ezen levonás után fennmaradó összeget kell a kijelölt felszámolónak átadni. Továbbá rögzítésre került az is, hogy a felszámoló a végrehajtói díjjegyzékben foglalt díjfelszámítás ellen külön jogszabály rendelkezései szerint végrehajtási kifogást terjeszthet elő.
A végrehajtási eljárást lezáró díjjegyzékkel szemben - a felszámolási eljárás közzétételére tekintettel - a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a felszámoló is terjeszthet elő kifogást, ha azt jogszabálysértőnek tartja.
Abban az esetben pedig, amennyiben nem zálogtárgy értékesítésére került sor a végrehajtási eljárásban, a felszámolási eljárás Cstv. 57. § (2) bekezdése szerinti költségei kielégíthetők a pénzeszközből, a fennmaradó összeget, pedig a Cstv. 57. § (1) bekezdésében rögzített sorrendet figyelembe véve kell megosztani a hitelezők között.
A végrehajtási eljárás során lefoglalt vagyontárggyal kapcsolatban a Cstv. 38. § (1) bekezdése csupán annyit rögzít, hogy az adós ingatlanán, illetve bírósági, hatósági nyilvántartásba vett vagyontárgyán fennálló végrehajtási jog a felszámolás kezdő időpontjában megszűnik.
A fenti rendelkezésből következik, hogy a már lefoglalt vagyontárgyat -ugyanúgy, mint a végrehajtás során befolyt és ki nem fizetett pénzeszközt -a felszámolónak át kell adni és azt már csak a felszámoló értékesítheti. Természetesen az adóssal szemben folyamatban lévő olyan végrehajtás, amely nem a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos, tovább folytatható.
Az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot a felszámolás megindulásától kezdve csakis a felszámoló
- 119/120 -
tehet. A végrehajtási jog további fennállása az értékesítés akadályát képezné. Ezt az akadályt kiküszöbölve a vagyontárgyon fennálló végrehajtási jog ipso iure, a törvény erejénél fogva megszűnik a felszámolás kezdő időpontjában. Azonban ebben az esetben is a zálogjogosult a privilegizált helyzetét megtartja.
A Vht. 52/A. § (5) bekezdésének a) pontja értelmében amennyiben a végrehajtást kérő gazdasági társaság felszámolás alatt áll a végrehajtó szigorúbb feltételek mellett biztosíthat részletfizetési lehetőséget az adósnak. Ebben az esetben ugyanis a végrehajtást kérő tiltakozása megvétózhatja a végrehajtó és az adós részletfizetési egyezségét, melynek következménye a részletfizetésre vonatkozó jegyzőkönyv visszavonása, és a végrehajtási eljárás haladéktalan folytatása a tartozása behajtása érdekében. Az intézmény jogpolitikai indoka, hogy a részletfizetés biztosítása a felszámolási eljárás elhúzódását eredményezheti, másrészt a felszámolás alatt lévő gazdasági társaság nincs abban a pénzügyi helyzetben, hogy a hitelezőinek további haladékot biztosítson, mindemellett a felszámolónak is törvényi kötelezettsége az adós kintlévőségeinek azonnali behajtása.
A Csődtörvény 80. § (1) bekezdésének értelmében az államot, a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot, illetve a helyi és kisebbségi önkormányzatot, önkormányzati társulást megillető követelés esetén a fent említett jogalanyok a felszámolási eljárásban a követelésük bejelentését mellőzhetik, amennyiben a felszámolási eljárás kezdeményezését közvetlenül megelőzően lefolytatott eredménytelen végrehajtási eljárás megállapításai szerint valószínűsíthető, hogy követelésének a nyilvántartásba vételéért fizetendő összeget elérő megtérülése sem várható. Tehát az állami jellegű követelések érvényesítése esetén a csődtörvény 2004-es módosítása lehetővé tette költségkímélés céljából azt, hogy egy valószínűsíthetően behajthatatlan állami követelést kíséreljenek meg érvényesíteni a felszámolás során.
Összegzésként elmondható, hogy a gazdálkodó szervezetekkel szembeni követelések behajtására szolgáló két eljárás, vagyis a végrehajtás és a felszámolás szabályozási elvei, jogi intézményei és eszközei a jelentős eltérések mellett mégis némi hasonlóságot mutatnak egymással. Véleményem szerint a rokon vonások arra vezethetők vissza, hogy a bírósági nemperes
- 120/121 -
szakot illetően a Vht. és a Cstv. háttérjogszabálya is a Pp., továbbá az, hogy mindkét eljárás fő célja a célszerűségi, időszerűségi és költséghatékonysági szempontok figyelembevételével a hitelezői követelések állami kényszer útján történő behajtása. Ezáltal a likviditási gondokkal küzdő gazdálkodó szervezetek hitelezői számára - a követelésük nagyságára és az adósi cég pénzügyi helyzetére figyelemmel - szélesebb körben nyílik lehetőség az általuk nyújtott pénzeszközök visszafizetésének kikényszerítésére.
Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jogalkotó nagyon szűkszavúan rendelkezik arról az esetkörről, mikor is az adósi céggel szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárás során a gazdasági társasággal szemben felszámolási eljárást indítanak. Mind a Vht., mind a Cstv. egy-egy szakaszban szabályozza ezt az esetet, holott ennek gyakorlati jelentősége jóval nagyobb. Mint ahogy vázoltam a tanulmányomban a mai napig jelentős problémát okoz az adósi céggel szemben indult felszámolási eljárás elrendelésére vonatkozó információ hiánya és az információs csatornáknak a bíróság, a végrehajtó és a felszámoló közötti nem megfelelő volta. Ezen joghézag nemcsak a hitelezői érdekeket csorbítja, hanem - ahogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is rávilágított - alkotmányossági problémákat is felvet, megsértve a jogbiztonságot.
A jogalkotó a Cstv. 38.§ (1) bekezdésében a végrehajtási eljárás során befolyt pénzösszeg, illetve lefoglalt vagyontárgyak további sorsáról is nagyon röviden rendelkezik. Ezen kérdéskörrel kapcsolatos joghézagokat az utóbbi időben a Kúria által közzétett eseti döntések próbálják tartalommal megtölteni. Álláspontom szerint szükség lenne mind a Vht., mind a Cstv. módosítása révén törvényi szinten kidolgozni a részletes szabályokat a két eljárás "találkozásának" esetére, valamint szükség lenne egy jelzőrendszer kiépítése is az egyes eljárások résztvevői közötti megfelelő információáramlás biztosítására. ■
JEGYZETEK
[1] Kapa Mátyás: Ha az adós nem fizet... HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012. 18-19. o.
[2] Kapa: i. m. 153. o.
[3] Kormos Erzsébet: Alapelvek a bírósági végrehajtásban, PhD értekezés. Miskolc, 2002. 136. o. Forrás: http://phd.lib.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5636_section_909.pdf (A letöltés ideje: 2021. 11. 13.) 136. o.
[4] Kapa: i. m. 153. o.
[5] Balogh Olga - B. Korek Ilona - Császti Ferenc - Juhász Edit: A bírósági végrehajtás. HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2009. 620. o.
[6] Mezei Róbert Ádám: A bírósági végrehajtás és a felszámolási eljárás kapcsolata, Miskolc, 2017. 10. o. Forrás: http://midra.uni-miskolc.hu/document/27959/23602.pdf (A letöltés ideje: 2021. 11. 13.)
[7] Kapa: i. m. 238. o.
[8] Mezei: i. m. 6. o.
[9] Kapa: i. m. 247. o.
[10] Kapa: i. m. 247. o.
[11] Bodzási Balázs: A zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok az új Ptk.-ban. Csőd, felszámolás válság 8. szám 2013/2, 4. o. Forrás: http://unipub.lib.uni-covinus.hu/2014/1/Bodzasi_Balazs_Zalogjog_2012 pdf (A letöltés ideje: 2021. 11. 13.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági titkár, Kaposvári Törvényszék.
Visszaugrás
