A válaszadási jog (a hazai terminológia szerint: sajtó-helyreigazítás) a magyar jogi gondolkodásban általában a sajtószabadság korlátjaként jelenik meg. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanakkor az utóbbi években - e felfogástól homlokegyenest eltérő módon - a válaszadás jogát a médiában megtámadott felek szólásszabadsághoz való joga részeként értelmezi. A válaszadási jog elméleti alapjai szerint az intézmény kettős célt szolgál, és a magyar jogrendszerben általában hangsúlyozott személyiségi jogvédelmi funkción túl a média közönségének tájékozódáshoz fűződő érdekeit is szolgálja. A jogintézmény tehát funkcióját tekintve jóval összetettebb, és megítélése árnyaltabb megközelítést tesz szükségessé, mint ahogyan azt első ránézésre gondolnánk. Ugyanakkor főbb jellegzetességei kiválóan alkalmassá teszik az összehasonlító vizsgálat elvégzésére.
Jelen tanulmány célja a válaszadási (sajtó-helyreigazítási) jog helyének, szerepének azonosítása az európai államok jogrendszerében.
Választ keresünk arra a kérdésre, hogy a válaszadási jog a sajtószabadság korlátjaként, vagy a véleményszabadság gyakorlásának egyik eszközeként értelmezendő-e (esetleg egyidejűleg mindkét említett szerepet ellátja), valamint megkíséreljük azonosítani a válaszadási jog szabályozásának közös alapjait, Európában általánosan vagy legalábbis gyakran érvényesülő megoldásait. Előzetes hipotézisünk szerint a válaszadási jog mind a (személyiségi) jogaiban sértett személyt (a jogi eljárásban a kérelmezőt), mind pedig az információk széles köréhez hozzáférni kívánó, a médiát figyelemmel kísérő közönséget is szolgáló jogi eszköz. A tanulmány végén talán bizonyságot is nyerünk e hipotézis valóságáról vagy éppen alaptalanságáról.
Az alábbiakban röviden tisztázzuk a fogalmi kérdéseket (II.), áttekintjük a közös európai jogot a válaszadási jog összefüggésében (III.), majd az egyes (európai uniós tag)államok nemzeti szabályozásait vizsgáljuk, illetve vetjük össze (IV.).
A tanulmány végén bizonyos következtetéseket is megkísérlünk levonni (V.).
A "válaszadási jog" kifejezés használata bizonyos tekintetben félrevezető. Ugyanis a hírnevében vagy becsületében sértett személyt a médiával szemben jogosító, utóbbit a válaszadás közzétételére kötelező jogok többféle formája ismeretes. Ezeket nevezhetjük válaszadási jognak (right of reply) vagy helyesbítési, helyreigazítási, javítási jognak (right of rectification, correction). Különbség a jog terjedelmében és a válaszközlemény lehetséges tartalmának szélességében van. A helyesbítésre, helyreigazításra vonatkozó jogok jellemzően a hamis vagy pontatlan tényállítások tömör kiigazítását szolgálják, tehát nem tesznek lehetővé ezen túli egyéb tartalmak közzétételét; a közlemény szikáran, hivatalos nyelvezetben felhívja a közönség figyelmét a korábban közzétett hamis tényekre, és jelzi, hogy azok helyett melyek a valós tények. A válaszadási jog ehhez képest általában a sérelmet szenvedett álláspontjának komplex kifejtését teszi lehetővé a vitatott téma vonatkozásában, és nem korlátozza őt a hamis tények kiigazítására. A válaszadási jog további szélesedéséhez vezet, ha az a sérelmes véleményekkel szemben is alkalmazható. Ugyanakkor ez a két "alapmodell" csak jelentős megszorításokkal érvényes, hiszen nincs két ugyanolyan szabályozás Európában; illetve számos ál-
- 343/344 -
lam e két modell keverékét alkalmazza (akár úgy, hogy differenciál a sajtótermékek és a médiaszolgáltatások szabályozásában, akár úgy, hogy egyszerre többféle formáját is ismeri a válaszadásnak). A legjobban tehát akkor járunk, ha a "válaszadási jogot" egy olyan gyűjtőfogalomként alkalmazzuk, amely alá valamennyi, hasonló célt szolgáló jogi megoldás besorolható. (A továbbiakban e jelentésében használjuk a kifejezést.)
Említést kell még tenni az Egyesült Államok számos tagállamában létező, a válaszadási joghoz némileg hasonlatos retraction ("visszavonás") szabályáról. A retraction-t szabályozó rendelkezések alapján, amennyiben valakiről hírnevét sértő hamis állítást tettek közzé a médiában, kérheti annak kiigazítását. Amennyiben ez megfelelően megtörténik, akkor általában megszűnik a joga a rágalmazási per indítására, vagy jelentősen csökken az általa követelhető kártérítés mértéke (pl. csak az "actual damages"-re vagy a "special damages"-re korlátozódik, lásd pl. Kalifornia vagy Iowa állam szabályozását). A legtöbb olyan tagállamban, ahol létezik retraction, a kiigazításra irányuló kérelem benyújtása - és annak a média általi elutasítása vagy nem megfelelő teljesítése - a későbbi perindítás előfeltétele.[1] A retraction tehát a válaszadási joggal szoros rokonságban áll, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy előbbi semmiképpen nem keletkeztet a sérelmet szenvedett fél számára közvetlen megszólalási lehetőséget a médiában.
Az Európai Közösségben honos televíziós szolgáltatók tekintetében a közösség irányelve[2] 1989-től kezdve előírta, hogy a tagállamoknak kötelezően kell jogrendszerükben válaszadási jogot biztosítaniuk a hírnév- és becsületsértő állításokkal kapcsolatban, a jogaiban sértett fél számára. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valamennyi tagállamban kötelezően biztosítani kell a válaszadási jogot, mert az irányelv szövege alternatívaként (a válaszadással) "egyenértékű jogorvoslat"-tal is megelégszik. Mivel a tagállamok többségében már régóta létezik valamiféle válaszadási jog, néhányukban pedig hasonló eredményt célzó egyéb eszközök is (akár a társ- és önszabályozás szférájában), így nem merült fel probléma az irányelv e rendelkezésének átültetésével kapcsolatban.
Fontos kiemelni, hogy az irányelv kizárólag a hamis tényállításokkal szemben kívánja meg a tagállamoktól a válaszadási jog biztosítását, a hírnév és becsület véleményközléssel való megsértése nem tartozik a hatálya alá; ugyanakkor, mivel az irányelv csak a szükséges minimum-szabályokat tartalmazza, a tagállamok saját jogrendszerükben rendelkezhetnek ennél szigorúbban, és létrehozhatnak a sértő véleményekkel szemben is fellépést biztosító válaszjogot (a legtöbb tagállam egyébként az irányelvhez képest szélesebben határozza meg a jog hatókörét).
Az irányelv vonatkozó rendelkezésének (3) bekezdése eljárási kérdésekről, a (4) bekezdés a válaszadás megtagadásának megengedett eseteiről szól, nagy általánosságban. Az (5) bekezdés lényeges, mert előírja, hogy a válaszadási jog felőli viták esetében biztosítani kell a bírói jogorvoslat lehetőségét. Amennyiben egy adott államban eleve csak a bíróság hozhat döntést a válaszadási jog gyakorlása tárgyában, úgy az első bírói döntéssel szembeni jogorvoslat jogának biztosítása az állami kötelezettség.[3]
Bár jogi értelemben kötelezettséget nem keletkeztet, az Európai Parlament és a Tanács az irányelvhez képest jóval szélesebb körben javasolta megteremteni a válaszadás jogát, és a televíziós szolgáltatásokon kívül az online tartalomszolgáltatásokban is támogatta annak bevezetését.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
