A felperes a Ptk. 349. §-ának (3) bekezdésére alapított keresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az intézményes választottbíróság alperest. Arra hivatkozott, hogy az alperes egy 2010-ben hozott ítéletében csak részben adott helyt a keresetének; megalapozatlannak találta az évi 30%-os késedelmi kamatra vonatkozó keresetét, és kára a megítélt és követelt kamat különbségében jelentkezik. Hivatkozott arra, hogy az alperes, mint választottbíróság a rendes bíróság helyett járt el, ezért a Ptk. 349. §-a alapján a kártérítési felelőssége megállapítható, arra is figyelemmel, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, mert fellebbezéssel nem élhetett az 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) alapján, az érvénytelenítési per pedig nem tekinthető rendes jogorvoslatnak. Tévesen állapította meg az alperes, hogy a 30%-os mértékű késedelmi kamat csak az ügyfél késedelmére irányadó, és ennek bizonyítására csatolta az alperes egy másik tanácsa által utóbb, más ügyben hozott döntést, amelyben a késedelmi kamat tekintetében 30%-os mértéket állapított meg.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az volt az álláspontja, hogy az alperes jogerős ítéletet hozott, annak jogereje kihat a jelen perre is. A jogvita elbírálására a bíróságnak nincs hatásköre, illetve a Ptk. 349. §-ában foglalt feltételek sem állnak fenn, mert az a rendes bíróságok kártérítési felelősségére korlátozódik. A kártérítési per bírósága a sérelmesnek tartott ítéletet nem bírálhatja felül. A felperes nem vette igénybe a jogorvoslati lehetőséget, amely az adott esetben rendes jogorvoslat volt a felperes számára, az alperes ítéletének érvénytelenítése. Hiányzik az alperes oldalán a jogellenesség is, és az alperes tanácsa nem volt bizonytalan abban a kérdésben, hogy a 30%-os mértékű késedelmi kamat a felperesnek nem jár.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes részéről nem állapítható meg kártérítési felelősséget megalapozó jogellenes magatartás. Rámutatott arra, az alperes bár nem minősül hatóságnak, ítélkező tevékenysége folytán közhatalmat gyakorol, jogszabályi felhatalmazás alapján bírósági jogkörben jár el, ezért az általa okozott károk megtérítése iránt perelhető. Utalt arra, hogy a Vbt. 54. §-ában szabályozott rendkívüli jogorvoslat nem minősül a Ptk. 349. §-ában megjelölt rendes jogorvoslatnak, ezért nem volt jelentősége annak, hogy a felperes ilyen érvénytelenítési pert nem indított. Károkozó magatartásként a jogszabállyal ellentétes tartalmú ítélet meghozatala értékelhető, az adott perben is sérelmezett téves jogalkalmazás esetén - a tevékenység értékelő, mérlegelő, jogszabályokat érintő jellege folytán - csak a kirívó jogalkalmazási tévedés alapozhat meg kártérítési igényt. A kártérítés nem szolgálhat az ítélet elleni további jogorvoslatként. Az alperes ítélete esetén szűkebb körű a jogorvoslat igénybevétele, ezért az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy ennek az az oka, hogy a felek tudatosan vállalták a választottbíróság döntésének egyfokúságát, ebből pedig következik az is, hogy az ítélet Vbt.-ben nem szereplő okok miatti vélt, vagy valós jogszabállyal ellentétes volta, mint vélt, vagy valós jogalkalmazási tévedés esetén sincs lehetőség kártérítésre. Jogalkalmazói mérlegelés tárgyát képező tevékenység annak megállapítása, hogy a Kondíciós Listában szereplő 30%-os késedelmi kamat csak az ügyfél késedelmére vonatkozik. Mivel ez az ügyfélre vonatkozó díjak között szerepel, ezért nem tekinthető nyilvánvaló jogalkalmazási tévedésnek az, hogy az alperes akként értelmezte a kamatról szóló kikötést, hogy az csak az ügyfél késedelemre vonatkozik. Az ilyen szerződésértelmezés vitatása tartalmilag túllép a Vbt.-ben írt érvénytelenítési okok körén, ezért tartalmilag kártérítési keresetként meg nem engedett jogorvoslat. A felperes által hivatkozott, az alperes más
- 24/25 -
tanácsa által hozott ítélet döntésével kapcsolatban pedig rámutatott arra, hogy a két tanács másként értelmezte a Kondíciós Listában foglaltakat, azonban az eltérő értelmezés önmagában nem jogellenes magatartás, nem kirívó jogalkalmazási tévedés.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a releváns tényállást helyesen állapította meg, annak döntésével is egyetértett, azonban annak jogi indokait csak részben, kiegészítésekkel és helyesbítésekkel osztotta. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy az alperes ítélkező tevékenysége közhatalmi tevékenység, és az annak során okozott károk megtérítése iránti igény a Ptk. 349. § (3) bekezdése és 339. § (1) bekezdése szerint ítélendő meg. Nincs annak akadálya, hogy az alapperben hozott határozat tekintetében önálló bizonyítási eljárás lefolytatását követően vizsgálja, megfelelt-e a bírósági eljárás és az eljárásban hozott döntés az eljárási, valamint az anyagi jogi szabályoknak és megállapítsa a jogellenességet. A felperes által hivatkozott téves jogalkalmazás és a bizonyítékok téves értékelése azonban csak akkor ad alapot az alperes kártérítési felelősségének a megállapítására, ha felróható, ezt pedig az állandó bírói gyakorlat szerint csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozhatja meg. Az adott esetben a másodfokú bíróság a választottbírósági eljárás során lefolytatott bizonyítást illetően azt állapította meg, hogy az a felperes állításával ellentétesen nem sértette meg a Vbt. 28. §-át; a felperes kötelezettsége volt annak az állításának a bizonyítása, hogy az eljárás tárgyát képező követelés késedelmes teljesítése esetére kikötöttek a felek évi 30%-os mértékű késedelmi kamatot. Nem történt az alperes részéről a felróhatóság körébe eső nyilvánvalóan téves jogalkalmazás, amikor úgy értelmezte a kamattal kapcsolatos kikötést, hogy az csak az ügyfél késedelemre vonatkozik; ennek értelmezése során a Tpt. (2001. évi CXX. tv.) ügyfélszámla rendeltetését megállapító szabályaira, valamint az üzletszabályzatban foglalt kikötésre hivatkozott. Jogszabályi és szerződéses alap nélküli a fellebbezésnek az a kitétele, miszerint valamennyi fizetés helye az ügyfélszámla. Amennyiben pedig a kérdéses kamatkikötés a fogyasztóra hátrányos rendelkezésnek minősülne, a Ptk. 209. § (2) bekezdése alapján semmis lenne, ez azonban nem azt jelentené, hogy az ügyfélre is vonatkozna, hanem azt, hogy a fogyasztóval szerződő fél arra nem hivatkozhatna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek megfelelő döntés meghozatalát kérte. Arra hivatkozott; a jogerős ítélet sérti a Ptk. 207. § (1) és (2) bekezdését, a 93/13/EGK Irányelv 3. cikk (1) bekezdését, mert bár a Kondíciós Listában valóban nincs utalás arra, hogy ki köteles évi 30%-os késedelmi kamatot fizetni, az alperes mégis úgy döntött, hogy erre csakis az ügyfél köteles. A törvényi és szerződéses rendelkezések összefüggései nyilvánvalóvá teszik, hogy a késedelmi kamat nem lehet kizárólag az ügyfelet terhelő kötelezettség; azt az ügyfélszámla szerződés részét képező, az üzletszabályzathoz kapcsolódó Kondíciós Lista szabályozza.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
